Nógrád. 1979. január (35. évfolyam. 1-25. szám)
1979-01-07 / 5. szám
A megyeszékhely melletti Salgóbánya az egyik legnépszerűbb kirándulási helyünk. A vár tövében levő turistaszállás cs étterem menedéket ad a nagy hidegben, télen útrakelők- nek is. A környezet, a hely szépsége kárpótol a fáradságért, melyet az ideutazásra, túrára szántunk. — kép: kj — Eredményes újítások A Nógrádi Szénbányáknál már elkészítették az idei újítási feladattervet, melynek végrehajtásától legalább akkora, vagy még nagyobb eredményeket szeretnének elérni, mint 1978-ban. A legfontosabb témák megoldói részére ezertől háromezer forintig, összességében több mint százötvenezer forintnyi különpénzt állapítottak meg. A múlt évben egyébként a bányászat különböző területein dolgozók ötszáznegyvenöt javaslatot nyújtottak be; közülük négyszázkettőt hasznosítottak. 1977-hez viszonyítva harmincegy százalékkal nőtt az újítómozgalomban résztvevők aránya, kiknek kétharmada szocialista brigádtag. Az újításokból származó eredmény várhatóan meghaladja a kilencmillió forintot. Nők a FÜTÖBER-ben ' X FÜTÖBER nagybátonyi gyára dolgozóinak egynegyede lány, asszony, akiknek huszonkét százaléka végez fizikai munkát. Az utóbbi esztendőkben szerepük az üzemi élet szinte valamennyi területén megnövekedett. A három aranykoszorús brigád közül kettő női. A pártszervezetben tizenhét, a KISZ-ben tíz, a szakszervezetben hetvenhét nő tőit be valamilyen vezető funkciót, s hármójuk munkásőr. Munkájukat becsületesen, szorgalommal végzik, mit a gyár vezetősége messzemenőkig elismer. 1974. és 1978. között — példaként — a női dolgozók bérfejlesztése 30,8 százalékot tett ki, szemben az összdolgozók 25,4 százalékos arányával. TÖBB KELL A JÓINDULATNÁL a kfonplpmcnu már nemcsak a nemzetrUAVUlUlllliliy közi sportteljesítményekre — sikerekre, kudarcokra — figyel, hanem arra is, hogy hol helyezkedik el egy-egy termék, vállalat, iparág az egész népgazdaság, a világranglistán, miként alakulnak munkánk külgazdasági feltételei. Nem a látványos sikerek sorozata tanított meg erre, hanem egy kedvezőtlen körülmény: a nemzetközi cserearányok robbanásszerű változása, amely mintegy 20 százalékkal devalválta a magyar munka külpiaci értékét, s egyebek közt a gazdasági egyensúly megbomlására, eladósodásra vezetett. Az ország rendszeres külgazdasági vesztesége évente nem kevesebb, mint amennyit összesen lakás- és szociális építkezésre, ruházkodásra költünk. A tetemes kár közvetlenül, vagy közvetve mindenkit érint, megszüntetése valamennyiünk közös feladata. Helytállásunk a nem éppen könnyű nemzetközi versenyterepen, mondhatjuk nemzeti ügy, társadalmi érdek. A nemzetközi gazdasági verseny eredménye éppen olyan egyértelműen mérhető, mint a sportküzdelmeké. Igaz a teljesítmények nem centiméterekben, másodpercekben, gólokban fejeződnek ki, hanem rubelben, dollárban, forintban, milliárdokban. A versenybíróság helyett pedig a vevő dönt, megmondja: számára ez, vagy az a termék ennyit és ennyit ér. A konkurrens világcégek egymásra licitálva — nem mindig sportszerű eszközökkel — versenyeznek a vevő megszerzéséért, annak pénzéért, a nagyobb haszonért. S a piaci értékítélet komplex módon tükrözi a minőségről, a korszerűségről, a piacon szerzett tekintélyről, a szállítási határidőről, a hitelfeltételről stb. kialakult összképet. A sportteljesítmény az elitnek küzdelem, a közönségnek látvány, izgalom, szórakozás. A gazdaság ezzel szemben elsősorban nem az egyszeri kiugró csúcsokat, hanem az ismétlődő sikereket honorálja. Az egész kollektíva hozzáértését, küzdőképességét, kitartását „csúcsformáját”. Olyan „tömegsport” ez, amelyet a praktikus haszon és nem a látványosság, a pillanat feszült izgalma jellemez. Vagyis a nemzetközi verseny tömeges vállalására van szükség. A nagyobb erőfeszítések és a szigorúbb követelmények igényének puszta ismétlésével nem jutunk messzire. A hatékonyság fokozásának, a termelési szerkezet fejlesztésének jelszavát kell mindenütt helyileg, testresza- bott feladatokban konkretizálni. Ehhez már széles körben megkezdték a különböző iparágak, vállalatok, termékcsoportok jelenlegi helyzetének és a jövőbeni fejlesztésének alapját képező felmérő, elemző munkát. Ez az országos méretű és politikai jelentőségű műszaki-gazdasági kezdeményezés megérdemli a nagyobb nyilvánosságot, a társadalmi támogatást. A vállalatoknál most összegyűjtik valamennyi témába vágó információt, ami a szakemberek „fejében”, a társszervezeteknél, a statisztikában, a publikációkban fellelhető. Nagyon fontos az alkotó légkör, a tárgyilagosság az információk számbavételénél, rendszerezésénél. Fontos továbbá, hogy minél több tapasztalt szakembert vonjanak be ebbe a munkába A lényeg persze mégis csak az: megismerik mit kezdjenek az adott termékkel? Sorozatnagysága, műszaki-minőségi színvonala, gyártási idő- és költségigénye mennyire marad el a nemzetközi élvonaltól? Mennyi időt, pénzt, eszközt kíván a felzárkózás, milyen a piaci kilátás stb. A kérdések újabb kérdést szülnek. Tárgyilagos lehet-e mindig a vállalat? Képes-e felelősséggel kimondani egy termék halálos ítéletét? A tapasztalatok szerint népgazdaságig jelentős téma esetén, 180 fokos fordulatra az érdekelt szervezet maga nem képes, kormányzati állásfoglalás szükséges. A kombájn- és a traktorgyártás megszüntetése példa rá, hogy a logikus központi döntést is csak új vezető és új szervezeti felállásban tudta vég- rehatajni. Vagyis a belső ellenállást, mindenkor csak hatásos külső kényszerítő erő képes legyőzni. Kivételes esetekben központi döntések és intézkedések is kellenek. Többnyire elég azonban a gazdasági nyomás, a jó szabályozás. Feltéve, hogy szakítunk az eddigi, gyakorlattal, s a szigorú követelmények a jövőben nem képezhetik alku tárgyát. Miután pontosan tudjuk, hol vagyunk és hová tartunk, következhet az erők felosztása, a feladatok lebontása, a belső munkamegosztásban, a szervezettségben rejlő lehetőségek hasznosítása. Az ösztönzésben tapasztalható egyenlősdi elleni harc a tennivalók, a felelősség differenciálásával kezdődik. A kiugró teljesítményekhez, a középszerűség visszaszorításához kapjanak bizalmat, bátorítást, felhatalmazást a többre képes emberek és kollektívák. A verseny — akár kis kollektívákban, akár nemzetközi méretekben — csak így törhet ki az érdektelenség szorításából és válhat spontán, erőtlen próbálkozásból tudatos mozgalommá Széchy Tamás edző, aki a magyar úszósportot már- már a világ élvonalába hozta fel, a kudarcokról nyilatkozott valamelyik lapban. Mondanivalójának lényege, hogy a sportban ugyanazok a gondok, bajok feszítenek, mint a társadalomban. Papp Laci küzdőképessége a ring- ben, a szemtől szembeni harcban valamikor vitán felül állt, edzőként mégis a perifériára, az Öbuda Tsz-be szorult vissza. Mert, ha valaki tehetséges, tudja mit akar és határozottan kiáll igazáért, felerősíti környezete ellenállását. Ez a fajta belharc már nem mindig folyik sportszerű eszközökkel és a vagdalkozásban a legjobb öklöző is taktikai hibát véthet, kikezdhetővé válhat. Széchy kudarcaiért szívesen okolna másokat, de magát hibáztatja: fellazította saját, szigorú törvényeit. Ez a felismerés teszi őt erőssé és a magyar úszósport jövőjét illetően bizakodóvá. Mindez csak azért került szóba itt és most, mert jól érzékelteti, hogy társadalmunk, gazdaságunk talán legnagyobb visszahúzó ereje a középszerűség. A kényelem, a maradiság, a tehetségtelenség e közös megjelenési formája lefojtja az újító, kezdeményező és vállalkozókészséget, visszatartja a kiugró teljesítményeket és fékezi az általános színvonal emelkedését. Olyan szemléletbeli torzulással van dolgunk, amelynek egyik leghatásosabb ellenszere a differenciált ösztönzés. Az 1979. évi népgazdasági terv szerény egyszázalékos reálbér-növekedést irányoz elő. Pusztán ez nem tesz lehetővé mindenütt erőteljes anyagi ösztönzést. Azzal is számoljunk, hogy az új évben sok család életszínvonala stagnálni, egy szűkebb köré némileg csökkenni fog. Mégis nagyon fontos, hogy minden üzemben, műhelyben, brigádban a béremelést ne a növekvő fogyasztói árak ellentételezéseként kezeljék, hanem a nagyobb teljesítmény, a jobb munka ösztönzésére fordítsák. Ezt teszi egyébként a terv is: hatékonyságtól függően differenciál. Lesznek olyan vállalatok, ahol 7, és lesznek olyanok is, ahol csak 3 százalékkal emelkedhet a névleges bérszínvonal az új esztendőben. 0 iriinrilllrlfnnl 82 igyekezetnél minden szinti jlJ} llUUltl IIIU1 v íen ^s valamennyi poszton többre van szükség. Tudatos erőfeszítésekre, céljaink elérését szolgáló kezdeményezésekre, vállalkozásokra, tevékenységünk szüntelen megújítására. Olyan bővített újratermelésre, amelyre nem a rutinelemek puszta megismétlése jellemző, hanem amelyben kifejeződik szocialista rendszerünk magasabbrendűsége, a kisebb-nagyobb kollektívák, az egyének mind magasabb szintű önmegvalósítása. Az ilyen öntevékeny, cselekvőkész, alkotó légkör kibontakozását tegye lehetővé és ösztönözze minden irányító és vezető, s az ehhez szükséges politikai, tudati feltételek megteremtésén munkálkodjanak a párt- és a társadalmi szervezetek. Kovács József A nyugdíjba vonuló első titkárt a járási pártbizottság ülésén búcsúztatták. Mondták, hogy a cserhátsurányi termelőszövetkezetben éppúgy ismerik, mint Nógrádkövesden a kőbányászok. Tudják az utat, amelyet a hajdani gyári munkás végigjárt. Mindig is tisztelték elkötelezettségét, hogy a legnehezebb időben is kitartott hite, meggyőződése mellett. Becsülték munkáját, harcát, szigorát és emberségét S megértették tévedéseit is. Andó Gyula Baglyasalján cseperedett emberré. A szoba-konyhát tízen lakták. Bőrén érezte a dermesztő hideget, az éhséget, a nyomort. Dehogyis tudta, inkább csak megsejtette, hogy a sok nélkülözésért nem az éhbérért dolgozó gyári munkások, nem is a munka nélkül tengődő bányászok, hanem a Horthy-rendszer a felelős. Az illegalitásban dolgozó kommunisták Sulyok András, Mérő Lajos, Eczet András, Godó Lajos nyitogat- ták a szemét, hogy jól lássa, megértse mindazt, ami körülötte történik. —■ A háború alatt gyárban dolgoztam— Kisebb-nagyobb feladatokat is kaptam. Rongáljuk meg társaimmal a szalagfűrészeket . . . Baglya- son a kisvasúinál törjük ösz- sze a forgatóplatnyikat, hogy akadozzon a szénszállítás . . . Mind megcsináltuk. Hogy miért? Nem gondoltuk azt mi igazán végig — mondja eltűnődve. • • » A „továbbszolgálatos” titkár Hanem a katonai szolgálatot 1944. őszén már tudatosan tagadta meg. A bányatelepet körülölelő erdő, sötét pincezugok takarták, rejtették. Már jól bennjártak a télben, amikor beállt az udvarba Tóth Gyula, a szökött katona, egy szekérre való, jó fegyverrel. Godó Lajos vezette őket a karancslejtősi ellenállókhoz. Cigarettára gyújt és nézi a bodorodó füstöt. — Hát igen . . A felszabadulás egyszerre új helyzetet teremtett. Segítettünk a szovjet katonáknak. Megindult a munka, az élet . . Ügyeltünk a rendre, bár rendbontó, izgága ember nálunk nem sok akadt . . . Az alakuló párttaggyűlést a községházán tartották. A pártvezetőségbe választották Andó Gyulát is. Esténként Baglyasalján benépesült a párthelyiség. A jövőt formáló tervek között mind több szó esett a napi tennivalókról. A vasút helyreállításáról, a szénről, a bányászok ellátásáról, mert az éhes ember kezéből könnyen kiesik a csákány. Közben részt vett az 1945-ös választások előkészítésében a salgótarjáni iparmedencében. Szécsényben, Endrefalván, Kis- hartyánban a pártnapokon eml berek százainak beszélt az eljövendő, új világról. Balassagyarmatra, függetlenített pártmunkásként 1946-ban került. Egy esztendő, ha eltelt, jött újra a salgótarjáni járásba. Alics János, Rátkai Tibor, Tőzsér Gyula, Kovács József, Zagyvarónáról Uj János, Megyeházi Lajos segítették, bátorították a munkában. — Sokféle tanulságot adtak nekem a hatalomért folyó harc küzdelmes évei. Közülük talán a legfontosabb, hogy egyedül aligha jut valamire az ember. Az emberért az emberekkel együtt lehet és kell is dolgozni — mondja hosszasan gondolkodva. — Nem lehet igazán jó pártmunkás az, aki lebecsüli az alapszervezetekben folyó munkát... Aki nem érzi, nem érti meg a mindennapi kis győzelmek fölötti örömet, s akinek a kudarcok könnyen kedvét szegik .. . Pártiskolán, politikai főiskolán tanult. A megyei párt- bizottság osztályvezetője volt, majd az ellenforradalom ut;jn gondjaira bízták a pásztói járást. Négy év múlva, amikor újra visszakerült a megyei pártbizottságra, sikeresen befejezték a mezőgazdaság szocialista átszervezését. Az emlékezés derűt csal arcára, szemébe. — Nemrégiben az egyik szövetkezeti elnökünk panaszolta: levegőhöz is alig jut, annyira sok a munka. Mivel vigasztalhattam volna? Hiszen a dolgunk tényleg nem kevés és gyakran kegyetlenül nehéz . . , Mert hát minden időszaknak megvannak az eredményei, de a gondjai is. S mégis azok a gazdák, akik annak idején első, tétova lépéseiket tették a szövetkezetek felé, mit' nem adtak volna, azért ha látják a mostani gondokat.. A fejlődés, a gyarapodás gondjait. A balassagyarmati járásban is a fiatal termelőszövetkezetek erősítésén fáradoztak, amikor 1964-ben Andó Gyulát első titkárnak választották. A mezőgazdasági üzemek többsége ma eredményesen gazdálkodik. A tagok megelégedésre az Urbankovicsok, a Berta Istvánok, a Papp Lászlók, a szövetkezeti mozgalom „öregei” jól együtt dolgoznak a fiatal, képzett szakemberekkel. Bérceién, Érsekvadkerten a gépállomások helyén ipari üzemek jöttek létre. S a dré- gelypalánki ipari szövetkezet alig tízesztendős múltra tekint vissza, de a termelési értéke már százötvenmillióra rúg. Megváltozott a falvak képe, az emberek élete. r— Nem csináltunk mi azért mindent olyan jól... Dehogyis — küld egy kézlegyintést a szavak után. — Ma sok mindent másképpen tennénk... Talán a foglalkoztatási gondjainkon is másképpen enyhítenénk. De hát beszélni mindig köny- nyebb, mint tenni a dolgunkat nap nap után, felelősséggel mérlegelve lehetőségeinket, s a következményeket is . . . Több évtizedes mozgalmi múlttal a háta mögött sem szégyellt tanácsot kérni a pártmunkásoktól, az alapszervezeti titkároktól, a vezetőségi tagoktól, a sokat látott, sokat tapasztalt párttagoktól. A titkári értekezleteken, alapszervezeti vezetőségi üléseken, taggyűléseken, tömegpolitikai tanfolyamokon egyformán otthon volt. Fiatal munkatársaival is gyakran beszélgettek arról, hogy egyedül a felkészültség kevés a pártmunkához. Annak elkötelezettséggel, az emberek iránti mélységes felelősségérzettel kell párosulnia. — Soha nem adtam igazat azoknak, akik a pártmunka, a politikai munka lényegét abban látták, hogy terjedelmes jelentéseket írjanak —, magyarázza hévvel, meggyőződéssel. A mi erőnket az alapszervezetek, az ott dolgozó kommunisták, a velük együttartó üzemi munkások, szövetkezeti tagok ezrei jelentik . . . Szinte naponta dönteniök kell, hogy mi a helyes és helytelen. A mi dolgunk pedig az, hogy segítsünk nekik A tanácsok azonban mit sem érnek, ha nincs mögöttük elegendő helyiismeret, a politika ismerete és becsületes szolgálata . . . A pártbizottsági ülésen a tőle megszokott nyíltsággal mondotta, korától még vállalhatná az aktív pártmunkás Ötvenkét esztendő nem túlságosan nagy idő. — Csakhogy mindenképpen választanom kellett —, mondja. — Már korábban is, de az utóbbi két esztendőben különösen sokat zaklatott az asztmám, a szívem . . . Fel kellett tennem a kérdést magamnak: tovább dolgozom és az egyre növekvő tennivalók lassan-lassan felemésztik egészségem maradékát is. Vagy kérem a nyugdíjaztatásomat, és segítem a munkát, a járás jól felkészült, fiatal vezetőit, ahogy tudom . . . Az utóbbit választotta. Abból a meggondolásból, hogy ezzel szolgálhatja legjobban a párt, a járás, saját maga _ és családja ügyét is. A családét, amely mindig biztos, erős támaszként állt mögötte. A pártét, amelynek több mint harminc esztendeig volt munkása, s amelyet nyugdíjban is tovább szolgál tudása, hite, kommunista meggyőződése szerint. oOo Újsághír: A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Andó Gyulának több mint három évtizedes eredményes munkássága elismeréséül nyugállományba vonulása alkalmából a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetést adományozta. V. G. NÖCRÁD — 1979. január 7., vasárnap \ i
