Nógrád. 1978. október (34. évfolyam. 232-257. szám)

1978-10-24 / 251. szám

munkaidőben

Alig két esztendeje annak, hogy módosították az üzletek nyitvatartásának rendjét: azóta az üdülőhelyek kivételével —, sehol sem vásárolhatunk vasárnaponként élelmiszereket, legfeljebb tejet és kenyeret a kijelölt vendéglátó- helyeken. Az intézkedés bevált: kenyérhez, tejhez a nagyvárosokban hozzájutnak a vevők, az élelmiszer-kereskedelem alkalmazottai viszont vasárnap pihenhetnek. Mi, vásárlók megbarátkoztunk a kezdetben nem tetsző nyitvatartási renddel, megvesszük hét közben, amire szükségünk van, inkább a vendéglátásban dolgozók berzenkednek; a tej és a kenyér árusítása nem túl kifizetődő, és nem hoz borravalót sem. Feladatukat mégis elvégzik, s ezzel az élelmiszer-kereskedelemben dolgozó kollégáikat tehermentesítik.

Minden jel arra mutat azonban, hogy az íparcikküzle- tek, -áruházak jelenlegi nyitvatartása nem megfelelő. Ezek a boltok — kivéve a községieket, amelyek más rendben üzemelnek — éppen akkor fogadják a vásárlókat, amikor az emberek túlnyomó többsége a munkahelyén tartózkodik. Márpedig drágább ruhaneműt, háztartási gépet, de kiváltképp bútort, nem szoktunk, nem is tudunk peroek alatt venni, sőt, a választásba, a válogatásba szeretjük bevonni a család egyik-másik tagját is. A kényelmes nézelődéshez, a családi vásárláshoz pedig idő kell. Idő. ami egyelőre nincs. Hiszen délután 5-kor. vagy 6-kor a legtöbb helyen lehúzzák a redőnyt, s aki munka után siet az áruházba, azt kapkodásra kényszeríti a közelgő záróra, s ami ezzel sajnos, együtt jár: az eladók sürgetése. Délelőtti, vagy kora délutáni vásárlásra legfeljebb azoknak van módjuk, akik váltott műszakban dolgoznak.

Ám, hogy a legnagyobb iparcikkboltok, -áruházak is korán zárnak, nem csupán nekünk, vásárlóknak kényelmetlen. Kellemetlen az eladóknak is, mert ezáltal nagyobb a zsúfoltság a zárás előtti órákban. Hátrányos ez a kereskedelmi vállalatoknak, szövetkezeteknek is, mert bizonyára több vevőt fogadhatnának, nagyobb forgalmat bonyolíthatnának le, ésszerűbb nyitvatartással.

Felmerült ez a gond a kereskedelmi dolgozók szakszervezete legutóbbi központi vezetőségi ülésén is, ahol a SZOT egyik titkára tette szóvá, hogy a nyitvatartási rend még mindig nem alkalmazkodik kellően a vásárlók igényeihez. Egyetértett vele a KPVDSZ főtitkára is, és ezzel távolról sem mondott ellent hivatásának: a kereskedelmi dolgozók érdekvédelmének. Jobb munkaszervezéssel és a műszakpótlék fizetésével ugyanis megoldható, hogy a csendesebb órákban kevesebben álljanak a pult mögött, amikor viszont ráérnek az emberek bútorok, ruhaneműk, műszaki cikkek között válogatni, több legyen a kiszolgáló. A váltott műszak terheit a pótlék ellenében sokan szívesen vállalják.

De nem csupán a két „fél”, vevők és eladók ügye a nyitás és zárás időpontjának meghatározása. Köztudott, hogy az üzlethálózat meglehetősen szűkös, a jelenleginél sokkal több korszerű, nagy alapterületű bevásárlóhelyre lenne szükség. Ilyenek épülnek is á lehetőségekhez mért ütemben. De ha a meglevő bolthálózatot és gépeket jobban kihasználnánk, lényegében beruházás nélkül lehetne az üzlethálózat fogadóképességét növelni; Ilyen értelemben a nyitvatartási idő módosítása a fogyasztóközönség és a kereskedelmi vállalatok, szövetkezetek sajátos érdekei mellett, a közös, a népgazdasági érdeket is szolgálná.

Az érintett vállalatoknak, szövetkezeteknek nem kell felsőbb utasításokra várniuk: maguk kezdeményezhetik ezt a lépést, A Centrum Áruházak már tettek valamit az ügy érdekében: október elsejétől két budapesti áruházban — a Corvinban és az Újpestiben — egy órával meghosszabbították a nyitvatartás idejét. Hasonlóan járhatnának el más iparcikk-kereskedelmi vállalatok is. S, ha megtennék, nem kényszeríthetnének senkit arra, hogy ebédidő, vagy más címén munkaidőben szaladjon ki vásárolni olyasmit, aminek kiválasztásához, megvételéhez több idő szükséges.

Gál Zsuzsa

Egy gyutacs,

vagy 10 deka paxit

A földrengés a bűnös

A XVIII. század közepén, néhány tiroli tóban hirtelen kipusztult az összes hal. Több mint kétszáz évig a tudomány nem tudott választ adni a jelenségre. 1976. májusában az egyik tóban ismét megfigyelhető volt a halak tömeges pusztulása. A kutatások alapján megállapították, hogy a halakat egy hatalmas erejű hullámcsapás ölte meg, ami pedig egy nagy erősségű földrengés következménye volt. A földrengés epicentruma onnan 300 km-re, Olaszországban helyezkedett el. Minden valószínűség szerint ugyanez volt az oka a tiroli tavakban a halak 200 évvel ezelőtti pusztulásának is, mégpedig, annak a földrengésnek következtében, amely akkor Lisz- szabont lerombolta.

Űri beosztás? — kérdezem,

a bányásztól, miután megtudom, hogy robbanóanyagraktáros. A mimózalelkűék szemében talán provokatívnak tetsző kérdést, azért teszem föl Homonnai Vendelnek, mert tiszta a munkásruhája, s bár kemény vonású, de láthatólag pihent az arca. Fél órája sincsen, hogy a szorospataki bá'nya egyik frontján bújócskáztunk a bá- nyatámok között; negyed óra se múlt el azóta, hogy búcsút véve kezet ráztunk a szénporos képű elővájóktól az egyik készülő vágatban. És Homonnai Vendel külseje elüt az imént látott bányászokétól. Ennek ellenére:

— Nem mondanám, hogy úri beosztás — válaszol 'nyugodtan a robbanóanyagok felelőse. — Fizikailag nem olyan

nehéz, mint a fronti munka. De itt őrült nagy a felelősség. Elég csak annyi, hogy egy gyutaccsal, vagy tíz deka paxittal ne tudjak elszámolni. Egyből rendőrségi ügy van be- tőle. Szabálytalan tároláskor, vagy szállításkor, ha valami bökkenő jön közbe, robbanás is adódhat könnyen.

Várjuk a csilléket, hogy a szerelvény utójára kötött személyszállító kocsiban kivonatozhassunk az aknarakodóig. A bányász közben szakszerűen magyarázza a bányai dolgokat. Megismertet bennünket a biztonsági lámpa kezelésével, tisztázzuk a bányászhierarchia előttünk homályos, részeit: az aknász nagyobb, mint a frontmester. Rámutatunk egy ajtóra a vágatkereszteződós oldalában: mi az? Belöki az ajtót: ,,Légvágat. Bejönnek megnézni?" Alacsony folyosó sűrű sötétjébe fúródik a lámpafény. „Bárszekrény van bent?” — kérdi egyi* künk. „Az nincsén. Nem iroda” — csóválja a fejét Homonnai Vendel. Behúzza az ajtót.

A negyvenéves férfi húszon- két esztendeje dolgozik a föld alatt. 1955-ben kezdte elsajátítani a vájárságot, két évet tanulóskodott Irén-bányában, azután került Szorospatakra, ahol mostan is keresi a kenyerét.

— . . .vájár voltam, amíg a baj nem lett a kezemmel.

Fölemeli a jobb kézfejét, mutatja, hogy a gyűrűs- és a kisujja hiányzik. Most értjük meg: ez az ára a beosztásnak.

— Mikor érte a baleset?

— 1973. november nyolcadikén.

Nem léphetett túl egyköny- nyen a bajon, ha ennyire akkurátusán megjegyezte a dátumot. ..Emlékezetes nap volt” — bólint. Sem a hangjában, se a tekintetében nincs semmi önszánás, olyan természetesen beszél a dologról, mintha — mondjuk — a futballváloga- tottunk valamelyik vereségéről pörögne a szó. Kérni kell, hogy mondja el az esetet.

— Bejöttünk a nappalost harmadba. Én robantottam el az első ortot. Megtámaszkodtam egy gépen, ráborult a kezemre egy másfél mázsás széndarab. Több mint egy évig

voltam betegállományban, mire rehabilitáltak. Azóta vagyok könnyű munkán.

Két gyereke van. A tizenkilenc éves fiú nem lett bányász. Szobafestő. A lány idén végzett az általános iskolában, szakmát tanul: francia női szabóságot.

— Most építkezünk, kellene a pénz — indulunk útnak, megunva a csillékre való várakozást. — A fizetésem nagyon megérzi a két munka közötti különbséget.

Faggatódzásunkra elmondja, hogy most négyezret keres, amúgy meg vagy háromezer forinttal többet vinne haza.

— .. .ehnyibe kerül az „úri beosztás”.

Szaporán lépdeljük át a talpfákat a sínpár két oldalán, Hátunkat borzongatja meg a kihúzó vágat légmozgása. „Csak a pénz miatt fájlalja az ügyet?” — kérdezem. Természetes hangon felel most is: ..Sokkal jobban éreztem magam, amikor a fron, ton dolgoztam. Fizikailag is. Most fáradt vagyok, meg az izmaim is elpuhuitak. Mondja is a múltkor az asszony; össze vagy esve, régebben olyan voltál, akár egy díjbirkózó. Hiányzik a munka is, szerettem a fronton dolgozni”.

Nem könnyű a mostani

helyezte amiatt se. hogy most többet van egyedül, mint azelőtt. „össze sem lehet hasonlítani, mennyivel jobb együtt lenni a társakkal, mintha magában van az ember. Hát milyen jól el viccelődtünk egymással munka közben!. . .

Még fáradtan is. Meg aztán biztattuk egymáat, ha valami nem úgy sikerült elöszörre. ahogy vártuk..

Fény tűnik fel a vágat végén. Üjabb kereszteződésbe érünk. Csilleszerelvény var rank, végén személyvivő kocsival. Bekászálódunk, elhelyezkedünk a szűk kocsiszekrényben. A bányász megbízatása — velünk kapcsolatban — lejárt, épségben a vonathoz juttatott minket. Kezet rázunk, aztán int is, viszontlátásra, és lendületes léptekkel eltűnik a sötét vágatban. Csak az imbolygó lámpafényt látjuk egy darabig, aztán jókora rázkódásokkal elindul velünk a szerelvény.

—molnár—

A Budapesti Finomkötöttárugyár balassagyarmati gyáregységében a hazai megrendeléseken kívül a határainkon túli piacok igényeit is kielégítik.

Ejssakoi riportúion

Lehunyja sok szemet a Ha;

Sötét, félelmetes, vak, ijesztő... és még hasonló jelzők ékesítik a köztudatban az éjszakát, amely akarva-akaratla- nul huszonnégy óránként kínos pontossággal mindig ránk köszönt. Tulajdonképpen mindenki szabadon választhat: szórakozással, alvással, vagy éppen munkával tölti el az éjszaka óráit. A kedd éjszakát mi például munkával töltöttük. Mégpedig úgy, hogy Salgótarjánban fölkerestünk néhány, munkahelyet, s az ott dolgozókkal váltottunk néhány szót.

Elsőnek, puszta kíváncsiságként, a város szívében folyó, ám egyelőre vontatottan haladó múzeumi építkezés éj- jeliőrét látogattuk meg, úgy tizenegy óra tájban. Jó ideig lármáztunk, míg végre faházikójából Horváth István előjött és hosszas rábeszélés után közelünkbe „merészkedett”, előzőén gondolván azt, valamiféle rendbontók, kötekedők „támadták” meg az épületet. Miután a csípős éjszakai hidegben „rövid” fél óra alatt tisztáztuk jövetelünk célját és idejét, Horváth István elmondta, hogy ilyenkor általában olvasni szokott és, hogy meglehetősen csöndes, zavarmenres ez az éjszakai szolgálat, soha semrniféle lopás, zavargaiás nem fordul elő. Ehhez hasonló jókívánságainkkal vettijnk búcsút tőle.

Annál keményebb munka kellős közepébe érkeztünk a Madzsar József megyei Kórház- és Rendelőintézetnél. Merényi Istvánná ügyeletes nővér és dr. Ráth Dezső központi ügyeletes orvos éppen egy nemrég beszállított infarktusos beteget hoztak vissza a klinikai halál állapotából.

— Alig vettük észre az idő múlását — mondta Merényi Istvánná. — Éjszaka általában így van ez- Megszoktam már, tizennégy év alatt volt rá alkalmam. Ma reggel nyolctól holnap délután négyig vagyunk bent, reméljük, az előb- biekhez hasonló beavatkozásra már nem lesz szükség.

— A legemlékezetesebb esetem — meséli dr. Ráth Dezső — egy két és fél éves kislánynyal történt, akit szintén azonnal a műtőbe vittünk, de úgy, hogy félbe kellett szakítanunk az éppen soros operációt. Jóleső érzés volt, hogy néhány nap múlva már a babáit „vagdoshatta” hozzám a csöppség. Vagyis, rendbe jött.

A távozásnál dr. Kovács Ti- borné telefonközpontostól és portástól megtudtuk, hogy átlagban 10—15 hívás érkezik éjszakánként a rendelőintézethez, a könnyebb esetektől a súlyosabbakig.

+

Salgótarján pályaudvarán Tóth György külső forgalmi felügyelő az utolsó vonatok egyikét indította útjára, már ami a keddi napot illette, mert rövidesen kezdődött a szerda, s természetesen minden elölrőlAz initegradominó-készülék villogó-villanó asztalánál Varga András rendelkező forgalmi szolgálattevő (lelkünkre kötötték a pontos titulust) éppen egy tolatási műveletet irányított. Elmondása szerint tizenegyen vannak éjszakai szolgálatban a vasútnál:, kocsikísérők, felvigyázók, rendezők, saruzók.

— Tizenkét óra szolgálat után jár huszonnégy óra pihenő — magyarázza Varga András. — Most este hattól vagyok bent reggel hatig, az éjszakai pótlék itt harminc százalék. De sokkal többet nyom a latba a felelősség, hiszen milliárdokat érő szerelvényeket irányítunk, embereket utaztatunk, s egyetlen elnézés, vagy félrekapcsolás vagyonokat érő kárt okozhat, netán emberéleteket jelenthet.

Útközben „szállítónkkal”, a sárga Lada taxi sofőrjével beszélgettünk az éjszakai fuvarozás előnyeiről, hátrányairól.

— Hullámszerűen váltakozik éjszaka a forgalom — mondta Slezák Zoltán. Este tíz körül, ahogyan a Karancs és más szórakozóhelyek bezárnak hirtelen megtelik a taxiállomás, azután órákig semmi. Ilyenkor természetszerűleg az utasok is egy árnyalatnyival „másabbak”.

— Melyik volt a legemlékezetesebb éjszakája?

— A sok közül talán egy bliccelő esetét említeném. Az illető egy nagy virágcsokorral a kezében szállt be, és a nősz.

szú fuvarozás után egyszer csak meglépett, azt mondta, várjak rá. Fél óra után, Közben a taxióra csapdosta a forintokat, Colombo-módra kinyomoztam, hová tűnt a páciensem . . . Egy szó, mint száz: egy hölgynél akadtam

rá, se pénze, se iratai nem voltak, végül is csak hosszú kálvária után kaptam meg a pénzem. Azóta kell a taxiban rendezni a számlát. . .

Az SKÜ portása, Kettős Jó- zsefné nem rajong túlságosan az éjszakai munkáért. Szerinte a délutáni műszak a legjobb, éjszaka ugyan nyugalmasabb az élet a gyárban, de az álmosság, a fáradság jobban kísérti az embertA kovácsolóüzem egyáltalán nem mutat nyugalmas képet. Rakoncátlan szikrák pattannak szerteszét, dübörögnek a gépek, izzadnak a munkások. Dolgoznak. Keményen, fegyelmezetten.

Huszkó János 21 éve dolgozik a gyárban. Az éjszakai munka számára nem jelent gondot, megszokta. Éjfél után pár perccel váltottunk néhány szót.

— A Május 1. aranykoszorús szocialista brigádnak vagyok a vezetője. Csákánygyár- tó brigád, 650 darab csákányt ma is megcsinálunk- Ejszatia talán még jobb dolgozni, folyamatosabban mehet a munka, nincs az a nagy nyüzsgés, mint nappal. Volt már persze, „rázósabb” éjszakám is. Két évvel ezelőtt eltörött az egyik

prés, hatmázsás súly vágódott le a közelembe . .

— Családja mit szól az éjjeli műszakhoz?

— Feleségem és két lányom is itt dolgozik. Azt hiszem, ezzel válaszoltam a kérdésre.

★

Szabó Sándor jó hírű pékségében két serényen dolgozó mestert találtunk.

— Ha várnak egy fél órát

— mondja Kiss György —megtudhatják, mitől híres ez a pékség . • . megkóstolhatják friss-sütetű kenyerünket.

— Kisipari módszerekkel dolgozunk, talán ezért keresik annyian, gyakran, még Szlovákiából is átjönnek — büszkélkedik Balázs Miklós, aki már 1937 óta űzi ezt a mesterséget.

— Ma éjjel mennyi kenyeret sütnek?

— A szokásos mennyiséget: hat mázsát — feleli Kiss György, aztán ugrik a hosszú nyelű lapáthoz, a kenyerek pedig szépen sorjáznak befelé a kemencébe. Nincs megállás, beszélgetésre most nem alkalmas az idő. a forró kemence az úr . . . Mennénk már. de az alsó kemencéből áradó friss kenyér illata marasztalásra késztet. Kivártuk a fél órát, s a mesterek büszkén nyújtották át munkájuk illatos. ínycsiklandó eredményét ■ . .

★

A Salgó bárban egy pillanatra eszünkbe villan a kovácsolóműhely. Ott dolgoznak, itt szórakoznak . . .

— Már, aki szórakozik . . .

— mondja Miklós József üzletvezető. — Álljanak csak oda a pult mögé, ahol Nagy Vera és Bánki Marika végzik munkájukat, rögtön megtudják, hogy ez a munka sem akármilyen erőfeszítést kíván, még akkor is, ha merőben más jellegű, mint a kovácsoké. A zenészek is dolgoznak, csupán látszat, hogy az ő tevékenységük szórakozás- Délután öt óra óta vagyunk talpon, nap- mint nap hajnali háromKor megyünk haza, szóval mi is megdolgozunk a pénzünkért. Salgótarjánban az egyetlen éjszakai hely, mindent megteszünk, hogy vendégeink kulturáltan szórakozhassanak. Tavaly május óta üzemelünk, s eddig még nem történt említésre méltó incidens. Egy-két becsípett vendég akad mindig, de ez, úgy érzem. ..bocsánatos bűn”, hiszen ide nem tejet m- ni jönnek a vendégek . . .

— Hanem mit például?

— A szokásos, minden szórakozóhelyen megtalálható rs- lokon kívül van egy specialitásunk, a Salgó-koktél. Receptje „hétpecsétes titok.”

És, hogy milyen remek ízű. arról riportunk végén magunk is meggyőződtünk.

Ha.inali három óra- A salgótarjáni utcák már olyan ridegek és kihaltak, akár egy távoli bolygó. Még a virradat jelei sem mutatkoznak, még az utcák házai is hunyva tartják szemeiket, és még az éjszakai műszak is alig lépett túl a félidőn. Az utca csöndjét egy vonatfütty veri fel, néhány pillanatig visszahangzik a környék, azután újra csöndbe borul.

Tanka László—Sárközi Gábor

NÓGRÁD - 1978. október 24., kedd

3