Nógrád. 1979. április (35. évfolyam. 77-100. szám)

1979-04-18 / 90. szám

Döntések Termelőszövetkezettől megvásárolt földön csemetekertet alakítottak ki az Ipolyvldéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság szakemberei a megyeszékhely határában, az úgyneve­zett Űjlakpusztán. A zagyvapálfalvai erdészet a más helyről beszerzett lombos- és fenyő» faféléit itt' helyezi el ideiglenesen, hogy azután a környékbeli erdőkbe ültessék. Ke­pénkön: Csontos Imréné szocialista brigádvezető irányítása mellett — akt egyébként a nőnapon lett kiváló dolgozó — Vincze Gyuláné és Ivádi Jánosné a különböző fe­nyőcsemetéket, nyírfa- és tölgyfácskákat „vermeli” a földbe. A főnök sem lazsálhat Nehéz tettenérni néhány hónap múltán, hogy mi vál­tozott az országban, a magyar népgazdaságban az 1979-re meghirdetett szigorúbb köve­telmények hatására. A gazda­ság egésze, de egyetlen válla­lat sem képes három hónap alatt 180 fokos fordulatra, lát­ványos változtatásokra. Az idei és a következő időszak fel­adatainak sajátossága nem új elvekben keresendő, hanem a minőség és hatékonyság évek óta ismert követelmé­nyének következetesebb, gyor­sabb ütemű, általános érvé­nyesítésében. Igaz közben a munka, a gazdálkodás feltéte­lei minőségileg változnak az­által, hogy az egyensúly javí­tásának rendelik alá a gaz­daság növekedési ütemét, a felhasználást, a fogyasztást. RÖGTÖNZÉS HELYETT A vállalatok többsége nem az idén kezdte el világpiaci versenyképességének fokozá­sát, termelési szerkezetének megújítását, a rugalmas üzlet- politikát, a minőség javítását. De most nehezebb feltételek között — szerényebb jövede­lemnövekedéssel és fejlesztési lehetőséggel számolva — lép­teik gyorsítására kényszerül­nek. Másutt éppen a szigorúbb gazdasági környezet hatására teszik meg a kezdő lépéseket. Dönteni muszáj — mond­hatjuk az egykori római köz­mondás utánérzésével — még az aluszékony vállalatoknak is, mivel létfeltételeik módosul­tak. A beruházási tervek, el­határozások mindenképpen fe­lülvizsgálatra szorulnak. Csök­kentek és csökkennek a fej­lesztési alapok, a hitellehe­tőségek (némely vállalatnál olyan mértékben, hogy a tar­Nagy hűhót csapott az igazgató mindjárt az első hó­napban. Kikötötte, hogy a munkásprémiumot nem ad­hatjuk afféle bérkiegészítés­ként. Hanem aki sokat keres, tehát jól dolgozik, az keres­sen még többet! — mondta Balassagyarmaton az Ipoly Bútorgyár egyik embere. iVem elkápráztató Az üzemben idéntől fogva fizetik a kétkezieket ösztöké­lő prémiumot. A „keret” nem elkápráztató: hatezer forintot oszthatnak széjjel havonként mintegy százötven ember kö­zött. Az üzemben ténykedő négy művezető ezer-ezer fo­rinttal gazdálkodhat; az üzem­vezető kétezret oszthat el. Mi alapján? „Egy-egy mun­kás mekkora pluszt nyújtott a mennyiségben vagy a mi­nőségben” — hallottuk az il­letékestől. A januári „cir­kusz” épp emiatt támadt. Olyanok kapták a pénzt, aki« nem sokat termeltek, ezért maradt alacsony a bérük. Csakhogy a présbrigád tagjai gépelromlás következtében tétlenkedtek. Egy hétig csak bejöttek, hazamentek, pár óra múlva bejöttek, félig rossz géppel dolgoztak, megint ha­zamentek. A szorgalmuk re­mek volt, ezt honorálták a prémiummal. De ha ilyen cél­ra használják föl a pénzt, akkor annak vajmi kevés kö­ze van az eredeti értelméhez. Ezért verte a huppot a di­rektor. Azóta eredeti célját szol­gálja a prémium. Van az üzemben három gép, amelyek nélkül nem megy az összes többi. Nyolc kezelő szükséges hozzájuk, ám a múlt hónap­ban öten voltak. Keményen dolgoztak — 12—16 órát na­ponkint —, tehát sokat is ke­restek. Mégis: az egyik mun­kást, Bendik Lászlót részesí­tették a prémiumban, így a fizetése megközelítette a hat­ezer forintot, ami a gyárban nagy pénznek számít. töteg kulcsemberek Bendik 200 forintot kapott. Az adható pénzösszeg fölső határát nem jelölték meg, csak az alsót: 100 forint a legkevesebb, ami- fizethető. Ám a fölső határt megszabják a lehetőségek. Horthy János talékalapok igénybevételére, központi intézkedésekre van szükség.) Elsősorban a még el nem kezdett, vagy alacsony készültségi fokon álló beruhá­zásoknak a tervekből való törlése célszerű. Esetenként azonban radikális módon félig kész beruházásokat is le kell állítani, ha a szűkülő lehető­ségek, a megváltozott felada­tok, az új igények indokolják. HALOGATÁST NEM TŰRVE x A döntések, elhatározások másik halogatást nem tűrő kö­re a vállalati jövedelempoliti­kát érinti. A cél itt is, akár­csak a beruházásoknál, a sze­rényebb lehetőségek hatéko­nyabb hasznosítása. Ezt pedig a munka szerinti elosztás el­vének következetes érvényesí­tése, a jövedelmek határozott differenciálása szolgálja leg­inkább. A beruházási és a jövede­lempolitikai terveik felülvizs­gálatára tehát azok a vállala­tok is rákényszerülnek, ame­lyek a feladatokat nem értik, s a tényleges tennivalókat ép­pen ezért elodázzák. Érdemi állásfoglalásra azonban a fel­tételrendszer alakításában is csak ott képesek, ahol azt jól végiggondolt tartalmi felada­tok eszközének, alárendelt ré­szének tekintik. A rögtönzés, a kényszerlépés nem visz messzire, csupán az ösztönös folyamatok felerősítésére al­kalmas. A vállalatok, a szövetkeze­tek elemző, helyzetfelismerő és problémamegoldó készségé­nek próbája 1979. A hatékony­ság fokozásának feladatai ugyanis mindenütt konkrétak, következésképpen gyakran még többet! művezetőnek 34 embere van. Köztük egy ezrest szétosztani bajos dolog. Két darab szá­zastól többet aligha nyújthat egy embernek. Van-e értelme így egyáltalán a munkáspré­miumnak? „Nemcsak a pénz számít” — véli a művezető. — „Ha kevés is a forint, a melós lát­ja, hogy értékelték a szorgal­mát, és ez már sokat számít.” Kiknek juttatnak a kisbuk- szányi összegből? Főként a kulcsembereknek. Akik több gépen is dolgozhatnak, mert jól képzettek, ezenkívül szor­galmasak. Az ő megtartásuk rendkívül fontos a gyárnak. Elképzelhető-e, hogy a ked­vencek kapnak minduntalan a százasokból? És hogy a nem kedvencek megfeszülhetnek, akkor se jut nekik egy fillér se? Nem. A pénz elosztásába a brigádvezető is meg a szak- szervezeti bizalmi is beleszól — halljuk Olexa Miklós ter­melési osztályvezető-helyettes­től. Lennének hátulütők A művezető szerint hatáso­sabb lenne a prémium, ha a munkás hamar — még a tett napján — megkaphatná a pénzt, nem kéne a hónap vé­géig várnia. Ez azonban nem­igen valósítható meg. Egyéb­ként is lennének hátulütői: egy-két nap alatt elfogyna a pénz; vagy a jutalmazott már hazaíelé elköltené stb. Meg­valósíthatóbbnak látszik az az ötlet, hogy egy táblára írják ki: melyik dolgozó miért, mennyit kapott. Megvalósítha­tó, ám nem biztos, hogy van értelme. Gál István munkás szerint — a fiatalember idá­ig mindig kapott a prémium­ból — nem sok értelme vol­na ilyen lajstromnak, mert környezetében amúgy is tud­ja, ki mennyit tett, a távo­labbi munkaterületekről pe­dig vagy a dolgozót, vagy a munkáját nem ismerik. Gál István egyébként főleg a pénzzel kifejezett megbecsü­lést érzi ösztönzőnek. Persze nem közömbös a pénz sem: három gyereket nevel, számít két-háromszáz forint is sokat. A prémiumot — mint érintett — hasznosnak tartja, mégha kevés is. Egyetlen megjegyzé­se : akár előbb bevezethették volna. Molnár Fái merőben különbözőek Is le­hetnek. Így például a helyzet­től függően a termelés fejlesz­tése és visszafejlesztése szol­gálhatja egyazon cél elérését. TÁVLATOKAT FELMÉRVE A Központi Bizottság leg­utóbbi ülése megállapította, hogy „a központi, a középfokú, valamint a helyi irányító szer­vekben dolgozó egyes vezetők még nem értik világosan a gazdasági munka jelenlegi kö­vetelményeit”. A feladatok le­becsülése a megújulási kész­ség hiánya jobbára a rutinra, a hibás beidegződésekre vezet­hető vissza. Az értékelés, az elemzés, a reális feladatmeg­határozás alapja — a munka egyik leggyengébb pontja. Az elszámolás, a visszatekintés gyakorta önigazolást, a lelki­ismeret megnyugtatását és nem a távlatok felmérését szolgálja. Ha a tennivalókra nem ké­szült fel a vezető, akkor rend­szerint várakozó álláspontra helyezkedik, s a rutin jegyé­ben felfelé tekint: „Valaki mondja meg mit kell tenni”. A munkásnak, a beosztott dolgozónak joggal lehet ilyen kérdése, a vezetőnél ez a kez­deményező és felelősségválla­lási készség hiányát jelzi. MINDEN SZINTEN BIZONYÍTANI A vezető, bárhol is dolgoz­zék, nem lehet az események puszta szemlélője, vagy a fel­adatok egyszerű végrehajtója. A kezdeményező és megújulá­si készséget, a bátorságot nem elég deklarálni, hanem min­den szinten bizonyítani, gya­korolni kell. A vezetői készség, az elő­relátás, a döntési képesség — egymástól elválaszthatatlan ro­kon fogalmak. Igaz döntések születnek kizárólag külső — mondhatni kényszer — hatá­sára. De csak azok lehetnek maradandó értékű vezetői ál­lásfoglalások, amelyeket belső szükségletek, hosszabb távú vállalati érdekek vezetnek. Ilyen beavatkozó, a fejlődés „minőségét” formáló, a haté­konyság, a gazdálkodás szín­vonalát hosszú távon javító határozott lépéseket kíván most az élet. — Nehéz ilyen erős bri­gádban vezetőnek lenni — in­dítja a beszélgetést Ferik Pál, a Pásztói Építő, Szerelő és Szolgáltató Ipari Szövetkezet kétszeres Szövetkezet kiváló brigádja címmel kitüntetett kollektíva vezetője. — De szerencsés is — egé­szíti ki az előbbit Petre Lász­ló csoportvezető, brigádtag. Véleményét indokolja: — Kollektívánk úgyszólván alig ismeri a lehetetlent. — Nehezebb, mert a főnök sem lazsálhat — próbálja ér­zékeltetni a brigádban megho­nosodott légkört Ferik Pál. Az „összecsapások” színhe­lye a brigádtanácskozás, ahol csak az kér szót, akinek van mondanivalója. Így volt az idén is, amikor az ez évi vál­lalásokat beszélték meg. Ta­valy négymillió-ötszázezer fo­rint feladatot kaptak a szö­vetkezet vezetésétől, amit négymillió-ötszázkilencven- nyolcezer forintra teljesítet* tek. Az idén ötmillió-négy­százezer forint értékű terv tel­jesítését várják a kollektívá­tól. — Feszes a program, nagy a követelmény — vélekedtek mindannyian, majd nem sok­kal később határozottan kije­lentették: — Meglesz, csak folyamatos anyagellátást ké­rünk — idézi a közelmúlt egyik igen fontos epizódját Ferik Pál. — És megkapták? — Részben. Mondtuk is, ha így megy tovább, nem na­gyon jutunk messzire. — Mit csináltak? — Felcsaptunk anyagbe­szerzőnek. Elmentünk a TÜ- ZÉP-telepre, kiválogattuk a nekünk megfelelő anyagot, majd hazaszállíttattuk. Így legalább nem veszett el a ter­melésre fordítható idő — így a brigádvezető. — A norma sem enged meg ilyen luxust — bővíti az előb­bi gondolatot Petre László, majd ezt mondja: — Anyag­hiány miatt tavaly sem volt kieső időnk, pedig akkor sem voltunk elkényeztetve... — Amikor iskolában va­gyok, a délelőttömet anyagbe­szerzéssel töltöm — szól is­mét a brigádvezető, aki je­lenleg a faipari technikum végzős hallgatója. Miért erős a kollektíva? Hét párttag, tíz KlSZ-fiatál dol­gozik a huszonegy tagú bri­gádban. Többségük közéleti tevékenységet végez. — De .nem ám a termelő- munka rovására. Akik a tár­sadalmi tisztségükkel járó kö­telezettségüknek csak munka közben tudnak eleget tenni, azoknak a munkáját mi vé­gezzük el. Amennyiben ez a rendes munkaidőben nem si­kerül, akkor megkérjük a szö­vetkezet vezetőit, hogy enge­délyezzék a második műsza­kot. Egyébként mindenfajta közéleti tevékenységet min­dig munkaidő után végzünk — állítja határozottan Petre László. Azért erős brigád ez, mert igen élénk a vitakészségük. Minden fontosabb tennivalót, töviről hegyire megbeszélnek, a legjobb javaslat, módszer mellett szavaznak. — Igen, előfordult hogy nem a brigádvezető álláspont­ját fogadtuk el — kapcsolódik a beszélgetésbe Jekkel István; a brigád alapító tagja. Pél­dául a pálmafix helyett me­leg enyvet használunk a ter­mékekhez, mert olcsóbb és könnyebb vele dolgozni. Elismétlem neki a brigádve­zető bevezető szavait: nehéz egy ilyen erős kollektívában vezetőnek lenni. Mosolyog, majd kisvártatva megjegyzi: nem hiszem! Itt öt, tíz, tizen­öt, húsz éve dolgozók tevé­kenykednek, akik a kevés szóból is sokat értenek, akik úgy érzem nagyon jól együtt vannak, megértik egymást. Lényegében az előbbieket erősítette meg Csepele Károly brigádtag, aki most dolgozik először ilyen kollektívában. Határozottan állítja, hogy nem vállalná a brigádon kívüli­séget. Micskó Sándor brigád* tag szerint mindenki tudja, hogy kire, miként lehet szá­mítani. — Nem, nem vagyunk tö­kéletesek, hibátlanok. Nálunk is előfordulnak apróbb össze­koccanások — vallják egyön­tetűen a brigád tagjai. Elő­adódik, hogy valamelyikük va­lamilyen oknál fogva idege­sen jön be a munkahel5rére. Ilyenkor odamennek hozzá, s csak annyit mondanak ne­ki: próbálj megnyugodni. — Parázsabb hangulatot csak az anyaghiány vált ki a kollektívából — vélekedik Micskó Sándor. Végül arra kérem a brigád­vezetőt, hogy egy mondatban, sűrítse össze eddigi sikereik titkát. — Ilyen nincs. Mindenki brigádvezető és mindenki egy- személyben dolgozó is. Mi, két-három fős csoportokban végezzük a munkát, nagy gyakorlattal bíró szakembe­rek és kevesebb gyakorlatot felmutató munkatársakkal együtt — de egyforma fele­lősséggel. Ez a fajta magatartás, kö­vetelményrendszer, cselekvé­si alapállás segítette a kollek­tívát ahhoz, hogy maga mö­gött tudja a szocialista cím ezüst, két esetben az arany , fokozatát, a kétszeres szövet­kezeti kiváló brigád címet. Erős a kollektíva, amit igazol az is, hogy öten kapták meg a Szövetkezet kiváló dolgo­zója címet, Petre László pe­dig a Szövetkezeti ipar kivá­ló dolgozója kitüntetés birto­kosa. Az idén pedig harmadszor akarják elnyerni a Szövetke­zet kiváló brigádja címet. Ennek realitásában egy pil­lanatig sem szabad kételked­Kovács József Nagyüzem Kazáron Teljes a nagyüzem a Váci Kötöttárugyár kazári gyáregy­ségének új üzemcsarnokában. Az ügyes kezű varrónőknek az év első felében 280 ezer darab tréningruhát, 30 ezer darab kötött alapanyagú férfipantallót és 10 ezer darab női szoknyát kell elkészíteni. A férfinadrágokat és a szoknyákat a Szovjetunióba exportálják, míg a tréning­ruhák egy része — a hazai piac mellett — az NSZK-ba és Angliába kerül. — bábel-felv. — , V. K. NÓGRÁD - 1979. április 19., csütörtök 3 Aki sokat —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom