Nógrád. 1978. szeptember (34. évfolyam. 206-231. szám)
1978-09-26 / 227. szám
Nemzetiségi nap Vanyapcon A határainkon túl is ismert erdőkürti nemzetiségi kör mű sorában a legkisebbek páros tánca is helyet kapott Több mint egy évtizede, hogy Nógrád megyében rendszeresen megrendezésre kerülnek nemzetiségi napok, nemzetiségi találkozók. A közelmúltban Bánkon tartott nemzetiségi nap után, szeptember 24*én — vasárnap délután — a pásztói járás szlovák anyanyelvű lakosai találkoznak Vanyarcon, a kultúrműsorral egybekötött ünnepi nagygyűlésen. A boron- gós Időjárás ellenére közel kétezren gyűltek össze a falu határában levő sportpályán, ahol a Himnusz hangjai után egy szavalattal kezdődött a program. József Attila „Dunánál” ciriiű verse akár mottója is lehetett volna a találkozónak. Krizsán János, Vanyarc község Tanácsának elnöke köszöntötte a megjelenteket a nemzetiségi községek küldötteit, a pásztói járás párt- és állami szerveinek vezetőit. Gérecz János, a járási hivatal elnökhelyettese ünnepi beszédében többek között elmondta: „Hazánkban, így járásunkban is, a nemzetiségi állampolgárok a többi lakossal azonos módon élvezik az ország gazdagodásának, lendületes gazdasági fejlődésének eredményeit. Életszínvonaluk és életkörülményeik megfelelnek az országos átlagnak. Anyagi helyzetük, amelynek döntő meghatározója, az elvégzett munka mennyisége és minősége — az életszínvonalpolitika hatására — az általános tendenciáknak megfelelően javult .. A nemzetiségi dolgozók a többi lakossal azonos módon — többen közülük élenjáró példamutatással és eredményességgel — vesznek részt a terület gazdasági, politikai és társadalmi életében. A pártalapszervezetek és a Hazafias Népfront-bizottságok nagy körültekintéssel ügyelnek arra, hogy a testületekben a képviseleti arány mindenkor megfeleljen egy-egy községen belül az ott élő állampolgárok társadalmi összetételének.” Gérecz János beszédében kitért a nemzetiségi kultúra terén végzett munka eredményeire, és felhívta a figyelmet azokra a lehetőségekre, melyekkel a nemzetiségi községek még nem, vagy csak részben élnek. „Szeretnénk, ha a nemzetiségi községekből több fiatal tanulna tovább közép- és felsőfokú nemzetiségi iskolákban, már csak azért is, mert úgy véljük, szükséges, hogy az anyanyelyi oktatás személyi feltételeit járásunkban tovább javítsuk. Szeretnénk, ha minden nemzetiségi községünkben a hagyományok ápolása érdekében szlovák nemzetiségi nyelvet művelő klub, művészeti csoport alakulna és tevékenykedne. Indokoltnak tartanánk azokban a községekben, ahol a lakosság legalább egyharmada nemzetiségi állampolgárokból tevődik össze, hogy a közintézményeken (tanács, iskola, könyvtár stb.) és a szolgáltatóegységeken a magyar feliratok mellett, szlovák nyelven írt feliratok is elhelyezést nyerjenek. Ugyanez a települések szélén, a község nevét jelző táblákon is történjék meg...” A nagygyűlés végént Alt Gyula, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének titkára szlovák nyelven tolmácsolta a szövetség üdvözletét a találkozó résztvevőinek. A program második részében a nemzetiségi községek amatőr művészeti csoportjai léptek színpadra. Elsőként a vendéglátó község népdalköre, és a vanyar- ci Veres Pálné irodalmi színpad gyermekcsoportja mutatkozott be, a fíiszejárás című műsorral. A nézsai népdalköst a béri „Röpülj páva-kör” és citera- zenekar előadása követte. A délutáni programot az erdőkürti nemzetiségi kör műsora zárta. A közönség figyelme azonban megoszlott a színvonalas folklórműsor és — az időközben elkezdődött — felnőtt labdarúgó-mérkőzés között, mely ugyan a hazaiak győzelmével végződött, de valahogy mégsem illett bele a műsorba. Különösen akkor volt zavaró, mikor egy-egy felszabadító lövés folytán a labda, a színpadon éneklő népviseletbe öltözött szereplőket vette célba. A programok egyeztetésére a szervezők jobban ügyelhettek volna... összességében azonban a vasárnapi találkozó is igazolta, hogy megyénk — ezen belül a pásztói járás — nemzetiségi lakosai őrzik és ápolják kulturális értékeiket, ily módon gazdagítva — nemcsak saját —, hanem hazánk kulturális életét is. P. K. Karrier K. úr karrierje egy vidéki gimnáziumban kezdődött, ahol irodalmat tanított pedánsan és unalmasan. Diákjainak- szeretetét annak a szemtelen hajtincsnek köszönhette. ami minduntalan a szemébe lógott, hogy öntudatlanul is bájt adjon K. úr középszürke 'öltönyös, középszerű megjelenésének. A bohókás kedvű hajtincs szemet szúrt az igazgatójának is. (Aki éppen olyan ember volt, mint K. úr, csak hajtincs nélkül). K, úr egyáltalán nem sejtette — amit a hajtincs bizonyosan tudort hogy igazgatója miért pont őt küldte a Város L**- geslegelső Kiállítására (K. űr mint a gimnázium kénviselője!) de örült és nem csalódott benne senki. Méltóképpen képviselte a Város Gimnáziumát: bölcsen hallgatott, s kitartóan mosolygott mindenkire, mert fogadták a mosolyát úgy. mint régi ismerőstől szokás. K. úr jól érezte magát, csak az az átkozott hajtíncs zavarta időnként. Pedig « bensőséges mosoly a hajtincsnek szólt és az ing ven légy is. ami a Színház új darabjára volt érvényes. K. úr ezúttal új, pompás kék öltönyében jelent meg a premieren. Élvezte a darabot, megfeledkezett mindenről, természetesen a hajtincsről is. A Helyi Lap szerkesztője vette észre és rögtön megállapította, hogy K. úr nem akármilyen egyéniség. ..Ráadásul irodalomtanár” — morfondírozott magában. A szerkesztő felkereste K. urat és cikket kért tőle. K. úr megszeppent kissé (a hajtincs jókedvében a szemébe ugrott), már- már vissza akarta utasítani a nagy lehetőséget. De a szerkesztő olyan szépen nézelt a szemébe, illetve a szemére hulló hajtincsre. hoev K. úr nem tehetett mást, elfogadta az ajánlatot. A cikk megjelent. Száraz volt és unalmas, eredeti gondolatok nélkül, mégis ez a cikk adta a legnagyobb lökést K. úr karrierjének. Színikritlkákat, könyvismertefó- seket, novellákat kér'ok K. úi-t-íi, s K- úr ,rta rendíthetetlen tehet- .eetelenséeeel is szorEralomma' \ haitines megtette a magáét: zenei versenyek, szavnlók. kérdd szobrászok kritikusává lántette eifi K. urat. Hamarosan K. ür lett A Kultúr-Elet központja. K. Ur nem gondolkodott sorsán, boldogan élvezte az új helv- zetet. (Talán csak a szemébe Hullé hajtincs zavarta kissé.) s. K. úr, hogy boldogsága teljes le- gyen fodrászhoz ment... Derűsen lénett ki a fodrász műhelyéből. Sietett szeretett osztályába, ahol megienetásére bűvösen fogadták. A máskor oly vidám arcok ásítoztak, néhányan a hátsó padokban kártyáztak, az óra olyan volt, mint egy temetés. Es ez még csak a kezdet volt. Az igazgatója átnézett rajta. Cikkeit nem fogadták el, kinevették vagy semmitmohdéan legyintettek egyet. K. ür keserves könnyek közepette egyre csak gondolkodott és sehogyan sem jött rá bukásának okára. Csak a hajtincs kuncogott kárörvendően a fodrászüzlet olajos padlóján, ö tudta. 9 Sárközi Gábor A szomszédos Bérből citerazenekar cs fiatalokból álló „Röpülj páva-kör” érkezett a találkozóra Nagy sikert aratott a nézsai vegyes kgr műsora (Bábel László felvételei) Bdrdny Tömd mm '-r? VILLA BALATONNAL 14. Az ügyvédi iroda szűk is, sötét is, barátságtalan is. Egyetlen íróasztal a tenyérnyi szobában, két kemény szék az ügyfeleknek, és egy kopott, színehagyott, redőnyös iratszekrény. A boldog örökösök a két kemény széken ülnek, riadtan fogják egymás kezét, s szemük mohón tapad az ügyvéd arcára, aki az íróasztalra kiteregetett végrendeletet olvassa. A vége felé jár: ....... éppen ezért öreg és m agányos életem egyetlen örömének, szomorú napjaim felvidítóinak, drága Juliska húgom szeretett gyermekeinek, Ispánki Károly postatisztnek és feleségének, Ispánki Károlynénak rendelem hagyományozni minden ingatlan és ingó vagyonomat. Ezt a végső rendelkezésemet szellemi erőim teljes birtokában tettem. Kelt, mint fent. Balatonbogárdon, a fentebb említett két tanú jelenlétében. Aláírás: özvegy Rimo- kai Kristófné, született Darabos Arurélia”. Az asszony zsebkendőjéért nyúl. — Ó, a drága lélek! Menynyire szeretett bennünket! — Nyilván, asszonyom — mondja fanyar mosollyal az ügyvéd. Hosszú praxisa során nem először tapasztalja, hogy az embereket korántsem az indítja meg, ha ők szeretnek valakit, hanem ha — nagyritkán — őket szeretik...— Szerette önöket, különben más örököst jelölt volna ki • — No, persze! — bólint egyetértőén a férfi —, hiszen nem is úgy értjük... — Persze, természetesen! — hajol meg ültében az ügyvéd. Kiudvariaskodták magukat, kis csönd van. Az ügyvéd aztán köszörül a torkán. — Nos, akkor talán térjünk rá a dolog hivatalos részére. .. A személyi okmányokat el tetszettek hozni? Ispánki a zsebébe nyúl, s nyújtja a kis bordó könyvecskét. — Tessék parancsolni. — Köszönöm. — Az ügyvéd belelapoz a személyi igazolványba. — Ispánki Károly, született 1925-ben... Állandó lakása: Szív utca... — ösz- szecsukja a könyvet, visszaadja. — Köszönöm, ez rendben van. És az ön személyi igazolványa, asszonyom? — Tessék — mondja a mama, és nyújtja a maga könyvecskéjét. Az ügyvéd belelapoz, majd egyre riadtabb arccal lapozgat. — Nincs itt valami tévedés, asszonyom? — Miért? — Nem egy régebbi igazolványt hozott véletlenül? — Nem, dehogy. Ez az érvényes. Az ügyvéd hol őt nézi, hol a könyvecskét. Idegességében a nyakáig vörös. — De bocsásson meg . . . ezt nem értem . . . ön, asz- szonyom, Ispánki Károlyné, ugyebár . . . Az asszony hevesen bólint. — Itt viszont az áll, már bocsásson meg: az áll, hogy Stolcz Ilona . . . — Ja! Bólintott megköny- nyebbülve az asszony. — Értem! Hát az igazság az, ügyvéd úr, hogy nem vagyunk összeházasodva a férjemmel... Az ügyvéd úgy érzi, forog vele a világ. Ezek? Nincsenek összeházasodva? Egymás kezét fogják, úgy ülnek itt előtte. — A Szív utcában az a meghitt családi fészek, az a szép szál fiú, aki legalább huszonöt éves . . . Nincsenek összeházasodva? Pedig az el4» NÓGRÁD — 1978. szeptember 26., kedd szaladt negyedszázadban csak — Természetesen. És? lett volna idejük rá, hogy egy- — És, hát annyira örült _ a szer beugorjanak a tanácshoz... meghívásnak, hogy mindjárt Jó, jó, mindenki dolgozik, meg is kérdeztem: nem kísér- mindenki hajtja magát —, de hetném-e le őket én is Bo- ilyen hajsza azért nincs, Ked- gárdra... Mert előttem is ott vés Ispánkiék! állt az üres kétnapos ünnep. — Bocsássanak meg — nyö- ugye, meg aztán hát; bevat- gi ki végül —, de ezt nem lom, Ilonkám első látásra nagyon értem ... — Es kér- nagyon mgetetszett . . . \ dőn néz rájuk, hol az egyikre, Az asszony mosolyogva bó- hol a másikra. lint. — Hát az úgy volt — fohászkodik neki végül a férfi, — hogy egy sürgönyt kézbesítettem egyszer az anyósomnak, még ezerkilencszáznegyvenki- lencben, éppen a drága megboldogult küldte neki Bala- tonbogárdról . . . — Hogy vár bennünket hús-, vétra! — kottyan közbe az asszony. — Értem. És? — És, hát Ilonkám vette át a sürgönyt . . . Már a feleségemet értem alatta, ügyvéd úr . . . — A mama meg mindjárt igent mondott, mert Káro- lyomnak olyan megbízható képe volt, és a mama azt mondta, nem jó két nőnek egyedül utaznia a Balatonra — jobb, ha van velük egy férfi is, kísérőnek. Tetszik tudni, nogy van az: bejön a fülkébe valami részeg, molesztálja az embert, aztán mit csinál két nő egymagában? Én akkor tizenkilenc éves voltam, és hát, ahogy sokan mondták, bizony elég szemrevaló . . . — Értem — dünnyögi az ügyvéd, s magában megállapítja, hogy a mama még ma, huszonhat év múltán is eléggé szemrevaló. A férje mosolyog. — Én meg már Lepsénynél megkértem Ilonkám kezét, de ő egy év gondolkodási időt- kért, azzal . . . — . . .hogy a házasság komoly dolog! — vág közbe az asszony. — Azt nem szabad elsietni! — Ügy van, asszonyom! — bólint határozottan az ügyvéd. — Ezzel teljes mértékben egyetértek! — Meg aztán — merül megint a múltba a férfi — mind a ketten Madisz-fiatalok voltunk, gyűlöltük a bürokráciát és szentül hittük, hogy olyan kor jön, amikor , „a papír nem számít” . . . Az ügyvéd az égre néz. — Hajaj, de mennyire számít! Ispánki is bólogat, nyilván a postahivatal jár a fejében. — Az számít a legtöbbet! De tessék mondani, hát ki gondolta volna ekkor, hogy az SZTK-tól az üdülőgondnokig, az iskolaigazgatóktól a lakóbizottságig mindenki, mindig a papírjainkat fogja számon kérni . . . Pedig Engels annak idején nem ilyen értelemben nyilatkozott a házasságról . . . — Hát igen —, Jjóliht az ügyvéd egyetértőn.. Nincs ugyan fogalma róla, hogy Engels mit is mondott a házasságról (hát nem csak'a forradalomról, meg az osztályharcról beszélt?), de nem óhajt ideológiai vitába keveredni. (Folytatjuk) t /
