Nógrád. 1979. május (35. évfolyam. 101-125. szám)
1979-05-22 / 117. szám
Síét felhívás ~ Ä Nógrád megyei Közlekedésbiztonsági Tanács plenáris ülése az SZMT munkavédelmi osztályénak kezdeményezé. sére felhívást fogadott el a közúti közlekedési fegyelem további szilárdításáról. A közös felhívás széles körű összefogást sürget az egyre nagyobb számban előforduló közúti tragédiák megelő. zésére. Kiemeli a szakszervezeti alapszervezetek és szocialista brigádok szerepét a megelőző munkában. Felhívja a figyelmet a gépjárművezetők továbbképzésének fontosságára, a forgalombiztonság műszaki feltételeinek javítására, a gyalogosok, elsősorban a legveszélyeztetettebb korosztály, a gyermekek védelmére. Szigorúbb felelősségre vonóst javasol azokkal szemben, akik a közúti közlekedés szabályait nem tartják be. A felhívást az MKBT valamennyi érintett gazdasági és társadalmi szerv vezetőjének megküldi. tfr A salgótarjáni öblösüveggyár „Közlekedési” Szocialista Brigádja versenyfelhívással fordult Salgótarján város valamennyi gépjárművezetőket foglalkoztató üzem, vállalat, intézmény szocialista brigádjaihoz, hogy november 7. tiszteletére rendezzenek városi KRESZ-vetélkedőt. A városi vetélkedő megrendezése előtt a KRESZ és hozzákapcsolódó jogszabályok mélyebb megismerése céljából szervezzenek jogszabály-magyarázó, propagandaelőadásokat. Sajátítsák el a defenzív vezetéssel összefüggő tudnivalókat és a közúti forgalomban alkalmazzák. Helyi vetélkedőkön válasszák ki a legjobbakat és készítsék fel a városi döntőre. A felhívást a Nógrád megyei Közlekedésbiztonsági Tanács támogatja. A 3 fős csapatok nevezését címére kérjük megküldeni, 1979. október 15-ig. Szabálytalan voltam ? Én? ' Ä közelmúltban e rovatban írtam a kockázatos közlekedési magatartásról, mely gyakorta baleseti forrás. A témakör fontossága megkívánja, hogy az abban foglaltakat mindannyiunk által tapasztalt események bemutatásával folytassam, annak reményében, hogy az elkövetők és az el nem követők egyaránt okulnak belőlük. Közlekedési viselkedésünket jogszabályok írják elő. Sokan vannak, akik a KRESZ-t ismerik, de a rendeletek betartását bizonyos helyzetekben magukra nézve nem tartják kötelezőnek. Pedig a szabályt csak betartani vagy megszegni lehet, középút, illetve kiskapu nincs. Lássunk néhányat a vezetők által tévesen, elné- zendőnek tekintett szabálytalanságokból. Gyakran felborzolja idegeinket az a figyelmetlenség és szabálytalanság, amikor az előttünk haladó járművezető túl későn, szinte az irányváltoztatás konkrét végrehajtásakor kapcsolja csak be az indexet. Ezekben az esetekben a balesetveszély hirtelen megnő. Az utoléréses ütközés nemcsak anyagi kárt okozhat, hanem a figyelmetlen vezető járművében ülőket ostorütéses gerinctörés érheti, sőt a jobbra bekanyarodó és a gyalogosáthaladás miatt szabályosan lassító vagy megálló járművet a hátulról való hirtelen lökés akár gyalogoselütésre Is kényszerítheti. A rendelet az irányjelzés adását az irányváltoztatás megkezdése előtt kellő időben és távoságra írja elő, a kellő szó itt mindig a teljes baleseti veszélymentességre vonatkozik. Apró szabálytalanságnak tűnik az is amikor álló, nagytestű jármű — különösen autóbusz — mellet olyan sebességgel haladunk el, hogy a hirtelen felbukkanó gyalogos elütését nehezen, vagy nem tudnánk elkerülni. Csak tényadatokkal: a vezető veszélyhelyzetet észlelve biológiai sajátosságok miatt csak átlagosan egy másodperc múlva kezdi a konkrét fékezését, amikor a jármű az úttesten gördülve — rosszabb esetben csúszva és kormányozhatatla- nul — megállásig fékeződik. Ez az útszakasz a lakott területen megengedett 60 km/óra sebességnél, jó gumikkal és érdes úttesten is 17 méter fékezetten valamint 20—23 méter fékezett részből tevődik össze, összesen 37—40 méter hosszúságú. Ha ezeket a távolságokat összehasonlítjuk, egy normális, 11 méter hosszú autóbusszal, akkor döbbenhetünk meg igazán, milyen könnyelműek Is vagyunk. Ha járművünkkel éppen egy autóbusz végénél haladva bukkan fel utunkban egy köny- nyelmű és szabálytalan gyalogos, akkor 26 km/óránál nagyobb sebesség esetén az ütközés általában elkerülhetetlen! Sokak előtt a besorolás, mint ténykedés Ismeretlen. Pedig rendelet írja elő, hogy haladás közben és bekanyarodás előtt az úttest mely részén kell — kötelező és nemcsak lehet — tartózkodni. A balra kanyarodás előtt az úttest közepéhez való behúzódás maga is jelzés a többiek felé: mit is szándékozom, egyben lehetőségadás is másoknak a jobbról való biztonságos elhaladáshoz. Jobbra az út jobb széléről kell bekanyarodni. Szabálytalan és balesetveszélyes ettől eltérően viselkedni. Ezzel természetesen nem zárult le az aprónak tűnő szabálytalanságok köre, azok részletezésére még visszatérünk A szabályok ismeretét a vezetői vizsgákon alapvetően bizonyítjuk. Ha nem alkalmazzuk azokat, minden esetben szándékos provokációt hajtunk végre közlekedési partnereink ellen. Bana Miklós j árm űgépészmérnök A rendőr és a banán... Az egyenruhás rendőr már vagy a negyedik üzletben érkedlödlk banán után, de mindenütt ezt a választ kapja: — Sajnos, nincs! Az egyik élelmiszerboltból éppen távozni készül, amikor a fiatal üzletvezetönő mosolyogva Invitál!a rendőrünket a raktárhelyiségbe. A rendőr mit sem sejtve belép a raktárba. Nagy megdöbbenésére ládák sorakoznak előtte, tele szép, érett banánnal. A fiatal hölgy mindjárt magyarázkodik. — Tudja, most jött a szállh- ■ irány, még tételesen ét sem vettük, de azért magának adunk. Mennyit parancsol? A rendőr a hirtelen meglepetéstől szólni sem tud. csak dadogva mondja: — Egy kilót kérnék. A'- üzletvezető ott, a raktárban lemérte a banánt, a rendőr kifizette, köszönt és távozott. Egy-kct hét telt el. Rendőrünk cr, Zsigulit állított nine. mert 1 ■'világítás nélkül közlekedett. Udvariasan köszöntötte a gépíró esi vezetőjét, egy fiatal, csinos hölgyet. — Kérem, szabálysértést követett el, nincs kivilágítva a jármüve. — O, bocsánat, nem is tudom, hogy lehettem Ilyen feledérreny — magyarázkodott a hölgy — most indultam el innét az üzlettől. — Hajlandó helyszíni bírságol fizetni? — Maga aztán nagyon szigorú! Különben nem Ismer meg? — Honnét kellene Ismernem? — Tudja, a múltkor nálam vásárolt banánt, én vagyok az üzletvezető abban a boltban. — Igen, igen. .. már emlékszem, a gyerekek még aznap este mind felfalták. Köszönöm még egyszer a kedvességét. De úgv emlékszem, kifizettem az árát, és nem tartozom semmivel. — Ugyan, mire gondol! Természetesen sőt míg én maradtam adós húsz fillérrel. — Szóra sem érdemes az a húsz fillér, de ez a szabálysértés egy százasba kerül — mondja a rendőr olvr.n hangsúllyal, amelv további vitára nem ad okot. és már nyújtja is át a helyszíni bírságról szóló nyugtát. — Köszönöm a múltkori banánt, jó utat! KRESZ 25. paragrafus (2.) Siralmas látványt nyújt a akna és Mátraszele között esetet a gyorshajtás okozta. megsérült. Ha csak egy 50 kilométeres útszakaszt teszünk meg — ve" gyesen lakott területen és azon kívül — és alaposan megfigyeljük közlekedőpartnereinket, akkor sajnos megszámlálhatatlan közlekedési szabályszegést észlelhetünk. Ezek közül a leggyakrabban fordul elő a jobbra tartási kötelezettség megszegése. Alapvető közlekedési szabály ez és nem is új. A KRESZ 25. paragrafusa (2.) bekezdése a következőket tartalmazza: „A járművel — az előzés és a kikerülés esetét kivéve — az úttest menetirány szerinti jobb oldalán, az út- és a forgalmi viszonyok által indokolt mértékben jobbra tartva kell közlekedni . . Lassú, vagy lassan haladó járművel pedig szorosan az úttest jobb szélén kell haladni. A korábban hatályban volt közlekedési szabályok majdnem szó szerint ugyanígy rendelkeztek, ezért írtam fentebb, hogy ez nem új szabály, nem arról van szó tehát, hogy nehéz megszokni. Hosszú hónapok óta tartó megfigyeléseim alapján merem állítani, hogy ezt a közlekedési szabályt a járművezetők jelentős többsége rendszeresen és folyamatosan megsérti. Érthetetlen és ésszerűtlen ez a közlekedési magatartás. Sötétben, ha az úttest szélessége megengedi, akkor indokolt lehet a beljebb húzódás, mert sajnos még mindig gyakran találkozhatunk kivi- lágítatlan kerékpárokkal. . -ás esetben azonban semmi sem indokolja, mégis a legtöbb járművezető a bal oldali kerekeivel folyamatosan majdnem a terelővonalon közlekedik. Nem véletlen, hogy a törvényhozó — a nemzetközi tapasztalatokat is figyelembe véve — parancsoióan írja elő jobbra tartási kötelezettsege.. Egyrészt indokolja ezt a közlekedés balesetmentességének a biztosítása, — másrészt a közlekedés folyamatosságának, dinamizmusának az elősegítése. A közelmúltban, hogy csak az általam ismert esetekből vegyek példákat — egy taxis és egy autóbuszvezető vesztette életét, és mind a két baleset a jobbra tartási kötelezettség megszegéséből adódott. Hozzá kell még tenni, hogy mind a két esetben kanyarban szegték meg a szóban levő közlekedési szabályt a balesetet okozó gépjárművezetők, ahol e szabályszegés még fokozottabb veszélyt rejt magában. Az élet- és testi épség, a közlekedés biztonsága érdekében tudomásul kell tehát vennünk, hogy a jobbra tartási kötelezettség betartása létkérdés a közlekedésben. Hogyan néz ki e szabály betartásának fontossága a közlekedés dinamizmusának oldaláról? Figyeljük meg Salgótarjánban az új, 21-es út forgalmát. Nem mértem le, de az úttest felének a szélessége úgy öt méter lehet. Különösen az ingatlankezelő vállalat környékén, az úttest jobb szélén személygépkocsi, mely János- keriilt le az úttestről. A bal- A jármű vezetője súlyosan több személy- és tehergépkocsi szokott parkolni. A jobb oldali sáv szélessége következtében parkoló járműveket lassítás nülkül teljes biztonsággal lehetne kikerülni —, ha a szemben érkező járművek nem közvetlenül a terelővonal mellett jönnének! Az érkező járművek jobb oldala mellett körülbelül háromméteres szabad hely van. Ki tudná értelmesen és elfogadhatóan megmagyarázni, hogy széles sáv ellenére miért mégis a terelővonal mellett haladnak. Kész tény azonban, hogy ezáltal a közlekedés folyamatosságát akadályozzák! Nézzünk egy másik közlekedési szituációt ugyanezen az útszakaszon, ott ahol személy- gépkocsinak 80 km/óra a megengedett sebesség. A teherFistyur József érsekvadkerti lakost, aki Nagyoroszi belterületén, az általa vezetett ZO 71—31 forgalmi rendszámú személygépkocsival a •megengedett 60 km/óra sebesség helyett 197 km/óra sebességgel közlekedett. A szabálysértési hatóság 2000 forint pénzbírsággal büntette és a személygépkocsi vezetésétől 4 hónapi időtartamra eltiltotta. * Horváth Béla pilinyl lakost, aki az általa vezetett UE 55—35 forgalmi rendszámú személygépkocsival Balassagyarmat belterületén, az Ady útról úgy hajtott a táblával védett, magasabb rendű Baj- csy-Zsilinszky útra, hogy az ott haladó 1B 96—58 forgalmi rendszámú személygépkocsinak ütközött. A szabálysértési hatóság 2200 forint pénzbírsággal büntette és vezetői engedélyét 5 hónapi időtartamra visszavonta. gépkocsi-vezetők jelentős többsége azt már tudja, hogy ez a sebesség kizárólag a személygépkocsikra vonatkozik. Ök betartják az 50 km/óra sebességet, de — tisztelet a kivé- ' telnek — ezt kizárólag a terelővonal mellett tartják, mert folyamatosan ott haladnak. Ugye nem kell mondani, hogy ezáltal a mögöttük haladó személygépkocsikat zavarják a biztonságos előzésben? Csorbát szenved a közlekedés dinamizmusa, növekszik a baleseti veszély, mert egyszerűen figyelmen kívül hagynak egy alapvető közlekedési szabályt. Az ily szabálytalanul vezetők arra sem gondolnak, hogy az előzési szándékkal mögöttük haladó járművek vezetőit a szabad kilátásban is akadályozzák, mert azoknak .át kell húzódni a bal oldalra, ha meg akarnak győződni arról, hogy az előzéshez igénybe venni kívánt forgalmi sáv olyan távolságban szabad-e, hogy a szembejövő forgalmat nem zavarja. Ilyen közlekedési magatartás mellett jóformán semmi jelentősége nincs annak, hogy jóval nagyobb költséggel szélesebb úttesteket építenek, mert a jobbra tartási szabály megszegői miatt nem lehet az úttestet a közlekedés folyamatossága érdekében kihasználni. Bár fentebb csak lakott területről hoztam példát, de ugyanez a helyzet a lakott területen kívül is. Végezetül, amikor már ilyen rendszeressé vált egy közlekedési szabály megszegése, akkor nem ártana az illetékeseknek fokozottabb ellenőrzést gyakorolni az utakon. Bangó Béla jobbágyi lakost, aki az általa vezetett YF Dl—88 forgalmi rendszámú tehergépkocsival Hatvan belterületén szabálytalan előzés következtében hirtelen fékezésre kényszerítette a vele szemben közlekedő személy- gépkocsi vezetőjét. A szabálysértési hatóság 1800 forint pénzbírsággal büntette és a tehergépkocsi vezetésétől 2 hónapi időtartamra eltiltotta. * Vraskó István herencsényl lakost, aki a tulajdonát képező ZH 94—57 forgalmi rendszámú személygépkocsi sebességét Hasznos és Mátra- Síeresztes közötti úton nem az adott útviszonyoknak megfelelően választotta meg és az útárokba hajtva felborult. A szabálysértési hatóság 2500 forint pénzbírsággal büntette és vezetői engedélyét 4 hónapi időtartamra visszavonta. Megdicsérjük Kovács Dezső karancsaljai lakost, aki 1967 óta a salgótarjáni postagarázsnál dolgozik. Huszonnyolc év óta vezet gépjárművet. Jelenleg Robur típusú tehergépkocsi vezetője, párttag, szakszervezeti bizalmi, szocialista brigád vezetője. Vezetése alatt a brigád két arany, két ezüst és egy bronz oklevél elismerésben részesült. 1971-ben a postagarázs kiváló dolgozója lett. önkéntes rendőr, aki betörőt és gépkocsi-fosztogatót fogott el. amiért kapitányságvezetői dicséretben részesült. Eddig 650 ezer kilométert vezetett balesetmentesen. Molnár László szurdokpüspöki lakos 1958 óta teljesít szolgálatot a postánál. 1962. óta a salgótarjáni postagarázsban dolgozik. Tizenhét év óta vezet gépjármüvet. Jelenleg Robur típusú személyszállító gépkocsi vezetője. Szak- szervezeti tag. 1979-ben a húszéves törzsgárdatagságert oklevelet és pénzjutalmat kapott. ötszázezer kilométert vezetett balesetmentesen. Közlekedésbiztonsági hírek iskolákból A balassagyarmati Dózs» György úti Általános IskuH — városi Kategóriában — az „Iskolák, a közlekedés biztonságáért’* verseny mozgalom ban országos IV. helyezést ért el. Az eredményt az Országos Köziekedéi- biztonsági Tanács plenáris diesen ismertették. A IV. helyért jaró díszoklevelet és a 10 ezer forint pénzjutalmat a megyei közlekedésbiztonsági tanács testületi ülésén ünnepélyes keretek között Urbán Árpád igazgatóhelyettes vette át. A rétsági körzeti általános iskola — községi kategóriáoan — megyei I. helyezést ért el. Az el ért eredményért díszoklevelet és 2000 forint pénzjutalmat kaptak. Gratulálunk a díjat nyert iskoláknak. A versenvmozgalomban újabb és még szebb sikereket kivénuni-.! Megyei közlekedésbiztonsági tanács le Arany! Mihály egyházas- dengelegi lakost, aki az általa vezetett FL 86—94 forgalmi rendszámú tehergépkocsival Békésszentandrás belterületén 50 km/óra sebesség helyett 67 km/óra sebességgel közlekedett. A szabálysértési hatóság 2000 forint pénzbírsággal büntette és a tehergépkocsi vezetésétől 3 hónapi időtartamra eltiltotta. * I ajszán László balassagyarmati lakost, aki az általa vezetett ZF 94—26 forgalmi rendszámú személygépkocsi sebességét nem az adott útviszonyoknak megfelelően választotta meg, a Szécsény és Örhalom közötti úton fának ütközött. Utasa könnyű sérülést szenvedett. A szabálysértési hatóság 2100 forint pénzbírsággal büntette és vezetői engedélyét 4 hónapi időtartamra visszavonta. NÓGRÁD - 1979. május 22., kedd 5 Egy ember halálát követelte a baleset, mely ezzel az autóbusszal Ecscg és Pásztó között történt. A szerencsétlenséget a jobbra tartási kötelezettség megszegése okozta. Dr. Németh Lajos MKBT-tag egroju í K