Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)
1978-11-26 / 279. szám
Pályaválasztás hellő önismerettel Számvetés és önvizsgálat ' A pályaválasztás jelentőségéről egyre többet hallunk. A pszichés adottságok figyelem- bevételéről azonban kevés szó esik. Ügy gondolom, e hézagot már csak azért is érdemes pótolni, mert a 14, illetve 18 éves, pályaválasztás előtt álló személyiségnek olyan alkotóit szükséges számításba venni, amelyek felismerésére és a, pálya képével történő összevetésre — a nevelők, szülők, felnőttek segítése nélkül a legtöbb fiatal nem képes. A pszichés adottságok figyelembevételénél döntő tényező a fiatal kifogástalan, ae legalább elfogadható önismerete. E tulajdonság hiányában a fiatal/a pályaválasztási elhatározásnál nem képes mérlegelni és a szakma, vagy hivatás követelményeivel összevetni figyelme, emlékezete, képzelete, gondolkodása, akarata megnyilvánulásait. Más feltételek — például egészség- ügyi — számbavételénél is fontos az önismeret, itt azonban elengedhetetlen. A helyes önismerethez a fiatal jó szándékú, közvetlen és közvetett figyelmeztetésének, segítésének eredményeként juthat. Igaz, az iskola, az ifjúsági szervezet, a szülők egy része a nevelés folyamatában e fontos tulajdonság kialakításáért tudatosan, illetve jó pedagógiai érzéktől vezérelve sokat tesz. Sajnos — a pálya megválasztásának tükrében vizsgálva — mindez mégis nagyon kevésnek bizonyul. Beszélgettem egy negyedik gimnáziumot végző tanulóval, aki elmondta, hogy tanárnő szeretne lenni. Nagyon magdöbbentem, mert eddig állandóan vegyészpályáról álmodott. Tulajdonságai az eredeti elhatározásnak meg is feleltek. Mindig elmélyülten foglalkozott a nehezebb összefüggések megoldásával, rajongott a kísérletezésért, inkább cselekedett, mint beszélt. Tettekben, írásban pedig magabiztosan adta vissza önmagát. Gondolatai, gyakorlati próbálkozásai csaknem teljesen lekötötték, alig vágyott barátok közé. Érdekelt, mi lehet az elhatározás-változás oka? íme a válasz: „Tetszik tudni, olyan hivatásra vágyom, ahol a lelkiismeretesen végzett, önzetlen munkámért — mert én úgy szeretnék dolgozni — érzem az emberek szeretetét, háláját. Ez engem nagyon ösztönözne.” Milyen nemes törekvés és mekkora lett volna a csalódás, ha a hamis elképzelést nem korrigáljuk. A tanár, a nevelő mindenekelőtt meleg, emberi érzéseket -ad át, amiért közvetlenül — főleg a serdülőktől — csak ritkán kap őszinte viszonzást. Helyetje a gond, a gyötrődés, esetenként az ér- • tétlenség, megbánás nehezíti munkáját. Persze közvetve, amikor a gyermek felnő, s maga is szülő lesz, ténylegesen sok hálás gondolat száll a sokat bosszantott, kiváló tanárhoz. Ha azonban ezt a megbecsülést, szeretetet a nevelő idő előtt mindenáron keresi és hiánya hátrányosan befolyásolja érzelmeit, cselekedeteit — menthetetlenül alkalmatlanná válik hivatása gyakorlására. A tanári pályánál kizáró oknak számít a figyelem megosztásának képtelensége, a pontos, szabatos szóbeli kifejezőkészség és a gyors kapcsolatteremtő képesség hiánya, a népszerűségre törekvés, az érzelmi labilitás, a gyermekek egyenlőtlen kezelése, önkéntelenül is felmerül a kérdés, milyen legfontosabb pszichés tényezőkre kívánatos a pályaválasztó fiatal figyelmét időben felhívni, illetve túljelentkezés esetén — az elsajátítása és gyakorlása érdekében — a felvételt végző személyeknek az elbírálásánál érvényesíteni. A fiatal figyelmének sajátosságai szinte minden életpályán lényegesen befolyásolják a teljesítményt. Az egyes műszaki pályák, a sebész, az állatorvos, a vegyész hivatása, de a gépkocsivezetőé is erős figyelemkoncentrációt kíván. Ezzel szemben az előzőkben már említett tanári hivatás erős figyelemmegosztást követel, hiszen a pedagógusnak egyszerre kell figyelni a helyes ismeretanyag módszeres közvetítésére és a gyermek viselkedésére, reagálására. Figyelemmegosztást követelnek a különböző előadói szakmák is. Az emlékezés különböző megnyilvánulásai más-más szakmában éreztetik előnyös hatásukat. Azt hiszem, nem szükséges bizonyítani, hogy á pincér számára milyen elengedhetetlen feltétel a jő arc-, hely- és tárgy emlékezet. A könyvtárosnak viszont sokkal fontosabb a könyvcímek, az írói nevek emlékezetben tartása, gyors felidézése. Az emlékezésnél a lassú, de pontos felidézés aligha gátolja a muzeológust, az erdőmérnököt, a vegyészt az eredményes munkában. A jogászi, az orvosi, a pedagógusi hivatás sikeres gyakorlása viszont nagymértékben függ a gyors és pon tos felidézéstől. A gazdag képzelet egyes szakmáknál, hivatásoknál nélkülözhetetlen. Igen nehéz helyzetbe kerülhet egy szegényes fantáziájú személy a kirakatrendezői, a női fodrász, vagy szobafestőszakmában. A népművelő, az orvos, a mér nők, a mezőgazdász is csak nagyon közepes teljesítményre képes, ha alkotó és reproduktív képzelete gyengén működik. A képzeletszegény egyén, ha nagyon szorgalmas, megszerezheti a felsőfokú végzettséget, de olyan munkakörökben, ahol önálló, alkotó, vezető, vagy szervező — vagyis bonyolultabb — feladatokat kell megoldania, nem alkalmazható. Ezt aztán legtöbb esetben nem isnjerik el, „sér tett”, „mellőzött” emberekként, konfliktusos helyzetben élik életüket. A televíziószerelő-, a motorszerelő-szakma eredményes végzésének több más tényező mellett elengedhetetlen feltétele a logikus, analizáló gondolkodás. A filozófus, pszichológus, szociológus hivatás sikeres gyakorlásához pedig elengedhetetlen a problémamegoldó gondolkodás. A tanár, oktató, nevelő tevékenysége nagyon esetleges a fegyelmezett, de ugyanakkor rugalmas gondolkodás hiányában. A szinte 'leltárszerű felsorolást folytathatnám az érzelmi megnyilvánulásokkal, az érdeklődés irányával, a jellem, az akarat szerepének boncolgatásával. De úgy gondolom, bármilyen hosszan is próbálnám e helyen a pályaválasztás pszichológiai problémáit feszegetni, a figyelemfelhívás határait képtelen lennék átlépni. Egy írás nem pótolhatná a pályaválasztási tanácsadást, a lélektanilag is képzett nevelők gondos útmutatásait és egyáltalán nem helyettesíthetné a lélektani ismeretterjesztés számtalan formáját. Ahhoz viszont e néhány gondolat jelzése is elég, hogy a gyermekek helyes döntését segítő szülők, felnőttek, e társadalmilag fontos feladatuk ellátásában a pszichológiai összetevőkre is gondoljanak. Nádházi Lajos Értékelték a muokás kulturális hetek sorozatát November elejéin újra csendesebb mederbe terelődött a megyeszékhely kulturális életének öt héten keresztül bőséggel áradó folyama: véget értek a másodízben megrendezett munkás kulturális hetek. A város kétévenként ismétlődő rendezvénysorozata az idén nemcsak a helybelieknek nyújtott élvezetes, hasznos művelődési, szórakozási alkalmakat, hanem a vonzáskörzetben élőknek is, akik javarészben a megye- székhely termelőüzemeiben dolgoznak. A II. salgótarjáni munkás kulturális hetek operatív bizottsága nemrégiben vetett számot a rendezvénysorozat eredményeivel, összegez, te tapasztalatait, megfogalmazta a jövőre vonatkozó tennivalókat. Hogy a múlt önvizsgálata —, hiszen az operatív bizottság, mintha tükröt tartott volna maga elé, saját elképzeléseinek megvalósítását tette mérlegre — az előretekintéssel is összekapcsolódott, nyilvánvalóan nem véletlen. Mára ugyanis beigazolódott az, ami két évvel ezelőtt még csupán vágy volt: a munkás kulturális hetek rendezvénye hagyománnyá gyökeresedett, a közművelődés olyan koncentrátumává, amely kisugárzó erejével folyamatos tettre ösztönzi a népművelőket, a legkülönfélébb szerveket, szervezeteket. Az operatív bizottság nem játszott szembekötősdit; nyíltan fogalmazta meg a rendezvénysorozat erős és gyenge pontjait, • felelősséggel és kritikusan szólt a (tavasz óta formálódó) terv megvalósulásáról1. S ebben az esetben a hangsúly a felelősségre helyeződik. Két évvel ezelőtt ugyanis rosszízűén tapasztaltuk a labda ide-oda dobálga- tását, vagyis a felelősség áthárítását másokra, azt az emberi gyengeségből sarjadó, egyoldalú véleménynyilvánítást, amely mások bírálatában és saját magunk megbocsátó, elnéző felmentésében jelentkezett. Az idén tehát már itt is fordult a kocka. Néhány bizottsági tagnak volt bátorsága, hogy a kritika ágyújának tüzét, ha még annyira fáj is, magára irányítsa. Olykor azonban mégis kívánatos lett volna konkrétabbnak lenni a bírálatokban. (Például megmondani, ha már annyian emlegették, kik nézték kívülállókként az eseményeket.) Eéti Zoltán: Pihenő Az első munkás kulturális hetek sorozat a tapogatózás, a mostani az útkeresés jegyében telt el. Az idén több új közművelődési formát is bevezettek, melyek korábban hiányoztak a hetek programjából, s most bebizonyoso- •dott, hogy érdeklődés mutatkozik irántuk, tehát szükség van rájuk. Ilyen volt például az életmódról folytatott vitasorozat, a tíz salgótarjáni képzőművész egyéni tárlata, Balassagyarmat és a járások öntevékeny művészeti csoportjainak bemutatkozása. Mind hasznosan szolgálták a kétoldalú ismeretszerzést, ez alapján az adott dolgokról való vélekedés tisztulását, az ízlés, a tudás, a műveltség fejlődését. Most ugyan az SZMT —, mint két évvel ezelőtt — nem ismertette a munkás kulturális hetek ideje alatt megtartott rendezvényeit és a résztvevők számát, mégis sokak tapasztalatát összevetve kimondhatjuk, hogy az idén több rendezvényt bonyolítottak le a tavalyi másfél száznál, s ezeket többen nézték-hallgatták végig a múlt évi húszezernél. Az utóbbinak fenntartás nélkül örülünk, az előbbinek már kevésbé. A magunk részéről azok véleményét támogatjuk, akik szerint ömlesztett és túlságosan sok volt a rendezvény, s — elsősorban — a népművelők, olykor erejüket meghaladó feladatokra kényszerültek. A közönség bizonyos rétegei ugyancsak elfáradtak a sorozat végére. Kevesebb, több lett volna; s újfent igazolódott, hogy az eseményekre általában azok járnak, akik már korábban megalapozták műveltségüket, igénylik a kultúrában való részvételt, s a hetek nélkül is aktívak. Tehát gond továbbra is az alacsony általános műveltséggel rendelkező munkások bevonása a kulturális rendezvénysorozat áramába. Megalapozottnak és szükségesnek tartjuk azt a véleményt, amely szerint a — komplexitásra törekvés megtartásával — differenciáltabb programtervezés és szervezés növelte volna az eredményességet. Azonos irányban hatott volna az üzemi értelmiség erőteljesebb bevonása a rendezvények előkészítésébe, lebonyolításába, az üzemek gazdasági vezetőinek teljesebb megnyerése, a ter- melőegységi művelődési bizottságok átgondolt bekapcsolása is a tevékenységek hosszan tartó folyamatába. Nem sikerült érdekeltté tenni a KISZ-bizottságokat sem. Miért? Az illetékesektől, sajnos, nem kaphattunk választ rá, mert a megyei KISZ-bi- zottság képviselője távol maradt az értékelő ülésről. A tapasztalatok összegzésénél nem hagyhatjuk figyelmen kívül a propagandát. Annak ellenére, hogy megelőzően hangsúlyozott szerepet szántak neki, az üzemi és városi propagandatevékenység színvonala elmaradt a várakozástól. A gyárak faliújságjain elvétve olvashattunk a munkás kulturális hetek programjáról, a közművelődési intézmények előtt esetlegesen láthattunk valóban figyelemfelkeltő, csábító plakátokat, transzparenseket. A legtöbb helyen elsősorban — ez pedig önmagában elégtelen- — a szóbeli propagálásra hagyatkoztak. móddal kapcsolatos művelődési, életviteli kérdésekre sikerült ráirányítani az emberek figyelmét, sokakat bekapcsolni a folyamatos művelődésbe, noha továbbra sem szabad lemondani az újabb munkásrétegek megnyeréséről. A tapasztalatok összegzésekor eddig is természetszerűleg vetődtek fel —, ha csak jelzésszerűen is — a rendezvény jövője szempontjából legfontosabb feladatok. E részben azonban koncentráltan fogalmazzuk meg az értékelő vita sorain felvetett — a saját tapasztalatunkkal, elképzeléseinkkel megegyező — tennivalókat. Az együttműködés továbbfejlesztése — intézmények, szervek, üzemek között — egyértelmű. Nem puszta szólam, hogy az együttmunkál- kodás, közös cselekvés megtöbbszörözi az erőt. Célszerűnek látszik a rendezvények jobb, körültekintőbb előkészítése. Ugyanígy nem kell a jövőben vonakodni attól, ha a rendezvények oldottabb formában közvetítik a legkomolyabb mondandókat is. Hiszen ez népszerűbbé, és egyúttal látogatottabbá teszi programjainkat. Csak a sikert szolgálhatja az is, ha bizonyos feladatokat konkrétan személyekhez kötve határoznak meg, így a felelősök szövevényes rendszerében nem veszhet el a tényleges felelős. További meggondolásra ajánlatos a rendezvény központi pénzügyi alapjának megteremtése, a rendezvény idejének a módosítása. Az idén ugyanis több rendezvény lebonyolításában anyagi nehézségek jelentkeztek, A hetek időpontjának megváltoztatását pedig az in_ dokolhatja, hogy a tavaszi előkészületek ellenére sincs elégséges idő az október elején kezdődő sorozat megfelelő előkészítésére, egyszerűen azért, mert a nyári hónapok — a szabadságolások és egyéb más miatt — hátráltatják a szervek, intézmények folyamatos munkáját, együttműködését. Az idei rendezvények még * két fontos témakörre hívták fel a figyelmet. A vitafórumok bizonyították, hogy az életmód kérdéseit nagyon is szűkén értelmezik az emberek, s ezért kívánatos, ha többször is több helyen továbbra is napirenden szerepel e téma megvitatása. A másik következtetés munkás kulturális hagyományainkra vonatkozik (például Salgótarján több évtizedes munkás énekkari és színjátszóhagyományára.) A jövőben ezekre fokozottabban és ténylegesen kell építeni. A munkás kulturális hetek rendezvénye minden hibája, fogyatékossága ellenére alapvetően betöltötte eredetileg meghatározott feladatát. A szocialista 'életA munkás kulturális hetek sorozata összességében teljesítette az alapvető tartalmi célokat. Ugyanakkor több fontos, korábbi célt nem sikerült megvalósítani: például a bejáró dolgozók művelődésének fejlesztését, -a kulturális tevékenységnek a munkával való szorosabb összekapcsolását, a különböző tematikájú írásos pályázatok meghonosítását. Az idei rendezvénysorozat útkeresésnek tekinthető, ami azt jelenti, hogy a szervezők tudják: mit akarnak, mit kell csinálniuk. Határozott törekvésük, hogy sajátos profilt — volt, aki vezérfonalnak fogalmazta — adnak a rendezvénynek, s méginkább egy folyamat szerves részeként tekintenek a hónap esemé- nyeire. A sajátos salgótarjáni munkás kulturális hagyományokra alapozva ez az elképzelés reális és megvalósítható. A II. salgótarjáni munkás kulturális hetek operatív bizottsága tehát tapogatózásai közben megtalálta a követendő utat, s most már egy a fontos: ezen az úton végigmenni. Sulyok László ] NÓGRÁD — 1973. november 26., vasárnap 7
