Nógrád. 1978. augusztus (34. évfolyam. 179-205. szám)
1978-08-03 / 181. szám
fejlesztésre és fenntartásra A Balassagyarmati városi rintot irányzott elő. Az Alu- Tanácsnál a kommunista mű- míniumipari Tröszt ugyanszakokból befolyt pénzügyi csak óvodai f érőhely f ej lesz- teljesítések után kutatva tésre 500 ezer forintot aján- utunk szintén a pénzügyi ősz- lőtt fel, ez már meg is ér- tályra vezetett, ahol Demus kezett a tanács fejlesztési István osztályvezető tájékozta- alapjára. Az Állami Ifjúság- tott. A tanács fejlesztési alap- védelmi Bizottság 3 millió fo- jára az elmúlt évben az aláb- rintot ajánlott fel az ifjúsági bi felajánlások, illetve telje- és úttörőház létesítéséhez, — Köszönik a segítségei Patronálókat szeretnének sítések érkeztek: hogy csak a nagyobb volumenű felajánlásokat, illetve lel- A* £uniíwwnv iesitéseket említsük Tröszttől ifjúsági létesítmény pvnrUnrtá«! költ*, építésére 500 ezer forint, Magyar Kábelművektől millió forint felajánlás volt, Fenntartási költségekre az . elmúlt évben Balassagyarmat üzemeiből, intézményeiből 63 ezer forint érkezett, míg az a pénz azonban meg nem er- ifjúságpolitikai számla egyen- kezett meg. Ugyancsak a lege R2 e?er forintot mutat fémipari vállalattól korházi Ugyancsak a vállalatoknál műszerek beszerzesere 300 szervezett kommunista műezer forint teljesítés történt. szakok eredményeként, a v4_ Ebben az évben a Magyar ros gyermekintézményeinek Kábelművek óvodai férőhely- fenntartásához való hozzájá- fejlesztésre másfél millió to- rulás címén. Tervszerű társadalmi munka Kommunista műszakok nyomában A társadalmi összefogás eredményeiről Balassagyarmaton és Salgótarjánban A pen „Tegyük szebbé városunkat, Balassagyarmatot” felhívással fordult a múlt év februárjában a Balassagyarmati városi Tanács VB társadalmi munkát szervező és irányító bizottsága, a Nóg- rád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat „Madách Imre” Szocialista Brigádjának javaslata alapján a város vállalatainak, üzemeinek, intézményeinek szocialista brigádjaihoz, hogy városuk szebr bé tétele érdekében ajánljanak fel társadalmi munkát. A felhívás nyomán született szép eredményekről a tervosztályon szereztünk információt. 1977-ben 16 831 fő vett részt társadalmi munkában, ennek forintban mért teljesítése 2 millió 611 ezer 202 forint, egy főre vetített értéke 155 forint A városban tevékenykedő 10 vállalat társadalmi munkája forintban az alábbi teljesítményt adta: a 217. sz. Szakmunkásképző Intézet 453, a Rétsági Építőipari Vállalat 439. a sütőipari vállalat 32.-a szociális otthon 43, a növényvédő állomás 25, a fémipari vállalat 228, a nyomda 30, a városgazdálkodási vállalat 94, a közúti gépellátó vállalat 10, a szolgáltatószövetkezet 34 ezer forint értékű társadalmi munkát végzett. Azt is megtudtuk, hogy 1978-ra, az éves társadalmi munkavállalás értéke 4 millió 350 ezer forint. A társadalmi munkaakciók megszervezésére a tanácstagok a szakigazgatási szervek az Zagyvaróna jutalma hetvenötezer Ft A Harmincötezer munkanapot Salgótarjánért mozgalom keretében tavaly a peremkerületek között folyó társadalmi munkaakcióban kiemelkedő teljesítményt ért el a zagyvarónai városrész, s elnyerte a városi tanács által kitűzött 75 ezer forintot. Milyen társadalmi munkát végeztek az elmúlt évben és menynyi ennek az értéke? Erről beszélgettünk Szabó Jánossal, a Salgótarjáni városi Tanács VB. I. sz. szakigazgatási kirendeltség- vezetőjével. — A legnagyobb társadalmi munkát a sportpályán, végezték a városrész lakói. Itt a munka értéke egymillió forint. A sportpálya szomszédságában felépítettük a sportöltözőt, s az épületben helyet kapott a sportbüfé is. Ezenkívül a Fenyvesalja úton járdaépítést végeztünk. Ennek értéke több mint kétszázezer forint. A Posta úton és a Váralja úton mintegy kétszáz méternyi hosszúságban járdalapokat raktunk le. — Mire használják fel az elismerésként kapott 75 ezer forintot? — A Csanáloslápai úton vízhálózat-bővítést tervezünk. A terveket most készíti a Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat. A kivitelezési munkálatokat is ők végzik majd. Ebben a munkában közel százezer forint értékű társadalmi munkát szeretnénk teljesíteni. A vízhálózat megépítésével tíz család vízproblémája oldódik majd meg. — Mikorra várható az új vízhálózat elkészítése? v — Még ez év őszén szeretnénk a munkálatokat befejezni. A zagyvaróna! városrészen élő emberek szívesen végzik a társadalmi munkát. Tudják, hogy mindannyiuk érdekében történik... (—bábéi—) eddiginél nagyobb figyelmet fordítottak. A műszaki teljesítés megfelelő, azonban az adminisztratív munka, az elvégzett feladatok dokumentálása nem ér el magasabb szintet, mint az előző években. A pénzügyi teljesítés 840 ezer forint körül mozog, ami a terv 19 százaléka. Már jó pár évvel ezelőtt gyakorlattá vált, hogy a párt-, a szakszervezetek és a KISZ- szervezetek kezdeményezésére országszerte, üzemszerte bevezették a dolgozók önkéntes munkavállalására alapozva a kommunista műszakokat. Több közösségi cél vezérelte erre a kezdeményezőket. Ilyen volt például legutóbb a Világit júsági Találkozó tiszteletére szervezett társadalmi munkaakció. De ha topább visza- tekintünk, mondjuk az elmúlt esztendőre, nem egy alkalommal szervezett kommunista műszakot tartottak — amelyeknek összegét a városok gyermekintézményeinek, óvodák, bölcsődék, iskolák fejlesztésére, illetve fenntartásának fedezésére ajánlották fel a gyárak, üzemek, intézmények lelkes dolgozói. Ezúttal ez oldal készítésénél az a cél vezérelt bennünket, hogy megnézzük: a két váNógrádi Sándor-lakőtele- a közelmúltban vehették birtokukba a 2x100 személyes óvodát a gyerekek és nevelők. Most hadd ne beszéljünk az építési költségekről, hanem inkább arról, hogy milyen apropóból voltunk kíváncsiak rá. Mint a tanácson megtudtuk, a vállalatoktól érkezett rosban; Balassagyarmaton és Salgótarjánban, fejlesztési alapból 2x500 ezer hogyan hasznosították a köz javára a dolgozó forintot has n kollektívák szabad idejében megtermelt, il- ovoda berendezesere, épitésé- letve előállított munkájának értékét. így szó- re lünk a két város tanácsához érkezett bévé- Elsőként arról szeretnénk telek mértékéről és felhasználásáról, valamint szdlnii hogy a költözködés soft társadalmi munkaakciókról, azok forintban rdn ahogy arról Deme Lász- is mért értékéről. Természetesen a teljesség i5n(j óvodavezető-helyettes ta- igénye nélkül, e kétfajta de nagyon sok időt, jékoztatott, milyen „igazán” erőt lekötő munkaakciókról szerzett informá- nagy volt a társadalmi össze- cióinkat azzal a meggyőződéssel adjuk közre, fogás, hogy az elmúlt esztendőről a munkát végzők és szervezők nagyon szép eredményeket tud- — Költözködésünk során hatnak magukénak. De ahhoz, hogy a jelent- nagyon sok ^segítséget kaptunk kező társadalmi igények fokozatosan megva- a különböző vállalatoktól a lósulhassanak, a munka ütemét, az aktivitást bútorok szállításában, elren- tovább kell fokozni. Ám szóljanak most he- dezésében, illetve a berende- lyettünk a megkérdezettek. zések készítésében. Kiemelném a 2. sz. Volán Vállalat kollektíváját a kábelgyár és fémipari vállalat szocialista brigádjait. Kommunista műszakokból hárommillió ft Jelentős társadalmi munkák voltak a kétszer száz férőhelyes óvoda kerítésépítésénél, az iskolák, óvodák festésénél, munkáinál, a strand gátburkolási munkáinál a városi sportpálya-öltöző és teniszpálya építésénél, a szanálások területén. (Az Ipoly-parti szeméttelep társadalmi munkában július második felében került rendezésre.) — olvassuk az ez évi gyorsjelentést Olvassuk továbbá az 1977. évi társadalmi munkát magába foglaló feladattervben többek között az új lakótelepek rendezését, játszóterek kialakítását. Mivel utunk a Nógrádi Sándor-lakótelepi óvodába vitt, így nem került külön fáradságba, hogy szúrópróbaszerűen megnézzük az említett lakótelep játszóterét. A lakótelep zsivajtól volt hangos, csak az tűnt fel, hogy a gyerekek miért a házak nyújtotta kis árnyékban játszanak. Meg is kérdeztünk egy kisfiút — mutasd meg, hol van a játszótér? Ránk nézett méltatlankodva. Még nincsen játszóterünk, nem tudunk hol játszani, csak a helyét tudjuk megmutatni, azt, hogy hol lesz! — Ehhez, azt hisszük nem kell kommentár. A látványt és a gyermekek jogos óhaját bátran ajánlhatjuk az illetékesek szíves figyelmébe! S, ezzel nem a társadalmi munkát végző és szervező bizottságot szándékozzuk bántani, hanem csak annyit mondani, hogy minden terv csak any- nyit ér, amennyit megvalósítunk belőle... A Salgótarjáni városi Ta- Iió-négyszázezer forintot ifjú- alapra helyezett összeg fel- .£..s^ul°k takarítot*ak’ ;abf* nácsnál Juhász Tibort, a pénz- sági alapra helyeztük, amely használása? költözés után a vendéglátó 11 ügyi osztály vezetőjét kérdez- az elmúlt évi tanácsi támoga- — Ebből is szeretnénk ki- pmcere az udvart egyengette tűk az 1977-es esztendőben tással és egyéb forrással ki- emelni néhányat — mondja az eb A költsegvetesi üzem tarszervezett kommunista mű- egészítve kétmillió-kétszázezer osztályvezető. — 1977-ben út karbantartási szakok pénzügyi mutatóiról, nyírj esi tó' sadalmi munkában készítette forintra emelkedett. törő-váltótábort építettünk az óvoda körülkerítését,^ a — Az elmúlt esztendőben a Mely kollektívák, üzemek Salgótarjánban a tóstrand fémipar készítette a kerítéskommunista műszakokból adták a legnagyobb mérvű tá- melletti részen, erre 700 ezer alapokat, ugyancsak ez utóbbi származó pénzbevétel összesen mogatást? forintot fordítottunk két fa- adott két vaskaput, amiért 2 millió 780 ezer forint volt, — A legnagyobb mérvű be- ház telepítésével, amelyeket nera mellett fizetnünk. Folya- tehát közel hárommillió fo- fizetés a Salgótarjáni Kohá- rendeltetésének megfelelően niatban van ugyancsak a fem- rint. Ebből a tanácshoz 2 mii- szati Üzemektől történt, 466 berendeztünk, s telefonnal is iPar*i vallalatnal az udvari ja- lió 230 ezer forint folyt be, ez ezer forint. Nagyságrendben elláttuk. azt jelenti, hogy mintegy 600 másodikok az Üvegipari Mű- Mintegy 70 ezer forinttal a ezer forint az az összeg, ami vek lettek 286 ezer forinttal, zagyvapálfalvai ifjúsági kluaz üzemek, vállalatok, szövet- őket követte a Lampart ZIM bot támogattuk, míg a fennkezetek KISZ-szervezeteinél 236 ezer forinttal, majd ne- maradó összeget az úttörőesamaradt. A tanácshoz érkezett gyedik helyre a Volán 2. sz. patok táborozására, az ifjúsági pénzbevétel felét a fejleszté- Vállalat kollektívája sorako- rendezvények költségeihez va- ];Unk, festésükre gondolok. Az si alapon használtuk fel. S e zott fel 132 ezer forintos be- ló hozzájárulásra, úttörőink építőipari vállalattól ígéret felhasználás jogcímén a zagy- fizetéssel. Ez együttesen egy- besztercebányai cseretáboro- '■'olt az udvari homokozok eivapálfalvai 12 tantermes álta- millió 120 ezer forint, míg a zására, KISZ-vezetők csereiá- készítésére, de amíg az udvar lános iskola építésével és be- hiányzó 50 százalékot a város togatásának költségeire, a vál- berendezési terve nincsen rendezésével kapcsolatos ősz- többi üzeme, vállalata fizette tótábor üzemeltetési költsé- neszen, addig nem lehet hoz- szegeket jelöltük meg. Az ősz- be. geinek fedezésére használtuk zaf°Soi- A terv is társadalmi szeg különbözeiét az egymil- — Mit mutat az »ifjúsági fel. tékok, törülközőtartók és térelválasztók készítése. A Volán-vállalattól kaptuk az autógumikat, s hogy játszani tudjanak a gyerekek azon, még további segítséget vámunkában készül. A társadalmi munkaórák mérlege : tizenkétmillió A „Harmincötezer munkaórát Salgótarjánért” mozgalom keretében 12 millió forint végeztek a város társadalmi munkát mek, vállalatok, nyék kollektívái, mintegy értékben területén az üze- intézmé- illetve a város lakóinak széles tábora. Ez egy főre vetítetten 271 forintot tesz ki. Az órában és forintban mért teljesítmények szerint a legszebb eredményt itt is a Salgótarjáni Kohászati Üzemek érte el, végzett munkájuk értéke 663 ezer forint volt. A város Hazafias Népfront körzetei összesen egymillió-négy- százkilencezer forint, a KISZ-szervezetek 696 ezer, az öblösüveggyár 367 400 forint értékű társadalmi munkát végzett. Az üzemek mellett kiemelkedik Eperjes-la- kótelep lakossága, akik 130 ezer forint értékű társadalmi munkával játszóteret épí- tettek. A Vasvári Pál utca lakói ugyancsak játszótér építése során 577 ezer forint értékű munkát végeztek el, a Salgó úti lakók szintén játszótér építése során 152 ezer forint értékű társadalmi munkával gazdagították lakóterületüket. Az iskoláknál végzett társadalmi munka értéke 1 millió 192 ezer forint, az óvodáknál pedig 133 ezer forint volt Az óvodákban végzett tárA kopár udvart látva megkérdeztük, így nyáridőben hol játszanak a gyerekek? — Városi sétákat teszünk, piacot látogatunk, s megyünk sétálni, játszani játékokat is cipelve az Ipoly 'gyepes partjára. Ha elkészül a játszóudvar rendezési terve, sokkal köny- nyebb lesz a munkája a nevelőknek is. — Kik patronálják az óvodát? — Patronáló brigádunk a Patyolatnál is van, akik az óvoda textíliáit mossák ki, egy brigád a ruhaipari szövetkezetben az óvoda textíliáit ja_ vítja. Sokat segít az Ipoly ran 50 ezer forint értékű Bútorgyárból Urbán Tibor bri- tarsadalmi munkát^ végeztek, gádja, segítségük nemcsak játékok javítására terjed ki, hasadalmi munkáról el kell mondani, hogy a fent megjelölt összeget a város 7 óvodájában, az óvodák dolgozói szemléltetőeszközök készítésével és javításával, udvar, kert rendezésével, az iskolai tanulók udvartakarítással, a szülők ajtók, ablakok javításával, egyéb javítási munkák végzésével hozták, illetve érték el. Élenjárt a 4. sz. óvoda (Bartók Béla úti), ahol a dolgozók és a szülők eszközkészítés és -javítás soBalassagyarmaton az üzemek között a legnagyobb értékű társadalmi munkát a fémipari vállalatnál tevékenykedő szocialista brigádok nyújtották. Képünkön a „Bojtos Sándor” nevét viselő 13 tagú ifjúsági brigád öt tagja látható: Galambos Károly, Fábián Béla, Fábián Dezső brigádvezető, Molnár László és Les József. A viszonylag kis létszámú brigád az idén eddig már 140 társadalmi munkaórát teljesített. Ezt az óvodát az ingatlankezelő vállalat dolgozói patronálják. Az általános Iskolák közül az éllovas a J. Gagarin Általános Iskola volt, ahol az isnem például udvari padok, játékok készítését is vállalták. Nagy segítséget nyújtott a Salgótarjáni Ruhagyár nehéz- konfekcióüzeme, amely a búkola tanárai, 67-en, 1350 tár- torok takaróit megvarrta. A sadalmi munkaórában szem- szülők is nagyon sokat segite- léltetőeszközöket készítettek, nek. S ezúton is kérni szeretórfb^n1ÓvettekÜ1ré7s4z2t'en park^ "énk patronunkat, a szülő- sítás-takarítás és dekorálás- *et, a°gy a jövőben is ilyen ban, míg a szülők 286-an jó hozzáállással segítsék mun- 2840 órában javításokat vé- kánkat. Kérésünk a fémipari geztek az iskolai felszerelésekben. Összesen: 242 326 forint társadalmi munkaértéket állítottak elő. Szép példáját adta továbbá a munkára nevelésnek a 211. sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézet is, mivel a tanulók és oktatók 11 975 óra vállalattól és kábelgyártól, hogy adjanak óvodánknak egy-egy patronáló brigádot, hogy udvari játékaink minél előbb elkészüljenek, amit mi a brigádok, vállalatok rendezvényeinek kedvesebbé tételészakmunkát végeztek, telje- vei, gyermekeink szerepeltető-! sítményük 287 700 forint volt, ezt óvoda, tanműhely, KISZ- tábor festése, illetve építése során érték el. Az iskolai hálózatban társadalmi munkaórát végzett vállalatok közül a STÉSZ ugrik ki 91 178 forint értékű munkával, utánuk a sorban a VEGYÉPSZER következik 63 660 forintos teljesítménynyel, hogy csak egy-két kiragadott példát említsünk az egymillió 192 ezer forint értékben iskolákban, óvodákban végzett társadalmi tevékenységből. sével szeretnénk viszonozni. Valóban dicséret a segítőknek, róluk csak az elismerés hangján lehet szólni, amit talán a betűnél is jobban kifejez a Nógrádi Sándor-lakótelepi óvoda 250 boldog gyermekének szeme csillogása! NÓGRÁD — 197C. augusztus 3., csütörtök 5