Nógrád. 1978. december (34. évfolyam. 283-307. szám)

1978-12-30 / 306. szám

Eddig nyolc község lakóinak pénzügyeit intézték a ludányhalászi takarékszövetkezetben. Január 1-től Nagylóc, Hollókő és Zsunypuszta is csatlakozik az előbbiekhez, ahol eddig mintegy 2700 tagot számoltak, s a következő évtől már közel 3600-an lesznek. A ludányha­lászi takarékszövetkezetben 17 millió forintos betétállományt tartanak nyilván, az igé­nyelt kölcsönök három és fél milliót tesznek ki. Főleg a személyi, építési és áruvásárlási kölcsönök a „divatosak”, de a mezőgazdasági munkák termelési kölcsönei után is sokan érdeklődnek. Képünkön: Makra Istvánná főkönyvelő és Dcmus Sándorné központi pénz­táros a gépi könyvelés által feldolgozott adatokat ellenőrzik. — kulcsár — Lengyelország Agrárkörök Az agrárkörök a lengyel parasztok gazdasági szerve­zetei. Hagyományai még az első világháború idejére nyúl­nak vissza, amikor is azért jöttek létre, hogy elősegítsék a mezőgazdaság tudományos haladását. A falvak 90 száza­lékában működő, a parasztok 85 százalékát tömörítő agrár­körök jelentős szerepet ját­szanak a tanyák földművelésé­nek szabályozásában, a mező- gazdaság gépesítésének fej­lesztésében. Az agrárkörök megszerve­zik az állami gazdaságok kol­lektív ellátását műtrágyával, gépekkel és berendezésekkel. A legjobb tapasztalatok köz­zé tételével hatékonyan segí­tik a földművelés és az állat- tenyésztés struktúrájának és színvonalának javítását. Ezek a szervezetek kollektíván mű­velik azokat a földelhet is, melyeket az idősebb parasz­tok az állam rendelkezésére bocsátottak nyugdíjjáradék fejében. Kollektív állatte­nyésztést folytatnak és előse­gítik a kisparasztok és a ter­melőszövetkezetek közötti együttműködés kialakulását. Az agrárkörön belül műkö­dik a parasztasszonyok köre, amely a tanyákon dolgozó leá­nyokat, asszonyokat egyesíti és lehetővé teszi, hogy a ház­táji gazdálkodás tapa sztala- tainak kicserélése mellett megvitassák a gyermekneve­lés problémáit, ápolják a ha­gyományokat és a népszokáso­kat is. Szereijük egymást.. (?) Ahogy közeledik az óév búcsúztatása, egyre sűrűbben ér­nek a kellemes meglepetések. Langy melegség önti el szí­vemet. Annyi mérgelödés, piszkálódás, s az olykor verseny­szerűen űzött kiborítósdi ütán, lám, mégiscsak mintha elfér­nénk egymás mellett a földön, sőt, mintha még szeretnénk is egymást. A salgótarjáni Arany János úti óvoda fölötti dombolda­lon hónapok óta a sárban-szánkózásban gyakorolják magu­kat mindazok a lakók, akik a domb tetején leltek ottho­nukra. S karácsony előtt mi történt? Bizony, senki ki nem találná! Titokzatos kezek, titokzatos szerszámokkal talán a hajnali szürkület leple alatt négy lépcsőt vágtak a legmere­dekebb szakaszra. De még mindig nem jött el a Kánaán. Mert másnap délutánra — bizonyára ugyané titokzatos sze­mélyek — vörös salakkal szórták be az újdonatúj lépcsők felé vezető sárösvényt. Hálatelt szívvel tapossuk a puha sa­lakot. Igen, ez egyre gyanúsabb: mégiscsak szeretjük egy­mást? A Kővár étteremben megrakott tálcámat még alig he­lyeztem az asztalra, amikor a használt edények leszedésével foglalkozó egyik hölgy észrevette, hogy elfeledkeztem az evőeszközökről. Térült-fordult, s mire kettőt pilloghattam volna, tálcámra helyezte a kanalat, kést, villát. Visszatérve a szerkesztőségbe, a kapuhoz — előttem, vagy tíz lépésnyire — egy fiatalember ért. De mivel alig­hanem hátul is szemeket hordott, szélesre tárta az ajtót, s türelmesen várt, hogy előreengedhessen. Mitagadás, most már határozottan felmelegedtem az örömtől. Mintha már sok is lenne a jóból! Ám, szerkesztőségi szobámban egy panaszos várt. Tóth Istvánná, a garzonház lakója, aki kedves szomszédai, az idős Géczi Lászlóék ügyében járt. Gécziék karácsony első napján, 25-én, bejelentették a GELKÁ-hoz meghibásodott készüléküket. Másnap újra be­jelentették, gondolván, ismétlésben a tudás. 28-án, panaszo­sunk, Tótínlé, személyesen érdeklődött a GELKÁ-nál. A használt hangnemből ítélve neki aligha volt része a szeretet felé áradó hullámaiban, mint mostanában nekem. Pedig meglobogtatta azt a lapszámot is, amelyben a GELKA ün­nepi ügyeletét hirdeti, 24 órán belüli javítást ígérve a ked­ves rászorultaknak. Az érv azonban kevésnek bizonyult a szeretet forrása fakasztásához. Jómagam viszont megnyugodtam. Szorongásom oldó­dott, így van ez jól. Mert a szeretetet sem lehet túlzásba vinni. Nem bizony, annak előbb-utótb böjtje lesz. Inkább maradjon minden a régiben: egy kicsit ebből, egy kicsit abból. Ezt legalább már megszoktuk. — szendi — Hatvanéves a magyar kommunista ifjúsági mozgalom Alig egy hónapjá ünnepel­tük a Kommunisták Magyar- országi Párja megalakulásá­nak 60. évfordulóját, s de­cember 30-án újabb jubileum­ra, a KIMSZ megalakulásának 60. születésnapjára emléke­zünk. 1918. október 30-a, a polgá­ri demokratikus forradalom győzelme és november 24-e, a KMP megalakulása volt a kommunista érzelmű és a baloldali szociáldemokrata if­júság akaratából megszületett kommunista ifjúsági mozgalom előzménye. A KIMSZ (Kom­munista Ifjúmunkások Ma­gyarországi Szövetsége) elfo­gadta a KMP eszmei-politikai vezetését és csatlakozott a kommunista párthoz. Meg­alakulását követően széles körű agitációs és propaganda- munkát fejtett ki a fiatal munkások között, tagjai pe­dig népszerűsítették a KMP politikáját, részt vettek a párt által szervezett tüntetések­ben, terjesztették a kommu­nista sajtó termékeit. 1919. el­ső napjaiban — miközben szo­lidaritást vállallak a letartóz­tatott kommunista vezetőkkel — „Mi nem leszünk kizsákmá­nyolt proletárok” jelszóval szerveztek nagyszabású tün­tetést. ELŐSZÖR LEGÁLISAN A Tanácsköztársaság győ­zelmének kikiáltása után a kommunista ifjúsági moz­galom virágzásnak indult. A KIMSZ megindította központi lapját, az Ifjú Proletárt, amely minden vitatott kérdésben a kommunisták és a baloldali szociáldemokraták mellett fog­lalt állást. Az ifjúsági szövet­ség taglétszáma szinte napok alatt 120 ezer főre emelkedett, melynek kétharmadát az if­júmunkások alkották. A KIMSZ egyik legnagyobb ér­deme, hogy elsőként írta zász­lajára a munkás- és paraszt­ifjúság szövetségének jelsza­vát. Ez alatt az idő alatt nem kevés dolga akadt a szövet­ségnek. Jelentős szerepe volt a dolgozó fiatalok sérelmei­nek orvoslásában, a tanoncok- nak a Közoktatásügyi Nép­biztosság hatáskörébe he­lyezésében, azoknak a ren­deleteknek megalkotásában, amelyek szabályozták a tanu­lási és munkaviszonyukat, megtiltották bántalmazásukat, elbocsátásukat és felemelték órabérüket. Különös gondot fordított a KIMSZ a szegény sorsú fiatalokra, ösztöndíjban részesítették a rászoruló egye­temi és főiskolai hallgatókat, megteremtette a diákmenzákat, a diákotthonokat és üdülést szervezett a rossz egészségi állapotban levő tanulóknak. A KIMSZ tevékenységének központjában — csakúgy, mint ma az ifjúsági szövetségnek — a fiatalok eszmei-politikai nevelése állt. Fő feladatául a proletárdiktatúra ügyének szolgálatát tűzte ki. Tevé­kenységének már első napjai­ban szélesítette kapcsolatait a nemzetközi téren is, Sza­muely Tibor volt az, aki az első szálakat fonta a KIMSZ és a Lenini Komszomol között. Hétköznapi forradalmi tet­teik röviden summázva szere­pelnek itt. Végrehajtásuk során voltak viták, de e viták szülték az eredményeket is. Ám egy dologban nem vitat­koztak a KIMSZ lelkes tag­jai. Abban, hogy amikor ve­szélybe került a Tanácsköz­társaság, fegyvert fogtak, úgy indultak megvédeni azt. Az Ifjú Proletár 1919. áprilisában így írt: „Ha kell, vérünk hul­lásával, utolsó lehelletünk- ig vívjuk és álljuk a harcot, de elnyomottak, kizsákmá­nyoltak többé nem leszünk!” ILLEGALITÁSBAN A Tanácsköztársaságot ke­gyetlen fehérterror váltotta fel, a KIMSZ-esek pedig illegalitásba szorultak. S bár legjobbjaikra állandóan le­csaptak a haladás ellenségei, megölték Krammer Sándort, a KIMSZ egyik alapító tagját, letartóztatták Krieszl Já­nost, az MSZMP ifjúsági cso­portjának akkori vezetőjét és több más KIMSZ-vezetőt, a baloldali ifjúsági csoportok töretlenül tovább működtek. Munkájuk nyomán gyűlések, sztrájkok, leventelázadások, sorakoztak egymás után, ame­lyeket újabb letartóztatások és gyilkosságok követtek, me­lyeknek áldozatául esett Lőwy Sándor, a KIMSZ KB titkára, Sallai Imre, Fürst Sándor és Kilián György is. Mindez együttvéve sem törte meg a magyar kommunista ifjak hi­tét és bátorságát, melynek számos tanújelét adták előbb a spanyol szabadságharcban, majd a második világháború leleplezésében és a német fa­sizmustól való megszabadu­lás harcában. Az ifjúkommu­nisták akciócsoportjai röpla­pokat nyomtattak és szórtak, melyeken hirdették, hogy él a párt és él az ifjúsági mozga­lom. A német megszállás után kibontakozott fegyveres par­tizánharcból is aktívan kivet­ték a részüket. Ezekből az időkből maradt a maiaknak emlékül Braun Éva, Kulich Gyula, Pataki István, Pesti Barnabás, Ságvári Endre hal­hatatlan neve. AZ EGYSÉGÉRT A német katonák csizmái még hazánk földjét taposták, amikor 1944. december 14-én az MKP kezdeményezésére megalakult a MADISZ, a Ma­gyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség, s kiadta a jelszót: Teremtsük meg a munkás-pa­raszt-értelmiségi magyar ifjú­ság egységét. Az akkor kiadott „Egységbe ifjúság” jelszó ér­telme még ma is élő, érvényes. Az ezt követő időszakban egé­szen 1950-ig politikai harc folyt az ifjúság megnyeréséért, egymást váltották a különbö­ző ifjúsági rétegszervezetek meg- és átalakulásai, újjá­szerveződései, míg 1950-ben az MDP központi vezetőségé­nek februári határozata kö­vetkeztében létrejött a Dolgo­zó Ifjúság Szövetsége, a DISZ, mely szövetség helyre­állította a magyar ifjúsági mozgalom szervezeti, politi­kai egységét. A DISZ hat- esztendős tevékenységében, az ifjúsági mozgalom fejlő­désében az eredmények és a hibák együtt jelentkeztek. Az utóbbiak azonban nem homá- lyosíthatják el a DISZ érde­meit. történelmi, politikai je­lentőségét. Az 1956-os ellenforradalom zűrzavaros, majd folyamatosan tisztuló időszakában a párt- szervezetek ösztönzésére a kommunista fiatalok kezdemé­nyezték a szocializmushoz hű ifjúsági erők összefogását. Már éltek, s javában működ­tek az újból létrejött külön­böző ifjúsági rétegszervezetek, amikor az MSZMP ideiglenes Központi Bizottsága 1957. már­cius 16-án nyilvánosságra hoz­ta határozatát „Az ifjúság ne­velésének néhány kérdéséről és a Magyar Kommunista If­júsági Szövetség megalakításá­ról”. A határozat kimondta: „A KISZ, a párt ifjúsági tö­megszervezete, amely a párt közvetlen vezetésével és irá­nyításával a szervezeti önálló­ság fenntartásával működik”, így jött létre 1957. március 21-én, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség. Létrehozá­sa jelentős politikai tett volt, mert egyértelmű állás- foglalást jelentett a párt, a proletárdiktatúra, a proletár internacionalizmus mellett az ellenforradalommal, a revizio- nizmussal szemben. Október­re már a KISZ I. országos értekezletének idejére 180 ezer fiatal tömörült az ifjúsági szövetség zászlaja alá. A KISZ „Hűség a néphez, hű­ség a párthoz” és „Együtt az ifjúság tömegeivel a szocia­lista Magyarországért” jelszó jegyében szervezte a fiatalo­kat annak a követelménynek megfelelően, amelyet Kádár János elvtárs így fogalmazott meg: „A KISZ-nek az ifjú­ság minden lényeges kérdé­sével foglalkoznia kell..., de a KISZ elsősorban az ifjúság szocialista forradalmi, politi­kai szervezete”. A ma több mint 800 ezer fiatalt tömörítő országos szö­vetség mint a párt ifjúsági szervezete és a fiatalok önte­vékeny politikai tömegszerve­zete a társadalom elismerését és megbecsülését, az ifjúság bizalmát élvezi. Mérő Miklós Lezajlott a szakszervezeti bizottság és a bizalmiak együt­tes ülése, maguk mögött tud­ják a szocialista brigádveze­tőkkel történt hasznos eszme­cserét a salgótarjáni öblös- üveggyár vezetői és a dolgo­zó társaikat képviselő tisztség- viselők. Az eszmecseréken az idei munka dióhéjban történő ér­tékelése mellett főleg a mai követelményekből — haté­konyság, termelékenység, gaz­daságosság, hármas, de egy­séges egészet alkotó —. nem új, de elég sokat hangozta­tott és többek számára újsze­rűnek tűnő feladatról volt szó. Vajon a gyár vezetői által tolmácsolt tennivalókat azo­nos hullámhosszon vették-e a brigádok vezetői? oOo Molnár Sándor nyolc főből álló ezüstkoszorús üvegfúvó brigádjából hatan vallják ma­gukat szakembernek, ketten pedig betanított, munkásnak. A brigádvezető 24 éve üveges, háromszorosan kitüntetett ki­váló dolgozó, aki tréfásan így kezdi a beszélgetést: — Én va­gyok a mester, illetve a kis- főnök a kollektívában. Nincs miért szégyenkezniük. A tőlük nem messze levő ver­senytáblán nevük a jól dolgo­zó brigádok között szerepel. — Én meg vagyok elégedve a brigád . termelésével. Ezzel nem állítom azt, hogy nálunk A szocialista brigádvezetők mondják: Amit teszünk, amit még tehetnénk már nincs mit tenni. Igen, a selejt csökkentése fontos fel­adat. Bevallom, hogy nem könnyű dolog, akárcsak egy százalékkal is csökkenteni. Pedig ez a legjárhatóbb, leg­olcsóbb útja a hatékonyságnak és a termelékenység növelésé­nek. — Ha mindig komplett len­le a brigád. Akkor talán ha­marabb sikerülne mérsékelni a selejtet. No, meg a követel­mények sem olyanok, mint ré­gen. — A fizetés is nagyobb lett? — Igen. — Szó szót követ, majd a brigádvezető így folytatja az előbbi gondolatot. — Megpróbálkozunk majd a csökkentéssel. A rákövetkező percben máris szavainak igaz­ságát bizonyítja. így szól: — Látja ez az üveg nem tiszta. Elengedhetném, de nem te­szem, mert ha észreveszik, ak­kor nő a selejtünk. Ezzel a formázásra alkalmas üveget az előtte levő selejtládába dob­ja. így cselekszik egymás után kétszer vagy háromszor, majd az előbbi gondolathoz a kö­vetkezőket fűzi hozzá: — Né­ha ennyiből áll, hogy sok vagy kevés' a selejtje a brigádnak. Mint látja, nagyobb odafigye­léssel, sok mindent meg lehet oldani. — No, de nemcsalj nálunk van ám selejt. Hiába dolgo­zunk mi jól, ha a szomszédos feldolgozóban összetörik, ösz- szezúzzák az általunk legyár­tott jó árut. Szóvá tettem ezt a jelenséget a legutóbbi szo­cialista brigádvezetői tanács­kozáson is. — Azért, mert a maguk fi­zetéséből vonják le a selejtes árut? — Nem! Minket a hűtősza­lagról lekerült jó áru után fi­zetnek. — Mennyiség vagy minőség alapján? — Azt hiszem, az előbbi a meghatározó. oOo Nem sokkal később Adame Károly ezüstkoszorús szocialis­ta brigádvezetőnek tolmácso­lom brigádvezető társa észre­vételét. — Az nem igaz, hogy ná­lunk a hűtőszalagról kikerült termékek 20—30 százalékát összetörjük. Egyes termékek­nél előfordul a 10—12 százalé­kos selejt. Ez azonban a be- gyakorlatlanságnak tulajdonít­ható. A brigád selejtje havi átlagban 8—9 százalék között váltakozik a korongos csiszo­lóban. — Miért magas a selejt? — Sok múlik a szállításon. Ha a tálcákat rosszul rakják fel, akkor az szállítás közben összetörik. Előadódik, hogy a hutában szükség van a tál­cákra. Ilyenkor a félkész áru­kat összekeverik, s amikor mi újra szétválogatjuk, akárhogy is vigyázunk, bizony jó néhány összetörik. Aztán amíg a ko­rongos csiszoló mindenki föld­je lesz, az jár ki és be, aki akar, nehezen tudjuk az árut megóvni, illetve eldönteni, ki mit tört össze, miért felelős, miért kell elmarasztalni. — Csak ezen múlik a se­lejt csökkentése? — Nekem is van mit ten­ni. Nem mindenki képes egy­formán a sokfajta munkafo­lyamatot elvégezni. Ezért a kevésbé ügyes kezűeket olyan helyre kell tennem, ahol a legtöbbet adhatják. Ez az én fel­adatom. Ugyancsak én vagyok felelős azért is, hogy a tech­nológiai utasításoknak megfe­lelően dolgozzon mindenki. — ösztönöz-e még más va­lami a minőségi munkára, mondjuk a minőségi bérezés? — Nagyon nehezet kérde­zett. Mivel én is ugyanúgy dolgozom, mint a többi bri­gádtag, bizony nekem is ak­kor van meg a pénzem, ha el­sősorban a mennyiséget haj­tom. Valószínű ez is közrejátszik, hogy ebben az esztendőben a brigád nem teljesítette a se­lejt csökkentésére tett vállalá­sát. A megígért 5,6 százalék helyett éves átlagban 8—9 százalék között van a selejt­jük. oOo Végül miként látja saját és mások tennivalóit Horváth Ist­vánná, az aranykoszorúval többszörösen kitüntetett bri­gád vezetője a festődében. — Igen, van nekünk is mó­dunk a selejtet csökkenteni, bár nem könnyű. Mi lezárt nagy bálákban kapjuk lent­ről az árut. Átvevőnknek nincs módja, hogy megállapít­sa; a szállítás közben hány sérült meg. A selejtet viszont nekünk írják fel. Igen, ese­tenként van mód annak visz- szaírására is, ami nem a mi hibánkból következett be. Ha­tékonyabban tudnánk dol­gozni, ha az áruk egy részét nem kellene visszaküldeni újra javításra. Ez nemcsak időt rabol el tőlünk, hanem azzal a veszéllyel is jár, hogy szál­lítás közben ismét törik az áru. Jobban ki tudnánk hasz­nálni a munkaidőnket is, tud­nánk csökkenteni a selejtet, ha a csomagolóanyagot a készáru ideszállításával egyidőben kap­nánk meg. Sajnos, ez ma még igen sokszor csak vágy. Pedig az áru lepakolása, mozgatása, újra felrakása nemcsak idő-, hanem munkaerő-pocsékolás oOo Az elmondottak önmaguké beszélnek. A selejtcsökkente a munkafolyamatok összhan; jának megteremtése még ne mindenki számára termelésn. velő, gazdaságosságot javít termelékenységet emelő m követelmény. Hogy mielőbb íf legyen, talán új alapokra ke lene helyezni vagy korszerűs teni a meglevő minőségi béri zést. V. K. NÓGRÁD - 1973. december 30., szombat *£

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom