Nógrád. 1979. január (35. évfolyam. 1-25. szám)
1979-01-03 / 1. szám
Hazánk a felemelkedés útján AFRIK A-DOSSZIÉ ’78 Losonczi Pál újévi köszöntője Az Elnöki Tanács elnökének újtvi köszöntője, amely január l~én a Kossuth rádióban és a televízióban hangzott el. Egy munkás évet hagyva magunk mögött, bizakodással köszöntjük az új esztendőt. Mozgalmas, eseményekben gazdag időszakot zártunk le. Belpolitikai életünknek fontos állomása volt a Központi Bizottság tavaly áprilisi ülése, amelyen áttekintettük a XI. kongresszus óta végzett munkánkat. Nemcsak a párttagok, hanem egész népünk egyetértésével találkozott az a fő következtetés, hogy a kongresszus határozatai kiállták a gyakorlat próbáját: hogy tovább folytatjuk a népünk támogatását élvező politikai irányvonalunkat. Az óévben — a magyar nép helytállása, szorgalmas, jó munkája nyomán — anyagiakban és szellemiekben gyarapodott országunk, emelkedett az életszínvonal, javultak az életkörülmények. Népünk jó politikai légkörben tevékenykedik szocialista hazánk gazdasági és kulturális felemelkedésén, a fejlett szocialista társadalom építésének nagy művén. 1978-ban, ötéves tervünk harmadik évében nem minden sikerült úgy, ahogyan szerettük volna De a nehezebb és bonyolultabb feltételek ellenére is elértük vagy megközelítettük a magunk elé tűzött célokat. Közös nagy ügyünk tetteket szülő egységbe fogja össze a nemzetet. Életünk valósága lett a hazánk boldogulását szolgáló nemzeti egység, amelynek megteremtéséről a múltban annyit álmodoztak népünk legjobbjai. Jószerével már csak az emlékezetben élnek azok az ellentétek, amelyek még nem is olyan régen megosztották a társadalmat, részekre szaggatták a nemzetet. Pártunk szövetségi politikája jut kifejezésre abban, hogy a szocializmusért, a béke megőrzéséért, népünk javára jó egyetértésben együtt munkálkodnak pártonkívíiliek és párttagok, a különböző világnézetű állampolgárok. Eredményeink lesfőbb forrása a pártunk vezetésével megvalósuló szocialista nemzeti esység. a nárt és a tömegek közti kölcsönös bizalom. Ez a legfőbb feltétele annak is, hogy az 1979-es esztendőre meghatározott feladatainkat megoldjuk. Az idei népgazdasági terv előirányzatai Valamivel szerényebbek az eddiginél. Fejlődésünknek most olyan szakaszában vagyunk, amikor az a döntő feladat, hogy megszilárdítsuk elért eredményeinket, s megalapozzuk népgazdaságunk fejlődését, népünk életszínvonalának a rendszeres növelését. Feladataink sikeres megvalósítása mindenkitől felelősségteljesebb munkát követel. Olyan világban élünk, amikor a követelmények szigorúbbak lettek a gazdasági életben. Általános követelmény a gazdaságosság ja- ' vitása, az országon belül és a határainkon túl is jól értékesíthető termékek részarányának növelése. Ez az útja az ország további általános fejlődésének, az életszínvonal megalapozott emelésének. Társadalmunk túlnyomó többségének igazságérzetével és helyeslésével találkozik az a törekvésünk, hogy a jobb, eredményesebb munka nagyobb megbecsülésben, kellő anyagi és erkölcsi elismerésben részesüljön. Mindannyiunknak érdeke fűződik ahhoz, hogy a jó gazda gondosságával hasznosítsuk a szocialista építés évtizedeiben létrehozott anyagi és szellemi erőinket az ország, a közösség érdekében. Meggyőződésünk, hogy az idei népgazdasági tervben megfogalmazott célok összhangban vannak a helyzetünkből fakadó követelményekkel, lehetőségeinkkel: valóra váltásukkal jól szolgáljuk közvetlen és távlati céljainkat; elősegítjük hazánk szocialista fejlődését. Amikor eredményeinket számba vesszük — a Magyar Szocialista Munkáspárt immár több mint két évtizedes bevált politikájának és gyakorlatának megfelelően — nem hallgatunk a gondokról, a nehézségekről sem. A párt, a kormány és a nép közötti kölcsönös bizalom tükröződik abban, hogy nyíltan szólunk problémáinkról is. Ez a nyütság és őszinteség élteti a társadalmunkban egyre erősödő szocialista demokráciát, amely egyaránt jelenti a jogok bővülését, a felelősséget, a tevőleges közreműködést közös dolgaink intézésében. Ez a szilárd alap a biztosítéka annak, hogy eredményesen elvégezhessük bonyolultabb teendőinket, amelyekhez hasonlókkal, sőt lényegesen nehezebbekkel Is sikeresen megbirkóztunk az elmúlt évtizedekben. Kedves elvtársak! Szocializmust építő munkánkhoz nélkülözhetetlen a béke. Külpolitikánk legfontosabb, változatlanul alapvető célja a béke biztosítása, a feszültség csökkentése, a fegyverkezési verseny megfékezése, az enyhülési folyamat elmélyítése. A Magyar Népköztársaság együtt halad a szocialista közösség országaival. A békés egymás mellett élés politikájából kiindulva, az építő együttműködés szándékától vezérelve, széles körű, kiterjedt kapcsolatokat építünk a világnak szinte valamennyi államával. Erősítjük kapcsolatainkat a fejlődő országokkal. A kölcsönös előnyök figyelembevételével alakítjuk viszonyunkat a gazdaságilag fejlett tőkésállamokkal is. Olyan világ megteremtéséért küzdünk, amelyben nemcsak mi, hanem gyermekeink, unokáink is békében élhetnek. Erre a kötelességünkre külön is figyelmeztet bennünket az idei esztendő, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezete nemzetközi gyermekévnek nyilvánított. Hazánk, népünk, az emberiség sorsáért, békés jövőjéért érzett mélységes felelősségtől áthatva, erőnkhöz, lehetőségeinkhez mérten mindent elkövetünk azért, hogy a nemzetközi élet kedvező folyamatai még erőteljesebben bontakozzanak ki, tartóssá váljanak. Kedves honfitársaim! Az új év nem ígér könnyű sikereket. Küzdelem, kemény munka vár ránk. Mégis bizakodva és jogos reménnyel nézünk elébe. A nagyvilágban nem vagyunk egyedül. Szövetségeseket, barátokat tudunk magunk mellett. Hazai eredményeink jó alapot adnak a feladatok teljesítéséhez. Erőink mozgósításával, a nemzet egységbe fogott akaratával elérjük céljainkat. Meggyőződésünk, hogy hazánk minden állampolgára fokozott felelősséggel, jobb, eredményesebb munkával, öntudatos helytállással veszi ki részét közös tennivalóink sikeres elvégzéséből. Az év első napján a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa nevében eredményes, boldog új évet kívánok egész népünknek. (MTI) Tovább szilárdult as enyhülési politika (Folytatás az I. oldalról) A jelentés részletesen foglalkozik a nyugatnémet külpolitika elsőrangúvá felfutott tevékenységi területeivel, a Földközi-tenger térségének befolyásolásával. A Közös Piacba felvételre pályázó országok — Görögország, Spanyolország és Portugália — kérelmének erőtfeljes támogatása, a NATO déli szárnyán a tagországok közti ellentétek felszámolását célzó közvetítő szerep fokozása, valamint a gazdasági és fejlesztési segély célirányos súly- pontozása arról tanúskodik, hogy az NSZK a következő években vezető szerepet kíván játszani ebben a stratégiailag fontos körzetben. A Közel-Keleten és Afrikában Bonn elsősorban a nyugat-európai közösségen keresztül, a testületi állásfoglalások irányításával és előkészítésével kívánt és kíván aktív szerepet játszani. Ázsiában az ASEAN-országok egyik legfontosabb nyugateurópai partnereként, Latin- Amerikában pedig a hagyományos bilaterális kapcsolatokra építve fejtett ki élénk tevékenységet. A nyugatnémet külpolitikai elképzelések megvalósítását szolgálta a hivatalos segély- és hitel- politika is. (MTI) Változatlanul teljes a katonai készültség Teheránban. A katonák csőre töltött fegyverrel járnak az utcákon Eseménynaptár: Január 2.: Angolában több mint száz mezőgazdasági vállalkozást, ültetvényt, Mo- zambikban csaknem minden külföldi és helyi magánbankot államosítottak. Február 15.: Rhodesiában Ian Smith miniszterelnök és a vele együttműködni kész helyi afrikai politikusok megállapodtak a „belső rendezésről”. Március 11.: Etiópia csapatai kiűzték Ogaden tartományból az agresszor Szomália alakulatait. Május 12.: Üjabb kormányellenes felkelés tört ki Zaire Shaba tartományában. Belgium és Franciaország közvetlenül, az USA közvetetten részt vett a felkelés kegyetlen elfojtásában. Június 3.: Huang Hua kínai külügyminiszter Kinsha- sában országa támogatásáról biztosította Mobutu zaire-i elnököt és a nyugati hatalmak beavatkozását a shabai eseményekbe. Július 27.: Az ENSZ Biztonsági Tanácsa jóváhagyta a namíbiai rendezési tervet, amelyről az „érdekelt” tőkésországok és a Délnyugatafrikai Népi Szervezet, a SWAPO képviselői 15 napja az angolai fővárosban megállapodtak. Augusztus 14.: Ian Smith rhodesiai miniszterelnök és Joshua ívkomo, a Zimbabwe Hazafias Front társelnöke titokban találkozott a zambiai fővárosban. Szeptember 20.: A dél-afrikai fajüldöző rezsim vezetője, Balthazar Johannes Vorster bejelentette visszavonulási szándékát. Nyolc nap múlva az addigi hadügyminisztert, Pieter Willem Bothát nevezték ki kormányfővé. Október 17.: Luandában kétnapos tárgyalás után Agostinho Neto angolai és Mobutu zaire-i elnök megállapodott a két ország kapcsolatainak normalizálásáról. Október 19.: Rhodesiai csapatok barbár támadást intéztek a Zimbabwe Afrikai Népi Unió (ZAPU) zambiai menekülttábora eilen. A mészárlás 1700 ember életét oltotta ki. November 20.: Szovjet- etióp barátsági és együttműködési szerződést írtak alá Moszkvában a két ország vezetői. December 4.: A dél-afrikai fajüldöző rezsim által törvénytelenül kiírt „választások” Namíbiában. A most zárult esztendőben ez a földrész szinte mindennap szerepelt a hírekben. Vannak, akik meggyőződéssel vallják: 1978 Afrika éveként vonul majd be a történelembe. S, hogy nem járnak mesz- sze az igazságtól, bizpnyíték az információáradat, amely azt is jelzi: ez a korábban világpolitikailag látszólag másodlagos kontinens egyszerre a nemzetközi események középpontjába került. Ennek oka a sajátos történelmi adottságokon, örökölt feszültségforrásokon túl elsődlegesen az, hogy a két világrendszer harca egyre inkább Afrikára terelődik át, ott éleződik tovább. o Miért éppen Angola és Mo- zambik szerepe az egyik meghatározó tényező a kontinensen? — kérdezik sokan, ha Afrika újabb forrongására kívánnak választ kapni. A volt portugál gyarmatok felszabadulása három éve fordulatot hozott a földrész életében is. Nemcsak egyszerűen legyőzték a NATO által támogatott „anyaországot”, hanem a szocialista orientációjú államok helyzetét is erősítették a kontinensen. Szaharától délre 12 ország több mint 77 millió lakosával és 6,2 millió négyzetkilométernyi területével ma ezt a politikai-gazdasági-tár- sadalmi fejlődési utat követi, őket támadják legtöbbször a reakció erői, nem riadva visz- sza a legbrutálisabb eszközök alkalmazásától sem. Angolában és Mozambikban mégis megőrizték sőt megszilárdították a forradalom vívmányait. Ez a magyarázata az év egyik legfontosabb afrikai eseményének: ősszel oly hosz- szú ellenségeskedés után Angola és Zaire rendezte kapcsolatait. Zaire hirtelen „bé- külékenységében” persze szerepet játszott az is, hogy két shabai felkelés után a szétzilált gazdaság helyreállítása már létkérdéssé vált Mobutu számára. De békülésre „kényszerítették” a zaire-i ásványkincseket kiaknázó nyugati hatalmak is: a feltárt nyersanyagok olcsó elszállítása csakis az angolai területen átvezető Benguela-vasútvonal újbóli megnyitásával volt lehetséges. Ez természetesen jelentős bevételhez juttatja majd a luandai kormányt is. A fő haszon Angola számára elsősorban mégis az, hogy Zaire szerződéses kötelezettséget vállalt az agresszív cselekmények beszüntetésére, a szakadár angolai szervezetek és a zsoldosok eltávolítására a határmenti övezetekből... © Afrika nemcsak földünk második legnagyobb, de minden bizonnyal a leggazdagabb kontinense is. „Aki uralja — vallotta be egy alkalommal a nyugatnémet Der Spiegel —, annak kezében van a világ krómérctartalékának S3, uránkészletének 18 és aranyának 53 százaléka”. A nemzetközi reakció, a volt gyarmatosítók és az önjelölt újak ezért aztán valóságos kihívásként fogják fel azt, hogy mind több afrikai ország önállóan kívánja megválasztani fejlődési útját és barátait. A nyugati hatalmak most új, finomabb módszerekkel próbálják megtartani a leggazdagabb területet, Afrika déli részét. A még 1975 végén is „fehér ötszögként” emlegetett térség Angola és Mozam- bik haladó rendszerének megszilárdulásával háromszögre zsugorodott: Rhodesiára, Namíbiára és a Dél-afrikai Köztársaságra. S most újabb „veszély” fenyeget: Zimbabwe és Délnyugat-Afrika függetlenségének kikiáltását minden korábbinál határozottabban követelik az ENSZ és az Afrikai Egységszervezet tagállamai. Optimista megfigyelők úgy is gonolták, hogy erre még 1978- ban sor kerülhet, s ötvenegyre nőhet a független afrikai államok száma velük. Nem így történt. A többségi uralom bevezetéséről Namíbiában az érdekeltek részvételével egyezmény, biztonsági tanácsi határozat ezúttal is született. Az Egyesült Államok, Franciaország, Kanada, Nagy-Britannia, az NSZK és a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet, a SWAPO képviselői az ütemtervben is megállapodtak. Eszerint ötezer kéksisakos és ezer-másfél ezer polgári ENSZ-ellenőr felügyelete mellett alkotmányozó nemzetgyűlési választásokat tartanak márciusban, áprilisban kidolgoznák az alkotmányt és Namíbia 1979 júliusában—augusztusában nyerné el függetlenségét. Az eredeti terv már a múlt év végére függetlenséget ígért, de a délafrikai fajüldöző rezsim különböző manőverekkel. többek között a törvénytelen választások, kierőszakolásával decemberben keresztülhúzta — keresztülhúzhatta! — a számításokat. Az imént felsorolt nyugati hatalmak mindenesetre „közvetítőkként” mossák kezeiket... Nem különb a helyzet Rhodesiában sem, ahol Smith miniszterelnök belső rendezési tervének kudarca után egy látványos huszárvágással Joshua Nkomót a Zimbabwe Hazafias Front egyik társelnökét próbálta leválasztani a haladó erők oldaláról. A nyári titkos találkozó azonban nem azzal az eredménnyel zárult, amire Smith számított. Néhány nappal utána Nkomo kijelentette: amennyiben Smith nem adja át önként a hatalmat a frontnak, úgy fegyveres harc útján kényszerítik ki a többségi hatalom bevezetését Rhodesiában... © Afrika földünk leggazdagabb kontinense — mondtuk az imént, de nemcsak az, hanem a legszegényebb is: a szó fizikai és pszichológiai értelmében egyaránt. Az éhínség, a betegségek legalább olyan ellenségei ma még a kontinensnek, mint a reakciós, neokolo- nialista erők. Különösen akkor, ha ezek is, azok is, egyszerre támadnak. Ez történt Északkelet-Afrikában is. „Nagy Szomália” illúzióját táplálva a mogadishui kormány 1977-ben az akkor már ígéretes úton járó szomszédja, Etiópia ellen fordult — olyan erővel, hogy az Addisz Abeba-i kormány csapatai csak 1978 tavaszán tudták kiűzni az országból az agresszorokat. A haladó etióp katonai kormányzat helyzetét a Szomáliái agresszió idején, s utána egy „testyérháború” is súlyosbította": az eritreai mozgalmak elszakadási törekvései. F.z a harc tulajdonképpen még tart — annak ellenére, hogy Addisz Abebából több alkalommal is méltányos rendezést ajánlottak fel a szakadárok- nak. (Ebben az ügyben talán a legszomorúbb, hogy az eritreai háború jó tíz évvel ezelőtt a reakciós etióp feudális rend ellen indult, s napjainkban egy haladó, anti- feudális kormányzat ellen olytatódik.) Vietnami memorandum A vietnami külügyminisztérium memorandumban tiltakozott a Kínai Népköztársaság hanoi nagykövetségénél a Vietnam északi határtérsége ellen elkövetett sorozatos provokációk miatt. A keddi hanoi lapok vezető helyen ismertetik az okmányt, amely többek között emlékeztet rá: a vietnami külügyminisztérium december 26-i jegyzékében már felhívta a figyelmet azokra a kínai provokációkra, amelyek komoly feszültséget okoznak a két ország határán. Ennek ellenére — mutat rá a memorandum — a kínai hatóságok újabb arcátlan cselekményeket hajtottak végre vietnami területek ellen az elmúlt napokban. December 24-e és 31-e között hét súlyos incidensre került sor, kínai támadások nyomán a közös határtérségben. Az akcióknak halálos áldozatai és sebesültjei vannak, továbbá több vietnami állampolgárt elraboltak a behatoló kínai egységek. Mint a memorandum hangsúlyozza, a veszélyes fegyveres támadások mellett a kínai fél folytatja provokatív propagandahadjáratát, amelynek célja a vietnami határtérség lakosságának megfélemlítése. A memorandum ismertette a vietnami külügyminisztérium határozott tiltakozását, követelve a kínai hatóságoktól: bocsássák szabadon az elrabolt személyeket, fizessenek kártérítést a meggyilkoltak családtagjainak, térítsék meg a támadások okozta anyagi veszteségeket. Az okmány végezel ül követeli a provokatív kínai cselekmények egyszer s mindenkorra való beszüntetését. Az ilyen, s hozzá hasonló helyzetek, vallási és törzsi ellentétek, a gyakran helyi háborúkba torkolló határviták ma még fel-feltörhetnek Afrikában. A kontinens 400 milliós népessége csaknem háromezer törzsre és altörzsre oszlik, s ahány törzs, annyi veszélyforrás, annyi külön- akarat, amely már eddig is sok áldozatot követelt a kontinens lakóitól... A földrész 49 független országa valamilyen módon mégis a jövőt formálja. Afrika az ENSZ tagállamainak egyhar- madát. az el nem kötelezettek mozgalmának pedig felét adja, 49 állama tagja az Afrikai Egvségszervezetnek. A kép ma még róluk nemegyszer kusza, ellentmondásos, de, hogy jól értsük őket, látni kell: 365 nap nem elég, s a sokszorosa is kevés lehet az arculatát, jövőjét most alakító Afrikának, országainak. Kocsi Margit
