Nógrád. 1979. május (35. évfolyam. 101-125. szám)
1979-05-04 / 102. szám
Aki csak látta, nehezen felejti el a „Valahol Európában” cimű film megrázó képsorait. A háború után otthontalan gyerekek százai csavarogtak szerte az országban, ennivalót, ruhát úgy szereztek, ahogy tudtak. 1957. tavaszán a Népszava kezdeményezésére valóságos népmozgalöm indult a Foton, felépülő gyermekváros anyagi alapjainak megteremtésére. Létrehozását nemcsak állami szervek segítették, több millió forint gyűlt össze társadalmi adakozásból: a gyermekváros nemzeti ügy volt. Száz gyerek és tizenkét pedagógus — ennyi lakója volt kezdetben az egykori Károlyikastélyban és a hozzá tartozó negyvenhektáros park területén felépült gyermekbirodalomnak. Az otthonteremtés vágya, a közös munka és az- értelmes cselekvés hozta .ide a szélrózsa minden irányából a pedagógusokat, nevelőket. Több mint két évtized alatt a gyermekváros valóban várossá vált. Modern iskolák, tanműhelyek, ezernyi szórakozási lehetőség áll az itt lakó 920 gyerek rendelkezésére. Van itt kézilabda- és futball- pálya, több úszómedence, a parkban megannyi játék. Unatkozni nem lehet: úsznak, csónakáznak a gyerekek, télen pedig a tó befagyott jegén korcsolyáznak. A tucatnyi, ízléses épület folyosóit akár kiállítási teremnek is nézhetné az ember: hímzések, ötvösmunkák üvegbe és agyagba formált szobrok —, megvalósult gyermekálmok dicsérik a gyerekek ügyességét. A fóti gyermekváros Európa legnagyobb ilyen jellegű intézményévé fejlődött, a két évtized alatt több ezer gyermek nevelkedett itt emberi körülmények között — emberré. F. S. P. 4> NÓGRÁD- 1979. május 4., péntek Mai iővéaján latunk 21.50: Látogatás negyven év után Nógrádi pedagógiai díj, 1979. Kollégiumi esztendők Dokumentumfilmünk Nyi- koláj Saranovról, az egykori budapesti szovjet nagykövetről, a Horthy Magyarország és a Szovjetunió diplomáciai kapcsolatairól szól, (amely 1939-től a háború kitöréséig, 1941-ig tartott) — mondja a szerkesztő Hollós Ágnes. — Kétszeri megszakítás után újították fel ezt a diplomáciai viszonyt, abban az évben, amikor a nemaetközi vásáron megjelent a szovjet pavilon, és visszakaptuk az 1848—49 évi szabadságharc zászlóit is a Szovjetuniótól. A volt szovjet nagykövet, negyven év után, most újra ellátogatott Budapestre, hogy emlékezzék évtizedek távlatából a történelemre. Saranov, a Magyar— Szovjet Baráti Társaság meghívására érkezett hozzánk felesége társaságában. A dokumentumanyagokból, filmekből, fotókból álló műsorban rajta kívül, megszólalnak azok a gödi emberek is, akiknél a szovjet kolónia, Gödre telepített munkatársai laktak a háború kitörése utáni nehéz napokban. Fóka a hotelben Az Ulan-Udez-i Bajkál Szállóban tágas akvárium, s benne kíváncsi szemű, o^só alakú gyűrűsfóka látványa‘fogadja a vendégeket. A tudósok előtt is rejtély, hogy az északi tengerek úszólábú lakója hogyan került a Bajkál-tóba. A nőstényfóka 11 hónapig hordozza kicsinyét, mielőtt a kora tavaszi jégtáblán megjelenik az ezüstös fehér, négy kiló súlyú, hegyes fogú újszülött. A vakító napsütésben szüntelenül kövér könnycseppek hullanak óriási fekete szeméből, s ezek mindenkit meghatnak, aki első ízben látja őt. Miután alaposan teleszívja magát a 40 százalékos zsírtartalmú anyatejjel, nyomban hancú- rozni kezd, gyorsan erőre kap, bundája hamarossan sötét színűre válik, és a kis állatból már két hét múlva 30 kilogrammos, esetlen lény lesz. Évek múltán ember nagyságúra is megnő, súlya pedig eléri a 150 kilót. Az ilyen „vízi torpedó” sem a 200 méteres vízmélység hidegétől, sem a szibériai fagytól nem fél — a gyűrűsfóka testhőmérséklete állandóan 30 fok, vére és izmai óriási meny- nyiségű oxigént halmoznak fel, s ez lehetővé teszi, hogy egy órán keresztül a víz alatt maradjon. Apró olajoshalakkal, botos kölöntékkel táplálkozik. Zsírja, húsa kiváló minőségű, szép prémje feldolgozásra alkalmas. Tudósok véleménye szerint jelenleg a Baikál-tóban mintegy 70 000 gyűrűsfóka él. Hogy lesz valakiből sok száz fészekaljnyi fiókát szárnyra bocsátó tanító, a felnőttkor küszöbéig elvezető tanár — erre számtalan példát ismerünk — a szerencsésebbek saját életükből, a többiek hallásból. Szűk réteg azonban — kevésbé ismert és elismert — a pedagógustársadalomban a nevelőtanároké, akik kollégiumban, diákotthonban egyengetik a fiatalok útját, segítik beilleszkedésüket az életbe, a továbbtanulásukat. Vajon mi lehet a „titka” annak, ha valaki ezt választja hivatásának, évtizedekig kitart a pályán? Gebhardt József né, aki 35 éves lelkiismeretes pedagógiai, negyedszázados eredményes kollégiumigazgatói munkájának elismeréséül a közelmúltban Nógrád megyei pedagógiai díjas lett, nagyon egyszerű és természetes választ ad. — A háború után Vizslásra kerültem tanítani — a Szabad Nép egyik számában bukkantam rá a felhívásra: a kollégiumi nevelés iránt érdeklődő, legalább «téves pedagógiai gyakorlattal rendelkező, párttag pedagógusoknak bentlakásos tanfolyamot hirdetnek. Érdekelt... Budapesten, az Adónisz utcában készítettek fel bennünket — olyan körülmények között voltunk hetekig, mint a leendő kollégistáink, azaz ritka kimenő, sok tanulás fogadta a hallgatókat. A végzés után, 1949. novemberében a salgótarjáni kollégiumba kerültem, így részem lehetett mindabban a munkában, amivel a mai iskolahálózatot kiépítették. Akkor még nem főállá-' sú kollégiumi nevelők dolgoztak — összesen 18 növendékünk volt, ketten félállásban, tanítás mellett nevelősköd- tünk. Testnevelést tanítottam két évig — 1951-től főhivatású nevelő és igazgató lettem,. azután“1 már csak óraadóként segítettem be, ha kellett. A régi kollégiumban volt a szolgálati lakásunk, együtt éltünk a gyerekekkel. Ez jót és kellemetlenséget egyaránt jelentett — alig maradt időnk a magánéletre, de valóban megismerhettem minden diákot. Az új kollégiumról hosz- szú éveken át álmodoztunk — 1977-ben lett élő valóság. Az iskolahálózattal együtt bővült a létszám nálunk is — most 232 fő van itt. hat iskolából, jelenleg egyedül a gépiparit nem képviseli senki. Legtöbben közgazdaságisak hiszen az megyei beiskolázású intézmény. — Sokat változtak a körülmények, lehetőségek... — össze sem lehet hasonlítani a régit és a mostanit! Igaz, ott is barátságos, otthonos szobákat igyekeztünk kialakítani, de a . hálótermek és a négyszemélyes, tanuló- asztalokkal, könyvespolcokkal, beépített szekrénnyel ellátott, modern szobák között nagy különbség van... — Természetesen nem egyik napról a másikra lett ilyen a kollégium — amit tudtunk, már a régi helyen is összegyűjtöttünk, beszereztünk. — Egy kollégiumot nemcsak rendje, kényelme tesz kollégiummá, hanem a tartalmi munkája, angvelők tevékenysége, az önkormányzat szintje. A salgótarjáni Furák Teréz Kollégiumról sok jót hallhattunk. — A diákotthonokra az jellemző, hogy ott még a nevelőgárda irányít — nálunk pedig diákönkormányzat van, amelynek a vezetői együttműködnek a nevelőkkel. A fiatalok öntevékenyen, nagy hozzáértéssel olyan közgyűléseket szerveznek, ahol felnőtteket megszégyenítő módon tudják értékelni saját munkájukat. Jól választják a vezetőséget is — azok kerülnek be. akik valóban képesek a hagyományteremtésre. A kollégiumba kerülők 90 százaléka fizikai dolgozók gyermeke — ezért is fontos, hogy a szabadidős-tevékenységek ideje alatt minél több élményt kapjanak, műveltségük, szokás- rendszerük fejlődjön. — Nincsenek párhuzamosságok és időnkénti viták az iskolákkal a tanórákon kívüli elfoglaltságok szervezésében? Gebhardtné kissé csodálkozva néz fel a kérdés hallatán. — Akkor lennének, ha nem ismernénk egymás munkáját. Nem mondom, hogy időnként nem kell átrakni valamit máskorra, de igyekszünk alkalmazkodni a középiskolákhoz — nálunk este is itt vannak a lányok... Ősszel ott jelentkeznek először a szakkörökbe, érdeklődési körökbe; nálunk lazább, rugalmasabb programfüzérek vannak, nem egész éven át tartóak (például negyedéven keresztül Beetho- ven-sorozat futott, hat hétig filmesztétika, általában hétfőnként vannak a játékestek, hetenként vagy sajtófoglalkozás vagy etikai beszélgetés). Mi csak örülünk neki, ha egy- egy növendékünk az iskolai életben jól megállja a helyét. A tanulásukat segíti, hogy jó a 10 fős nevelőtestületünk szakos megoszlása és szükség esetén az iskolák szaktanárait is felkérjük. Kölcsönösen eljárunk egymás rendezvényeire (nevelési értekezletek, ifjúsági parlament) és a nevelőkből alakult pedagógus KISZ-alapszervezet szintén együttműködik az iskolákkal. ☆ Gyors számolás: a több mint negyedszázad alatt két- bárom ezer fiatal lánynak volt második otthona a Furák Teréz Kollégium. A vissza-visz- szalátogatók igazolják, az iskolai átlagnál jobb eredmények bizonyítják: jó otthont találtak! G. Kiss Magdolna Dollármilliók az idegeoforgalomból Jugoszláviában az elmúlt évi rekord idegenforgalomból származó jövedelem meghaladta az egymilliárd dollárt. Nyolcvanhárommillió éjszakát töltöttek a külföldi turisták az országban. Legtöbben az NSZK-ból keresték fel a jugoszláv tájakat — az itt töltött napok, illetve éjszakák 42 százaléka jut rájuk — utánuk az osztrák és az olasz turisták következnek. Az Adria vonzerején kívül az is hozzájárult a nagyobb forgalomhoz, hogy a turistaidényt korábban kezdték Jugoszlávia üdülőhelyein és több helyütt javítottak a szolgáltatásokon, gazdagabb sport- és szórakoztató programokkal várták a látogatókat. A turistaforgalom rohamos növekedése mégis sokszor okozott problémát. Nem mindig tudták kielégíteni az igényeket, így — különösen a főidényben — a szállodák nem voltak képesek fogadni az egyidőben odaözönlő vendégsereget. Az idegenforgalmi szakemberek véleménye szerint ezek a gondok az idén már nem fogják . zavarni a turistákat. Az elmúlt esztendő végén és ez év elején több új szálloda épült, és ezek javítják majd a fogadókapacitást. Süketnémák iskolája Süketnéma gyermekek iskolája kezdte meg működését a vietnami fővárosban. Az intézményben 6—13 év közötti süketnéma gyerekeket tanítanak az általános műveltség alapelemein kívül olyan hasznos szakmákra, mint a kárpitosmunka, a szabás-varrás, a gépszerelés; ugyanakkor orvosi kezelést biztosítanak számukra, és megtanítják őket beszélni és a beszédet megérteni. Az iskola modern didaktikai eszközökkel és felszerelésekkel van ellátva, amelyeket az ENSZ gyermekszervezete, az UNICEF biztosított számukra. fändet^/sirnn A KÉMF TŰN 14. Egy me*téri akció után .Reilly azt magyarázgatta a szovjet elhárítás embereinek, akiket megbízható ellenforradalmár összeesküvőnek hitt, hogy véleménye szerint honnan kellene pénzt szerezni az összeesküvéshez: — Oroszországban hatalmas művészeti értékek vannak. Rengeteg értékes kép, szobor van a múzeumok birtokában. Ezeket kellene megszerezni és eladni külföldön. Elsősorban azokra a műalkotásokra gondolok, amelyek most a raktárakban vannak, nincsenek kiállítva, és így eltűnésüket nem veszik azonnal észre. Az értékesítést én magamra vállalnám... Később Reilly még egy pénzforrást ajánlott; az Intelligence Service jó árat fizetne értesülésekért, elsősorban a Kominternre vonatkozó adatokért. A Tröszt emberei épüljenek be a Ko- minternbe. Reilly annyira belemelegedett terveinek ismertetésébe, hogy figyelmeztetni kellett; eljárt az idő, indulnia kell, ha el akarja érni a leningrádi vonatot, amely visszaviszi őt a Néva-parti városba, onnan a határra, hogy még az éjjel visszatérjen Helsinkibe. Még ann^i ideje volt, hogy autón elszaladjon az egyik összeesküvő lakására, valami irat átvételére. Mekkora a meglepetése, amikor ott pisztolyt nyomnak az oldalához és kijelentik; — Sidney George Reilly, a törvény nevében letartóztatjuk! Reilly már fogoly, de még hátra Van egy feladat. Ha kiszivárog, hogy a mesterkém a Tröszt révén a szovjet hatóság kezére kerüljön, vége a Trösztnek, pedig arra továbbra is szüksége van az elhárításnak. Gyorsan döntenek: a GPU néhány munkatársa, a határra utazik, ott riadóztat- nak egy szovjet határőrőrsöt és lövöldöznek. Az Izvesztyijában közleményt jelentetnek meg a lelőtt csempészekről. A Tröszt Helsinkiben dolgozó része már sejti, hogy az eltűnt Reilly azonos az egyik lelőtt csempésszel, de ezt szovjet részről csak később jelentik be, amikor már Reilly valóban elnyerte méltó büntetését. Mert Reilly egyelőre még él. Magánzárkában' van és naponta viszik kihallgatásra. Először hallgat, rutinos szakemberként csak olyasmiről tesz vallomást, amiről sejti, hogy a másik fél miár amúgy is tudja. Amikor azonban közölték vele, hogy végrehajtják rajta a forradalmi törvényszék 1918-ban hozott halálos ítéletét, papírt és ceruzát kért, hogy papírra vesse életének utolsó levelét: „F. E. Dzerzsinszkijnek, a GPU elnökének! A legutóbb végbement beszélgetések után hajlandó vagyok teljesen őszinte vallomást tenni és adatokat szolgáltatni a GPU-t érdeklő valamennyi kérdésről az angol hírszerzés szervezetére és személyi állományára vonatkozólag, továbbá — minthogy azt is ismerem — az amerikai hírszerzést illetően is, és azoknak az orosz személyeknek a tárgyában is, akikkel találkoztam. Sidney Reilly”-*• Ez a beadvány 1925. október 30-án kelt Moszkvában, az úgynevezett belső börtönben. A halálos ítéletet 1925. november 5-én hajtották végre. Négy évtizedig úgy tudta a világ, hogy Reilly határátlépés közben, egy fatális véletlen folytán vesztette életét. Reilly bukásának hét pecsét alatt őrzött okmányait csak kellő idő múltán a hatvanas évek elején hozták nyilvánosságra a Szovjetunióban. Reilly, a „kémfejedelem” tehát, aki 1918-ban kétmillió rubelt ígért és félmillió előleget is adott, hogy tartóztassák le neki a bolsevik párt egész központi bizottságát, 1925-ben egy valóban mesterien végrehajtott akció után nyerte el méltó büntetését. VÉGE
