Nógrád. 1979. április (35. évfolyam. 77-100. szám)

1979-04-15 / 88. szám

Időközeiben Jelszó: Szabó Lajos Antal András Kollár József SZINTE LEHETETLEN MEGKÖZELÍTENI, „tollvégre kapni” Kollár Józsefet, a Rom- hányi Építési Kerámiagyár igazgatóját. „Most a gépsze­resekkel tárgyal, aztán a hő­technikások jelentkeztek be, de ezt követően kezdődik egy koordinációs megbeszélés, az­tán itt vannak a statisztikai hivataltól is” — sorolja egy- szuszra a titkárnő, aki jobban járna, ha kilométerpénzben fizetnék. Mondom, teljes az irodákban is a „nagyüzem” és a jelszó mindenütt: R—III. Fábri István, a főkönyvelő, a nagy gyár leendő igazgatója könyörül csak meg a kíván­csiskodón ; Kollárt, epésen megjegyzik: mint minden ki­váló képességű embert, s ez már régóta így megyen, „el­szipkázzák” a megyéből. Megy föl Pestre, a Finomkerámia­ipari Művekbe, ha jól em­lékszem, műszaki vezérigazga­tó-helyettesnek. De becsületé­re legyen mondva, azt kikö­tötte: addig innen egy tapod­tat sem, amíg az új üzem, a hatalmas Romhány III. bele nem lendül a termelésbe. Kérdem: — Azért van így, mert túl közeli már az R—III. átadá­sának időpontja? — Nem csak..; Jól bele­lendültünk az új évbe, ezer­nyi a tennivalónk. Persze, az takócska, hogy az embereim­mel, minden mást féretéve, 150 tonna hőálló betont „me­nekítettünk”. — S mégis ilyen jól áll­nak. — Nézze! Szervezés kérdése az egész, no és a sok-sok év tapasztalatáé. Én most töltöm harmincnegyedik évemet az építőiparban, jól összeszokott a csapatom. Németországban ' csak úgy magyaros virtusból fele idő alatt húztunk fel ugyanolyan kemencét, mint az ottaniak, s a miénket át sem kellett építeni; szóval nagyon sok múlik az „osszjá­tékon.” — ön ezek szerint optimis­ta az átadást illetően. — A lehető legnagyobb mértékben. Egyébként mindig is bizakodó természetű vol­tam, akkor is, amikor fejre- álltam a kocsimmal. Persze, a derű mögött ott van a jól szervezett, portos munka tudata. És körülbelül 550 ezer (!) felfalazott vörös­tégla, s isten tudja, ezer-e, vagy még több tonna beépí­tett beton. Ennyi kellett a négy, egyenként száztizenegy méter hosszú alagútkemencé- hez és az egy ikerszárítóhoz. Antal András és Horváth Sándor iparművészek csoma­golnak. No, nem költözködés­ről van szó, hanem: — Nézze ezeket a nylon­zacskókat! — kér Horváth Sándor. — Ezek mindegyiké­ben egy-egy új, az R—III-ra készült termék szigorú-kíno­sán pontos technológiája van. Mi nagyon régóta készülünk már az új gyár beindulására, de ez kellett is, hisz’ az „éles” termelésben nem lehet már pepecselgetni, kísérletez­ni. Mondjuk, naponta tízezer négyzetméternyi csempét gyártunk. Képzelje, mekkora sodlagos pontokon is alig-alig térnek el egy-két héttel a határidőktől. Mindez nagyban köszönhető a rendszeresen tartott kooperációs, koordiná­ciós megbeszéléseknek, ahol szinte valamennyi felvetődött gondot sikerült megoldani, kö­zös nevezőre hozni. Jelen pil­lanatban a próbaüzem megin­dításának valamennyi feltéte­le; kezdve a létszámtól — (ezt Termán Sándor személy­zeti és oktatási osztályvezető is megerősíti) — a kemen­cékig és még sorolhatnám, adott. Persze, ez nem jelen­ti, hogy „felhőtlen az égbolt”. KOLLÁR JÓZSEF IGAZ­GATÓ szinte végszóra érke­zik, s mint mondja, ő is op­timista. S még csak azon sem bánkódna, ha egy-két napot csúsznának az átadással, hi­szen — ebben tökéletesen igaza van! — egy jól sikerüli átadás többet ér egy esetle­gesen elkapkodott hétnél is. Csak ennyit mond, s lopva órájára tekint. — Nem fáradt még? — Nekünk most nem bad elfáradni! — mondja, s végignéz a fényben csillogó R—Ill-on. Azt mondják, annyira oda­figyelt a beruházásra, mintha a saját zsebéből került volna ki az az 1,1 milliárd forint.. Karácsony György ■■■■■bibbp IHliilii ffcíi ii*' .... I It Hl I ■ ■Ilii# ■HMM j í ,j! ■ i«§. j ifeÉbtiffi ■ f iw ill f11 ■''!11'jíllil; lí% " ' Íj1 il ;!íi .Ifi.! ■ i ;• afe .»««jj ■Hpiffr ? ,K$UB , main__ É t;.1 SlaL.. i Ili,sí í'W#J:l"1 1 4* ............... . . .. . | iipl!!ll!jull.ll!' ! I I' ! l.|:„ : !,: l|i. .II. i..Í.Ln:U; iJ.JlL! Ilii! Üllll,!!!'' "i'ilG.ilrEil.hllilJllllllI'Uillllffl Az R—III. átadásának napjai megszámláltatta­— bábel-felv. — új üzem „hogyléte” pillanat­ra sem kerül le a napirend­ről. — És hogy van? — Megítélésünk szerint az építők tartják a határidőkét, júniusban megtörténhet az átadás. Hát ha valakiknek, akkor a belső építők közül a Hö- TECHNIKA Vállalat szakem­bereinek volt mit tenniök, s igaz, van is még. Szabó La­jos, a nagy darab, víg kedélyű amúgy vagányosan belemenős építésvezető azonban moso­lyog: — Jelenthetem, a kemen­cék falazásánál 98 százalékos a készültség. Szóval, jól ál­lunk, no, mindazok ellenére, hogy egy csomó dolog hátrál­tatta a munkánkat. Főleg a rossz idő, meg a víz. Tudja, hogy volt néhány héttel ez­előtt olyan eset is, mikor el­öntéssel fenyegetett ez a pa­kiesések lennének, ha a mi kedvünkért egy-két órára le­adnának a sorok. — Tehát, önök miatt máris indulhatna az R—III.? — Már tegnap benyomhat­ták volna az indítógombot...! Az 1,1 milliárd forintos költséggel épülő üzemkolosz- szus — jó néhány labdarúgó- pálya elférne benne — a ter­vek szerint már ebben az év­ben 500 ezer négyzetméternyi burkolólapot gyárt, majd jö­vőre 2,7 milliónyit, 1981-ben, a felfutás befejeztével pedig kereken 3 milliót. Romhány, a hasonló jellegű hazai gyá­rak között a legnagyobb lesz. Ha minden rendben megy! Varga József, a rétsági já­rási pártbizottság titkára meg­nyugtat: — Míg másfél évvel ezelőtt a „létfontosságú” helyeken több hónapos lemaradások voltak, mostanira már a nUU G ondolkodik, keresi a leg­megfelelőbb szót, aztán valószínű, hogy nem ta­lált jobbat: — Na mindegy, a lényeg, hogy a pártmunkát tisztelet­tel és szeretettel kell csinál­ni. .. . A napokban történt ez a be­szélgetés a rétsági járási párt- bizottság egyik félreeső szo­bájában Csernák Józseffel, a községi pártalapszervezet tit­kárával. A mozgalomnak tár­sadalmi munkása, mert min­dennapi feladata az Országos Takarékpénztár rétsági fiók­jához köti, aminek vezetője már hosszú évek óta. Az alap­szervezetnél végzett munká­jában éppen az a figyelemre­méltó, hogy a felelősségteljes napi elfoglaltsága mellett igaz­gatja a községi alapszervezetet is. Igaz, bevallja: — Évtizedek vannak mögöt­tem a mozgalmi munkában... Ki ne emlékezne a megyében, aki forgandó volt a mozgalmi életben, arra a valamikor hir­telen göndör ifjúra, aki ki tudná rnár melyik, talán a vadkerti tanácsházáról indult és végigjárta Horpácson át a megújult államigazgatás ala­pozásának minden nehézsége­it. Itt edződött? Vagy később, mint a járási tanács titkára? Ki tudná pontosan ezt megha­tározni. Az lehet legközelebb az igazsághoz, amit maga is vall életéről: — Mindig a párthoz tarto­zónak éreztem magam, bármi lehetett a megbízatásom... Az élet forgandó, múlik az idő, a valamikor ifjúnak fe­hérré lett a haja. De aki meg­kóstolta az igazi pártmunka ízét, múlhatnak felette az évek, sodorhatja a sors bár­merre, nem tudja feledni ho­vatartozását, És enneH a so­Virágok mellett A nőnapi virágok már régen a szemétbe kerültek, az asszonyok, lányok ünnepe újabb évig a legtöbb helyen feledésbe merül, leg­feljebb egy-egy jól sikerült rendezvény újra felidézett történetei táplálják az emlékezést. A beszámolók, beszédek, géppel írott lapjai íróasztalfiókok mélyén várják, hogy jövőre, március elején valaki ismét előkotorja, s né­hány számot átjavítson az üzemben foglal­koztatott nők arányának, képzettségének vál­tozásáról. Maguk az ünnepeltek pedig a hét­köznapokhoz szokottan látnak dologhoz reg­gelente. S, amikor év közben szóba kerül munká­juk beszámolókban, szó esik az ünnepeken oly sűrűn emlegetett nőpolitikái határozat helyi végrehajtásának tapasztalatairól, jog­gal érezhetik, hogy a körültekintés, ügyes­bajos dolgaik számontartása, gyámolítááuk a munkában, tanulásban nem csupán nőnapi ajándék. A mezőgazdasági üzemekben az idei zár­számadó és tervtárgyaló közgyűléseken né­hány helyen mellőzték a nőbizottság tevé­kenységét taglaló beszámolót a számtalan megbeszélnivaló miatt, itt-ott ezt a nők kö­rében végzett politikai munka visszaesésével hozták összefüggésbe. A tények azonban el­lentmondanak. A termelőszövetkezetek, álla­mi gazdaságok azok a termelőegységek, ahol a nők helyzete, élet- és munkakörülményeik alakulása állandóan napirenden szerepel. Szociálpolitikai tervek, bérügyi intézkedések, a településeken élők szolgáltatási igényeinek növekvő színvonalú kielégítése, a vezető tes­tületekben való részvétel, a különböző csa­tornákon át áramló támogatások igazolják legfőképpen. A MEDOSZ megyei bizottsága a közel­múltban leszögezhette, hogy a nógrádi mező- gazdasági üzemekben folyamatosan haladnak a párt nőpolitikái határozatának megvalósí­tásával. A kilencesztendős múltra visszate­kintő dokumentumban foglaltak végrehajtá­sa során a tsz-ek vezetői, a párt- és tömeg­szervezetek figyelembe veszik a mezőgazda- sági fejlődéssel együtt járó változásokat, ame­lyek kihatnak a nőkkel való foglalkozásra is. A termelés technikai feltételeinek korszerű­södésével párhuzamosan teremtettek állandó munkavégzésre lehetőséget a lányoknak, asszonyoknak a melléküzemágakban, ha már a növénytermesztésből a gépek „kiszorítot­ták” őket. A napi feladatok ellátásának meg­könnyítésére milliókat költenek, amelyekből kisgépeket, fejőberendezéseket vásárolnak, zuhanyzókat, öltözőket, étkezőket emelnek; mert mostanában már nem az egyenlő mun­káért egyenlő bért elv megsértését — egyre kevesebb rá a példa — teszik szóvá az asz- szonyok, hanem a munkahelyre szállítás, üzemegészségügyi ellátás, a szabad idő hasz­nos eltöltéséhez nyújtandó segítség terüle­tén jelentkező gondok orvoslását várják. A mezőgazdasági termelés korszerűsödése eképp formálja az igényeket a nők körében is. Közhelyszámba menő megállapítások, hogy a tsz-ekben, állami gazdaságban dolgozó nők helytállnak, adnak szavukra a döntéseknél, biztosítottak a feltételek ahhoz, hogy szak­mai, po’itikai ismereteiket szüntelenül gya­rapítsák. Ez utóbbi azonban továbbra is fehér foltja a nőpolitikái határozat megvalósításá­nak a mezőgazdasági üzemekben. Nem csu­pán amiatt, hogy a nyolc általánost el nem végzett nők száma ismét emelkedett. Né­hány műszaki és számviteli munkakört be­töltő lányt, asszonyt leszámítva továbbra is elenyésző a felsőfokú végzettséggel rendel­kező nők aránya a közös gazdaságokban, amit hellyel-közzel úgy is indokolnak: óvják őket a túlzott leterheléstől, mondván: a napi munka mellett ott a háztartás a család, s a tanulásra az igény is ritkán merül fel. Ez az igény azonban ugyanaz, amelyet a gaz­dasági és tömegszervezeti vezetőknek illik ébresztgetni, hogy az arra alkalmas nők a szövetkezetekből is bejuthassanak a főiskolák, egyetemek levelező tagozatára. Hasonló a helyzet a vezetővé válásukban is. A statisztika szerint 1970-ben a mező- gazdasági üzemek első számú vezetői közül 9,4 százalék volt a nő, tavaly csupán 8,5 szá­zalékot írhattak a kimutatások megfelelő ro­vatába. A változtatásra szoruló szemlélet mi­att ma még szenzációként hatna a női tsz- elnök, vagy főmezőgazdász, s ha a káder­munka során vezető tisztségek betöltésénél egy-egy nő neve fel is vetődik, máris a nők nehéz helyzete, az otthoni „második mű­szak” emlegetése miatt kerül hátrányos hely­zetbe a talán árnyalattal gyengébb képessé­gekkel rendelkező, vezetőnek kiszemelt fér­fival szemben. A tízéves „jubileum” előtt álló párthatá­rozat végrehajtása a kezdetben jelentkező kampányjelleg jegyeit már nem hordja ma­gán, mégis találkozni még a számadásról szóló formális jelentésekkel, a helyi sajátos­ságokat mellőző általánosításokkal. Ezek nyesegetése pedig felér egy csokor nőnapi virággal. M. Szabó Gyula A „Belaz”-ok A szovjet gépkocsigyártók egyik feladata a X. ötéves tervben a nagy teljesítményű teherautók gyártásának növe­lése. Ennek központja a Minszk közelében levő Zso- gyino városban működő belo­rusz autógyár. Több mint húsz esztendeje itt készült el az első nagyteljesítményű „Belaz”. Az üzem 27, 40 és 75 ton­nás gépkocsikat gyárt. A 110 ma és holnap tonna teherbírású, legújabb óriás gépkocsi kísérleti példá­nya is elkészült. E rendkívül tekintélyes méretű, önkiürítő tehergépkocsi igen mozgékony és óránkénti 50 kilométeres sebességgel szállítja a külön­böző kőzeteket. Már folyik egy még nagyobb teljesítményű teherautó gyár­tásának előkészítése — ez egyetlen út alkalmával 180 tonna rakományt szállíthat Új központ A baganuri szénbányászati komplexum jobbára még csak műszaki rajaokon és maketteken létezik, de a közeljövőben már a Mongol Népköztársaság fűtő­anyag- és energetikai iparának központja lesz. Évente hatmillió tonna szenet bányásznak majd itt. többet mint amennyit ma az ország valamennyi bányája együttvéve termel. A lelőhelyre néhány évvel ezelőtt bukkantak rá a szovjet és a mongol geoló­gusok, Értékelésük szerint az itteni szénkészletek sokévi inten­zív kiaknázáshoz Is elegendőek. A szén kiváló minőségű és a szénmedence a fővárostól csu­pán 130 kilométernyire van. kát próbált embernek, Cser­nák Józsefnek az élete mint­ha hűséges bizonyítéka len­ne ennek. Néhány esztendővel ezelőtt a felsőbb pártszervek javas­latára döntött a rétsági alap­szervezet tagsága úgy, hogy Csernákot alapszervezeti tit­kárrá választják. Oka volt ennek. Az alapszervezet nem töltötte be feladatát, miköz­ben, a rétsági élet merőben megváltozott. A valamikori kisközségbe betelepedett az PÁRT­MUNKÁSOK ipar, és ezek között olyan je- jelentős, mint a nyomdaipar. Kibővült a kereskedelmi háló­zat, megváltozott az oktatási szervezet a középiskola létesí­tésével. Ez a változás nagy hatással lett az emberek gon­dolkodására is. Ellentmondá­sok keletkeztek, ha a gyárban dolgozó ember nem elégítette ki például a joggal elvárt kul­turális igényét. A párttitkár határozottan állítja: — Az alapszervezet köteles­sége minden területen a rend­re ügyelni és irányítani az il­letékes szerveket, hogy a dol­gozó ember semmiben sem érezzen hiányt... A gyakorlati tapasztalat, vagy az elhivatottság, de in­kább mindkettő lehetett az, ami a titkárt irányította. Ten­ni valamit, hogy rend legyen abban a rohamosan fejlődő nagyközségben. Nagy erő ál­lott rendelkezésre, hiszen 45— 50 között mozog a párttagság létszáma. Képzettségük is jó, mert sokan nagy tapasztalat­tal rendelkezők, olyanok, mint Makkai József, a nyugállo­mányú katonatiszt, a párttit- kárhelyettes és a vezetőség többi tagja. Jó biztosítékot nyújtott az alapszervezeti munkához Vavra Tibor, a községi pártbizottság titkára. — Igen, a jó munkának a feltételei biztosítottak — iga­zolja az alapszervezeti titkár is. Annyi bizonyos, ha akar az ember, és a képességei is meg­felelnek a jó munkának, ak­kor megtalálja a legkedve­zőbb utat célkitűzéséhez. Em­lítettem, hogy Rétságon a vég­bement nagy változás az em­berek gondolkodását is jelen­tősen befolyásolta. Igényeseb­bek lettek. A velük való fog­lalkozás csak akkor válhat teljessé, ha jól ismerik ezeket az igényeket és befolyásolni tudják az igények kielégítésé­re a munkával való hozzájá­rulást. Azt mondta a beszélge­tés során a titkár: — Nehezen, de végül is' megtaláltuk a helyes utat... Így született meg a párt­munkának egy új vonása. A községben működő alapszer­vezetek szoros kapcsolatának megteremtése. Felmérték ugyanis, hogy egy-egy üzem­ben mennyi azoknak az em­bereknek a száma, akik Rét­ságon laknak. Amikor a köz­séggel kapcsolatos feladat je­lentkezik, akkor a községi alapszervezet, az üzemek, in­NÓGRÁD - 1979. ó tézmények pártalapszervezeté­vel is megtárgyalja a dolgo­kat. bekapcsolódik a munká­ba azzal, hogy a párttagokkal részletezi, milyen kötelesség hárul rájuk a feladat elvégzé­sében. A titkár mondta: — Fokozatosan gyakorlattá válik ez a munkamódszer, de egy pillanatig sem szabad megelégedni a munka meneté­vel. .. Egy községben, kivált, ha az járási székhely Is, sok a te­endő. A dolgozó emberek minduntalan kapcsolatba ke­rülnek a kereskedelemmel, ott zajlik előttük az ifjúsági élet, mindenkit érdekel a köz- biztonság helyzete, a község fejlesztése, nem utolsósorban a kulturális élet alakulása. Az alapszervezet rajta tartja ke­zét ezeken a mindennapi dol­gokon, irányítja, formálja a végrehajtást, hogy minél ked­vezőbb legyen a dolgozó em­ber számára. A pártvezetőség munkájá­nak számon kérése sem marad el. Mert a rend­szeresen megtartott taggyűlé­seken számot kell adniuk a tagoknak, akik ugyancsak szá­mot adnak a munkájukról. Ezen feladatok végrehajtásá­nak közepette sem feledkeznek meg Rétságon arról, hogy az ifjú nemzedék, készen álljon az őszbe fordult párttagok he­lyébe lépni. Nem különleges emberek a rétságiak, hanem egyszerű pártmunkások, akik felelősséget éreznek azért, amit tesznek, úgy cseleksze­nek, ahogyan a titkár mond­ta: A pártmunkát tisztelettel és szeretettel kell csinálni... Csak ezt teszik... Bobál Gyula ilis 15., vasárnap 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom