Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)

1978-11-28 / 280. szám

Zalai faragó pásztor A régi pásztorélet szokásai - szerint Széni Györgykor haj­tották ki a nyájat, s Szent Mihálykor terelték be. El­múlt már szeptember vége, Mihály napja, de a mai pász­torok nem alkalmazkodnak ilyen pontosan az időjárás változását a hajdan még töb- bé-kevésbé pontosan jelző név­napokhoz. Lehet, hogy Tőke Imre zalai juhász is ott' legel- ti negyvenhét juhát a nagytiiaji dombokon, mint ezelőtt hosszú éveken át, de lehet, hogy feladja nyugal­mát, szabad óráit, s már nem legeltetés közben fogja ke­zébe a hársfagyökeret, fűz­fát, szilvát, almát, diógyöke- ret, somot, s farag a maga örömére karnpós botot, ostor­nyelet, szobrot, hanem s ho­vatovább a pásztorfaragást gyűjtők kapzsiságát kielégí­tően. A Vas megyei Alsóújlakon, 1927. november 4-én született Tőke Imre, s farag már több mint húsz esztendeje. Nem tanulta senkitől, pásztorko­dás közben faragott, előbb botot, szipkát, s aztán fejet és teljes alakot. Bojtárkodott disznópásztor mellett, s volt gulyás a „pógároknál”. 1943- ban került Somogyba, Erzsé- betpusztára. Ez hát az éle­te? Gyenge a tüdeje, de vi­dáman furulyái, eljár a szom­bathelyi művelődési húz szakkörébe, s első díjat ka­pott a megyei díszítőművésze­ti kiállításon Egerben, Szom­bathelyen. Meghívták a nyír­egyházai országos népművésze­ti kiállításra, találkoztunk ve­le a munkásmozgalmi inté­zetben trendezett „Élő Népmű­vészet” című kiállításon, s a kecskeméti példásan szép na­iv művészek múzeumában külön tárlóban láthatjuk munkáit. Ez hát az élete. Ha megfárad, hazamegy pihenni kicsi házába, Nagytilajra, míg felesége őrzi a birkát megértéssel és türelemmel. Kívánjuk, ne akarjon meg­szabadulni ezektől a szelíd jószágoktól. Maga sem akar, dehát oly nehéz dönteni a csábító siker és a szerényebb valóság között. Megélhetne persze százszorta jobban, de a jó élet éppen azt venné tő­le zálogul, ami művészetének értéke. Pásztorbotjai múzeumaink legszebb karnpós botjaival ve­tekednek. A kosfej, rajtuk a bot nyakának a faragó neve írásha oltott ornamentikával, s a pörgekalapos pásztorfej­jel a népi szobrászat remeke. „Magvetője” a nyakán meg­kötött kötővel, s ostornyelei a mai szobrászat negatív tereinek térformáló erejét ki­használó lehetőségeivel egy­től egyig valóságos plaszti­kák, szobrász! értékű alkotá­sok. Tőke Imre ma még az­Magvető zal a tiszta szemlélettel nyúl a kombájn kaszájából készí­tett bicskával a fához, mint a Kapoli Antalok, Berze Janik, Lengyel Józsefek tették. Kiss Sándor szobrászművészünk, aki azon a tájon éli pihenő­óráit, s most éppen a budapes­ti Csók Galériában volt kiál­lítása, feleségével, Lessenyei Mártával, egyszer Corpust kért tőle. Remekművet adott neki Tőke Imre, ott találjuk műterme legbecsesebb értékei között, Gauguin útmenti ke­resztjét, a nagy francia festő, Rounalt szenvedőit, a közép­kor faragóit tudnánk csak mellé helyezni. Pásztorfara­gás? Szobrászat! — felelhet­nénk rá. Mai szobrászatunk küzd az élményekért, a meg­Kampős bot fogalmazható emberi tartalo­mért. Tőke Imrének kifogyha­tatlan tára van belőle, s kész­ségei is, hogy megfogalmazza, kifejezze. Tekintsük hát fara­gó szobrásznak, s ne szorít­suk le valamiféle régen el­avult értékrendszer szerint a „művészkedő magyar pász­torok” közé. Kevés pásztor farag, így nő a megbecsülése teremtő munkájuknak. Nem „művészkedés” ez, de épp oly teljes értékű művészet: nai­vabb, közvetlenebb nyelven, az alkotó belső látását kifeje­zően, mint minden más tér­formálónak,. szobrászatnak mondott alkotás. Becsüljük meg ezt a művészetet, amíg ki nem hal egészen. Koczogh Ákos A hanglemezgyártás kulisszatitkai * Minősésellenörzés — ajakrúzzsal Rendkívül bonyolult, sok száz munkafázis egymásba kapcsolódó láncolatából áll a hanglemezgyártás. A hango­kat magába fogadó és repro­dukáló bakelitkorong készí­tésének minden mozzanatát csak e „mesterség” sokoldalú­an képzett szakemberei te­kinthetik át. A kívülálló, vég­ső soron a vásárló csak egy­re figyel: amikor lemezjátszó­jával életre kelti a hangokat, nem támadnak-e a műtől ide­gen, surrogó, kattogó zajok, hogy a felcsendülő ének, a megszólaló zene harmóniája kristálytiszta-e. Ha ritkán is, de előfordul, hogy a vételre kínált lemez nem kifogástalan. Apró recs- csenések, fátyolos, vagy torzu­ló tónusok rontják a műélve­zetet. A szakmabeli ilyenkor tudja: a gyártásfolyamatból ki­maradt egy fontos művelet, nevezetesen egy több évszáza­dos szépítő szer használata. A végtermékkészítést, a lemez­préselést megelőző ellenőrök — szakkifejezéssel gravíro­zok — egyik legfontosabb munkaeszköze ugyanis a rúzs. Ezzel a hagyományos kozme­tikai készítménnyel jelölik meg a matricán a próbaleját­száskor felfedezett hiba he­lyét. A matrica tudniillik nem más, mint maga az anyale­mez, amiről a végtermékre so­rozatban préselik át a sűrű spirálban futó barázdákat. Ahol anyagfölösleg, például, mikroszkopikus nagyságú cso- mócska kerül a barázdák kö­zé, ott nyomban kattan, recs- csen a hang. Ezt a hibaforrást jelölik meg a gravírozok és azért rúzzsal, mert ez szem­csementes, ezredmilliméter- nyi karcolást sem ejt a rop­pant kényes felületen, a hangbarázdákat nem sérti meg. A rúzson kívül természete­sen sok más munkaeszköz al­kotja még a gravírozók mű­szerarzenálját. A legfonto­sabb maga az ember. A mi­nőségellenőrzőnek kifogásta­lanul éles hallásúnak kell lennie, figyelme csak munká­jára összpontosulhat. Ezen­kívül tontos követelmény még az ügyesség, ahogy mondják, sebész finomságú ujjak szük­ségesek ehhez a feladathoz. Acéltűk, vékony pengéjű kések, nagyítók, speciális szerszámok. Ahol rúzsfolt pi- roslik, . az ezüstösen csillo­gó anyalemezen,, ott bevetésre kerülnek ezek az eszközök. A „műtét” néha csak egy-egy pillanat csupán, de gyakori, hogy öt percig is el kell „ját­szadozni” a mikrovilág hang­barázdái között. Zárka, zavarokkal Dicséretes, szép törekvés­ként érvényesült a televízió­ban a közeli napokban vetí­tett film, amely valóságos történések feldolgozásával igyekezett emléket állítani a magyar kommunista mozga­lom hatvanéves harcának. A Zárka című tévéfilm tulajdon­képpen „második generációs” feldolgozása a megtörtént va­lóságnak, egy második világ­háború idején működött il­legális, antifasiszta csoport harcának, küzdelmeinek, le­bukásának. A német megszállás idején valóban működő cso­port életéről eredetileg — el­ső feldolgozásként — Hollós Ervin írt dokumentumregényt. A tévéfilm a regény alapján készült, s ily módon valóban többszöri áttétele annak, ami történt a negyvenes évek ide­jén, az illegalitás nehéz évei­ben. A tévéfilmet rangos gárda készítette: Hámori Ottó for­gatókönyvét, segítőtársaival együtt, sok fiatal színész köz­reműködésével Rényi Tamás formálta élvezetes, érdekes- izgalmas televíziós alkotás­sá. A történet vezetése végig megfelelő ütemben, kellő bo­nyolítással valósult meg eb­ben a filmben is, csakúgy, mint Rényi Tamás más alko­tásában. Maga a történet a Margit körúti katonai börtön II. emeleti, 73-as számú — tehát feltehetően valóban lé­tező, de mindenképpen „azo­nosított” helyen — játszódik. A zárkában együtt vár sorsá­ra a kisstílű vagány, a kato­naszökevény, a feketézéssel foglalkozó szállodás és a kom­munista párt néhány lebukott vezetője, a kettős illegalitás­ban lelepleződött kommunis­ta vezető. Aki „hibát követett el” amikor az ellenállásból részt vállaló, ugyancsak lebu­kott és azonos zárkába ke­rült mozgalom vezetőjével nem vette fel a kapcsolatot. Akkor, amikor még lehetett. Amikor még mindketten és csoportjaik is, külön-külön ugyan, de szabadon, mély il­legalitásban harcoltak. A té­véfilm célja elsősorban az le­hetett, hogy bemutassa: volt ellenállás a fasiszta rémura­lommal szemben, létezett az az erő, amely a sorozatos le­bukások ellenére is, minden­kor talpra tudta állítani a mozgalmat. Akkor is, amikor a legsúlyosabb vérveszteségek érték, s hogy létezett egy má­sik, ma úgy mondanánk — népfrontos erő is, amely hason­ló célokért küzdött, mint a kétszeresen is illegalitásba kényszert tett kommunista- mozgalom. Aztán megmutatta azt is, hogy az államappará­tus milyen nagy erőkkel volt kénytelen küzdeni az antifa- , siszták ellen. S végül, az ille­galitás, a földalatti harc mi- néműségének bemutatását, a harc módszereinek, veszélye­inek, a konspiráció buktatói­nak felmutatására is vállalko­zott. Ha meggondoljuk — ta­lán túlságosan is sok minden­re, bár kétségtelenül mind­ez szorosan összefügg a témá­val: az illegális harc megmu­tatásával. Ilyen harc, ilyen csoport valóban létezett. S kétségte­lenül a legeredményesebbek közül való volt azok közül, amelyek abban a korban mű­ködtek. A történetben végül nem sikerül felvenni a kap­csolatokat, félreértések, kö­rülmények szülte gondok ne­hezítették, tették lehetetlen­né a két csoport összekapcso­lódását, még eredményesebb harcát. S ez a kapcsolat már csak a zárkában valósulhat meg, akkor tisztázhatják a félreértéseket. Elsősorban azért, mert valóban létező, csoportról, valóban ismert il­legális harcról szól a regény, és a belőle készült tévéfilm — szükséges megjegyezni, hogy néhány filmbeli kö­vetkezetlenség sokat rontott a történet hitelén. A helyenként bosszantó „kis zavarok” ép­pen az ellenkező hatáshoz ve­zették a nézőt, mint amit a film alkotói elérni szerettek volna. Apró következetlensé­gek nem zavarják igazán az embert, ha egy másfajta tör­ténetről van szó, s ha a cél nem kimondottan az, hogy az illegalitás, a konspiráció „ter­mészetrajzát” adják meg. Itt azonban különös hangsúlyt kapott minden ilyen „kis kö­vetkezetlenség”. Minden, ami a logikának és a konspiráció­nak is ellent mondott. Kug­liparti — mint fedőtevékeny­ség! — alatt beszélni meg a harcot, s közben rendezőként nem is gondolni arra, hogy a fedett pálya végén ki állítja a babákat (!) kifejezetten le­bukáshoz vezethet. Vagyis az állítófiúról nem vett tudo­mást — nem a konspiráló el­lenállók, a rendező. Konzerv­dobozba szerelt robbanó­anyaggal egy egész német szakaszt leteríteni és aztán a fegyverzetükkel elkarikázni kerékpáron, ugyancsak a ne­hezen hihető dolgok közé tar­tozik. S ha már egyszer a Margit körút a főhelyszín, nüt keresnek a főváros utcáin a csendőrök, akik köztudottan, főként vidéken tevékenyked­tek? Sorolni hosszasan lehet­ne ezeket a zavarokat, he­lyette inkább néhány igazán, jó alakítást nyújtó színész ne­vét érdemes leírni: Gáti Osz­kár, akire erősen „rájátszot- ták” maszkkal, jelmezzel, hogy ő a magyar Belmondó, Szirtes Ági, Koncz Gábor, Bencze Ferenc, aki nélkül mai magyar film már nem ké­szülhet (?), Tomanek Gábor, Bujtor István — és sokan má­sok. <T. Pataki) HaM Irta: Dobrin Dobrev A legfontosabb az első lépést — mondták nekem. Megtettem az első lépést — Az a fontos, hogy milyen úton indulsz el! — taná­csolták. Kiválasztottam az utat. — De miért fordítasz ne­künk hátat? — vontak kér­dőre. Ekkor arccal feléjük dúltam. for­— Szembeszállsz — kérdezték. A dorogi hanglemezgyárban — ahol ellestük a szakma sa­játos kulisszatitkait — öt gra­vírozó ügyel a hangok tiszta­ságára. Napi „rúzsfogyasztá- suktól”, precizitásuktól nem kevesebb függ, mint az innen kikerülő lemezek hazai és i saját véleményed! világpiaci sikere. velünk?! — Dehát akkor, hogyan kell viselkednem? — Óh, hiszen neked nincs Ráb Erzsébet (Ford: Lipcsey Lászlódé) NÓGRÁD — 1978. november 28., kedd Mai tévcaj aulaiunk Az új iskolam 21.35: FILMSZEM. csehszlo­Részleles gépzongorára” című vák játékfilmről. A film világából ebben a beszámolót, filmrészleteket és hónapban is gazdag összeáll!- vitát láthatnak a veszprémi tást kínál a „Filmszem”. A szocialista országok katonai néhány nappal ezelőtt bemu- filmstúdióinak IX. filmfeszti- tatott „Egyszeregy” című új váljáról. A régi filmek műso- magyar játékfilm kapcsán rán ezúttal az 1914-ben re.i- eszmecserét hallhatnak ar- dezett „Pufi cipőt vesz” cí- ról, hogy hová lett a „magyar rnű némafilmet sugározza a filmvígjáték?” Bemutatjuk a televízió Kabos Gyula fősze- „Kinopanorámát”, a Filmszem replésével. A zongoránál Tóth moszkvai testvérműsorát. János szolgáltatja a zenét, iki­Majd Elbert János jegyezetét nek régi filmvetítőkből álló hallhatják a nemrégiben ná- múzeumáról egy riportban is lünk is bemutatott „Etűdök szó esik majd. Csehszlovákiában új iskola- rendszer kidolgozásán fára­doznak. A tudományos-műsza­ki forradalomnak, a társada­lom átalakulásának jobban megfelelő iskolamodell tanter­veit prágai és pozsonyi peda­gógiai kutatóintézetek dolgoz­ták ki, gyakorlati kipróbá­lása több kísérleti iskolában folyik. Az új típusú oktatás alapjait már az óvodában lerakják. A prágai kísérleti óvodában na­ponta kétszer 30 percet for­dítanak az úgynevezett inten­zív oktatásra. A cél, hogy a mozgás, a játékos torna mel­lett az értelmi, nyelvi, eszté­tikai és a munkára nevelést, valamint a matematikai gon­dolkodás elemeinek az elsajá­títását segítse. Mindezt úgy igyekeznek megoldani a kí­sérleti óvodában, hogy a gyer­mekek ne fáradjanak el, ha­nem játékosan, képzelőerejük­re hatva, nyissanak számuk­ra kapukat a majdani ismere­tek elsajátításához. Az „addig kell hajlítani a vesszőt, amíg fiatal” elv meg­valósításán fáradoznak a kí­sérleti iskolamodell követke­ző fokozatán, a kilenc osztá­lyos általános iskola alsó és felső tagozatában is. A cél ugyanaz, mint korábban: jó ismeretekkel felfegyverezni a gyermekeket és ugyanakkor elősegíteni gyermeki szemé­lyiségük kifejlődését. Ami azonban a korábbi iskolához képest eltérő, az emlékezet mechanizmusának a tökélete­sítése helyett, ami gyakran kívülről megtanulásban me­rült csak ki, itt az intellek­tuális képességek kifejleszté­sére. helyezik a hangsúlyt. Ebben az új iskolában is vannak tankönyvek, szöve­gek, részletesen körülírják, is­mertetik az egyes témakörö­ket, de amennyire csak lehet, önálló tevékenységre nevelik a fiatalokat. A gyermek itt nem kap mindenre osztályza­tot, amit elmond vagy leír, mert nem az osztályzat el­nyerése, hanem a tananyag elsajátítása a cél. A kísérleti iskola pedagógusainak az a véleménye, hogy gyakran töb­bet ér a dicséret, a buzdítás, a pedagógusnak az érdeklő­dése, mint az osztályzás. Ter­mészetesen, erre is sor kerül később, de csak akkor, am.- kor a tananyag egésze meg­felelő magyarázat, gyakorlat, megértetés után mindenkinek a sajátja már. A tananyag-elsajátíttatás új módszerének jó példája az is­kolamodell következő fokozata, a prágai kísérleti gimnázium. Ha itt a tantermekbe, audio­vizuális szobákba, laboratóri­umokba belépünk, szinte ku­tatóintézetben vagy ipari üzemben érezhetjük ma­gunkat. A kísérleti gimnázi­um a négy év során általános politechnikai képzést nyújt az itt tanuló diáknak, ugyan­akkor a szakképzettség alap­jait is megadja. A hagyomá­nyos társadalom- és termé­szettudományi, nyelvi tantár­gyak mellett sok fakultatív tárgy is szerepel. Érdekes és fontos az új iskolamodellben, hogy nemcsak önálló gondol­kodásra, a műszaki ismeretek önálló elsajátítására serkenti a diákokat, hanem a közélet­ben, a politikai életben való aktív részvételre is; ez szin­tén benne szerepel a tanterv­ben. Az új csehszlovák iskola­modell, amely szoros kapcso­latot teremt az élettel, a szo­cialista társadalomban colyó sokfajta tevékenységgel és e társadalom céljaival, már eb­ben a kísérleti stádiumban jó eredménnyel biztat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom