Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)

1978-11-06 / 263. szám

„Hitem, hogy elkötelezettség nélkül nem lehet élni...” Beszélgetés Casinke Ferenccel Czinke Ferenc, Munkácsy- díjas grafikusművésznek, a Magyar Népköztársaság Érde­mes művészének november 7. alkalmából a Munka Érdem­rend arany fokozatát adomá­nyozták. Ebből az alkalom­ból beszélgettünk a művész­szel, akinek ezúton is gratu­lálunk magas kitüntetéséhez. — Nemrég zárult Salgó­tarjánban az a gyűjtemé­nyes kiállítás, amely mint­egy számot adott az eddi­gi életműről. Milyen alko- j tói kérdések és tervek fog­lalkoztatják jelenleg? — Minden kiállítás tulaj­donképpen egy számvetés. Igaz ugyan, hogy ez a szám­vetés most valahol egy folya­matnak a része, mert a ko­rábbi velencei biennálé után Budapesten is volt két kiál­lításom, egyik a Nemzeti Ga­lériában, másik a Csók Galé­riában és még szerte a vi­lágban több helyen. Jelenleg például Teheránban vannak dolgaim. Ez • a salgótarjáni kiállítás a szűkebb hazának való tiszteletadás volt. Nem is gyűjteményes tárlat végső soron, hanem ez egy vissza­tekintő kiállítás, úgy nevezik. Mert gyűjteményes akkor lenne, ha igazán a kezdeti lépésektől állították volna ki a műveket. Az az igazság, hogy ez egy olyan válogatás tíz év anyagából, amiben én Is valahol érzékenyebben lát­hatom mindazt, ami az eltelt Időben foglalkoztatott, maga a rendezés is ezt tükrözte műfaji, tematikai csoportosí­tásával. Valahol számon kérik a művésztől is, hogy mit tett. S egy ilyen kiállítás mindig iolyan elhatározásokat kell, hogy szüljön, ami valahol az tót továbbfolytatását még erő­teljesebben megszabja, mert ugye az én koromban már itt különféle változtatásokra nincs szükség sem, és azt hi­szem, lehetőség sem, ha még szükség lenne is. Az út­nak ez a szakasza azt mutat­ta, hogy amit én csinálok, az valahol egy olyan hitem sze­rinti misszió, ami a művé­szetben, úgy érzem, hogy a színvonalamnak megfelelően tudja interpretálni a világot, amiért én ezt csinálom. Egy részt, ami hitem, hogy elkö­telezettség nélkül nem lehet élni. Ez az elkötelezettség természetesen a gyökerektől indul el. Onnan, hogy vala­hol az ember eleve olyan mi­liőben születik, vagy olyan történelmi események szabják meg életútját, amihez nem sodródik, hanem már ilyen korban azért tudatosan ápol­va és tudatosan építve rakja, amit tud, és jelen esetben ez nálam természetesen a művé­szet. Üj elhatározásokra nem sarkallt ez a kiállítás, inkább azt mutatta meg, hogy meny­nyire lettem én hű önmagam­hoz. Vannak olyan művek, amelyek direkt politikai mű­vek, amit én soha nem szé­gyenlek, sőt én erre mindig büszke is voltam. Lehet, hogy a híd másik oldalán nem len­nének erre büszkék, én erre büszke vagyok, mert az el­kötelezettség a népemhez va­ló tartozást jelenti, és ez megszabja mindazt, hogy ezen belül én mit tehetek. A di­rekt elkötelezett művek mel­lett vannak olyanok, amelyek természetesen egy életút ská­láján belül is valahol olyan visszhangot szólaltatnak meg, amelyek éppen a kötődés leg­mélyebb gyökeréig hatolnak, ez a népművészettel való kapcsolatom. Itt is ki szeret­ném fejteni, hogy nem a dí­szített népi mustrák, mert ha ezt valaki így állapítja meg, az óriási tévedésben van, Vagy nem ért hozzá. Mert én a népművészetben nem a né­pi mustrákat másolom, ha­nem elsősorban a logikai rendjét a népművészetnek. És ez a logikai rend egy tiszta forma, amit a művészetben Bartóknál például az arany- metszéssel határoznak meg. És én úgy érzem, hogy mű­veimben erre a súlyozott szimmetriára törekszem, mert ez az szimmetria maga az ember a maga kiegyensúlyo­zott voltában. És úgy érzem, hogy a népi értékek átmen­tése, a népművészet logikájá­nak az átmentése a művé­szetbe, az korunk egyik nagy társadalmi tette. Úgyhogy ezek nem kalandok egy mű­vész számára, ha még izgal­masak is, hanem tudatosan a mű születésének részei, tu­datosan az ember, a művész felfogása, tehát bonyolult ösz- szetevőjű társadalmi szituáci­ók összetevőiből születő olyan formarend, amiben megszü­lethet az, amit a művész el akar mondani. Ezen kívül persze könnyedebb rajzok, váz­latok is voltak ezen a kiál­lításon, amik arra engednek következtetni, hogy valahol az ember tervez, előrenéz. Az avantgárd művészetben én azt tartom értéknek, hogy ezeket be lehet építeni korunk nagy problémáiba. És itt a legutolsó lapjaim, amik kö­zül az egyik éppen Párizsban jelenik meg a jövő évben a Bartók-év alkalmával, az Al­legro barbaro, ez egy ilyen elvonatkoztatott formarendű, megközelíti a zene elvonat-: koztatott formarendjét. — Mi születik most' a mű­teremben? — Egy tanácsköztársasági sorozat készül itt a megyé­ben, arra készülök. Inkább didaktikusán az emberek szá­mára a történelmet elmondó illusztrációk lesznek ezek, de én ezt is mindig nagy igény­nyel és becsülettel csinálom és soha nem tartottam a művész számára szégyennek, hogy ilyent is kell csinálni, mert ezt is meg lehet szín­vonalasan oldani. — Czinke Ferenc aktív közéleti emberként is is­mert. Mit mondana ez irá­nyú tevékenységéről? Azt hiszem, alkati kérdés, hogy ki milyen mértékben él a közéletben. És ez az al­kati kérdés sok mindent meg­határoz. Tudniillik, van olyan ember, aki kiváló művész, re­mekműveket alkot, de közéle- tileg nem tud élni. Mert nem tud kontaktust teremteni, vagy a kontaktusteremtésen túl kifejezni sem tudja úgy magát, ahogy a közéletben ez illik, vagy éppen szokásos. Sokszor bűnül is róják fel. hogy én túlzottan is közéleti ember vagyok. Ez se egy olyan túlzott akarás részem­ről, mert engem megkeres­nek azzal, hogy én csináljak Meghökkenve számolgatom: mindössze hat éve történt — akkoriban nagy port vert fel az ügy, mondhatni, országos híre volt —, hogy örhalom- ban a termelőszövetkezet a tanáccsal megállapodást kö­tött közös fenntartásba ve­szik a művelődési házat. Ez a „frigy” aztán felbomlott. Kérdezhetjük: korai lehetett vagy nem kifizetődő? Vala­hol másutt van az igazság. A művelődési házban csak tiszteletdíjas vezető volt, a megállapodásban rögzített dol­gok nem valósultak meg. Azóta eltelt pár év, ma már senki sem „csodásít”, ha ilyesmiről hall. Különösen nem a balassagyarmati járás­ban, ahol tíz körzeti művelő­dési ház, községi klubkönyv­tár közül nyolc a helyi gaz­dasági egységek anyagi és „eszmei” támogatása mellett, közös fenntartásban működik. A hátralevő kettőt legkésőbb 1980-ig, de a járási hivatal elképzelése szerint az év vé­géig veszik közös fenntartás­ba. Valóban ilyen egyszerű ez? LEHETŐSÉG plusz kívánalom „A gazdasági helyzet lehe­tővé teszi, a termelési és tár­sadalompolitikai érdek meg­kívánja, hogy a községben a közművelődési intézmények közös fenntartásba kerülje­nek...” „... az újabb feladatok szükségessé teszik kapcsola­valamit, és én csinálom. Hát ha én nem csinálom, és en­gem kérnek, akkor ki csinál­ja? Szóval valakinek ezt tenni kell. Szóval, az a köz­életi tevékenység, amit én végzek valahogy velem együtt nőtt -íír itt a megyében, mert itt én a szövetség böl­csőjét is ringattam másokkal együtt. Az, hogy engem itt megkeresnek dolgokban, jól­eső érzés. Annak köszönhe­tem, hogy bíznak bennem és becsülik művészetemet, mert ez a salgótarjáni kiállításom látogatottsága is azt mutatta. Úgy érzem, hogy a művésze­temmel jól fedezem mindazt, amit én teszek a közéletben, tehát nem adok kvalitástala- nabb művészetet, mint aho­gyan a közfigyelem, vagy ép­pen a társadalom rám szá­míthat. Mert ha ez a ket­tő szinkronban van, hogy egy művésznek van hinterlandja, tehát kvalitás az alkotásban, kvalitás a közéletben, akkor ez egy szerencsés párosítás, és akkor én úgy érzem, hogy értelmesen élek itt ebben a szűkebb pátriában is. Ezért van az például, hogy van egy remek galériánk a Bolyai Gimnáziumban, ami most a Képzőművészeti Főiskola nyá­ri művésztel epének munkáit mutatja be. Kapcsolatom van egy olyan gyárral, a ZIM-mel, ahol nagyon sokat adnak arra, hogv van művé­szeti élet és tudják, hogy a tudatformálásban óriási jelen­tősége ván. — Befejezésül, hallhatnánk néhány szót terveiről? — Mint már említettem az utóbbi időben sok kiállítá­som volt, Budapesten kettő, nyáron Tihanyban egy tárlat, meg sok bel- és külföldi ki­állításon szerepelek. Mostaná­ban tehát nem tervezek kiál­lítást. Én inkább abban élek most, hogy együtt látva mű­veimet a kiállításon, önmagam számára is feladhattam a lec­két. Bukfenceket úgyse ve­tek. Esetleg témagazdagság­ban várok magamtól olyat, hogy hitemnek feleljek meg. Említettem már a tanácsköz­társasági rézkarcsorozattal való munkámat, az országos, Tanácsköztársasággal kapcso­latos évfordulós kiállításra is van megbízásom. Ezeket sze­retném emberileg becsülete­sen és kvalitásosán megcsi­nálni. taink szorosabbá tételét an­nak érdekében, hogy a két szerv nagyobb segítséget tud­jon adni egymásnak...” ........a termelőszövetkezet szakembereitől elvárja, hogy tevékenyen vegyenek részt a közművelődési munka megfe­lelő területein (kertbarátok köre, szaktanfolyamok, isme­retterjesztő előadások)...” „Szocialista brigádjaink kulturális vállalásainak segí­tése, a beiskolázás, pályavá­lasztás megfelelő irányítása, dolgozóink szórakozási igé­nyeinek kielégítése, téli tan­folyamok, előadások igényeink szem előtt tartása a könyv- állomány gyarapításakor — satöbbi, satöbbi — idézetek a szerződésekben megfogalma­zott igényekből. ■ Vissza-visszátérő gondolat: a művelődési intézmények fi­gyelembe veszik a gazdasági egységek dolgozóinak igénye­it. De hiszen ennél nincs ter­mészetesebb: kinek adják a programokat, ha nem a köz­ségben lakóknak, dolgozók­nak, azok kívánsága szerint? Csakhogy ezekről jó tudni, tervkészítés előtt felmérni — ehhez a gazdasági egység il­letékeseinek is mozdulni kell, személyes megbeszélésen vagy írásban rögzítve az igényeket. Mert ahogy a szólás tartja: néma gyereknek az anyja sem érti a szavát... Herczeg Klára: Aurora. Szabó Gáspár tárlatai A második salgótarjáni munkás kulturális hetek egyik kiállításaként Vizsláson Szabó Gáspár kamaratárlata várja az érdeklődőket rmvember 14-ig. A művésznek ugyancsak egyéni kiállítása látható no­vember 30-ig Gyulán, az Erkel Ferenc művelődési központ­ban és ifjúsági házban. Sza­bó Gáspár idén júniusban a békési tanács plakettjét nyerte el a békéstarhosi zenei napok alkalmából rendezett kiállításon. A művész újabb kiállításokra készül. VETÉLKEDŐ Ez év márciusában tette közzé az ELZETT Müvek közművelődési bizottsága azt a felhívást, melynek nyo­mán a gyáregységek dolgozói több hónapon át készültek, a Kommunisták Magyarorszá­gi Pártja megalakulásának 60. évfordulója tiszteletére rendezett irodalmi-politikai vetélkedőre. Az ELZETT szécsényi gyár­egységében —, ahol egyéb­ként is jó hagyományai van­nak a vetélkedőknek —, 27 szocialista brigád nevezett be a versenyre. A napokban lezajlott a döntő. A nemes vetélkedésben az alkalmazotti területen dol­gozó „Kossuth" Szocialista Brigád gyűjtött legtöbb pontot. VÁLTOZÓ IGÉNYEK — VÁLTOZATLAN GONDOK A fentiekben a szerződések­ből idéztünk. Milyen a gya­korlat ? Érsekvadkerten szép zöld­kötésű szerződések őrzik a megállapodások nyomát. A tanácson rz 1978-as munka­tervben egy árva szó sem utal arra, hogy a művelődési háznak ilyen kapcsolatai van­nak. Az egységes művelődési terv (melyet Smida Tibor vb- titkár készített), viszont en­nek szellemében készült el. Kiemelten fogalmazza meg, hogy a rendelkezésre álló szellemi kapacitás a feladatok ismeretében végezze munká­ját, meg kell oldani, hogy a vállalati és szövetkezeti szer­vek a művelődési feladataik ellátásában nagyobb segítsé­get kapjanak, ugyanakkor na­gyobb mértékben vállaljanak részt a munkában. — Az elv szép és a terv reális. Úgy hallottam, a meg­valósításban vannak döcce- nők... — Szeptemberben váratla­nul függetlenített népművelő nélkül maradtunk. Aki ed­dig volt, nem vették fel a népművelő szakra másodszor sem és méregből vagy dacból hátat fordított a pályának. Más munkakört választott. A ü NÓGRÁD — 1978. november 6., hétfő — Tóth E. — Közös fenntartás — valóban Lyra Mundi Mielőtt megkérdeznék, ki­nek van ideje és kedve a versolvasáshoz, előrebocsátom, erre nem tudok válaszolni és itt talán nem is kell. Az „ol­vasási szokások” vizsgálatá­ba — külön szakmáról lévén szó — nem kívánok belebo­nyolódni. Valamint a költé­szet hasznosságának, vagy haszontalanságának vitatásá­ba sem. Benedek Marcellel értek egyet, aki — mint má­sok is — megállapította, hogy vers mindig volt, s mindig is lesz, amíg csak ember él a földön. Sőt, volt már vers akkor is, amikor az ember még írni és olvasni sem tu­dott. Érzelmeit akkor is kife­jezte, felindulásai akkor is valamilyen megnyilatkozásra késztették. A költészet gyöke­re tehát önmagában az em­berben, érzelmi tartományai­ban keresendő. Ezek a tar­tományok csakúgy végtelenek, mint maga a világmindenség, amely Ölében tartja pará­nyibbnál is parányibb, de ön­maga tudatos felismerésére képes részét. Az Európa Könyvkiadó Lyra Mundi könyvsorozatának nincs kerek évfordulója, nem ezért szólunk most róla. „Csupán” arról van szó, hogy eddig összesen harminc ver­seskötet látott napvilágot eb­ben a népszerűségnek örven­dő sorozatban, a terjedelmet tekintve egy miniatűr könyv­tár. Az első verseskönyv 1973- ban jelent meg. Évente hat­hat költői életmű-válogatást adtak ki, kivéve az 1976-os és 1977-es esztendőket, ami­kor csak három-három könyv jelent meg a sorozat láncsze­meként. közte egy évfordulós kötet, William Blake versel a költő halálának 150. évfordu­lójára a múlt évben. Miniatűr könyvtárról szól­tunk, ez azonban nem pontos. A harminc karcsú könyv va­lójában évezredeket fog át, olyasmit ajánlva ismételten figyelmünkbe, amelyről talán néha a kelleténél jobban megfeledkezünk szellemi kör­nyezetünk harsányabb jelen­ségei közepette, vagyis a ver­set. Jóllehet a költészet sok ezer éves humán kultúránk legállandóbb elemei közé tartozik, s a költők nem egy­szer az emberiség csodatevői­nek számítottak, elég ha csak a görög mítoszokra gondo­lunk. Például Arionra, akit a hajótörésből a delfinek mentettek ki, vagy Orpheus- ra, akit az alvilágba is been­gedtek, hogy halott feleségét kihozza onnan. A Lyra Mundi sorozat kin­csestár. Együtt szemlélve, hat esztendő harminc könyvét, meglepetés. Igaz, a sorozat­ban sok az ismerős, nem ez okozza meglepetésünket. In­kább az a hatalmas tündök­lő ív, amely mint szivárvány ível át a századok fölött az ókori irodalmak gyöngysze­meitől napjaink költőinek verseiig. A klasszikus költők klasszikus alkotásait olvas­gatva, ismételten könnyen rá­döbbenhetünk arra, hogy va­lójában az emberiség verses naplóját tartjuk kezünkben. Az ízlés- és stílusváltozások közepette a sorok között, vagy éppen a sorokban ott moraj­lik a mindenkori történelem is csakúgy, mint a futó pil­lanat megragadásában az örökkévalóság csodája. Számos nemzet költészeté­ből nyújt ízelítőt ez a ver­ses könyvsorozat. Szóljunk ez­úttal példaként az orosz és a szovjet költészetről. Ezt a ha­talmas szellemi birodalmat például öt kötet képviseli a sorozatban. Világirodalmi név a Puskiné. Az orosz költő­fejedelem válogatott versei hűen vallanak törekvéseiről, amit itt azért említünk, mert hiszen terjedelmi okokból nyilvánvalóan távolról sem teljes a válogatás. Sokrétűsé­gét és gondosságát bizonyít­ja, hogy még az Anyeginből is találunk részleteket, olvas­hatjuk a világirodalom leg­szebb szerelmes levelét, Tat­jána sorait. A Nagy Október kürtöse Majakovszkij. Versei az elsők között láttak napvilágot a so­rozatban, 1973-ban. A „teli torokból” harsogó hírnök mindvégig zengeti a harsonát a forradalmi harcokhoz, ké­sőbb az újjáépítéshez, s meg­írja a kor eposzát Leninhez. A világirodalmi rangú szovjet költők sorát ő nyitja meg. Je­szenyin, akinek ugyancsak megjelentek válogatott költe­ményei a sorozatban, merő­ben más alkatú és indíttatá­sú költő. Magánosabb jelen­ség, az orosz falvak meghitt hangú énekese, a szülőföldről, a hazáról álmodó költő, aki­nél tündöklőbben talán nem is lehet vallani a szerelemről, miközben „bokraink közt már az ősz barangol”. Vagy lapoz­zuk fel Anna Ahmatova ver­seit, aki ugyan nem tartozott a forradalom költői közé, de költészetének maradandó ré­szét jelenti a honvédő há­ború idején írt hazafias költe­mények sora. Avetik Isza- hakjan szovjet—örménv k«’*ő verseinek egy része népdallá változott. Tóth Elemér közösen ? művelődési ház vezetésében gazdasági oldalról eddig is kapott segítséget a * tanácsi dolgozóktól, ök könyvelték a dolgokat — most ezen felül a közönségszervezést, a bérle­tek eladását is ők csinálják. Természetesen nem akarjuk ézt az állapotot sokáig fenn­tartani — meghirdettük az állást. Úgy hiszem, pár héten belül rendeződik az ügy. Ta­lán még jobb lehetőségeink lesznek. Érsekvadkert nagy­község — ráférne már, hogy a közművelődésben is előbb­re tudjon lépni. A termelőszövetkezet r,árt- irodájában találjuk az elnö­köt. Energikus, határozott ember Pintér Ferenc. — Természetesen jövőre is adjuk a szerződésben megál­lapított támogatást. Hogy mit kérünk ezért? Árterem használatától kezdve, amit a kultúrház nyújtani tud. Első­sorban novembertől márciu­sig igénylünk programokat — tavasztól télig eléggé lekötöt­tek a dolgozóink. Az igénye­ink, amit szeretnénk elérni, nem kezelhetők mereven — például régi tervünk az álta­lános iskolai felnőttoktatási tanfolyam. Bár sok dolgo­zónknak hiányos a végzett­sége, nem jött össze három­éve annyi ember, hogy érde­mes lett volna ilyet indítani. Fordítottunk hát a dolgon és a technikai fejlődéshez iga­zodva, a szécsényi mezőgaz­dasági szakközépiskolával kö­zösen, kihelyezett osztályt in­dítottunk. Nemrég kezdődött a marxista—leninista közép­iskola. És a pártoktatáson a kulturális élet időszerű kér­déseiről hallanak. Ha az iro­daházunk elkészül a faluban, a tárgyi feltételek is javulnak valamelyest, mivel nem zár­kózunk el, egy-egy program­ra szívesen „kölcsönadjuk” a nagyobb helyiséget. Bercelen az Ikladi Műszer­gyár gyáregységében Ursinyi Nándor igazgató a vezérigaz­gató és a tanácselnök meg­állapodását mutatja. Nem kö­zös fenntartásról van szó. De... az üzem támogatja a gyer­mekintézményeket, fenntart egy pinceklubot, ami 20—20 ezer forintot jelent. Nagyobb rendezvényekhez eddig is ad­tak segítséget. És a termelő­szövetkezet? Az elnök éppen külföldön van. Bent található helyettese viszont még nem is hallott a közös fenntartás tervéről! Aztán a személyze­tistől informálódik: — Igen, lesz ilyen, de csak jövőre. Ki kell ezt még munkálni... NEM A PAPÍRON MÚLIK Talán furcsán hát ezek után az optimista kijelentés: a gyakorlat jobb ennél — végül is nem a papíron mú­lik az ügy, hanem az embe­reken. Azon, sikerül-e együtt gondolkodni. Most, a tervek készítése idején különösen! G. Kiss Magdolna

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom