Nógrád. 1979. április (35. évfolyam. 77-100. szám)
1979-04-08 / 82. szám
* „Ä szakma ismer, a közönség kevésbé...” Gitárművész — háttérben Onedin „civilben’' Divatos hangszer a gitár. A popzene gitáros sztárjait szánté minden fiatal ismeri. Klasszikus stílusban játszó gitárművészeket viszont kevés fiatal tudna felsorolni. Hazánkban talán csak Szend- rei-Karper László neve ismeretes. — Fogarasi Béla nevét ismerik? — kérdem Fogarasi Bélát. — A szakma ismer, a közönség kevésbé... — Ki a hibás ebben? — Nagyon bonyolult kérdés. Bizonyos, hogy jómagam is tehetek róla, hegy „nincs nevem”, képtelen vagyok adminisztrálni magamat Kilincselni, beszélni ezzel-azzal, szóval inkább muzsikálni szeretek... Az irodalmárok jól tudják, hogy az irodalom és az irodalmi élet két különböző dolog. A zenében is így van. — A Bach-együttes, amelyben ön gitározik, úgy tudom szép hírnevet vívott ki magának... r- Külön história ez.«. 1973- ban alakultunk, s eleinte soksok meghívást kaptunk. Amire az együttes igazán megérett, a maghívások elmaradtak. Ha jól rémlik: novemberben léptünk fed utoljára. Nógrádban nehezebb az előadóművésznek, mint másutt. Közismert, hogy a megyének nincs zenei múltja. Talán ez is az egyik oka, hogy olykor alábbhagy az ambíció az emberben. — Tudomásom szerint Budapesten él, Balassagyarmaton tanít. Miért nem költözik véglegesen Budapestre? — Erre a kérdésre sem tudok egyértelműen felélni. Kilencedik éve tanítok Gyarmaton, tehetséges tanítványaim vannak, különösebb panaszra nincs okom. Életem legfontosabb fordulópontjai ide kötnek, mégsem tagadom, hogy előbb-utóbb a fővárosban fogok kikötni... Egy alkalommal már konkrétan is szóba került, azután valaki más foglalta el a helyemet a kiszemelt zeneiskolában. Röviden szólva: nem a gitártudás döntött.... Valójában mindegy, hogy az ember hol él, Budapesten vagy vidéken, csak legyen fellépési lehetősége. A helyzet az, hogy a fővárosban nagyobbak a lehetőségek. Akár tetszik, akár nem: kénytelen az ember oda menni, ahol „közelebb van a tűz”. — Fordulópontokról beszélt Mire gondolt? — Először is: itt kezdtem el tanítani, itt kaptam lehetőséget, holott nem rendelkezem tanári diplomával. Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyeznem, hogy a filharmóniai előadóművészi működési engedélyt úgy küldték el postán. .. Szóval egyszerre csak gitárművész lettem, már ami a dolog hivatalos részét illeti. Tudásom alapján, úgy vélem, rászolgáltam. Egy másik fordulópont: Veres István kollégámmal Gyarmaton kezdtem el „dolgozni”. Gitár-fuvola duónkat a szakma megbecsüli. Kettőnk számára írt néhány művet — többek között — Borsodi László, Geszler György, Pangrácz Zoltán és Patacich Iván. Díjakat is nyertünk különféle fórumokon, rádiós szereplésünk is volt néhány. — Járt már külföldön? — Magánemberként igen. Mint gitárművész? Nos, 1975- ben Franciaországban, Arles- ban voltam két hétig. A világ legjobb gitárosai gyűltek ösz- sze, előadásokat hallgattunk, módszertani, technikai problémákról vitatkoztunk. Óriási élmény volt — anyagilag pedig nagy érvágás... Neon hivatalosan, tehát nem úgy voltam kint, mint Magyarország egyik tűrhetően gitározgató művésze, hanem mint magánember, aki történetesen gitározik.« Minek tagadjam: kaptam néhány ajánlatot i— Ellenállt a kísértésnek, hiszen itt beszélgetünk! Gyarmaton, a Rózsavölgyi Márk Zeneiskolában.« — Nézze, közismert, hogy a világ minden részéin számtalan rpagyar zenész működik, sokan közülük világhírű, megbecsült művészek. Magam is találkoztam néhánnyal, beszélgettünk és nekem folytan az járt a fejemben, hogy a taps, melyet egy virtuóz barokk darab megszólaltatásáért kap az ember, valahogy másképpen hallatszik idehaza, mint távol a hazától. Nekem hazai tapsok kellenek... — Keserű embernek tartja magát? — Nem! Huszonnyolc éves vagyok, még tudok bizakodni, és különben is: itt van a gitárom. Fogarasi Béla búcsúzóul egv spanyol stílusú, hihetetlenül nehéz művet játszott nekem. Hallgattam és nem volt kedvem tovább kérdezősködni. Játékában benne volt a kérdés és a felelet is.„ (Sárközi) Heteken keresztül követhetik szárazon és vizen Onedin kapitány kalandjait a tévénézők. A tapasztalt „tengeri medve" egyaránt állta a viharokat — kinn az óceán hullámain, s odahaza, érzelmi életében. Ennyi epizód után, — még ha nem is a teljes, hetven epizódból álló filmet láthattunk, a közönség alaposan megismerhette nemcsak a kapitányt, hanem életrekeltő- jét, Peter Gilmoret is, aki nemrég egy külföldi lapnak nyilatkozott pályafutásáról, s kiderült, hogy a látszat csal, — bizony még sok mindent nem tudunk róla. Peter Gilmore ugyanis nemcsak a tengerészkarrierre, de mégcsak a színészi pályára sem gondolt soha. Egyik nagyapja halászattal kereste kenyerét, de az unoka a film forgatásának megkezdéséig tulajdonképpen soha sem szállt tengerre, de mégcsak az oly népszerű vitorlássportnak sem hódolt... Katonai szolgálatának teljesítése után kezdett megélhetés után nézni. Kémikus vagy éppen mezőgazdász szeretett volna lenni, de sajnos, az életben nem mindig azt csinálhatja az ember, amit szeretne, bele kellett nyugodnia, hogy egyetemi tanulmányok nélkül — álma sohasem teljesedhet, erre pedig nem volt pénze. Így kötött aztán ki a színészetnél, ugyanis Angliában ehhez nem szükséges semmiféle diploma, bárki felcsaphat színésznek. Az ötvenöt londoni, a háromszáz repertoárszínház és a kétszáz amatőr társulat között rendszerint akad egy, ahol ilyenolyan szerepre keresnek jelentkezőt. Természetesen, mint pályakezdő, ő is főleg a zenés színpadokon próbálta ki tehetségét, énekelt, táncolt, míg aztán megérkezett címére a meghívás az első prózai együttesből, kis epizódszerepre. Üjabb és újabb színházak következtek Peter Gilmore életében, olyannyira, hogy olyan esztendő is volt, amikor csaknem félszáz darabban kellett játszania. Nagyon rövid idő alatt — hatalmas tapasztalatot szerzett', de másokkal ellentétben, Gilmore azt tartja, hogy nem a gyakorlat, a túl nagy gyakorlat teszi a mestert. Amikor szerződése lejárt, más színházak címére írt, új ajánlatra várva. Aztán minden elölről kezdődött. De hamarosan arra a felfedezésre jutott, hogy ez kevés a dicsőséghez. Így próbálkozott meg a filmmel, a rádióval, a tévével. .. Húsz év telt el megfeszített munkával, hogy aztán a hetvenes évek elején bekopogtasson a siker, Onedin kapitány szerepében. Minden egyes epizód felvétele tíz napot vett igénybe, ezt kétnapnyi utószinkron követte. A közreműködő művészek a hajó személyzetével együtt keltek útra, a matrózok mutatták meg nekik, mikor mit kell csinálniuk. Így aztán az egész együttest beavatták a szakma titkaiba. Ezzel vált átélhetövé, érthetővé Gilmore és kollégái számára egy addig alig-alig ismert világ, így született meg a BBC produkciójának talán egyik legfőbb erőssége, a kitűnő színészi játék. A főhősről — Gilmore elmondta, hogy kezdetben alig hasonlított hozzá, csak akkor szólhatott bele kollégáival a mese irányításába, az epizódok megírásába, amikor a forgatókönyvírók kezdtek kifáradni, egyre kevesebb ötletük volt. és kénytelenek voltak „ráfanyalodni" a színészek véleményére, javaslataira. Így történhetett meg, hogy Onedin és társai egyszerre mind jobban kezdtek megszemélyesítőikhez „hasonlítani”. „— Nem hinném, hogy a színészet intellektuális foglalkozás — vallja Gilmore. Kegyetlen munka, amihez sok erőfeszítésre, koncentrálásra és sok gyakorlatra van szükség. Számomra mindig vonzó volt a szerepek megkövetelte fizikai követelmény. főleg Onedin megformálásakor.” Arra a kérdésre, miért közkedveltek az angol tévésorozatok — a népszerű színész azt válaszolta, hogy hazájában a filmipar a második világháború után szinte teljesen megszűnt, a beözönlő nagyszámú amerikai film konkurenciája következtében. Csak a nagy hagyományokkal rendelkező tévé biztosított lehetőséget a valóban művészi igényű munkára. Akárhogyis nézzük — ez a művész véleménye — a televízió kevesebbet hcizu- dik, mint a mozi. Persze ez nem azt jelenti, hogy a háború utánti időszakban nem született néhány olyan méltán klasszikus erejű filmalkotás, mint a 111. Richard, az V. Henrik vagy az Egy ember az örökkévalóságnak... Lényegében most ezt a tradíciót folytatja Keith Michel Vili. Henrik című hatrészes történelmi sorozata is. Terveiről szólva, Gilmore elmesélte, hogy a legújabb, a gyermekek számára készülő kalózfilmben ismét tengerre száll, és szerepet kapott — a változatosság kedvéért.— a Titanic katasztrófájáról forgatott szuperprodukcióban is. Nemlaha György Helybe vitt filmek r Á Volán 2. számú Vállalatnál mind nagyobb gondot fordítanák a dolgozók szakmai és általános műveltségben! ismereteinek elmélyítésére. E cél — amely párosul a szocialista brigádok vállalásainak teljesítésével is — újabbnál újabb lehetőségek megteremtésére ösztönöz. A közelmúltban ezért kötöttek a volánosok szocialista együttműködési szerződést a mozi- üzemi vállalattal, amelyben benne foglaltatik: a mozisok havonta nyolc alkalommal főként olyan filmeket „visznek házhoz”, amelyek a szórakoztatás mellett tanítanak, nevelnek. Megnézték már a Jelenidőt, s az első fél évben még a Kitörés, a Tiltott terület és a Kenguru kerül műsorra a Volánnál. Régi hangok megőrzése r Nemrégiben ünnepelte a világ Edison híres találmányának, a fonográf felfedezésének a századik évfordulóját. Edison tízféle lehetőséget említett arra vonatkozóan, hogyan képzelte el találmányának a hasznosítását: hangos archívum, zeneközvetítés, beszédek hiteles rögzítése, nyelvtanulás, a vakok számára hangos könyv stb. Nos, a hangrögzítés lehetővé tétele, majd továbbfejlesztése jóval túllépte ezt a programot. De azt is lehetővé tette a fonográf, hogy híres emberek hangja megmaradjon az utókor számára. A muzeális értékű régi hangemlékek megmentése különleges technikai eljárást igényel. Érdekes módon a régi, kezdetleges fém- és viaszhengerek, ha a tárolás közben nem sérültek meg, napjainkban is viszonylag jól lejátszhatók. Sokkal több munkát adnak viszont a későbbi, a maguk idején technikai tökéletesítést jelentő lakk- és röntgenfilmle- mezek, amelyek az évtizedek, alatt deformálódtak, megkarcolódtak. Ezeket először emulziós réteggel vonják be, ettől rövid időre kisimulnak, majd anyagukat átjátsszék magnetofonszalagra. A szalagon tovább finomítják, megkísérlik kiszűrni a mechanikus zörejeket. Akadnak olyan régi, mechanikus eljárással készült lemezfelvételek, amelyeket csak fatűvel lehet lejátszani, s mivel a felvevőgép forgan- tvúját emberi erővel tekerték, a fordulatszám sem egyenletes. a lemez hol gyorsabban, hol lassabban forog. A kezdetleges fonográfhengereket és lemezfelvételeket az ötvenes évek eleién felváltotta a magnetofonszalag. Am a korszerű magnetofonszalag „élettartama” a szakemberek megállapítása szerint 15—20 év* Még ha nem is nyúlnak a felvételhez, a szalagra rögzített mágneses jelekben olyan kopás tapasztalható, hogy viszonylag rövid idő alatt használhatatlanná válik. Mégis a ma világszerte hanghordozókon eladott zenének a felét már nem Edison barázdáiba vésik. Az elektromágneses hangszalag, amelynek a feltalálása egyébként 1900-ban a nárizsi világkiállításon nagydíjat nyert, a piacon egyre inkább—túlszárnyalja a lemezt. / Felújítás után Erről, arról, amarról iizewnn/olc évesekkel MILYEN ÉRZÉS NAGYKORÚNAK LENNI ? ' Ä mátramindszenti művelődési házat a helybeli községi közös tanács az elmúlt esztendőben újította fel 60 ezer •forintért. A felújításhoz hozzájárult a mezőgazdasági termelőszövetkezet is, s lám az intézmény korszerű, kulturált, esztétikus körülmények között várja látogatóit. A művelődési ház az idén tartalmi munkára, a folyamatos működtetés, a bér költségeire 165 ezer forintot kapott a tanácstól. Vezetését tiszteletdíjért Csomós Sándor, az általános iskola igazgatója látja el, mivel január közepétől újra nincs főhivatású népművelője a községnek. Pillanatnyilag az arra alkalmas, képzett személyt keresik. Azt hiszem, a nagykorúság küszöbének átlépésénél, a felnőtté válás „hivatalos” datá- lásának kihirdetésénél kevés nevezetesebb nap von életünkben. Persze, az érettség nem egyik percről a másikra „történik”, hanem hosszú évek gyakran érzékelhetetlenül lassú folyamatában ölt testet. S tizennyolc év távlatából visszatekintve már tisztul valamelyest a múlt, fel-fel- tűnik egy lényeges, meghatározó momentum, az örömök, és a csalódások tömkelegéből, néhányat elfed a gyógyító- borítás, míg mások nyomait egy életen át hordozzuk. A salgótarjáni Madách Imre Gimnázium és Szakközép- iskolában — és másutt is — nemrégiben ünnepélyesen köszöntötték a tizennyolc éveseket. Közöttük volt Révay Gyöngyi, Varga Gabriella és Kosztolnik Károly is. Beszélgetésünk témája nem is lehetne más: milyen érzés nagykorúnak lenni ? Révay - Gyöngyi: Mondhatom, kellemes- Annak ellenére, hogy ezt elsősorban csupán a formai dolgok jelentik. Az ember nemcsak 18 éves korában vet számot életének addigi alakulásával, rákényszerülünk szinte nap mint nap. Bizonyos dolgok, helyzetek, ítéletek eldöntésénél. Ezek az aprónak tűnő tettek, véleményalkotások adják végül is egyéniségünk tartalmi-formai vázát, lényegétVarga Gabriella: Emlékszem, az iskolai debütálás első napjaira, félszegen, gyanakodva bámultuk egymást, finomkodva-óvatoskodva építgettük kapcsolatainkat, aztán telt-múlt az idő, közösségünk összekovácsolódott, jó- ban-rosszban kitartó társaság lett. — Mégis, talán a rossznyelvek azt beszélik, osztályközösségetekben van egy úgynevezet tizenkét fős „klikk”, akik, igaz, sokat dolgoznak, de közösségi viselkedésükben akad kifogásolnivaló... Révay Gyöngyi: Nem dramatizálnám a helyzetet. Létezik ez a szűkebb kollekítva, azt hiszem mindenütt van. Valóban kissé másabbak, nehezebben viselik el a kritikát, de igen szorgalmasak és ha „nagy ügyről” van szó, akkor félreteszünk minden distanciát— És a fiúosztályban? Kosztolnik Károly: őszintén szólva, hiányzanak a lányok. Baráti beszélgetéseken is szóba jön, ha osztályunkban lenne, mondjuk, 6—8 lány, egy kicsit jobb lenne a hangulat. Egyébként így sincs panasz a közösségünkre, bármikor és bármiben számíthatnak ránk, és a kezdeményező kedvünkkel sincs baj. — A középiskolai négy év alatt a fiatalok nagy többsége átesik a diákszerelmi víz- keresztségen. Nem kötelező a kérdésre válaszolni, de veletek megtörtént ez? És mit nyújtott ez a kapcsolat, változtatok-e valamelyest? Varga Gabriella: Másodéves voltam, amikor a „szele” megcsapott, s mivel ő éppen végzett, ennek a kapcsolatnak be is fellegzett. Aztán megismerkedtem egy másik fiúval, együtt járunk be Ceredről, közös az érdeklődési körünk, jól érezzük magunkat egymással, ki tudja, mi lesz belőle?! Kosztolnik Károly: Nekem a lányok voltak mindig a legjobb barátaim, és nem is hiszek abban, hogy lány és fiú között nem lehet igazi barátság- Igenis lehet! Csak nem szabad egymást kisajátítani, alábecsülni, lenézni. Egyébként, most minden erőmet a tanulásra koncentrálom,. ilyenkor még a szerelemre sem jut idő. Révay Gyöngyi: Egészen másképp vagyok ezzel a dologgal. Szerintem ezt az érzelmi kapcsolatot nem lehet csak úgy háttérbe szorítani, mert engem most a tanulás foglalkoztat, s most nem érdekel X. Y- Akkor az nem szerelem! Elmondom az én történetemet. Már az első hónapokban mérhetetlen tiszteletet, rokonszenvet, éreztem egy fiúért, akit rendkívül értelmesnek, kedvesnek stb. találtam, megismerkedtünk, sokáig együtt jártunk. Ez a kapcsolat teljesen megváltoztatott, nemcsak boldogabb lettem, hanem szorongásom oldódott, bátrabban kezdeményeztem, több fantáziát láttam a dolgokban, s szinte észrevétlenül kialakult bennem egy kép a számomra ideális barátságról, szerelemről, kapcsolatról-.. És akkor, ahogyan az a szerelmi romantika nagykönyvében megvan írva, „eljött a búcsú órája”, véget ért égy fejezet, jöttek az álmatlan éjszakák és a többi. Ma is értékesnek tartom ezt a kapcsolatot, mert sok csalódástól, kudarctól mentett meg. Hát ennyi volt. — Napokon át szívesen hallgatnám az efféle love story- kat, de nem kevésbé lényeges dolog a felelősségvállalás mikéntje. Hogyan jelentkezett ez? Varga Gabriella: Odahaza már gyermekkoromban sokféle megbízatást kaptam, eleinte apró-cseprő tennivalókat, később egyre felelősségtelje-' sebb teendőket is kiérdemeltem, ha jól végeztem dolgomKosztolnik Károly: Egy történettel hadd illusztráljam. Nyolcadik után Budapesten szerettem volna továbbtanulni, de, sehogy sem ízlett az ottani helyzet, a kollégium, a társak, az iskola meg minden. Néhány nap után, saját szakállamra, azon törtem a fejem, hogyan hagyhatnám ott az egészet. Mondtam szüleimnek mi a tervem, ők rámbízták a döntést, bár tanácsuk az volt, hogy alaposan fontoljam meg, mit teszek- De végül is eljöhettem a Madáchba, s nem bántam meg. Csöbörből vödörbe is eshettem volna, de nagyon örülök, hogy így döntöttem. Révay Gyöngyi: Szüleim,' gyermekkoromtól fogva önállóságra neveltek, ha néha én úgy éreztem, túl szigorúak, mégis előnyömre tették. Sma úgy gondolom én is így nevelem majd gyerekeimet. — Nagykorúságotok alkalmából bizonyára sok mindennel elhalmoztak titeket, sok bizalmat kaptatok- Most egy mesebeli lehetőséggel élhettek: mi lenne a három kívánságotok? Kosztolnik Károly: Sikerüljön a főiskolai felvételim. Ennyivel beérném. Varga Gabriella: Felvegyenek egyetemre. Azt el is végezzem. Es harmonikus családi életem legyenRévay Gyöngyi: Tovább tudjak tanulni. Ismét megtaláljam őt. S kudarcaim ellenére, se veszítsem el hitemet az emberekben. — Ügy legyen. Tanka László NÚGRÁD — 1979. április 8., vasárnap I
