Nógrád. 1979. február (35. évfolyam. 26-49. szám)

1979-02-17 / 40. szám

NY¥ 1972 októberében Uruguay- ból Chilébe tartott egy repü­lőgép. A rossz látási viszo­nyok miatt az Andok csúcsai­ba ütközött, fedélzetén az uruguayi Keresztény öreg­fiúk rögbicsapatának tagjai­val és kísérőivel. A gép Uta­sai közül mindössze néhányan maradtak életben, közülük is többen elpusztultak egy lezu­hanó lavina áldozataiként. A katasztrófát tizenhatan élték túl. Élelmük pár tábla csoko­ládé, gyümölcsíz, fogkrém. Mindez az Andok hófödte csúcsain több száz kilométer­re az első lakott helytől, két­ségek és remények között. De élni akartak, túlélni s meg­maradni. Nem pusztult el ez a tizenhat ember. Kilencven nap után sem s azután sem, hogy az épen maradt rádió­ból mindnyájan hallották: a keresést s a mentési kísérle­teket nem folytatják tovább, mert reménytelen. Mire ké­pes egy ilyen végletesen egy­másra utalt, s végletesen mindennek kiszolgáltatott kö­zösség? Mi az, amire psziché­sen, s gondolatilag is a leg­jobban vigyázni kell — nem beszélve a létfenntartásról. Hogyan védekeztek és védték egymást a megőrülés ellen — fizikailag, s lelkileg. A túlélők egyike Piers Paul Read írta meg á katasztrófa, illetve a túlélés történetét Életben ma­radtak címmel, mely a nép­szerű Európa zsebkönyvek so­rozatban jelent meg. Ha Chilét említjük, mind­annyiunknak nem az iroda­lom jut eszébe az utóbbi öt évben, hanem a borzalom, a terror, a gyilkolások sorozata. Pedig éppen a chilei irodalom adta Dél-Amerika első Nobel- díjasát G. Mistralt. Most Francisco Coloane — új név, legalábbis számunkra — el­beszéléseit jedentette meg az Európa Kiadó Elmerülő jég­hegy címmel. Coloane rendkí­vül gazdag élményanyagából fakadóan úgy ábrázolja a cso­dálatosan szép, s ugyanakkor nyomorúságos Dél tájait, s embereit, hogy a szépségen átüt a szívdobogtató aggódás, a nyomorúságon ott lobog a mindén-veszve gyönyörűsé­gének tüze. A Tűzföld apró szigetein élő emberek élete kegyetlen, egymásra utalt vi­lág, melyet feloldani nincs erő, változtatni nincs remény. A pampák végeláthatatlan síkságának vagy zugos, kiis­merhetetlen hegyeinek, erdei­nek világa kegyetlen, a hegy meredek, a síkság nem véd, a „másik” vágtázó lovas szán­déka kiismerhetetlen. A ka­landorok, aranyásók, szeren­csejátékosok nemzetközi ta­lálkahelyén — valahol Ar­gentínában vagy Chilében — csak a gyorskezűek maradnak életben. Bárkit egy jó lóért, félreértett szóért, vagy vélt aranyért megölhetnek, s lesz testük keselyűk martaléka. Coloane személyes élményei elevenednek meg a kötet lap­jain, mozgalmas életének epi­zódjaiból formálódnak törté­netei. Coloane kalandos elbe­szélő kedve szórakoztat, de mindegyikben ott izzik mély­séges humanizmusa. Nagy te­hetség, bizonyára sokat hal­lunk még róla, s reméljük magyarul olvashatunk is még tőle. A Bibliotheca Classica so­rozat a klasszikus irodalmat kedvelőknek készül az Euró­pa Kiadó műhelyében, a Ma­gyar Helikon művészi meg­formálásában. A karácsonyi könyvvásárra egy görög és egy római szerző műve jelent meg. Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című nagy műve sokadik kiadásban kerül a magyar olvasóközönség elé, de „Ameddig könyvek lesz­nek, Plutarkhoszt is mindig újra fel fogják fedezni” — ír­ja Emerson. Nemcsak a rene­szánsz, a francia forradalom, de Shakespeare is belőle me­rítette az emberi nagyság pél­daképeit. Az ízléses, nemes elegan- ciájú két kötet egészvászon és nylonkötésben is megjelent — sugalva, hogy az ajándékozás­ra az egyik legkiválóbban al­kalmas kötet az utóbbi hetek terméséből. Sallustiusról a nagy Tacitus mondotta: „a legragyogóbb római történet­író”. A Catilina-összeesküvés, vagy a Jugurtha-háború leírá­sa azonban több mint törté­netírói csúcsteljesítmény — Sallustius helyét a világiroda­lomban is kijelölte. Mai tévéajánlatunk « 05: Hitler-fiúk. Az NDK televízió mPKrtiihbentó is nyugtalanító riport-dokumen­tum filmleként 14, illetve 15 éves fiúval folytatott beszélgetés alap­ján készítette. Ezek a fiúk a Majna-parti Frankfurtban élnek és szinte gondolkodás nélkül Hit­ler mellett állnak ki, követőinek vallják magukat. A két fiatal gye­rek élet- és társadalomszemléle­te egy. félrenevelt társadalom kór­képe. Hiszen Frankfurtban tud­valévőén alig egv esztendeje új­fasiszta provokációk egész sora zajlott le. A legfiatalabb generá­ció erről a mérgezett gondolati vi­lágról. a faj- és nemzetgvfilölet, a lelki terrorról vall. Képünkön: Riasztólövcs. Magyar film. (feb­ruár 17., szombat, 22.15.) Hálózatbővítés A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat szakszerve­zeti bizottságának könyvtára 5000 kötet könyvvel gazdálko­dik, s az állomány cseréjét, frissítését gyakorta végzi el a Szakszervezetek Nógrád me­gyei Tanácsának központi könyvtára. Az építők könyv­tárának öt letéti helye műkö­dik a megyében, kettő salgó­tarjáni egy-egy a balassagyar­mati, a váci és a gödöllői építkezések munkásszállásain. Az elmúlt évben összesen mintegy 600 beiratkozott ol­vasó látogatta a könyvtárakat, s a tapasztalat szerint az arányokat tekintve — a leg­többet Balassagyarmaton és Vácott olvastak. A szakszerve­zeti bizottság az idén a letéti könyvi.álózat bővítését hatá­rozta el, kielégítve ezzel a dolgozók igényeit. Hamarosan letéti hely nyílik a salgótar­jáni ipartelepeken, a gép- és járműjavító üzemben, a laka­tosüzemben. Az építőipari dol­gozók a szépirodalmi művek — főként regények — iránt érdeklődnek, s az idei évben eddig már 250-en iratkoztak be újra. Harmincéves az első mongol operaház A csojbalszani állami ope­raház most ünnepli fennál­lásának 30. évfordulóját. A nagy múltú zenei színház re­pertoárján 200 opera-, illetve hangverseny-előadás szerepel. Az évfordulóra új, mozgal­mas táncjátékkal készülnek, amely a Halhin Gol-i győze­lemnek állít emléket. A XX. századi mongol történelem egyik fontos eseménye volt a Halhin Gol-i csata. A japá­nok a Szovjetunió elleni tá­madásra készülve. 1939. má­jus 11-én behatoltak Mongó­liába és a Halhin Goi folyó- nál jelentős területrészt el­foglaltak. A mongol csapatok — és az 1936-ban aláírt köl­csönös segélynyújtási egyez­mény értelmében segítségükre siető Vörös Hadsereg egységei — nehéz harcban 1939 augusztus végére bekerítették és megsemmisítették a japá­nokat A csatát felelevenítő tánc­játék mellett bemutatják Lo- doi operáját, A mennyegzőt, amely a mongol forradalom győzelmét dolgozza fel. Pofonok a közönségnek Mind gyakrabban hallunk elmaradt színházi előadások­ról, irodalmi estekről. A legutóbbi két hónapban például a rétsági Asztalos János Művelődési Központban maradt el egy-egy, mellesleg széles körű érdeklődést kavaró előadó­est, a pásztói Lovász József és a salgótarjáni Kohász Mű­velődési Központban egy-egy népszínházi előadás. Az elő­adóesteket a művészek — egyébként a fiatal színművész­nemzedék legtehetségesebbjei közül valók — az est dél­utánján, illetve a kezdés előtt másfél órával mondták le. Furcsább körülmények között maradtak el a népszínhá­zi előadások. A pásztói Rómeó és Júliára minden készen állt a kezdéshez, egy színészt, a herceget kivéve, aki meg­betegedett, s hogy ennyire, azt kollégái is csak a helyszínen tudták meg. (Egyébként erről lapunkban is írtunk.) A Nép­színháznak a hét elején maradt el újabb előadása; Salgó­tarjánban, a gyermekeknek Collodi—Litvai Pinokkiója. A műszak ezúttal is kifogástalanul felszerelte a remek dísz­leteket, aztán lebontotta, mert a színészek nem érkeztek meg. A művelődési intézményben úgy tudják, azért, mert „lerobbant” a művészeket szállító autóbusz — Aszódon. Az esetek nem érdemelnék meg a szbt, ha nem soro­zatban ismétlődtek volna.. Ha nem az utolsó pillanatban késztették volna cselekvésre a művelődési központok veze­tőit, akik sűrű elnézéskérések közepette álltak oda látoga­tóik elé bejelenteni a tényt. S, hogy közben miféle szitko­kat, megjegyzéseket kellett meghallaniuk, azt csak ők tud­ják elmondani igazán. Egy biztos: nem szívesen tették zseb­re. Magam csak egy fiatal munkáslány — mellesleg közön­ségszervező — kifakadását ismerem Rétságról. Így szólt a népművelőkhöz: Nekem aztán mondhattok ezek után azt, amit akartok, nem hiszek nektek. Négy elmaradt előadás két hónán alatt — négy pofon a közönségnek. A lezserség, a szerződési kötelezettség be nem tartása miatt. Egy elmaradt előadás, úgy tűnik, sem­miség, a színésznek, a színháznak —, melyet az ország bár­melyik részében szívesen fogadnak — talán valóban az, még csak nem is presztízsveszteség. A népművelőknek vi­szont sokszoros kellemetlenség. Lakóhelyük közönsége az 5 nyakukba varrja az elmaradt előadásokat, s nekik újra meg kell küzdeniük bizalmáért. Csak éppen százszoros energiával. (ok) !d. Szabó István kiállítása Id. Szabó István szobrász- művész kiállítására készülnek Szécsényben. A Kossuth-díjas művész 1903-ban született Ce- reden, huzamosabb ideig élt Kisterenyén, jelenleg Ben- czúrfalván lakik és dolgozik kiváló festőművészünk, Ben­czúr Gyula egykori műtermé­ben. Az idős mester munkái­nak válogatott anyagából feb­ruár 19-én 17 órakor nyitnak kiállítást a szécsényi II. Rá­kóczi Ferenc Művelődési Központ kisgalériájában. Be­szédet Földi László, a nagy­községi tanács elnöke mond, a megnyitó ünnepségen a ce- redi pávakör működik közre. A megnyitó után művész-kö­zönség találkozót szerveznek, s bemutajták az id. Szabó Istvánról szóló Palócföld az én világom című portréfilmet. A megkülönböztett érdeklő­désre számot tartó kiállítás március 10-ig tekinthető meg, kedd ^kivételével naponta 10— 18 óráig Szécsényben. Automata könyvkötő gép A harkovi nyomdagépgyár újdonsága, az automatikus könyvragsztó és -szegélyező gép, sikeresen kiállta az üze­mi próbát a II. számú moszk­vai nyomdában. Az első kísérleti könyvkötő automata gépeket a moszkvai, a tbiliszi, a kijevi és a vol- gográdi nyomdászoknak küld­ték. A harkovi gyár tervező- irodájában öt változatból álló gépcsaládot állítanak össze. Mindegyik automata külön­böző fajta munkát lát el. Va­lamennyi együttvéve pedig segítséget nyújt a szovjet nyomdaipari dolgozóknak ah­hoz, hogy jó minőségű ter­mékeket készítsenek. MISTER ÜZLETEI VJ :ARECK= Fordította: Bába Mihály 43. — Kérem, balra az első aj­tó — tájékoztatta a portás. A vendég arra indult, ki­nyitotta az ajtót, és bement. — Miben állhatok szolgála­tára? Nem elégedett a szobá­jával? — kérdezte az igazga­tó, amikor üdvözölte vendé­gét. — De kérem! A szoba nagy­szerű, pompás kilátás van a tengerre. Teljesen meg vagyok vele elégedve. New Yorkban az ismerőseim el vannak ragad­tatva az önök szállodájától és látom, hogy egyáltalán nem túloznak. Ha lenne a számom­ra egy perce, szeretném taná­csát kérni. — Örömmel állok; szolgála­tára. Kérem, foglaljon helyet. Cigaretta, vagy szivar? Bor, vagy egy pohárka konyak? — Köszönöm. Alkoholt na­gyon keveset fogyasztok, az önök cigarettája egy kissé erős a számomra. Inkább én kínálom meg magát szivarral. Igazi havannai. — Hallgatom, uram — mondta az igazgató, amikor szivarra gyújtott. — Tudja uram — kezdte mister MacAreck. — Amerikai gyáros vagyok, de az üzlet gyakori európai látogatásra kényszerít. Állandóan úton lenni, szállodában lakni, ma itt, holnap ott, már nem ne­kem való. Elhatároztam, hogy Európában egy állandó tá­maszpontot teremtek, ahol úgy érezném magamát, mint New Yorkban. Ért engem, uram? — Igen. Sok amerikai üz­letember cselekszik hasonló­;— Az én választásom a Ri­viérára esett. Különben nem lehet ezen csodálkozni. Gyö­nyörű itten, és a klímája mér­sékelt. Nem olyan, mint a mi benzinszagú New Yorkunk. A szálloda igazgatója bólin­tott, így köszönte meg a di­csérő szavakat. Az amerikai folytatta: — Ezért elhatároztam, hogy házat veszek. Nem nagy vil­lát, legfeljebb 10—12 szobásat. Egy családi házat, kerttel, ga­rázzsal, közel a tengerhez. Persze motorcsónak és vi­torlás is legyen. Valamikor hajóztam. A háború alatt nem is olyan nagyon messze innen. Máltában hadihajó­parancsnok voltam. Nem fel­tűnő villát akarok, hanem szép, kényelmeset, ahol bará­taimat fogadhatom néha. — Csak dicsérni tudom a szándékát. Természetesen a saját lakás mindig kényelme­sebb, mint a legjobb apart­man a legdrágább szállodá­ban. Teljesen érdek nélkül mondom ezt, mert ha ön vil­lát vesz, akkor elvesztem a vendégemet. Bizalmasan mon­dom önnek, hogy a Riviérán az ingatlanvásárlás jó tőkebe­fektetés. A hosszan tartó al­gériai háború és az állandóan bizonytalan belpolitikai hely­zet Franciaországban mélyen lenyomta a házak árait. Meg­jósolhatom, hogy a ma vásá­rolt ingatlan három, négy esz­tendő múlva legkevesebb öt­ven százalékkal drágább lesz. — Látom, jól tettem, hogy önhöz fordultam, ön megélt engem. Arról van szó, hogy egy megfelelő villát szeretnék találni. Csak milyei) módon találok? Mint külföldi, nem ismerem a területet, sem az uralkodó viszonyokat. Talán ön ismer olyat, amelyik meg­felel nekem. — Az utóbbi időben nem foglalkoztam ingatlannal, de nyugodt lelkiismerettel java­solhatom önnek a Le Chaps testvérek cégét. Nagyon szo­lid cég, ingatlankereskede­lemmel és közvetítéssel fog­lalkozik. Biztosan találnak va­lamit, amivel ön elégedett lesz, s meg kell jegyeznem, hogy nem ejtik át az embert. Nem emelik fel az árakat és nem használják ki azt, hogy ön nem ismeri a viszonyokat és az árakat, ön csak a nor­mális százalékot fizeti. íme a címük. — A jó üzletért szívesen fi­zetek két- vagy háromszoros províziót. Hála istennek, nem kell számolgatnom a fillére­ket, és minden frankért alku­doznom. Csak azt akarom, hogy ízlésemnek megfelelőt találjak — mondta mister MacAreck és felírta a note­szába a „Le Chaps” cég cí­mét. — Még beszélek velük. — Garantálom a becsüle­tességüket és szolidságukat — mondta äz igazgató. — Ha ön ilyen kedves, ak­kor kérek még egy, illetve két tanácsot. — Örömmel állok szolgála­tára. — Ha ingatlant veszek, és ha hosszabb időre Európába akarok költözni üzleti ügyeim miatt, szükségem lesz jó ügy­védre. Kire tudnám rábízni ügyeim védelmét? — Ön megtisztel a bizalmá­val — az igazgatónak egyre jobban tetszett ez az ameri­kai. — Ügy vélem, hogy a leg­jobb lesz Jean Charbonneau ügyvéd. Fiatal, nincs még nagy gyakorlata, de nagyon tehetséges. Ha megkapja a jogi tanácsosi megbízatást, számára nagyszerű start lesz a jogi karrierjéhez. így tehát nagyobb lelkiismeretességgel fogja vigyázni az ön üzleti ügyeit. — Teljesen egyetértek ön­nel. — Mister MacAreck fel­írta noteszébe a második cí­met is. A szálloda igazgatója szerényen elhallgatta, hogy a jövő jogászcsillaga a felesége testvére lesz. — Nem élek-e vissza udva­riasságával, ha megkérde­zem, hogy melyik bankot ja­vasolja? Hiszen csekk-kon­tómnak kell lenni. — Nizzában van a nagy francia, Crédit Lyonnais Bank fiókja. Néhány lépésnyire a szállodámtól. Nekünk is ott van számlánk. Az amerikai udvariasan megköszönte a nagyon érté­kes tanácsokat, még egy ha­vannai szivarral megkínálta az igazgatót, és távozáskor még megkérdezte: — És hol lehet kölcsönözni autót? Néhány nap múlva ve­szek magamnak, de már ma szeretnék szétnézni a Rivié­rán. Ferrari sportkocsit aka­rok venni... Ha találhatnék egyet... — Szállodánk szívesen ren­delkezésére bocsátja az autót. Vezetővel, vagy anélkül? Kü­lönben sok van itt. Viszony­lag olcsón lehet kapni nagy­szerű, luxuskocsit. Nem tu­dom, hogy most talál-e Fer­rarit. MacAreck úr ismét megkö­szönte az információt és ki­jelentette, hogy szívesen köl­csönvenné' a szálloda kocsi­ját sofőr nélkül. Kéri, hogy egy óra múlva készítsék elő a kocsit. Az igazgató biztosí­totta, hogy az autó — világos Renault — várni fogja. Ez­után udvariasan elköszöntek egymástól. Az amerikai át­ment a halion, és megkérdez­te a bejáratnál álló pikoló- fiút: — Hol van Crédit Lyon­nais ? — Ott kérem, tisztelettel — mutatott a fiú egy tetszetős épületre. Mister MacAreck a bank portásának átadta a névje­gyét és kérte, hogy jelentse be az igazgatónak. Néhány perc múlva a portás udvaria­san mutatta az utat, s beve­zette az amerikait egy nagyon elegánsan berendezett helyi­ségbe. Egy papírokkal zsú­folt íróasztal mellől felállt egy elegáns, ősz hajú férfi. — A Crédit itteni fiókvál­lalatának vagyok az igazga­tója. Velem óhajt beszélni? Mivel szolgálhatok? Kérem, hogy foglaljon helyet. A vendég leült a kényel­mes fotelba, rágyújtott a kí­nált cigarettára és idegenes kiejtéssel franciául beszélni kezdett. — Ha önnek kényelmesebb, beszéljen angolul — javasol­ta az igazgató, kifogástalan oxfordi akcentussal. (Folytatjuk) an. 4 NOG RAD - 1979. február 17., szombat

Next

/
Oldalképek
Tartalom