Nógrád. 1978. augusztus (34. évfolyam. 179-205. szám)

1978-08-12 / 189. szám

Kém látványos, de nélhüloxhetetlen Felkészülés az őszre 4 porond művészete A CIRKUSZ Az Érsekvadkerti községi Tanács elnökével, Molnár Im­rével beszélgettem a napokban a művelődési ház nyári mun­kájáról. Elmondta, hogy az intézmény ilyenkor elsősorban a fiatalok zenés-táncos szóra­kozási igényeit igyekszik ki­elégíteni, mert a lakosság több, nagyobbik hányadát a nyári mezei, háztáji munkák, a házépítések kötik le, nehe­zen lehetne tehát mozgósíta­ni a rendezvényekre. A báb- és a fotószakkör ugyan műkö­dik a nyári hónapokban is, a Röpülj páva-kör folyamatosan készül az alkotmány ünnepi bemutatkozásra, de a kultu­rális tevékenység egyéb, meg­szokott területein csend van. Ez az időszak a felkészülés, az erőgyűjtés, az őszi, téli köz- művelődési programok konk­rét kimunkálásának ideje. A munka „kifelé”, a külső szem­lélő számára nem látványos, de a tervszerű, folyamatos működtetés szempontjából nél­külözhetetlen. A megyét járva, ezt tapasz­talhatjuk valamennyi telepü­lésünk művelődési házában, klubkönyvtárában. A házak csendesek, csak esetenként költözik falaik közé az élet hangossága. A fiatalok hétvé­gi lemezhallgatása, a tánc ál­talános jelenség, néhol — fő­képpen azokon a helyeken, ahol főhivatású népművelő te­vékenykedik — könnyűzenei koncerteket is rendeznek. Ez utóbbi azonban kivételes al­kalom. A népművelőnek fa­lun mindenképpen igazodnia kell a nyári évszakhoz. Az emberek többsége ilyenkor — mégha nem is dolgozik a ter­melőszövetkezetben — kint a határban, a földeken szorgos­kodik: korábban epret, málnát szedett, most uborkát, vagy az aratásban, egyéb időszerű munkákban segédkezik, kert­jében serénykedik. Ekkor lát­szik csak igazán az is, hogy a falun élő gyári munkás élete mennyire megosztott az üze­mi és a háztáji munka kö­zött. Ugyanakkor az üdülés is egyre megszokottabbá válik, már a faluban élő ember sem idegenkedik annyira, mint évekkel ezelőtt attól, hogy a szabadságát valamelyik üdü­lőhelyen töltse, vagy felpakol­jon és néhány napos ország­járó körutat tegyen. Törekvé­sében maximálisan támogatja munkahelye, gyakran a mű­velődési ház. Litkén például a népművelő szervez kirándu­lást a KISZ- és klubtagok, a rárósi kulturális napon sze­replők számára a Dunaka­nyarba. A rétsági Asztalos Já­nos Művelődési Központ ugyancsak rendszeresen szer­vez kirándulásokat a nyár fo­lyamán. Népművelőink többsége jól alkalmazkodik az évszakhoz, sikerrel találja meg azokat a sajátos közművelődési formá­kat, amelyek ebben az idő­szakban számíthatnak a leg­inkább az érdeklődésre. Mun­kájukban a hangsúly azonban nem a jelenbeli szervezések­re tevődik, hanem az év hát­ralevő hónapjainak előkészíté­sére. A népművelők gyakran keresik fel ilyenkor a helyi tanácsok, szövetkezetek, üze­mek vezetőit, előadják elkép­zeléseiket, ötletet, segítséget kérnek munkájukhoz. Mert minél többen kapcsolódnak be a műsorrend kialakításába, annál biztosabb, hogy az egyes rendezvényeknek közönsége is lesz, hiszen a tényleges igé­nyekre alapozódnak, a szer­vezésbe is aktív közreműkö­désre számíthatnak. Községi művelődési házaink nyári viszonylagos csendessé­ge tehát nem feltétlenül — sőt a legtöbb esetben egyálta­lán nem — jelent tétlenséget. A népművelőnek — ha sze­reti, felelősséggel végzi mun­káját — van mit tennie, s jól kihasználva idejét a kö­zeljövőt alapozhatja meg. Nem kell tartania attól, hogy va­lamelyik rendezvényével is látványos kudarcot vall. (ok) A rádió mellett Egyszerű eset — Dobray György dokumentumjátéka Gyanítom, hogy azok az „el­szánt” hallgatók, akik szomba­ton este 10 óra után kíváncsi­ak voltak a Rádiószínház új produkciójára, csalódottan kapcsolták ki rádiójukat a félórás műsor után, mert nem kaptak színházat ... De kap­tak-e jó műsort? Végül is a műfaj nem számít, az eszkö­zök se fontosak, az élmény a döntő . . . A jó riport (mert valójában riportot hallottunk) érzéseink­re akart hatni, amikor lénye­ket ábrázol. Dobray György beérte a tények egyszerű köz­readásával azon az alapon, hogy az általa kiválasztott té­nyek amúgy is önmagukért be­szélnek és elérik azt a moz­gósító, cselekvésre indító ha­tást, amely a riporter célja volt. Az elgondolás nem kár­hoztatható, ám ezúttal csődöt mondott . . . A riporter magnója egy nyomozás fázisait rögzítette. Laci, a bukott diák, eltűnik otthonról, szülei pedig annak rendje-módja szerint oejelen- tik a rendőrségen. Laci végül előkerül, édesanyja és mos­tohaapja haza viszik, a hallga­tó azonban nem lélegzik fel, mert érzi, mi több: tudja, hogy Laci sorsa korántsem oldódott meg. Túlontúl isme­rős (sajnos) Laci környezete: a fiát nem ismerő édesanya, az iszákos mostohaapa, az édesapa, aki rendszeresen kül­di a tartásdíjat és úgy véli ezzel teljesítette kötelességét stb, stb. Valóban „egyszerű eset”, a válás szabadsága és a gyermeknevelés ellentmondá­sának esete. A válás a gyere­kek többségének életében egy semmiképpen sem önmaga ál­tal megválasztott helyzetát­alakulást eredményez. Laci ennek az áldozata. Környeze­tének tagjaival nincs benső­séges kapcsolata, szorongásait nem tudja megbeszélni senki­vel. Mit tehet? Eltűnik . . . mindenféle terv és cél nél­kül. A nyomozás persze, az ilyen esetekben mindig „si­keres”, az eltűnt fiúk megta­láltatnak, a családi béke hely­re áll . . . A családforma válságáról egyre többet beszélünk, írunk. Dobray György dokumentum­játéka nagyon szerény „hoz-l zászólás” volt a témához; va­lódi súlyát és mélységét nem tudta érzékeltetni. Laci sor­sa nem kavart . fel bennün­ket . . . Sárközi Gábor Kürti András; CSODÁK A SZÍNHÁZBAN (9.) !— Nem kérdez maga egy­szerre túl sokat, kedves? De nem bánom, vegyük sorra. Először is, ami a közérzete­met illeti, biztosíthatom róla, hogy kitűnő. De azért vala­mi szokatlant, valami rend­kívülit mégis érzek. — Mit, az isten szerelmére? Fájdalmat? Szorongást? — Nem, nem. Azt érzem Anna, hogy sokkal jobban imádom magát, mint bármi­kor. Disznó imádat ez. Aljas önzés táplálja. Pontosabban — mélységes hála. Hála azért, hogy a maga csodapiruláival életem egy nagy válságán ju­tottam túl És fényes bosz- szút álltam barátaimon és el­lenségeimen. Mert nem hogy nem ment el az eszem, mint ahogyan maga föltételezi, ha­nem százszor jobban fog az agyam, mint valaha. Elmond­jam bizonyságul az egész Ju­lius Caesart? Vagy Richardot, a púpost? Egyszeri olvasás­ra tanultam meg őket és még vagy fél tucat nagy sze­repet az elmúlt pár nap alatt A maga Mestabinja való­ban isteni ajándék egy ma­gamfajta öregedő komédiás­nak... Nem mond erre sem­mit?... Nem hiszi, édes, hogy tényleg varázsszert főzött a lombikjaiban? ...Jó, akkor közölje, hogy mit óhajt hal­lani? A dán királyfit? Esetleg onnan, hogy a királyné meg­kérdi Hamlettól, miért lát­szik előtte különösnek, hogy mind meghal, aki él, mire ő: „Látszik, asszonyom! az is valóban; látszik-ot nem is­merek. Nem a sötétszín kön­tös jó anyám, sem a szo­kott gyászöltözet, sem az eről­tetett mell zúgó sóhaja...” Vagy inkább a Lear királyból szeretne valamit? ... „Gloster! menj, hidd. el Frankhon és Burgund urait... Ezalatt ki­módoljuk rejtett szándékun­kat. Adjátok a térképet..” Nem. Lear mostanra túl szo­morú, túl komor, hisz’ öröm­ünnepet ülünk. Jöjjön egy víg, pajzán részlet a Szent­i váné j i álomból! .........Gyorsan k özelget, szép Hippolytám, a nászi óra; négy boldog nap új holdat derít föl; ah, de mily soká fogy a vén hold nekem! s epeszti vágyam...” ...Láthatja, angyalom, minden nagy szerep itt van. És begörbített ujjával meg­kopogtatta a homlokát Doktor Vahalla Anna fölné­zett rá, már száraz, szemmel. — Majd mindjárt megmon­dom én, hogy mi van -ott! Sötétség van a maga kopo­nyájában, hádeszi sötétség! Hát még mindig nem érti, hogy a Mestabin még kísér­leti állapotban van? Hogy fokról fokra kell kipróbál­nunk élettani hatásait, egyre nagyobb, fejlettebb emlősö­kön, millió reakcióadatot kell összesítenünk, elemeznünk, rengeteg ma még bizonytalan momentumról kell teljes bi­zonyosságot szereznünk, mi­előtt... Hagyjuk, falnak be­szélek... Nézze, Bélu, én még arra is fütyülök e pillanat­ban, hogy közönséges lopás útján jutott Mestabinhoz, hogy társadalmi tulajdont károsított meg. Ezt intézze majd el a rendőrséggel, a bí­rósággal, remélem, jóidőre bedutyizzák érte, engem most csak az érdekel, hogy hány pirulát szedett be eddig? — Hármat. — felelte Szó­ród y kicsit megszeppenve. — Mármint egy-egy alkalommal. 4 NÓGRÁD — 1978. augusztus 12., szombat Cirkuszi állatsereglet a XIX. század elején Gyermekek és gyermeksé­güket megőrző felnőttek nagy, közös mulatsága a cirkusz — a nézőktől körül­vett porondnak az emberi erőt, ügyességet, találékony­ságot fölvonultató művészete. Míg a légtornászok kiáltá­sokkal kísért felröppenéseit, majd szerencsés visszaérkezé­seit meg a méltósággal moz­gó elefántok illegését-bille- gését figyeljük, nemigen gon­dolunk arra, hogy miképpen, is alakult a cirkuszművészet: hol vette kezdetét és milyen nagyobb állomásokon át nyer­te el ma ismert formáját a szórakoztatásnak ez a válto­zatlanul virágzó ága. Az első cirkuszok az ókori Görögország lakóit igyekeztek elkápráztatni, igaz, még nem állandó épületekben, hanem alkalmi küzdőtereken. Ám, alig néhány évszázadnak kel­lett csak eltelnie és a cirkusz — mondhatni — közfogyasztá­si cikké lett. A római biroda­lomban vált ilyen páratlanul, népszerűvé, mégpedig a véres kezű uralkodó, Néró parancsá­ra. ö rendeztetett újabb és ' újabb előadásokat a 250 ezer néző befogadására alkalmas, Circus Maximusban meg az ugyancsak hatalmas Circus Maxentiusban és a Circus Fla- miniusban, hogy népének fi­gyelmét a birodalom mind nagyobb gondjáról elterelje. A római cirkuszok mindazt föl­vonultatták, amit a korábbi görög porondművészek, meg a még korábbi — és még tá­volabbi, — egyiptomi, szíriai, indiai és kínai mutatványo­sok kitaláltak: a testi erőt és ügyességet próbára tévő ma- gánszámokat ugyanúgy, mint a látványos állatidomításokat• A római birodalom buká­sa után a cirkuszművészet is hanyatlásnak indult. A hatal­Nem túl sok, ugye? Hármat reggel, hármat délben, hármat este. És megnyugtathatom, mindig étkezés után, hogy be legyen jól ágyazva. Megdöbbenve nézett rá a gyógyszervegyésznő. — Napi kilencet! Vett néhány mély lélegze­tet, # önfegyelemre, nyugalom­ra kenyszerítette magát Las­san fölülkerekedett benne a tudós. — Hány kiló maga? Nyolc­van? — Ugyan! Csak hetven­nyolc! Télen-nyáron tartom. Ez az ideális súly a magassá­gomhoz. Miért kérdi? — Azon sepulálok, hogy hány tengerimalac telne ki magából. — Belőlem?! Tengerimalac?! , — Igen, Tudnom kell, hogy maga hányszor súlyosabb egy tengerimalacnál. Mert ez a rágcsáló huszonöt, harminc deka és a legintenzívebb ta­nulási periódusban egy szem Mestabint kap — egy egész hétre. Ezt a mennyiséget jól tűri a szervezete, eddigi ta­pasztalataink szerint. Az órájára nézett, fölugrott. — Be kell telefonálnom a laborba, most összesítik a napi műszeres vizsgálatok ada­tait . . . Ott van a papír, toll, számítsa ki nekem addig, hogy maga hányszor nyom többet egy tengerimalacnál, és hogyan aránylik a maga Mestabin-fogyasztása a tenge­rimalacéhoz, figyelembe véve a súlyarányt, világos? (Folytatjuk) más arénákban nem rendez­tek többé gladiátori küzdelme­ket, lovasjátékokat és az a mind kisebb számú mutatvá­nyos, aki apáról fiúra örökí­tette a szemkápráztatás fogá­sait, jobbára kisebb csoportok­ban vagy egészen magányo­san járt-kelt: kért bebocsá­tást a városfalak mögé, vagy a kastélyokba. Őket — a köz­ismert francia szóval — zsonglőröknek nevezték. (Mint tudjuk, így hívják manapság is a fabuzogányokat, botokat, és karikákat dobáló mutatvá­nyosokat.) Magyarországon a XIII— XIV. századtól maradtak fönn olyan iratok, amelyek a desz­kadobogók, vásári porondok kedvcsinálóit emlegetik. Jó­kul átor, trufátor, alakos — így nevezték őket, rendszerint, nem annyira dicsérve, mint inkább kigúnyolva, megvetve. Ám a cirkusz — mind ha­zánkban, mind Európa más tájain — tovább élt és a XVIII. században újabb nagy fejlődésnek indult. Ekkor el­sősorban a szigetország, Ang­lia dicsekedhetett a legerő­sebb és a legügyesebb mu­tatványosokkal, akik közül egynek, egy bizonyos Philip Astleynek a neve máig fönn­maradt: ő a lovasszámokat tette ismét népszerűvé; vol­taképpen őt tekintjük ma a modern lovardacirkusz meg­teremtőjének­Az európai cirkuszművészet újabb állomása a njúlt század­hoz kötődik, amikor ellátoga­tott földrészünkre, a híres japán Sárkánytársaság. Ez az együttes a Távol-Kelet cir­kuszosainak bravúros akroba­taszámaival aratott óriási 22.15: Az öreg hölgy látogatá­sa Güllen jelentéktelen kisvá­ros, olyan, ahol még a gyors­vonat sem áll meg. Egyszer azonban itt is fékez az exp­ress: Claire Zachanassian, a milliomosnő érkezik haza a kisvárosba, fiatalsága, meg­aláztatása színhelyére. Az öreg hölgy kegyetlen já­tékba kezd. Megpróbálja visz­sikert; tagjaira joggal mond­ták: gumiemberek. Részben a Sárkánytársaság vendégszereplésének is kö­szönhető, hogy mind több eu­rópai nagyvárosban épültek állandó — fedett, fűtött — cirkuszépületek. Magyaror­szágon 1871-ben nyílt meg az olasz Barrocaldi nagycirkusza 'a Városligetben, ahol — töb­bek között — olyan híressé­geket lehetett látni, mint az apró termetű Jancsi bohóc vagy világhírű díjbirkózó Czája... A Barrocaldi-cirkusz elké­szülte óta változatlanul a bu­dapesti Városliget a magyar cirkuszművészet központja. Ott — immár új, télen-nyáron egyaránt használható épület­ben — lépnek fel a cirkusz­művészek legjobbjai, akikhez évről évre újabb és újabb ha­zai artisták, zsonglőrök, csat­lakoznak: az ugyancsak Bu­dapesten működő Állami Ar­tistaképző Iskola végzett nö­vendékei­Jelenleg az ugrócsoportole öregbítik leginkább a magyar cirkuszművészet hírnevét: a Hortobágyi együttes minde­nütt — világszám. Néhány éves útkeresés után — mint a Nagycirkusz rend­Vásári mutatványosok (XVIII. századi ra.iz) (Bojtár Ottó reprodukciói) Mai tévéaián/atunle szeres vendégei tanúsíthatják — újra a klasszikus számok­kal . szórakoztatják a nézőt. A korábban sikertelenül eről­tetett revüelemek mindin­kább elmaradnak és megint a testi művészet bemutatóhe­lyévé válik a porond. Az erő» az ügyesség, a találékonyság, mutatkozik meg ott — immár évezredes törvények szerint. Akácz László szaadni a kisváros pénzéhes kispolgárainak mindazt, amit ő itt elszenvedett. Mindenekelőtt régi szerelmén akar bosszút állni. Az Ingrid Bergman-soro- zatban kerül sor az 1963-ban készült NSZK—francia—ame­rikai film bemutatására, amely Dürrenmatt azonos című drá­májának filmváltozata. Ingrid Bergman partnere, Serge :zo- repében Anthony Quinn.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom