Nógrád. 1978. szeptember (34. évfolyam. 206-231. szám)

1978-09-09 / 213. szám

Kis súlyú újszülöttek Magyarországon a koraszü­löttek, vagyis a 2500 gramm­nál kisebb súlyú csecsemők száma az elmúlt években ijesztő méretekben megemel­kedett. Ezért áll hazánk a ko­raszületés előfordulásának te­rén nemzetközi viszonylatban az első helyen, ami egész­ségügyünk egyik legégetőbb problémájára hívja fel a fi­gyelmet. A statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy minden tizedik gyermek kedvezőtle­nül kis súllyal jön a világra. Az okok között szerepelhet a kívánt terhességet megelőző­en lezajlott művi abortuszok magas száma, a dohányzás, alkoholfogyasztás, sőt az anyai szervezeten keresztül öröklő­dő kis születési súly is. Az ikrek születési súlya és terhességi időtartama is ki­sebb, illetve rövidebb mint egy magzat esetében. Ez érthető is, mivel a méh befogadóké­pessége korlátozott és így a kettes, hármas. négyes ik­rek számával arányosan csök­ken az egy utódra jutó szü­letési súly. Az ikerszülés te­hát dupla örömöt jelent, de ugyanakkor hatványozott gon­doskodást is szükségessé tesz. Ezért fontos az ikerterhesség minél korábbi felismerése, amelyre az ultrahangos vizs­gálat teremt lehetőséget. Az „áldott állapot” utolsó tíz— tizenkét hetében biztosított ágynyugalom ugyanis előse­gíti a magzatok fokozott súly­növekedését és az idő előtt bekövetkező szülés megelőzé­sét. Fontos tudni azt is, hogy a „koraszülöttség” nem jelent eleve testi és értelmi fogya­tékosságot. Kialakulhat ugyan, aminek magyarázata a kis súlyúak és idő előtt vi­lágra jöttek fokozott érzé­kenységében, esendőségében rejlik, ök fokozottabban re­agálnak minden szülés alat­ti és utáni külső hatásra, a legkisebb változásra. Ezért szükséges az a fokozott vé­delem, amelyet minden éret­len újszülött megkap a Kór­házak koraszülött osztálya­in. Az aprócska babákat olyan — a felvételünkön lát­ható — koraszülött-inkubá­torokba helyezik el, amelyben megfelelő hőmérsékleten, pá­ratartalom mellett és nem utolsósorban fertőzésmen­tes környezetben fejlődhetnek, erősödhetnek. HUMOR — Micsoda őrültség — jegy­zi meg a hetvenéves férfi, aki húszesztendős lányt vett feleségül. — Eszerint, ami­kor nejem betölti a hetvenet — én már 120 éves leszek! ★ — Gyakran van nézetelté­rése a kedves feleségével? — Nagyon gyakran. — És ő mit szól ehhez? — Ugyan, mit szólhat hoz­zá, hiszen nem is tud róla! Andersen panaszkodik a jó­barátjának, hogy a felesége agyongyötri a padlófényesí- téssel. — Adok neked egy jó ta­nácsot — mondja a barátja — Amikor az asszony megint padlófényesítésre akar fogni, csapj az asztalra és kiállts fel: „Elég volt, ennek vége!” Andersen így is tett. Fele­sége azonban csak megrándí­totta a szemöldökét és szenv­telen hangon kérdezte: — Kíváncsi vagyok, minek van vége? — A.. • a padlóviasznak.. i ugyanis elfogyott.., — habog- ta reszkető hangon Andersen. Az orvos sokáig vizsgálja a beteget és végül kijelenti: — Semmit nem találok ön­nél, signor Torini. — És ha megmondom, hogy mi a bajom, akkor megosztja velem a honoráriumot, dok­tor úr? ★ A férfi hazaérkezik a mun­kából. Felesége örömmel fo­gadja: — Ó, Kari! Képzeld, a kis­fiúnknak kibújt az első fo- gacskája! — Nagyszerű! — És már jár, megtette az első lépést! — Kitűnő! — De amikor megtette az első lépést, elveszítette az el­ső fogát­— Jaj! — Amikor azonban elveszí­tette az első fogát, a kisfiúnk megszólalt, képzeld kimondta életének első szavát! — Hát ez csodálatos! — De, ha tudnád, hogy mit mondott... ★ — Papa, már nem tudom vinni a húgocskámat. Ha le­hetne, akkor inkább az üve­gekkel teli táskát vinném. — Megőrültél, Jimmy! És mi lesz, ha elejted? ★ Orvos: Az ön szerencsétlen­ségének oka az alkohol! Páciens: Köszönöm, doktor úr, hogy nem akarja rám kenni a felelősséget! Pénzbedobásos várakozás A motorizáció mértékét te* kintv. sok ország nálunk jó* val előbbre jár, s abban az előnyös helyzetben vagyunk, hogy tapasztalataik egy részét idejekorán átvehetjük. Erre alkalom nyílt a közelmúltban is, amikor fővárosunkban sor került a parkolóórák nagyobb számban való elhelyezésére. A fizetési kötelezettségnek a par­kolási idő megszabásával pár­huzamosan való bevezetése azt a célt szolgálja, hogy egyes helyeken csökkentsék a gépko­csik átlagos parkolási idejét, növeljék azok forgási sebes­ségét és így többek számára lehetővé tegyék a rövidebb időtartamú várakozást­Hazánkban is a külföldön jól bevált nyugatnémet gyárt­mányú. Citymatic típusú par­kolóórák elhelyezésére kerül sor. Ezek működése egyszerű, műszakilag megbízható; az óraszerkezet pontos, könnven javítható. Az oszlopra erősí­tett szerkezet erős és bizton­ságos burkolatban van. E tí­pus mellett szól még az is, hogy kétórás időtartam méré­sére alkalmas, egy- és ötforin­tos érme bedobásának megfe­lelő várakozási időt jelez, és csak heti egyszeri felhúzást igényel­Világszerte többféle változa­ta alakult ki a parkolóórákból való pénzürítésnek. Viszony­lag kevés parkolóóra esetén a cserekazettás rendszer a cél­szerű. De ha egy helyen sok parkolóórát szerelnek fel, a megoldás a különleges pénz­ürítő kocsi- E speciális jár­mű segítségével zárt rendszer­ben ömlesztik át a pénzt a parkolóórákból a kocsiba, majd egy központi telephelyen bizottság jelenlétében nyitják fel a nagy aprópénzes tartá­lyokat­A Citymatic parkolóórából biztonságosan lezárható csat­lakozófejen és erős gégecsövön át jut a pénz az acéíkazettá- ba. Óriási hidroplán Japánban Ä japán Sin Meiwa In­dustry cég kidolgozta egy 120 személyes hidroplán tervét- Az óriási hatmotoros hidro­plán (hossza 89.4 méter, súlya 522 tonna) több mint 10 000 méter magasságban, 6500 km távolság megtételére lesz al­kalmas. A fel- és leszállás­hoz kétkilométeres kifutópá­lyára van szüksége. Maximum 3 méter magas hullámokon képes landolni. A repülőgép-tervezők sze­rint a hidroplánnak van a legnagyobb jövője, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy nem kell költséges és sok he­lyet elfoglaló repülőtereket építeni. 6 NÓGRÁD — 1978. szeptember 9., szombat — kulcsár-Ielv. — ÖVODÄK, BÖLCSŐDÉK GYERMEK- ÉS KÖZÉTKEZTE TÉSI INTÉZMÉNYEK, FIGYELEM! Étkezési burgonvaszükségletükel termelőszövetkezetünktől olcsón beszerezhetik. /. osztályú Dcsircc fajtájú étkezési burgonyát 100 km-es távolságig q-kém 360,—. 200 km-es távolságig q-ként 380.— Ft áron FOGADÖHELYÜKRF SZÁLLÍTJUK „II. Rákóczi” Mgtsz Szécsény Sas út 1 Telefon: Szécsény 210 és 211 Telexszámunk: 22-91-90 MAT Fémipari Vállalat BALASSAGYARMAT NYUGATI IPARTELEP Pályázatot hirdet közgazdász végzettségű szakember felvételére, munkaügyi osztályvezetői munkakör betöltésére. Feltétel: egyetemi végzettség, 3 éves szakmai gyakorlat Bérezés: 16/1976. MüM. számú rendelet alapján. Letelepedési gondokon segítünk. Jelentkezés 6—14 óráig a vállalati személyzeti és oktatási osztályon. A Pénzügyi és Számviteli Főiskola salgótarjáni tagozata felvételi előkészítő tanfolyamot szervez azok számára, akik a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre, a Pénz­ügyi és Számviteli Főiskolára és gazdasági főiskolákra kíván­nak jelentkezni, az 1979—80-as tanévben. Az előkészítő tanfolyamon mind a nappali, mind a levelező tagozatra jelentkezők részt vehetnek. Az előkészítő tanfolyamra csak azok jelentkezhetnek, akik a felvételi vizsga előfeltételeként előírt követelményeknek megfelelnek­Az előkészítő tanfolyam 1978. október elején Indul & 1979. április végéig tart. Jelentkezés írásban történik, jelentkezési lap kapható a főiskola tanulmányi hivatalában (Salgótarján, József A. 2). Jelentkezés határideje: 1978. szeptember 15. Bővebb tájékoztatást a jelentkezés alkalmával adunk. PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLA SALGÓTARJÁNI TAGOZAT Rprohirdeteseic SÜRGŐSEN eladó egy tehén, négy db bikaborjú. Nagylóc, Rákóczi út 48. ZSIGULI 1200-as UT-s világos színű eladó. Érdeklődni 7— 15-ig. a 23-50 telefo­non, 52-42 melléken. POLSKI Fiat 1500- as eladó. Salgótarján, Üttörők út 9. I. em. 3. VENNÉK a 6-os autóbusz-végállomás környékén hétvégi házat, kész. vagy fél­kész állapotban. ,,Tó­strand” jeligére a ki­adóban. ALBÉRLETET ke­res fiatal házaspár Zagyvarónán, vagy Salgótarjánban. „Egy gyerekkel 50429” jel­igére a salgótarjáni hirdetőbe. ELCSERÉLNÉM csa­ládi házamat távfű­téses tanácsi lakásra. „Kertes 50426” jel­igére a salgótarjáni hirdetőbe. FEHÉR, előnevelt csirke kapható. Var- gáné, Ságújfalu. KISMAMANADRÁ­GOK kaphatók több színbén. Szécsény, Rákóczi út 59. A Nógrád megyei Tanács VB nevelőott­hona (3078 Kisterenye) felvételre keres taka­rítónőket, konyhai dolgozókat. udvari munkást. Fizetés rendelet szerint. Je­lentkezni lehet az in­tézet gazdasági igaz­gatójánál. ELADÓ 10/120-as DIAMANT 2 színvál­tós kéttűógyas kézi síkkötőgép. Érdeklőd­ni: Tóth Jánosné, Va- nyarc, Hunyadi út SALGÓTARJÁNBAN, a vásártéren garázs kiadó. Érdeklődni te­lefonon a 22-94/12 melléken. JÁWA 175-ös mo­torkerékpár eladó. Mihalik, Mátrave- rebély, Petőfi út 6. SKODA 100-as jó állapotban levő el­adó. Karancskeszi, Marakodi h. A Salgótarjáni Ruhagyár felvételre keres — raktárosokat, — anyag- beszerzőt, — raktári munkásokat. Jelentkezni le­het a vállalat munkaügyi és bérosztályán, Salgótarján, Schön herz Zoltán út 32. Munkanapokon 7—14 óráig. Bérezés a válla­lat kollektív szer­ződése szerint. Felvételre keres továbbá jobbágyi telephelyére — autóbusz-vezetőt. Jelentkezés: Jobbágyiban, Lo­sonci út 11. A telepvezetőnél munkanapokon 7 —14 óra között. UE forgalmi rend­számú, piros 1200-as Lada eladó. Érdek­lődni lehet Salgótar­ján, 26-34 telefonon 17 óra után. varosközpont­ban 20 négyzetmé­ter helyiség raktár­nak kiadó. Cím: a 22-94 telefonon. KÖZPONTI fűté­ses családi ház be­költözhetően eladó. Balassagyarmat, Ná­dor utca 23. VAROSKÖZPONT­BAN kettő szoba, für­dőszobás házrész be­költözhetően eladó. Érdeklődni Tomkáné vásárcsarnoki Üzle­tében. 1500-as Lada eladó. Megtekinthető Salgó­tarján, Vöröshadse­reg út 38. Egész nap. GENERALOZOTT. most vizsgázott RAJ GAZ gépkocsi eladó. Érdeklődni: Salgótar­ján, Pécskő út. 4. Nagy Sándor. / PARKETTCSISZO­LAST, -lakkozást rö­vid határidőre válla­lok. Telefon: Salgó­tarján 22-92. ELADÓ háromszo­bás, kertes családi ház. Pásztó közelében. Készpénz plusz OTP- átvállalással. „Cser­hát” jeligére a ki­adóba. HÁROMSZINTES, gázfűtéses. kertes szövetkezeti lakás Salgótarjánban (Se­bajon) eladó. Érdek­lődni: ..Beköltözhető 50399” jeligére a sal­gótarjáni ^hirdetőbe. ELADÓ háromszo­bás komfortos, ker­tes családi ház. Sal­gótarján, Vöröshad­sereg út 138.

Next

/
Oldalképek
Tartalom