Nógrád. 1978. szeptember (34. évfolyam. 206-231. szám)
1978-09-10 / 214. szám
Uaxiy-Himnvki emlékek Lelkesedés és tervszerűség Nehéz volt a búcsúzás... Bodnár Rudolf: számomra a szélsőséges időjárás sem volt ismeretlen. Néhány hete érkeztek naza Uszty-Ilimszkből megyénk „küldöttei”, név szerint: Bodnár Rudolf, Csordás János, Vilimi Sándor és felesége, valamint Berkes Mátyás. A Kun Béla ifjúsági építőbrigád tagjaiként több mint egy évet töltöttek Kelet-Szibériában, ahol a KGST közös beruházásában létesülő faipari komplexum és város építésén dolgoztak szovjet, bolgár és német fiatalokkal együtt. Élményeikről, munkájukról faggattuk őket a KISZ Nógrád megyei bizottságán, ahol Tersztyánszky Rudolf titkár és Rudinszky László ifjúmunkás-felelős társaságában összegeztük az uszty-ilimszki egy év tapasztalatait. Bodnár Rudolf gépésztechnikus a BRG salgótarjáni gyáregységében dolgozik, de az építkezésen, mint tolmács vett részt. — Szovjet állampolgárságú vagyok — magyarázza —, s így e területen vehették a legtöbb hasznomat. Sőt, a katonai szolgálatomból hat hónapot Irkutszkban töltöttem, úgyhogy számomra a szélsőséges időjárás sem volt ismeretlen. — Nekem szokatlan volt — veszi át a szót Csordás János, aki a fémipari vállalatnál Balassagyarmaton lakatosként dolgozik. — Tulajdonképpen szeptembertől május végéig, a hazai viszonyok szerinti, kemény tél volt, míg a többi hónapokban nyáriasabb időjárás, de nagy hőmérséklet-ingadozásokkal. Ez persze, még csak fokozta a munkakedvet... Én egy 32 fős brigádba kerültem, amelyben mindössze hatan voltunk magyarok, de kitűnően megértettük egymást, annyira, hogy a szabadidősprogramjainak nagy részét is együtt töltöttük. Kirándultunk a tajgába, strandoltunk, horgásztunk, sőt részt vettünk egy fiatal házaspár lakásszentelő- jén is. Vilimi Sándor és felesége — mindketten a NOGRÁDTERV dolgozói — szintén a hetekben érkeztek haza, egyévi kintlét után. — Én tolmácsként indultam — mondja a férj —, aztán az egy éven belül voltam termelési irányító, építésvezető, munkaszervező, egyszóval az építészmérnöki szakma néhány területén is szerezhettem némi gyakorlatot. Egyébként, óriási méreteket ölt a kombinát építkezése: körülbelül tíz kiloméCsordás• János: ... kitűnően megértettük egymást tér hosszan, s négy-öt kilométernyi szélességben készül, napi egymillió rubel építési ösz- szeggel. A fiatal mérnökházaspár elismerése sem maradt el: a feleség az ÉVM miniszteri dicséretét, míg férje a „Kiváló ifjúsági vezető”, „Kiváló munkáért” kitüntetéseket, valamint a Komszomol központi bizottságának dicsérő oklevelét kapta meg. Megyénk másik 3 vendégmunkása pedig a KISZ kb dicsérő oklevelét nyerte el. — A napi nyolcórai munka után mivel töltötték az időt a fiatalok? — kérdezem Bodnár Rudolftól, aki a szabadidős-rendezvények egyik segítő szervezője volt — Meglehetősen sokrétű programjaink voltak sport- és kulturális területeken egyaránt — válaszolja. — Gyakran vettünk részt baráti találkozókon az itt dolgozó szovjet, bolgár és német fiatalokkal, kirándulásokat szerveztünk az itteni méretekben gondolkodva — a közeli településekre, természeti nevezetességekhez és sokat strándoltunk —, ha az idő engedte — az Angara partján. Bodnár Rudolf egyébként több házasságkötésnél is segédkezett, mint a ceremónia hivatalos részének tolmácsa. Egy magyar fiatal esküvőjén történt az alábbi eset. — Jó barátom volt a házasságkötés egyik résztvevője — meséli —, s mindannyiunknak már kitűnő hangulata, kedve kerekedett, jöttek a kérdések, fordítottam, majd válaszoltam. Mikor következett volna az a bizonyos „igen”, odasúgtam a tétovázó barátomnak, „ha adsz most azonnal núsz rubelt, nemet mondok”, szegény a meglepetéstől elmosolyogta magát . . . aztán igent mondott. A felelevenítés élménytárából még a búcsúzás pillanata feltétlenül megírásra kínálkozik. Beszélgetőpartnereim egymás szavába vágva idézik tel az emlékezetes eseményt. — Még álmunkban sem gondoltunk arra, milyen nehéz lesz a búcsúzás Uszty-Ilimszk- től. A hatalmas tömegből lépésenként tudott eljönni az autóbuszunk. Ismerősök, ismeretlenek, magyarok, nem magyarok az ott-töltött egy év alatt olyan közösséggé ková- csolódtak, amelytől nagyon nehéz volt megválni. Szívesen mennénk vissza újra... Tanka László Vilimi Sándor: az elismerés sem maradt el PARKOK, JÁTSZÓTEREK A salgótarjáni Besztercelakótelepen immár sok száz család — s ami ezzel együtt jár —, nagyon sok gyerek lakik. Egészen a legutóbbi időkig ezeknek az apróságoknak nem nagyon volt hol ját- szaniok. Nem mintha nem lett volna hely a játszótérre. Nem is egy, fűvel benőtt, ősszel-tavasszal sártengerré váló terület „kellette magát”. A kintlakók vállalkozókedvében sem volt hiány, hisz’ a lakóépületek előterében itt is, ott is autógumikból, farönkökből kiügyeskedett játékok nyertek elhelyezést, ezek azonban édeskevésnek bizonyultak az egyre sokasodó gyermekhad számára. Nem csoda hát, ha a telep srácai alkalmanként az úttestet is játszótérnek használták, kellemetlen helyzetet teremtve ezzel a gépjárművezetők számára. Az utóbbi hónapokban, bár némileg megkésve, már tapasztalhatók a változás jegyei. A G jelű épületek sora előtt a közelmúltban adtak át egy teljesen társadalmi munkával létrehozott játszóteret, mely az eredeti, rendezési elképzelésben nem szerepelt, a lakók igényére utólag „tervezték be”, a dokumentációt is társadalmi munkában készítve el. — Valóban korábban is szükség lett volna már játszótérre a telepen — erősíti meg a fenti véleményt Lantos Lóránt, a Salgótarjáni városi Tanács műszaki osztályának veA IB zetője. — A terveken szerepel egy nagyobb területű létesítmény is, mely az Ybl Miklós és a Kilián út közötti „szigeten” nyerne elhelyezést, ezt azonban az eredeti tervek módosulása miatt újra kellett terveztetni. Ennek megtörténtével az idei év második felében ott is megkezdtük a munkát, s még az idén szeretnénk teljesen elkészíteni a több korosztály igényét is kielégítő játszó-pihenő területet. E játszóteret nagyrészt költségvetésből alakítjuk ki, azonban a lakosság segítségére a továbbiakban is számot tartunk. Ezen túl is társadalmi összefogásra lenne szükség a gyerekek szórakozását, testmozgását szolgáló rönkvár megvalósításához. Az ehhez szükséges gömbfa kereskedelmi ára ugyanis meglehetősen magas, s így a beszerzés a tanácsnak, az idén nem állna módjában. Jó lenne, ha az erdőgazdaság, valamely termelőszövetkezet a város segítségére siethetne, biztosítva legalább egy részét a hozzávalóknak. Ha ez nem megoldható, lehetséges, hogy más anyagot használunk fel. — A telep más területein terveznek-e parkosítást? — Az általános rendezési terv természetesen kiterjed a zöldterületekre is, s ezen belül készen állnak a G/l—4 jelű épületek parkosítási tervei. Itt nagymértékben számítunk az épületek lakóinak munkájára. Ennek is nagy részét még az idén be kellene fejezni. Ugyancsak lenne feladata a Kilián utcának Ybl Miklós utcába való betorkoló szakaszán a kétszintes társasházak lakóinak, ök az utcai front tereprendezését, parkosítását végezhetnék el. Az adott területen egy-egy ház előtt erre már igen szép példák találhatók. Lakóhelyünk környékének parkosítását, szebbé tételét, játszóterek építését gyermekeink örömére mindannyian szívesen vállaljuk. A társadalmi munkaakciók megszervezésére a Hazafias Népfront helyi szervei, képviselői is készek, mint azt a Beszterce- telep játszótere és megyeszer- te nagyon sok egyéb társadalmi munkával létrehozott érték bizonyítja. Ronthatja azonban a résztvevők kedvét, ha a munkának szánt időben szervezetlenség miatt — esetleg megfelelő tervek híjával — nem dolgozhatnak. Jó lenne, ha a korábbiaknál intenzívebb együttműködés alakulhatna ki a parkokat hivatalból építők, illetve a lakosság — annak szervezői, képviselői — között, hogy a fent ismertetett és a többi feladatokat is minél sikeresebben, gyorsabban meg lehessen oldani mindenki örömére. — gáspár — Mai iévéajánlaiunk Munka mellett tanulnak A Nógrád megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalatnál az idén 48 szakmunkás- tanulót iskoláztak be a kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképző iskolába. A leendő eladók az iskola melletti gyakorlati feladatokat a vállalat ABC-áruházaiban oldják meg. Magasabb szinten is képzik magukat a vállalat dolgozói. A pénzügyi és számviteli főiskolára az idén egy hálózati ellenőr és egy könyvelő iratkozott be. Szerződést kötöttek a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola egyik hallgatójával is, aki tanulmá- hyai befejeztével a vállalatnál helyezkedik el. n Ipoly“ Mihálygergén Rendhagyó névadót tartottak a közelmúltban Mihálygergén. A községben működő öntevékeny néptánccsoport hivatalosan is felvette az Ipoly néptáncegyüttes nevet. A „keresztelő” alkalmából ünnepi műsort mutattak be a mihálygergei művelődési házban. Az alig két éve alakult csoport máris szép sikereket ért el. Idén áprilisban, Nyíregyházán, a szövetkezeti néptánc- csoportok országos minősítő versenyén bronz fokozatot kaptak. 20.05: Az elefánt. Amit ellestünk a forgatókönyvből: Igazgató: Főhadnagy elvtárs, tudja maga mennyibe kerül egy ilyen elefánt? Másfél millió forintba. — Főhadnagy: Tehát a népgazdasági kár különösen nagy összeg. — Igazgató: De hát, ki tehette velem ezt a szörnyűséget? — Kérem nyomozza ki.. • „Szatirikus filmkomédia Az elefánt — mondja a rendező, Szálkái Sándor. — Szórakoztató történetünk középpontjában egy anró vidéki állatkert igazgatója (Öze Lajos) vívja meg küzdelmét a címbéli Elefánt illusztris ápolójával (Páger Antal) sokrendbeli komikus, sőt tragikomikus fordulatokkal. A szatíra nyelvén igyekeztünk szólni Messinger Istvánnal közösen megírt játékunkban olyan dolgokról, mint a vezetők és a beosztottak kapcsolatai, amely mögött a demokratizmus és az emberség kérdése húzódik. Ez a szatíra mindannyiunknak szól, azoknak is, akik magukra veszik és azoknak is, akik nem”, Bárány Tamás : BALATONNAL Bárány Tamás regénye könyv alakban a Kozmosz szerkesztőség kiadványaként a Móra Ferenc - Könyvkiadónál jelenik meg. Hogyha a filmgyár, például valamely külső felvétel céljára, jellegzetesen kispolgári helyszínt keresne, aligha találna jobbat Ispánkiék lakásánál. Feltéve persze, hogy a készülő mozgókép a messzimesszi múltban, a század húszas éveinek derekán játszódik. A lakás nagyjából olyan most is, mint volt kilencszáz- huszonhatban, amikor a nagymama feleségül ment azóta régen elhalt férjéhez, és odaköltözött a boldog emlékezetű férfiú azóta még régebben elhalt szüleinek kétszobás lakásába a háromemeletes terézvárosi ház középső emeletén, a cselédfeljárótól még innét, a hatos számú ajtó alá. A két szoba egybenyílik; parádésabb alkalmakkor ki is nyitják a köztes ajtót, és valahány lámpa csak van a lakásban, mindet felgyújtják —, s a pazar fény (összesen vagy ezernégyszáz watt) a fényűző élet csalóka álmát hinti szét néhány órára a máskor félhomályban borongó, napot alig látó, szürkés falak közt. Aztán a vendégek elmennek, az ünnep — születésnap, névnap, házassági évforduló — elmúlik, az ajtót újra becsukják, s a lakás éli tovább egyhangú életét. A belső szoba a mindenkori idősebb nemzedéké. Huszonhatban az öreg Stolcz Henrik asztalosmesteré és feleségéé volt; a külső a fiuké, Stolcz Alfonz fűszeressegédé. Ö hozta ide a nagymamát huszonhat őszén. Az öreg Henrik papa külön küszöböt fabrikált ez alkalomból az előszoba és a külső szoba közé, hogy a fiának legyen min átemelnie az ifjú menyecskét. A bejárati NÓvRAD — 1978. szeptember 10., vasárnap ajtó küszöbét ugyan alkalmatlannak ítélte e célra, mondván: amaz az egész lakás küszöbe, s a lakás egyelőre még az övé; a fiataloknak csupán az egyik szoba szolgál ideiglenes szállásul, s az is csak egy-két esztendőre, amíg a maguk fészkét megteremtik. Igen ám, de a saját fészek makacsul késett. Alfonz nagypapa nem keresett éppen rosz- szul, a belváros egyik jónevű csemegekereskedésében volt vezető segéd —, csakhogy önállósodni szeretett volna, saját üzletet nyitni, ha nem is a belvárosban persze; és minden megtakarított pergőjét arra tette félre. Az önállóság volt a rögeszméje; már asztalosnak is azért nem szegődött az apja műhelyébe, hogy mielőbb függetleníthesse magát az öregtől. Így aztán a külön lakás —, amit legkésőbb az első gyermek érkeztének idejére terveztek — az egyre távolibb jövőbe úszott, hisz a pénz is csak lassúdan gyűlt, a gyermekáldás meg egyre késett Mire pedig a kislányuk, Ilonka végre megszületett harmincban, a két nagyszülő — esztendős különbséggel — eltávozott az árnyékvilágból, így aztán Alfonz nagypapának nem kellett új lakás után néznie. Nagymamával átköltöztek a belső szobába, addigi szűkös heverőjüket felcserélvén Henrik papáék két dúsan faragott, sötétre pácolt hitvesi ágyára, amelyek ugyan vadonatújak voltak; alig három esztendeje, harmincéves házassági évfordulójukra készítette őket nagy titokban Henrik papa, a műhelyében, de mert az új divattól világéletében idegenkedett, ifjúkora, vagyis a századforduló ízlése szerint szabta remekbe kecsesnek alig mondható formájukat. Nagymama — az akkor még fiatalasszony nagymama — fintorgott ugyan, s holmi modern bútort emlegetett, egy- egy külön rekamiét a falak mellé, beépített világítótestekkel, föléjük könyvespolcot, ám Alfonz nagypapa hallani sem akart a szentségtörő újításról. Az új módi bútorban egyrészt Henrik dédpapa emlékénék meggyalázását .látta volna, hallottál a gazdasági válságról? Vagy: az új üzlet rengeteg beruházást igényel . . . Vagy: nem veszed észre, hogy a kislányod növekszik; mahol-j nap iskolába adjuk és az sem két krajcár . . . Vagy: az üzlet sem megy úgy, amint vártam; hja, édes fiam, nem olyanok az idők! S később, már a háború alatt: pont most, fiacskám? Egy fűszeres épp ilyenkor vegyen új bútort, az élelmiszerjegyes világban? Térj észhez, Julikám, s szállj le végre a fellegekből!” másrészt másra kellett a pénz: épp akkoriban adta el az öreg elárvult asztalosműhelyét, s nyitotta meg végre saját vegyeskereskedését a Szív utcában. Ha nagymama a későbbiekben néha morgott az ósdi bútor miatt, mindig megvolt a válasz: hja, fiam, honnét vegyem a pénzt az újhoz? Nem Nagypapa, szegény, az ostrom alatt meghalt, egy eltévedt akna végzett vele a ház udvarán; s, ha nagymamának addig nem akaródzott is leszállnia a fellegekből, aztán bizony rákényszerült. Mert nehéz évek jöttek. A fűszerüzletet ugyan nem sok kár érte az ostrom alatt, ám a nagymamának hamarosan rá kellett ébrednie, hogy egymagában; férfikéz híján, nem boldogul az irtózatos feladattal: hajnalban kelni, egy kézikocsival ki a nagyvásártelepre, ott összevásárolni, ami zöldség, gyümölcs csak vásárolható, a targoncát hazatolni a Duna-part- ról a Szív utcáig és hétkor már ott állni a pult mellett, frissen takarított üzletben, és mosolyogni, mosolyogni a vevőre, egészen este nyolcig... Egy bivalynak is sok lett volna, nem egy törékeny kis asz- szonynak, aki éppen a nehéz évei elébe lépett: most töltötte be a negyvenötödiket . . . S hozzá az árak is majd megőrjítették. Eddig csupán az otthoni háztartásukat vezette, kiszámolt pénzből — most beletanulhatott a kereskedelmi ügyvitelbe, s hozzá épp akkor, amikor az ország az infláció poklában vergődött! Amit ma egymillió pengőért vett, másnap kétmillióért mérte; de mitévő is lett légyen, ha az este megszámolt napi bevételből másnap hajnalban — feleannyi árura sem futotta? S még csak a lánya segítsé-' gére sem számíthatott. Ilonka tizenötödik évét taposta, iskolába járt, a messzi Ranolder utcába, s a tanulás minden idejét lekötötte. S, ha nem .kötötte volna is — miféle segítség egy tizenöt éves fruska ilyen terhek mellett? Esztendőre a nagymama úgy döntött: nem kínlódik tovább. Az üzletet néhány héttel a jó forint bevezetése után eladta, aztán körülnézett, hogy állást keressen. CFolytatjuk) )
