Nógrád. 1978. december (34. évfolyam. 283-307. szám)

1978-12-31 / 307. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek i XXXIV. ÉVF„ 307. SZÁM ÁRA: 1 FORINT 1978. DECEMBER 31., VASÁRNAP Megszilárdítani eredményeinket írta: Hoffer István, a megyei tanács elnöke A z eltelt év végén, az új év küszöbén a számvetés készítésekor gondolunk az el­ért eredményekre, terveinkre és a ránk váró feladatokra. A népgazdaság egészére vo­natkozóan a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, megyénk gazdasági ered­ményeit és az elkövetkezendő év feladatait illetően a megyei pártbizottság vonta meg a mérleget. Az országgyűlés — a téli üléssza­kon elfogadta a jövő évi tervet és költségve­tést. A megyei tanács az új év első napjaiban vizsgálja majd meg az 1978-as gazdasági év eredményeit, és határozza meg az új eszten­dő főbb gazdasági feladatait. Eredményeink és feladataink ismeretében megállapítható, hogy az 1979-es esztendő nem csupán egy a hetvenes évek sorában. A jövő szempont­jából az új év meghatározója lesz a követ­kező évek munkájának is. A megyei tanács és a végrehajtó bizottság gazdaságszervező munkája során az 1978. évi és a középtávú célkitűzések teljesítése ér­dekében rendszeresen foglalkozott gazdaság- politikai kérdésekkel. Elmondhatjuk, hogy a tanácsok gazdaságszervező tevékenysége ja­vult, megyénk gazdasága alapvetően az ere­deti célkitűzéseknek megfelelően fejlődött. Nőtt a termelés és a munka termelékenysége, bővültek a termelői alapok. Gazdasági épí­tőmunkánkban erősödtek az intenzív voná­sok és ezzel párhuzamosan tovább javultak a lakosság élet- és munkakörülményei. Me­gyénk tovább gazdagodott az eltelt eszten­dőben, s ezen belül csupán a lakosság élet- körülményeire utalva érdemes elmondani, hogy emelkedett a lakóhelyi ellátottság szín­vonala. az előirányzatnak megfelelően mint­egy másfél ezer új lakással gyarapodnak me­gyénk települései. Továbbra is gondot jelent azonban, hogy a telepszerű többszintes, cél- csoportos lakások száma nem éri el a ter­vezettet. A közműfejlesztések a korábbi évek­hez viszonyítva felgyorsultak, megfelelő ütemben épült a Nyugat-nógrádi Regionális Vízmű, a salgótarjáni déli főgyűjtő és meg­kezdődött hat törpe vízmű kivitelezése is. A gyermekintézmények és az isKolai háló­zat bővítése tovább folytatódott az elmúlt esztendőben. Átadásra került Salgótarjánban az ifjúsági ház, Palotáson a művelődési ott­hon és Salgótarján felszabadulásának 34. évfordulóján ünnepélyes keretek között fel­avattuk a Pénzügyi és Számviteli Főiskola új iskolaépületét is. Balassagyarmaton a kórház rekonstrukciója folytatódott, ezenkívül szá­mos. a lakosság életkörülményeit javító új létesítménnyel gazdagodtak járásaink, köz­ségeink. A megyei tanács és a városi tanácsok gaz­daságszervező munkája ma már a hatodik ötéves ten' előkészítését is szolgálja. A nép­gazdasági helyzetből adódóan az 1979. évi feladatainkat nehezebb körülmények között kell megoldani. Kulcskérdés a további mun­ka során, hogy az egyensúlyi helyzet, a mi­nőségi és hatékonysági tényezők megfelelően javuljanak. A fejlődés ütemét a tanácsi gazdaságban is ennek kell alárendelni, más szóval, a lakos­ság életkörülményeinek javításában elért eredményeinket hatékonyabb, jobb munkával tudjuk megszilárdítani, továbbfejleszteni. Alapvető az is, hogy eszközeinket a folya­matban levő beruházások befejezésére, a ki­emelt társadalompolitikai jelentőségű fej­lesztésekre koncentráljuk. A mérleg megvonásának idején és a jövő évre. évekre gondolva, szükséges hangsúlyoz­ni, hogy a takarékos, célszerű gazdálkodás megvalósításának a helyi tanácsok tevékeny­ségében az eddigieknél is nagyobb helyet kell kapnia. Az eltelt évben megmutatkozó beruházási gondok 1979-ben részben megma­radnak. A beruházási egyensúly megteremté­se továbbra is fontos feladat. Ilyenformán az előirányzatok a korábbinál is átgondoltabb, célszerűbb ütemezését, a tervszerűbb előké­szítő és kivitelező tevékenységet kell minde­nütt megvalósítani. A lehetőségekkel szigorú összhangban, a takarékosabb, ugyanakkor a hatékonyabb gazdálkodásra törekedve, a meg­levő építőipari feszültségek ellenére is telje­síthetjük 1979. évi terveinket. A tanácsi gazdaság cselekvési programjait is a hatékonyság, a fegyelmezett munka kell, hogy jellemezze. Ezt azért is szükséges hang­súlyozni, mert a gazdálkodás minden szint­jén a legfőbb feladat a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítása, illetve ennek sokoldalú elősegítése. Ezt csupán a minőségi követelmények érvényesítésével, a beruházá­sok tervszerű megvalósításával, a belső tar­talékok feltárásával és hasznosításával, az ésszerű anyag-, munkaerő- és energiatakaré­kossággal lehet elérni. Mindezek alapot nyúj­tanak a tanácsi szervezet valamennyi szintjén a további munkához, amelyben a gazdálkodá­si fegyelmet, a felelősséget, a korszerű veze­tést, szervezést, az irányítás módszereit szük­séges tovább javítani. A tanácsi fejlesztési tevékenységet az új esztendőben a párt- és tanácshatározatokban megfogalmazott elveknek megfelelően kell folytatni, különös figyelemmel a lakásépítés, a gyermekintézmény, a szakmunkásképző ob­jektumok és a közműfejlesztés érdekében. Az új esztendő feladatai között szerepel például a tervezett lakások időben történő felépítése és a lakásépítésben a megfelelő átmenet biz­tosítása is. A tanácsi költségvetésben a közkiadások mérséklésére hozott döntés a megye költség- vetésében szerényebb mértékű növekedést tesz lehetővé. Ugyanakkor a növekedési ütem csökkentése, a korábbi intézményi alapellá­táshoz képest, nem jelent visszalépést, sőt, néhány területen kisebb minőségi fejlesztések­re is sor kerülhet. Tanácsaink részére a lehe­tőségek bizonyos mértékű behatároltsága te­hát — az irányításban és a végrehajtásban egyaránt — az eddigieknél is tervszerűbb, szervezettebb, hatékonyabb munkát követel. A tervezési gyakorlatban erősödnie kell a differenciáltságot meghatározó elveknek, a feladatok egyszierűsítése mellett a szervezeti és szervezési intézkedésekkel elérhető tarta­lékok feltárásának, és gyorsítani szükséges például az építési jellegű munkák befejezését, támogatni a beruházást is helyettesítő, mér­téktartó rekonstrukciókat. El kell érni, hogy az ésszerű takarékosság mindennapos gya­korlattá, a gazdálkodás szerves részévé vál­jék. Itt és most is megragadom az alkalmat, hogy a megye munkáskollektíváinak, dolgozó parasztságának és értelmiségijeinek — a helyi tanácsok nevében is megköszönjem azt az önzetlen segítséget, amit a települést fej­lesztő társadalmi munkában 1978-ban kifej­tettek, amivel hozzájárultak városaink és falvaink szépítéséhez, gazdagításához. T anácsaink az új esztendőben is számí­tanak feladataink, céljaink elérésében a társadalmi összefogás erejére, a lakosság hathatós, eddig is számos nagyszerű ered­ményt felmutató társadalmi munkaakcióira. Közös céljaink elérésében Nógrád megye la­kosságának, tanácsaink eredményekben gaz­dag, boldog új esztendőt kivánnak! Mai számunkban: amerika szabad földje Megszűnt a megye legkisebb járása flmator művészet — alkotó mozgalom Új akcióprogram A KISZ Nógrád megyei bi­zottsága a közelmúltban fo­gadta el az 1979/80. évi akció- programot a dolgozói területén levő ifjúkommunisták részé­re. Mint a tervezet megálla­pítja, a fiatalok a KISZ IX. kongresszusa, a megyei kül­döttgyűlés határozatai végre­hajtásával vállalnak részt a megyei gazdasági és társada­lompolitikai célkitűzések vég­rehajtásából. Feladatként határozták meg az 1979. évi helyi gazdasági tervek végrehajtására törté­nő mozgósítást, kapcsolódva a pártszervek, -szervezetek cse­lekvési programjaihoz; a szo­cialista munkaversenyben való részvételt a sajátos munkafor­mákban. egyéni vállalásokkal, a termelés hatékonyságának, minőségének javítása érdeké­ben; az eszmei-politikai neve­lő és agitációs propaganda- munka elősegítését, hogy a dolgozó fiatalok megértsék és támogassák a helyi gazdaság- politikai célok megvalósítását. Az akcióprogram részlete­sen is meghatározza az új moz­galmi év teendőit. így pél­dául az ipar, a mezőgazdaság, az építőipar, a közlekedés te­rületén, valamint feladatokat tűz ki a védnökséget vállaló KISZ-szervezetek elé is. Folytatják az Ifjúkommunis­ták az ötödik ötéves tervért elnevezésű megyei verseny­mozgalmat, ismét meghirdetik az Alkotó ifjúság pályázatot, a Ki minek mestere? Ki mi­nek szakértője? vetélkedőket és még más hasonló verse­nyeket rendeznek. A megyei akcióprogram alapján a későb­biekben az alsóbb szintű szer­vezetek is elkészítik kiegészíté­seiket. Millió tonna szén Jelentékeny föladatokat ró 1979 a Nógrádi Szénbányák dolgozóira. A vállalat a jövő esztendőre 1 millió 30 ezer tonnányi szén kitermelését irányozta elő. Ennek a szén- mennyiségnek túlnyomó része — 980 ezer tonna — mélymű­velésből, elenyésző hányada — 50 ezer tonna — külfejtésből származik majd a tervek sze­rint. A kányásiakra 250 ezer ton­na szén kibányászása vár a következő évben. Mivel en­nek az aknának a munkáját régóta hátráltatták főteho- mok-, víz- és iszapbeünüések, lassan halad benne a föltárás, meg az előkészítés. Emiatt nincsen nagyobb termeléshez kellő fejtésre kész szénvagyon. A jövőben — a későbbi ered­ményesebb munka kedvéért — gyorsítani muszáj a föltárás­sal és az elővójással kapcso­latos munkákat. A mérikesiekre 280 ezer tonna szén fölszínre juttatá­sát szabták a vállalat illeté­kesei. Ez a szén mennyiség azonos az 1978-as tervezettel. A t izeidettes ereszkéhez tar­tozó széntelepek geológiai ál­lapota — és főleg gyengébb minősége — miatt irreális lett volna nagyobb föladatokat kitűzni. Tiribesnek — a terv szerint — 160 ezer tonna szenet kell 1979-ben a népgazdaság ren­delkezésére bocsátani. Ez a mennyiség mintegy hat száza­lékkal kisebb az idei előirány­zatnál. A terv mérséklését a jövőre elvégzendő három frontátállás és az egyik front­fejtés igen nehéz geológiai vi­szonyai indokolják. Szorospatakon 290 ezer ton­na „fekete gyémánt” kiterme­lését kívánják elvégezni 1979- ben. Evvel a mennyiséggel be­hoznák azt a 30 ezer- tonna le­maradást, amit idén a Gullick nevű önjáró fronlbiztosító be­rendezés kiesése okozott. A termelés növelését az új OR—4-es önjáró fejtőgép be­állításával próbálják elérni. A kazári külfejtésből 50 ezer tonna szenet kíván nyer­ni a vállalat, ezzel ellensú­lyozzák a mélyművelésből származó szénmennyiség csök­kenését. A vállalat fokozni kívánja a jövő esztendőben a nagy értékű gépek kihasználtságát. Evégből műszaki . változtatá­sokat, szervezési módosításokat hajtanak végre és szélesítik a folyamatos munkarend körét. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom