Nógrád. 1979. április (35. évfolyam. 77-100. szám)
1979-04-29 / 100. szám
Eg if májusi esküvő története Három nemzedék együtt Anya és leánya * Néhány esztendővel ezelőtt az újságok egyik legolvasottabb rovata volt, ahol a nagyvilág tudtára adatott ki, kivel, és mikor kötött házasságot, s ez nem csak a pletykaéhséget csillapította, hanem a sorsok, életutak alakulásáról is rövid tájékoztatást adott. * Berindán László és családja alig két hónapja költözött az új lakásba. Mégis oly.an környezet fogad, mintha már évek óta birtokolnák a helyiségeket: ízlésesen elrendezett bútordarabok, az egész padlófelületet elöntő szőnyeg, egy rejtelmes erdő belsejét idéző fotóposzter és a mindezt körülölelő falitapéta. Ügy is mondhatnánk, nemzetközi berendezési tárgyak ezek, hiszen több országból, illetve hazánk különböző tájairól származnak. Mintegy emlékként az STC labdarúgócsapatának túráiról, a mérkőzések helyszíneiről. Ez a dekoráció, amelybe életet igazán a héthónapos, botladozó csöppség Yvett és a hároméves Anett yisz. — Látszatra, úgy tűnik, a Berindán család révbe érkezett. Szép lakás, gyerekek, s mindez a huszonöt éves kor előtt.. — Nem olyan egyszerű volt a mi utunk, mint ahogy a kívülállónak első nézésre tűnhet — jegyzi meg a feleség. — Hiszen, kezdődött azzal, hogy esküvőnk után egy héttel férjemet behívták katonának. összesen öt helyen töltötte sorkatonai szolgálatát Soprontól Balassagyarmatig, s csak néha-néha jöhetett haza. írtuk a leveleket, közben megszületett Anett, s édes- anyámék gondoskodtak rólunk, jóformán nyolcszáz forintból kellett „kijönnünk”; mivel a járandó szociális segély körül csaknem fél évig folyt a herce-hurca. Egyhe- lyütt azt mondták jár, másutt nem is hallottak ilyesmiről. Nehéz két év volt. — Leszerelésem után sem változott gyökeresen a helyzet — veti közbe a férj —, nem is tudom, mi történik akkor, ha albérletben kellett volna élnünk. Nem beszélve arról, milyen nehéz manapság gyerekkel szobát bérelni, és egyáltalán másfél ezer forint albérleti díj mellett megélni. — Futballistákról pedig gyakori szóbeszéd, hogy „dől a pénz a házhoz”. — Magam is hallok gyakran ilyenféléket, mosolygok rajta. Nem hiszem, hogy bárki is csillagászati összegnek tartja a havi négy-ötezer forintos jövedelmet. S ha hozzávesszük a napi két edzést, a hétvégi mérkőzéseket, sérüléseket, rúgásokat, hadd _ ne soroljam tovább. Egyébként ezt nem panaszkodásként mondom, mert nagyon szeretem, amit csinálok. Csupán ez a valóság. Hildából, a feleségéből kikívánkozik egy megjegyzés: — A szóbeszédekre hadd említsek egy esetet ismerkedésünk idejéből. Egyszer egy idős „szurkoló” arra esküdö- zött, hogy a Laci itt és itt, ekkor és ekkor erősen ittasan és kirívóan viselkedett. De pechje volt a rosszakarónknak, mert a jelzett időpontban éppen együtt voltunk moziban. Látogatásomkor ott-tartóz- kodtak Hilda szülei is. Ök „biztosítják” beszélgetésünkhöz a csöndet, s a gyerekek láthatóan nagy kedvvel játszadoznak a nagymamával, a nagypapával: három nemzedék békés társalgása folyik e pillanatban.a szobában. Majd a gyerekek a mesét nézik, a felnőttek pedig arról beszélgetnek, mennyivel lett má- sabb életük az elmúlt négy évben, miben változott személyiségük, gondolkodásuk, magatartásuk? — Az érettség időszaka volt ez a négy év ... rájöttünk, hogy nem csak magunk, hanem mások iránt is felelősséggel kell lennünk ... Megtudtuk, milyen az apai-anyai érzés, a gyermekek jelenléte — fűzögetik egymás szavaid, gondolatait a fiatalok. — S ezek a dolgok olyan erőssé formálták kapcsolatunkat, amelyet nem hisszük, hogy bármi is szétszakíthatná. Érzem, egy kicsit patetikus- nak hatnák e szavak, de mögöttük megélt dolgok, események vannak, amelyek jogot adnak erre. S ez számukra bíztató jövőt ígér. ☆ Egyébként, szinte az egész Beszterce-lakótelepet fiatalok lakják. Ügy is emlegetik: KISZ-lakótelep. Délutántájt már nyüzsög a gyerekhad, sorban állnak a hintákért, a libikókákért, a pihenőpadokért, akár az üzletben. Mert bizony mintha elfeíejtkeztek volna az illetékesek az egyre- másra épülő lakóházak mellé szolgáltatói létesítményeket is építeni. Mé'gis, a járó-kelő fiatal házasokról, gyermekkocsit tologató ifjú mamákról valamiféle ifjonti derű árad. Tanka László fii'rJc+'/eimnsi A K KEMFE JEDE LEM TÜNDÖKLÉSEM IÉS BUKÁSI 12. Reilly újra Oroaaoraafágrba indul ' A Reilly és E. kapitány által használt titkos nyelv szerint „Krasznostanov” egy Schultz nevű antiszovjet ügynököt és a feleségét, „Kalifornia” a Szovjetuniót és „Omar Khajjám verse” a rejtjeles írásban rendkívüli üzenetet jelentett. Reilly az újabb lehetőség hírére azonnal visszatért Európába, Párizsban hagyta feleségét, maga pedig Finnországba utazott, hogy ott beszéljen egyik közeli barátjával, a finn hadsereg vezérkari főnökével, az általa irányított antibolsevista liga tag- - jával. Reilly elhatározta, hogy újabb felderítő és szervező látogatást tesz Oroszországban, és személyesen méri fel a jelzett új lehetőségeket. A finn vezérkari főnök vállalta, hogy Reillyt átjuttatja a szovjet határon. A mesterkém tisztában volt azzal, hogy vállalkozása több mint kockázatos, azonban hiú ember volt, aki nem tudta elviselni, hogy kudarcot szenvedjen. Egészen addig, amíg 1918-ban betette a lábát Szov- jet-Oroszországba, az egyik sikert a másik után érte el. Remek kémteljesítmények fűződtek nevéhez. A szovjet földön azonban mindig vereséget szenvedett, s ez az egyik magyarázata annak, hogy valósággal .megszállottja lett a szovjetellenes tevékenységnek. Ezért vállalkozott rá, hogy személyesen kísérelje 4> NÖGRAD — 1979. április 30., hétfő meg összekötni a szovjetellenes összeesküvések újra és újra elszakadt szálait. S jóllehet számított letartóztatására, fanatizmusában mégis csak megkockáztatta az utat, azzal biztatta magát, hogyha rajtavesztene, majd csak kivágja magát. Erről tanúskodik az a levél, amelyet Reilly 1925. szeptember 25-én a finnországi Vi- borgból írt feleségének: „Elengedhetetlenül szükséges, hogy három napra Pé- tervárra és Moszkvába menjek. Ma este utazom és kedd reggel újra itt leszek. Tudatni kívánom veled, hogyha nem látnám abszolút szükségesnek és nem lennék arról meggyőződve, hogy voltaképpen semmi kockázattal nem jár, nem vállalkoztam volna erre az utazásra. Csupán azért írom ezt a levelet, mert arra a legvalószínűtlenebb eshetőségre is felkészülök, hogy valami baj ér engem. Ha ez mégis bekövetkezne, semmiféle intézkedést ne tégy; aligha segítene és csak azt eredményezné, hogy fellármáznád a bolsikat és felfednék a személyazonosságomat. Ha véletlenül letartóztatnának Oroszországban, ez csak valamilyen kis, jelentéktelen vádon alapulhat, s új barátaim elég befolyásosak ahhoz, hogy kiszabadulásomat kieszközöljék.” Több levelet Mrs. Reilly már nem kapott férjétől. Hetek teltek el, s még hír sem jött felőle. Az asszony megSmelkó Sándorné Karkusz Pálné Auth András Egymásra néznek, aztán nagyot nevetnek. Amolyan igazit, szívből jövőt, amely után az ember még a szemét is megtörli . . . Miért a nagy vigasság? Mert azon tanakodnak, miért szeretnek ők vetélkedni. Végül Smelkó Sándorné, Editke fogalmazza meg a választ. — Olyan vetélkedések vagyunk. Egyszerűen szeretjük. Nincs rá jobb magyarázat. Nagyszerű dolog, amikor az ember ott, a helyszínen mutathatja meg, ki a legény a gáton. Aztán olyan öröm, ha nyerünk. Kell ennél jobb dolog? Karkusz Pálné, Kati rábólint: — így igaz. Olyan brigádban dolgozom, ahol sok a vállalkozó szellem. Különféle érdeklődésű emberek, így aztán mindenféle, fajta vetélkedőre akad jelentkező. Már beneveztünk a Móricz Zsig- mond életével kapcsolatos vetélkedőre is. Ezután a kis kitérő után kanyarodjunk vissza. Azért találkoztunk a Salgótarjáni Kohászati Üzemek harmadik emeletének egyik szobájában, hogy felidézzük legutóbbi dicsőségük emlékét. Grosch Tamás a Magyar Szovjet Baráti Társaság tagcsoportjának szervező titkára mondja: — Országos versengés bontakozott ki, amely ilyen címet visel: Moszkva, az olimpia városa. A napokban mi voltunk a házigazdái a megyei döntőnek. Hat csapat jött össze. A kohászati üzemeket Karkuszné, Smelkóné és Auth András képviselte. Mivel elsők lettek, meghívást kaptak a területi vetélkedőre. Ott derül ki, mi lesz tovább . . . A jövő bizonytalan, de a salgótarjáni „tudósok” bíznak kereste Marie Schultzot, aki maga kísérte el az erre a célra kijelölt finn őrjárattal együtt a kémfejedelmet a szovjet határra. Azon a napon, amikor Mrs. Reilly találkozott Schultzné- val, közölte az Izvesztyija a finn határon lelőtt csempészekről és az elfogott finn határőrről szóló hírt. Néhány nap múlva a szovjet hatóságok pótlólag azt is nyilvánosságra hozták, hogy az egyik lelőtt csempész Sidney George Reillyvel, az angol titkos- szolgálat kapitányával azonos. A valóságban azonban Reillyt nem a határon, mintegy véletlenül találták a halálos lövedékek, hanem a moszkvai úgynevezett belső börtön udvarán kivégző osztag sortüze végzett vele, miután előbb felolvasták előtte a forradalmi törvényszék 1918-ban hozott ítéletét. Jól megérdemelt sorsa beteljesülését Reilly, akinek 1918-ban sikerült megszöknie, csak késleltethette, de nem kerülhette el. A GPU — a fiatal szervezetnek alig néhány esztendő múltja volt, de mint látni fogjuk, az ott dolgozó kommunisták máris nagyszerűen beletanultak a hírszerzés és elhárítás nehéz munkájába — páratlanul ügyes és nagyvonalú akcióval tette örökre ártalmatlanná a „mesterkémet”, aki minden óvatossága ellenére belesétált a szovjet elhárítás által felállított kelepcébe. (Folytatjuk) magukban. Ehhez minden alapúk megvan. A csapat egyik erőssége Auth András. Piackutató, több nyelven beszél és öt esztendeig tanult Moszkvában. A moszkvai utcákat koptatva jól megismerte nemcsak az épületeket, történelmi nevezetességeket, házakat, hanem a nyelvet és ami nem utolsó dolog, az embereket is. A csapat egyöntetűen állítja, hogy Kati a sporttudós. Ügy fújta az olimpikonok nevét, eredményeit, foglalkozását, ’ győzelmeinek helyét, idejét, hogy mindenki elcsodálkozott. Igaz, a vetélkedő előtt két olvasmánya volt. A Moszkva című útikönyv és egy másik, amely a szovjet sportolókról adott tájékoztatót. Smelkóne bizonygatja: — Voltak izgalmas pillanatok. Nemcsak azért, mert egy kérdéssel az addig megszerzett pontokat is elveszthettük, hanem azért is, mert néha kacifántos dolgokra kellett válaszolni. — Például? — így hangzott. Ki ünnepelte hetvenötödik születésnapját Moszkvában, a Metro- pol Szállóban, aki ráadásul A gyerekek alkotókedve, fantáziája kimeríthetetlen és bonyolult. Már a hat-hétéves is mindent el tud mondani rajzban. Le tudja rajzolni az idő múlását, a térbeli viszonylatokat vonalakkal, formákkal, színekkel jellemezni tudja a jó, vagy a gonosz „szereplőket”. De rajzolni tud már a másfél, kétéves gyerek is, ha papírt, ceruzát adunk a kezébe. Előbb csak azt érzékeli, a ceruza nyomot hagyott a papíron, aztán már élvezi a játékot, a szabályta^ lan irkafirkálást, az „alkotást”. A saját firkájában találja meg először a gyermek környezete formáit. A függőleges vonalakkal a fát, a kerítést, a vízszintessel az asztalt, a földet azonosítja. S, ahogy a felnőttektől,' mesekönyvekből látja, leutánozza az alakokat, az állatokat, a napot, a holdat, a csillagokat. A még iskolába nem járó gyerek „beszéd” helyett használja a rajzot —, mint ahogy mindenre van szava, mindenre van vizuális jele is, és mindkettő a természetes szükségleteiből fakad. Ezért nem kell nógatni, hogy rajzoljon. Vizuális jeleit a gyerek következetesen használja és hónapok múltán is elmondja, világhírű ember. Na, összedugtuk a fejünket, visszaszámoltuk a hetvenöt évet, próbáltuk a születési évből kitalálni. írtuk föl ennek is, annak is a nevét, csak nem tudtuk. Szerencsére más sem. Végül kiderült, az angol Bernard Shaw, a nagy író. Azt hiszem egy életre megjegyeztük. Közbeszól Kati: — Ne felejtsd ki a receptet sem . . . — Receptet ? — Bizony. Egy másik kérdés a következő volt. Tessék felsorolni, miből készül a híres orosz leves, a scsi? Valamelyik vetélkedő közbekérdezett: — Tessék mondani, a recept is kell? Megnyerték az első helyet. Kaptak egy szép padlóvázát, vásárlási utalványt, könyvet. Mivel hárman voltak és csak egy a váza, kisorsolták. Smelkóné lett a szerencsés, ő vitte haza. Izgult értük nem csak a munkahelyi kollektíva, hanem a férjek, gyerekek, feleség sem maradt le a buzdításban. Vetélkednek hát tovább. Remélhetőleg hasonló sikerrel . . . mit rajzolt, hogy a körök, a vonalak mit jelentenek. Altogy ismeretei bővülnek, ahogy ismerkedik a valósággal, úgy akar rajzban is „igazságokat” elmondani, úgy akar mások számára is egyértelmű jeleket használni, a fához hasonló fákat, a lóhoz hasonló lovakat rajzolni. Rajztanárok a témával foglalkozó művészeti írók egyaránt azt vallják, az iskola gyakran megfékezi, elveszi a gyerekek rajzolási kedvét. Mégis az iskola az a fórum, ahol a gyerekek a rajztechnikai képzés mellett a rajzzal, mint a világ megismerésének és az ismeretek rendszerezésének eszközével is megismerkedhetnek. Egész sor iskolában, művelődési házban, múzeumban működik gyermekrajzszakkör. Az egyikben mesét illusztrálnak, a másikban gyurmát formáznak, a harmadikban játékokat terveznek. Rajztanárok, festőművészek, szobrászok a vezetői azoknak a gyermekszakköröknek, ahol papírkivágásokkal, textilragasztással, árnyjátékhoz való figurákkal, vagy éppen játszótértervezéssel foglalkoznak a 8—10—12 éves gyerekek. Képünkön: Lengyel gyermek - rajz, melyet a budapesti Lengyel Kulturális Központban levő kiállításról válogattunk. Csatai Erzsébet GifCMtckrajjzok
