Nógrád. 1978. november (34. évfolyam. 258-282. szám)

1978-11-26 / 279. szám

Esztétikum a „katedrán”

Nehéz lenne röviden ösz- ■zeíoglalni a lassan 15 éve működő Iskolatelevízió eddigi munkáját, elért eredményeit. S hosszan lehetne sorolni azokat a didaktikai problémákat, kérdéseket is, amelyek egy-egy műsor előkészítésekor, majd a bemutatása visszhangjaként felvetődnek. Mindig újabb és újabb problémák ezek, amelyek megoldása a televízió oktatónevelő műsorainak hatékonyságát, további eredményeit szolgálják.

A televíziós didaktika aktuális kérdéseivel foglalkozó szakmai fórumnak is lehetne nevezni a kétévenként Egerben megrendezésre kerülő nemzetközi oktató televíziós konferenciákat. E

konferenciák célja — meghatározott témában — a televíziós oktató-nevelő műsorok módszertanának megbeszélése, elemzése, az eredmények összegezése és a fejlődés további módszereinek meghatározása.

— Hogyan kezdte munkáját az idei konferencia, s mi volt a témája? — kérdezzük Kelemen Endrét, az Iskolate- levizió vezetőjét, az idei konferencia elnökét.

— A több mint 160 résztvevő 14 televíziós társaságot képviselt — mondja Kelemen' Endre. — Minden európai szocialista és néhány nyugat- európai országból jöttek a meghívott iskolatelevíziós szakemberek, gyakorló pedagógusok. A műsorok elemzése, és a vita két szekcióban folyt. A tanulók életkori sajátosságait figyelembe véve a 4—10, illetve a 10—18 éves nézők korcsoportja szerinti bontásban működtek a szekciók. A konferenciának egyetlen, de nagyon összetett, igen aktuális témája volt: az esztétikum szerepe és jelentősége az iskolatelevíziós műsorokban, Hipotézisünk szerint ugyanis ma már nem elég e műsorokban egy-egy tantárgy témakörét csak didaktikailag kimeríteni. Nagyon lényeges az is, hogy a műsor milyen többletet nyújt esztétikailag, egészében hogyan hat a nézőkre?

— Ezek szerint egy-egy iskolatelevíziós műsor hatását, döntően befolyásolhatja az

ízléses díszlet, a berendezések, a legmodernebb segédeszközök alkalmazása, bemutatása? Vagyis: a környezetről, mint az esztétikum külső megjelenési formájáról van szó?

— Valóban, a tárgyi környezet tudatos esztétikai

megformáltsága is hatékonyan segítheti a befogadást, a megértést. De egy műsornak számos esztétikai vonatkozása lehet. Például, hogyan valósítható meg a képernyőn

5V

keresztül az élményszerűség valamely művészeti ág sajátos formanyelvén létrehozott műalkotás bemutatásakor, anélkül, hogy az eredeti hatást csökkentenénk? Vagy a műsorok egészének hatásos megszerkesztése,

a megfelelő dramaturgiai arányok kialakítása, a képszerkesztés, az idő- és térbeli ritmus, a harmónia-diszharmónia, a rész-egész viszonya, a feszültségfeloldás váltakozása, a tempó, a dinamika. .. Ezek is nagyon jelentős esztétikai elemek. Szó volt a műsorok szereplőinek a befogadókra gyakorolt hatásáról. Egy-egy szereplő emberi arca, szellemi légköre, beszéd- és mozgáskultúrájában megnyilvánuló sajátosságai mennyire fokozhatják a hatást, a figyelmet a nézőben. Az esztétikum kérdéseihez tartozik még az emberi cselekvés, a munka szépségének érzékeltetése, a kulturált emberi magatartás sugalma- zása, „népszerűsítése”.

— A bemutatott műsorok közül melyek feleltek meg a konferencia követelményeinek?

— Sok igazán jó műsort is láttunk. Egyértelmű volt a sikere annak az NSZK-beli iskolatelevíziós műsornak, amely Kolumbusz idejében játszódik. Matematika történeti film, amely bemutatja, hogy Amerika felfedezésével, új lehetőség nyílt a számolásban. Megtudjuk, hogy Adam Reise, korabeli , matematikus, hogyan adja a nép kezébe a számolás tudományát. Különösen a film „megkomponá- lásán” van a hangsúly. Egy korabeli kocsmában arról beszélgetnek az emberek, hogy Kolumbusz felfedezésének, milyen érezhető hatása van a világra. S megjelenik közöttük egy mai ruhába öltözött riporter, és faggatja az embereket, vitát „provokál” közöttük. Térben-időben egy sikba tudták hozni — megfelelő hangulatot teremtve — az akkori helyszínt, szellemiséget, összevetve mai tudásunkkal, ismereteinkkel.

— Milyen magyar produkciókat láthattak a konferencián?

— Bemutattuk a „Cimbora” egyik adását, amely Shakespeare színházáról szólt. Juhász Jácint mai riporterként jelenik meg a Globe Színház bejáratánál, és a kapussal beszélgetve elmesélted vele a színház alapításának történetét, működését. Ugyancsak az egyidejűség élményét adja a műsor. Egy korabeli beavatott szereplő segítségével hű képet kapunk a Globe Színház életéről, munkájáról, kíváncsiságunkat pedig egy mai szereplő képviseli. Az „Itt és ott” című műsorban Halász Judit az Illés-együttes kíséretében songokat énekel a relativitásról. Merte-e álmodni valaha is a pedagógia, hogy a viszonylagos mozgásról dalban tanítják majd a gyerekeket? De az új fogalom elsajátítása mellett, ez már ideológia is. Hiszen a gyerekekben elültetjük a gondolatot, hogy mozgásunk és helyzetünk a világban mindig viszonylagos.

— Milyen eredményekkel, tapasztalatokkal zárult a konferencia?

— A bemutatott műsorokat esztétikailag vizsgáltuk. Az elemzés, a vita azonban nem teoretikus megközelítést jelentett! A vita középpontjában a didaktika-esztétika kérdése állt. A tiszta didaktika nem tud élményt adni a gyerekeknek ehhez kell az esztétika. A bemutatott filmek, műsorok, a bevezető előadások, s a viták alapján szemléletbeli többletet kaptunk. A gyakorló pedagógusok közül a konferencia után sokan elmondták, hogy másképp látják az Iskolatelevíziót, hiszen a korszerű tanításnak valóban egyik nélkülözhetetlen eszköze. Szóba került a műsorok cseréje is. Például az NDK televíziótól Thomas Mannról, a szovjet televíziótól Puskin színházáról, a bolgároktól pedig Lobacsevszkijről szóló filmeket szeretnénk átvenni. Nagy volt az érdeklődés a mi műsoraink iránt is.

— Milyen volt a konferencia légköre hangulata?

— A dicsérő vélemények, elismerések mellett kritika is hangzott el bőven egyes iskolatelevíziós műsorokról. Kifogásolták, hogy a képnyelv sokszor csak illusztráció. Ezért lehet hatástalan, egy-egy oktatóműsor. Különösen a világnézeti oktató műsorokkal kapcsolatban emlegették hibaként, hogy egyes filozófiai műveket alárendeltek gondolatoknak. Ezek az aránytalanságok pedig esztétikailag sem hatnak jól a nézőre, nem köti le eléggé, nem figyel annyira. Fontos kérdés ez, hiszen a világnézeti oktatás televíziós didaktikája még számos problémával küzd. Mi is bemutattunk egy „filozófiai show-t”. A műsort azért érte bírálat, mert a beszéd háttérbe, másodrendűvé szorította az illusztrációt. Eger városa kitűnő házigazda volt. Kiegészítő programokban is bőven volt részük. Több iskolalátogatáson, bemutató tanításokon ismerkedhettek meg a konferencia résztvevői azzal, hogyan, milyen körülmények között dolgozik a magyar pedagógus, alkalmazva az Iskolatelevízió műsorait is.

Bubrik Gáspár

Farkas András: Csatomázók

Könyvekről

P é t

e r v a r

Csak minap érkezvén haza a hajdani Pétervárról, a mai Leningrádból, külön is ajándék számomra ez a kitűnő esszégyűjtemény, Jaroslaw Iwaszkiewicz Pétervár című könyve Klimó Károly kevés eszközzel sokat mondó szép rajzaival.

Hogy ez a Néva-deltában épült hatalmas és különös város mily sokat jelent a történelemben — az orosz és az európai kultúrtörténetben is,

VS//rSSSSSSSS/SS/SSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSS/SSSSSSSSSSS/Z**//SS/SSSSSSS/SSSSSSl**-',SSSfSSSS/SSS/SSSSSS/Ss'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSrSSS/SSSSS/SSS.

„A sző igazi értelmében egyre inkább pedagógiai közösségé válik az intézmény. A nevelő-oktató munkában a pozitív hagyományok megtartása, ápolása mellett, azok továbbfejlesztésével és körültekintő tervezőmunkával keresik az újat, az előremutatót. Ez az iskola, amely az elmúlt évtizedben struktúrájában teljesen átalakult, ma megbízható, jó színvonalon végzi a jövő egészségügyi középkádereinek (ápolónők)

és óvónőinek nevelését, alapos szakmai és általános műveltséget adva a szakma, a hivatás szeretetére nevelve.”

A balassagyarmati Szántó Kovács János Szakközépiskola tevékenységét jellemzik a fenti sorok, a pedagógus pártvezetőség véleményét tükrözve. A közelmúltban lezajlott városi tanács vb-ülés egyik napirendjeként előterjesztett beszámoló az iskola tevékenységéről jó alkalmat jelentett a mérlegkészítésre, a feladatok átgondolására is. Tóth Lajos igazgató a pedagógiai munkájuk egészéről adott alapos, részletes képet.

Jól választanak?

Míg az általánosan képző középiskola „elodázza” a pályaválasztási döntést, aki ide jelentkezik, már 14 éves korában választ. Vajon, hogyan? A megkérdezett első osztályosok közül az óvónői hivatást választják 28-an, öten tanárok, tanítók szeretnének lenni, ketten nem nyilatkoztak, és

Hivatásszeretetre, önművelésre nevelnek

Óvónőképzés a Szántóban

csak egy tanuló készül más pályára. Kissé kontroll lehet a negyedikesek szándéka: közülük óvónő lesz ugyancsak 28, ugyancsak öt megpróbált pedagógusképző intézetbe bejutni, egy tanulót a művészi pálya vonzza. Ha nem sikerül a felvétel, mindnyájan óvónői pályán akarnak elhelyezkedni. A hivatásszeretet tehát általánosan jellemzi az ide kerülő növendékeket. Már az elsősök türelmetlenül várják azt a pillanatot, amikor óvodásokkal találkozhatnak. Másodikban már közelebb kerülnek az óvodához, az előző évi hospitálások mélyítették a pálya iránti vonzalmukat. Kezdik látni, milyen komoly felkészülés, odaadás, lelkesedés, elhivatottság kell ahhoz, hogy egész életre szólóan tudják vállalni ezt a nemes, szép munkát.

Kinn az óvodákban

Hogyan állnak helyt a

végzettek? Az óvodai felügyelők tapasztalatai kedvezőek; a gyermekekkel szeretettel foglalkoznak, az óvónői közösségbe jól beilleszkednek. Foglalkozásaik alapján megállapítható, hogy különösen a matematikai foglalkozásokat szeretik és itt érik el a legjobb eredménye8 NÖGRÄD - 1978. november 26.. vasárnap |

két. Az eszközöket legtöbben maguk készítik — ehhez jó alapot kaptak az iskolában. Énekfoglalkozásaikon furulyajátékuk magas színvonalú, zömének az énekhangja is kifogástalan. Környezetismeretben még az oktatáscentri- kusság, a túl sokat akarás jellemzi őket — többet kellene cselekedtetni. Gondot okoz még számukra az éves munka megtervezése, amihez

— mint más területeken is

— még segítségre és nagyobb gyakorlatra van szükségük. De ez természetes — a lényeg az, hogy további helyes irányítással, jó óvónők lesznek. Az eddig végzett 104 óvónői tagozatos közül 75 százalék tanult, tanul a felsőfokú óvónőképző levelező tagozatán, öt százalék tanítóképzőben. Ebből is látszik, jó alapot kaptak.

Tennivalók és perspektívák

Az eltelt negyedszázad alatt közel 3000 fiatal szerzett ebben az iskolában középfokú végzettséget — ebből még csak 104 diák végzett középfokú óvónőképző osztályokban, az év végén kikerülőkkel együtt is csak kis hány i- dot tesz ki tehát számuk. De mégis fontos hányad ez; azzá teszi a megyei vonzáskörzet és a képesítés nélküli óvónők számának csökkentése beállításukkal. A megye általános iskoláinak több mint 50 százalékából érkeznek ide az első évfolyam tanulói — ez a még meglevő színvonalbeli eltérések miatt az oktatás-nevelés folyamatában számos nehézséget jelent. A volt Szántós- diákokat jellemző közéletiség (amit a férjhezmenés sokaknál „visszavet” egy időre...) nem egyik napról a másikra alakul ki, hanem tudatos nevelés, sokrétű tevékenységi formák, az iskolai élet demokratizmusa segítségével. A nevelőmunka hatékonyságának növelése, az új nevelési és oktatási tervek bevezetésének előkészítése érdekében tudatosságra, tervszerűségre, a személyi és tárgyi feltételek folyamatos javítására van szükség.

Szakközépiskoláknál — különösen a Szántóhoz hasonló „múltú” azaz profilt többször váltó intézményeknél — gyakran felmerül a perspektíva kérdése. Ahogy a beszámoló is megfogalmazza: a szakközépiskolai jelleg hosszú távú fennmaradása mellett a jelenlegi szakokon bekövetkezhető túlképzés esetére átgondoltan keresni kell az új szakok, vagy a meglevők továbbfejlesztésének alternatíváit. Ehhez a munkaerő-szükséglet alapos vizsgálata nélkülözhetetlen, az iskola terveit a megyei igényekkel egyeztetni kell. Csak így érheti el az iskola a célját: választásukat meg nem bánó, elégedett fiatalokat bocsásson ki, akik hasznos munkát végeznek.

G. Kiss Magdolna

— aligha szorul részletezésre. A klasszikus orosz és szovjet irodalom úgyszólván minden óriása, Puskintól Dosztojevszkijig, Bioktól, Alekszej Tolsztojtól Anna Ahmatováig társunk volt abban a képzeletbeli bolyongásban, amelynek során, költeményeiket, halhatatlan történeteiket olvasva, szinte észrevétlenül ismertük meg a város valamennyi zugát. Nem szólva a zenészekről, akik földjében nyugszanak, Muszorgszkijról, Rimszkij-Kor- szakovról, Rubinsteinről,

Csajkovszkijról, hogy csak néhányukat említsük, s akik segítenek megérteni e város lelkét. Nem utolsósorban pedig ez a város a Nagy Október bölcsője, Lenin és a forradalom városa.

Igen, sokat tudunk a városról, világít emlékeink között Puskin' Bronziovas-a, tudjuk, merre járt Akakij Akakijevics — „Mindnyájan, Gogol Köpenyéből jöttünk ki” vallotta Dosztojevszkij az orosz regényírókról, — s éppen Dosztojevszkij szerint a ködös Pétervár egy szép napon majd eltűnik a köddel együtt. Ám azt is tudjuk, mindig csak a köd tűnik el.

S fülünkbe csengenek Anna Ahmatova sorai:

„Nincs e folyónál ismerősebb látvány:

a víz, a tornyok

csillámaival.”

Az ismerősről pedig mindig szívesen hallunk, beszéd lünk. Jaroslaw iwaszkiewicz, az ismert lengyel író és költő éppen ezt teszi péter- vári esszéiben. Mint bevezetőjében írja: „Az emberi természet különös tulajdonsága, hogy sokat, nagyon sokat el tud képzelni, de amikor meglát valamit abból, ami. addig csak a képzeletében élt, korábbi élménye más méreteket ölt, más színezetben mutatkozik be.”

Iwaszkiewicz, bár 1894- ben egy Kijev melletti faluban szü'e'ett, s első versei is Kijevben láttak napvilágot, csak késő öregkorban jutott el álmai kedvelt városába, a hajdani Pétervárra. Életműve közben hatalmasra növekedett, minden műfajban dolgozott, regényeit magyarul is olvashatjuk. A Néva-parti városról mindent tud, s még inkább azon elődeiről, írótársairól, valamint a város ismeretlen hőseiről, akik falai' között, folyói, csatornái partján éltek.

Esszéiben az ő emléküket idézi, előttük tiszteleg. Ragyis- csevről, Mickiewiczről, Puskinról, Dosztojevszkijről,

Biokról, Witkacyról és a le- ningrádi költőkről ír. Ez utóbbiak közül csak néhányról, például Giga Bergholz- ról, Vera Ingerről szól részletesebben, bár sokkal többen voltak. E költők és írók, mint írja, merőben egyedi jelleget adtak a leningrádi költészetnek. Olyan „blokádeposzt” hagytak az utókorra, amely valóban önálló korszakot alkot mind a háború előtti, mind pedig az azt követő idők költészetében A hősi helytállás erősítésén túl ez a költészet „annak bizonyítéka, hogy a művészet az ember elemi szükséglete”. A leningrádi blokád e szempontból is egyedülálló s mindmáig érvényes tapasztalattal szolgált a világnak.

Iwaszkiewicz külön tiszteleg Dosztojevszkij sírjánál az Alekszandr Nyevszkij-főko- lostor melletti temetőben. Ez a város legrégibb temetője. A „holtak városa” egyik sarkában, a zeneköltcszet nagyjai mellett nyugszik az író, aki talán a legtöbbet mondta el a hajdani Pétervárról, ércnél maradandóbb emléket állítva neki műveiben. Síremléke szürke gránittömb, mint ilyentáj novemberben a rátelepedő köd. A modern Moszkva Szálló szomszédságában megcsillannak a főkolostor tornyai. Arrébb az Alekszandr Nyevszkij-híd, a leghosszabb a folyón. Éjjel, pár perc alatt felnyílik, utat engedve a ki-bejáró hajóknak uszályoknak hajnalig. Elnéztem egyszer szobám ablakából ezt a különös és néma éjjeli sürgés-forgást, amely olv valószínűtlen, s örökérvényűen valószerű is egyszersmind, akár maga a város.

Tóth Llouftf