Nógrád. 1978. október (34. évfolyam. 232-257. szám)

1978-10-29 / 256. szám

Családlátogatás Példa a Mhásművelődésre Somodiéknál mindenki tanul, vagy tervezi, mit és miért fog tanulni a közeli jövőben. SOMODI GYÖRGY cso­portvezető lakatos-technikus életútja elválaszthatatlan a tanulástól. Gyöngyös mel­lett, Nagyfügeden született, olyan környezetben, ahol a bányászkodás volt a megszo­kott munka, s a visontai kül­színi fejtést tekintve rész bén ma is ez a megszokott. Per­sze, sokat változott azon a tá­jon is az élet lehetősége, s ve­le maga a munka is. A gyön­gyösi táj ma már nem első­sorban mezőgazdaságáról, inkább iparáról híres: az Egyesült Izzó gyáregységé­ben ötezer, többségében gyöngyösi és környéki nő dologzik. Somodi György is bányászcsaládból származik, bátyja ma is ezt a mester­séget folytatja. Neki a gép- lakatosság tetszett, ezért választotta az iskola utáni tanulásban ezt a szakmát. Családlátogató sorozatunk befejező beszélgetése a mun­kás tanulásáról, a tanulás vá­rosi, munkahelyi lehetőségei­ről, céljáról és irányáról egy újnak tekinthető — egy éve adták át — Kemerovo kör­úti, salgótarjáni lakásban, Somodiéknál zajlik. Somo­di György jelenleg, s már jó ideje a VEGYÉPSZER tarjá- ni gyáregységének csoport- vezetője. A géplakatosszalk- mát egy fővárosi szerelővál­lalatnál tanulta, s éppen egy szerelési munka révén került először Salgótarjánba, a hat­vanas évek végén. De hall­gassuk, mit mond erről, s a tanulásról ő maga? — A tűzhelygyári új üzem levegőtechnikai berendezését szereltük. Fiatal segédként vettem részt abban a mun­kában, s nagyon sok új ta­pasztalattal szolgált. Akkor ismertem meg Salgótarjánt Feleségem zagyvapálfalvai. Vele is akkoriban ismerked­tem meg, így aztán volt, aki miatt már a kezdetnél is, kötődést éreztem, ehhez a gyorsan változó, érdekes városhoz. összeházasodtunk, kerestem a helyben dolgozás lehetőségét. Így kerültem, na­gyon könnyen, a VEGYÉP- SZER-hez, amelynek a gyár­egysége akkoriban települt Salgótarjánba, A katohai szolgálat után újra a gyár­ban dolgoztam és elvégeztem munka mellett a gépipari szakközépiskolát. Jelenleg a technikusi minősítő tanfolya­mat végzem, ugyanott Somodi Györgyné, a Ma­dách Imre Szakközépiskolá­ban tanult. Képzettsége nyo­mán egyértelmű volt, hogy gyerekek nevelésével, böl­csődei dolgozóként vállaljon munkát Ű a továbbtanulás­ról így vélekedik. — Együtt, egyszerre képtelenség to­vábbtanulni, De később esetleg szeretnék valamilyen, más területet is megismerni. Ezért a gyors- és gépírás ta­nulása a terveim között sze­repel. —• Miért tanul tovább? — kédeztem Somodi Györgyöt Válasz helyett két amerikai retussal készült színes felvé­telt mutat A gyár két mo­dem termékének fényképfel­vétele a megbecsült fotók kö­zött van a Somodi család­ban. Ezt azért is érdemes így hangsúlyozni, mert Somodi György húsz esztendeje fog­lalkozik öntevékenyen a szí­nes amatőr fotózással, és iga­zán profi színvonalú képe­ket készít, amelyeket otthoni körülmények között laborál. Ezt elsősorban azok tudják igazán értékelni, akik maguk is foglalkoznak fotózással. De halljuk a választ. — TAVALY HOSSZABB IDŐRE szerelési munkára mentünk néhányan a Szov­jetunióba, az Urál környéké­re. Gyárunk mérőállomást állított elő a szovjet olajipa­riak számára, annak helyszí­ni szerelését végeztük. Ez a termék része annak az öt- vendarabos szériának, ame­lyet a szovjet olajipar részé­re gyártunk, s ilyenformán részesei vagyunk a két or­szág közötti olajegyezmény megvalósításának is, hiszen ezekért a jó színvonalú be­rendezésekért olajat kap az ország. Ugyanez vonatkozik a mérés hitelességét elősegítő golyós kalibrálóra is. íme, ennek is itt a képe. — Miért tanulok tovább? Nézze, nálunk a Bánki Dó­nál Szocialista Brigádban, a mi csoportunkban, úgyszól­ván, mindenkinek tanulni kell! A csoport tagjai között, sok az érettségizett szakmun­kás. Egyszerűen arról van szó, hogy mikéin t művezető­ink, és az üzemvezető is, az­zal kezdte diplomával a ke­zében a gyári munkát, hogy minél nagyobb tudást sze­rezzen a gyakorlati oldalról, — mi a szakmai gyakorlat mellé az elméletet tanuljuk. De a cél, az érdele mindkét oldalon ugyanaz: hatéko­nyan, kiváló exportminőség-' ben dolgozni, s megtalálni az egyéni számítást is. Somodiék kétszobás össz­komfortos lakását a gyár el­ső munkáslakásaként tart­hatjuk számon. A család — egy gyerek van, a kis Csaba, aki most kezdte a tanulást az első osztályban — harminc­ezer forint körüli összeggel ,,szállt be” a szövetkezeti la­kásvásárlásba. A gyár, fenn­állása óta, itt Salgótarjánban első alkalommal, ugyancsak harmincezret adott a vásár­láshoz. Aztán, újra a tanulásról esik szó. Az érdekeltséget tisztán látjuk, mi a helyzet a körülményekkel ? Megf elelő­ek-e az iskola nyújtotta ke­retek, segít-e az üzem? — Az idén több szakmáiban indult technikusi minősítő­tanfolyam a gépiparban, ahol kiváló szakemberek oktat­nak bérűinkét. Meggyőződé­sem, hogy ez a forma jinaga- sabb képesítést nyújt, mint a korábbi technikumi oktatás. Ugyanakkor még nem tisztá­zott például, hogy milyen vizsgát kell tennünk, s ka- pünk-e tanulmányi szabadsá­got, s ha igen, mennyit? — mondja a tanuló munkás, és gyorsan hozzáteszi, mert ő is hallott a divatról, hogy nem a szabadságért tanul. De mondanak olyasmit is, hogy valamiféle államvizsgát kell majd tenniük. És akkor nem mindegy. A tájékozatlanság sem lehet mindegy. És a hob­bi, a fotózás? Ta'nulás-e, vagy csupán megmosolyog­ni való „bogarasság” ? — Régen szeretnék vala­kivel, hivatásos fotóssal, mű­vésszel kapcsolatba kerülni. A felvételtechnika érdekel­ne, de sajnos, semmilyen le­hetőségről nem hallottam. Kevés a szakkönyv, erről írt a szakfolyóirat is a legutób­bi- számában. Jó lenne vala­milyen stúdióban tovább dol­gozni, tanulni. Hogy mit tu­dok én a TIT-ről? őszintén szólva, nem tudom, hol van. Nincs senki, aki összefogná a városi amatőr fotósokat, nincs képzési lehetőség, leg­alábbis én nem tudok róla. A fotózás ötven százalékban érzék kérdése, ez így igaz. De a másik ötvenet nagyon behéz ilyen körülmények kö­zött megtanulni. Az EMBER FIGYELME­SEN hallgatja Somodi Györ­gyöt. akinek véleménye nyilvános ellenőrzésként te­kintendő a városi élet minő­ségében, s közben megszilár­dul a gondolat: érdemes foly­tatni a beszélgetéseket a vá­rosról, Salgótarjánról. T. Pataki László VASÁRNAPI JEGYZET Vadászatok A ln'rnpv nem ismer határokat. IllIUCV Száll szellők szárnyán, betölti a völgyeket, belebújik matpzsálem- kort magéit fák odvaiba, felveri sötét hor­hosok csöndjét, akár a kezdő vadász, aki magára húzta terepszínú egyenruháját s el­indul iránytűvel a kezében portyázni. A ma­gyar vadásztörténelem újkori lapjain egy időben két vadászt emlegetnek: Kittenber- ger Kálmánt és Széchenyi Zí>:igmondat, akik­re még az állatvédő egyesületek tagjai is szívesén gondolnak, mert, hogy nem csupán a puskával bántak remekül, hanem a tollal Is. Úgy hírlik, mostanában az erdők lakói bé­kességben élnek. A vadásztársaságok fo­kozott felvilágosító munkája nyomán tiszte­lik a vadőröket, egészséges kooperáció ala­kult ki a vadászokkal is. A munkamegosz­tás lényege: a vadak elbújnak, a vadászok meg kutatják őket. Ebből a népgazdaságnak is előnye származik, mert a zsákmányból ex­portra is kerül. Így manapság a nyulak az­zal dicsekednek: az én nagybátyám münche­ni asztalra került, a tied meg csak a Tarján vendéglő étlapjára. A vadászokat azonban mégsem tartják eléggé becsben. Pedig ők hirdetik, hogy céljuk nem az oktalan lövöl­dözés, a híreszteléssel ellentétben cseppet sem vérszomjasak, ők igazi vadgazdálko­dást végeznek. Ezzel az igyekezettel a va­dásztársaságok nincsenek egyedül, máshon- nan is röppen fel vadkacsa, a vadgazdálko­dásról. Érdekes, hogy itt nem taláni se nyu- lat, se fácánt, se őzet. de még egy veszett rókát sem. Annál bőségesebb a választék viszont elavult gépekből, minden piacon ér­tékesíthetetlen késztermékből, hamis frázi­sokból. Pedig a vadgazdálkodók ■ előnyös helyzetben vannak. A magaslesekről állító­lag messzire láthatnak, még akkor is, ha távcső helyett csak néhány dioptriás szem­üvegük segít. Vadászberkekben vita zaj­lik arról: vajon érdemes-e ücsörögni a ma­gaslesen, s nem lenne-e üdvözítőbb a csa­pások környékén császkálni, amelyek nem­csak az- Itatóhelyekhez vezetnek. A fák kö­zött, úgy mondják, könnyebb észrevenni az apróbb vadakat, s a dúvadirtáshoz is (kedve­zőbb alkalom kínálkozik. Tessék csak meg­kérdezni az ipolytarnóci vadásztársaságot, amely az idén e területen kezdeményező volt. Mostanában nagy divat a vadászat. Van aki szenvedélyektől tüzelve hibákra lövöldöz, mások csintalakodö autósokra lesnek. A Mezőgazdasági Termelőszövetkeze­tek Nógrád megyed Területi Szövetsége a kö­zelmúltban arra gondolt: hajtóvadászatot hirdet. Tavalyi tapasztalatokból okulva ide­jében kezdtek hozzá egy olvasótábor szerve­zéséhez, amelyre a közös gazdaságokból a kultúra, közművelődés iránt érdeklődőket várták. Ki is küldték a papírosokat, csör­gették a telefonokat, akár tisztességes hajtők a bokrokat. Aztán jelentkezők helyett csak üzenetek érkeztek. A hollókői tsz-ben pél­dául megtárgyalták az „író-olvasó (?) talál­kozó helyzetét, s a szakemberek elálltak tő­le”. A szandai közös gazdaságban azért há- borogtak, mert nem kapták meg az eredeti felhívást, amelyet a szervezők csak a tsz elnökének, a KISZ-szervezet titkárának s a községi könyvtárnak küldtek meg. Így tör­ténhetett, hogy ebből a vadászatból nem sok valami kerekedett, az ifjú vadászok távol­maradtak, fülük botját sem mozdították a meghívásra. Mondván: van nekik vadászte­rületük, először ott szeretnének selejtezni, mert, hogy van mit. Az idén is nagy figyelem kísérte a szarvas* bőgést. Örömmel olvastam, hogy kiváló va­dászaink nem csak kulacsot, poharakat ej­tettek el, hanem szép számú szarvasbikát is. Az őszi bőgés idején tehát tovább szaporo­dott az örökre lebőgött vadak száma, ame­lyek más vadászmezőkre távoztak. Volt is öröm a csinos vadászházak környékén, még a kutyák is szalonnával dobálóztak. A bőgés azonban nem csupán a szarvasok kiváltsága, s főleg nem a lebőgés. Utóbbiról hallani kül­kereskedőinktől is, amikor egy-egy szállít­mány visszaérkezik a feladóhoz. A fővadá­szok mérgeskednek is miatta eleget, s a va­dászrepülőket emlegetik, pontosabban a re­pülő vadászokat. Mert arról is szólt egy hír­adás, hogy néhány helyen helytelen kilövés történt. Ej nya ejnye! — csóválták fejüket a vadak is felháborodottan. Szó­vivőjük kategorikusan szögezte le: ’nem azért gyarapodnak egész évben, hogy va­dászfegyelmik ürügyéül szolgáljanak, ami nekik jobban fáj, mint egy fejlövés. Hang­súlyozta, hogy ideje lenne rendet teremteni az erdők mélyén, s a szocialista demokrácia szélesedésére hivatkozva kérte: a legköze­lebbi vadászelnök-választáskor a népfront jelöltjéről kérjék ki az őzek, szarvasok véle­ményét is. Mert nekik cseppet sem közömbös, hogy ki vadászik a bőrükre. Szabó Gyula Esztendők mulosa Ha a fárasztó nappalok után nyugtalanabbak az éj­szakái, a napot valamelyik üzemben kezdi- Elég, ha vé­gigmegy a munkacsarnokon, szót vált egy-két emberrel. A gyár zaja, az emberek csen­desítik nyugtalanságát Volt ideje megszokni a gépek han­gos dobogását, p zuhanó le­mezek éles csattanását. Tizen­hat éves volt, amikor lakatos­inasnak jött a gyárba. Annak pedig, akárhogy is számolja Szilágyi Dezső, harmincöt esz­tendeje. Sokszor maga is csak cso­dálkozik, az esztendők múlá­sán. Ilyenkor eszébe jutnak a régi mesterek, Vilezsál Ár­pád, Surányl Károly, akik a munka, a szakma szeretetére, a munkásember tiszteletére nevelték. Közülük egyik sem él már. Szőke Gyulával, Be­ne Karcsival, Vágvölgyi Tibi­vel, meg az ifjúsági mozga­lomban dolgoztak együtt. A pártalápszervezethez is fiatal munkás barátai vitték­— Gyerekkorod óta velünk vagy. Ott a helyed a párt­ban is, közöttünk . . . Lakatosok, esztergályosok, hegesztők, segédmunkások vá­lasztották meg alapszervezeti titkárnak, a drótgyári i javító­üzemben. Nem sokkal ezután, amikor Miskolcra, pártiskolá­ra küldték, az idősebbek még győzködték is: — Nem árt, ha tanulsz! Majd meglátod, jiogy a mi tu­dományunk egyszer mennyire kevés lesz. Nem sokkal azután, hogy visszajött, megválasztották a nagyüzemi végrehajtó bizott­Munkagépek éltartósítása A Nógrádi Sándor Gimná­zium, mezőgazdasági szakkö­zépiskola és szakmunkáskép­ző intézet, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztéri­um, műszaki intézet javítás­technológiai főosztályának közreműködésével a napok­ban Szécsényben, a Munkagé­pek művelőszerszámainak éltartósítása címmel tartottak tanfolyami bemutatóval egy­bekötött vitaülést- Racsltó Pál szakközépiskolai igazgató megnyitója után Kalmár Vil­mos gépészmérnök tartott vi­taindítót, majd konzultáció és a délután folyamán az éltar­tósítási technológia gyakorla­ti bemutatására kerüLt sor a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet gépműhe­lyében. Megtekinthették a kü­lönféle éltartósított élezőszer­számokat, felhasználható ke- ményícm hegesztőanyagokat. Ságba. Tette a dolgát a gyár­ban, irányította a pártalap- szervezet munkáját, s ismer­kedett a gyár életével, gond­jaival. Mindez, bizony nem volt kevés. Panaszkodni az­ért nemigen hallották- S, amikor a városi pártbizott­ságról megkeresték, hogy be­vinnék az apparátusba, lelke­sedésével, tapasztalataival se­gítsen más alapszervezetek­nek is, napokig gondolkodott. A városi pártbizottságon nem sok ideje maradt, hogy sorsának alakulásáról töp­rengjen. Éppen csak elkezdő­dött Salgótarján második új­jáépítése, a rekonstrukció. Sokféle elképzelésből szüle­tett meg végül a terv. milyen legyen a városközpont, hol épüljenek új lakások, iskolák, óvodák. Mindez természete­sen nem volt ilyen egyszerű. Sokan keresték akkoriban olyanok, mint a régi Káposz­tás-udvari idős munkás. — Szilágyi elvtárs! Har­minc évig dolgoztam az acél­gyárban ... A zsebembe mindig zsíros kenyeret csoma­golt az asszony- A házon kí­vül semmink sincs — pana­szolta. — Ne engedjék, hogy kihúzzák a talajt a lábunk alól! — Meg kellett nyerni az emberek bizalmát, hogy jót akarunk —, mondja Szilágyi Dezső. — Nekik akarunk jót, akik zsíros kenyérrel a zse­bükben becsületesen dolgoz­tak, és dolgoznak ma is . . . Az üzemekben, munkásgyú- léseken, taggyűléseken 6okat beszélgetlek, vitatkoztak minderről. Jó néhányszor eszébe jut az érvek és ellen­érvek heves csatája. Mert, amíg az idő hidegre nem for­dul, Szilágyi Dezső reggelente rendszerint gyalog sétál fel a kohászati üzemekbe. A leg­meggyőzőbb érvek tettek vé­gül is pontot a vitára: a vá­rosközpont, az elhanyagolt szegényudvarok, a kolóniák helyén épült lakások­Másfél évtized múltán ke­rült újra vissza a gyárba, a nagyüzemi pártbizottság tit­kárának. Érkezése nem volt olyan nehéz, mint annak ide­jén a távozás. Pedig, hát akadtak olyanok is, akik nem kis éllel kérdezgették: — Hát csak visszajöttél? Nem zavarták túlságosan az ilyen megjegyzések. Az élet természetes rendje, hogy utá­nunk a fiatalabbak jönnek.’ Az összegyűjtött ismereteket, tapasztalatokat pedig nagysze­rűen hasznosíthatja a gyár­ban. A gyárban, amely már nem az, mint tizenöt \ évvel ezelőtt. Megújul, akárcsak a város. A rekonstrukció ered­ményeit, a korszerű üzem­csarnokokat, a javuló munka- körülményeket, a kiegyensú­lyozottabb munkát, a gyár szinte valamennyi dolgozója érzi, előnyeit élvezi. Ám a munka, még inkább, a gondo­latok „átrendezése” nem ment és ma sem megy egy­szerűen. Öt-tíz éve együtt dolgozó, szinte együtt lélegző munkabrigádok hullottak szét, amikor megszüntették a régi acélöntődét­— Egyszerre kétszázhar­minc ember sorsát kellett megnyugtatóan rendeznünk. Voltak, akik átmentek a vas­öntödébe. Mások megfelelő szakmai átképzés után az új süllyesztékes kovácsüzemben találtak munkát. Aztán voltam olyanok is, akikre rábíztuk, hogy válasszanak maguknak a gyáron belül új munkaterüle­tet — magyarázza Szilágyi Dezső. Sokan választottak, de so­kan el is mentek. Olyanok is, akik tizenöt-húsz esztendőt hagytak maguk mögött. El­mentek, mert egyszerre úgy érezték, hogy bizonytalanná vált munkájuk, helyük a gyár­ban. — Dolgozni, tehát most sem könnyű- Jól dolgozni meg még nehezebb. Kapunk is sok jogos észrevételt a munkások­tól, a párttagoktól. De ez nem mond ellent annak, hogy a gyár előre halad . . . Mert nemcsak tanácsaikra, munká­jukra is alapozhatunk min­dig. Ha valaki, hát Szilágyi De­zső jól ismeri őket. Közöttük dolgozott, közülük indult an­nak idején ő maga is. V. G. NÓGRÁD — 1978. október 29., vasárnap I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom