Nógrád. 1979. január (35. évfolyam. 1-25. szám)

1979-01-05 / 3. szám

A népköltészet kincsei Nógrádhan r A népköltészet nógrádi kin- tik a bányászszövegeket. Az, hanem a palócok földjén is eseinek gyűjtőjeként Ismerik hogy a bányász népi folklór teremtek balladák. Még török Nagy Zoltán tanárt Salgótar- e tájon kialakulhatott, a pa- kori balladát is találtam Ce- jánban. A várostól nem mész- rasztokból bányászokká lett reden (Fia rabolta anya) és sze, Zabaron született. Apja embereknek köszönhető. Á Szilaspogonyban. (A törökkel gyári munkás volt, de gyér- bányászfolklórt a bányászfal- megszökött lány). Mindkettő mekéveit paraszti környezet- vakban találtam meg, igazi töredék, de a cselekmény eléggé ben töltvén korán megszeret- munkástelepüléseken (Inászó- világosan kirajzolódik- bennük, te a népköltészetet, amelyben bányatelep, Baglyas, Forgács, A balladákat 1975—76 között Zabar gazdag. Azok voltak az Etes-bányatelep, Salgóbánya) gyűjtöttem a Karancs men- utolsó évek — a világháború nem ismerik őket. A gyűjtést tén, „Karancs táji népballa- után —, amikor még együtt 1968-tól 1972-ig végeztem, Sál- dák” címmel adja ki Salgó- daloltak, meséltek az emberek, gótarján és Nagybátony tarjánban a múzeumok igaz- csak egyetlen néprádió volt a környékén mintegy negyven gatósága 1979-ben, a gyűjtés faluban. Később magyar— bányászfaluban jártam. 104 balladát tartalmaz. Közép­ének szakos tanár lett, a sze- a bányászdalok keletkezése korl balladát viszonylag szép gedi tanárképző főiskolát és hozzávetőleg a századfordulóra pzan}mal találtam. A vidék a debreceni egyetemet végez- tehető, jobbára szomorú hang- íe'leSzetességei azonban te el, így szakmai alapot is vételűek. A magyar paraszt, a . betyárbanadá.k. A.z újabbak kapott arra, hogy a népkölté- vagy az abból lett munkásem- k?zül. pedig legkülönösebbek a izet gyűjtésével foglalkozzon, bér akkor fakadt dalra, ha banyászballadák. Az egyik — Jó tíz évvel ezelőtt kezd- érzelmileg rendkívülien meg- Ie§szebb közülük „A halálba tem ezt a munkát a bányász- mozgatta valamely esemény, kergetett bányászlegény”, Ka- dalok gyűjtésével, amelyek például szerelmes lett, kato- hamisságon gyűjtöttem, helyi Salgótarján környékének leg- nának vitték, csalódott, vagy ballada­jellegzetesebb népi lírai tér- a föld alá kellett mennie a _ — Nemrég fejezte be a ka­rniséi — jegyzi meg. — „Nóg- bányába. Évtizedekig nem is ^ona“a o c gyűjtését. Mit mon- rádi bányászdalok” címmel akadt itt a kezdetben magyar dana eJJöl? 1975-ben adta ki a Nógrád bányász (morva, német, cseh megyei Múzeumok Igazgató- stb. földről jöttek ide bánya- sága gyűjtésem eredményét munkásnak), hiszen a paraszt- Salgótarjánban. Későbbi gyűj- ember annyira megszokta a téseimet is a múzeumok adták napfényt! hogy iszonyodott a ki. A kötet körülbelül hetven ,, , “ J dalt tartalmaz. Érdekességük, nielységtől, Aztán, na mégis dekes, hogy ezek a dalok hogy magyar népdalokra épí- le kellett mennie, így énekelt: mennyire ismertek és népsze­rűek. Nemcsak a katonaéletre '„Jaj, de mély a kőszénbánya feneke, szorítkoznak, hanem részei elevenen vagyok beletemetve, voltak az egész falusi életnek, nem nézhetek ki belőle semőre, ' mindenki énekelte őket. Jel­se a derűs, se a borús időre..." ' lemző, hogy utamon többsé­„ . . , . . „ , . ■ j gükben asszonyok idézték fel Gyári munkásdalt alig tala- Ezeket a dalokat 1972-tol a katonadalokat Ezek legmeg- lunk, a paraszti munkát tér- 1974-ig gyűjtöttem Nográd ke- rend;több darabjai a háborús mészetesebb volt gyári mun- leti részén. Körülbelül har- dalokj az emberek, akiktől kaval felváltam, érzelmileg mine községben jártam ezek gyűjtöttem> két világháborút kevesbe volt megrendítő, mint nagyobbára summasfalvak éltek meg Legszebb bennük bányásznak menni. voltak, például Cered Isten- hogy a háborús dalok háború_’ — Következő gyűjtése sum- mezeje, Szurdokpüspöki, Kis- enenes daj0k. Hiába, hogy másdalokat tartalmaz. „Nógrá- hártyán, Doroghaza, Maira- menniük kellett a háborúba, egyetlenegy dalban sincs gyű­di summásdalok" címmel 1977- mindszent es így tovább. __ _ ________ b en adták ki a múzeumok — Aztán a balladák gyűjti- löíet más~"népek ellen. Ha'ta­Salgótarjánban. Hallhatnánk se következett? lálható gyűlölet, az nem nép­valamit ezekről is? — Igen. Egy tévhitet akar- dal, hanem műdal. Csak négy _ Inkább csak a fiatalab- tam eloszlatni. Nevezetesen sort idézek egy háborús dal­bak kedvéért jegyzem meg, a azt, hogy nemcsak Erdélyben, ból, ennek bizonyítására: s ummások bérmunkások vol­• - „Az átkozott tizennégyet évben gyászba borult egész világ népe, Ferenc József háborút indított, jaj istenem, de megszomorltott : : '.*• tak a tőkés mezőgazdaságban. A palóc vidék mindig szapora volt, s bár a környéken nagy ipar alakult ki, ez sem tudta teljesen felszippantani a mun­kaerőt. Aki az iparban, az er­dészetben, a mezőgazdaságban nem talált helyet, az Alföldre vándorolt féléves idénymunká­ra. Mi volt az a megrendítő érzelem, amely kiváltotta be' Körülbelül 180 katonadalt kerülnek elő. Á népmesék gyűjtöttem. mostohagyermekeknek tűnnek — Jelenleg népmesét gyűjt, a népköltészeten belül. Elég Milyen gondokkal jár ez? csak arra utalnunk, hogy a — A népmesék gyűjtését Röpülj páva-mozgalom meny­Mrnelv körülbelül négy éve kezdtem, nyire nagy fórumot adott a Ínhik a lírai érzést’ Elsősor- Addig a népköltészetnek olyan népi lírának. A meséknek ke- ban a sztoebb s^lőföldtől va- ágait gyűjtöttem ahol a sző- veaebb, . jWnu», A magar ló elszakadás Esvébként ezek vég a dallammal együtt je- rádió szólaltat meg időnként a dalok iórészt nem eVedeti lent meg. A gyűjtés nehéz. A jó mesemondókat Nógrád me- daUamok és szöveg^k^na^yob- mesék ma már jóval kevésbé gyében Csizmadia István nóg­azok szövee- és dallamválto- mesemondók, mintha elhall- mértebb mesemondó. Még jó zalai. Szintén a századforduló gátiak volna Nincs meg az a néhányan vannak hasonló te- tájékán keletkeztek, s a leg- kisebb-nagyobb helyi közös- hetseguek, de felkutatásuk na- erőteljesebb lázadás ezekben ség, amely igenyelne a mese- gyón nehez Jo lenne, ha je- található. Kemény hangon os- két. Így aztan a regi jo me- lentkeznenek, akar salgótarja- torozzák uraikat, minden ha- semondók gyakran rutin nel- ni címemre is (3100 Salgotar- ragjuk a közvetlen fölöttesre, Ml, kihagyásokkal mondjak jan Munkás ut 4.). Szívesen az intézőre zúdul- magnetofonra meséiket. Nyíl- találkoznék velük, az intézőre zuaui. vánvaló, hogy a gyakorlás hiá- Nagy Zoltán tevékenységé­„Ha én egyszer tüzes mennykő nyát a hosszú tündérmesék ért Salgótarjánban 1978-ban lehetnék, sínylik meg, amelyek próbá- Madách alkotói díjat kapott, intéző úr szobájába becsapnék, ra teszik az emlékezőtehetsé- élvezi a Magyar Tudományos agyonütném azokat az urakat, get. A rövidebb tréfás mesék, Akadémia szakmai segítségét akik engem summáslánynak állatmesék, legendamesék tel- is. elhoztak . . jes alakjukban, kifogástalanul Tóth Elemér Film és rejtvény a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat 11 A MAGYAR FILM 30 ÉVE »* jeligéjű rejtvénypályázatának nyertesei: I. díj. Nógrád megye valamennyi filmszínházába érvényes, egész évre szóló 2 személyes mozibérlet és reklámcsomag. SZLOBODNYIK GYŐZŐ Szügy II. díj 1—1 db fél évre szóló 2 személyes mozibérlet. SZIKORA JÓZSEFNÉ Síügótarján TÓTH BERTALANNÉ Salgótarján — Katonadalokat 1977-ben és 1978-ban gyűjtöttem Kelet- Nógrádban ' és Salgótarjántól északra, Szlovákia magyar lakta tájain, például Fülek- püspökin és Hidegkúton. Ér­III. díj 1—1 db negyedévre szóló 2 személyes mozibérlet. Könyvutalványt nyertek BÁLINT ISTVÁNNÉ Salgótarján HEGEDŰS JÁNOS Salgótarján FENYVESI MARIANN Kisterenye KOVÁCS PÁL Vanyarc MEZEI JÓZSEF Salgótarján SZABÓ ISTVÁN Salgótarján SZIKORA GYÖRGY Salgótarján TÓTH MÁRIA Salgótarján VINCZE FERENC Salgótarján DIÓSI JÓZSEFNÉ Szügy GONDA ANTAL Szécsény Dr. HALÁSZ ZSOLTNÉ Balassagyarmat RADICS JÓZSEF Nógrádmegyer ROMHÄNYI PÁL Rétság A nyeremények postán kerülnek kiküldésre. SZOMBATHELYEN JÁRTAM Szándékosan nem használ­tam azt a szót, hogy útiél­mény, hisz nem kirándulás formájában, nem turistaként ismertem meg a Nyugat-Du- nántúl fővárosát, hanem hó­napokat töltöttem ott 1949. és 1951. között, leszerelésem napjáig. Ezzel már el is árul­tam, hogy mikor és milyen minőségben laktam a város­ban, s hogyan, milyen szem­mel ismertem meg harminc évvel ezelőtt. Ezek a hónapok, illetve évek, amelyeket ott, a hajdani kis városkában, il­letve annak közvetlen kör­nyékén töltöttem, egész éle­temre kiható élményeket je­lentenek és a város harminc év előtti képe, hangulata is olyan elevenen él még emlé­kezetemben, mintha csak teg­nap láttam volna utoljára. (Pedig, hogy megváltozhatott már azóta! Ha a tv-ben oly­kor láthatom, alig ismerek MISTER ÜZLETEI Ji Fordította: Bába Mihály 6. Egy pillanat múlva egy zászlós jött hozzánk, ellenőriz­te papírjainkat, kikérdezett bennünket, hogy kerültünk oda. Látszott, hogy nagy gond­ban volt miattunk, hogy ott voltunk a cserjésben. A kis katonai osztag már néhány napja ott rejtőzködött. Senki, még a falu lakói sem sejtet­ték jelenlétüket. A mi véletlen felbukkanásunk a leleplezéssé’ fenyegette őket. A zászlós vé­gül elhatározta, hogy a pa­rancsnokhoz kísértet bennün­ket. Mentünk az erdőn át. Min­denütt jól álcázott állások láti szottak. A számos szétszóró­dott katonai egységekkel el­lentétben nagyszerű egyenru­hában és jól felfegyverzettek voltak. Észrevettem néhány páncéltörő ágyút és jelentős mennyiségű géppuskát is. A katonák gondosan öltözöttek, tiszták, megborotválkozottak voltak. Az erdő közepén állt a parancsnok sátra. A zászlós eltűnt benne és csak a szolgá­lati jelentését hallottuk: — Százados úr, . . . zászlós alázatosan jelenti, az őrség fel­tartóztatott és idevezetett öt civilt. 4> NÓuRÁD - 1979. január 5., péntek A sátorlapot felhajtották és elegáns századosi egyenruhá­ban magam előtt láttam Hen­ryk Makareket. Roppant cso­dálkozó arcot vághattam, mert felnevetett. Megparan­csolta, hogy adjanak enni a négy embernek, engem meg behívott a sátrába. Amikor egyedül maradtunk, Henryk meghallgatta javaslatunkat, és megmagyarázta, hogy szó sem lehet arról, hogy eljussunk Varsóba. Különben, véleménye szerint, a főváros sorsa, ugyanúgy, mint az egész had­járat sorsa Lengyelországban, eldőlt. Az ellenállás még né­hány napig eltart, aminek kü­lönben semmiféle stratégiai jelentősége nincs. Egyedül Magyarországra lehet még áttörni, onnan Jugoszlávián át és Olaszországon át Franciaor­szágba. Az ő osztaga holnap éjjel útnak indul és magukkal vihet bennünket. — Jerzy, gyere velem — próbált rábeszélni. — Had­naggyá léptetlek elő és az adjutánsom leszel. Csak akkor jutott eszembe, hogy Makareket annak idején felvették a tisztképzőbe, de öt hónap múlva leszerelték. Sze­rencsétlenül esett le a lóról és megsértette a gerincét. Több mint egy évig speciális fűző­ben járt. — Mondd meg nekem — kérdeztem —, honnan az egyenruhád és a katonáid, aki­ket vezetsz? Hiszen téged le­szereltek, mint alkalmatlant. Henio vidáman felkacagott. — Egyenruha — mondta —, egy nagy kofferben találtam, más holmikkal együtt, egy el­hagyott kocsiban Lublin mel­lett. A tiszt urak meglógtak kelet felé, de útközben bizto­san elfogyott a benzinjük. Eb­be az egyenruhába öltöztem fel, úgy gondolván, hogy ez a maskara segít nekem elkap­ni valamilyen közlekedési eszközt. De amint megjelen­tem ebben az egyenruhában, a katonák, akik nem tudták megtalálni elvesztett egységü­ket, hadtestüket, ahol csak a fiatal parancsnokok marad­tak, egyenként jelentkeztek nálam. (Folytatjuk) (élménybeszámoló) egy-egy utcájára, terére, rész­letére.) A várost 1948. november 2-án 7 óra tájban vasútról (Sárvár felől) érkezve pil­lantottam meg. Már csak in­kább a villanylámpáit, hisz ebben az időben, november­ben mást (borult időben) aligha látni. De vasútállomá­sa tágasnak, forgalmasnak, látszott és ez tette rám az el­ső kellemes benyomást. Ma­gát a várost csak 11 hónap­pal később, 1949 őszén ismer­tem meg. A század akkor a város szélén, egy kis dombon elhelyezkedő, úgynevezett Bagolyvárban (a helyi tájszó­lás szerint Bagolvárban) la­kott a Perintre vezető út mentén. Nem messze volt ez a sok tekintetben híres szom­bathelyi villamos végállomá­sától. Sokat utaztunk rajta, valahogy olyan családias, kel­lemes hangulat volt a kis ko­csikban. A villamos azóta megszűnt. De gyalog is sok­szor besétáltunk a városköz­pontba. Elhaladtunk a barokk püspöki palota és nagytemp­lom előtt, le a Nagyszállóig. Itt pillantottam meg egy nap­sütéses délelőttön a szovjet VIT-küldöttség népes, kul­turális csoportját. Este vi­szont már mindent elkövet­tünk annak érdekében, hogy meg is tekinthessük a római kori emlékek előtti téren ren­dezett díszelőadásukat. Együtt tapsoltunk mi, katonák, a lel­kes szombathelyi közönség­gel a világhírű Nyírfácska táncegyüttes műsorának. Az idő oly gyorsan telt ezen az estén, hogy el se hittük, hogy már csak 11 óra felé lett vé­ge a jó háromórás, színpom­pás műsornak. Szombathelyen láttam éle­tem első NB I-es mérkőzése­Mai tévéajánlatunk 18.15: Mindenki közlekedik. „Legutóbbi adásunkban sok­oldalúan vetettük fel a gép­kocsik parkolási gondjait — mondja Mátray Mihály ope­ratőr rendező. — A most so­ron következő műsorunkban ezt a témát szeretnénk még közelebbről megvitatni, még pedig az öt legnagyobb vál­lalat a csatornázási művek, a posta, a gázművek, a vízmű­vek és az elektromos művek képviselőivel. Hogy miért ép­pen velük? Megállapítást nyert, hogy éppen ezek a vál­lalatok a ludasak az utak fel­bontásában. Mindezek a kés­lekedések csak fokozzák a parkolási gondokat. Stúdió­vitánkban ezekről a kérdések­ről szereténk szót érteni”. it is az egy oldalról fedettJ lelátós, ódon hangulatú kis pályán. Olyan nagyságokat1 ismertem meg ekkor, mint Szusza Ferenc, Balogh II., Puskás Ferenc és Kocsis Sándor. Együtt szurkoltunk: a sportszerű szombathelyi kö­zönséggel. Ekkor mi is szom-, bathelyinek éreztük magun-; kát, ami természetesnek te­kinthető. Megszerettük ezt a kellemes, patinás, csendes hangulatú várost, az Alpok kapujában, mely egy kicsit már annak hangulatát is őrizte. Később a város más területére költöztünk, a Söp- tei útra. Ekkor már szorosabb kapcsolatot építettünk ki a város lakosságával, az egyik általános iskola szülői mun­kaközösségével és rendeztünk közös előadásokat. Ezeken én voltam rendszerint a kon­feranszié. Ezek is kellemes emlékként vonultak be éle­tembe. Szerepeltem még egy­szer a város egyik kultúrter­mében (ki tudná már, me­lyikben?), de akkor már a szentpéterfai fiatalokkal együtt, egy járási kulturális seregszemle alkalmával. Utoljára, 1951. február 8-án láttam a várost. A leszerelés alkalmával itt haladtunk ke­resztül Zalaegerszegről jö­vet. Megint az állomás volt az, amelyet utolsóként lát­hattam. Amerről jöttem, ugyanarra távoztam. S azó­ta — bár sokszor készültem — nem jutottam el Szombat­helyre. Elképzelem, nogy ren­geteget fejlődhetett, rá sem ismernék azokra a helyekre, ahol jártam, s ahol kellemes napokat, órákat töltöttem el, fiatal éveimnek talán leg­szebbjét. Hisz azok a régi emlékek, amelyek mindig egy-egy helységhez kötődnek, ilyenkor ötvenen túl már na­gyon megszépülnek, s az egész életre felejthetetlenné vál­nak. Szombathely így él az én emlékeimben is egyre távolodva, de szépségében, kedvességében nem fogyat­kozva, inkább gyarapodva. Néha azt gondolom, talán csalódnék is benne, ha most meglátnám újra, hisz egy egé­szen új várost találnék a helyén, egy újat, egy számom­ra idegenebbet. Azért mégis kíváncsi volnék rá. Petényi László tanár 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom