Nógrád. 1979. február (35. évfolyam. 26-49. szám)

1979-02-18 / 41. szám

Új módszerek a modern pedagógiában Interjú az Országos Pedagógiai Intézet Két és fél esztendővel ezelőtt a Minisztertanács határo­zatot hozott az akkor másfél évtizedes múltra visszatekintő Országos Pedagógiai Intézet átszervezésére. Azért került erre sor, hogy az iskolareform kapcsán felmerült módszer­tani feladatok megoldására alkalmasabb legyen- Milyen ku­tatási témák foglalkoztatják napjainkban az intézet kétszáz- negyven munkatársát? Erről beszélgettünk Miklósvári Sán­dorral, az Országos Pedagógiai Intézet főigazgatójával. iiimmniiMifi' fiái ii IBI fii :!■ 11i1 mmm ­i||i:!5í:; dSiníi í pM ..... ' ii11* sA.r # •*.........v < r ....' { *** ■ '■''''TiBír" | Mohácsi Regős Ferenc: Lovasok (Tollrajz) Könyvekről Magyar tallózó — Arra kérem, mutassa be dióhéjban az átalakított, át­szervezett intézet tevékenysé­gét! — Intézetünkben sokrétű munka folyik, hiszen feladata­ink is szerteágazóak. Egyebek között az alsó- és középfokú nevelési intézetek számára a tantervek elkészítése a szak- felügyelők munkájának szak­mai, módszertani irányítása, valamint a pedagógusok to­vábbképzésének tervezése és ■zervezése tartozik teendőink sorába. Ezenkívül természete­sen részt veszünk az aktuális módszertani kísérletekben és tudományos kutatásokban. Tu­dományos tevékenységünket a kormány anyagilag is jelentős mértékben támogatja. — Melyek a pedagógiai módszertan legfontosabb kér­dései napjainkban? — A sok közül elsőként az újságolvasó korosztályt érintő témát, a felnőttoktatást emlí­teném. Ma is széles tömegek vesznek részt a munka mel­lett alsó-, vagy középszinten iskolarendszerű oktatásban. Az üzemek, a vállalatok, in­tézmények minden áldozatra hajlandók, hogy megteremtsék dolgozóiknak a továbbtanulás lehetőségét. A kérdés csak az, miként kell a felnőtteket ta­nítani? Milyen módszerekkel lehet elérni, hogy a tanítás a lehető leghatékonyabb és a legkevésbé fárasztó legyen? Nyilvánvaló, hogy a felnőtt- oktatásban speciális tanterv­vel kell dolgoznunk, hiszen a felnőttek élettapasztalata és általános műveltsége lényege­sen nagyobb, mint az iskolás­korú gyermekeké- Ezekre az előzetes ismeretekre kellene az oktatás egész rendszerét fel­építeni. — Világszerte foglalkoztat­ja a szakembereket az okta­tási eszközök korszerűsítése. Az Országos Pedagógiai Inté­zet milyen eredményeket mondhat magáénak? — Fő kutatási területűnk — és ez elsősorban a felnőtteket érinti — a távoktatási rend­szer kidolgozása. Sajnos, ha­zánkban e téren még gyerek­cipőben járunk, jóllehet senki sem tagadja, hogy a jövő a távoktatásé. Csakhogy • ez az oktatási forma meglehetősen költséges. Munkatársaink te­hát azon fáradoznak, hogy ki­dolgozzanak egy olyan mód­szert, amely bizonyos ritmus ra kényszeríti a távoktatás résztvevőit. S fontos az is, hogy a segédanyagok és doku­mentumok költségei a jelenle­ginél sokkal alacsonyabbak le­gyenek. Hangsúlyozni szeret­ném, hogy a felnőttek okta­tása igen fontos feladatok elé állít bennünket. Változó vilá­gunkban ugyanis egyre töb­ben képezik magukat az isko­láskoron túl is. — Az utóbbi években a legtöbb vitát az új matemati­ka bevezetése váltotta ki. Je­lenleg milyen stádiumban van a matematikaoktatás reform­ja? — Csaknem egy évtizede folynak a kutatások és kísér­letek- Több országgal vettük fel a kapcsolatot és tapaszta­latokat gyűjtöttünk a világ különböző tájain, mielőtt el­készítettük a tantervmódosí­tást és az új matematikaokta­tásnak feltételeit. Az új mód­szer lényege, hogy a tanulók­ba nem belesulykolni kell ezt a tudományt, hanem meg: kedveltetni velük úgy, hogy közben logikus gondolkodásra neveljünk. Egyszóval ma a matematika nem csak a szü­letett tehetségek, az úgyneve­zett „matematikai zsenik” szá­mára lehet elérhető, különle­ges képességek nélkül is bár­ki elsajátíthatja. Évszázados hiedelemnek dőltek meg az új matematika bevezetésével. Kiderült például, hogy hét­nyolc évesek éppúgy megértik — az egykori egyetemi tan­anyagot — a halmazelméletet, mint az egyszeregyet. — Tudomásom szerint ma már az ország valamennyi is­kolájában új módszerekkel oktatják a matematikát. Bi­zonyára ez nem jelenti, hogy az önök tevékenysége ezzel befejeződött. — Valóban nem. Márcsak azért sem, mert a technika fejlődésével újabb nagy kér­dések kerültek előtérbe. A számológép napjainkban nem ritkaság és a pedagógusok egyre gyakrabban teszik fel önmaguknak és nekünk a kér­dést: mikor szabad a gyerek kezébe számológépet adni ? Meggyőződésem, hogy a szá­mológépnek helyet kell kap­ni az iskolai oktatásban- Nem csak egyetemi és középszinten, hanem már az általános isko­la első, második osztályában. A gyerekeket ugyanis a szá­moláson kívül sok egyébre meg kell tanítanunk. Ahogy az élet minden területén, itt is az idő a legfőbb érték. Feles­leges tehát azzal gyötörni a tanulókat, hogy többjegyű számokkal végezzenek fejben, vagy írásban számtani műve­leteket, mikor ott a segédesz­köz, a számológép. A géphasz­nálat azonban veszélyeket hordoz magában. Azt is meg kell tanítanunk, hogy a leg­ügyesebb számológép sem he­lyettesítheti az emberi agy működését, a logikus gondol­kodást, csupán segítheti. A számológépek alkalmazásának didaktikai kérdéseivel inten­zíven foglalkozunk. Néhány általános iskolát hamarosan felszerelünk gépekkel, hogy megkezdhessük a konkrét kí­sérleteket. — A pedagógia új módsze­rei általában azt a célt szol­gálják, hogy az ember egyre többet és egyre gyorsabban le­gyen képes tanulni. Érthető ez a törekvés, hiszen az elsa­játítandó ismeretanyag roha­mosan nő. Az intézetben fo­lyó kísérletek mennyiben érin­tik a tanulás gyorsítását? — Világszerte megfigyelhe­tő, hogy az iskoláskor kitoló­dik: mind több országban fo­lyik az alapfokú oktatás 10— 12 éven keresztül. Valószínű, I ványi Ödön festőmű­vész a napokban vette át a Madách Imre-dí- jat Salgótarjánban. A mű­vész azok közé tartozik, akik évtizedeken át sokat tettek mind a megyei művészeti élet formálásáért, mind pe­dig a közműveltség emelésé­ért. Iványi Ödön 1918-ban szü­letett Leszenyén- A főisko­lán, ahol Rudnay Gyula nö­vendéke volt, 1943-ban fe­jezte be tanulmányait. Sal­gótarjánban él 1954-től. — Először Somlyóbányán laktunk — mondja. — Ott gyümölcsös is volt, a Kri- zsán kocsmárosnál pedig lát­tam egy jó csendéletet, Bát- ki József festette. Tanítot­tam és festettem. Fayl Fri­gyes képei , is ismertek vol­tak, s abban az időben már Bóna-Kovács Károly is in­kább csak festett. Később Fayl Frigyesnek emlékkiállí­tást is rendeztek, Bóna-Ko- vácsnak pedig a művészeti szabadiskolája volt híres. Iványi Ödön a megyei mű­vészeti élet alapítói közé tar­tozik. Hogyan emlékezik a kezdetekre? — A megyei képzőművé­szek „csoportja” 1956-ban alakult meg, ebben az évben főigazgatójával ezt mi sem kerülhetjük el, de hazánkban ez csak a 90-es évek körül várható, fyldig is elsődleges feladatunknak te­kintjük, hogy az oktatás gyors ütemét zavaró tényezőket ki­szűrjük. A gyakorló pedagó­gusok régi panasza, hogy a tanítást főként a tanulók is­mereteinek hiányossága lassít­ja. Azok az alapvető ismere­tek hiányoznak, amelyekre az új tananyag épülhetne- Cé­lunk,. hogy megtaláljuk min­den tantárgynál azt az opti­mális időpontot, amikor a ta­nuló bizonyos ismeretanyagot már képes befogadni. Egy pél­dát is említenék. Régen azt vallották a pedagógusok, hogy a helyesírást csak a középis­kolában lehet megtanulni. Kí­sérleteink egyértelműen bizo­nyítják, hogy sokkal éssze­rűbb, ha a helyesírás szabá­lyait a tanulók tízéves ko­rukig megismerik. A gyerekek képesek erre ebben a korban is, és csak a helyzetüket köny- nyítjük meg, ha nem kell a rossz beidegződéseket, nyelv­tani hibákat idősebb korukban nyesegetni. — Mi a legfrissebb téma az intézet kutatási tervében? — A legújabb és talán az egyik legizgalmasabb a tanu­lók személyiségalakulását be­folyásoló tényezők feltárása. Nemrég készítettük el —, s azóta három megye iskoláiban ki is próbálták — azt a tudo­mányos igénnyel összeállított kérdőívet, amely megkönnyíti a személyiségvizsgálatot. Azért van erre szükség, hogy a pe­dagógusoknak lehetőségük le­gyen tanítványaikat alaposab­ban megismerni, képességeiket feltárni, kifejleszteni és ne csu­pán egy régi séma szerint ka­tegorizálják őket. Nem hall­gathatjuk el a nevelést nehe­zítő körülményeket sem. A pedagógusoknak ' általában nincs idejük a tanulók sze­mélyiségével foglalkozni, sok­szor örülnek, ha a tananya­got időben leadják- A nagy létszámú osztályokban nem nevelés,. hanem tömegoktatás folyik. Hiba lenne, ha beletö­rődnénk. Ami az osztályok létszámát illeti, aligha számít­hatunk kedvező fordulatra. Sőt, napjainkban csak 1 mil­lió általános iskolás van, ha­marosan újabb demográfiai csúcs várható, s 1985-ben 1 millió 300 ezerre nő ennek a korosztálynak a száma. Ez a tény arra indít bennünket, hogy a személyiségfejlesztést elősegítő módszereket dolgoz­zunk ki, méghozzá olyan mód- • szereket, amelyek a nagy és még nagyobb létszámú osztá­lyokban i§ hatékonyak. deztünk- Ez azonban a köz­bejött események miatt csak a következő évben, 1957. őszén nyílt meg a régi tar­ján! kultúrházban. Kik vol­tak ebben a csoportban? Emlékszem néhány névre, dr. Németh Sándorra, Klárik Andorra, Radics Istvánra, Farkas Andrásra, Réti Zol­tánra, Leszenszky Lászlóra. Szabó Áronra, idős Szabó Istvánra, Hamza Tiborra, Czinke Ferencre, a főisko­lás Pataki Józsefre; a név­sor nem teljes. Az akkori politikai és kulturális szer­vek felfigyeltek a tárlatra, a későbbiekben ezáltal meg­kezdődhetett az igazi cso­porttá való szerveződés, amelyhez sok támogatást kaptunk. Országosan később alakultak meg a csoportok, például a Magyar Képzőmű­vészek Észak-magyarországi Területi Szervezete 1961-ben. De ez már későbbi történet Közben, az ötvenes évek vé­gén Bénczúrfalván művész­telepet is nyitottunk, amely­ről idős Szabó István oly szemléletesen ír könyvében. Ha jól emlékszem, Molnár Nem egy könyvről, hanem egy' sorozatról van szó, amely a Magyar tallózó címet viseli. A Magvető új sorozata a ka­rácsonyi könyvvásáron indult, eddig három kötete jelent meg. A kiadó célja rokon­szenves és hasznos: nem csak ritkaságokat, művelődéstörté­neti szenzációkat kívánnak átnyújtani az olvasóknak, ha­nem mindenekelőtt a még fel nem fedezett, vagy éppen fe­ledésbe ment műveket jelen­tetik ' meg, egyelőre hozzáfér­hető áron. A sorozat első könyve azon­nal közönségsikerré vált. Csáth Géza Egy elmebeteg nő nap­lója címmel adták ki az író ismeretlen tanulmányát. Ez a mű több szempontból is szen­záció. Először is, tudománytör­téneti jelentősége nagy. Bi­zonyítja ugyanis a korszak magyar tudományosságának nyitottságát, amelyet még a korabeli konzervatív tudomá­nyos körök is eltűrtek, így például Moravcsik és orvos­gárdája- Egyúttal vall arról a tanulmány, hogy a freudi módszereket Csáth Géza már ekkor alkalmazza úgyszólván teljes biztonsággal. Ugyanakkor a mű a laikus olvasó számára is rendkívül élvezetes olvasmányt nyújt, s mindvégig izgalomban tartja a szellemet. Az elmebeteg nő, 3a. G. naplója több részletében József, Czinke Ferenc, ifjú Szabó István és felesége, Nagy Mara szobrász, Radics István, Klárik Andor, dr-v Németh Sándor voltak ott, s' talán még mások is. Iványi Ödön a megyei irodalmi élet kibontakoztatá­sához is tevékenyen hozzájá­rult. Sok más körülményen múlott, hogy a kezdeti ne­hézségeket itt újabb gondok követték, a lelkes próbálkozá­sokat nem1 követte átütő si­ker. Iványi Ödön 1958-tól 1969-ig volt a megyei könyv­tár vezetője, ebben a minő­ségben kezdett hozzá a me­gye irodalmárainak szerve­zéséhez. — A könyvtári munka mellett egyáltalán nem te­kintettük másodrendű kér­désnek a helyi irodalomszer­vező tevékenységet — jegy­zi meg. — A könyvtárban több-kevesebb rendszeres­séggel találkoztunk. Kiadtuk a Paiócföld elődjét, indítás­kor Palócföldön címmel. Hogy itt is említsek neveket, Csizmadia Géza, Csukly László, Kovács János, Sza­bó Károly, Bobál Gyula. Molnár Béla, Tamás István, szépírói mércével mérhető, megdöbbentően gazdag lelki­világot tár föl. Csáth Géza lé­lektani tanulmánya, amelyet a naplóhoz fűzött 1912-ben született, pontos diagnosztiká­val és összefoglalással zárul. Csáth Géza (1887—1919.) ki­emelkedik a századforduló szecessziós irodalmi áramaiból realista írói módszerével. Or­vosként, zenekritikusként, nem utolsósorban a novella- műfaj úttörőjeként sokszor megelőzi korát és kortársait, több műfajban maradandót alkotott. Gyakran hasonlítot­ták írói módszerét a diagnó­ziskészítő orvos munkájához, nem alaptalanul- Mindenek­előtt a belső összefüggéseket kutatja és tárja föl művei­ben, szigorú következetesség­gel. Az extrém eseteket is az ember mind mélyebb megis­merése jegyében dolgozza fel. Bár írói pályája tragikus hir­telenséggel ért véget, művei így is a magyar novellairoda­lom nagy egyéniségei közé emelik. Most közreadott is­meretlen tanulmánya írói egyéniségének pontosabb meg­ismeréséhez visz közelebb bennünket, s méltán tart igényt a figyelemre. A Magyar tallózó második kötete más izgalmat és örö­möt nyújt. Anyagát Szabó G. Zoltán válogatta össze az 1868-ig megjelent nyelvköny­Paróczal Gergely, Kojnok Nándor, Czinke Ferenc, Csongrády B ■’a, Herold László és más-., szerepeltek a lapban. A megyén kívül élők közül a szerzőgárdához tartozott Avar Pál, Gere- lyes Endre, Jobbágy Károly. Vihar Béla, de a neveket még sorolhatnám. Sajnos, az irodalmárok számára ez az egyetlen, ritkán megjelenő fórum állt csak rendelkezés­re, amely úgy látszik, már akkor is kevés volt- Ügy tu­dom, ebben most sincs lé­nyeges változás. S ezt a nóg­rádi művészeti élet sínyli is. A könyvtárosi munka ugyancsak sokirányú volt, többi között járási könyvtá­rak kialakítása, ifjúsági könyvtárak alapítása vo’lt napirenden. Cigányklubot és könyvtárat is létrehoztak Salgótarjánban, volt elvég­zendő feladat a szakszerve­zeti könyvtárhálózatban, és így tovább. A könyvtártól 1969-ben vált meg a művész. Ettől az időtől kezdve a salgótarjáni Madách Gimnáziumban ta­nított 1979. január 1-ig, vek beszédmintáiból. Bizony, kiagyalt párbeszédek ezek, a mai olvasó számára gyakran komikusak is. Ezeken keresz­tül némi fény derül arra a korra, amelyben megszülettek, nem kevésbé azokra a társa­dalmi szokásokra, amelyek —, ha hinni lehet a párbeszéd­mintáknak — ekkor dívtak szép hazánkban. Persze, nem csak nevetséges mindez, érte­sülve általuk a magyar nyelv oktatásának viszontagságairól, néha-néha elszorul a szívünk- Mert bizony, másfél évszáza­da sincs még, hogy „hivatalo­san” is magyarul beszélünk Magyarországon. A Ne sajnál­ja a száját kinyitni című kö­tethez Örkény István írt élve­zetes esszét. A harmadik könyv Szeretők és házastársak címmel a ma­gyar történelem szerelmes le­veleiből ad gondos válogatást. A leveleket Erdődy Katalin válogatta. Olvasgatva őket ko­rok búját-baját, nagy egyéni­ségek küzdelmeit — hétköz­napi gondjaikat — ismerjük meg, Batsányi Jánostól Szerb Antalig, Gelléri Andor Endré­ig, Révay Katától Ady-ig és Lédáig, s azt a kort is, amely­ben török fogság, vagy e szá­zadi munkatábor gyötörte-öl- te a magyar történelem, az irodalomtörténet nagyjait. (Magvető, Budapest, 1978.), nyugdíjba vonulásáig. A nyugdíjas művész fogalmat azonban nem ismeri. Miután az amatőr képzőművészek sorsát mindig is szívén vi­selte — 1955-től úttörőszak­kört vezetett, huszonegy év óta a salgótarjáni bányász képzőművész-szakkör, 1964- től a megyei képzőművész­stúdió vezetője — ez utóbbi tevékenységet most is ellát­ja. Nincs senki a megyében, aki nála jobban ismeri a stúdióban és szakkörben te­vékenykedők gondjait, örö­meit, személyes sorsának alakulását­M indezen túl annak örül a legjobban, hogy ez­után már ideje na­gyobb részét csak a festés­nek szentelheti. Különösen, ha elkészül az új műterem, amely kedvező munkafelté­teleket jelent. Nagy és sike­res egyéni kiállítását, ame­lyet lapunkban korábban el­ismerően méltattunk, a na­pokban zárták ,be Salgótar­jánban. Ennek anyagából nyílik kiállítás márciusban a nagybátonyi FÜTÖBER ala­kuló galériájában. Készül az idei salgótarjáni tavaszi tár­latra, s pár év múlva egy budapesti bemutatkozásra. Mindehhez eredménye munkát kívánunk a művé** neki . T.«. b NóGRÁD - 1979. február 18., vasárnap j ■ ■ ........ .......... ■ ■ . ■ I. -------- ... .1 I ■ - -M, I. I ! ' ' — A festő nyugdíja egy közös kiállítást is ren­A. É. Tóth Elemér

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom