Nógrád. 1979. április (35. évfolyam. 77-100. szám)
1979-04-20 / 92. szám
i n?£ < a \. , ■,y%É ':V/ Világ proletárjai. egyesüljetek’ NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXV ÉVF. 92. SZÁM ARA: 1.20 FORINT 1979 ÁPRILIS 21., SZOMBAT Kulturáltabb, igényesebb vendéglátást Ülésezett a megyei tanács végrehajtó bizottsága m. látó Vállalat tevékenységet, a vállalati munka továbbfejlesztésének lehetőségeit és feladatait vitatta meg tegnap Salgótarjánban tártott ülésén a megyei tanács végrehajtó bizottsága. A tanácskozáson részt vett és az előterjesztés gazdálkodás eredményei elmaezer dolgozó és hétszáz diák étkeztetését biztosították, noha az újabb igényeket saját erőből aligha tudja kielégíteni a vállalat. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a vállalati vitájában felszólalt Molnár Károly belkereskedelmi miniszterhelyettes. A csaknem száz egységet és több mint ezer dolgozót számláló vállalat tevékenységéről Dombi András igazgató adott számot a testületnek. Az előterjesztés megállapította, radnak a kívánatostól. A tervezettnél kevesebb a nyereség, s ebből adódóan szerényebbek a fejlesztés lehetőségei, s a dolgozók jövedelme is alacsonyabb az országos átlagnál. Ennek pedig az a következménye, hogy a vendéglátóegységek korszerűsítéezzel a végrehajtó bizottság is se, kulturáltságának fejleszté- egyetértett, hogy az elmúlt se viszonylag lassan halad. Az években a vállalat jelentős V. ötéves tervben a vállalat há- részt vállalt a lakosság igé- rom egység korszerűsítését vényeinek kielégítésében, a me- gezte el, mintegy tízmillió fo- gyénkbe érkező vendégek ellá- rint értékű gépet vásároltak, tásában. Az elmúlt évben Emellett négy új egységet mintegy 253 millió forint forgalmat bonyolítottak le a vendéglátóegységek. Az italfor- gálom mellett jelentős mértékben emelkedett az ételkínálat. Különös gondot fordítottak a vállalat egységeiben a munkás- és gyermekétkeztetésre. Az elmúlt esztendőben Salgótarjánban és a munkáslakta településeken csaknem háromnyitottak, csaknem tízmillió forint • értékben. Ez azonban csak kismértékben javította az egységek helyzetét, amelynek jó része ma is korszerűtlen. A viszonylag alacsony jövedelemviszonyok pedig a szakképzett munkaerő alkalmazásában, az utánpótlás biztosításában, a vezetés színvonalának erőteljesebb növelésében egyaránt gondot okoz. A vezetői munkával összefüggésben szólt az előterjesztés a káder- és személyzeti munkáról, valamint a társadalmi tulajdon fokozottabb védelméről, a fogyasztói érdekvédelemről. Az előterjesztést követő vitában Fekete Nándor, a Salgótarjáni városi Tanács elnöke, Herencsényi József, a megyei tanács elnökhelyettese, dr. Csonka Tibor megyei fő- ügyész, Oravecz Tivadar, a KPVDSZ megyei elnöke mondott véleményt. A végrehajtó bizottság határozatában többek között a kereskedelempolitikai célkitűzések következetesebb megvalósítására, a boltegységek korszerűsítésére, a lakosság étkeztetési igényének jobb kielégítésére hívta fel a figyelmet. Á testület intézkedések sorát ajánlotta a vállalati gazdálkodás eredményességének javítására, a társadalmi tulajdon védelmére, a fogyasztói érdekvédelem fokozottabb javítására. Konkrétan szól a határozat a" vezetés színvonalának javításáról, a vendéglátóegységek vezetésének folyamatos erősítéséről is. Kivitel — régi kapcsolatok alapján © A kiviteli föladatok megoldását számottevően köny- nyítik az állandósított kapcsolatok. A megrendelők „hűségét” ellenben nem köny- nyű elérni. Jó minőség, akiük 95 százalékát ebbe a városba szállították tájékoztatott Gyöngyösi Róbert Jó minőségű árukat szállí- kereskedelmi osztályvezető, tot külföldre a salgótarjáni A termékek női háziruhák öblösüveggyár is. A tőkésex- voltak. Ezenkívül kisebb kurátus szállítás és a fejlő- port értéke megközelítette a mennyiségben gyerek- és női déssel való lépéstartás szükségeltetik , hozzá. o Viszonylag régi közős kapcsolata van a ZIM-nek a nyugatnémet Boecker céggel. E vállalat számára idén tíz és fél ezer tűzhelyt szállított a salgótarjáni ZIM-üzem. A mennyiség jelentékeny , — ötvenöt százalékos — előrelépés a tavalyi első negyedévben kiszállítódhoz viszoharminckétmillió forintot, blúzokat adtak el egy holland Háztartásban használatos vevőnek. üvegárukat, csiszolt és fes- a gyáriak által végzett tett termékeket vittek nyu- bérmunka értéke megközelí- gatra 18 millió értékben; tette a másfél millió forin- ezenkívül csillárokat és el- tot. ' Egy nyugatnémet megenyésző mennyiségben labo- rendelőnek női és gyerekru- ratóriumi eszközöket jut- hákat — szoknyákat, blúzofi lenini életmű elválaszthatatlan mai építömunkánktol Kiváló propagandisták kitüntetése Budapesten és a megyében Koszorúzás Salgótarjánban, a Vlagyimir Iljics Lenin születésének 109. évfordulója alkalmából pénteken az MSZMP Központi Bizottságának székházában ünnepséget tartótrést, hogy köszöntsük őket korunk nagy gondolkodójának, a marxizmus—lenini z- mus klasszikusának Vlagyimir Iljics Lenin születésnapjának előestéjén. Dr. Gordos János ezután hangsúlyozta, hogy ezekben a napokban a kommunisták és ,a haladó gondolkodású emberek. szerte a világon megemlékeznek Lenin születésének 109. évfordulójáról. A megemlékezést nemcsak a kegyelet és a forradalmár elődeink, munkásmozgalmi hagyományaink kötelező tiszteleté diktálja. A Jeni ni életmű, amelyben a szocializmusért folyó harc tudományos elmélete és a forradalmi gyakorlat egymástól elválaszthatatlan és szerves egv* séget alkot. nélkülözhetetlen erőforrás mai harcainkban, építőmunkánk, mai feladataink megoldásában is. Az ünnepi előadó ezután á propagandatevékenység fontosságát hangsúlyozta. Itt jelentette ki: — Ma egyik legfontosabb feladatunk gazdasági életünk ’ továbbfejlesztése. Mindjárt elemezte a gazdasági életben jelentkező kedvező és kedvezőtlen jelenségeket. és mint mondotta, az 1979. évi vállalati tervek bizalommal töltenek el- A megyei pártbizottság kfwakozás’^a'1 cselekvőkészt SÄmtUÄtteln£ SóaltennÍM^vT reikfgyénknek azon kommunistá- baj°aIA p1„tS°s,.tasukho2 <T akik eszméink, - mar- azonban elszántság es sz.goLenin-szobornál. —bábel-felv.— it tak. Ennek keretében kitünte- xizmus—leninizmus téseket adtak át a lenini eszmék terjesztésében kiemelkedő eredményt elért pártproa mar- elterjesztésében, propagandájában.^ megértetésében hosszabb idő óta eredményesen i vesznek pagandistáknak. Az ünnepsé- részt. Pártunk és egész tár get —, amelyen a kiváló prorú fegyelem szükséges, amihez a korábbi engedékeny,' olykor kritikátlan magatartást következetesen meg kell változtatni. Hiszen egyre többen értik meg, hogy elért életszínvonalunkat csak meg, ha azt pagandisták mellett részt vet- ismeréssel gondol mindazok úav tek a budapesti és a megyei ra. akik ezt a felelősségteljes, gfzdaságnas kelíően Ba1a! pártbizottságok ideológiai alkotó munkát vállalják és poztuj. Kijelentette- az8 titkárai, a központi pártintéz- végzik, ünnepi percek és órák ^za,om, aäSy Änk p0mények vezetői — Győri lm- ezek, És ha nem is szoktuk üti]<áia iránt rneonvu„á,f.,i re, az MSZMP Központi Bi- még meg, hogy virágcsokrok- y - feladataink^mMni’ zottságának titkára nyitotta kai köszöntsék propagandis- fásában ° me« Senke Valéria, a Politi- iáinkat, a pártoktatás haliga- Beszéde kai Bizottság tagja, a Társa- tői, de már egyre több hedalmi Szemle szerkesztő bi- lyen jut kifejezésre megfee- zottságának elnöke mondott csülésünk azok iránt, akik a ünnepi beszédet. ^ világnézetet adó és politil ... .. .. , látásmódot formáló munkáA budapesti ünnepségen ju]íkaj részesei a fejlett szo™?lyé^fL1Lt_0bb propagan- cializmust építő társadaldista képviselte. munknak. nyitva — tudtuk meg Daku üveget. tattak a kapitalista meg- kát rendelőknek —- hallottuk niak. Csáki Benjámin tervosztályvezetőtől. Az igénylőkkel itt is régebbi a kapcsolat; jobbára USA- beli, kanadai, ausztrál és francia cégek veszik a tarjáni varrtak össze a tarjáA tradíciókra visszatekintő kapcsolatok mellett nem hanyagolják el az új lehetőségeket sem. Már megkötöttek egy iraki üzletet A szocialista orszá- kordbársony anyagú gyerekJátios kereskedelmi osztálvve- közül a Szovjetunió és lu,^ra- Az arakról tárgyal* zetőtől osztalyve az NDK vett jelentősebb nak ,.f^ bbia. vevővel, ha a V tt „mennyiségű terméket; labor- S1 Arul . a megegyezés: fél- ,.,A k;v.n gaz- es elektromos eszközöket és csillárokat. «Ä »«Äbt-ss* — ilyen értékű, s az első millió dolláros megrendelésnek néznek elébe. Ünnepség Salgótarjánban Tegnap délután Lenin születésének 109. évfordulója al- végzik. kalmából Salgótarjánban, a megyei pártbizottság székházában is ünnepségre került sor. A megyei pártbizottság nevében Batta István, a megyei pártbizottság osztályvezetője köszöntötte a propagandistákat, a városi-»járási pártbizottságok képviselőit, majd dr. Gordos János, a megyei pártbizottság titkára mondott ünnepi beszédet. Beszédét így kezdte: további részében dr. Gordos János az ideológiai feladatok fontosságát adó és politikái A"gSaÚly0Zta’ külön szólt eb- * ben a propagandisták szerepéről. Dr. Gordos János ezutáni kitüntetéseket nyújtott át a propagandamunkában kivá- A párt és egész népünk, ló pártmunkásoknak, munkásai ők, akiknek az je- V. I. Lenin 109. születésé-; lenti a sikert, ha gyarapszik r.ek évfordulója alkalmából, a marxizmus—leninizmus. ér- tegnap koszorúzási ünnepségtőinek tábora. Munkájukat re is sor került a megyében! nagy erkölcsi felelősséggel, Elhelyezték a kegyelet és a gonddal és körültekintéssel hála virágait a salgótarjáni» A propagandisták és a balassagyarmati Lenin- megérdemlik hát az elisme- emlékműnél. a szocialista ki- elszámolási bonycségű árut visznek ki az esz- áU‘ak ,.fmelyGk _______ — megoldása a második neg yedévihez hasonló n®" vitelben mennyi- dal mák tendő többi negyedében is az NSZK-beli partnernek Tarjánból. Figyelemre érdemes, hogy az exportált áruk színvonala elérte a kívánt mértéket; idáig nem érkezett reklamáció a nyugatnémet partnertől, ör gyedévre vár. © Szintén régi kapcsolatokkal bír a Salgótarjáni Ruhagyár. Legfontosabb megrendelője a vendetes. hogy a gyárban svéd överlida városban1 szé- zajló rekonstrukció elkészül- kelő kereskedelmi cég. Idén te után további minőségja- a 7.9 millió forint értékű, ma- vulás várható a tűzhelyeknél, gyár anyagú tőkéskiviteLázár György látogatása Pest megyében Lázár György, a MSZMP tőipari Vállalat vezetői egye- Politikai Bizottságának tagja, bek között arról tájékoztatták ú Minisztertanács elnöke pén- Lázár Györgyöt, hogy a kórház teken Pest megyébe látogatott, széles körű társadalmi össze- A pártbizottság székházában fogással rendkívül rövid idő Cservenka Ferencné, az alatt épült fel. ságának első titkára és Mon- . ,^1 ^tívauieser dók Pál, a megyei tanács el- J nöke fogadta. A Miniszterta- 'atainak f ’ntezmenyemek nács elnökének útja ezután dolgozoival' vezetőivel. Kerepestarcára vezetett, ahol A Minisztertanács elnöke megtekintette a közelmúltban Pest megyei programja so- felavatott 580 ágyas kónházat. rán felkereste a dunavafsá- Az új egészségügyi intézmény nyi Petőfi Termelőszövetkeze- és a Pest megyei Állami Épí- tét. __ . N evet kapott a múzeum mm Ünnepi megemlékezés Széc&én ben Ünnepi díszbe öltözött teg- csolódott a Palócföldhöz. A re- nap a szécsényi Forgách-kas* formkori országgyűléseken tély abból a jeles alkalomból, Nógrád megye követeként hogy történelmi falai között emelt szót a hazai kultúra érműködő — helytörténeti mű- tékeinek védelmében. Mind- zeum felvette a Kubinyi Fe- erről átfogó képet nyújt a renc nevet. szécsényi helytörténeti múAz ünnepségen részt vettek zeum új kiállítása, melyet a megye párt- és állami veze- ugyancsak ebből az alkalomtői, a Nógrác} megyei Múzeu- ból nyitottak meg. mok Igazgatósága dolgozói-és . . a múzeum barátainak népes A tegnap délutáni ünnepség csoportja. A névadóról Hoffer programjában _ egyébként haIstván, Nógrád megye Tanárom előadást is hallhattak az csának elnöke emlékezett meg érdeklődők, melyek témája beszédében, majd leleplezték ygyanc*ak a ,nAado „ szeume‘ Kubinvi Ferenc emléktábláját, ^hez kapcsolódott. Dr. Hor- melyet á Magvar Mezőgazda- v?*h István a reformkon Nog- sági Múzeum baráti köre szé- ™d mtgyfro1'. Praznovszky csényi helyi csoportjának kép- ^.ály Kub,\ny' Fer,fnc koz- viselői koszorúztak meg. e éti, Soos Viiag pedig KubiKubinyi Ferenc, a múlt szá- "y' *é?é??eU teyézad magyar történelmének ki- kenysegeroi tartott előadást. emelkedő alakja, mint régész, A késő délutánba nyúló természettudós, műgyűjtő és rendezvény — melyen re- mint a művészetek ’támogató- formkori dallamok csendültek ja szerzett kimagasló érdeme- fel — a nagybátonyi zeneis- ket. Jelentős közéleti tévé- kola tanárainak közreműködé- kenysége is. Több szállal kap- sével zárult. Ülést tartott a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa A mezőgazdasági termelő- szövetkezetek gazdasági és társadalmi tevékenysége az elmúlt két esztendő alatt a tsz-ek III. kongresszusának határozataival összhangban fejlődött — állapították meg a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa pénteki ülésén, amelyen Czimbalmos Béla főtitkár számolt be az 1977. évi kongresszus útmutatásainak, határozatainak végrehajtásáról. A tsz-ekben két év alatt — 1976-hoz képest — a bruttó jövedelem közel ötödével, a nyereség pedig több mint harmadával nőtt. Ez megalapozta a szövetkezeti parasztság közös munkából származó jövedelmének tervszerű növelését. A gazdálkodás pénzügyi eredményessége azonban nem volt egyenletes. Főleg azért, mert a tavalyi termelési eredmények — a költségek erőteljes növekedése miatt — csak mérsékelt nyereséget hoztak. Emiatt a szövetkezetek közös vagyonágazdaság alkalmazkodott,' ezek az üzemek növelték a legnagyobb mértékben a termelési értéket. A szövetkezetek közel egyharmada nem tudott kellően igazodni a követelményekhez. A tanács megállapította, hogy az áruk átvételével, szállításával, rakodásával és tárolásával kapcsolatos anyagi terhek és a kockázat nagyobb részét változatlanul a gazdaságok viselik, ami különösen akkor jelent számukra hátrányt, ha kínálati piac van. A vitában felszólalók hangsúlyozták: valamennyi üzemben intézkedések szükségesek annak érdekében, hogy az üzemszervezési, technológiai és más belső okok miatt ne emelkedjenek a termelési költségek. Ugyanakkor többen szóvá tették, hogy a termelési költségek a termelőkön kívülálló okok miatt — főként az ipari árak növekedésével összefüggésben — nak és eszközeinek bővülése. emelkednek, mégpedig olyan ,nQsnit 1 arányban, amivel a hozamok lassult. A szövetkezetek differenciálódása fokozódott. A gazdálkodás bonyolultabb és szigorúbb feltételeihez egyértelműen csak a tsz-ek élenjáró csoportja, mintegy 400 közös fokozódása nem tarthat lépést. Többen kifogásolták, hogy az árutermelés kockázata egyoldalúan a termelőket sújtja, néha olyan mértékben, hogy semmivé válik a nyereség.