Nógrád. 1979. március (35. évfolyam. 50-76. szám)
1979-03-30 / 75. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! ■ AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXV. ÉVF.. 75. SZÁM ARA: ‘1,20 FORINT 1979. MÁRCIUS 30., PÉNTEK MAI SZÁMUNKBAN: Kollégiummá avatás Karancs „krimf? Üzemi nővér a ZIM-ben Jövő heti műsorok a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1979. március 28-i üléséről A Központi Bizottság megvitatta és elfő- Sággal. Támogatjuk Vietnam dó arab erővel. Korábbi ál-; dító mozgalmakkal folytatott gadta: • harcát a kínai agresszió teljes láspontját megerősítve hang- megbeszélésein. — Gyenes András elvtársnak, a Központi felszámolásáért, javaslatait a súlyozta, hogy az átfogó és 9. A Központi Bizottság aláBizottság titkárának előterjesztésében a normális államközi kapcsola- igazságos rendezéshez nélkü- húzta, hogy a társadalmi hanemzetközi helyzetről és a Magyar Szocia- tok helyreállítására, törekvé- lözhetetlen az izraeli csapatok ladásért vívott világméretű lista Munkáspárt nemzetközi tevékenysé- seit a délkelet-ázsiai országok teljes kivonása a megszállt harcban meghatározó az azo- géről szóló beszámolót; békéjének, biztonságának meg- arab területekről, a paleszti- nos célokért küzdő kommunisNémeth Karoly elvtarsnak, a Politikai Bi- teremtésére. nai arab nép törvényes jogai- ta és munkáspártok tevézottsag tagjanak, a Központi Bizottság A kínai vezetők agresszív nak helyreállítása, beleértve kenysége és szolidaritása. titkárának eloterj^z.eseben a belpolitikai politikája súlyosan fenyegeti a az önálló állam létesítésének A Magyar Szocialista Műnket egyes időszerű kérdéséiről szóló taje- Laoszi Népi Demokratikus jogát is. A tartós béke csak káspárt meggyőződése, hogy a koztatot. Köztársaságot is. A magyar az összes érdekelt fél bevonó- nemzetközi kommunista mozkommunisták, a magyar nép sával folytatott tárgyalásokon, galom fejlődése és megnöve- szolidáris a hazája független- a Palesztinái arab nép egye- kedett, bonyolult feladatai ségét, országa területi sérthe- dűli törvényes képviselőjének, szükségessé teszik a rendsze- tetlenségét védelmező laoszi a Palesztinái Felszabadítási rés vélemény- és tapasztalatnéppel. Szervezetnek az egyenjogú cserét, a kapcsolatok fejleszBizottság tott saját népe ellen, s sza- *’• A magyar nép üdvözli az részvételével teremthető meg. tését, az akcióegység erősítétekíntette a nemzetközi hely- megállapította, hogy a foko- kadatlan fegyveres akciókat lróni forradalmi változásokat, Párt-, állami és tömegszer- f törekvést jól szolzet alakulását, jóváhagyta a zódó fegyverkezési verseny hajtott végre a szocialista Vi- a monarchia megdöntése.. vezeti találkozóink, tárgyaló- falta, 73 kommunistai es mun- nárt- és állami vezető szer- ellentétes az emberiség leg- etnammal szemben. Kambod- Mely rokonszenvvel kisen az saink Algéria, a Jemeni Né- kasPart muJt ev decemberi I'ul 1 O - , , , , ,,, , , , , . A _ - . - . .. ípom Vio-lortii ornlr n r,n Irnrr 7 -------' r: -: — 1 — 1 ~ 4. i A k I - £ ’ i 1-----.-itUU: ".Un Qlorwöfnhh eiTCtekCi VC1, AZ s zélsőséges impeA Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1979. március 38-án Kádár János elvtárs elnökletével kibővített ülést tartott. Az ülésen a Központi Bizottság tagjain kívül részt vettek: a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke és titkára, a Központi Bizottság osztályvezetői, a megyei pártbizottságok első titkárai, a budapesti pártbizottság titkárai, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkárai, a Minisztertanács tagjai, a KB külügyi osztályának vezető munkatársai és a központi napilapok főszerkesztői. I. A Központi Bizottság át- 2. A Központi veknek a legutóbbi ülés óta alapvetőbb érdekeivel. Az zsa népe igazságos harcában, irári haladó erők, a nép küz- pi Demokratikus Köztársaság, sz°fiai, elméleti tanácskozása. v X V’A w ° " ' • . . . . . . . .. , . , . W /vl At r. „AnlrAi A nn 7 wi v. am! r, * 07 1 1 n v*t,, 1 - At Al/lnh, n t! végzett külpolitikai tévé- agresszív, szélsőséges impe- békés országépítő munkájában a reakció, az imperia- jrak, Kuvait, Líbia, Szíria’ Pártunk kétoldalúkapcsolatai kenységét. ‘rialista körök által indított számíthat a Magyar Népköz- lizmus ellen, a nemzeti füg- valamint a Palesztinái Felsza- nak erositfse során hasznos Kifejezte meggyőződését, őjabb fegyverkezési hullám társaság, a magyar kommunis- getl®rs®|é^ a. t^sadalr?.1 f®1_ badítási Szervezet képviselői- megbeszéléseket folytatott a hogy az emberiség létérdeke gyengíti az enyhüléshez Tied- ták, dolgozó népünk szolidan- emelkedésért. A Központi Bi- vel eretjményesen szolgálták a fran,c.la’ a hollan,d> a U; az enyhülés eddigi eredmé- külözhetetlen bizalom légkó- tására, internacionalista tá- jottsag hangsúlyozta annak kétoldalú kapcsolatok bővíté- 6°szlav az olasz es a portugál nyelnek megőrzése, a békés rét, súlyos gazdasági_ terhe- mogatására. Ez jutott kifeje- fontosságát, hogy az iráni nép sét az arab népekkel valő kommunista part vezető képegymás mellett élés politika* két ró a világ országaira és z£sre a Kambodzsai Nemzeti külső beavatkozás nélkül dönt- szo]i(jaritás ügyét. ,v* további kihontakozta- népeire, fokozza a fegyveres Egységfront küldöttségének ha- hessen saját sorsáról, tása. Ehhez nélkülözheteUen konfliktusok veszélyét ........................................................... 7 4 -----------i ievét viselő vei. Küldöttségünk részt ' vett a Marokkói Haladás és zánkban tett hivatalos, baráti A Központi Bizottságnak 8- Pártunk; népünk érdek- Szocializmusi Pártjának konglátogatása során. ’ az az álláspontja, hogy az lődése és rokonszenve kíséri a resszusán. 5. Az enyhülési folyamat amerikai közvetítéssel megkö- nemzeti függetlenség kivívá- io. A Központi Bizottság eredményeit, a világ békéjét tött egyiptomi—izraeli külön- sáért, illetve megerősítéséért, a nagyra értékelte a magyar veszélyezteti* a kínat vezetők héke nem szünteti meg, ellen- társadalmi haladásért harcoló tömegszervezetek és -mozgart szágoknak a fegyverkezési kalandor, nagyhatalmi, sovi- kezőleg, állandósítja a feszült- afrikai népek küzdelmét. Ez a mák aktív nemzetközi mun megfékezését szol- niszta politikája, a világ leg- segeta Közel-Keleten. szolidaritás jutott kifejezésre kajat az áltáluk szegezett- - - - - - - A Központi Bizottság kifeje- képviselőinknek az angolai, a szolidaritási akciókat, a szejátszása. zésre juttatta, hogy a magyar kongói, a mozambiki pártok- nemzetközi fórumokon kifejA magyar nép a világ ha- néP szolidáris az összes hala- kai és más nemzeti felszaba-. tett tevékenységüket, ladó közvéleményével együtt a béke, az enyhülés minden Nemzetközi tevékeny s-ehívének aktív fellépése és a günkben alapvető feladat, világ valamennyi kormányé- hogy továbbra is aktívan vénák felelősségteljes, konst* gyünk részt a szocialista or- ruktív magatartása. őrzésében^*aL beenyhitíésim£o- gátó ^erőfeszítéseiben. Szem- reakciósabb erőivel való ösz- Jyamat útjában X akadá- be' állunk az új tomegpusz- szeiátszása. Ívok leküzdésében meghatá- tito fegyverek gyártását szorozó jelentőségű a szocialista fúűmazó imperialista tőnek közösség országainak össze- késekkel, támogatunk minden mély megdöbbenéssel, nagy han°olt külpolitikája, közös olyan kezdeményezést, amely felháborodással fogadta és a fellépése, egységük ’erősítése. 32 egyenlő biztonság tigye- leghatározottabban elítéli A Központi Bizottság megII. lembevét elével elégedéssel állapította [meg, irányába hat. hogy tovább fejlődtek a test- A nemzetközi véri szocialista országok két- szempontjából döntő fontos- népünk teljes mértékben szó- főbb jellemzőit, a biztosított, leszerelés kínéi vezetés fegyveres agreszszióját a Vietnami Szocialista A Központi Bizottság átte- párt vezető szerepe érvénye- törvényesség enyhülés Köztársaság t ellen. Pártunk, kintette belpolitikai életünk sült; erős a munkásosztály ha- közrend ió. gazdasági talma, s annak legfőbb poÚti- Népünk bizalma a párt és és több oldalú kapcsolatai, ságú a hadászati támadó lidáris a nemzeti függetlersé- év indulásának tapasztalata- kai alapja, a munkás-paraszt a kormány politikája iránt krt erősödött hazánk és a szó- fegyverek korlátozásáról szó- gének kivívásáért és megőrzé- it, állami munka, valamint a szövetség; fejlődik a szocia- fejezesse jut a kongresszusi országai" ló szovjet—amerikai megái- séért oly’ sok áldozatot hozó, partéiéi; egyes kérdéseit, lista nemzeti egység, a párttá- határozatok ^végrehajtásában, lapodás, a SALT—II. mielőib- hős vietnami néppel, a Viet- Megállapította, hogy az or- gok és pártonkívüliek jó az országépítő munkáért érratifikálása. nami Kommunista Párttal, a szág belpolitikai 1 helyzete egyetértésben dolgoznak a z®tt felelősségben, a helytárt Vietnami Szocialista Köztársa- szilárd és kiegyensúlyozott. A közös célokért A szocialista lásban, a közügyekben való _____L -észvételben. A politikai légkör és a közhangulat c ialista közösség nak, egy üttműködése. bí 3láír3S3 ÓS i aiitmuaiaoia Kiemelkedő jelentőségű szükséges előrelépni a közép1 esemeny volt Kádár Janos g^^pan haderők és fegyver- elvtársnak ez ev márciusában Zl6(.jek csökkentésével foglart Moszkvaban tett barati lato kozó bécsi tárgyalásokon is, gatása, -tárgyalása Leonyid am;nek az a feltétele, hogy a Iljics Brezsnyev elvtarssal es NATO érintett tagállamai más szovjet vezetőkkel.^ A érdemi választ adjanak a szó- kapcsolatainkat hagyomanyo c;ahsta országok javaslatai- san jellemző szívélyes elv- ra^ társi légkörben, a kölcsönös ' M Néoköztársabizalom és teljes egyetertes ’ foivtatü^'Lá^í+éseft^z jegyében lezajlott találkozó ®ag folytatja erőfeszítéseit az jegyeueu í J . enyhülés eredményeinek ismételt^ kifejezőre juttat m4s2iláixjítása^ 7 különböző ta. partjaink, társadalmi rendszerű orszá* lik meg a g gok békés egymás mellett éléezzel összefüggő legfontosabb * érvlnvesülése a helteendőket. Pártjaink, orsza- ai^SSak^ memgaink kapcsolatai minden té- ^ - ji-k 04.^1 __. lositasa erdekeben. Ezt szoll en sikeresen j • gálták az elmúlt időszakban megbeszélésen kiemelten ^ h á k kzr.visí.15ÍTlí,k kztfoglalkoztak a két ország ^ld^ú tór^á^ az AtríS- gazdasági együttműködésé- ka^a’Ly™ líi^pk a vei, s megállapodtak annatt Fpa Köztársaság a*Máltovábbi bővítésében. A talárt taf KöltStía^e a Ném^ S^rt kozó hasznosan járult hozza 7“ , i.. .. velsegi Köztársaság, a Portuaz országaink, partjaink ne- á] Köztársaság, a Török Köz- pemk es a szocialista közös ^ az indiai Köztársaseg erd^t egyaránt s^ő_ ság ^ az Indonéz Köztáma- 1° egyul mu o y sag vezetőivel, kormányainak, senez. ^ ... parlamentjeinek küldöttségeiHazánk és a testvéri szocia vek ,\ magyar—osztrák jólista országok, pártjaink in szomszédi kapcsolatokat fei- temacionalista^ _ kapcsolatai- ]ftszfeffe tovább több konkrét nak, fejlesztései mozdítottak lépés, köztük a vízumkény- elő a Csehszlovák Szocialista sze,r eltörlése is. Köztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a /• A magyar nép Indokína Kubai Köztársaság képvise- békéje és a társadalmi hala- lőivel folytatott tárgyalások, dás^ szempontjából nagy jelen*- A latin-amerikai földrész ki- tőségű eseménynek értékelte a emelkedő történelmi jelen- Kambodzsai Nemzeti Egység- tőségű eseményén a kubai frontba tömörült hazafias forradalom győzelmének 20. erők győzelmét á népellenes évfordulóján rendezett ün- Pol Pót-rendszer felett. A Pol népségeken párt- és kor- Pot-rendszer a pekingi veze- mánvküldöttség képviselte tők közvetlen támogatásával hazánkat. . éveken át irtóháborút folytaIgazából ezen a héten kezdték el az árpa vetését az aisótoldi Cserhátvidék Termelő- szövetkezetben. A képen Sándor János a hosszúföldi táblában indulásra kész a megrakott vetőgéppel. — bábel-felv. — munkára, alkotásra ösztönöz. 1. A Központi Bizottság múlt év áprilisi, a XI. kongresszus határozatainak vég* rehajtását áttekintő állásfoglalását közvéleményünk egyetértéssel fogadta. A több .mint 4 millió dolgozót tömörítő szakszervezetek, a Magyar Kommunista- Ifjúsági Szövetség, a Hazafias Népfront, a tömegszervezetek és -mozgalmak támogatják a párt politikájának megvalósítását, a társadalom ' fejlődéséért érzett felelősséggel vészik munkáinkat. Pártunk szövetségi politikája, a tömegek támogatása jut kifejezésre abban, hogy a társadalom különböző osztályai, rétegei egyetértésben munkálkodnak a szocializmus építésén. A munkásosztály és a parasztság fegyelmezetten dolgozik, helytáll. Az értelmiség is tevékeny részese eredményeinknek, növekvő szerepének megfelelően alkotóképességeit a társadalom szolgálatába állítja- A munkásosztály, a parasztság, az értelmiség, egész dolgozó népünk fokozódó részvétele a közös gondok megoldásában, a közéleti tevékenységben nélkülözhetetlen feltétele szocialista fejlődésünknek. A Központi Bizottság nagyra értékeli a nők tevékenységét a társadalmi élet különböző területein. Felelősen látjuí (Folytatás a 2. oldalaid