Nógrád. 1978. október (34. évfolyam. 232-257. szám)

1978-10-29 / 256. szám

Szépséges fekete cserepek

A nádudvari Fazekas család bemutatkozása Balassagyarmaton

A balassagyarmati Horváth Endre Galéria sokszor örvendeztette meg már a város lakosságát kiemelkedő kiállítási anyaggal. A rendező szerv, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ most újra kincset talált a művészeti élet termékei között. Október 8-án „Nádudvari fazekasok” — címmel ifj. Fazekas István és Fazekas Ferenc kiállítását nyitotta meg Zólyomi József, a Palóc Múzeum igazgatója. ★

Különös elfogódottságot érez a látogató, amikor tekintetével befogadja a galéria fehér falain nagyon szépen elrendezett fekete cserepek világát. Az edények vonzzák az embert, hogy újra felfedezze, megérintse azt, amitől már-már elszakadt —, a népművészetet. Az elfogódottságot aztán észrevétlenül felváltja valami más; a hazaérkezés öröme. Mert darabonként számba véve a tárgyakat, ismerős történetet mond a tésztaszűrő, az ételhordó, a gomolyás tál, a kacsasütő, beszél a korong; és a mögötte ülő ember — egész lényével, minden mozdulatával, tekintetével — a szakma szere- tetéről, a hivatás becsületéről, a fazekasság szépségéről.

Fazekas Ferenc ugyanis a kiállítás megnyitóján bemutatót is tartott.

A megnyitót hosszú és alapos szervező munka előzte meg, melynek során a művelődési központ munkatársai elutaztak Nádudvarra. A Fazekas család munkájáról, hivatásszeretetéről; az ősök és a család ma élő tagjainak edényeiről hangosított diaanyag és riport készült, ez rövidesen kölcsönözhető lesz a MKMK-ból.

Száz évvel ezelőtt még 93 fazekas dolgozott a faluban. A nagyapák idejében az edények vásáron találtak gazdát, Kábán, Hajdúszoboszlón, Püspökladányban. A távolabbi vidékekre nyíregyházai, berettyóújfalui, tarcali kereskedők juttatták el. Ma már csak id. Fazekas Lajos és három fia élteti a mesterséget. Ügy sejtik, a családfa az 1200-as években gyökerezik, bizonyítottan azonban a XVIII. századtól viselik a Fazekas nevet. Azóta, ha nem is minden ős, de generációnként legalább egy családtag vitte tovább a szakmát, így a folyamatosság soha nem szakadt meg. Ez is magyarázata lehet annak, miért olyan tökéletes széoségűek edényeik — generációk hosszú során mint kemény ítéletű, biztos ízlésű szűrőn csak a maradandó juthatott át.

Fazekasék munkájának elismerésével nem maradt adós a társadalom. A családfő, id. Fazekas Lajos 1973-ban megkapta a Szocialista Kultúráért Érdemérmet, 1976-ban a Népművészet Mestere címet, 1978.

Forog a korong...

júniusában másodízben a Szocialista Kultúráért Érdemérmet, s egy hónappal később a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. Az idős mester nagy szerénységgel beszélt erről, majd fiaira terelte a szót:

„A legbüszkébb arra vagyok, hogy három fiúgyerekem van, mind a három ezt viszi tovább. Számomra ez a legnagyobb öröm, hogy át tudtam adni nekik. A legidősebb fiam, Lajos, már nagyon szép sikereket ért el, Pista, a középső is halad a maga útján, Feri, a legfiatalabb, őbenne is nagy tehetséget látok.”

A Fazekas család kerámiái eddig Szentendrén, Szegeden, Nyírbátorban, Hajdúböszörményben, Özdon, Debrecenben voltak láthatók, a fiúk apjuk nyomdokain haladva, egyre eredményesebbek. Lajos már hivatalosan népi iparművészként szerepel,

István a Népművészet Ifjú Mestere, Ferenc a Szakma Kiváló Művelője címet nyerte el.

★

Kevesen tudják, hogy a nádudvari fekete edény nem festéstől, hanem a anyag minőségétől, és az égetés módjától nyeri színétí Rengeteg munkába kerül, míg a másfél méterről kibányászott anyag korongra kerülhet.

Régen az ősök nem is isza- poltak; a ház közepébe egy egész köbméter anyagot bevertek, s kaszából készült, meghajtott, úgynevezett szelővel csapkodták ki belőle a kavicsot. Akkortájt a csirke- itatónak, mezőre járó vizeskorsónak így is megfelelt.' Ma már más a funkciója az edénynek, dísztárggyá vált. Lajos bácsi szavaival: „tehát finomnak, szépnek; szem, ízlés számára megfelelőnek kell lennie.”

A korongon elkészített edényt száradás után (ez az időjárástól, az edény falvas- tagságától függően legalább egy hét), olajos-petróleumos- szeszes oldattal áttörlik, aztán főként a család nőtagjai folyami kaviccsal rácsiszolják a motívumokat. „Ugyanúgy lehet az edény falára kavicscsal mintázni — mondja Fazekas Lajos —, mint ahogy a papírra ceruzával vagy ecsettel”. A nyers, még ki nem égetett edényen a csiszolás nyomán sűrűbb lesz az agyag, a minta barna színűvé válik. Ezután következik az égetés, mely a nádudvari edény titka és egyben legkényesebb munkafázisa. Ui. a hőmérsékletet csak nagyon lassan, fokozatosan szabad emelni, először egy-két darab fával, a végén „amennyi a szájába belefér" — egészen 750—800 fokig. Ha a szigorú fokozatosságot nem tartanák be, „mint az ágyú, úgy szólana az edény; széjjelpüfögne, durrogna az egész”. Itt a kemencében nyerik el különleges csillogásukat a minták, fekete színét az edény. A tűz- térből beengedik és befojtják a füstöt az edények terébe, ami a korommal együtt beleég az edények falába. Ezért van, hogy a törés felülete nem fekete, hanem szürke.

★

Végül egy pillanatkép a kiállítás történetéből. A galériában gyereksereg, a Dózsa György úti Általános Iskola ötödikesei. Izgalom, lelkesedés árad belőlük, kísérőjük titokban jóleső örömmel temeti el előzetes aggodalmát, hogy vajon az általánosan elterjedt, színes kerámiákhoz szokott szemük miként fogadja majd a fekete cserepek szépségét. Türelmetlenek, a magukkal hozott papírra máris rajzolni akarnak. Gyűlnek a motívumok, alakulnak az edényformák tollvonásaik nyomán. Mikor az ajtóban megjelenik Fazekas Ferenc, aki vállalta, hogy három napon át bemutatót tart az iskolásoknak és szocialista brigádoknak; feszült lesz a hangulat. Némán figyelik szertartásos mozdulatait, amint előkészíti az eszközöket, begyúrja az anyagot, leül, s a korong forogni kezd. Aztán a sűrű csendben kikacsint, rámosolyog a gyerekekre — a feszültség feloldódik. Felszabadult öröm, boldog rácsodál- kozás következik; pöröjg a korong, szemük láttára épül- szépül az edény. Az egyik már kész, de mohón követelik a másikat, a harmadikat, aztán egy fedőt rá, meg egy fület; és nézik-nézik, estig meg nem unnák. n

★

Három napig telt ház volt a galériában. Általában iskolások, középiskolások, szocialista brigádok adták át egymásnak a kilincset. 30-án leszedik a kiállítást, a nádudvari edények folytatják kőrútjukat az országban. A korong viszont itt marad, s talán a helyi kerámiaszakkör nem hagyja sokáig állni.

Halmai Lászlóné

Az ellenfény az oka ?

„Délben elővettem a kockás ingemet, beleerőltettem magam a szuperszűk farmerba, próbálgattam a papucsot, s már láttam is magam előtt a stadiont és a többieket és néhány órával később, amikor leszálltunk a villamosról, már rengetegen voltunk, kihajtott kockás ingben, bőrnadrágban, egyeseknél zászló volt, rajta egyetlen szó: PIRAMIS, és akkor Jocó azt kérdezte tőlem ... de mire válaszolhat(Hauer Lajos felvétele)

tam volna, már én is kiabáltam, hogy Piramis a sztár, és elkezdődött a műsor, először divatbemutató volt, meg cigánynóták és egy parodista, kibírtuk, mert tudtuk, hogy nemsokára jönnek ők is, és azután meg is jelentek, Som belelihegte a mikrofonba: itt van mindenki? hát válaszoltunk, persze, hogy igen és egyszerre elfeledtem mindent, mert mire is gondolhat az ember, ha azt éneklik a színpadon, hogy égni kell, annak; aki gyújtani akar és meggyulladt ezer, meg ezer gyufa, gyertya, fáklya, kinél mi volt, ha apám itt lenne, el sem hinné, hogy van ilyen, azt hinné álmodja az egészet és azután azt énekelték, hogy szállj, szállj, szállj fel magasba, és majdnem sírtam, mert olyan szép és ha jobban megnézed, ugyanolyan a ruhájuk, mint a tied, vagy az enyém, farmer, bőrnadrág, csizma, ing, semmi más, s azt éneklik, amit mi is éneklünk, a dalokat már kívülről tudjuk, minden hangot ismerünk, és azután azt énekelték, hogy csak az ellenfény az oka, az erős reflektorok, csak az ellenfény az oka, hogy te másként gondolod, és ez tényleg így van, mert olyanok, mint mi, csak ők ott állnak egy deszkadobogón, mi meg itt a szektorokban, de lehetne éppen fordítva is, miért ne, utoljára a becsületről énekeltek, hogy a becsület mindennél többet ér, ez megint olyan igaz, és miután vége lett a koncertnek, elindultunk hazafelé, és ezt a mai estét nem fogom elfelejteni, meg a Következőt sem, mert legközelebb, természetesen megint ott leszek”.

F. S. P, ,

Mai févéajánlatunk

17.15: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról.

A rendkívül jelentős, átfogó feladatra vállalkozó, történelmünket kutató műsor harmadik részét láthatják már a nézők „Az Uráltól a Kárpátokig” cimű tv-adásban. Az eddigi közvetítések bizonyára elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy kellő érdeklődést keltsenek fel mindazokban, akiket izgat népünk történelem előtti időszaka. A televíziós kamerák, valamint a szovjet muzeológusok segítségével a Szovjetunió területén, a honfoglalás kor előtti vándorlások színhelyein járna- tunk. A műsor munkatársai több ezer év távlatából hozzák elénk őseink életének, vándordíjának régészeti emlékeit szinte valamennyi szovjet múzeumban őriznek néhány nagy becsben tartott, értékes és a jelennek megmentett leletet, amelyek őseink vándorlásának tanúi. A' múltunk szólal meg a gazdag dokumentumanyagban- Ebben a feltáró- és kutatómunkában néhány kitűnő, neves szovjet tudós is közreműködik: O. Ny. Bader és V. M. Rauschenback Moszkvából, B. I. Marsak és K. M- Szakaion Leningrádból, valamint V. P. Gening Kijevből. Képünkön s A Magyarok elődeiről és a honfoglalásról III. rész: Aa

Uráltól a Kárpátokig

(Október 29., — vasárnap —17-15 h.)

A vallásos olaszok vérbosz- szúval torolják meg a hírbe hozott lány becsületén ejtett csorbát; néhány európai or szágban természetes „jelenség”, ha a férj nélküli lány gyereket szül, nevel. Nálunk jogilag teljesen azonos a lányanyák és a férjes asszonyok elbírálása — ha vállalják gyermekük nevelését. Egyformán kap mindkettő kelengye- pénzt, gyermekgondozási segélyt stb. Néhány dologban azonban különböznek. ★

★

— Tudnék én magának olyant mondani, nem is egyet, aki tisztes házasságban, „úri” környezetben él, mégis úgy neveli a gyerekét, mintha semmi köze nem lenne hozzá. Szegénykém, úgy is néz ki, mint egy ágról szakadt. Nem foglalkoznak vele, elhanyagolják. .. és mégis, az ő anyja a „tisztes asszony”! Én pedig a „megesett”, akin mindenki sajnálkozik, s belülről, hálálkodik a jóistennek, hogy nem vele történt így.

K. E. alig húszéves, barna arcú, közepes termetű, indulatos természetű és meglehetősen őszinte. Élettapasztalata koravénné tette, Szerelmi

LÁNVANVÁK

csalódásainak és reményeinek

emléktárából szinte vég nélkül idéz, afféle „örök-boldogságot” kutató-kereső személyiség

— Megmondom úgy, ahogy

van, engem könnyű ámítani, hitegetni, csalogatni. A Gábor tekintete például annyira megszédített, hogy egyszerűen nem tudtam ellene tenni semmit. Mikor az eset bekövetkezett, elhatároztam

magamban: vagy a felesége

leszek és akkor megtartjuk a gyereket, vagy az ellenkezője történik. Mégis addig húztuk- halasztgattuik, míg késő lett. Annál is inkább, mert közben kiderült, hogy nem szeret igazán. Lassan szét is foszlott ez a kapcsolat... De azért megbocsátottam neki. Most az NSZK-ban él.

— Mit mond kisfiának, ha az édesapja után érdeklődik?

— Kerek-perec megmondom neki, hogy nincs... mert el kellett mennie messzire. Akkor általában megkérdezi,

mikor jön vissza? Erre pedig azt válaszolom: soha, mert ott jobban érzi magát.

★

Z. Ferencné már túl van a harmadik ikszen, túl a házassági élet megpróbáltatásain, és túl a második váláson isi Beszélgetés közben egyik cigarettáról a másikra gyújt, idegesen félre-félre pillant, mintha egy későn érkező vendéget várna.

— Örök életemre kiábrándultam a házassági életből. Lehet, hogy összeférhetetlen vagyok, lehet, hogy kielégíthet tetlenek az igényeim. . . De mondja már meg: kérheti-e egy feleség a férjétől, hogy ne a kocsmába verje el a fizetését; hogy a családi harmóniának ne a pofönok és a rúgások legyenek az eszközei; hogy az asszony ne csak villanyoltás után és ágyban legyen „drága”... Kérem, én már megutáltam magát a házasságot is. Végleg.

— A kislánya mégis házasságon kívül született.

— Még naiv lány voltam, nem tudtam, mi fán terem az élet. Csak akkor döbbentem rá, mikor már ménthetetlen volt a helyzet. Fűhöz-fához rohangáltam, mit lehetne tenni, csak ne legyen meg a nagy szégyen. Aztán megnyugodtam, beletörődtem. Most meg „Árvácskám” a mindenem, tudja, nagyon hasonlít a filmbelire. .. ö vigasztal, biztat, bátorít, ő az egyetlen igazi társam, bár maholnap már őt is elviszik tőlem. De biztos tabuit az esetemből.

A második válás után a lakást a feleség kapta meg. A kétszobás összkomfortos otthon gyönyörűen tapétázott falain csupán egyetlen fotográfia virít ékesen: a bociszemű kislány és a reményét-vesztett anya, amint éppen önfeledten nevetnek. Az ismeretién fo- tcgrafáló talán bem is gondolt rá, milyen ritka pillanatot örökít meg.

— Volt egy időszak, amikor ez a mondás járta: lánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség. E szerint most én lennék a „megdícsőült”, a „népszerű anya”, meg mit tudom én ki. Egyébként teljesen hidegen hagy, ki, mit gondol, mit érez... Imádom a gyerekemet, s ha éppen tudni akarja, akár hiszi, akár nem, abban a pillanatban, amikoc terhes lettem, tudatában voltam, mi történik és mi történhet. És most is boldog vagyok! Pedig egy percig sem volt kétséges, hogy Jóska (kétgyermekes családapa) nem vesz el feleségül. Azt hitte, szegény, gyógyszert szedek.

F. Ágnes, ebyhén szólva, nem éppen a világ legszebb teremtése. Kölyökkorom óta ismerem, s tudom, hogy valamiképpen nem sikerült összhangot találnia a családi liberális nevelési módszer és az élet könyörtelen realitásai között. De, sajátságos pszichikai alkata folytán, a kudarcokból, csalódásokból mindig megerősödve, büszkeséggel felvértezve került ki, hovatovább ő lett a világ egyik legmagabiztosabb leányzója. Sajnos, ilyen személy „férfinemben” bem fejlődött ki. Így Ágnes — asszony helyett — lány maradt.

De aranyos kisfia és „a Jóska” alkalmankénti, meglehetősen bizalmas látogatásai, mindezért kárpótolják, így tulajdonképpen, ha öröme nem is határtalan, de mindenesetre rendkívül boldog. És ez is valami.

*

Harmihc évvel ezelőtt az

összes újszülött 8,4 százaléka házasságon kívüli volt, most ez a szám körülbelül öt százalék, ami nagyjából, tízezer gyermeket jelent. A csökkenés e tekintetben nyilvánvaló. Ám, hogy a fejekben, a szemléletben is sok változás történt, a lányanyák megítélését illetően — ebben korántsem vagyok ennyire biztos! Pedig csak egy mérce állhat a megmérettetésre: ki, hogyan, milyen szeretettel, lelkiismerettel gondozza-neve- li gyermekét.

Tanka László