Nógrád. 1978. december (34. évfolyam. 283-307. szám)
1978-12-31 / 307. szám
Centenárium után UTAK«EMBEREK .’A\\\\\\\\V\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\Vi\\\\\\\\\\\\\\\\\ A salgótarjáni Kohász Művelődési Központ 100 éves — a centenáriumról az egész ország hallott és olvasott a rádióból. televízióból és az újságokból. Vannak néhány százan —, de lehet, hogy néhány ezren is... —, akiknek ez sokkal többet jelent egy szép, kerek évfordulónál. A munkás kulturális hagyományok teremtői, őrzői és folytatói számára ez meleg hangulatú ünnep volt, életükbe beépült, gazdag évtizedekre emlékezhettek vissza. A száznál is több kitüntetett, jutalmazott közül hármat kerestünk meg — hármójuk kapcsolata az intézménnyel csaknem „kiadja” a száz évet... Másfél évtized — a nehezéből ... Ha a „Stop [’’-jelzés, a betegség nem jön, Kovács József ma is az intézmény élén állna, A rekordot —, hogy tizenöt évig vezette a művelődési házat — így is nehezen tudják megdönteni utódai... És milyen másfél évtized volt az! — 1958. augusztusától 1973- ig tartott a munkaviszonyom itt — a kapcsolatom régebbi keletű. 1936-ban lettem acélgyári dolgozó. Voltam én kifutó, fűtő, hengerész, fénymásoló és még sokféle munkakörben, majd a felszabadulás után évekig különböző pártfunkciókat töltöttem be. Ügy hozta a sors, hogy harminc évvel ezelőtt a megyei falujárók felelőse lettem. A gyárban a pártbizottság agi- tációs propagandistája, személyzeti osztályvezető-helyettes voltam. Az acélgyáriak kulturális életétől a városi, megyei feladatok ellátása közben sem szakadtaim el. Közelebb akkor kerültem hozzá, aunikor a hangoshíradó kezelését átvettem, ünnepségeket szerveztem — a csoportok életét, munkáját jól ismertem, hiszen a próbáikra eljártam, az ünnepek mellett a hétköznapjaikhoz is volt közöm. Bár nem tartoztam se a színjátszókhoz, se a zenészekhez, se a kórushoz, baráti szálak fűztek hozzájuk — azt hiszem, ennek köszönhetem, hogy befogadtak. Nekem ez volt az életem, ez a ház — megszállottként szerettem a népművelő munkát. Meglehetősen zilált körülményeket találtam itt — nagy örömet jelentett, ha sikerült pénzt szerezni a jobb körülmények megteremtéséhez, otthonosabbá tenni az intézményt. — Sok úttörő kezdeményezés indult akkoriban... , — Bevezettük, hogy negyedévenként más-más baráti szocialista országot mutattunk be kiállításokkal, baráti találkozókkal. Az évek során egyre nagyobb helyet kapott az ismeretterjesztés — az úgynevezett „szalonnás” ismeretterjesztő előadásoktól a híres emberekkel való találkozásokig sok-sok formában. Nem mindenki juthat el a házba, a bejárókra gondolva készítettük a magnós műsorokat, tucatnyi községben tartottunk előadásokat. A Ganz-MÁVAG-gal közösen vállaltuk a felnőttoktatási kísérletet. Olvasóvá nevelni ' — Ezt a sok áldozattal járó munkát sok elismerés kísérte és az ön tapasztalataira, tanácsaira ma is igényt tartanak. — Közhely, hogy nem az elismerésért tettem, de azért jólesett. 1963-ban Kiváló népművelő kitüntetést kaptam, később elnyertem a szak- szervezeti munkáért érdemerem ezüst, és arany fokozatét. most a Szocialista kültéri ; * kitüntetést. A társa- vezetőség elnökeként ma is élő a kapcsolatom a házzal, ide mindig haza jövök. .. Vonsik Ernőné könyvtárvezető „csak” 19 éve dolgozik az intézményben. Kovács József igazgató mellett akkor Kiss Imre — ma a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója — volt a munkatárs. Először adminisztrátorként, majd könyvtárosként, tíz esztendeje. könyvtárvezetőként tagja a kollektívának. A szépen berendezett, korszerű és egyre népszerűbb könyvtár is mostohább feltételek mellett működött azokban az időkben. — Körben fapolcokon voltak a könyvek — féle any- nyi, mint most — csak a könyvtáros adhatta ki. A kölcsönzésben szinte ki is merült a könyvtáros funkciója. A brigádmozgalom erősödésével, az új közművelődési szemlélet kibontakozásával nyitottunk mi is kapuitat. Nagyon sokat jelentettek ebben az üzemi letétek — társadalmi munkában, puszta lelkesedésből kezelik ezeket aktíváink. A különböző vetélkedőkhöz, szavalóversenyekhez helyet, a felkészüléshez segítséget, az iskoláknak rendhagyó irodalomórákat, író-olvasó találkozókat adunk, szervezünk. Idén volt például a tizedik Váci Mihály városi szavalóverseny. — Mit jelent önök számára a hagyomány, az egykori olvasóegylet öröksége? — Először is egy nyugdíjas törzsgárdát, akiknek igényévé vált az olvasás. És azt a nagy feladatot, hogy növeljük az olvasók táborát. Ehhez persze új kezdeményezések is kellenek: az elmúlt években a legszebb munkánk a gyári könyvismertetések megtartása volt. A figyelő szemek, az előadások után hozzánk lépő érdeklődők miatt szívesen csináltuk. Azt hiszem ez is hozzájárult az olvasómozgalomban elért sikerekhez és talán a most kapott Szocialista kultúráért kitüntetéshez is. .. Nívódíjas a Petőfi Csics Györgyöt a gyár beruházási osztályán találtuk meg. A legismertebb és legnépszerűbb szakosztállyal, a színjátszókkal 36 éve dolgozik együtt, az 50-es évektől rendezőként. A hagyományok és az újítások kapcsolatáról, a gárda életének hullámhegyeiről és hullámvölgyeiről beszélgetünk. — Holnap megyünk a csoport nívódíját átvenni Budapestre. Ez megint egy csúcs —, ha erről visszatekintünk, legmagasabb „vonulatokat” a negyvenes években, / majd a legmélyebb pontokat a hatvanas évek végén, a hetvenes' évek elején láthatunk. Sokszor végiggondoltuk már: a színházpótló szerep elmúltával, az ötvenes évek feladatokkal zsúfolt időszaka után hogyan sikerült újra erőre kapni? A váltás, az irodalmi színpadra, pódium- és oratóriumjátékra való átállás nagyon nehéz volt, , valójában nem is sikerült a régi nívót elérni. Az utóbbi években nagy örömünkre újra a színház felé kanyarodtunk, de nem a színházpótlás igényével. A dolgozókat érdeklő és érintő témájú darabokat keresünk és szívesen játszunk rövidebb komédiákat is. — Rendhagyó szakosztály ez: a tagok fele középkorú, többségük fizikai dolgozó és a kulturált játékukkal tűnnek ki... — Amikor ötven-hatvan tagunk is volt, sokan csak pasz- szióból, a szép szó, a jó közösség kedvéért jártak közénk — és megtanulták a szép beszédet, mozgást. Azt sze-etnénk, ha a törzstagok mel'ett egyre több fiatalt látnánk' sorainkban. Lassan ál kell adnunk a stafétabotot... G. Kiss Magdolna Amatőr művészet - alkotó mozgalom A z amatőr művészeti moz- galom — több válságos periódust, korszakváltást „túlélve” — alapvetően két funkciót tölt be társadalmunkban. Mindenekelőtt biztosítja az önkifejezés lehetőségét, kibontakoztatja az egyén alkotó képességeit, fejleszti ízlését, általános és — a konkrét tevékenységtől függően — „szakmai” műveltségét. Másrészt jelentős szerepe van a politikai, ideológiai nevelő munkában, a kultúra és a tömegek kapcsolatának erősítésében, a közösségi gondolkodás és magatartás formálásában, a szocialista értékrend normáinak alakításában, terjesztésében. Ez utóbbi funkció kiteljesedésének szükségessége, szándéka fogalmazódott feladattá az elmúlt évek művelődéspolitikai döntéseiben, állásfoglalásaiban. Ezért elsősorban ehhez kell mérnünk az amatőr művészeti mozgalom megyei eredményeit, perspektíváit is. Két forrásból táplálkozik, s alapvetően kettős irányultságú ma is a megyében az öntevékeny művészeti mozgalom. Munkásmozgalmi hagyományokon építkezik az egyik, a népművészet őrzője, továbbfejlesztője a másik vonulat. A megyeszékhelyen, a szak- szervezeti mozgalom kereteiben működnek azok a több évtizedes múltú csoportok (bányász- és kohász-fúvószenekar, bányászférfikar), melyek elsősorban a nógrádi munkásfolklórt, dallamkincset feldolgozó repertoárjuk, hangversenyprogramjuk révén kapcsolódnak a művészeti érték- teremtés folyamatához, de elmaradhatatlan és pótolhatatlannak tetsző résztvevői — kiváltképp a két zenekar — a politikai, társadalmi ünnepségeknek, rendezvényeknek is. Az ugyancsak tradicionális a Petőfi színjátszó csoport — hosszabb-rövidebb megtorpanások után éppen az otthont adó Kohász Művelődési Központ centenáriumi évében tudott megújulni, melyet a közelmúltban kapott nívódíja is igazol. Az elmúlt egy, másfél évtizedben új távlatai bontakoztak ki megyénkben is a folklorisztikus, népművészeti tevékenységnek, hagyományőrző mozgalomnak. Az „új hullám” életre hívta együttesek sorából jó példaként a né- zsai vegyes kórus emelhető ki, melynek tevékenységében színvonalasan ötvöződik a tájjelleg, az etnikai és nemzetiségi karakter, találkozik a népzene és a műzene világa. A népi kultúra jó mecénásának bizonyulnak a szövetkezetek irányító szervei és az eredmények láttán nem marad el a termelőszövetkezetek konkrét támogatása sem. A megváltozott igények, a megújult életforma szükségletei újabb együtteseket is életre hívtak, frissebb keletű hagyományok is teremtődtek. Így vált az irodalmi szánpadi mozgalom bázisává Balassagyarmat, ennek nyomán erősödött meg — főként — a két városban a komolyzenei bázis. Szép sikereket tudhat magáénak a nógrádi fotóklub és a Főnix bábegyüttes, kiegyensúlyozott, folyamatos munka jellemzi a képzőművészeti stúdió tevékenységét, sok jó kezdeményezés történt a gyermekművészeti munka terén. Mindezek egyúttal a tanácsi irányítás művészetpolitikai gyakorlatának konkrét eredményei is. Az amatőr mozgalom természetes lételemét jelentik, a szakmai fejlődést és a közönséggel való kapcsolatot biztosítják a fesztiválok, művészeti szemlék. Az országos rendezvények sorából Balassagyarmaton az irodalmi színpadi napok és a B kategóriás társastáncverseny, Salgótarjánban a munkásfiatalok vers- mondó-találkozója és az animációs film- és bábszemle talált otthonra, jól beilleszkedve a városok formálódó szellemi életébe, közművelődési tevékenységébe. Hosszas formálódás után kialakult a területi (palócnapl, a megyei (például: bánki nemzetségi találkozó) és a járási szintű (rárósi napok, Palóc szőttes stb). bemutatók szakmai minősítő versenyek rendszere. A „hivatalos” adatok szerint több mint 300 csoportban, mintegy 5—55p0 résztvevője, alakítója van a megyében az amatőr művészetnek. S ha e számok — az emberi körülmények (házasság, katonaság stb.). változásai, az érzelmi, hangulati tényezők okozta nekibuzdulások és visszaesések következtében — elsősorban tájékoztató jellegűek is — és nem lehet belőlük a valós értékekre következtetnünk —, azt mindenesetre mutatják, hogy ma is jogos mozgalomról beszélni, tehetséges emberek százainak belső igénye, szükséglete fogalmazódik meg a közös tevékenységben, alkotómunkában. S hogy mindezek ellenére sincs gond nélkül megyénkben az öntevékeny művészeti mozgalom azt — egyebek közt — olyan jelzésekből is tudjuk, hogy a palóc folklór megjelenítése nélkülünk zajlott a televízió „Röpülj páva” vetélkedőjén, s a legutóbbi „Ki mit tud”-on is be kellett érnünk egy táncdalénekes nem éppen kiemelkedő szereplésével. (Ez pedig a hatvanas évek közepén itt rendezett könnyűzenei fesztiválok ugyancsak kevéske hagyománya). A Bolyai Gimnázium leánykórusának rendszeres jó szereplésén kívül eleddig nem születtek kiemelkedő eredmények a diáknapok művészeti seregszemléin sem. E figyelmeztető jelenségek okai közül a folyamatos, belső nevelő munka hiánya és — ami ezzel szorosan összefügg — a szakmai irányítás, vezetés megoldatlansága kínálkozik az első helyre. Még a legjobb csoportoknál is aránytalanul nagy hangsúlyt kap az évi egy-két jelentősebbnek ítélt szereplésre, fellépésre való készülődés, sőt a módszertani központok ez irányú tevékenységében is a „kampányjelleg”, az úgyneveztt „kiemelt” rendezvények konkrét előkészítése, segítése dominál. Hiányoznak a báziscsoportok, kevés a szakember, nem elég hatékony az együttesek vezetőinek képzése, továbbképzése. Sok nagy múltú csoport (például a bányászférfikar vagy a „Petőfi” színjátszók) utánpótlási gondokkal küzd, az ifjúsági mozgalom vállalási, pályázati rendszere inkább ösztönöz egyéni alkotómunkára — főleg a képző- és iparművészet terén —, mint az együttes tevékenységet igénylő hagyományos „műkedvelésre”. Jk problémák e vázlatos felsorolása is érzékelteti, hogy az öntevékeny művészeti mozgalom továbbfejlesztése elsősorban azt igényli, hogy a spontán, véletlenszerű mozzanatok helyett nagyobb szerepet kapjon a tudatosabb eszmei, politikai orientáció, az állami szervek több kezdeményezéssel, növekvő felelősséggel irányítsák a kulturális életnek ezt a területét is. Művészetpolitikánk általános irányelvei szerint az amatőr mozgalomban is azokat a törekvéseket kell ösztönöznünk, támogatnunk, melyek direkt társadalmi igényeket elégítenek ki, biztosítják az egyéniségformálás és a közösségteremtés összhangját, melyek jobban ágyazódnak mindennapjainkba, nagyobb hatással formálják környezetünket. Továbbra is az amatőr mozgalom küldetésének tartjuk megyénkben a munkásmozgalmi tradíciók ápolását és a „tiszta forrásból” eredő, nemzeti kultúránk , gyarapodását szolgáló népművészeti hagyományok, szokások őrzését, gondozását. Ezzel mélyülnek, gazdagodnak a szülőföldhöz, szocialista hazánkhoz fűződő érzelmi viszonyok is. Az amatőr művészeti mozgalom célkitűzései egybecsengnek általános politikai céljainkkal, e sajátosan emberi — legtöbbször közösségi — tevékenység sokak számára az önkifejezés lehetőségét, a kiegyensúlyozott lelkiállapot feltételét, az öröm forrását jelenti, sokakban visszhangoznak Ady sorai: „szeretném magam megmutatni, hogy iátva lássanak”. S e közvetítőkön keresztül az amatőr művészet nemcsak kiegészíti a munkafolyamatot, hanem vissza is hat rá, formálja, alakítja az emberek gondolkodás- módját, erkölcsi arculatát, világnézetét is. Ezeknek az ösz- szefüggéseknek a figyelembevételével kell az öntevékeny művészeti mozgalmat fejlesztenünk, ebben a szellemben kell távlatairól szólnunk. A mozgalom számára lehet ugyanis káros mind a fanyal- gó, lekicsinylő felfogás, mind pedig a természetes életfolya-' matokból kiszakított, profizmusba hajló „művészkedés”. A tartalmi célok megvalósítása nemcsak a szemlélet változásait igényli, hanem konkrét szervezeti intézkedéseket is feltételez. Ezek sorában elsőként egy központi ének-, zene-, tánc-, bábegyüttes és egy megyei amatőr művészeti centrum létrehozásának szükséglete fogalmazódik meg, amely nemcsak integrálná és közvetítené a megyei folklórt, hanem kisugárzó hatással lenne a báziscsoportok, a községekben működő együttesek munkájára is. Törekedni kell fiatal szakemberek letelepítésére, megfelelő élet- és munkakörülményeik biztosítására és hatékonyabb munka szükséges a művészeti csoportvezetők képzése, továbbképzése terén. Az országos és megyei, járási bemutatók kialakult rendszerének módosítása nem indokolt. Érdemesnek látszik az animációs szemlét nemzetközivé szélesíteni. A salgótarjáni munkás kulturális hetek kétévenkénti programjában helyet kell biztosítani egy olyan művészeti rendezvénynek, amely kapcsolódik a hagyományokhoz s jól reprezentálja a város szellemi életét. Nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy a volt szécsényi járás jó tradíciói (rárósi napok, Palóc szőttes) az új közigazgatási rendben is továbbéljenek. A megye 1979. évi közművelődési tervében kiemelt feladatként jelenik meg a kulturális szolgáltatások rendszerének kialakítása, a megy^ intézmények összehangolt községi tevékenysége. E gondolat továbbfejlesztéseként indokolt megvizsgálni annak lehetőségét, hogy az amatőr művészeti mozgalom hogyan kapcsolódhat folyamatosan a vendéglátás, az idegenforgalom, a kulturált szórakoztatás programjához, Egy „forgószínpadszerű- en” kimunkált, koordinált „tájolási” terv alapján nemcsak a csoportok rendszeres foglalkoztatását lehetne megoldani, hanem színvonalas műsorokat lehetne biztosítani a vendéglátóipari egységekben és ellensúlyozni valamelyest a „hakni- brigádok” ízlésromboló hatását is. 'Természetesen az amatőr * művészeti mozgalom továbbfejlesztésében is érvényesek azok a követelmények, hogy a meglévő lehetőségekkel, adottságokkal kell elsősorban jobban gazdálkodni. Az érdemi, tartalmi feladatok megvalósításának azonban a jövőben is megteremtődik az anyagi fedezete, objektív alapja. Így a progresszív hagyományok vállalása mellett a kezdeményezőkészség, az új utak keresése jelenti a továbblépés alapvető feltételét az amatőr művészeti mozgalomban is. Csongrády Béla Sliitliner-zongorák a világ m:nden iáján Bevesz Napsugár: Család A lipcsei Blüthner zongoragyár a közelmúltban ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját. 1843 óta 145 ezer Blüthner- zongorát szállítottak Lipcséből a megrendelőkhöz. A Blüthner név fogalom a zenei világban. A vevők listáján olyan nevek szerepelnek, mint Liszt Ferenc Csajkovszkij, Furtwängler, Sosztakovics, Mario del Monaco; a könnyű múzsa hívei közül pedig Udo Jürgens és Adamo ‘is ezt a márkát vásárolta meg. A zenekedvelő országban azonban nemcsak a zongorakészítésnek vannak nagy hagyományai. Hasonló múltra tekinthet vissza a csembalók, spinétek készítése is, amelyek nemzetközi barokk zenei versenyeken szereznek hírnevet, megbecsülést, nemcsak az előadóknak, hanem a gyártóknak is. Az NDK-ban több mint 12 ezer kiválóan képzett hangszerkészítő dolgozik. Képzésük főleg a „zenesaroknak” becézett vidéken, Markneu- kirchenben és Klingenthalban történik, mert itt nemzedékről -nemzedékre öröklődik a zene és a hangszer szeretete, tisztelete.
