Nógrád. 1978. december (34. évfolyam. 283-307. szám)
1978-12-03 / 285. szám
Labdarúgó NB I. Egyenlítés ax utolsó percben STC - Bp. Vasas 1-1 (0-0) Salgótarján, 6000 néző, v.: Lauber (Dorozsmai, Gálvöl- gyi). Salgótarjáni TC = Sziics — Cséki, Kegye, Varga S., Kovács J. — Kiss (Balga a 46. percben), Földi, Kajdi — Szoó, Bíró, Berindán. Edző: dr. Lakat Károly. Bp. Vasas: Mészáros — Török, Híres, Hegedűs, Földházi — Halász, Sze- bcgyinszky, Zombori — Varga I., Gass, Váradi. Edző: Mészöly Kálmán. A szombat kora délutáni bajnoki labdarúgó-mérkőzés előtti sajtótájékoztatón dr. Lakat Károly elmondotta, hogy háromesélyes a mérkőzés: győzzön a jobbik csapat — de az mi legyünk! Mészöly Kálmán nagyon udvariasan hangsúlyozta, hogy mint egykori játékosa, sokat tanult Karcsi bácsitól. Vadas Miklós, az MLSZ ellenőre a sportszerű küzdelem fontosságára hívta fel a figyelmet. A decemberi időjáráshoz viszonyítva jó talajú gyepszőnyegen mérkőztek a csapatok. Az első tíz percben három Vasas-szöglet jelezte a vendégek fölényét. A 15. percben Szoó lövése nyomán Hegedűs fején irányt változtatott a labda, de Mészáros a helyén volt. Az STC támadásaiban kevés volt a tervszerűség. A 23. percben Bíró beadása után a védőkről ismét eléje ívelő- dött a labda, de nehéz szögből, 6 méterről fölé fejelt. Zombori egyéni akciót kezdeményezett a 25. percben, lapos lövése nyomán Szűcs szögletre tornázta a labdát. Később a kapus a 16-oson kívül Gass elől tisztázott lábbal, mégpedig meleg helyzetben. A 28. percben a piros-kékek hagytak ki helyzetet. Szebe- gvinszkv pontosan átívelt a jobb oldalra, de Varga I. közelről mellé fejelt. A vendégek átlövési kísérletei nem sikerültek. A 43. percben Szoó jobbról középre ívelt, de Kajdi Mészáros kezébe fejelte a labdái. Az ellentámadás során Váradi keverte meg a hazai védelmet, de közeli lövésébe a jól kimozduló Szűcs belevetette magát. Szünet után az első tíz percben a hazai együttes diktálta az iramot. Ám nem volt eléggé folyamatos és tervszerű a csapatjáték, annál több az egyénieskedés, a labdacipe- lés, a rossz átadás. Élénkült a játék. Az 57. percben Szebe- gyinszky ■ a jobb oldalon Vargát futatta, aki középre ívelt, Szűcs rosszul mozdult ki a kapuból, de Gass az üres kapu mellé fejelt. Egy perc múlva Földházi csaknem végigvezette a félpályán a labdát, lövését Szűcs szögletre hárította. A Vasas-szögleteket Váradi és Zombori többnyire veszélyesen nyeste a kapu elé. Ami nem sikerült több mint nyolcvan percen keresztül — a góllövés —, az beteljesedett az utolsó hét percben. A 83. percben Szűcshöz került a labda. A kapus kidobta a 16-oson álló Csékihez, aki Kegyéhez akart passzolni, de lábáról leperdült a labda és a lesipüs- kás Szebegyinszky rácsapott, a tehetetlen Szűcs mellett a jobb sarokba ívelt. 0—1. (Óriási védelmi hiba volt.) A hazai együttes az utolsó percekben elkeseredetten támadott, mindent egy lapra tett fel. A 86. percben parázs jelenet után Földi tíz méterről a jobb kaTájfutós Az országos ba jnokság végeredménye Megérkezett a Magyar Tájfutó Szövetség hivatalos eredményértesítője a magyar egyéni bajnokságról és a vidéki éjszakai egyéni bajnokságról. A vidéki éjszakai egyéni bajnokságot Bükkszentkereszt kornyékén bonyolították le. Nóg- rádból legjobban a rutinos Marczis szerepelt, aki a 9. helyen végzett, Honfi és Ivák kiesett a küzdelmekből. versenyző állhatott rajthoz. Kijelölte a Magyar Tájfutó Szövetség edzőbizottsága a jövő évi válogatottkeretet. A „B” keretben helyet kapott Honfi Gábor, az STC versenyzője is. (zentai) pufára lőtte a labdát. A 90. percben sikerült az egyenlítés. Berindán jó labdával futtatta a jobb oldalon Szoót, aki az alapvonal közeléből laposan középre lőtt és a pontosan érkező Földi 5 méterről a bal alsó sarokba vágta a labdát. 1—1. Az első félidőben alacsony színvonalú, meglehetősen unalmas mezőnyjátékot láthattak a nézők: a lelátón és a televízióban. Mindkét csapat nagy hibaszázalékkal játszott, a támadások kevés veszélyt jelentettek a két kapura. Csupán egy-egy felvillanás emlékeztetett a régi idők focijára. Szünet után rövid ideig az STC birtokolta többet a labdát, de azután a Vasas erősített. Helyzeteket viszont ők sem tudtak kidolgozni. A góljukat nagy védelmi hiba előzte meg. Miként a Csepel ellen, az STC ezúttal is a sírból hozta vissza hazai pályán az egyik pontot. A mutatott teljesítmény alapján egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet. Alacsony színvonalú, közepes iramú, több apró szabálytalansággal tarkított mér. kőzésen az eredmény igazságos. Az STC kapujában Szűcs a gólról nem tehetett. Cséki teljesítményét a gól előtti elemi hibája lerontotta. Kegye határozottan küzdött. Varga jól semlegesítette Gasst. Kovács J. különösen az első félidőben volt magabiztos. A középpályán Kissnék semmi nem sikerült. A helyére beállt Balga lassúnak bizonyult. Földit csak gólja dicséri. Kajdi sokat fáradozott a mezőnyben. Szoőnak felvillanásai voltak. Bíró nem tudott igazán gólhelyzetbe kerülni. Berindán rengeteget futott, de a kapura nem volt veszélyes. A Vasas kapujában Mészáros megbízhatóan látta el kevés dolgát. A védelemből Hires és Hegedűs emelkedett ki. A középpályán Szebegyinszky volt a legjobb, Zomborinak nem ment a játék. Az újonc Varga I. gyorsaságát igyekezett kamatoztatni, kevés sikerrel. Gass gyengén játszott. Váradénak csak percei voltak. Lauber játékvezető egykét apró tévedéstől eltekintve megfelelően bíráskodott. «• Rozgonyi István Birkózás Rétsági jelentés Társadalmi Személyes és „szakmai'' kérdésekkel kerestük fel Rét- ságon Hesz Mihályt, aki csupán névrokona, a közelmúlt olimpiai bajnokának, ám ugyanúgy régi sportember, csak éppen a labdarúgáshoz kötődik elszakíthatatlan szálakkal. — Mióta végez társadalmi- munkát a sportban? — 1975-től vagyok tagja a Rétsági járási Labdarúgó Szövetségnek, pontosabban, LASZ-elnökhelyettes vagyok. De a foci mellett egyéb sportágakban is be-besegítek egv- egy verseny lebonyolítása alkalmával. — Hogyan került közel a sporthoz? — Nógrád községben születtem, szlovák nemzetiségűnek vallom magam. Az általános iskola elvégzése után. Budapest következett, itt folytattam tanulmányaimat középiskolában. Majd a következő állomás Sopron, az egyetem. Iskolaéveim alatt Budapesten az Előre ifiben, Sopronban pedig az egyetemi labdarúgócsapatban játszottam. Az egyetem elvégzése után szülőfalumba igazoltam visz- sza, majd Salgótarján következett. Odakerültem dolgozni és a ZIM-ben fociztam. Rövid idő után ismét visszakerültem szülőfalum közelébe Rétságon vásároltunk házat, és az lpolymenti Víztársulathoz mentem dolgozni. Aktivan már csak a kispályás mérkőzéseken szerepelek. Szívesen vállaltam a járási sportfelügyelőség vezetője által felkínált társadalmi megbízatást. Munkahelyi vezetőim nem ellenzik, hogy foglalkozom a sporttal. Igyekszem a munkámat maradéktalanul Röviden A rákoskeresztúri temetőben örök nyugalomra helyezték Szumega Rudolfot, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnökségi tagját. Az elhunyt neves szakembert a MÖSZ, a Ferencváros és sportbarátai kísérték utolsó útjára. ★ Bécs: a nemzetközi öregfiúk teremlabdarúgó-tornán Budapest válogatottja 9—3 (3—0) arányban verte az osztrák Neufeld együttesét. A magyar gólokat Rákosi (4), Dunai A. (3), Mészöly és dr. Fenyvesi szerezték. Berlin: a szocialista országok belügyi vívóspartakiádján a kardversenyt az NDK-beli May (4 győzelem) nyerte, honfitársai Müller (3) és Hpeltje (3) előtt. A magyar Körmöczy Csaba szintén három győzelemmel a negyedik helyen végzett. Megyei úttörő-olimpia Pászlón Eredmény: 1. Bokros István (MEAFC) 125,25, 2. Mo- ravszky János (Nyíregyháza), 3. Id. Bokros György (DVTK), ...9. Marczis István (STC). 1978. évi egyéni nappali bajnokság, Tokaj: Nógrád megyéből a továbbjutott megyei bajnokok vettek részt a küzdelmekben. összetettben az alábbi eredmények születtek. Felnőtt 21—A: 1. Vekerdy Zoltán (BEAC) 203,58, 2. Gyur- kó László (GSTE) 205,21, 3. Szabó László (H. Schönherz) 205,60, .... 10. Kéri Péter (STC) 226,99, ... 12. Honfi Gábor (STC) 234,31. Női 19—A: 1. Smiedmester Ilona (GSTE) 131,72, 2. Dániel Edit (Postás) 135,85, 3. Rostás Irén (HVSE) 137,56, ... 14. Bakos Mária (STC) 154,55. Ifjúsági fiú: 1. Molnár Géza (BEAC) 109,29, ... 26. Mender Róbert (STC) 159,6Sf. Serdülő fiú: 1. Széles Gábor (PVSK) 66,51, ... 36. Lő- rincz Attila (Bgy. MEDOSZ) 138,84. Serdülő leány: 1. Kiss Gabriella (Savária) 101,26, ... 23. Márton Krisztina (Bgy. MEDOSZ) 158,18. A férfiaknál 60, nőknél 45 örvendetes, hogy megyénkben a birkózás ismét kezd fellendülni. Erre példa az is, hogy egész sor iskolában megrendezik a grundbirkózást, a működő szakosztályokban egyre több fiatal tevékenykedik. Az elmúlt napokban Pásztón került sor az idei megyei úttörő-olimpiára. A fiatal birkózók szabadfogásban mérték össze tudásukat. Jó volt látni, hogy nem csupán Pásztóról, Salgótarjánból, hanem Érsekvadkertről, Rét- ságról, Kisterenyéről, Jobbágyiból, Kazárról egyaránt indítottak az iskolák versenyzőt az erőpróbán. A birkózópalánták nagy küzdeni akarásról tettek tanú- bizonyságot. A megyei úttörőolimpiáról súlycsoportonként a három legjobb pajtás szerzett jogot az Egerben megrendezésre kerülő területi úttörőolimpián való részvételre. Ezek pedig a következők voltak: 35 kg. 1. Szőke (St. Mali- novszklj úti Ált. Isk.), 2. Brun- da (Pásztó, Dózsa Gy. isk.) 3. Pistyás (Érsekvadkert). 38 kg. 1. Fekete (Pásztó, Dózsa Gy. isk.), 2. Kovács (Pásztó, Kun B. Ált. Isk.), 3. Handó (Kazár). 41 kg. 1. Kovács I. (St. Rákóczi úti Ált. Isk.), 2. Jelen (Érsekvadkert) 3. Sas (Rétság). 45 kg. 1. Bállá (K.-terenye), 2. Miklós (St. Rákóczi úti Ált. Isk.). 3. Berkó (Rétság). 49 kg. 1. Gyányi (St. Gagarin Ált. Isk.), 2. Papp (St. Gagarin Ált. Isk.), 3. Sándor (Pásztó, Kun B. Ált. Isk.). 53 kg. 1. Borisz (Jobbágyi Ált. Isk.), 2. Kiss (K.-terenye Alt. Isk.), 3. Menyich (St. Gagarin Ált. Isk.) 58 kg. 1. Kéri (St. Rákóczi úti Ált. Isk.), 2. Pálinkás (Palotás Ált. Isk.), 3. Rusper (Jobbágyi Ált. Isk.). 63 kg. 1. Me- deczki (Érsekvadkert Ált. Isk.), 2. Juhász (Jobbágyi Ált. Isk.) 68 kg. 1. Oláh (Pásztó. Kun B. Ált. Isk.), 2. Bakondi (St. Malinovszkij úti Ált. Isk.), 3. Mucs (St. Rákóczi úti Ált. Isk.). -f- 68 kg. 1. Varga (St. (Malinovszkij úti Ált. Isk.). 2. Takács (Jobbágyi Ált. Isk.), 3. Jugicsa (Jobbágyi Ált Isk.). A megyei úttörő-olimpia keretében azok is szőnyegre léptek, akik jövőre indulhatnak ezen az erőpróbán. A szakemberek kíváncsian várták a birkózópalánták küzdelmét. Itt az alábbi sorrend született: 29 kg. 1. Tóth (STC), 2. Árokszállási (Pásztó), 3. Paróczai (STC). 32 kg. 1. Takács, 2. Szabó, 3. Kántor (Mindhárom STC). 35 kg. 1. Tamasi (STC), Berecz S. (STC), 3. Major (Pásztó). 38 kg. 1. Bornai, 2. Radics, 3. Urbán (Mindhárom STC). 41 kg. 1. Tátrai, 2. Tari, 3. Nagy (Mindhárom Pásztó>, 45 kg. 1. Juhász (Pásztó). 49 kg. 1. Illefalvi (STC). + 58 kg. 1. Kiss (STC), 2. Bangó (Pásztó). A verseny krónikájához tartozik, hogy az STC mintegy ötven fiatalt vonultatott fel a pásztói versenyen. Ebből is kitűnik, hogy nagy gondot fordítanak az utánpótlás nevelésére és ha a szakosztály-vezetőség lelkesedésével párosul az egyesület, illetve a felsőbb szervek tenni akarása, segítségnyújtása, akkor elképzelhető, hogy néhány év múlva Salgótarjánban is sok szép birkózósikert könyvelhetnek el. Különben a megyeszékhelyen szombaton megrendezték Salgótarján város grund- birkózó bajnokságát, majd a megyei küzdelmekre kerül sor. Demény László 6 NÓGRÁD - 1978. december 3.i vasárnap * munkája: sportvezető teljesíteni, és van idő a szövetségi teendők ellátására is. — A járás labdarúgásának, helyzetéről mi a véleménye? — Az elmúlt vasárnap fejeződött be az 197S—79. évi őszi bajnokság. Összességében kedvezőek a tapasztalatok. Az előző évekhez viszonyítva jobb a helyzet. A járás, labdarúgása elsősorban ifjúsági szinten fejlődött. A csapatok és vezetőik időt, energiát nem sajnálva, ezen a szinten általánosságban megállják a helyüket. Itt elsősorban azokról kell szólni, akik az idén szervezték meg ifjúsági csapatukat és így az „A" osztályban szerepelhetnek. Kétbodony és Nógrád csapatát említeném. Helytálltak a megemelt követelmények között is. A felnőttbajnokságban két esélyes van a bajnoki címre — véleményem szerint. Ez a két csapat Szendehely és Nagyoroszi. Remélhető, hogy a tavaszi idényben nagyon éles küzdelmet vívnak a végső sikerig. — A középcsapatok a várakozásnak megfeleltek. Elma- rasztalólag kell szólni Nóg- rádsáp, Bánk, Nézsa, Legénd csapatairól, amelyek az elmúlt években a járási bajnokság vezető együttesei voltak, (a megyei „B”-ben is hosszú évekig szerepeltek.) Ezt a rangjukat elvesztették, a mezőny végén foglalnak helyet. Bánkot végül is ki kellett zárni! A sportszerűségi versenyt Nőtincs csapata vezeti. Itt azt is figyelembe vettük, hoqy a nőtincsi gárda mindig utazik (a pálya felújítása miatt) és egy esetben sem fordult elő, hogy késve érkeztek volna a mérkőzések színhelyére. — Tavaszi tervek és elképzelések? — Több hónapos szünet vár a csapatokra. Év végi közgyűléseken értékelhetik őszi szerepléseiket. elemezhetik, hogyan kell jobban csinálni tavasszal. Mi a télen játékvezetői tanfolfjamot szervezünk, ezzel segíteni akarunk egyre aggasztóbb játékvezetői gondjainkon. Említettem, hogy szünet vár a csapatokra, de csak olyan értelemben lesz szünet, hogy nincs bajnokság. A szövetség elkészítette a „téli focitervét” is. Megrendezzük az „öregfiúk” teremtornáját, amely rendkívül népszerű lett Ré+- ságon. Szeretnénk teremtornát az aktív labdarúgóknak is, segítve a tavaszi felkészülést. De gondoltunk a fiatalokra. serdülőkre is, akiknek ugyancsak teremkupa-ki- írással szeretnénk programot biztosítani — fejezte be nyilatkozatát a LASZ elnökhelyettese. Macska Emil TEKE Harmadik helyen végeztek Véget ért az 1978. évi NB Il-es nagygolyós tekecsapatbajnokság. Az utolsó két fordulóban izgalmas volt a mérkőzések menete. Ekkor az STC együttese a MÉMTE elleni nagyarányú győzelmével bajnokaspiránssá lépett elő. Az utolsó fordulóban azonban a szolnoki vereséggel odalett a magasabb osztályba való jutás, a jövőben is az NB II-ben szerepel mind a két salgótarjáni csapat. Így az STC végül is a dobogós 3. helyezést érte el. STC—MÉMTE 8—0 (2650— 2424 fa). STC: Magyar N. 435, Polaneczki P. 473, Verbovszky 443, Bánházi 452, Kotroczó S. 441, Ponyi 406. MÉMTE: Kéjei 339, Varga 297, Heltai 370, Ferencz 356, Borbély 396, Juhász 366. Egri Sp.—'St. Üveggyár 5— 3 (2511—2454). Egri Sp.i Hegyi 389, Pummer 445, Tóth 404, Széphegyi 417. Molnár 422, Tősi 436. St. Üveggyár: Dávid 436, Mag 405, Puszta 392, Csongrádi 381, Jakus L. 422, Jakus J. 418. Szolnoki Gyulai SE—STC 6— 2 (2503—2447). Szolnok: Schneider 429, Kalics 454, Bálint 449, Kefei 396, Bartók 369, Fehér 406. STC: Magyar N. 391, Polaneczki P. 398, Magyar S. 382, Ponyi 405, Borsós 426, Kotroczó S. 445. St. Üveggyár—Vasas Ikarus 6—2 (2665—2380). St. Üveggyár: Mag 469, Jakus L. 488, Jakus J. 454, Dávid 408, Puszta 437, Csongrádi 409. Vasas Ikarus: Maksai 385, Fogarasi 396, Éppel 409, Rizner 412, Bozsik 385, Ferencz 393. fektémA FabuJon babakrém ideális és nélkülözhetetlen a rendszeres csecsemőápoláshoz. Megakadályozza a nedvesség okozta ártalmakat a pelenka alatti bőrterületen. Nyugtató, fertőtlenítő hatású. Védi a baba bőrét a sérülésekkel, a fertőzésekkel szemben. Megakadályozza a kivörösödést, a kisebesedést. Rendszeres használata simán, rózsaszínűén tartja a baba bőrét. FÁSULOD - A BABA BŐRÉNEK IS ŐRE krém!