Nógrád. 1978. október (34. évfolyam. 232-257. szám)

1978-10-31 / 257. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! NŐGRÁD AZ MSZMl* NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA * XXXIV EVF , 257. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1978 OKTÖBER 31., KEDD Tanácsi vh-ülcs Salgótarjánban Elfogadták a lakásértékesítési tervezetet Salgótarján város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának hét­fői ülésén megtárgyalták és elfogadták azt a tájékoztatót, amely már a következő terv­időszakra való átmenet felté­teleinek megteremtéséről szólt. Tekintettel arra, nogy például a lakásépítésekben bizonyos mértékű elmaradá­sok tapasztalhatók, a végre­hajtó bizottság véleménye szerint, a megfelelő alapokat nyújtó átmenet megteremté­sére mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az el­maradások csökkenjenek még az ötödik ötéves terv ideje alatt! Ennek érdekében fel­mérik a további lehetőségeket és a következő év beruházási tervéhez ütemtervet is készí­tenek az elmaradások pótlásá­ra, illetve mértékük csökken­tésére. A végrehajtó bizottság hét­fői ülésén tárgyalta és elfo­gadta az ez évre szóló fenn­tartási költségvetés előirány­zatának módosítását és a költségvetésből megvalósuló építési jellegű kiemelt fel­adatok címjegyzékét, a jövő esztendőre. A címjegyzékben azok az építési feladatok sze­repelnek, amelyek egy része már az idén elkezdődött — a Tanácsköztársaság tér felújí­tása például — és jövőre be is fejeződik. A végrehajtó bizottság meg­tárgyalta és elfogadta az 1978-ra szóló lakásértékesítési névjegyzéktervezetet. Eszerint, a névjegyzékbe 94 igénylőt vet­tek fel a lakásügyi társadal­mi bizottság javaslata alap­ján. Az új igényjogosultak száma az idén 65, a többi jo­gosult már a tavalyi lakásér­tékesítési névjegyzékben is szerepelt, de az ismert lakás- építési elmaradások miatt igé­nyüket nem tudták kielégíte­ni. Sajnos, a lakásépítkezés­ben tapasztalható nehézségek miatt, az idén névjegyzékbe vettek egy része is csak a jö­vő évben kaphatja meg a la­kást. A kiutalásoknál azon­ban a legmesszebbmenőkig fi­gyelembe veszik azokat a kö­rülményeket — tavalyról tör­tént elmaradás, rendkívül rossz lakásviszony stb- —, amelyek megszabják a méltá­nyos sorrendet. A névjegyzéktervezet tanú­sága szerint, a 94 igénylő 77 százaléka munkás, 96 százalé­ka fiatal, 41 százaléka több- gyermekes és két százaléka olyan szülő, aki gyermekét egyedül neveli. A jogszabályi rendelkezések alapján, csupán azokkal az igénylőkkel fog­lalkozhatnak, akiknek állandó lakása, vagy munkahelye Sal­gótarjánban van. A névjegy­zéktervezetet a tanács igaz­gatási osztálya közszemlére teszi a közeli jövőben, a szo­kott helyen, s erről értesíti az érdekelteket. A végrehajtó bi­zottság elfogadta azt a név­jegyzéket is, amelyen a szak­ember-telepítésben részt vevők kaptak helyet. A végrehajtó bizottság megállapította, hogy a lakásértékesítési névjegy­zéktervezet mindenben meg­felel a vonatkozó párt- és ál­lami határozatokban rögzített elveknek. Kossorúsási ünnepségek as 1918-as polgári demokratikus forradalom győselmének 60. évfordulója alkalmából Bei főidre, s a nagyvilágba Balassagyarmatról A világ számos országában állítanak elő. A termelés ha- gyobb szerepet tölt be me- ismerik a Magyar Kábel tékonyságának fokozása, a gyénk gazdaságában. Ma itt Müvek balassagyarmati gyá- termékek minőségének job- tartja kihelyezett ülését az ra nevét, hiszen termékeik bítása, a korszerű gyárt- MSZMP Nógrád megyei Vég- Európán kívül eljutnak a mányszerkezet kialakulása rehajtó Bizottsága, amelyen Közel-Keletre, s Afrika ipa- mellett nagy gondot fordí- megtárgyalják a gyár cselek- rosodó vidékeire is. A gyár toltak az export növelésére is. vési programjának végre- dinamikus fejlődésen ment 1970-ben még csak alig hu- hajtását. Lapunk harmadik át az utóbbi néhány esztendő szonkilenc, ebben az évben oldalán riportot olvashatnak, alatt, mit híven jellemez, várhatóan már hatszáznyolc- amelyben a gyár fődiszpécse- hogy ebben az évben már vanmillió forintot is mégha- rét szólaltatta meg munka- egymilliárd forintot meghala" lad a külhonba szállított társunk. Képünkön: munká­dé értékű kábelt, szabad gyártmányaik értéke. A ba* ban a kábelsodró gép. vezetéket, s egyéb terméket lasse gyarmati gyár mind na- Kulcsár József felvétele 1 Hétfőn — a Parlament előtti Kossuth Lajos téren — koszorúzás! ünnepséget tartottak az 1918-as polgári demokratikus forradalom győzelmének 60. évfordulója alkalmából, az első magyar köztársaság elnöke Károlyi Mihály szobránál. A vörös és nemzetiszínű zászlókkal ékesített téren díszőrség so­rakozott fel. A Himnusz hangjai után a Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa nevében Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, s Katona Imre, az Elnöki Ta­nács titkára; az MSZMP Köz­ponti Bizottsága képviseleté­ben Övári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára és Vasa Henrik, a Központi Bizottság tagja, a Párttörténeti Intézet igazgatója; a Minisztertanács részéről Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke és Aczél György, a Miniszterla- nács elnökhelyettese koszo- rúzott. Károlyi Mihály szobrának talapzatán koszorút helyezett el a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa nevében Kál­lai Gyula, a HNF OT elnöke és Szentistványi Gyuláné, a HNF OT titkára; a Szakszer­vezetek Országos Tanácsa ré­széről Földvári Aladár, a SZOT elnöke és Reszegi Fe­renc, a SZOT tagja, az Épí­tő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke; a Kommunista If­júsági Szövetség központi bi­zottsága képviseletében Ko­Gromiko fogadta Ara falót "Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügy­minisztere hétfőn fogadta Jasszer Arafatot, a Paleszti­nái Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottságának el­nökét. Jasszer Arafat a PFSZ küldöttsége élén vasárnap es­te érkezett Moszkvába. A szívélyes légkörben és a kölcsönös egyetértés jegyében lefolyt találkozón áttekintet­ték a közel-keleti helyzetet. (MTI) vács Jenő, a KISZ kb titká­ra és Spiller Teréz, a KISZ kb tagja. Az évforduló alkalmából a hozzátartozók nevében Ká­rolyi Mihály né helyezte el a megemlékezés virágait. Virá­gokkal borították a szobor ta­lapzatát a régi munkásmoz­galmi harcosok, valamint a fővárosi dolgozók, fiatalok képviselői. Az ünnepség az Interhacio- nálé hangjaival ért véget. Az 1918-as őszirózsás for­radalom győzelmének 60. év­fordulója alkalmából ugyan­csak koszorúzási ünnepség volt Károlyi Mihálynak a Mező Imre úti temetőben le­vő sírboltjánál. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében Losonczi Pál és Katona Imre; az MSZMP Központi Bizottsága részéről Övári Miklós és Vass Henrik; a Miniszterta­nács nevében Lázár György és Aczél György helyezte el a hála és a kegyelet koszo­rúját. A győztes 1918-as polgári demokratikus forradalomra és az első magyar köztár­saság elnökére emlékezve a Hazafias Népfront Országos Tanácsa részéről Kállai Gyu­la és Szentistványi Gyuláné; a Szakszervezetek Országos Tanácsa képviseletében Föld­vári Aladár és Reszegi Fe- rénc; a Kommunista Ifjúsági Szövetség központi bizottsága nevében Kovács Jenő és Spiller Teréz koszorúzott. Koszorút helyezett el Károlyi Mihályné, virágokkal borí­tották a sírboltot a régi mun­kásmozgalmi harcosok, to­vábbá a fővárosi dolgozók, a fiatalok képviselői. (MTI) Szekér Gyula Finnországban Kalevi Sorsa, a Finn Köz­társaság miniszterelnöke fo­gadta a hivatalos látogatáson Finnországban tartózkodó - dr. Szekér Gyulát, a Miniszterta­nács elnökhelyettesét. A talál­kozón jelen volt dr. Matusek Tivadar, hazánk helsinki nagykövete. Dr. Szekér Gyula hétfőn megbeszélést folytatott Paavo Vayrynen külügyminiszterrel és Eero Rantala ipari és ke­reskedelmi miniszterrel a ma­gyar—finn gazdasági kapcso­latok és együttműködés idő­szerű kérdéseiről és tovább­fejlesztésük lehetőségeiről. (MTI) Változott a szemlélet, de... Jobban iskolázottak, kevés a vezető A nők helyzetéről tárgyaltak a Zl\l-ben A ' ZIM salgótarjáni gyárá­ban a közelmúltban tárgyalta kibővített ülésen a pártbizott­ság a nőpolitikái határozat végrehajtását. A körülménye­ik minden részletére kiterje­dő alapossággal végzett vizs­gálat- megállapította: a gyár­ban az utóbbi évek során szemléletbeni változás ment végbe. Fokozottabban elisme­rik a nők termelésben és Köz­életben elfoglalt helyét, csök­kent az elvi tévedések száma, s mindinkább háttérbe szo­rulnak a velük kapcsolátos szélsőséges nézetek- A ZIM nődolgozóinak 81,6 százaléka munkás. Világnézeti, politi­kai, szakmai tevékenységük nem szakítható el a gyár ál­talános fejlődésétől. Társadal­mi megítélésük egyértelmű, ám az élet bizonyos területein még mindig hátrányos hely­zetben vannak a férfiakkal szemben. Például, a gazdasági veze­tésben alig található közü­lük valaki; értendő ez a kö­zép- és felső szintre, de még a kisebb funkcióknak is csak húsz százalékát töltik be nők. Jobb a helyzet viszont a párt­ós a tömegszervezetek veze­tőségében, ahol arányuk húsz­negyven százalék között van. Mindazok ellenére, hogy a „továbblépésre” jó alappal rendelkeznek: közülük az ál­talános és középiskolai vég­zettséggel rendelkezők ará­nya majdnem hatvan száza­lék. Ez jóval magasabb a fér- fidolgózókénál. Műveltségük nagyban párosul tudati fej­lődésükkel: egyre inkább fog­lalkoznak helyi politikai, gaz­dasági kérdésekkel, közéleti tevékenységük folyamatosan szélesedik és kezd kialakulni a politizáló, üzemi légkört alakító nő típusa. A ZIM-ben az összdolgozók 42,9 százaléka nő, s egyes munkaterületeken, mint pél­dául a zománcozóban, a sze­relésnél, a számviteli munká­ban szinte kizárólag ők dol­goznak. Jelentős szamuk törzsgárdatag, bár szépséghi­ba, hogy az utóbbi esztendők alatt csökkent a harminc éven aluliak száma- Az egyen­lő munkáért egyenlő bért alapelv megvalósítására utal, hogy három év óta a nők át­lagos havi bére jobban emel­kedett, mint a férfiaké. E téren azonban akadnak ten­nivalók, hiszen átlagkerese­tük még így is ezer forinttal kevesebb férfi dolgozótársaik­nál. A nők mind jobban részt vesznek a tömegszervezetek munkájában, mit bizonyít, hogy az utóbbi néhány év átgondoltabb . tagfel,vételi munkájának eredményeként már a párttagság huszonhét százalékát alkotják. A Kibő­vített pártbizottsági ülésen meghatározták azokat a fel­adatokat is, amelyeket a nő­politikái határozatból fakadó­an még végre kell hajtani. Hiszen célkitűzéseink megva­lósítása nemcsak nők és nem­csak férfiak, hanem mind­annyiunk közös ügye. A takarékosság világnapja Az idő pénz — halljuk és mondjuk naponta. Arra azon­ban ritkán gondolunk, hogy ez a közmondás mennyi megszív­lelendő igazságot takar. Ezért aztán így, október végén az újságolvasó-rádióhallgató embert nem éri váratlanul, ha a ta­karékossági világnapról hall. Ez egyrészt szervezett kerete a betétgyűjtés népszerű­sítésének, az újabb, vagy a még kevésbé elterjedt takarékos- sági formák megkedveltetésének. Hasznos dolog, ha a csalá­dok takarékoskodnak. Ily módon gyűjtjük össze a forinto­kat a televízióra, utazásokra, kocsira vagy a hétvégi házra. Jó ha van mihez nyúlni esetleges gondok, nagyob'b kiadások idején. Hogyan és mire takarékoskodunk a hétköznapokon? Erre a kérdésre néhány adat. Nógrád megye lakosságának taka­rékbetét-állománya megközelíti a 2,2 milliárd forintot. Ez azt jelenti, hogy az egy lakosra eső átlagmegtakarítás ösz- szege meghaladja a kilencezer forintot. Valamennyi betétfajta közül legkedveltebb az egy évre tartósan lekötött, öt százalékkal kamatozó pénz. Ezt követi népszerűségben a gépkocsinyeremény-betétkönyv. A fiatalok­nak módot nyújt a havonkénti takarékoskodásra az ifjúsági betét. Több mint tizenegyezer fiatal ily módon nyolcvanhét­millió forintot gyűjtögetett össze. Az eddigi sorsolásokon pe­dig összesen háromszázötvenhárom személyautót nyertek a nógrádi tulajdonosok. Érdemes félretenni a forintokat, mert ha körülnézünk a házunk táján, van mire takarékoskodni. Jól tudjuk,, ha nem is mindig gondoljuk végig, hogy a kereskedelmi kínálat bő­vülése, az okos pénzköltés sok-sok kínálkozó lehetősége, a szórakozástól az utazásig, nemhogy csökkentené a takarékos- kodási hajlamot, hanem növeli. Gondoljunk csak bele, saját példánkból tudjuk, hogy valóban így van. Ha szegényes a kínálat, vagy kevés van belőle, többnyire gyorsan' megvesszük, amit éppen lehet. Ha sokan, sokféleképpen „versenyeznek” a pénzünkért, ha bő­séges a választék, akkor jobban meggondoljuk, mikor és mire költjük. Arról is szót kell ejtenünk, hogy minden család nem tud egyformán takarékoskodni. A sokgyermekes családok, az egyedülállók, a nyugdíjasok, a kiskeresetűek nehezebben tud­ják félretenni a forintokat, mert kevesebb a feleslegük. Van­nak olyanok is, akik önhibájukból, vagy pazarló életmódjuk miatt nem tudnak, de nem is óhajtanak gyűjtögetni. A családok túlnyomó többségére a takarékos életmód, a beosztás a jellemző. Persze az sem jó, ha minden garast a fogukhoz verve, erejükön felül gyűjtenek egyesek, hogy a szomszédokat, az ismerősöket, netán a rokonokat utánozva és bosszantva, drágább kocsit vegyenek, magasabb víkend- házat építsenek. Végezetül, de nem utolsósorban szorosan hozzátartozik a takarékosság fogalmához, ha nem csak saját forintjaink gya­rapítására törekszünk, hanem a köz vagyonát is magunké­nak érezve becsüljük. Erre tanít a mai takarékossági világ­nap is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom