Nógrád. 1979. február (35. évfolyam. 26-49. szám)
1979-02-18 / 41. szám
Tűnődés a művészetek támogatásáról Ki támogassa az indulókat? T óth Elemér írása elevenére tapintott Nógrád megye „fél lábon álló” művészeti életének és az időnként előbukkanó vitáknak. Szükségesnek és jónak tartom, hogy a témát vitára bocsátották. Nem azért, mintha a témában nem lennének a vezető szervek által elfogadott jó döntések. Amiről nem vitatkozni kellene, hanem következetesen végrehajtani. Mégis szót kérek a vitában, amivel azt is kifejezem, hogy szükséges a figyelem, a köz- érdeklődés felkeltése. Nem árt a gondolatcsere, sőt er- jesztőleg hat a végrehajtásra. Egyetértve azzal a gondolattal, hogy a megyében egyértelműen jó színvonalon csak a képzőművészet, illetve annak is csak egyes ágai alakultak ki, az okokat a vitaindító cikkben megjelenteken túl, azt hiszem, még sok másban is keresnünk kell. Például a sok közül egyet kiemelve: a megye lakáskultúrája az elmúlt két évtizedben eddig soha nem tapasztalt fejlődést ért el. Az új és szép lakások természetes velejárója a képzőművészeti alkotás is. Nincs birtokomban semmiféle statisztika, de tapasztalatból tudom, hogy még sok a giccs a modern lakásokban. De ott az új képzőművészeti alkotás is. Ez a mecenatúra talán az állami és társadalmi szervek által juttatott anyagiaknál is több. Ezt sem szabad elfelejteni, illetve számításon kívül hagyni. Hallom az „ellenérvet”, hogy a könyv- vásárlás is megnövekedett — ez igaz, de nem mond ellent az előbbieknek. Mármint annak, hogy a képzőművészeti alkotások iránt növekedett az igény. , , , A másik. Amíg egy képzőművésznek vászonra, festékre és ecsetre van szüksége — persze a tehetség sem hagyható figyelmen kívül —, addig az írónak a papír, a ceruza, a tehetség mellett csak az első mozzanat. A leírt szöveg nem válik azonnal közkinccsé. A képzőművészeti alkotás esetében ez a folyamat gyorsabb. Elkészülte után azonnal szemléletet formál, művészeti ízlésre ** nevel, mond valamit a világról. A művelődési házak ajtajai állandóan nyitva vannak a tárlatok és az érdeklődők előtt. Ma már szinte „mindenki” rendez a megyében valamilyen képzőművészeti kiállítást. Az író műve lassabban, több áttételen juthat el az olvasóhoz. A képzőművészet tehát, ha úgy tetszik, támogatás nélkül is képes közölni gondolatait. Az író csak többszöri áttétellel és valóban mecénás közbelépésével teheti ezt meg. Felmerül a kérdés: ha a megye e célokra fordítható anyagi erőforrásait szinte teljes mértékben kimerítő képzőművészeti támogatást cél•y. XX " XV " szerűbben hasznosítanák, akkor ezáltal más művészeti ágban lenne-e nagyobb előrehaladás?! A képzőművészeti élet az utóbbi húsz évben alakult, fejlődött olyanná, amilyen. Ez idő alatt más vidékről is települtek ide képzőművészek és ma már önmagukénak vallják e tájat, az itt élő emberek problémáit. De az is tény, hogy jó kvalitásúak hagyták el a megyét az elmúlt évtizedekben. Kérdés még az is, hogy vannak-e a megyében, illetve ezen a tájon született olyan tehetségű alkotók a művészetek más ágában; mint amilyenek a képzőművészetben. Azt hiszem vannak. Csak egy részük a szülőföldön kívül keresett jobb alkotási lehetőséget. Ezért — az irodalomnál maradva —, nagy mulasztást érzek olyan értelemben, hogy az innen elkerült írókra, költőkre nem tudtunk „hatást” gyakorolni. Nevezetesen, hogy e táj, az itt élő emberek, konfliktusaik legyenek műveik ihletői. . Tudom, madáchok és mik- száthok nem szakkörökben nevelődnek. Mégis szóvá teszem (ezzel nem akarom keverni az amatőr mozgalmat a művészeti élettel), hogy a szakkörök szervezése a művészeti élet legkülönbözőbb területein legalább olyan jelentőséggel és egyúttal szükséglettel is bír, mint a mű megírására adott megbízatás. Bátrabban kellene kezdeményezni és szélesebb lehetőséget adni azoknak intézményeknek, szerveknek —, amelyek a művészeti élet területén szakköröket, stúdiókat szerveznek, amelyek munkája később meghatározó szerepet tölthetne be. Számos, a megyében élő fotós országos kiállításokon, sőt, az ország határain túl is felhívta a figyelmet magára. Itt a megyében e művészeti ágnak csak fellángolásai vannak. De nincs folyamatos, következetes munka, támogatás. Az alkotó közösség megteremtése nem csak pénzt, hanem szervező munkát is igényelne. M ás művészeti ágakban is történtek kísérletek, hogy csak az építőművészetet, az iparművészetet, a formatervezést említsem, amelyek támogatása is lehetne következetesebb. Meggyőződésem, ha a vitát csak a képzőművészet és az irodalom oldaláról nézzük, téves eredményekre jutunk. Véleményem szerint azt kell nézni, mi van a megyében, mire van szükség, igény, mihez adottak az előfeltételek és mit kellene kiemelt anyagiakban részesíteni. A művészetek fejlesztéséhez ugyanis kétségtelenül van szükség anyagiakra. Persze nem minden a pénz. Pártoló, támogató közönségre, társadalmi légA magyar antifasiszta ellenállás sajátosságai és meghatározói körre legalább ilyen szükség van. Teljesen egyetértek azzal, hogy a meglevő megyei fórumoknak — mindenekelőtt a NÓGRÁD-nak, a Palócföldnek kellene felkarolniuk a megyében élő, írói vénával rendelkezőket. És sokkal nagyobb erőt kellene fordítani arra is, hogy az e tájról elszármazott írók műveinek bemutatásával a megyéhez való kötődésüket erősítsük. Minden bizonnyal az olvasótáborra is jó hatással lenne. Helyes gondolatnak tartom a Palócföld Kiskönyvtár-sorozat kiadását. Valóban képes lenne összefogni a megyei irodalmi „próbalépéseket”. Az is felmerült bennem, hogy a régi, már történelminek számító nógrádi irodalmi csoportokat, társaságokat újjáélesztve, nagy lépést tennénk a vitatott kérdés ' megoldásához. * Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a politikai publikáció — ellentétben a szépírással —, az utóbbi tíz évben sokat fejlődött a megyében. Egyre többet hallat magáról például az idén tízéves Nógrádi Szemle című folyóirat. Emellett más, tudományos kiadványok is napvilágot- látnak, például a közeli múltban megjelent megyei monográfia és több település története. Lesz-e látványos fordulat? Ügy gondolom nem ezt sürgetik a vitázók, amikor kifogásolják — én is —. hogy egyoldalú a támogatás. Egyetértek a vita alapgondolatával ; miszerint szemléletbeli változással kell elérnünk, hogy kezdő, elsőkötetes, irodalmár tehetségű toliforgatók támogatást kapjanak. Mint ahogy kaptak a képzőművészek húsz évvel ezelőtt és azóta is folyamatosan. A rangos képzőművészek számos botladozással jutottak el a mai színvonalra. Kérdés viszont, hogy ki támogassa az indulókat? Legnagyobb erőt az üzemekben látom, ame lyek megbízatást adhatnak nem csak az üzemük történetének, hanem a munkássá válás folyamatát, belső életük alakulását feltáró művek megírására is. Ez ösztönző az írónak, hasznos a társadalomnak. Az állami és társadalmi szervek összefogása is megoldhatná az ügyet. E pár gondolattal csupán arra kívántam a figyelmet fordítani, hogy tisztelnünk kell a tradíciót — már amit a képzőművészetben elértünk —, de csak a tradícióból „megélni” nem lehet. Keresni kell azokat az új lehetőségeket és formákat, amelyek inspirálólag hatnak: hogy a jelenlegi „féloldalú- ság” teljesedne egésszé. Mint ahogy életünk is egyre gazdagabbá, sokoldalúbbá válik. Kálovlts Géza Európában az antifasiszta mozgalmakat sokféle és igen változatos formák jellemezték. A magyar antifasiszta ellenállás fejlődését számos, más országokétól eltérő, jórészt gátjó tényezők határozták meg. A kommunisták helye, szerepe az ellenállási mozgalomban A Kommunisták Magyar- országi Pártja 1941 tavaszán kidolgozott és meghirdetett függetlenségi programja volt az alap, konstruktív nemzeti program, amelyre jórészt épült a háború alatti antifasiszta mozgalom. A KMP 1941 szeptemberében közzétett felhívásában mindenkit a Hitler-ellenes nemzeti egység zászlaja alá hívott, aki hajlandó volt harcolni a szovjetellenes háború megszüntetéséért. A kommunisták tehát — a munkásosztály és a dolgozó parasztság mellett — olyan erők bevonását is szorgalmazták — illetve nyitva hagyták előttük az együttműködés lehetőségének útját —, amelyek csak a Hitler oldalán viselt háborút sérelmezték, félve annak következményeitől, de a fasiszta rendszer likvidálását és egy demokratikus Magyarország megteremtését elutasították. Vagyis az utóbbiak nem voltak antifasiszták, csupán náciellenesek. 1941—42-ben a program alapján teremtődtek meg a Hitler-ellenes összefogás feltételei és került sor „a másik Magyarország” nyílt jelentkezésére és akcióira. 1941. október 6-i, november 1-i, 1942. március 15-i antifasiszta tüntetések, a Népszava 1941-es karácsonyi száma, a Magyar Történelmi Emlékbizottság megalakulása mindmind kiemelkedő állomása a küzdelemnek- Felismerték ennek veszélyeit az uralkodó osztályok is, ezért 1942 nyarán olyan csapást mértek a mozgalomra, amelyet a háború végéig kiheverni nem tudott. Sztálingrád és Voronyezs (1943 elején) a tömegek nagy részével is megérttette, hogy Magyarország Hitler oldalán katasztrófába rohan. Német- ellenességük, békevágyuk és harckészségük erőteljesen növekedett. De .hiányzott az az erő, amely ezt összefogta, helyes mederbe terelte volna. A KMP vezette függetlenségi mozgalmat szétverték, s csak lábadozott. Jelentkezett egy új tényező, a Kállay-féle hintapolitika és a mögötte felvonult polgári-kispolgári jobboldali szociáldemokrata tábor. Ez egyszerre volt németellenes, de szovjetellenes is. Ki akart szakadni' a fasiszta táborból, de úgy, hogy a rendszert megmentse és egy baloldali 1 forradalmi fordulatnak útját állja. így 1943-ban nálunk a Hitler-ellenes mozgalomban egy kedvezőtlen erőeltolódás ment végbe, az uralkodó osztályok németellenes tábora javára- Nálunk így az erősödő Hitler-ellenes- ség — szemben az európai ellenállási mozgalmak többségével — a politikai életben mind kevésbé jelentett egyben antifasizmust is, azaz a németektől való elszakadással együtt az ország demokratikus átalakulásának vállalását is. Ez pedig azt jelentette, hogy a Hitler-ellenes tábor a hintapolitika eszközévé^ a tömegek erősödő antifasiszta megnyilvánulásainak fékezőjévé, leszerelőjévé válik. A kommunisták időben felhívták a veszélyre a figyelmet és minden lehetséges eszközzel mozgósítottak is ellene. Végre tudomásul kell venni — szögezte le a kommunista párt —, hogy minden olyan törekvés, amely a háborúból való kilépésnél számításon kívül hagyja Szovjetuniót, csak a nyugati szövetségesekre akarja építeni terveit, a belpolitikában pedig frontot nyit a következetes antifasiszta erők ellen és mindent elkövet, hogy megakadályozza a tömegek mozgásba lendülését, nem vezethet eredményre. Ennek első kudarca 1944. március 19-én, az ország német megszállásával, a második pedig az október 15-i kiugrási kísérlet meghiúsulásával következett be. A német megszállás jórészt elsöpörte a hintapolitikával együtt annak híveit is. Rövid néhány hét után a kommunisták kezdeményezésére — 1944 májusában — megszületett a Magyar Front, a nemzeti ellenállás központi szerve. Programjában a Hit- len-ellenesség ismét magába foglalta az antifasizmust is, hiszen a háborúból való kiválás, a szövetséges nagyhatalmakkal való békekötés mellett állást foglalt egy „minden ízében demokratikus, független, szabad Magyarország” mellett. A Magyar Front az ellenállás motorja lett. A fegyveres harc és felkelés kérdése A Magyar Front nem csak programjában, hanem a harc hogyanjában is közeledett a kommunisták álláspontjához. A kommunista párt 1944 nyarán már szorgalmazta a fegyveres felkelés előkészítését és a partizánharc megindítását. Ennek megfelelően a Magyar Front mind nagyobb figyelmet fordított a hadsereg, a tisztikar megnyerésére. A bolgár, román, finn és a szloVák események, a Vörös Hadseregnek határaiknál való megjelenése után a Kommunista Párt Központi Bizottsága úgy vélte, hogy nálunk is érlelődnek a kiugrás feltételei. Szembenézve a reális lehetőségekkel, azt is megállapította, hogy a magyar nép, a demokratikus erők önmaguk ennek megoldására képtelenek. „Viszont a vezető rétegekkel való . ösz- szefogás .. • a nép és a hadsereg közös harca ... kiűzhetné a németeket és megmenthetné az országot a Hitler melletti kitartás kataszro- fális következményeitől.” Ez a felismerés vezetett el Horthyval, a hadsereg vezérkarával, Bethlen Istvánnal és társaival való tárgyalásig, a kiugrás megszervezésében bizonyos közös feladatok rögzítéséig. Horthy magatartása, a németek másodszori beavatkozása és a demokratikus erők gyengesége azonban meghiúsította az 1944. október 15-i kiugrást- Következett Szálasiék rémuralma. Még ebben a súlyos helyzetben is—.amikor a demokratikus és most már a Horthy- barát csoportok, az emberek tízezrei kerültek bitó alá, a börtönökbe, intemálótáborok- ba, vagy a német koncentrációs megsemmisítő lágerekbe ,— történt kísérlet a fegyveres felkelés megszervezésére. 1944. novemberében alakult meg a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága és katonai vezérkara, amely vállalta a fegyveres felkelés megszervezését a fővárosban és az alapvető társadalmi változások előkészítését és valóra váltását. Sajnos, a kísérlet árulás folytán csak a mártírok számát növelte. Ettől kezdve már csak a fegyveres partizánharc és a passzív ellenállás maradt a Hitler-ellenes küzdelem eszköze. Az első nem volt átfogó és nagyszámú, de erkölcsi és politikai jelentősége felbecsülhetetlen. Magyarországon számszerűen mintegy hat és fél ezer partizán és a fegyveres harciján aktívan résztvevő katona vett részt e küzdelemben. Európa többi ellenállási mozgalmaiban — szovjet, lengyel, csehszlovák, jugoszláv, francia, belga, dán és más országok fegyveres harcaiban — pedig mintegy nyolcezer magyar vett részt. Ismét bizonyítva, hogy a ha- zafiság és az internacionalizmus, a saját népünk és más népek felszabadításáért folyó küzdelem elválaszthatatlan egymástól. A passzív ellenállás, amely oly sok ember életét mentette meg a biztos pusztulástól és oly nagy nemzeti értékeket a megsemmisítéstől és elhurcolástól, országos méreteket, mindinkább népi jelleget öltött. Csepel, Miskolc, Pécs és más városok, a nógrádiak, a falvak lakosságának ellenállása fényes bizonyítéka ennek. A kommunista párt helyesen ismerte fel 1944. őszén, hogy a tömegek harckészségében mutatkozó fogyatékosságok fő oka: nem volt meg a lehetőség, hogy saját erejük , tudatára ébredjenek. Erre a feltételek csak a Vörös Hadsereg felszabadító harca nyomán értek meg, s akkor harckészségük valóban a demokratikus átalakulás megalapozásában történelemformáló erőként jelentkezett. összegezve: nem tagadjuk,’ hogy a külső és belső körülmények miatt a magyar ellenállás nem érte el a legtöbb európai antifasiszta harc szintjét. Mégis joggal lehetünk büszkék arra, hogy a magyar kommunisták és antifasiszták sok áldozattal járó küzdelme teremtette meg a háború alatt azokat a belső feltételeket, amelyek a külső támogatás, a Vörös Hadsereg felszabadító harca után megnyitották az utat az ország demokratikus és forradalmi átalakulásához. Pintér István Klub brigádvezetőknek .id»«, i ..Jm * * J anuártól rendszeresen, minden hétfőn délután fél háromkor foglalkozást tartanak Salgótarjánban az öblösüveggyár Kossuth Művelődési Házában, a szocialista brigádvezetők klubjában. Négy témakör szerepel a fél évre megtervezett programban: irodalom, film, komoly zene és fó- rumjellegű rendezvényeken a politika. A programoknak általában 30—40 látogatója van. Különösen örvendetes, milyen szép sikere van a komoly zenei sorozatnak, melyet Papp Zita, a József Attila Működési Központ munkatársa állított össze. A következő két alkalommal irodalomról, majd pedig az üzemi demokráciáról lesz szó. Révész Napsugár rajza J NÓGRÁD - 1979. február 18., vasárnap 7
