Nógrád. 1978. október (34. évfolyam. 232-257. szám)
1978-10-11 / 240. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXIV EVE.. 240. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1978. OKTÓBER 11., SZERDA Az LNbZ-ben Szíria semmisnek minősítette a Camp David-i megállapodásokat A nemzetközi jog szempontjából „semmisnek és érvénytelennek” minősítette a Camp David-i izraeli—egyiptomi keret megállapodásokat Nasszer Kaddur szíriai külügyminiszter-helyettes az ENSZ-közgyűlés 33. ülésszakán folyó általános politikai vita hétfői napján. A szíriai politikus leghatározottabban elítélte a Washington közreműködésével létrejött külön- alkut, és nemcsak azt erősítette meg, hogy kormánya továbbra is elutasítja a Camp David-i keretmegállapodásokat, hanem a leghatározottabban leszögezte azt is, hogy országának nem áll szándékában csatlakoznia az amerikai kezdeményezésekhez a Közel-Keleten. A külügyminiszter-helyettes kormánya álláspontját indokolva mindenekelőtt arra mulatott rá, hogy a Camp David-i megállapodások tartósítják az izraeli megszállást és terjeszkedést. Az ilyen kísérletek elhárítására — mondta — az ENSZ-köz" gyűlésnek fel kell kutatnia annak módjait, hogyan valósíthatók meg végre a Biztonsági Tanácsnak a közel- keleti konfliktus és a Palesztinái probléma megoldására vonatkozó határozatai. Szíria — jelentette ki a külügyminiszter-helyettes — a jövőben is igazságos, törvényes és átfogó közel-keleti rendezésre törekszik. Elengedhetetlennek tartja Izrael teljes kivonulását az összes megszállt arab területekről, valamint a palesztinai arab nép törvényes jogainak elismerését' Az E^TSZ-közgyűlés köreiben nagy figyelemmel kísért libanoni helyzetről szólva Nasszer Kaddur leszögezte: elsősorban Izrael az, amely hasznot próbál húzni a libanoni válságból. Izrael fegyverrel támogatja a törvényes kormánnyal szembeforduló libanoni csoportokat, a jobboldali milíciákat, amelyek kezdettől fogva akadályozzák a libanoni kormányt abban, hogy rendet teremtsenek az országban. Vissza kell verni a Libanon megosztására irányuló kísérleteket. Nasszer Kaddur beszéde alig egy órával azután hangzott el, hogy Mose Dajan izraeli külügyminiszter arról próbálta meggyőzni az ENSZ- közgyűlés ülésszakának részvevőit, hogy Camp Daviddel, a Közel-Keleten, „megnyílt a béke útja’”, s azt a reményét hangoztatta, hogy .,a békefolyamat a későbbiekben kiterjed Jordániára. Libanonra és Szíriára is”. A Fehér Ház szóvivője hétfőn bejelentette, hogy Carter elnök fogadja az izraeli külügyminisztert. (MTI) Brutyó János látogatása Salgótarjánban Mint keddi számunkban MSZMP Központi Bizottsá- kusan gyarapodik a város, a beszámoltunk róla, Salgótar- gának tagja, a megyei pártbi- beruházási célok lényegében jánban járt Brutyó János, az zottság első titkára — Ozs- tervszerűen megvalósulnak, MSZMP Központi Ellenőrző várt József, a városi pártbi- összhangban vannak az ötö- Bizottság elnöke, a nógrádi zottság első titkára és Fekete dik ötéves terv időarányos megyeszékhely országgyűlési Nándor, a városi tanács elnö- célkitűzéseivel- képviselője. A képviselői cső- ke fogadta a KEB elnökét. Ozs- Ezután Fekete Nándor vá- portülésen való részvétel mel- várt József tájékoztatót tar- rosi tanácselnök arról tájé- lett találkozott Salgótarján tott időszerű várospolitikai koztatta Brutyó Jánost, hogy város politikai, állami veze- kérdésekről. A város ország- miként állnak Salgótarján- tőivel és eszmecserét folytat- gyűlési képviselője nagy fi- ban a kommunális beruházá- tak időszerű várospolitikai gyelemmel hallgatta, hogy sok. Kitért az ötéves terv kérdésekről. A városi pártbi- tavalyhoz képest Salgótarján hátralevő időszakának teen- zottság székházában — aho- ipari üzemei jól állnak a dőire és a hatodik ötéves vá elkísérte Géczi János, az tervek teljesítésével. Dinami- terv előkészítésének, végrehajtásának kilátásaira. Ecsetelte a lakásépítés, az építőipar helyzetét, foglalkozott az általános iskolák létesítésének sürgető tennivalóival, a nyugati városrész, valamint az új 21-es út folytatása kialakításának kérdésével. Brutyó János élénk érdeklődéssel hallgatta a tájékoztatót és több javaslatot is tett. Hangsúlyozta a gyártmányszerkezet átalakításának fontosságát, beszélt a területi és az országos célok szoros összefüggéséről. Végezetül utalt a párt Központi Bizottsága áprilisi határozatából adódó teendők végrehajtására, felhívta a város vezetőinek figyelmét a még fegyelmezettebb, még következetesebb, jobb minőségű munka végzésére, melyhez felajánlotta segítségét. Berlinguer és az SZKP vezetőinek tárgyalásain A nemzetközi helyzet, a munkásmozgalom időszerű kérdései A nemzetközi kérdésekről, fásával megsziláidítsák az eu- európai helyzetről, a nem- rópai biztonsági konferencián zetközi kommunista és mun- elért konstruktív eredmenye- kásmozgalom időszerű felada- két. tairól folytatott megbeszélése- Ebben a vonatkozásban a két Enrico Berlinguer az iegnagyobb jelentőségű lenne, OKP főtitkára moszkvai látó- ka tényleges intézkedések tör- gatása során az SZKP veze- tennének a fegyverkezési hajtőivel. Berlinguer hétfőn ta- sza fokozásának megakadá- lálkozott Leonyid Brezsnyev- iyOZására. Mindkét fél úgy vei, az SZKP KB főtitkára- hogy értékes hozzájáruval, a Szovjetunió Legfelsőbb jas lenne e célok eléréséhez, Tanácsa Elnökségének elnö- ka mielőbb befejeznék a ha- kével és megbeszélést folyta- jjászati fegyverzetek korláto- tott az SZKP KB más vezetői- zásáról folyó tárgyalásokat, vei is. konkrét előrehaladást érnének Az Enrico Berlinguer moszk- ei a közép-európai fegyveres vai látogatásáról kiadott kö- erők és fegyverzetek kölcsönös közlemény szerint az nös csökkentéséről Bécsben SZKP és az OKP vezetői be- folyó tárgyalásokon, követke- ható véleménycserét folytat- zetesen megvalósítanák az tak a jelenlegi nemzetközi ENSZ-közgyűlés rendkívüli, le- helyzet időszerű kulcsproblé- szerelési ülésszakán elfogadott máiról. . határozatokat. Mindkét fél aggodalmának Az SZKp és az OKP kép_ »dott hangot az enyhülés es a visekjj állhatatosan hangsú- nemzetközi egyuttmukode* e- iy0Zták, hogy a megoldatlan fékeződése miatt, amelyet bi- nemzetközi problémákat az zonyos imperialista, militaris- egyenj0gúságon és az igazsá- ta és reakciós korok teve- g0sságon alapuló politikai tár- kenységének szamlajara ír- gyaiások útján kell rendezni, hat — és amely a fegyverke- mindenfajta külső beavatkozási hajsza uj szakaszának zas nélkül és minden nép növekvő veszélyét idezte elő. törvényes jogainak tiszteletben Az SZKP és az OKP kul- tartásával. Ez elősegítené a döttségei új es energikus erő- feszültség csökkentését és a feszítések haladéktalan^ meg- nemzetközi helyzet javítását, tételet tartják szükségesnek kedvező feltételeket teremte- annak érdekében, hogy újabb ne az emberiség gazdasági, ösztönzést adjanak a nemzet- társadalmi és kulturális fejközi enyhülesi folyamatnak és lődése legégetőbb problémái- az együttműködésnek, hogy a nak megoldásához, helsinki záródokumentum valamennyi tételének valóra vál- (Folytatás a 2. oldalon) Tu3teljesítés: két és fél inll'ió Tar jani üzemek a negyedév kezdetén Ebben az esztendőben négy darab bányai szállítóberendez est készítenek az NDK-ba az Országos Bányagépgyártó Vállalat salgótarjáni gyárában. Az egyenként százhúsz tonna súlyú berendezésekből kettő teljes egészében elkészült — ezeket már el is szállították — a másik kettőt az év hátralevő részében gyártják. A képen Berta József hegesztő, aki 1940-től dolgozik a gyárban, a CO., védőgázas hegesztőautomatával állítja össze az exportra kerülő berendezés egy részét. bábel-felv.— Év elején gyakorta elhang- lékkai elmaradt az előirányzott, hogy 1978. az V. ötéves zattól a gyár edzettüveg-ter- terv „döntő” fontosságú ere. melése, ebből a termékfajtá- Az idei esztendő a jelenlegi ból 308 ezer négyzetmétert si- középtávú tervidőszak félide- került előállítani az üzem dol- jét is magában foglalta, ily gozóinak. A termelési értéket módon e tizenkét hónap meg- illetően az állapítható meg, határozható abból a szempont- hogy a terv megvalósítása 86 ból: milyen fokon valósul százalékban sikerült, ami meg az ötéves terv nagyobbik pénzben kifejezve: több mint hányada, milyen teljesítettségi 361 millió forint, szintről láthatunk hozzá az utolsó két év feladatainak Jó eredményekről adhat szá- végrehajtásához. mot az Országos Bányagépgyártó Vállalat salgótarjáni Az Üvegipari Művek salgó- gyára. A kibocsátott készáruk tarjám síküveggyárának ez az értéke —, amint Németh End- éve nem szűkölködött a tér- re termelési főosztályvezető- melésre különösképpen ható tői megtudtuk — 277 millió eseményekben. Idén Került 70 ezer forint, ami a rerve- sorra a Zagyva III. kemence zettnél majdnem két és fél beüzemelése, a közelmúltban millióval több. Ez a teljesít- állították le a Zagyva II. ke- mény a tavalyi azonos idősza- mencét fölújítás végett. A két jelentősen fölülmúlja: nem Zagyva III. termelése ma már kevesebb, mint 51 millió fo- napi 22 ezer négyzetméter rinttal. A gyár munkásai az üveg — túllépve a korábbi elmúlt időszakban BSZ-szala- 18—19 ezer négyzetméteres ha- gokat, alkatrészeket és egyedi tárt —, a Zagyva II. átépítése gyártmányokat — szalaghajtó- tervszerűen zajlik. Ami a fej-egységeket az NDK-nak, gyár termelési eredményeit úszó-kotró berendezéseket illeti: húzottüveg-előállításban Csehszlovákiának — állítot- a tervükhöz viszonyítva ijiint- tak elő. A számottevő előreíé- egy 8 százalékos lemaradás ke- pést több tényező segítette: letkezett az említett okok mi- nagyobb fokú lett a szerve- att. összesen 6 és fél millió zettség, előnyösebb a terméknégyzetmétert állítottak elő a szerkezet, jobb szállító- és termékből. Ennek nagy részét gyártóeszközök álltak rendel- belföldön értékesítették. Kivi- kezésre. Hozzájárult a jó eredteire összesen 251 ezer négy- ményekhez az is, hogy a gyár zetméter jutott. Három száza- — a magyar szénbányák igényeinek eleget téve — 8 millió forint értékű alkatrész- gyártást végzett terven felül. A tarjáni üzem tervteljesítésének föltételei pillanatnyilag adottak, így az év végi jó eredményre biztatóak a kilátások. Kedvezően alakult a Salgótarjáni Otvözetgyár árbevételi tervének megvalósulása: 311 millió forintot értek el, egymillióval többet, mint az előirányzat. Ennek megfelelően a nyereség is jól alakult: 18 millió forint lett, ami félmillióval nagyobb összeg az előirányzatnál. Alatta maradt viszont a gyár a termelési értékre vonatkozó tervnek. Összesen 304 millió forintot értek el, 3 millióval kevesebbet az év elején meghatározott tervszám időarányos hányadától. Az elmaradást az átlagosnál több váratlan meghibásodás okozta — tudtuk meg Kovács István tervgazdasági osztályvezetőtől. A lehetőségekkel élve 10 ezer 100 tonna ferroszilíciumot állítottak elő, 6 százalékkal kevesebbet a vártnál. Metallo- termikus termékekből — va- nádiumból, wolframból, titánból — viszont 40 tonnával többet készítettek az előre meghatározott mennyiségnél, így keletkezett a tervezettnél jobb árbevétel. November 24—26 III. bábjátékos bemutató színpad, animációs filmszemle és szakmai tanácskozás A Népművelési Intézet és a megyei József Attila Mű- a változatos programok mind velődési Központ az UNIMA Nemzetközi Bábszövetség véd- a szakembereknek, mind pe- nökségével november 24—25—26-án rendezi meg Salgótar- dig a szülőknek sok részvé- jánban a „Gyertek, mesélünk!” III. bábjátékos bemutató teli lehetőséget kínálnak, színpad, animációs filmszemle és szakmai tanácskozás cí- Többi között, sor kerül az mű rendezvénysorozatát. A programmal kapcsolatban az együttesek bemutatkozására, előkészületekről és a műsortervről tegnap délután tanács- u Magyar Televízió esti me- koztak a megyei művelődési központban. séket mutat be, a Pannónia Filmstúdió felnőtt- és gyerA rendezvény központi lyasaljai Általános Iskola mekprogramokkal jelentke- gondolata: az animációs mű- bábegyüttesei, illetve bábcso- zik, a Diafilmgyártó Vállalat * ’■ portok, valamint a tatabá- résfben mese részben isme. . . retterjeszto jellegű progranyai KOMEP irodalmi szín- mokat hoz, néhány amatőr rom csoport vesz részt, a bé- pad és az Astra bábegyüttes, filmes gyermekanimációs kí- késcsabai Tücsök, a salgótarjáni Főnix, a makói Rongybaba, a Kazári Általános Iskola, a szekszárdi Musiea, a a 15. számú óvodában, a Ga budapesti Hevesi Gyula út- garin Általános Iskolá- törőcsapat, a Somoskőújfalui ban és a salgótarjáni ifjúsági- Pepita, a salgótarjáni Csíz- művelődési házban zajlanak, madia úti iskola, a salgótar- Elsősorban a háromtól ti- jáni Malinovszkij úti iskola, a debreceni Vojtira, a Bagvészetek és azok továbbélése a gyermekvilágban. Az országos rendezvényen tizenhá A rendezvények a megyei sérleteit mutatja be, a Nóg- művelődési központban, a rád megyei Moziüzemi Vál- November 7. Filmszínházban, lalat már forgalmazásban levő felnőtt- és gyermekanimációs filmeket játszik, és így tovább. Szakmai tanácskozások, kiállítások, játékdél zenkét éves korú gyermekek utánok egészítik ki a prog- részvételére számítanak, 4e ramot. Warlike lemondott Paul Warnke nagykövet, az amerikai SALT-küldöttség vezetője a hónap végével megválik hivatalától. A Fehér Ház — kedden kiadott közleménye szerint — sajnálkozással vette tudomásul Warnke lemondását. A demokrata párt liberális köreihez számító Warnke a hatvanas években hadügyminiszter-helyettes volt. Washingtoni kormányforrásból származó keddi értesülés szerint Cyrus Vance külügyminiszter (az eddigi tervek szerint) amerikai küldöttség élén október 21-én érkezik Moszkvába, hogy újólag a SALT-megállapodás- ról. és a kétoldalú kapcsolatok más kérdéseiről tárgyaljon Andrej ' Gromiko szovjet külügyminiszterrel. (MT^