Nógrád. 1978. augusztus (34. évfolyam. 179-205. szám)
1978-08-26 / 201. szám
Szövetkezeti vezetőnek lenni... AZOKRÓL SZERETNÉK SZÓLANI, akik a népgazdaság „legszebb zsákutcájában” élnek. A termelőszövetkezeti vezetőkre gondolok. Zsákutca ez. mert bárki tanúsíthatja, hogy egy állami kereskedelmi vállalattól köny- nyebb átkerülni vezetőnek egy állami gépgyárba, mint egy mezőgazdasági termelőszövetkezetből egy állami gazdaságba. Sőt, mint egyik tsz-ből a másjjkba. Akik ezt választották hivatásuknak, azok rendszerint egy helyen élik le az életüket — leszámítva talán a fiatal diplomásokat. Hivatalosan harmincéves a mozgalom, de ha az első próbálkozásokat számítjuk, beszélhetünk 32—33 évről; ha pedig a tömeges átszervezést, akkor 18—19 évről is. A kezdő időpont csak a méreteket módosítja, a jellemző tüneteket nem. Aki itt kezdett, az rendszerint itt található ma is — csak más beosztásban. Legtöbb a változás az elnököknél. Négy-ötezren kezdték, másfél ezren vannak ma, de slig-alig találni közöttük olyat, aki a kezdetektől ül a székében. Voltak, akik megöregedtek, idejük lejárt. Mások megbotlottak, elbuktak. A legtöbben azonban azért adták át helyüket, mert jött jobb, alkalmasabb. Azonban megvannak, ott vannak máig is. A nyugdíjas- találkozókon, vagy a második vonalban, beosztott vezetőként szolgálják a közösséget, amely ilyen kemény próbák elé állította őket. A. legszebb változások tanúi pedig a legalsó, legszélesebb körben, a brigádvezetők táborában lehetünk. Százával, ezrével szedegethetjük ki az eredeti névsorból azok neveit, akik előbbre léptek. Szívós energiával, szinte nem létező szabad idejük felhasználásával nemcsak a rutint szerezték meg, de a magasabb iskolai végzettséget is, s lehettek gyakorlati parasztemberekből ag- ronómusok, vagy részlegvezetők, sőt nem egy esetben elnökök is. Olyan elnökök, akik már nemcsak a tapasztalatot, az elméleti ismeretet mérlegre téve is megfelelőnek találtatnak. Közben pedig jönnek az újak. Az iskolapadból, vagy az élet más területeiről. Egyre jellemzőbben nem csupán ez adott faluból, hanem az ország legkülönbözőbb sarkaiból. Nem a „hol születtél”, hanem a „mit tanultál, hol gyakoroltad” kérdés a jellemző egy bármilyen típusú új szövetkezeti vezető megválasztása, kinevezése előtt. Üj erőkkel töltődnek fel a sorok. Ritka, gyakorlatilag nem létező már a „nagy ugrás”, az egyszerű ember elnökké választása, vagy az éppenhogy megszáradt tintájú diplomás ember főagronómussá avatása. Lépésről lépésre kell haladnia annak, aki a magasabb posztokra tör. Az érdemek azonban nem kisebbek,' hiszen a tagság, és az ország elismeréssel méltatja egyetlen aratás levezetését, egyetlen eredményes esztendő eltöltését is, mondjuk egy szocialista brigád élén. Az átlagosnál nagyobb elkötelezettség kell tehát ehhez a hivatáshoz, de talán nem esem a szakmai sovinizmus vádjába, ha azt mondom, hogy ez a munka az átlagosnál szebb is. Igazi alkotó tevékenység. Hiszen a termelőszöve'Kezeti mozgalom az a terület, ahol talán legelőször és a legszéle- sebben bontakozott ki a munka demokratizmusa, a kezdeményezés lehetősége a kockázat vállalásával és az anyagi elismerés közvetlen lehetőségével együtt. Égbe szállani, vagy földre hullani, országos nevet szerezni, vagy az emberek elégedetlenségét arcpirítóan érezni — mindennapi esemény ezen a területen. Mindenütt persze, de itt talán kézzelfoghatóbban több alkalommal és — aisza- míthatóbban. Hiszen minden fontos döntés az émberek Közvetlen részvételével születik, az eredmények anyagi natá- sa is kevesebb szűrőn át jut a bankókkal bélelt borítékokba, mint másutt. Tervezhető és kiszámítható a tsz-vezetők munkája, de soha nem válhat gépies rutinná. (Másutt sem, de itt még kevésbé!) Mert nem csupán Homokterenyei állattenyésztők Tejtermelés a terv felett ' A három és fél ezer hektáron gazdálkodó homokterenyei termelőszövetkezet szántóinak nagy részét, nem árunövény-, hanem takarmánytermesztésre használja fel. Búzát csak 305, árpát pedig 175 hektárról arattak az idén- A 150 hektárnyi kukorica és a többi területen termelt lucerna és vöröshere már az állattenyésztés fellendítését szolgálja, amely egyik fő ágazata a közös gazdaságnak. A szarvasmarha-tenyésztésben a fő cél a tejhozam . növelése, ezért a már meglevő 650 darab szarvasmarhához az idén még 25 magyartarka tenyészüszőt vásároltak az endrefalvai közös gazdaságtól- Az ily módon 245-re gyarapodott tehénállomány tejtermelése az év első fél évében 22 százalékkal haladta meg az elmúlt évit és hat százalékkal több a tervezettnél. A túlteljesítés év végére várhatóan 7 százalékra emelkedik, mivel a tehenenkénti 2645 liter hozamot sikerült 2800 literre növelni. Ez a jó eredmény annak köszönhető, hogy javult a tenyésztői munka, szakképzett gondozók dolgoznak a szarvasmarhatelepen. A tejértékesítés azonban csak akkor fejlődhet tovább, ha a korszerűtlen tartási körülményeket megszüntetik. A férőhely a már meglevő állatállománynak is szűk, a fe- joberendezések elavultak, a takarmánybeszállítás kézi kocsival, az adagolás kézi erővel történik- A téesz a szarvasmarha-tenyésztés bővítése érdekében készített egy 400 férőhelyes szarvasmarna- t elep-tervezetet., amelynek a megvalósítása 33 millió forintba kerül. Ezt az összeget teljes egészében saját erőből a közös gazdaság nem tudja előteremteni. Az állattenyésztésen belül, nagy jelentőségű a Zagyvavölgye Téesz juhállománya is. A meglevő 2135 darab juhról a tervezett 56 mázsa helyett 61 mázsa jó minőségű gyapjút nyírtak, pecsenyebárányból pedig 800 darabot értékesítettek exportra. A juhok számára a korábbi években telepített legelők a neveléshez jól hasznosítható takarmányt biztosítanak. A juhtenyészet tartási körülményeinek korszerűsítését már az elmúlt évben megkezdte a termelőszövetkezet, egy 400 férőhelyes juhhodály építésével. Ebben az évben 1 millió 600 ezer forint ráfordítással egy újabb ugyanilyen hodály épül, ami lehetővé teszi a jelenlegi szétszórt juh- telepek központosítását Da- razsipusztán. A régi telepeket a jövőben csak nyári szállásként használják. Dara- zsipusztához bekötőutat építenek még ebben az évben; a belső üzemi út pedig — 1 millió forint ráfordítással — a jövő évben készül el a téesz kivitelezésében. — kemény — az egyik esztendő különbözik a másiktól, hanem változik minden. Hajdanán a brigád vezető legfőbb feladata az volt, nogv hajnalonként végigkocogtassa az ablakokat, munkára szólítván az embereket. Ma esetleg a vasúti állomásfőnökkel Kiépített jó kapcsolatán múlik, hogy időben rendelkezésre áll-e a szükséges műtrágya, vagy sikerül-e megfelelő állapotban elszállítani a cukorrépát. Egykor a legnagyobb agro- nómusi lecke a megemelt vetőgép kerekének forgatása volt, hogy kiderüljön, hány szemet vet egy méteren, hogyan kell beállítani, hogy abba a hold földbe éppen a kívánatos mennyiségű vetőmag kerüljön. Ma inkább a tudomány és a fegyelem ötvözése jellemző a termelési rendszerek előírásainak teljesítése során. Hogy betartsák az előírásokat, de a jóhiszemű „túlteljesítés” *e vezessen pazarláshoz. Az elnök eleinte könnyen volt a „tagság embere”. Hiszen egy nagyobb szobában elfért az egész közösség, estéről estére a legapróbb döntést is meg lehetett beszélni. Ma gyakran már repülőtéri hangár kellene a teljes gyűléshez, de az emberektől nem lehet kívánni, hogy érdemben latolgassanak mondjuk egy tízezres sertéstelep ilyen, vagy olyan típusának kiválasztása körül. Mégis el kell érni, hogy az emberek tudják, mi történik körülöttük, érezzék, hogy ez a gazdaság mégiscsak az övék, ha nem is tudják már áttekinteni. A vezetők pedig helytálltak, amikor beszolgáltatási kötelezettsége volt a tsz-nek is, vállalták a modern technika alkalmazásának próbálatlan útját évtizedünk fordulóján, tovább dolgoznak az eredmények fokozásán, most, amikor már árnyalatok latolgatását is megkívánja az élet. Egyek voltak a tagsággal a nagy ta árnyékában elfogyasztott szalonna-kenyéren, ugyanezt a tagságot szolgálják becsülettel most, amikor az anyagi különbségek már lényegesek. (Ha nem is mindig, a második-harmadik vonalbeli vezetők javára). SZÓLJANAK TEHAT EZEK a sorok az ő dicséretükről most, amikor az alkotmányt ünnepelve, az új kenyér elő- teremtőit is köszöntjük. Illesse őket köszönet és megbecsülés eddigi munkájukért, ha régiek, ha újak. Legyen búcsúszó azoknak, akik elérkeztek már a pihenés óráihoz és legyen biztatás azoknak, akik most lépnek erre a rögös, de szép útra. Földeák! Béla Kinőtt a „csecsemőkorból” és megtanult mór „járni” a budanesfl Rákóczi Nyomda pásztói telepe. 1^74-ben kezdték« meg itt új üzemcsarnokokban a termelést, akkor erősen szakember híján, most.azonban már gyakorlott szakmunkásokkal dolgoznak, akiket házi tanfolyamokon, illetve társadalmi ösztöndíjasként más korszerű nyomdákban készítettek fel mesterségükre. ■ ■■ Hogy érthessünk a szóbél! Mitagadás, munkaverseny-szabályzatról ritkán írnak kritikát- Hogy most mégis ezt teszem, annak egyetlen oka van; a napokban végigolvastam egyet. Még csak nem is azért, mert nem lett volna más olvasnivalóm. Tiszta, érthető nyelvezete fogott meg, s tudatosította bennem, hogy mindenki számára egyszerű kulccsal nyitható „kisokos” született, s nem hasznavehetetlen, bükkfanyelven írt hazai kiadványaink sokasodtak eggyel. Nem lehet ezt eléggé hangsúlyozni, hiszen az agitáció nyelvezete régóta megújításra vár. Hiába tud mindent a változásról elméletben az agitátor, ha nem rendelkezik a megfelelő kifejezésmód erejével. Ezért jönnek gyakorta silány házi dolgozatok a világra. Beszámolók, közérdekű tudnivalók kerülnek stencilre szűkös technológiával boldoguló vállalati-hivatali sokszorosítókban, melyek mondandóját csupán azok értik, akik alkalmasint maguk is hasonló értekezéseket kutyulnak. Persze mondhatja bárki, hogy egyetlen tisztségviselőtől, aktívától sem lehet elvárni, hogy irodalmi szinten fogalmazzon- Hát azt csakugyan nem, de azt igenis el lehet várni, hogy a megszólítottak, a mindenkori agitálandók „érthessenek a szóból”. Azért hangsúlyozom ezt ilyen sarkosan, mert a Minisztertanács, a SZOT Elnökség és a KISZ kb intéző bizottság 1038-as számú határozata a szocialista munkaversenyről tisztító folyamatot indított el ezen a téren. Gondolom, minden vállalatnál, intézménynél kellő példányszámban készültek el ezek a kis füzetecskék s így minden brigádnak jutott belőle. Kedvcsinálónak tallózok keveset az általam olvasott piros füzetecskéből. , Első helyen a verseny jelentőségét, rangját növelő új fórum, a szocialista brigádvezetők döntési joggal felruházott tanácskozásának életre hívását említeném. Végigültem magam is egyet, ahol ott helyben döntöttek a brigádok első emberei, hogy melyik kollektíva milyen cím viselésére jogosult ebben az esztendőben. Hát nem sikerült valami fényesen... Ez azonban még csak nem is kérdőjelezheti meg a fórum életrevalóságát. Az történt ugyanis, hogy a versenybizottság által korábban postázott értékelések szűkszavúsága belefojtotta a szót a nagyrahivatott gyülekezetbe. így aztán legfeljebb ki-ki a saját pátriája érdekében protestált, ha nem értett egyet az előterjesztéssel. Arra nemigen volt példa, hogy bárki is szót kért volna egy másik, akár a közvetlen szomszédságában dolgozó brigád érdekében- És nem azért, mert mindenki csak a saját érdekeit sujkolta — közösségi mozgalom ez a javából! — hanem mert a szinte zsargon tömörségű előterjesztés alapján érdemben nem lehetett megítélni egy másik közösség minősítését. Bizonyos mértékben azért is, mert a versenybizottságok jtt-ott kifejezetten sértésnek fogták fel, ha nem szavazták meg azonnal az előterjesztésüket. Holott a döntési jogot éppen a kollektív bölcsesség gyakorlása, s nem utolsósorban, a demokrácia kiszélesítésének jegyében adták a szocialista brigádvezetők kezébe. Sebezhető pontja valamennyi munkaverseny-szabályzat- nak, hogy a Vállalat kiváló brigádja címet gyáregységenként csak az aranykoszorús közösségek 5 százaléka nyerheti el. Jól tudom, hogy ezzel a brigádkitüntetések rangját akarják megóvni, ám — s ez csaknem minden fórumon elhangzott — attól még nem devalválódik a cím, ha viselésére többen jogosultak. Könnyű azt mondani, hogy ki kell választani a jók közül a legjobbat — bizonyos magasságban azonban már szinte lehetetlen a sorrend megállapítása. Márpedig „a holtversenyt” el kell dönteni, ha a „célfotó” kettő, vagy több győztest rögzített, akkor is.-. Szerencsére a versenyszabályzat nem szentírás, mostani megújulása is ezt igazolja, így valószínűsíthető, hogy idővel több szocialista közösség juthat fel a csúcsra. S ha már itt tartok, hát felemlítem legnagyobb hiányérzetemet, amit azon a bizonyos tanácskozáson jegyzetfüzetemben rögzítettem. Azt tudniillik, hogy jó néhány közösség messze elmarad vállalt fokozatától, méghozzá úgy, hogy jóformán egyetlen vállalását sem teljesíti maradéktalanul. A lemaradásnak nyilván számos objektív oka van, ez azonban nem mentesíti a munkaverseny-demokrácia új fórumát attól, hogy feltárja az igazi okokat, s ha nem talál mentséget, hát fossza meg „a formán kívüli brigádot” szocialista címétől. Merthogy ennek a testületnek erre is van lehetősége. Az éremnek ez az oldala semmivel sem elhanyagolhatóbb, mint a több kiváló cím odaítéléséért vívott nagyon is indokolt harc. Kertész Péter Szarvas Béla gépmester 1975-ben végzett Békéscsabán a nyomdaipari szakközépiskolában társadalmi ösztöndíjasként, az üzem dolgozóinak 23-24 esztendős átlagéletkorát ő is erősiti. Olajozott nyomtatványgyártás Fenyvesi László gépmester ugyancsak Békéscsabán tanult. A korszerű berendezéseket a fiatalok jól kezelik. Az idén 60 millió forint értékben készülnek itt nyomtatványok, melyek nagy részét, 65-70 százalékát a Nyomtatványellátó Vállalat értékesíti. A Pásztón készülő, évi mintegy 2100 tonna termék, egyre nagyobb hírnevet szerez a vállalatnak, melyben főleg a fiataloknak van kiemelkedő szerepük. Szakmai tapasztalataik bővítésével termelési eredményeik is még tovább nőnek majd. Kulcsár József képbeszómolója NÓGRÁD — 1978. augusztus 26., szombat 3 *
