Nógrád. 1978. augusztus (34. évfolyam. 179-205. szám)
1978-08-27 / 202. szám
Tanuljon-e a munkás? fíns«71l évek öta tartó vita — eseten- jj-Ui-öíu ként szikrázó véleménykülönbségekkel tarkítva —, hogy tanuljon-e a munkás, vagy ne? Lehet, hogy ez sokak számára meglepően hangzik, mégis tény: vannak és nem kevesen, akik megkérdőjelezik a korszerűnek nevezett munkásműveltség célszerűségét, sőt. azon a véleményen > vannak, hogy amíg például az iparban, a fizikai murikások csaknem fele különösebb képzettséget nem igénylő kisegítő tevékenységet végez, addig igazán nem kell kétségbeesni ama másik statisztikai adat olvastán, hogy a népgazdaság anyagi ágaiban dolgozó fizikai foglalkozásúak 40 százalékának nincs általános iskolai végzettsége, alapműveltsége. Sőt — sorakoztatják további az érveket — könnyen belátható, hogy a képzettség és a szaktudás nélkül végezhető segéd- és betanított munka rangja a következő évtizedekben sem csökken, s ha ezt valaki netán nem hiszi, akkor bizonyítékként újabb adatok következnek. Hogy például: majd másfél évtizeddel ezelőtt, 1964-ben, a munkások 44 százaléka foglalkozott kisegítő tevékenységgel, s ez az arány alig csökkent Aztán: az átfogó gépesítés hiánya miatt az iparban anyagmozgatási és raktározási tevékenységet végzők száma az elmúlt öt évben növekedett (1972-höz képest 7 százalékkal). A betanított munkások aránya ugyanebben az időszakban változatlan maradt, sőt a legfrissebb adatokból az is kiderült, hogy szakképzett munkások tömegei dolgoznak egyszerű betanítást igénylő munkakörökben. S, egyébként is: manapság —, s már jó ideje —, inkább a praktikus létszámgondok okoznak gyötrő fejfájási; legfőképpen a segéd- és betanított munkások, vagy azok hiánya, akik a kisegítő folyamatokon dolgoznak. Az elmúlt ötéves tervidőszakban üzembe helyezett beruházásoknál és nagyobb szabású rekonstrukcióknál (például a textiliparban) elsősorban az alapvető termelőfolyamatokat gépesítették és a kisegítő tevékenységek létszámszükségletét gyakorlatilag nem csökkentették. De még az efféle tények sem cáfolják annak igazságát, hogy a munkások műveltsége —, gazdasági tényező- S, hogy a munkaerőgondokon jobbára a munka minőségének javításával segíthetünk. Ez pedig elsősorban a képzettség függvénye. A szakképzettségé, és a szakképzettséget megalapozó általános műveltségé. Igaz ugyan, hogy az iparban foglalkoztatott fizikai munkások csaknem fele képzettség nélkül is végezhető kisegítő tevékenységet végez. De ebből az is következik, hogy ezt a munkástömeget ma még lehetetlen hatékonyan, gazdaságosan foglalkoztatni, mert ehhez hiányzik a műveltségük és az erre épülő szakmai képzettségük. Másképpen fogalmazva: az iparban dolgozó fizikai munkásság fele, az a tömeg, amely potenciális munkaerő-tartalékként kezelendő. Persze nem olyan gazdaságban, ahol —, perdöntő érvként emlegetik —, még jó ideig szükség van á képzetlenekre, az alacsony iskolázott- ságúakra, mert az erőteljes műszaki fejlesztés, a technikai korszerűsítés, a magas fokú gépesítés távoli lehetőség. Mi tagadás: az ellenérvek vég nélkül szaporíthatok- Hogy mennyi bennük a realitás, az persze külön és hosszadalmas vitát érdemelne. Az viszont vaskos és vitathatatlan realitás, hogy jó harminc évvel azután, hogy megjelent a dolgozók iskoláinak létrehozásáról és működéséről szóló törvény, a fizikai foglalkoztatottak megdöbbentően nagy hányada a minimális műveltséget jelentő általános iskolai végzettség nélkül dolgozik. Vagyis: éppencsak a betűvetést ismerik, elemi fokon olvasnak, számolnak. S persze ennek megfelelő a gondolatviláguk és fogékonyságuk, sőt: hajlandóságuk a sokat — és mindig csak óhajtó módban — emlegetett korszerű, szervezett és fegyelmezett munkavégzésre. Egyszóval: lehet vitatkozni a munkásműveltségen, ám időnként azon sem ártana elgondolkodni, hogy több százezer, éppencsak írni, olvasni tudó emberrel ugyan hogyan, miként lehet magas színvonalon működő gazdaságot teremteni? Ügy és addig semmiképpen, amíg nem sikerül egészen más munka- körülményeket és feltételeket teremteni. Olyan körülményeket, amelyek között a műveltebb, szakmailag képzettebb munkás lényegesen többet és jobbat produkálhat és többet kereshet, mint például, a hat általánost végzett, szakképzetlen segédmunkás. Mert egyelőre gyakran ennek épp az ellenkezője tapasztalható. S, csak az ilyesfajta összefüggések felismerésével, s az ezekből adódó logikus következmények érvényesítésével remélhető, hogy gyorsabban és jelentős arányban csökken majd az iskolázatlan és szakképzetlen munkavállalók száma- S, akkor talán könnyebben és gyorsabban megy majd a továbbképzés is —, amiről mellesleg egy majdnem légüres térben lógó kormányhatározat intézkedik —, s talán megszabadulnánk egy felesleges és értelmetlen vitától is. Snt* netán még a műszaki fejlesztés üte- me is gyorsítható lenne—közvetett módon. Végtére is: az sem rossz megoldás, ha egyre kevesebben lesznek, s végül elfogynak azok, akik vállalnák a szakképzetlen, az alacsony szintű ismeretekkel is ellátható munkát. Kényszerhelyzet lenne? Igen! De, olyan kényszerhelyzet, amely előbbrevinné a gazdaságot. Ilyesmire volt már példa a világ gazdaságtörténetében... Vértes Csaba Salgó vára Hullámvölgyben a dán film „Pénzt, vagy élétet miniszter úr!” — ezt a drasztikus felszólítást intézte egy cikkében Esben Hoeilund Carlsen, a dán filmintézet munkatársa —, filmrendező —, a dán művelődésügyi miniszterhez, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a dán filmgyártás nyomorúságos helyzetére. Az utóbbi években már többször megbírálták a dán filmgyártás anyagi lehetőségeit és a filmek társadalmi mondanivalóját. Jelenleg a szakértők kiélezetten teszik fel a kérdést : akarunk egyáltalában önálló dán filmipart, vagy sem? Míg 1977-ben még húsz filmet forgattak Dániában, ebben az évben, eddig csak hatot. Ha ebből leszámítjuk a semmitmondó vígjátékokat, és a pornófilmeket, lényegében három, művészi szempontból, figyelmet érdemlő film marad. Ez azonban túlságosan is kevés a nemzetközi szerepléshez, vagy a szükséges magánberuházás megszerzéséhez. Mivel az utóbbi években a filmek gyártási költségei messze meghaladták a nyereséget, az állami támogatás pedig stagnál, sokan létében látják fenyegetve a dán filmművészetet, és az olcsó külföldi filmek dömpingjétől tartanak. Egyetlen pillantás a 44 koppenhágai és környékbeli mozi műsorára, meggyőzően, bizonyítja ezt a veszélyt. Az „Én és Charly” és a „Nem vagy egyedül” című filmeket (mindkettő idén készült) ugyan kedvezően fogadta a közönség, de az évi 350 filmbemutató között alig van szerepük. A műsoron lévő filmek témája túlnyomórészt a pornográfia, az erőszak és a különböző katasztrófák- A 37 filmkölcsönző társaság pedig tudatosan ezeket a sok pénzt hozó és a közönségízlést rossz irányba befolyásoló kasszasikereket részesíti előnyben. Mindamellett, a dán filmintézet megállapítása szerint, még mindig meglehetősen nagy az érdeklődés a skandi. náv filmek iránt. Az intézet egyébként a svéd filmintézettel együttműködve közös társaságot alapított, a dán és a svéd filmek külföldi eladására. Az igények kielégítéséhez azonban megfelelő kínálatra van szükség. A vendégváró Palócföld ez év tavaszán új „kirakattal” szépült. Az Országos Természetvédelmi Hivatal Salgó várának környékét védetté nyilvánította, illetve a meglevő természetvédelmi területet kibővítette. Ha Salgótarjánból az északi úton Csehszlovákia felé elindulunk, faházak tarkította lánkás völgyek ölén, fél órán belül eljuthatunk a 929 hektárnyi védett területre. A tölgy- és bükkerdők fái között a napsugárban fürdő ősi romokra, Salgó csúcsára pillanthatunk. Aki megmássza e hegyet, fáradságáért kárpótolja' a gyönyörű látvány: dél felé láthatjuk a Boszorkány- kőt, ellentétes irányban a Dornyai turistaházat, ahol nemrégiben sífelvonó is készült. A Salgó Hotel teraszáról láthatjuk a bazaltzsákokat, a vulkanikus táj szaggatott vonalait, az öreg, rég bezárt bányaaknák kerekeit, amelyeket már csak a szél mozgat meg néha. A Vecsekkőről jött föl utolsónak a csillében a szén. Az akna mellett mrül el az ezer emléket őrző bányászkolónia. A Cserhát és a Mátra között helyezkedik el ugyanis a Karancs-Medves hegység, amely az egykori gazdag, kitűnő minőségű szenet szolgáltató telepeivel a bányászat kialakulásának természeti-geológiai feltételeit biztosította. Valamikor, az 1700-as években Salgó várához tartozott Tarján község, és amikor a jeszeniczei Jankovich család tulajdonába került, Tarján alig több mint 20 háztartással rendelkezett. A „büdös szenet” e környéken már 200 éve ismerték, felhasználására azonban csak később gondoltak. A Pressburger Zeitung 1767. október 31-én közölt erről tudósítást: ....Salgó hegyén a talaj szilárd és zsíros, kénes kigőzölgésekkel teli. Múlt nyáron magától meggyulladt, s izzott erős füsttel, két hónapig . . Hát így figyeltek föl e tájra a vállalkozók és megnyitották az Ö-aknát, a Jakab- tárót, a Rezső-tárót és vasutat építettek. Az aknák és tárók erős, izmos munkáskezet vártak, hívtak. A századfordulón e vidéken már háromezer bányászt tartottak nyilván. Lyp- tay Pál közgazdász feljegyzése: „...Érdekes itt látni azon lakásokat, melyeket néhány szál deszkából a hegy oldalába építettek. Egy ablak, egy ajtó és egy ágy minden, ami elfér egy ilyen viskóban”. Tarján olyan szegény falu volt, hogy egyetlen kereskedő sem mert akkoriban letelepedni, savanyú bort, ecetet pálinkát és kékítőt árult Nógrád megye székhelye, Salgótarján ma nem csak a kohászat, az üveg- és vasipar fellegvára, hanem a megújult bányászkodás otthona is. A pompázatos, pasztellszínű tlz- tizenöt emeletes épületeket parkosított terek tagolják. Városépítő munkájáért Salgótarján ENSZ-díjat kapott. A 40 ezer lakosú város „üdülőövezete”, az itt lakók kedvenc kirándulóhelye Salgó vára és környéke. De nemcsak Petőfi Sándor emléktáblája a várrom falán ez! Herencsényl József megyei tanácselnök-helyettes erről így beszél: — Salgó-vár alatt állították meg 1919-ben a város munkásalakulatai az intervenciós támadókat, innen indult a dicső Vörös Hadsereg győztes hadjárata, a második világháború alatt pedig a magyar partizánok itt gyülekeztek végső rohamra a német megszállók ellen. Vagy tíz éve az acélgyári munkások a Boszorkánykő mellett emlékművet építettek, öreg bányászok, kohászok, üvegfúvók a poros padlásokon, a dohos pincékből emléktárgyakat gyűjtöttek össze, hogy majdan a Salgó- vár környéki múzeumot gazdagítsák. Fekete Nándor, a város tanácselnöke megkérte a kirándulókat, ne csak elemózsiát, hanem családonként egy-egy követ is vigyenek fel Salgó várához, hogy renoválni lehessen. Dr. Somoskeői István, a műemléki albizottság azóta elhunyt titkára a fiatalokat, a honismereti szakkör tagjait, a Köny vekről Nyolcvankilenc nap és a többiek A Kossuth Könyvkiadó megjelentette a Magyar internacionalisták Szibériában és a Távol-Keleten 1917—1922 című kötetet. Ez azokat az előadásokat tartalmazza, amelyek a magyar—szovjet történész vegyes bizottság által Irkutsz- ban, Habarovszkban és No- voszibirszkben két éve megrendezett tudományos tanácskozáson hangzottak el. A legújabb kutatási eredményeikre támaszkodó anyagból megismerhetjük, milyen szerepet vállaltak az első világháborús hadifoglyokból lett magyar internacionalisták: kommunisták. vörösgárdisták, vöröska- torrák, partizánok az Októberi Forradalom győzelméért, vívmányainak megszilárdításáért vívott harcokban Szibériában, s a szovjet Távol-Keleten. A könyv a magyar kiadással párhuzamosan orosz nyelven a Szovjetunióban is megjelent. A Móra Könyvkiadó Kozmosz szerkesztőségének gondozásában látott napvilágot Székely Júlia: Bartók tanár úr című kötete. A volt Bartók- tanítvány írónő 1955-ben megjelent könyvét most minden részletében átdolgozva veheti kézbe az olvasó, aki olvasás közben szinte úgy érezheti: maga is ott áll „a tanár úr” előtt, szemtől szembe, személyesen hallhatja őt. Székely Júlia nem a zenetudós Ü NÓGRÁD — 1978. augusztus 27., vasárnap ] tudományos igényével fordul az olvasóhoz; elsősorban ta- nítványi élményeit örökíti meg, beleszőve mindazt, ami az emberre, a tudósra, az előadóművészre, a zeneszerzőre, a népzenét kutató és kincseit felfedező, zenéjében magasrendű módon beolvasztó zsenire vonatkozik. Ugyancsak űj Kozmosz-könyv Kürti András szatirikus novelláinak kötete, Az utolsó alkimista. A Móra Kiadó a népszerű Bűvár zsebkönyvek sorozatában jelentette meg Móczár László szövegével és Csépe Magdolna rajzaival a Legyek, hangyák, méhek, darazsak című kötetet Népi mondőkákat tartalmaz a Gólya bácsi, gólya című verses képeskönyv, amelyet Kresz Mária állított össze és Kass János illusztrált. Lázár Ervin képes mesekönyve a Réber László által illusztrált ízléses kötet, A nagyravágyó feketerigó. A Hol volt, hol nem volt sorozatban látott napvilágot — Daniella, Hekuba és a többiek címmel — egy űj meseantológia; anyagát Sulyok Magda válogatta, a kötetet Gaál Éva illusztrálta. Kedves gyermekverseket, altatódalokat tartalmaz a Bóbita álmos című antológia, T. Aszódi Éva válogatásában, Hincz Gyula bűbáj us illusztrációival. Vannak gyermekkönyvek, amelyeket újból és újból meg kell jelentetni. Ilyenek a most sokadik kiadást megért Tamás bátya kunyhója, Harriet Bee- cher-Stowe örökéletű ifjúsági regénye; Az indián bosszúja, Friedrich Gerstäcker regénye; Mark Twain: Koldus és királyfia; Vlagyimir Obrucsev: Utazás Plutóniába című tudományos-fantasztikus regénye . (utóbbi a magyar—szovjet közös kiadás keretében, a Móra és az ungvári Kárpáti Kiadó közös gondozásában jelent meg, immár hatodszor). A Szépirodalmi Kiadónál látott napvilágot Polgár András: Nyolcvankilenc nap című új kötete. A Magyar Televízió munkatársaként is ismert fiatal szerző több műfajú író, akinek regénye, drámája, filmforgatókönyve, tv- játéka már egyaránt megjelent Mostani kötete nem utolsósorban nemzedéki problémákkal foglalkozik, érdekfeszítő, izgalmas stílusban, jó művészi színvonalon. A Magyar Remekírók sorozatban látott napvilágot Mikes Kelemen műveinek gazdag kötete; ez tartalmazza a Törökországi leveleket, a Misszilis leveleket (1759—1761) és a Mulatságos napok című elbeszélésciklust; a kötetet Hopp Lajos válogatta, rendezte sajtó alá, látta el jegyzetekkel és utószóval. Sokadik kiadásban került a könyvesboltokba Jókai Mór egyik legnépszerűbb regénye, a Szegény gazdagok. népfront aktivistáit lelkesített te: „Legyen e terület a pihenés és az emlékezés parkja, kegy helyei” Berki Mihály elnökhelyettes vezet a már kialakított sétányok, díszcserjékkel borított, szegélyezett ösvények között — A természetvédelmi terű-' létén belül 8 hektárnyi földdarabot óhajtunk berendezni — mondja. — Fogadóépületet létesítünk, autóparkolót, az erdészek fákat ültetnek. A turistaházakban jő szállást kaphat az ide látogató és megízlelheti a palóc konyha remekeit Szinyei Béla, a megyei f&J építész a bányászokat, acélgyáriakat, az üvegipari munkásokat dicséri. Már eddig is sok ezer óra társadalmi munkát végeztek, hogy méltóképpen fogadhassák a bel- és külföldi vendégeket A somoskői vár csehszlovákiai környékét északi barátaink már természetvédelmi területté nyilvánították, s most, hogy a magyar hatóságok is meghozták rendeletüket, a táj egységes képe, harmóniája a maga teljes szépségében és Kulturáltságában pompázhat. A leendő parkmúzeumban az ide látogató turista megismerkedhet a valamikori bányászkodás szerszámaival, érdekes eszközeivel, az Itt dolgozók élet- és munkakörülményeivel, a nép szokásaival. A természetvédelmi területen a fiatalok számára már épült ifjúsági tábor, hozzá modern uszoda, az úttörők számára is „alapoznak”, ahol felverhetik sátraikat. A park egyik szegletében emlékművet építenek. A bevezetőben említett „kirakat” tehát csillogó-villogó lesz. hátteréül egy éles levegőjű, szépségekben gazdag táj szolgál. Ám a „kirakat” mögött az ide látogató mélységet is láthat, letűnt korok embereinek, küzdő, szenvedő, örömökkel teli, egyszerű életét, láthatja a múlt tanulságain nevelődött ember szerény diadalát is. Salgó-vár ormairól messze látni, múltba és jövőbe egyaránt . . .! Szüts Dénes
