Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)

1978-11-10 / 265. szám

Öléves a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza Szolidaritás Chilével Luis Corvalán, a Chilei Kommunista Párt főtitkára mondta egyik nyilatkozatában: a világ demokratikus köz­véleménye azzal teheti a legnagyobb szolgálatot Chilének, ha szolidaritást vállal az antifasiszta erőkkel. Nos, a csü­törtökön Madridban megnyílt világkonferencia éppen erről az együttérzésről tanúskodik. Amióta Pinocheték színre léptek, soha még ilyen nagyszabású, több kontinenst átfo­gó megmozdulásra nem került sor. Szinte hihetetlen, mégis igaz: hatvankét hónapja tombol a fasiszta diktatúra Chilében. Több mint öt éve katonai junta kormányozza az országot, amely dr. Salvador Allende idejében a demokratikus szabadságjogok alkalmazása egyik latin-amerikai mintaállamának számított. A Népi Egység kormánya — megőrizve az ország hagyományos kapcsola­tait — szoros együttműködésre törekedett a világ valameny- nyi államával, különösen a szocialista közösség tagjaival. Ma Chile a földkerekség egyik legelszigeteltebb országa, amelytől még egykori partnerei: a tőkésállamok közül is sokan megvetéssel elfordultak. Szolidaritás Chilével! — a jelszó sokszor elhangzott az elmúlt öt évben. Most Madridból megsokszorozott hangerő­vel rázza föl a világot. Nemcsak érzelmi okokból, hanem racionális érvekkel hirdeti az elnyomott, jogaitól megfosz­tott chilei nép melletti testvéri szolidaritás szükségességét. Polgári lapok munkatársai időnként bebocsátást nyer­nek a fasizmus santiagói poklába. Űgyszólván kivétel nél­kül a döbbenet hangján írják helyszíni riportjaikat az éhe­ző gyermekekről, a teljesen elszegényedett munkanélküliek­ről — közéjük számít a lakosság több mint húsz százaléka —, az elhurcolt hozzátartozóikat kétségbeesetten kereső szü­lőkről, feleségekről, ifjakról. A chilei koncentrációs tábo­rok híre bejárta a világot, a titkosrendőrség kínvallatásáról tekintélyes nemzetközi szervek előtt eskü alatt tett vallomá­sok születtek. Pinochet — legfontosabb szövetségese, az USA nyomá­sára — bizonyos lépésekre szánta magát, hogy a demokrá­ciának legalább halvány látszatát keltse. Valójában azonban mindez szemfényvesztés: az átkeresztelt titkosrendőrség, az ostromállapotot helyettesítő rendkívüli állapot senkit nem téveszthet meg. A világ becsületesen gondolkodó százmilliói — beleért­ve hazánk közvéleményét — a madridi szolidaritási konfe­rencia alkalmából ismételten kifejezésre juttatják követelé­süket: szabadsagot a chilei népnek! Ezt a gondolatot tolmá­csolja a magyar társadalom képviseletében Madridba uta­zott küldöttség, s ennek jegyében tanácskozik a világkon­ferencia. Azzal a meggyőződéssel, hogy a Pinochet-rezsim mielőbb osztozik elődei csúfos sorsában: elmerül a történe­lem süllyesztőjében. Gyapay Dénes Egyiptomi — izraeli tárgyalások üjabb nehézségek Elutazol! Morváiról a VSZK küldöttsége Csütörtökön elutazott Moszkvából a Vietnami Szo­cialista Köztársaság párt- és kormányküldöttsége, amely Le Duannak, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának és Pham Van Dongnak, a VKP Politikai Bizottsága tagjának, a VSZK miniszterelnökének vezetésével tett hivatalos, ba­ráti látogatást a Szovjetunió­ban. Az SZKP Központi Bi­zottsága a Legfelsőbb Tanács Elnöksége és a miniszterta­nács meghívására érkezett küldöttség megbeszéléseket folytatott az SZKP és a szov­jet állam vezetőivel, élükön Leonyid Brezsnyevvel, az SZKP KB főtitkárával, a Leg­felsőbb Tanács Elnöksége el­nökével és Alekszej Koszigin- nal, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjával, a mi­nisztertanács elnökével. A lá­togatás során írták alá a Szovjetunió és a Vietnami Szocialista Köztársaság barát­sági és együttműködési szer­ződését, valamint számos fon­tos gazdasági szerződést is. A küldöttség búcsúztatásá­ra megjelent Leonyid Brezs nyev, Alekszej Koszigin, to­vábbá Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere, Dmitrij Usztyinov marsall, honvédelmi miniszter, Viktor Grisln, a Moszkva városi párt- bizottság első titkára, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagjai, Konsztantyin Huszakov, a Központi Bizott­ság titkára és sok más Hiva­talos személyiség is. (MTI) Iráni jelentés r Kétórás tanácskozást tartott bsütörtökön Irán hétfőn meg­alakult katonai kabinetje. A kormány utasította az ország tartományainak kormányzóit, hogy állítsanak fel különleges bizottságokat a „rendbontá­sokért” és zavargásokért fele­lős elemek felkutatására és megbüntetésére”. A bizottsá­gok feladatai közé tartozik még a rend és a nyugalom helyreállításának előmozdítá­sa is. A kormány döntésével kapcsolatban a hírügynöksé­gek fontos ténynek minősítik azt, hogy a kabinet felkérte a síita vallási vezetőket: kap­csolódjanak be a válság meg­oldásába és ennek keretében vegyenek részt a bizottságok munkájában. „Ha a kezünkben lennének e Jugoszláviában elfogot- tak és sikerült volna letartóz­tatnunk Clart és két társát, halálos csapást mérhettük volna a terroristákra. Így azonban ők mértek ránk sú­lyos csapást” — fakadt ki el­keseredetten szeptember ele­jén Horst Herold, a nyugat­német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) vezetője, mi­után a sajtó részletesen ki­teregette, mekkora baklövé­seket követtek el sorozatosan az NSZK bűnüldözői a leg­keresettebb terroristák utá­ni nyomozás során. A Ju­goszláviában beböi tönzött négy vezető terrorista kia­datásának elmaradása per­sze nem a BKA embereinek hibája, de a felelősség miat­tuk is az NSZK-t terheli. Ne­vezetesen azt a nyugatnémet bíróságot, amely megtagadta a Belgrád által cserébe kért hírhedt usztasa vezetők át­adását Jugoszláviának. Miután a nyár elején a ju­goszláv rendőrség — nyugat­német információk alapján — Zágrábban lefülelt, négy, a Buback-, a Ponto- és a Schleyer-ügy miatt körözött terroristát úgy tűnt, nem lesz semmi akadálya annak, hogy rövidesén bekerüljenek az NSZK valamelyik szuperbiz- tosan őrzött fegyintézetébe. A jugoszláv hatóságok cse­rébe jogosan kérték, hogy kapják meg azt a néhány usztasa vezetőt, akinek lel­kén a jugoszláv külképvise­letek és személyiségek ellen elkövetett egész sor gyilkos Fél évtizede, november 9-én nyitotta meg kapuit a buda­pesti szovjet kultúrcentrum. Felnőttekhez és gyermekekhez egyaránt szóló programjaival — úgy tapasztaljuk — nép­szerűséget vívott ki — mon­dotta Fjodor Ivanovics Osz- kolkov, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házának igazgató­ja, az MTI munkatársának adott nyilatkozatában. Mindannyiunk szamára nagy öröm nap mint nap lát­ni, érezni a magyar dolgo­zók és diákok őszinte érdeklő­dését, szeretetét a Szovjetunió népei iránt, öt év alatt mint­(FolytatAs az 1. oldalról) Röviddel a magyar minisz­terelnök Berlinbe érkezése után Lázár György és aázi- gazdája, Willi Stoph, közvet­len, szívélyes, baráti eszme­cserét folytatott egymással. A találkozón részt vett a két or­szág berlini, illetve budapesti nagykövete. Ezt követően — még csü­törtökön — megkezdődtek Berlin—Niederschönhau - senben Lázár György ma­gyar és Willi Stoph NDK kor­mányfő hivatalos megbeszélé­sei. A megbeszéléseken ma­gyar részről Soltész István kohó- és gépipari miniszter, Rácz Pál külügyi államtitkár, dr. Várkonyi Péter államcit­merénylet szárad. Az uszta- sákat éppen akkor vették őrizetbe az NSZK-ban, de nyugatnémét jobboldali kö­rök nyomósára egy bírósági döntés megakadályozta a cserét. Már önmagában ez is nagy vihart kavart a közvélemény­ben, de a felzúdulás akkor lett igazán hatalmas, ami­kor kiderült, hogy a nyár közepén tulajdonképpen a BKA kezében volt a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) ne­vű, legjelentősebb nyugatné­met terrorszervezet három kulcsfigurája. Csak éppen, elszalasztották őket, mégpedig olyan dilettáns ügyetlen­séggel, amely a terrorizmus ellőni kiélezett harcban ma, kétségkívül főbenjáró köny- nyelműségnek s hanyagság­nak nevezhető. Az történt ugyanis, hogy a RAF főemberei, akik a nyo­mozás eddigi adatai szerint tavaly ősszel Schleyer elrab­lását és kivégzését irányítot­ták, a lehető legzavartalanab- bul helikopteres felderítő- utakat tehettek a szövetségi köztársaság szívében, Hes­sen és Rajna-Pfalz tarto­mányok határán, Koblenz, Mannheim és Karlsruhe kör­zetében. A három főember, egy 3 millió vendéget fo­gadtunk politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális ren­dezvényeinken. Törzsközönsé­günk gerincét a munkáskol­lektívák tagjai alkotják, de az értelmiségi és mezőgazda- sági dolgozókat is mind na­gyobb számban üdvözölhetjük a kiállításainkon, előadás- sorozatainkon, zenei és irodal­mi estjeinken. Arra törek­szünk, hogy foglalkozásra te­kintet nélkül mindenki talál­jon kedvére való, új ismere­teket nyújtó programot. — A jövőben is fontos felada­tunknak tartjuk, hogy a szov­kár, a kormány Tájékoztatási Hivatalának elnöke, dr. Szá­lai Béla külkereskedelmi ál­lamtitkár, Kovács Gyula, az Országos Tervhivatal elnök- helyettese és Kádár József berlini magyar nagykövet vett részt. Az NDK tárgyaló- küldöttségének tagjai: Wolf­gang Rauchfuss miniszterel­nök-helyettes, dr. Herbert Krolikowski külügyi államtit­kár, a külügyminiszter első helyettese, Gerhard Nitzscnke külkereskedelmi miniszterhe­lyettes, dr. Hermann Leikauf, az állami tervbizottság elnök­helyettese és Gerhard Reinert, az NDK budapesti nagyköve­te. A miniszterelnökök meg­beszélésein szakértők is részt vesznek. (MTI) Christian Clar, Willy Peter Stoll és Adelheid Schulz jú­niustól augusztus elejéig bé­relt helikopteren négyszer is bejárta a környéket, a pilótá­nak azt mondva, hogy egy film forgatásához keresnek megfelelő helyszínt. Az egyik pilóta, egy középkorú hölgy, egy rendőrségi körözvény alapján azónban felismerni vélte Clart, s miután a máso­dik utat megtette velük je­lentette gyanúját a BKA em­bereinek. Az azonosítás so­rán ismételten kiválasztotta a rendőrségi archívumból Clar képét, minthogy az rend­kívül hasonlított egyik uta­sára. Ez augusztus 4-én tör­tént. A rendőrség elkezdte fi­gyelni a környékbeli repülőte­reket, a helikoptert bérlőket, s két nappal később le is fény­képezték a háromtagú társa­ságot, amely hosszabb útra indult Nagy apparátussal kö­vetni kezdték autójukat, ahelyett, hogy már a repülő­téren igazoltatták volna őket. A rutinos terroristák persze észrevették őket, s izgalmas hajsza után sikerült kereket oldaniuk. Katasztrofális műhiba volt ez, amelynek nehezen kiszá­mítható következményei le­hettek volna. Nyilvánvaló volt ugyanis, hogy Clarék egy újabb akciót terveztek, an­nál helyszínét mérték fél. jet nép életéről, munkájáról szóló tájékoztatással erősítsük a népeink közötti testvéri ba­rátságot. Gazdag programmal kívánjuk köszönteni a KGST megalakulásának 30. évfordu­lóját 1979-ben tudományos szimpozionnal, szovjet tudó­sok, szakemberek előadásai­val, könyvkiállítással és film­vetítéssel idézzük fel az együttműködés három évtize­des fejlődését. Ugyancsak jö­vőre emlékezünk meg a magyar—szovjet tudományos- technikai együttműködési egyezmény aláírásának 30. év­fordulójáról. — A szovjet kultúrcentrum mind több klubnak ad ott­hont. A ház találkozóhelye lett a szocialista brigádoknak, a szovjet egyetemeken, főis­kolákon végzett magyar ösz­töndíjasoknak. Tervezzük, hogy jövőre megalakítjuk a sportbarátok klubját is, ahol magyar sportolóknak és szur­kolóknak alkalmuk lesz talál­kozni szovjet élsportolókkal, filmeket láthatnak a szovjet sportéletről. A Puskin orosz nyelvi intézet kihelyezett ta­gozata 1979-ben 5 szakmai előadássorozattal várja az orosz nyelv és irodalom ta­nárait. A vállalkozó kedvű középiskolásoknak megren­dezzük az orosz nyelvű szava­lóversenyt. — A ház gazdája a Szovjet Baráti Társaságok Szövetsé­ge, amelynek szerte a világon több mint 100 országgal van baráti kapcsolata. A _ nemzet­közi méretű tevékenység ak­tív részese az MSZBT test­vérszervezete, a Szovjet—Ma­gyar Baráti Társaság, amely sok segítséget nyújt mun­kánkhoz. — mondotta befeje­zésül Fjodor Ivanovics usz- kolkov. Dean Reed szabadlábon A Minnesota állambeli Buf- falóban (USA) szerdán a bí­rósági tárgyalás első napján elrendelték Dean Reed neves amerikai énekes és színész szabadon bocsátását. Dean Reednek huszadmagával Kel­lett megjelennie a bíróság előtt, amiért Minnesota ál­lamban részt vettek egy tün­tetésen a farmerek jogaiért. Az utóbbi napokban több száz távirat és levél érkezett. szabadon bocsátását követel­ve. (MTI) I A számba jöhető célpontok kö­zé tartozott a környéken a frankenthali börtön, no meg a CDU-vezér, Kohl lúd" wigshafeni lakóháza is. A sajtóleleplezések persze nyil­ván visszarettentették a ter­roristákat, majd — a rendőr­ség kivételes szerencséjére — szeptemberben egy düsseldor­fi vendéglőben véletlenül fel­ismerték és lelőtték az egyik főszereplőt, Stollt. A BKA gondjai azonban változatla­nok, hiszen egy sor terrorista szabadon járkál az NSZK- bán és szerte Nyugat-Európá- ban. Az idei letartóztatások­ban is általában más orszá­gok rendőrségei jelesked­nek, nem a nyugatnémetek. Sikeresebb hónapok áll­nak viszont az olasz rendőr­ség mögött: a Moro-ügy si­kertelensége után egyre-más- ra sikerült felderíteni a Vö­rös Brigádok különböző rej­tekhelyeit, s jó néhány veze­tő terrorista is a hatóságok kezére került. Sajátos mó- dön azonban éppen ezek az eredmények robbantottak ki politikai botrányokat az olasz közvéleményben. Az egyik milánói rej telihelyen ugyan­is megtalálták a Vörös Bri­gádok néhány dokumentumát, amelyek új fejleményeket hoztak a Moro-ügyben. A la­pok által szellőztetett hírek szerint a kereszténydomekra­Dajan izraeli külügyminisz­ter és Weizman hadügymi­niszter szerdán találkozott Vance külügyminiszterrel. E találkozó, valamint Szadat el­nök szerdai, feltételes módban fogalmazott nyilatkozatai után azonban amerikai hivatalos személyiségek már nem lát­ják annyira egyértelmű­nek, hogy még e hé­ten megtörténhet a béke- szerződés parafálása. Vance szerdán tájékoztatta Carter elnököt az izraeli küldöttség­vezetőkkel folytatott eszme­cseréjéről. <5 maga csütörtö­kön fogadja a Kairóból szer­dán visszatért Butrosz Ghali egyiptomi ügyvezető külügy­minisztert. Ghali magával hozta Szadat elnök „feltétele­it” — azt hogyan kellene ták veiére elrablói előtt olyan ígéretet tett, hogy kilép párt­jából, majd leleplezi az 1964- es fasiszta puccskísérletet, és az 1969-es milánói bom­bamerénylet hátterét, s poli­tikai felelőseit. Emellett Mo- ro a Vörös Brigádok „kihall­gatásán” állítólag élesen tá­madta pártja egyes vezetőit, s pozitívan nyilatkozott a kommunisták kormányra ke­rülésének esélyeiről. Nos, egyes lapok szerint a kereszténydemokrata párt­elnök meggyilkolásában ezek­nek a nézeteknek döntő sze­repük volt. Mind több jel mu­tat arra, hogy a terrorszervei zetekrjek magasállású támo­gatóik és összekötőik lehet­nek az államapparátusban. Nem zárható tehát ki az a következtetés, hogy egyes befolyásos körök és személyi- séigek gátolták a nyomozást, sőt esetleg titkos csatornákon keresztül még ösztökélték is a terroristákat a politikai vonala miatt sokaknak igen kellemetlenné vált politikus meggyilkolására. Persze minderre nincs kézzelfogha­tó bizonyítók, de ma már biz­tosra vehető, hogy Itália ve­zető politikai köreiben és az állami, rendőri apparátus fe­lelős posztjain vannak olyan személyek, akik — bár nyíl; ván nem szimpatizálnak a ter­roristákkal — képesek jól kiaknázni azok tevékenységét saját céljaikra. Ez pedig dön­tő tényező lehet a terroriz­mus elleni harcban, amely sem az NSZK-ban, sem Olaszországban nem hoKott eddig igazán megnyugtató eredményeket. Avar Károly Egyiptom szerint összekötni az egyiptomi—izraeli béke- szerződést, valamint a pa­lesztin kérdést és Ciszjordá- nia jövőjének kérdését. Az összekötés azonban mindösz- sze annyiból állna, hogy ez a pont a megkötendő békeszer­ződés bevezető részében sze­repelne. Az izraeli kabinet héjái — írja az AFP. francia hírügynökség — Weizman legutóbbi otthoni tárgyalásai - alkalmával leszögezték, hogy még a bevezetőben sem tűr­nek ilyen szövegezést. Hírügynökségi jelentések azt támasztják alá, hogy a felek között vitásnak nevezett kérdések csupán mellékes je­lentőségűek és főként techni­kai-szövegezési problémákat takarnak. Közöttük szerepel, hogy milyen időrendben hajt­ják majd végre a szerződés rendelkezéseit. Hogyan es mi­kor nyissák meg a'diplomá­ciai képviseleteket, és melyik fél kitől és milyen nagyság­rendű anyagi ellenszolgálta­tást kap, ha aláírja a szerző­dést. Dajan és Weizman hír- ügynökségi jelentések szerint a jövő héten ismét hazauta­zik, hogy részt vegyen az iz­raeli kabinet ülésén. Ez az „ingázás” nem szerepelt az eredeti tervekben. A kanadai látogatáson tar­tózkodó Begin izraeli minisz­terelnököt Ottawában és Mont­realban tüntetők felvonulása fogadta. A kanadai parlament előtt összegyűlt tömeg köve­telte az izraeli csapatok ki­vonását a megszállt arab te­rületekről és a palesztinai arab nép törvényes jogainak elismerését. (MTI) Tanzánia—Uganda Antii1 feltétele Tanzánia kétkedéssel fo­gadta Idi Amin ugandai ál­lamfő szerdai bejelentését, amely szerint két feltétellel visszavonja csapatait a meg­szállt 1800 négyzetkilométer­nyi északnyugat-tanzániai te­rületről: ha Tanzánia „nem szállja meg ismét” Ugandát, és nem támogatja az Amin- ellenes ugandai menekülteket. Tanzánia cáfolja, hogy bármi­kor is megtámadta volna északi szomszédját. A legutóbbi jelentések sze­rint Amin még nem adott utasítást az ugándai csapatok visszavonására. (MTI) 2 NŰGRÁD — 1973, november 10., péntek AMERIKAI ŐSZ. Hullanak a falevelek és zuhan a dollár.,. (International Herald Tribune.) Műhibák é* botrányok A terrorizmus elleni hőre homályai Lázár György az NDK-ban

Next

/
Oldalképek
Tartalom