Nógrád. 1979. február (35. évfolyam. 26-49. szám)
1979-02-17 / 40. szám
tfií Kis-zagyvavölgyi változások (II.) Képesek-e lekiízden! az akadályokat ? Az idei zárszámadási közgyűlés minden kétséget kizáróan igazolta, hogy a tsz előnyére nagy változások történtek a völgyön. Az elmúlt négy esztendőben, amely azzal kezdődött, hogy a párt javasolta a tsz-tagoknak Tolmácsi Ferencet elnöknek és azzal folytatódott, hogy az elmúlt években igazolták, lehet ezen a vidéken is eredményesen gazdálkodni. A vezetőség munkája az érdeklődés, középpontjába került. Elsősorban a tsz- tagokat érdekelte: a vezetők szembenéznek-e a valósággal? Képesek-e leküzdeni a nehézségeket? A vezetőség helyzete nem volt könnyű. A tagságnak egy kisebb része ugyan, de fenntartással volt velük szemben. Hiszen nem volt sem az elnök, sem az elnökhelyettes, de a főkönyvelő sem ismert személy a völgyön. Egy legutóbbi beszélgetés során kiderült. hogy az elnököt felkereste az egyik tag és azt mondta neki: „Menjen innen ember, amíg szépen elmehet. Itt nehéz élet vár magára.. Ehhez járult még az is, hogy az államigazgatás néhány illetékese sem bízott egyértelműen Tolmácsi Ferencben. így tehát ennek megfelelő lett a támogatás is. Mindezek ellenére a végső szót a tagság kimondta. Így kezdték az életet. Az alapszervezet tagsága odaállt a gazdaságvezetők mögé. Példát mutatóan kezdtek dolgozni, mögéjük állt a tsz tagsága is, méghozzá olyan tekintélyes munkásemberek, mint Ocsovai Gyula, Ottrok Béla gépszerelő, Szőke Mihály kombájnos és szerelő, Ipolyi József a traktoros, Herkely János az ács, idősebb Kovács Zoltán traktoros a fiával együtt, Zéti István és az asz- szonyok Bujtor Sándorné vezetésével. Az állattenyésztőktől Földi Pál juhász, Tuza István és hosszú lenne a sor, mert amikor az új vezetőség első ténykedése során felmérte, milyen munkaerővel is rendelkezik a tsz, kiderült: a munkára alkalmasaknak magas a száma, jóval meghaladja a százat is. Azt mondta a közgyűlés után az elnök: — Ilyen erőket kihasználatlanul hagyni bűn. Igen, ezen a ponton billent ki a tsz a megrekedettségéből, amikor a vezetőség felismerte, hogy erőkkel, kitűnő tartalékokkal rendelkeznek a völgyön. Megkezdték a tsz — mint mondani szokta az elnök — lelkének, a gépészeti ágazatnak a felülvizsgálatát. Lehangoló helyzetet találtak. Mert a gépek zöme tízévesnél idősebb volt és jóformán hasznavehetetlen. Állami támogatást kaptak — többek között — a géppark felújítására. Kiváló embereket neveztek ki a gépészeti ágazat élére. A korábban a tsz-t elhagyó traktorosok kezdtek visz- szatérni. Ilyen volt például Kovács Zoltán és a fia is. Az alaptevékenység helyre- állítása lett az egyik legfontosabb tennivalójuk. Ezt a feladatot bízta a vezetőség Percze József agrármérnökre, a tsz jelenlegi elnökhelyettesére. Neves szakember, aki kitartó munkakészségéről ismert a megyében. Munkatársai: Brinza János, Magulya István szintén rátermett emberek. Ezekben az időkben, mint a megszállottak, úgy dolgoztak. Kutatták a talajt, hogy megfelelően segítsék táperővel. Művelték a földet, talán mint soha azelőtt. A felújított gépparknak ez lett a legfontosabb feladata. És az eredmény nem maradt el. Amíg valamikor, ha száz vagon gabona termett a völgyön, most háromszázat értékesítettek. Az átlagtermés háromszorosa lett a korábbinak, megközelítve a megyei átlagot. Tehát bizonyították, lehet e területen is gazdálkodni, de meg kell adni a módját a gazdálkodásnak. A főkönyvelő Csikós Tivadar mutatta ki, hogy javult a költ- séggzadálkodás. Mert most 100 forintot kilencvenkét forint ráfordítással állítanak elő és lényegesen megváltozott az egy főre jutó termelési érték. Nehezebb a helyzet az állat- tenyésztésben. Zajlik az állománycsere, annak az eldöntése is, tej, vagy hús legyen. Utóbbi a cél. A közgyűlési beszámoló hogyan is fogalmazott erről? „A szarvasmarhaágazat teljesítette árbevételi tervét, azonban a költséggazdálkodás nem kedvező.” Tudatosan vizsgálnak tehát mindent, hiszen másképpen nincs megnyugtató előrehaladás. A juhról csak annyit, hogy gazdaságos és nagy jövője van a Kis-Zagyva völgyében. És ami a vezetés minden lépésének megfontoltságát igazolja: a melléküzemágak megválasztása, üzemeltetése. Korábban is volt melléküzemág. De nem hasznot hozó. Amikor a vezetőség felmérte a rendelkezésre álló tekintélyes munkaerőt, akkor másra nem gondolhatott, mint arra, hogy e termelőerőt hasznosítani kell a közös és az egyén javára egyaránt, amely végső soron a népgazdasági érdekeket is szolgálja. Nagy kiterjedésű erdőséggel rendelkeznek. De a fát csupán, mint tüzelőt értékesítették valaha. Ez pazarlás, semmi egyéb. Ma ez az ágazat ipari üzemeket Iát el megmunkált faanyaggal több millió forint értékben. Bérmunkát vállaltak a harisnya- gyárnak. Magas jövedelmet jelent a közös gazdaságnak az itt végzett munka és munka- alkalmat a nőknek. Rendezték a háztájit, amely önálló üzemág lett, megfelelő szakemberek irányításával és egy esztendőben hétmillió forint forgalommal. Hogyan foglalta össze a zárszámadó közgyűlés beszámolója a helyzetet? „Az eredményeink arról tanúskodnak, hogy a gazdaságunkban dolgozó emberek a maguk elé tűzött feladatot eredményesen megvalósították ebben az esztendőben is. Ez azonban nem jelentheti a csúcsot. Az üzemünkön belüli tartalékok — munkaerőben, anyagban, nem utolsósorban üzem- és munkaszervezésben — még jelentős mértékben kihasználatlanok. Bobál Gyula — Mindig szerette az embereket ? — Igen. Régebben, most is, s mindhalálomig. — És viszont? — Sosem akartak megverni, ötvenhatban kinyírni, s állítom, egyetlen haragosom sincs! Nem mondom, voltak összezördülések; főképp azokkal, akiknek törvényellenes kívánságát nem teljesítettem. Vagy, akiket mulasztásaik miatt felelősségre kellett vonnom. De ezek múló fellobbanások voltak. Emlékszem, verte már valaki ököllel is ezt az asztalt és káromkodott cefetül. Mondtam neki: tartsuk be a parlamentáris rendet. Mert, ha valakinek elsőként jogában áll asztallapot döngetni —, ami ugyan a tröszté, de én ülök mögötte —, az senki más nem lehet, csak Sándor Gáspár! Értünk mi szót indulatok nélkül is! — És értettek? Legyint, nevet. S papírra rögzítem arcáról a ki nem mondott választ... * Sosem láttam még ilyennek az „öreget”. Máskor sugárzott belőle a magabiztosság, a derű, a humortól sem mentes szóáradat. Most meg... Bár igaz, nem csodálkozom rajta: a nyugdíjba menés napja úgy megkeveri az ember érzéseit, s rendszertelenné teszi a máskor egyébként feszes gondolatvitelt, hogy maga sem hinné. Csak matat a sárgára öregedett okmányok között. Nézi, mutatja ezt is azt is, mígnem a paksaméta aljára ér. Ott fehérük a ropogós. frissen gépelt papír, a társadalombiztosítási igazgatóságtól. — Harminchét évet 'és 122 napot ismernek el. Elköszönt — Mindig a bányánál volt? — Néhány hónap kivételével. Kőműveskedtem is egy cseppet. Értek az asztalos- és ácsszakmához is. De mondom, rövidke kis idő volt. • — És a bányászkodás? — Hát az lettem, mi más. Apám harminchét évet húzott le a föld alatt. Két öcsém is bányász, sőt, volt egy bátyám, negyvenhatban meghalt, szegény, ő is csapattag volt. A nővérem férje — öten voltunk testvérek, kiszámolhatja — harmincnyolc-negyven évi bányászkodás után ment nyugdíjba. De hagyjuk is a felsorolást, mert van még összesen negyvenkilenc unokatestvérem. Szapora família, és közülük legalább negyven a férfi. S, hogy hánynak van köze a szénhez, magara sem tudom... Egyébként Vizslás-lejtősben kezdtem negyvenegyben. Apámmal és a sógorral voltunk egy csapatban, hat éven át. — Aztán? — Aztán? — Elgondolkodik, s csak hosszabb szünet után folytatja. — Onnantól négy-öt év tanulással ment el. A polgárim már megvolt. Aztán szakszervezeti iskolára küldtek. Utána meg kitanulni bányamérnöknek. Mi voltunk — vagyunk még ket- ten-há.rman a trösztben közülük. akik legelőször munkás- káderből mérnökök lettek. — Sióval, kiemelték? — Ki. — Kevés volt a szakember? — A megbízható szakember volt, kevés. Az emsémről a dióagvőri sviSínvit Baross-aknai üzemébe került. „az öreg” ■*- Onnan aztán igencsak nehezen szabadultam haza! — nevet és mesél. — Nem volt ott rossz helyem. Az igazgató meg azt képzelte, ebből a friss diplomás „műn-* kásgárdából” csinál a szája íze szerinti vezetőket. Lakást viszont nem tudott adni. Nős voltam már akkor, hát kértem az áthelyezésem Nóg- rádba. El is küldtem a kérvényt. De hosszú ideig semmi. Aztán egyszer fent vagyok Pesten, s összefutottam az akkori bányaipari miniszterhelyettessel. Havrán Istvánnak hívták, főaknászom volt Vizsláson, s kérdi: „Aztán, mi újság otthon?” Mondom neki: nem tudom, én Borsodban vagyok. „Hát nem kapta meg az áthelyezési papírját? Magának decembertől már Tiribesen kellene lenni”. — Itt kezdte — szakítom félbe szavait— a nógrádi bányászkodást, s innen megy nyugdíjba is. — Ki gondolta volna? De folytatom. Szóval, hogy a papírt meg. nem kaptam, kiál- lítottatott egy másikat. Azt meg? Később megtudtam, úgy ott akart tartani a főnök, hogy egyszerűen eldugta a levelet. Tiribes után az újlaki bányák főmérnöke lett. — Mindenki hülyének nézett, hogy el merem vállalni ott a beosztást. Elhanyagolt, veszélyes. lerobbant bánya volt mind az öt. „Belebuksz, öcsém!” — mondogatták a régiek. Nem én! Majd összefogunk az emberekkel és rendet csinálunk!" Tudja, ezt kell tenni mindig: bízni, hinni az emberekben. Akkor so424 elsőéves szakmunkástanuló kezdte meg tanulmányait az 1978—79-es tanévben a salgótarjáni 211. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben. Az intézet modern, jói felszerelt tanműhelyében 109 tanuló sajátíthatja el hét szakma alapismereteit. Képünk a távközlés technikai hálózatszerelő tanműhelyben készült, ahol Kiss András szakoktató irányításával Vincze Tibor, Tüske Zsolt és Krista Károly elsőéves tanulók ismerkednek a telefonkészülékkel. Egyébként márciusban Salgótarjánban rendezik meg a „Szakma kiváló tanulója” országos versenyt, ebben a szakmában. Leningrád környezetvédelme Gyárak, utak, telkek Csökken a termőföld területe Manapság nagy teljesítményű „szűrő” védi a Finn-öböl vízmedencéjének tisztaságát. A Belij- szigeten üzembe lépett a leningrá- di tisztítóállomás első részlege, amelynek naponta másfél millió köbméter szennyvíz megtisztítását kell elvégeznie. A tisztítókomplexum létrehozása fontos szakasz a leningrádi környezetvédelmi program megvalósításában. Három tisztítóállomás megépítése lehetővé teszi majd az egész város szennyvíz-mennyiségének megtisztítását. E feladat megoldása céljából a nagy ipari üzemekben víz- és gáztisztító állomások létesültek, bevezetik a körforgó vízellátás rendszerét. A kazánházak többségét gázüzemre állították át, központosított szemétfeldolgozó üzemet építettek. sincs csalódás! Mondtam már: én életem egész során ehhez tartottam magam... Volt egyszer egy bányamesterem. Kemény, jófejű ember, de gorombán bánt a dolgozóival. Egyszer lementem vele, de én akkora ordhozásokat, amiket az művelt, sosem hallottam. Mikor aztán az egyik embert a semmiért ki akarta zavarni a bányából, megelégeltem a dolgot. Ide figyelj! — mondtam neki. Amíg itt, Sándor Gazsi az igazgató, addig te jogtalanul senkivel sem kiabálhatsz! Láttam, felment az agyvize. Ott is hagyott később... Aztán Kisterenyén lett főmérnök, később három évig tröszti területi főmérnök, utána az összevont zagyvái bányaüzemek főmérnöke, míg utána a mizserfai bányaüzem igazgatója. Az itteni bányák zárása után ment vissza a trösztbe. Tarjánba, de csak két évig bírta az irodát: 1972. január 1-től 1979. február 16-ig volt a tiribesi aknaüzem vezetője. — Viccesen mondták magáról: medálgyűjtögető. — Hát van kitüntetésem A múltkor a személyzetis összeszámolta : összesen huszonhat. Közöttük három ( kormány- és ugyanennyi miniszteri kitüntetés. Kiváló dolgozó címet tizenkétsze: kaptam. — Tényleg kiválóan dolgozott? — Az emberek dolgozta! jól — mordul rám szinte. — Jegyezze meg: nélkülük sem mire nem mentém . volna! De most elmegy. Nem búcsúzott, elköszönt mindhárom szaktól. Sándor Gáspár, a negyvenötös kommunista azt mondja: még sokáig csillékkel fog álmodni... Karácsony György Kevesebb a parlag Nógrádbau A termőföld semmivel sem pótolható. Ezért különösen fontos, hogy takarékosan bánjanak vele. Annál is inkább, mert az elmúlt harminchárom esztendő alatt az ország termőterülete 800 ezeír hektárral csökkent. — Nógrádban ez' idő alatt mintegy huszonötezer hektár termőföldet vettek igénybe különböző célokra — mondja Túri János, a megyei földhivatal vezetője. Szekrényének mélyéről előkerül egy féltve őrzött kimutatás, amely visz- szanyúlik az elmúlt századvégre is. Eszerint — a jelenlegi megyehatárokat alapul véve — 1895-ben 118, 1940-ben 134,1975-ben 104 ezer hektár mezőgazdasági területet tartottak nyilván, hogy egészen pontosak legyünk: ennyi a szántó területe, mert az erdőket, legelőket külön tartják nyilván. — Most már a százezer alatt vagyunk néhány hektárral — jegyzi meg. — A földvédelmi törvény megjelenése, 1961 óta a csökkenés valamelyest lelassult. . . — Kik a jelentősebb „földfogyasztók”? — Ipari létesítményekhez, erdőtelepítésre veszik igénybe a legtöbb területet. Emellett azonban a bányászat, utak, vasutak, vízügyi létesítmények kivitelezése is mindig a termőterület mérséklésével jár együtt. A földkivonások ma már szigorú szabályok alapján történnek. Szántók, ültetvények esetén tíz hektárig a megyei földhivatal adhatja az engedélyt, ettől nagyobb terület a minisztérium hatáskörébe Lartozik. Legutóbb éppen a Nyugat-nógrádi Regionális Vízmű építéséhez kellő mezőgazdasági terület igénybevételének kérvényét hagyta lóvá a MÉM. Ez látszólag -sak harminchárom hektár ló minőségű rét, legelő sorsát változtatja meg. Viszont, mert a vízműveket védőterület övezi, szükség van még 200—300 hektárra, amelyet a •ulajdonos termelőszövetkezet műtrágyával, növényvédő szerekkel nem kezelhet, ’egfeljebb időszakonként a ’emeltetésre kap engedélyt. Nem kell szakember hozzá, hogy megértse: néhány év múlva a védőterületnek a mezőgazdasági üzem vajmi kevés hasznát látja. — A mérlegelésnél fontos szempont, hogy minél kevesebb termőföldet vegyenek igénybe. Azoknál a beruházásoknál, amelyek helyhez kör töttek, egyszóval nincs lehetőség a rosszabb minőségű táblák kiválogatására, különösen vigyázunk rá — magyarázza Túri János. Példának említi a Dimit- ro-v-pusztai SERKÖV telepét, ahol a közvetlen az istállók melletti, kövér földekre tervezték a szennyvízkezelőt. Távolabb helyezni ésszerűtlen lett volna, de a terület nagyságára lehetett „alkudozni”. A városok, falvak gyarapodása is apasztja a termőföldet. A faluszéli táblákon alakítanak ki új telkeket. A megye lakóterületeinek nagysága 1950-ben 14 ezer hektár volt, azóta csaknem ötezer hektárral növekedett. — Sokszor szóba kerül a földek hasznosítása. Milyenek a tapasztalatai? — öt éve. felméréseink szerint 5300 hektár maradt műveletlenül, tavaly már mindössze 350 hektár. A termelő- szövetkezetek közül a pásztói és cserhátsurányi közös gazdaságot figyelmeztettük. • A salgótarjáni és pásztói járásban a magánszemélyek tulajdonában levő parcellákkal volt gondunk — válaszol a megyei földhivatal vezetője. Tavasszal és ősszel is tartanak határszem’éket. Ilyenkor ellenőrzik; mennyi maradt parlagon. A tulajdonosokat kivétel nélkül felszólítják a művelésre. Harminc- napos határidőt adnak. S, ha ezután sem látnak hozzá a talajműveléshez, következik az állami tulajdonba vétel. Az elmúlt évben harminc hektárt vettek el magánszemélyektől. — Sajnos, sok az elhanyagolt zártkerl. A megyében 59- et tartunk nyilván, mintegy 3500 hektáron. Ennek a fele a pásztói járásban található. Nincs, aki művelje — panaszkodik Túri János. Az okát abban látja, hoav a földhöz való ragaszkodás már csak az idősebbekben él, akiknek fogytán az erejük. A műveléshez hiányoznak a kisgépek. Gondot okoz a trágyázás, a betakarítás is. — Meddig csökken a mezőgazdasági terület? — A folyamatot megállítani nem tudjuk, legfeljebb mérsékelni. A megyében zömmel már túl vagyunk az ipar- telepítés időszakán, ezért nem várható, hogy újabb kiváló szántók kerülnek el tsz- ektől. Mindenesetre, mi vigyázunk rá, hogy a földet senki ne pazarolja... M. Sz. Gj. L
