Nógrád. 1979. április (35. évfolyam. 77-100. szám)

1979-04-29 / 100. szám

Munisáshagyomáuyokról — jelen időben 60 éve történt Kertművelő vasasok NAGYOT FORDULT a vi­lág, s< vele változott az em­ber, amióta például a mun­kást egyedül a satupad jelle­mezte és a kalapács. Az em­ber elálmélkodik azokon, akik homlokráncolva beszélnek a megváltozott szokásokról, „társadalmi felelősségérzettől” hajtva gondként említik a motorizált, a személyi össze­tételében megváltozott mun­kásosztályt és valamiféle „fel­hígulásról” beszélnek. Talán nem ünneprontás ma arról szólni, hogy máskor is jellemezte a munkásság fel- töltődését a paraszti világból, az elszegényedett munkanél­küli paraszti rétegekből érke­zők beilleszkedése. Közismert az is, hogv „végső soron mind­annyian földművelők leszár­mazottai vagyunk”. A mun­kásgenerációk sem léteztek örök időktől fogva. És, hogy megváltozott életünk során megváltoztak volna a mun­kásság szokásai — mi lehet ebben az érthetetlen? Éppen azok ne változtak volna? A kérdés —, amelyről törzsgár­dista vasasokkal, vezetőkkel Mátranovákon beszélgettünk — elsősorban az, hogy elő­nyére változott-e a munkás­hagyomány ? A Ganz-MÁVAG mátrano- váki gyáregységének életében éppen ez a május hozta el az első törzsgárdista-elismerése- ke': szám szerint majd más­fél száz dolgozót érint a tíz­éves vasasmunka elismerését jelentő kitüntető cím odaíté­lése. Nagy részük nemrégen még a bányában szolgálta az országot, adta az ipar mára újra megbecsült kenyerét, a szenet. A szenet, amelyről ma azt tartjuk, hogy a hazai leg­drágábban kitermelt is gaz­daságosabb a külföldről beho­zott energiahordozóknál. Ho­gyan él, hogyan őrzi'a helyi munkás-. bányászhagyomá- nvokat a mátranováki vasas? Molnár Mihály, a nováki gyáregység igazgatója, nyolc esztendeje dolgozik itt. Az­előtt, ahogy ő fogalmaz „hu­szonöt éve volt már aGanz- MÁVAG-ban”. — Munkáshagyomány a szervezettség. Itt ezzel elége­dettek lehetünk. Munkásha­gyomány a dolgozótárs segí­tése, sokoldalú, emberi-szak­mai támogatása. Nem volt egyszerű a jó keresetű bányá­szokból, a bányászkodás vísz- szafejlesztése után, csökkent keresettel vasast képezni. Az erős akaratuk, legendás mun­kaszeretetük, hűségük, ragasz­kodásuk nélkül lehetetlen lett üolna! Hagyomány volt ez is. Az erőfeszítésben, a kölcsönös segítésben, mindenben. MA MINTEGY NEGYVEN­EGYEZER forint az éves át­lagkereset Mátranovákon. Ahol ugyanakkor új hagyo­mányként emlegetik maguk a réginek számító egykor volt bányászok, mai vasasok pél­dául a nyári mezőgazdasági idénymunka felvállalását az Alföldön. „Nézze, ez teljesen érthető törekvés itt is és má­sutt is — mondja az egyik törzsgárdista —, én is elme­gyek három hétre a szabad­ság ideje alatt idénymunkára, mert megkeresem az öt-hat­ezret annyi idő alatt. Munkáshagyomány az után­pótlás kiválasztása, a mun­kásfiatalok nevelése. Az igaz­gató elmondja: tizenkilenc környező községből járnak a gyáregységbe a dolgozók. Ki­lenc községgel, az ottani is­kolákkal szoros kapcsolatot teremtett a vállalat, és a pá­lyaválasztásban sokoldalú se­gítséget nyújt a fiataloknak. Munkáshagyomány az öreg, nyugdíjas egykori munkatár­sak megbecsülése — talán a legerősebb, legszebb hagyo­mány. Bencze Gyula, a ter­melési osztályon dolgozik: — A Jedlik Ányos MHSZ-brigád a mienk, állandó kapcsolatban állunk a helyi nyugdíjasklub­bal, az idősekkel. Segítünk a klub környékének parkosítá­sában, a környezet szebbé té­telében. Érezzék jól magukat a kis öregek. Akik bizony kevesen van­nak, s ők még a bányától mentek nyugdíjba, hiszen a nováki vasasgyáregység mindössze tízesztendős. Nyugdíjasai csak ezután lesz­nek. A bányavállalat és a jogutód-gyáregység egyként figyelemmel van a nyugdíjas­klub tagjaira. De a híres­neves jó zenekar, a fúvósok feloszlottak. „Hiába próbáltuk megtartani őket — mondja az igazgató —. nem volt kellő utánpótlás”. A patinás műve­lődési ház szabadtéri színpada ma is olyan mint régen, csak a helyi fúvósok nem fújják már a nótát, az indulót. Va­jon ki jegyezte fel, mikor, s mi volt az utolsó, amit még együtt eljátszottak? „Megvál­tozott ebben is az igény” — vélekednek az üzemiek, akik büszkén beszélnek a GM együttesről, főként a fiata- labbja említi őket szívesen. Az együttes, ha úgy tetszik a fúvósok örökébe lépett. Mai modern zenekar, mai zenét játszik. Nem csak a beat, a mindenki iskolája is vonzó Novákon. A művelődési ház­ban tavaly, ezen a kurzuson, tizenhárom dolgozó tett sike­res osztályvizsgát, illetve fe­jezte be általános iskolai ta­nulmányait. Ugyanott, s ugyanakkor majd ötven' dol­gozó szerzett első, vagy má­sodik szakmunkás-bizonyít­ványt a felkészítő munka eredményeként. Hagyomány már ez is. I AZ IGAZGATÓ MOND­JA: „A felszabadulás után az anyavállalat dolgozói között Budán sok telket kiosztottak. Azóta is él az a közösség. Együtt termesztik a szőlőt, préselik a bort és szét is osztják egymás között nagy vidámság közepette.” Mátra­novákon, ahol sokan laknak családi házban, ugyancsak erős hagyomány teremtődött a kiskertező vasasok körében. Talán baráti kör is szervező­dik a ma még külön „gazdál­kodókból”. S akkor hagyo­mány születik. T. Pataki László Erdők aratása Az utóbbi években rendkí­vüli mértékben megnöveke­dett a fa, mint nyersanyag iránti kereslet. Főleg a külön­böző műanyag termékek nyers­anyaga, a cellulóz keresett cikk és a papírgyárak szük­séglete is növekedett. Az Egyesült Államokban ezert a termelés új módszé- rével, az úgynevezett „plalán- s/:ilázs”-zsal kísérleteznek. Számos kísérlet során megál­lapították, hogy a gyors nö­vésű fák közül a platánok a legalkalmasabbak az új mód­szerhez. A magvakat, vagy dugványokat óriási földterü­leteken egymástól egy méter tér- és távközre ültetik el. A talajt gépi erővel készítik elő. Gyomirtó szerek, műtrágya és esetleg kártevők elleni szerek alkalmazásával előmozdítják a növekedést. Az aratást gé­pekkel végzik két-három évenként. A törzsecskéket a föld felett 10 centiméterrel vágják le, azonnal szétzúzzák és gépkocsira rakják őket. Ez a „szilázs” vagy a raktárak­ba kerül, vagy egyenesen a feldolgozóüzemekbe. Több­nyire lombhullás után arat­nak, néha azonban vegyi lombtalanító szerekkel gyor­sítják a lombhullást. A meg­maradt tövek újabb hajtáso­kat hoznak, amelyek két-há­rom év múlva ismét aratásra éretté válnak. Az új módszer egyik legna­gyobb előnye az, hogy a ké- regtelenítés feleslegessé vá­lik, mivel a fiatal kéreg olyan vékony, hogy nem zavarja a feldolgozás folyamatát. A% első szabad május elseje Az archív fotók hatalmas és lelkes felvonulás képeit mutatják. Olyan felvonulásét, amely nemcsak a főváros la­kosságát mozgatta meg, de külföldön is figyelmet keltett. Pl.: a párizsi Excelsior nevű újság május 9-i száma cím­lapján közölt fényképet „Az első kommunista május else­je Budapesten” címen és Kun Béláról, Bokányi Dezsőről is jelentek meg képek a lapban. A mozgalmas és impozáns jelenetek, a hitvalló tömegek, a transzparensek, életképek, feldíszített járművek, gipsz­szobrok, zenekarok, az FTC- pálya sportdélutánja, a város­ligeti, népligeti és margitszi­geti vidámság természetesen jogos volt. Eredményeit, nem­rég szerzett szabadságát ün­nepelte a főváros proletari­átusa. Az örömteli hangulat pedig feledtette, hogy a Ta­nácsköztársaság első komoly válságát élte át azokban a na­pokban, órákban. Az április 16-án megindult román támadás nyomán elve- • szett a Tiszántúl és még nem volt biztos, hogy a ro­hamléptekkel előrenyomuló románok megállnak-e a Ti­szánál. A csehszlovák csapa­tok Salgótarjánig hatoltak északkeleten, a Ruténföld el­veszett, az intervenciós erők találkoztak. A Vörös Hadse­reg a bomlás küszöbén állt, a Kormányzótanácsban pedig felütötte fejét- a széthúzás: a szociáldemokrata népbiztosok kezdtek a „jövőre” is gondol­ni, keresték a „kibontakozás” útjait. Sőt a május 1-i felvonulás impozáns külsőségei végül azt is feledtették, hogy ezen a napon döntötte meg a jun­ker-jobboldali s zocdem - össze­fogás a Bajor Tanácsköztársa­ságot az európai proletárfor­radalmak legnyugatibb állá­sát. (Bár ez a vereség akkor csak átmenetinek látszhatott.) Hogy a helyzet végül is nem vált tragikussá, a ma­gyar munkásosztály helytállá­sának köszönhető. Május 2-án a munkásbizalmiak és a Bu­dapesti Munkástanács a dik­tatúra fenntartása, a Tanács- köztársaság védelme, az egész proletariátus talpra állítása mellett döntött. Állásfoglalá­suk hatására ..a Kormányzó- tanács az összes frontok ré­szére a legerélyesebb ellenál­lás kifejtését rendeli el. Bu­dapest összes munkásai ki­küldetnek a frontra, hogy a csapatokat megerősítsék.” A májusi válság ezzel bel- politikailag megoldódott. A bizonytalankodó centrista szociáldemokratákat Is magá­val ragadta a hangulat, a proletariátus kiállása saját ha­talma mellett. Sőt az emelke­dettség még egyszer magával tudta ragadni a forradalom­mal szimpatizáló kispolgári, értelmiségi rétegeket is. A díszfelvonulás fényei és a hadrakelés tényei tehát egy­aránt bizonyították a Magyar Tanácsköztársaság életképes­ségét. D. M. Szovjet újdonság A Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet szakemberei vizsgálják az új szovjet terepjáró személygépkocsit, a NIVA 1 600-ast. A négykerék-meghajtású, nagy erejű jármű mere­dek emelkedőkre is felkapaszkodik. A képen: a NIVA 1600-as gépkocsi. , V álaszték bőven, hol ün­nepeljen, mert, hogy ünnepel, az természe­tes. Foglalkozott azzal a gon­dolattal, hogy lemegy a volt vállalatához, az építőkhöz, azokkal vonul fel. Régi jóba­rátokkal, meleg hangulata van a május elsejének. De megkapta a meghívót a dísz­emelvényre. Onnan is gyönyö­rű végignézni a felvonulók fényes seregét. De egy har­madik megoldás is kereke­dett és ez a legszimpatiku­sabb. Kojnók Gyula meghív­ta, menjen fel hozzájuk a garzonba és onnan a harma­dikról kényelmesen benne lesz az ünnepség közepében. A tetőteraszon a hangszóró, szemben a Pécskő előtt, a garzontól néhány méterre, a díszemelvény, egyszóval ez lenne a legideálisabb. Fotel­ba ülhet, mert hiába a lábai nem bírják. Gyula meg régi jó pártmunkás cimborája, mindig jól megvoltak egvütt. A májusi ünnepség pedig a jóbaráttal a legkellemesebb. Azért még nem döntött. Any- nyit mondott: — Majd meglátjuk... Van ideje mindent alapo­san meggondolni. Szomba­ton, meg vasárnap 4ól kidől gozta magát, amikor a garázst éoítették a fiának. Hétfőn odahaza maradt, hogy rend­be rakja saját dolgait. Aztán egv jó fürdő után frissen bo­rotválkozva kisétált az utcára. Nagyon szereti a várost. Nem Halk szavúak seregéből... tud betelni vele. Látszik, amikor sétál, minden lépését kimérten teszi meg, telt arca szépen lesülve, a derű sugár­zik róla. Szeme élénken, min­denre figyelő. A hajába, abba a bizony megritkult, őszbe fordulóba, belekapaszkodik a szél és pajkoskodik vele. Olyan igazi kiegyensúlyozott kedves öregkorba forduló em­ber benyomását kelti.' Még azt is derűsen mondja: — Jaj, csak a lábaim job­ban bírnák... Azok a lábak, azok a lábak, de sokat is tapostak már, de meg is verték csúful! Nem te­het róla, amikor belehasít a fájdalom mindig eszébe jut­nak azok az évek. Katalinéról jött lefelé azon a borongós délutánon is. Már hetek óta munka nélkül szédelgett, mert az öreg Najholdnak, a kőmű­vesmesterének semmi mun­kája nem volt. Szabadjára engedte a tanulóit is. Mert mit csinált volna velük? Ká- tai Dezső pedig rendre útjába került és hol ilyen beszéddel, hol olyannal izgatta á fantá­ziáját. Végül mindig ott kö­tött ki: • ' — Érted-e már Józsikám? — szinte szugerálta a szemé­vel. Ö pedig azt mondta mér­gesen : — Nem értem. Restelite is magát. Hogy ő ne értse meg? Már kapott De­zsőtől egy könyvet is, átol­vasta, forgatta gondolatában a címét, amely így szólt: „Dialektikus materializmus”. Na, , Nagy Jóska, ebben iga­zodj el! Kátai Dezső igen tü­relmes, igazi pártmunkás em­ber volt, mert nem vesztve türelmét, biztatta: — Ha nem érted meg első olvasásra, olvasd el másod­szor is, meg harmadszorra is... Persze, végül nagyon is megértette. Hát így kezdő­dött Nagy Józsefnek, az ille­gális kommunistának kapcso­lata a munkásmozgalommal. Igaz, hogy vérében is volt, hiszen a szülői házban a ka- talini kolónián :em hallott egyebet, mint, hogy egyszer el kell jönni a munkások or­szágának. De hogy ez az út milyen keserves lesz, akkor még nem is sejtette. Fiatal volt és amikor az idősebbek így május elsején e napra megtakarított szalon­nával majálisra mentek, ott örült velük. Sok szép rejtett völgye e vidéknek várta az örömben úszó embereket. Ak­kor még megállították az egyébként kisvasúton megál­lás nélkül bukdácsoló szenes- csilléket és nem is s-mlimk le a bányászok, hanem ünne­peltek. Később következett el a fekete élet. Betiltották az ünneplést. Nagy József ak­korra már legénnyé penderült és Kátai megtanította az éj­szaka csendjében lopakodva elszórni a néphez szóló röp- iratokat. Hát lehetett megtil­tani a májust ünnepelni? Amolyan igazi halk szavú ember Nagy József, mint valaha volt névtelen seregük, de íme mintha sírástól csuk- lana a hangja. A szeme össze­szűkült : — Virágot szúrtunk a gomblyukba — így az akkori ünneplésről. A hangja talán éppen attól az emléktől csuklóit volna meg, hogy a virággal kabát­jukon embereket, minden be­széd helyett ütötték, vágták a csendőrök. Mégis megtartották a munkások ünnepét. Mon­dani kívánná, hogy mi is volt az számukra, de nem részie- tezi, hanem inkább kischajtja magából. — Érezni kelleit azt a na­pot. .. Ezek a feketebetűs ünne­pek csak pillanatok tollak az életükben, akár a hosszú út fáradságától megpihenő em­bernek a hűs. Hiszen nem múlott el nap veszély nélkül. Ezekben az evekben egymás után fogták el a párt tagjait. Nehéz volt a rájuk nehezedő vészt elviselni. Megszűnt a fővárossal is a kapcsolatuk. Elmaradtak a lelkiket ébresz­tő röpiratok. Bujdosott az ül­dözött. Hütter Karcsi negyed­magával Pálfalván húzódott meg miután a Szovjetunióba való átszökésüket meghiúsí­tották a határon. Emlékezik, rakja gondolatait szépen, egymásra illesztve és végül hangosan kimondja: — Igen a kerületi bizottság is felbomlott... Akkor érkezett az üzenet Rátkai Tibortól, a baglyasi pártvezetőtől, hogy meg kell alakítani újból a kerületi bi­zottságot. Bent a város kellős közepén, az utcán sétálva mondták ki: „A kerületi bi­zottság él”. És attól kezdve rendszeresen megtartották ülésüket. Hol egy séta közben, hol egy kocsmai asztal mel­lett, de megtartották. Odaát- ról, a füleki csoporttól kapták már a röplapokat, üzenete­ket, utasításokat is. Elcsende-' sedett, az arca megrándult, ráharapott szája szélére. Ak­kor riadt fel, amikor a szél megzörgette az ablakot. Fel­sóhajtott mint aki tudomásul veszi, hogy így történt: — A mozgalomnak mindig voltak árulói... Árra gondol, hogy a füleki futárt, Kovács Jóskát, az úton hazafelé elfogták. Elvették csomagját és vallatóra fog­ták. Akkor csaptak le rájuk is. Nagy Jóskának véresre ver­ték a talpát, lábát. Azóta is viseli nyomait. Nem gyanítot­ták ki az áruló, csak a fel- szabadulás után derült ki, amikor lecsaptak a csendőrség irattárára. Ott élt közöttük Krocsidló Béla, ő volt. Azt mondja, akkor nem voltak bi­zonyosak ebben, csak meg­érezték, ahogyan a munkásem­ber mindent megérez. T egnap délután napos idő volt. A város iga­zán szépen fénylett. Nagy Jóska sétára indult. Óvatosan rakta lábait, való­színű, megint fájlalja. De, ahogy nézte az utca forgata­gát, köszöntötte a jóbaráto­kat, feledte a fájdalmat. A díszemelvényt már ácsolták. Ott is megállt. Aztán felnézett Kojnokékhoz a garzonba. Méregette onnan milyen lesz a kilátás az ünnepen... Mert ott lesz az ünneplés­ben, átmelegedett szívvel és talán egy piros szegfűt is fel­tűz a gomblyukába... Bobál Gyula | NÖGRAD - 1979. április 30., hétfő 5 /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom