Nógrád. 1978. szeptember (34. évfolyam. 206-231. szám)

1978-09-09 / 213. szám

Utószezon (?) — a néplavórnál (IV.) S EFT íSagybálonyi népfronibisottédg Az előbbrelépést szolgálni A „házibácsim” lakása és rokonaim nyaralója közötti néhányszáz méternyi utat egy nap háromszor is megtettem: lehet-e már költözni? Egyik alkalommal hallom, hogy a fák mögé rejtett szomszédos teraszon két idős ember be­szélget. Egyikőjük azt mond­ja, jó hangosan: „Nézd csak! Már megint itt leskelődik az a kölyök. Jó lesz ügyelni!” Az elcsípett megjegyzésben nincs semmi kivetnivaló, a gyanúperen még csak cso­dálkozni sem lehet. Rádió, te­levízió, újságcikkek garma­dája sugallja: nyáron a Bala­ton a kétes elemeknek is gyűjtőhelye- Ide rajzanak a vízre, a sokadalomra, mint a fedetlenül felejtett cukros edényre a legyek. Szerencsét keresni és az alkalomra lesni. A zavarosban halászni. ft Éjjel egy órakor Zamárdi- ban ülök taxiba- A középkorú pilóta igen barátságos, hama­rosan megindul a társalgás is. A nyárról és a Balatonról; a fuvarról és utasokról. Az itt előforduló egzisztenciákról­— Egyedül? — kérdi cso­dálkozva. — Na, akkor jó lesz vigyáznia. Mint egy speciális tovább­képző, azaz felkészítő tanfo­lyamon, már mondja is a jó tanácsokat­— Vigyázzon az alkalmi Ismerősökkel, meg a környe­zetével. A legfontosabb azon­ban, hogy ne legyen magánál sok pénz! Legalábbis ne egy helyen, el sem hiszi, hogy há­nyán figyelhetik, amikor pél­dául egy presszóban fizet. A tárcában mindig annyi le­gyen, amennyi éppen kell- Rakja szét szépen a zsebek­be, így nem tűnik fel. Az üres utcán fürgén szalad a bérkocsi- Amulva hallga­tom a pilóta végső intelmét is: — Az sem baj, ha per pillanat a fölösleges pénz a zokniban van. Onnan nem kiabál a leskelődőknek, a balekra vagy áldozatra váróknak: Itt a ti palitok! ^ ft Siófok, templom. A félkör alakú előtérben gondosan el­olvasom a templom történe­tét- A kétnyelvű ismertető mellett rajzos plakát: „Ha beteg a test — orvost hívsz; ha beteg a lélek, hívj papot!” Az ajtó nesztelenül nyílik, szandálom sem üt zajt. Nem vesz észre az a két asszony sem, akik a hajó jobb oldali részén, az utolsó padban ül­nek. Halkan beszélgetnek, azaz inkább mutogatnak egy­másnak- Az ölükben tartott szatyrokból kihúzgált hol­mikról látom, egyikőjük len­gyel. Megy a seftelés, a templom ájtatos csendjében. És védel­me alatt- Mert kell-e ennél nyugodalmasabb hely, el lehet-e jobban bújni a kiván­csi szemek, meg az esetleges ellenőrzés elől? Észrevesznek. Sebtében takarják be a szatyrokat, vil­lámgyorsan összekulcsolják kezüket. Az előbbi üzletelők hirtelenjében csöndes ájta- toskodókká vedlenek. Pár pil­lanatig tart az egész, nincs maradásunk. Kifelé menet térdet hajtanak, egyikőjük a jobb oldali mellékoltár Má- ria-szobra elé térdel. Táská­jába nyúl, papírpénzt vesz elő. a perselybe nyomja­Engesztelésül ? Talán így vezekel. ft „Boros és tsai dollárkeres­kedelmi kft.” — az alábbi történetnek bízvást adhatnánk ezt a címet- Az Ady Endre utcában, a 2-es autóbusz meg­állójában önként ajánlkozik egy sötétbordó Zsiguli piló­tája: bevisz szívesen a város központjába, a busz már igen ritkán jár. A kocsiba ülve, a köszönet első szavai után megrémülök. Ez a gépkocsivezető nem it­tas, egyenesen részeg- Sze­rencsésen megérkezünk, el­kísér a B. presszóba. A kávét elutasítja, sört (!) kér. Szerencsém van vele. A törzsvendégnek kijáró tiszte­lettel köszön a pincér, azon­nal kapjuk is az italt. Csak egyetlen kortyot iszik fuvaro­zóm, cigarettára gyújt, majd azonnal feláll. A bejáratnál alacsony, kopaszodó úrral parolázik; szürke Mercedesbe ülnek- A Zsiguli marad. Néhány perc múlva négy, tizennyolc-húsz éves fiatalem­ber fog körbe az asztalnál. — Hová ment Boros 'elv­társ? — tudakolja kellő ha­tározottsággal egyikőjük. Csak pislogok szaporán és az istennek sem akarják meg­érteni: nem tudom, hogy mi­ről beszélnek, fogalmam sincs, ki is az a Boros elvtárs­— Ne hadoválj! — hallom az erélyes hangot — Itt ül­tél az előbb vele, biztosan te is neki dolgozol. Ne linkelj, mert fuccsba megy az üzlet- Van két dolláros krapek, sür­gősen váltani kellene, nem várhatnak reggelig. Ha nem akarod megmondani, hogy hová ment és mikor jön visz- sza, intézd el te! A felhajtok, vagy üzletszer­zők nehezen tágítanak. Ki­mennek a kerthelyiségből, s mintha csak a kidőléstől akar­nák megóvni, körbetámaszta- nak egy hatalmas platánfát- Bámulnak befelé, s én hatá­rozott fenyegetést érzek te­kintetükben. Megrémülök és félve tudakolom a zárórát: addig mindenesetre itt lehet lapítani- Biztonságban. Fél óra múlva felszabadul­tan veszem észre: a négy hi­tetlenkedő eltűnt a platán törzse mellől, nincsenek se­hol. De a magányosan par­koló Zsiguli sem! Valahol, ta­lán egy félreeső zugban, ép­pen dollárt és forintot szá­molnak benne- Egy bizonyos: nem a Magyar Nemzeti Bank árfolyamán. ft A szabadi strandon cseh­szlovák személygépkocsi, uta­sai éppen sátrat bontanak. Elég egy pillantást rájuk vet­ni,- a ruhatárosnő máris fel­világosítással szolgál: — Kemping volt a stran­don berendezve, kétezer ven­dégünk volt- Ezek csak most szedelőzködnek. Elemelték minden pénzüket és papírju­kat. Mostanra sikerült az igazolványokat pótolni- Ad­dig maradniok kellett Ez az eset is egy röpke kis fejezet a nyári Balaton bűn­ügyi krónikájából. (Vége) Kelemen Gábor Nagybátonyban közel ki­lencezer ember él, nagy több­ségük munkás. A nagyköz­ségben üzemek biztosítják a megélhetést, körülbelül két­százötvenen keresik a kenye­rüket Salgótarjánban. , Nagybátony három telepü­lésrészén — bányaváros, Nagy- bátony-falu, Maconka — három népfrontbizottság te­vékenykedik. Közöttük jó munkakapcsolat alakult ki. A fontos községpolitikai célkitű­zéseket összevont ülésen tár­gyaltuk meg. A tanácsban és a népfront­ban a munkások és szövet­kezeti parasztok, az értelmi­ségiek, a nők és a fiatalok aránya jó. A munkásság pél­dát mutat a közösségi élet­ben, mindenkor számítani le­het rájuk a lakóterületi fel­adatok megvalósításában. A népfrontértekezleteken, -összejöveteleken gyakran be­széltünk a nőpolitikái hatá­rozat megvalósításáról. Min­den területen elismeréssel vesszük tudomásul, hogy túl­terheltségük ellenére milyen példásan állnak helyt az asz- szonyok, lányok. Gyakori té­ma az üzletek ellátása. Ez a második műszakot könnyíti meg. Ezekről a jövőben is gyakran kívánunk szót ejte­ni. Munkánk szerves részét ké­pezte a fiatalok nevelése. Ar­ra törekedtünk, hogy tovább erősítsük az ifjúság iránti fe­lelősségérzetet. Három alka­lommal beszélgettünk a fiata­lokkal az ifjúsági párthatá­rozatról, az ifjúsági törvény­ről és az őket leginkább ér­deklő kérdésekről. Az a meglátásunk, hogy a fiatalok többsége érzi a párt ifjúságpolitikai határozatát, Tejüzem és AFIT Pásztón az új tejüzem és a most épülő AFIT-szerviz elő- közművesítését tervezték eb­ben az esztendőben. A tenni­valókat részben már megol­dották. A hátralevő munkála­tokat az év második felében fejezik be- összességében a pásztói járásban a közműves vízellátásban részesülő la­kosság aránya az ötéves terv elején meglevő 31,1 száza­lékról — a sziráki, szurdok­Szóljon hozzá! Nógrád megyei Jogi esetek ,,Ötszörös adót fizessek ?!” (III) ' T 3. salgótarjáni lakos írja: A Salgótarján, Rezgő út 4. szám alatti ingatlanunkra — ahol jelenleg is lakunk — 1969-ben a városi tanács épí­tési tilalmat rendelt el vá­rosrendezés miatt. Az utcá­ban levő házakat a tervek szerint lebontják. A város másik részén levő telkemen kívántam a családomnak egy lakóházat építeni, a lebontás­ra kerülő ház árából. A bon­tás azonban azóta sem tör­tént meg. Így nem rendelke­zem azzal az összeggel, mely- lyel az építkezést megkezd­hetném. Az üres telkemre viszont beépítési kötelezettsé­get írt elő a tanács, melynek nem teljesítése miatt igen magas adót kell fizetnem. Ezt a nagy megadóztatást sérel­mesnek tartom, mivel nem az én hibámból nem lett beépít­ve a telkem. Hiszen, ha a tanács által ígért szanálás megtörtént volna, akkor a te­lek is be lett volna építve. Jelenleg rossz állapotban levő lakásban lakunk, épít­kezni nem tudok és ráadásul a telekadó ötszörösét kell adó­ként fizetni, mert telkemet az előírt határidőre nem építet­tem be. Jogos volt-e ilyen körülmények között, hogy te­lekadó-fizetésre köteleztek? Kérjük olvasóinkat, hogy levélben írják meg vélemé­nyüket a Nógrád megyei Ta­nács VB szervezési és jogi osztályára 1978. szeptember sokat a NÓGRÁD szeptem­20-ig a közölt esetekkel kap- bér 29. és 30-i számában kö- csolatban. A helyes megoldá- zöljük. püspöki és kállói törpe vízmű­vek létesítésével — 45,3 szá­zalékra emelkedik. A régi mögött már ott az új — a zagyvapálfalvai Gorkij-lakólelep. = kj = az ifjúsági törvényt. A fiúk, lányok általában, kevés ki­vétellel szorgalmasan tanul­nak, dolgoznak és illően szó­rakoznak. Akikkel probléma van? Ezek okait a családi nevelésre lehet visszavezet­ni. Az is igaz, hogy fel kell lépnünk az ifjúságot lebecsü­lő nézetek ellen. Nem a kül­sejük határozza meg érté­küket. Nem helyes, ha fele­lős beosztásban levő emberek szájából is olyan kijelenté­sek hangzanak el: „ezek a mai fiatalok, ezekből nem lesz semmi, csak a szórako­zás kell nekik, nem becsülik az idősebb nemzedéket...” Gazdaságpolitikai célkitű­zésünk megvalósításában leg­fontosabb feladatunk az ötö­dik ötéves terv teljesítése. Örömmel mondhatom, hogy a népfrontbizottság tagjai meg­ismerték a tennivalókat, és saját munkahelyükön han­got adnak ennek. Az eredményes munka alapján a párt és a tanács ve­zetői elismerik a népfront te­vékenységét. Javaslatainkat, észrevételeinket a községfej­lesztési feladatok megvalósítá­sában a tervek készítésénél mindenkor figyelembe veszik. Szorosan hozzátartozik, hogy Nagybátonyban évről évre emelkedett a társadalmi mun­ka értéke. Feladatunknak tartjuk, hogy a falusi települések mel­lett a bányavárosi részen is minél több család termelje meg a szükséges zöldségfélé­ket. Jelenleg a bányaváros­ban kétszáz család tölti hasz­nosan szabad idejét a kony­hakertekben. A lakóterület tisztasága, környezetünk védelmében a legutóbbi két esztendőben eredményeket értünk el. Megvalósult a korszerű sze­métszállítás és elmondhatjuk, hogy szép, tiszta és virágos település van kialakulóban. Gondunk viszont, hogy ese­tenként felelőtlen emberek nem becsülik, rongálják a parkokat, letördelik a fákat, kitapossák a virágokat. Jó érzéssel tapasztaljuk,' hogy az állampolgárok biza­lommal fordulnak a népfront­hoz ügyes-bajos dolgaikkal, a közösséget érintő gondjaikkal. Mi erre a bizalomra a jövő­ben is szeretnénk rászolgál­ni. Azt is tudomásul kell ven­ni minden nagybátonyi ál­lampolgárnak, hogy erőtelje­sen fejlődő nagyközségünk­nek megvannak az ezzel já­ró gondjai, amelyeket nem ■' lehet máról holnapra meg­oldani. Gondolok a lakáshi­ányra. Üzlethálózatunk bő­vítése sem követte az igénye­ket. Sok a megoldandó gond a vendéglátás területén, a bölcsőde, az óvoda frontján. Azt is tudjuk, hogy a kö­vetkező évek tennivalói sem lesznek könnyebbek. Mi a népfront vezetői, munkatársai ezért szeretnénk változtatni munkamódszerünkön. Az ajánlásokat, javaslatokat min­denkor hasznosítjuk a gya­korlati munkában. Rendsze­ressé vált, hogy a népfront­ban végzett tevékenységről a pártszervezetek taggyűlésein évente beszámolunk. Mindent összevetve a nagy­községi népfrontbizottság a jelen tennivalóit és a lövő feladatait összegezve kívánja szolgálni az előbbrelépést. Valah László nagyközségi népfrontelnök Nagybátony Napi postánkból A Kiváló szövetkezet címért indultak A salgótarjáni ÁFÉSZ dol­gozói ebben az évben is be­kapcsolódtak a munkaver- seny-mozgalomba- A szövet­kezeti vállalások teljesítése során az egész évre tervezett 100 helyett a taglétszám már az első fél évbén 177-el nö­vekedett- A célrészjegy-szer­vezés is eredményesnek mond­ható, mivel az eddig jegyzett 337 ezer forint megközelíti az év végére tervezett 400 ezer forint értéket. Az árbevételi tervet egymillió forinttal kí­vánják túlteljesíteni, melynek eléréséhez ugyancsak re­ményt, nyújt az első félévi ötmillió forintos terven felü­li forgalomnövekedés. A szak- képzettség négyszázalékos növelése is a megvalósulás felé közeledik és meglesz a vállalt 1100 óra társadalmi munka is, melynek zömét már a kereskedelmi egységek­nél és az üdülőépítésnél elvé­gezték. Kiemelkedő eredményt hozott az SZMT és a KISZ kb felhívására megtartott kommunista vszombat, ame­lyen 242-en ' vettek részt. Munkájuk értéke 16 ezer fo­rint volt; ennek 90 százalékát a megye kulturális céljaira ajánlották fel. Sóshartyánban 2 millió 422 ezer forintból bisztró, So­moskőújfaluban 800 ezer fo­rint költséggel büfé építését tervezi a salgótarjáni fogyasz­tási szövetkezet. Folyamat­ban van a sósharyáni vegyes­bolt bővítése 200 ezer forint értékben és egy tehergépkocsi megvásárlása, amire 250 ezer forintot irányoztak elő- Jól halad a tiszaföldvári üdülő építése is, aminek költségei­hez a tagság jelentős célrész­jegyjegyzéssel és társadalmi munkával járul hozzá. Ez az építkezés áthúzódik a jövő évre, de a külső munkálatok-, kai várhatóan még ez évben elkészülnek. Joggal nyerte el ez év júliu­sában a Nógrádi ropogós a Kiváló áruk fóruma megkü­lönböztető címet, mivel a sal­gótarjáni ÁFÉSZ ipari üzemé­nek ez a terméke továbbra is nagy keresletnek örvend. Eb­ből az áruból az év első fe­lében ötmillió 796 ezer forint értékűt adtak el, ami a ter­vezetthez viszonyítva 109,9 szá­zalékos teljesítés. Az ipari tevékenységen belül a sósrúd- üzem jövedelmezősége is je­lentős, egymillió 279 ezer fo­rint. — kemény — Pedagósusíiiiteies A tavalyinál többen, 555-en pi­hentek beutalóval és bérelt szo­bákban, tettek pár napos ország­járó és külföldi utat a megve pedagógusai közül az elmúlt nyá­ron. SZOT-beutalót 130-an kap­tak, valamint 22 pedagógusgyer­mek. A pásztói, rétsági járás, Balassagyarmat és a pedagógus- szakszervezet megyebizottságának pedagógusai. tisztségviselői közül 95 fő Balatonföldváron, bérelt szobákban pihent. A sal­gótarjáni járásból a hevesi há­zukban 120-an. Salgótarjánból Gyulán és a Balaton mellett 80- an voltak, a szécsényiek 40-en Hajdúszoboszlón üdültek. Autó­buszos országjáró túrát szerve­zett a balassagyarmati járás, len­gyel utat a rétsági járás szak- szervezeti bizottsága. Salgótar­jánból a nyugdíjas nedagógusolc egynapos túrán vettek részt. Fé­lig munka, félig üdülés volt mintegy 50 nevelő számára a a SZOT gyermeküdülőiben vál­lalt felügyelet. Híradó A napokbän elkészül az a Híradó, melyet a pedagógus- szakszervezet Nógrád megyei Bizottsága ad ki aktivistáinak minél jobb tájékoztatása érde­kében. Az immár másodszor összeállított, stencilezett tá­jékoztató tartalmazza a nyári megyebizottsági ülésen elhang­zott beszámolót az 1975-ös vá­lasztás óta végzett munkáról, ismerteti dr. Voksán József­nek, a pedagógus-szakszer, vezet főtitkárának és dr. Sza- lánczay Györgynek, a megyei pártbizottság munkatársának hozzászólását. Bemutatják a számban a megyebizottság tagjait, tisztségviselőit, vala­mint aktuális híreket közöl­nek. NöGRÁD — 1978, szeptember 9., szombat 5 \

Next

/
Oldalképek
Tartalom