Nógrád. 1978. augusztus (34. évfolyam. 179-205. szám)

1978-08-06 / 184. szám

Tarjáinak Derecskén Telkes KI TEHET ARRÖL, hogy Fehér János salgótarjáni kö­szörűs kisiparos, tanácsi pla­kettal jutalmazott társadalmi munkás, elismert lokálpatrióta a távoli Mátraderecskén, úgy fog minden dologhoz, mintha derecskéi lenne? Erről, bi­zony, egyedül ő tehet. Ha len­ne Mátraderecskéért járó pla­kett, megkapta volna bizonyo­san azt is az évek során. S persze, nincs egyedül ebben a nagy munkában, közéleti vál­lalásban. Itt vannak mind a társak, a salgótarjániak, a tel­kes üdülők, pihenők. Mert vannak sokan az öreg Mátra tövében, hegytetői magasság­ban, a romjában is szép Ka- názs vár „légszomszédságá­ban.” Az út, amelyen felkaptatunk 9 kis Trabanttal, tizenkét fo­kos meredély. De szilárd bur­kolatú, s nem kevés tarjáni munkaerő testesül meg benne. Fehér János vagy tíz éve ver­te itt fel második telkesként a tanyáját, azóta építgeti fá­ból, téglából a kedves kis hétvégi pihenőházat. De van is benne minden már! Két kis szoba, konyha, előtér, angol­vécé, folyosó, fedett oldallal, hogy a hirtelen támadó szél meg esővihar ne ártson az embernek. A for'dulásnyi ve­randán ülve-eléri az ember a kerti virágokat, Fehér János kedvenc rózsáit. Ügy épült ez a kicsi ház a természetben, hogy maga a természet is al­kotóeleme, ki-be jár ajtaján a mátrai szellő. Ilyen a többi ház is, s amelyik mégis kitű­nik talán túlságosan is sok betonanyagával, modern for­májával, derűt áraszt az is pompázó virágoskertjével. Nagy kultusza van itt a fa-, meg virágültetésnek, egymás­sal versengve telepítik a fa­csemetéket. Élen járnak ebben is a tarjáni telkesek. Járjuk a hegyet, a telkek gazdáiról beszélgetünk, s majd minden második házra azt kell mon­dani, hogy „ez is tarjáni, meg az is.” Mai tévcajánlafuiik fi.4«: Házigazda: Bán György A rádió és tévé berkeiben esak úgy hívják: a „bán-gyu- ri’\ Jellegzetes alakja a tö­megkommunikáció mindkét intézményének. Bár ritkán tű­nik fel a képernyőn — oly­kor egy-egy szilveszteri mű­sorban, vagy egy-egy film epi­KOrtl Andra»: CSODÁK A SZÍNHÁZBAN dcrii a hegytetőn arra, hogy jó ez a víz min­denre! De igaz az is, hogy nincs, aki mondja: sok évtizedig lö- kődik még a föld gyomrából a gyógyító víz. Tavaly, egy alkalommal, gondolt egyet, el­akadt a több mint tíz éve dol­gozó erő, elállt a víz termé­szetes feltörekvő mozgása. Hát volt egy kis riadalom. Mert igaz ugyan, hogy sok minden a víznek köszönhető Mátraderecskén, de akkor meg igaz az is, hogy ezt a tájat az ember nem hagyná itt ak­kor sem, ha víz nélkül ma­radna. Szerencsére erről szó sincs. Az elakadást hamar helyrehozták. Azóta állandó kútkarbantartó brigád törő­dik a derecskéi vízzel. Buzog is serényen, sok izületes, el­kopott forgójú, savtúltengéses tarjáni, hatvani, fővárosi tel­kes, helybeli nem kis örömé­re. NA, DE TESZNEK is ezért a vízért, községért, üdülőterü­letért az itteniek és a vendé­gek, akikkel együtt nyaranta négyezerre duzzad az egyéb­ként 2700 lakosú Mátraderecs- ke. A társadalmi munkában élen járnak a salgótarjániak, és nem maradnak el a többiek sem. Valóságos fasorokat ül­tettek fent a hegyen a telkek elé, s építik az utat is, hadat üzenve a hatalmas kátyúk­nak. Volt aki egy hétig dol­gozott a medenceépítésen, so­kan más formában segítették a tanácsot. A fürdő közvetlen környékének fenntartása éven­te 273 ezer forintba kerül a tanácsnak, amely kap támo­gatást a járási és megyei szer­vektől is. De a szép fekvésű gyógyhely iránti szeretet még­is elsősorban abban nyilvánul meg, hogy kétszer nyerték el egymás után a járási serleget a társadalmi munkában, s az idén is itt szeretnék — most már véglegesen — tartani. Bizakodó, derűs népek él­nek Derecskén. CT. Pataki) bad" — ez volt az első mon­data. Azóta naponta felhang­zik remek orgánumú hangja a tv-híradó riportjai alatt, do­kumentumfilmekben. Vitray Tamás kérdéseire szí­vesen válaszol, felidézi a múl­tat, a jelent, kedvteléseit, munkáját, szabad idejét. „Színésznő leszek” Salgótarjáni lány a harminckettő között (4.) — Mondja csak, kislány — kérdi egészen fölajzva —, ki­próbálták már magasabb ren­dű emlősön, netán csimpán­zon, esetleg emberen is a mestabin hatását? Vagy az eddig hallottak csak tengeri malacokra és egyéb kisebb, metszőfogú, patáskörmű rág­csálókra vonatkoznak? És egyáltalán . . . — Tulajdonképpen — sza­kítja félbe nem egészen ildo­mosán, de tudományos izgal­mával magyarázhatóan bolgár pályatársát Thomas Hinkes. angol küldött — az önök cso­portja kizárólag csak az öreg­kori feledékenység, e gyorsu­ló feledési folyamat lassítását elősegítő gyógyszer előállítá­sát tűzte célul, amikor nekilá­tott a mestabin-kísérleteknek? Vagy szóba kerülhet a fel­használhatósági kör bővítése? Amnéziára gondolok például. Időben körülhatárolt emléke­zetkieséses betegek, tüneti pszichózisok gyógyítására, 'Va­lamint . . . — Egy szót sem szólt, asz- szonyom a mellékhatásokról! — vágott Hinkes szavába a Hogyan vált Salgótarján egyik legkedveltebb üdülő­kertjévé a megyén túli Mát- raderecske? Erről már a leg­illetékesebb, a hírneves hé­vízfürdő üzemvezetője, Bíró János mond véleményt. KÉTSZÁZHATVAN telkes gazdát tartanak nyilván a de­recskéi tanácson. A telek­könyvet lapozgatva a salgó­tarjániak, a budapestiek és a hatvaniak vannak a legtöb­ben. De érdemesnek ítélte pi­henésre olyan is, aki az or­szág más tájáról, másik vé­géből érkezett — jókor. Mert­hogy ma már „telt ház” van Derecskén is. Telket csak kéz alatt lehet venni, de ki az a bolond, aki innen szabadulni akarna?! A derecskéi hévíz és fürdő (egyetlen napon, július 30-án 2200 vendége volt!) története egybefolyik az ércbányászko­dás történetével. Mátrade- recske környékén 1849 óta folyik tudatos érckutatás, bá­nyászás. Ezen a környéken 110 mélyfúrású lyuk van fel­térképezve. A vizet a 12. fú­rás hozta. Sem a bánya-, sem a vízkutatással, -hasznosítás­sal foglalkozó országos szerve­zet nem tartott igényt erre a híressé, kedveltté vált gyógy- erejű vízre. így aztán a de­recskéi tanács gondja-öröme a mai napig is a kút fenntar­tása, üzemeltetése, a fürdő­hely gondozása. Hogy gyógyvíz lenne — sen­ki nem vitatja. Csakhogy hi­vatalos kimondásához nem elég a vízanalízis, ami egyéb­ként számos jótékony anyag jelenlétét kimutatta. Más is kell ahhoz, hogy gyógyvízzé nyilvánítsák. Ugyan mi? — A medencéken kívül meg kell idővel valósítani a télie- sítést — sorolja Bíró János —, aztán állandó fürdőorvos al­kalmazása is a feltételek kö­zött szerepel, s akkor orvosi beutalásra érkeznének ide a vendégek. Persze, a helybeli­nek számító telkeseken kívül, akik akár meg is esküsznek zód&lakjaként —, hangja jól ismert, hiszen életének hatvan esztendejéből harminchármat töltött el a rádiónál és — megalakulása óta — a televí­ziónál. Az első szabad május else­jei közvetítésen szólalt meg először 1945. május elsején: „A Magyar Rádió újra sza­tanácskozás belga vendége, doktor Brenkoen. — Ez itt alapvető! Mutatkoznak-e élet­tani mellékhatások a mesta- binnal kezelt kísérleti állatok­nál? És, ha igen, milyen jel­legűek? Még percekig záporoztak a kérdések, doktor Vahalla An­na rezzenéstelen arccal rótta föl egyiket a másik alá, mikor csönd támadt, felnézett. — Biztosan én követtem el hibát az ismertetésben — kezdte szerényen a válasz­adást —, talán annak követ­kezménye, hogy a kollégák többsége félreértett, s általá­ban túlértékeli e szer jelentő­ségét, legalábbis a kísérletek jelenlegi stádiumában. Pedig célom az előzetes informálás­sal csupán az volt, hogy egyeztethessük munkánkat azokkal, akik esetleg hasonló témával foglalkoznak, illetve szakmai tanácsot kapjunk to­vábbi tevékenységünkhöz. Kü­lönösen azért, mert még állat- kísérleteink nagy része is előttünk van, csak néhány ponton szereztünk a mestabin- ról teljesen megnyugtató is­mereteket. Emberre gyakorolt hatásának kipróbálásáról ter­mészetesen még hosszú ideig szó sem lehet. Nemcsak azért, mert a munka jelenlegi ta­pasztalati anyaga alapján ef­fajta kísérlet nem volna eti­kus, hanem egyszerűen sza­márság és felelőtlenség lenne ilyen óriási kockázat idő előt­ti vállalása. Csoportunk mindössze annyit állít, nogy a mestabin kétségtelenül meg­felel annak a funkciónak, amelyet a nevével is igyekez­tünk kifejezni. Memóriasta- bilizátor, mestabin, emlékezet­rögzítő. Rögtön hozzáteszem, hogy nem általános emlékrög­zítő, a hatására csak az az is­meretanyag, élményanyag, szellemi és fizikai tudás, fel­tételes reflex konzerválódik, amelyet a mestabin-kúra alatt, tehát egy meghatározott idő­szakban közöltünk a kísérleti egyedekkel. Következésképpen eredeti, gerontológiai célun­kat, az öregkori feledékeny­ség fékezését nem értük el vele, erre nem alkalmas. Vi­szont elképesztően nagy az az emlékanyag, amelyet a mes- tabinnal kezelt állatok a kú­ra ideje alatt rögzítenek. Eo- ről van szó mindössze ... — Hallhatnánk közelebbi részleteket? — kiáltott közbe az izgága Hinkes. — Termé­szetesen nem a mestabin gyár­tási titkának fölfedését kér­jük, hanem állatkísérletek ap­rólékosabb ismertetését. Le­hetséges? — Hogyne. Munkánk jelen­legi, egy éve tartó szakaszá­ban a tengeri malacoknak három, azonos tenyészetből származó, azonos kondíciójú csoportjával dolgozunk. Az el­ső, az „A” csoport egyedeibe a kezdeti négy hónapban sem­miféle feltételes reflexet nem gyökereztettünk be, a „B” csoportbelieket pedig ez­alatt megtanítottuk arra, hogy — Gyermekkoromtól szí­nésznő szerettem volna len­ni. — Kertész Katalin — a Bolyai János Gimnázium idén érettségizett tanulója — azok közé tartozik, akik számára ez a cél már nem jelent elér. hetetlen távlatot. A salgótar­jáni kislányt első nekifutás­ra felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola szí­nész tanszakára. Egyike an­nak a 32 szerencsés jelentke­zőnek, akik — a hússzoros túljelentkezés ellenére — be­jutottak. A szerencse mellé persze más is kell. Ez esetben tehet­ség és mindenekelőtt szorga­lom. Kati tudatosan készült a pályára. Már általános is­kolában kitűnt versmondó­versenyeken. öt éven keresz­tül tagja volt a Főnix báb­együttesnek, majd a József Attila megyei Művelődési Központ irodalmi színpadá­nak'. — Idézzük fel a vizsga leg­izgalmasabb pillanatait! — A felvételi három szű­rővizsgából állt. Háromszor kellett erőt gyűjteni, három­szor lélegzetvisszafojtva várni az eredményhirdetést. Az első rostán viszonylag könnyen túljutottam. Népda­lokat énekeltem, a Kádár Ka­tát szavaltam, és keringőt tán­coltam a felvételi bizottság előtt — egyedül. A második vizsgát meg kel­lett ismételnem, mert annyi­ra berekedtem, hogy a színpa­don meg sem bírtam szólal­ni. Az utolsó fordulót a szoká­sosnál is nagyobb izgalom előzte meg. Már csak 64-en maradtunk. Hangom rendbe­jött, de ennek érdekében elő­zőleg semmit nem ettem. Har-' mincnyolc fokos lázzal kezd­tem meg a kétnapos „vizsga- sorozatot”. Ének-, beszédtech­nika, mozgás- és intelligencia­vizsga után helyzetgyakorla­tok következtek. Egy ládában különböző tár­gyakat helyeztek el. Közülük eggyel olyan műveletet kellett végezni, amely nem felel meg a tárgy funkciójának, ötün­ket hívtak be egyszerre. Mivel utoljára kerültem a ládához, társaim már minden érdeke­sebb tárgyat kivettek. Nekem egy ugrálókötél maradt. Sem­mi nem jutott eszembe... Az­tán mikor rám került a sor, hirtelen ötlettel földre dob­tam a kötelet, és — hosszas bizonyos hang- és színeffektu­sok után etetés következik, vizet kapnak, társuk látogatja meg őket, hidegebb, vagy me­legebb lesz a ketrecben a le­vegő, illetve medencéjükben a víz, vagy veszélyhelyzet vár­ható stb. Az ismert pavlovi el­járás. Oktatásukat a második négyhónapi periódusban nem folytattuk, fokozatosan elma­radtak a hang- és színeffektu­sok. Lehetőséget adtunk az emléknyomok és kapcsolatok, asszociációk elhalványulásá­hoz. A „C” csoporthoz tartozó tengeri malacoknál viszont eb­ben az időszakban is zajlott a tanítás, biztosítottuk a már kialakult reflexek ébren tartá­sát és új tananyag elsajátítását is. Ezután mindhárom cso­portnál azonos adagban és azonos időközökben meghatá­rozott tartamú mestabin-kúrát kezdtünk el. Legnagyobb meg­lepetésünkre a teljesen tanu­latlan „A” csoportos malacok szinte órák alatt megtanulták mindazt, amit a másik két kontrollcsoport egyedei négy, illetve nyolc hónap során sa­játítottak el. Viszont a ,.B”- seknél a mestabin nem eleve­nítette föl a már elfeledett tudásukat, de náluk is elké­pesztő volt a készség az új is­meretek • befogadására és megtartására. Hasonlóképp vi­selkedtek az amúgyis sokat tudó „C” csoportosok, némi módosulással, erre még kité­rek . . . Az amnéziára vonatkozó hi­potézis és egyéb pszichózistü­netek ... — folytatta a dok­tornő. — Nem, ilyen tekintet­ben még találgatásokra sem vállalkozhatunk, nincs ala­punk reménytkeltő jóslatokra. (Folytatjuk) előkészület után — úgy emel­tem fel, mintha mázsányi súly lenne. Másnap délután tv-felvétel és újabb színpadi vizsga kö­vetkezett. Ezúttal Kertész Ákos „Makrájából” mondtam el Vali monológját, majd is­mét táncolnom, végül énekel­nem kellett. Időközben torkom — a fokozott megterheléstől — újra berekedt, s a népdal második sorát már hamisan énekeltem. Nagyon el voltam keseredve. Ügy éreztem, nem fognak felvenni. Ne búsulj — vigasztaltak a többiek. — örülj, hogy eddig eljutottál! Ez persze cseppet sem vigasztalt.... Az eredményhirdetést meg­előző percekre nem szívesen emlékszem vissza. Egy terem­be volt összezsúfolva minden felvételiző. El lehet képzelni, A hét végén a városlakók felkerekednek. Tízezerek vá­lasztják az egy-két napos nép- vándorlás úticéljául a Duna­kanyart és annak műemlékek­ben gazdag, szép városát Szentendrét. S nemcsak Bu­dapestről indulnak útnak a romantikus Duna-parti vá­rosba, hanem Szegedről, Deb­recenből, Sopronból is, sőt gyakran hallani orosz, len­gyel, német és angol szót a turisták ajkáról. Szentendre varázsa, vonzereje éppen ab­ban rejlik, hogy értő gonddal megőrizték a múlt építészeti kincseit, s a falak között a népi, nemzetiségi hagyomá­nyokat és ezeket ötvözték a modem kulturális értékekkel. Az alig tizenhatezer lakosú kisváros tavaly több mint egymillió látogatót fogadott, akik közül nyolcszázezernél is többen fordultak meg a kilenc állandó múzeumban. Az idén hármas évforduló­hoz érkezett a város. Az első és talán leginkább rangot adó: 50 esztendeje alakult meg a Szentendrei Festők Társasá­ga, amely eredetileg a nagy­bányai természetelvű festé­szetet kívánta folytatni, de később befogadta szinte va­lamennyi művészeti stílus kép­viselőjét. Időben sokkal köze­lebbi hozzánk a második év­forduló: 20 éve rendezik meg a Szentendrei nyár esemény- sorozatot. Kezdetben szinte ki­zárólag a képzőművészek szer­vezték és rendezték a progra­mokat, de később fokozatosan helyet követeltek maguknak az irodalom és a zene alkotói, rajongói. S július elején kezd­te meg 10. évadját a Szent­endrei Teátrum: rangot, elis­merést követel az az ív, amely a Pikkó hertzeg és Jutka Per. zsitől a La Mancha Lovagján át a Tévedések vígjátékáig haladt. Annak is immár két éve, hogy a város fölé maga­sodó Templom téren meg­rendezik a vásári komédiákat. A szentendrei művészeti program előbb csak néhány napot, aztán több hetet töl­tött ki, s végül az egész nyári időszakot átfogta. Ebben az évben 36 figyelemre méltó rendezvény közül válogathat­nak az érdeklődők. Amíg a milyen hangulatban vártuk ai bizottság döntését. Késő este lett, mire megszületett aa „ítélet”. Mikor nevemet meg­hallottam, felsikoltottam aa örömtől. Major Tamás osztá­lyába kerültem. — Így utólag okvetetlenke- désnek tűnhet a kérdés, de ha történetesen nem vettek volna fel, mihez kezdtél vol­na? Letettél volna-e arrólí hogy színésznő légy? — Nem. A szolnoki Szigli­geti Színházhoz mentem volna segédszínésznek, s jövőre is­mét próbálkoztam volna. De azért jobb, hogy erre nem került sor... — Közelebbi tervek? — Helytállni a főiskolán.’ Addig még van két hónap. A szünidőt itthon, Salgótarján­ban töltöm. városba érkezők feljutnak < Templom térre, három neve­zetes kiállítás kínál látniva­lót: a legutóbb megnyílt Bar- csay-gyűjtemény, a Kovács Margit-tárlat és a Ferenczy Múzeum. Közvetlenül a Templom téri játékokhoz il­leszkedik a Czóbel-gyűjte* mény, amelynek épülete be­járatként szolgál a térre. A szerb templom körül, a színművészeti főiskolások közreműködésével, Kerényi Imre rendezésében zajlott hét végeken a kavalkád; ének­szóval és muzsikával, tánccal, komédiával, képzőművészeti kiállítással és zsibvásárral, csevapcsicsával, borral és zsíros kenyérrel kerekedett jó szórakozás, hasznos mulatság. Középpontban természetesen a főiskolások előadásai áll­tak: középkori francia ko­médiákat és magyar iskoladrá­mák közjátékait adták elő, többek között a borivó asz- szonyt és a tudós katonát, s bemutatták a csodadoktort is Bacchusnak a borok istenének és Jupiternek az istenek is­tenének. A legjobb értelem­ben vett népi színjátszást pro­dukálták a főiskolások, elő­készítve a Teátrum esti elő­adásához a hangulatot. Így stí­lusos egységben maradt a Templom téri játék és Shakes­peare: Tévedések víg játé­kának előadása. A hónap utolsó napjain a VIT jegyében rendeztek if­júsági nagygyűlést és váltó- zatos műsorokat a Pap-szige­ten és a szentendrei skanzen- ban. Felsorolni is sok a Szentendrei nyár művészeti rendezvényeit, csupán tallózni lehetett az aprócska kis köny­vet is kitevő műsorfüzet nyo­mán az események között. A város tanácsa és közmű­velődési vezetői új célt tűztek maguk elé; hogy Szentendrén ne csak a nyár programjában, hanem egész évben legyenek az újdonság varázsával is vonzó, igényes művelődési rendezvények. Indokolttá te­szi ezt a város iránti érdeklő­dés, hiszen az idén — eddig — már több mint másfél mil­lióan keresték fel Szentendrét. Kriszt György 4 NÓGRAD - 1978. augusztus 6., vasárnap Vendégváró Szentendre t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom