Nógrád. 1978. augusztus (34. évfolyam. 179-205. szám)

1978-08-03 / 181. szám

A «algótariáni nemzetközi muvésztelep vendégei Bálványos Huba A Lampart Zománcipari Művek salgótarjáni gyára nagy ebédlőjében ülünk Bál­ványos Huba grafikusművész­szel. A szomszédos forró leve­gőjű konyhában ezerkétszáz személy részére készül az ebéd, és az üvegfalon át látszik, hogy bécsi szeletet sütnek. Bál­ványos Huba az előbb nyitot­ta meg itt a budapesti Jókai klub amatőr képzőművészkö­rének kamaratárlatát. A Kör, amelyett ő hozott létre, mű­vésztelepét már a második nyá­ron ebben az üzemben rende­zi meg, de azelőtt is ipari környezetben töltöttek el egy­két hetet nyaraikból, tgy Nagybátonyban, Oroszlány­ban, Ózdon, Budapesten a Ganz MÁVAG-ban. Jövőre újra Salgótarjánba jönnek. Hét elején ugyancsak Bál­ványos Huba nyitotta meg a nyolcadik salgótarjáni szabad­téri szoborkiállítást a főtéri park meghitt szögletében, ö pedig most a nemzetközi mű­vésztelep vendége, de Salgó­tarjánban már nem vendég. Először főiskolásként járt itt 1959-ben, az akkor Raszler Károly vezette művésztelepen, az acélgyárba jártak rajzolni. Lóránt Jánossal közösen 1963-ban rendeztek kiállítást Nagybátonyban, ahol 1964- ben már említett képzőmű­vészkörének első telepét is vezette. Negyedévet töltött munkával szintén az acélgyár­ban 1965 őszén, itt készülj műveiből a következő évben tárlatot rendezett a Kohász Művelődési Központban. A salgótarjáni tavaszi tárlato­kon rendszeresen szerepel, kétszer díjat is kapott. Nem folytatjuk a sort, bizonyítandó, hogy Nógrádban otthon érzi magát. Különösen a gyárak­ban. — Egy várossal még csak meg lehet szakítani a kapcso­latot, emberekkel nem — mondja. — Salgótarjánban pedig sok embert ismerek és kedvelek, az itt élő képzőmű­vészek és a gyári munkások között egyaránt vannak bará­taim. Mit jelent számára a gyár, az üzem, az ipari környezet? — Hosszabb idő óta termelő közösségekben töltök hosz- szabb-rövidebb időt. Eddig az acélgyárban dolgoztam a leg­hosszabb ideig. Ilyenkor fel­frissítem rajzolnivalóimat, a világgal való kapcsolatomat. A gyárakban sűrű az élet, s úgy érzem, időnként szüksé­gem van a benne való merit- kezésre munkám folytatásá­hoz. Véleményem szerint, bár­mennyire folyamatos és tisz­tességes a szakmai munka, beállhat a kiüresedés, s ilyen­kor újra fel kell töltődni. Ezt adja meg nekem a gyár, s a benne munkálkodó emberek­kel való kapcsolat. Bálványos Huba 1938-ban született Budapesten. A kép­zőművészeti főiskolán 1962- ben végzett, mesterei Pap Gyula, Szőnyi István és Ék Sándor voltak. Eddig mintegy tucat egyéni tárlata volt, sze­repel a külföldi magyar Kép­zőművészeti bemutatókon is. A firenzei grafikai biennálén 1970-ben aranyérmet kapott. Egy éve a budapesti tanárkén- ző főiskola művészeti nevelési tanszékének docense. A Ma­gyar Képző- és Iparművészek Szövetsége képgrafikus szak­osztályának titkára. Mit csinál Salgótarjánban? — Csak tusrajzokat csiná­lok, részben üzemi tematiká­val. Másrészt, egy éve nagy munkám volt Győrben, ahol egy grillbárban 2x5 méteres fametszet technikájú pannót készítettem, így kizökkentem a rajzolásból, rengeteg rajzolni- való gyűlt fel bennem, és most lázas behozhatnékom van. Legkedveltebb műfaja a li­tográfia. — Igen. Szerintem a litográ­fiának van legkevésbé kiszol­gáltatva az ember munka közben. Mert hiszen minden mű ismerkedés a világgal, s ez a folyamat a litográfiában a legzökkenőmentesebb. Szakosztályi titkárként a Magyar Nemzeti Galériában 1979 januárjában megrende­zendő nagy grafikai kiállítás előkészítésén dolgozik, amely­re ő is készül. Egyéni tárlatot rendez augusztus végén Vá­cott, októberben pedig Buda­pesten. Tóth Elemér Világhírű művésznők A bolgár művészek közül az utóbbi tíz évben különö­sen kitűntek, nemzetközi hírnévre tettek szert az éne­kesek, nem utolsósorban az énekesnők, Raina Kabaivansz- ka például, Milánó, Párizs, London, Moszkva, New York, Tokió, Buenos Aires opera­látogató közönsége előtt arat megérdemelt sikereket. A szófiai születésű művésznő ma is rendes tagja a milánói Scalanak. Honfitársnője, Mar­garita Lilova a bécsi Staa- tsoperben ugyanolyan ismert, ünnepelt, mint a berlini ope­raházban. Ez utóbbinak a nagydíját érdemelte ki leg­utóbb Azucena-alakításával. Az „operacsillagok” mellett mások is gyarapítják a nem­zetközi művészeti éíet bolgár hírességeinek a táborát, így Sztojka Milánóvá hegedűmű­vésznő, aki a hegedűművészek egyik londoni versenyén az el­ső helyen végzett. Bach Brandenburgi versenyét a stuttgarti kamarazenekar és az 6 közreműködésével vette le­mezre a híres Decca gyár. 1976-ban az év legjobb hang­lemezének minősítették azt a felvételt, amelyen a fiatal bolgár művésznő Prokofjev hegedűversenyét szólaltatta meg. A filmrendezők között is megtaláljuk a bolgár művész­nők legjobbjait. Bunka Sel- jaszkova filmje nyert díjat nemzetközi seregszemléken, többek között Moszkvában és a kolumbiai Cartagenában. Hasonló nemzetközi elisme­résben részesült a gyermek­filmjeiről ismert másik ren­dezőnő, Ivanka Grabcseva, aki­nek „Az arany pelajo” cí­mű filmje az UNESCO nagy­díját kapta. Más művészeti ágakban Is jeles képviselőkkel dicseked­hetnek a bolgár nők. Hogy csak egyet említsünk közü­lük. Virginia Popova építő­művész számos kiváló ter­vét valósítják meg messze az országhatárokon túl is. A nigériai nemzeti sportcsar­nok, az NDK-beli Halle vá­rosközpontjának a terve az ő munkája. Napjainkban a bol­gár építőművészet fiatal női alkotóinak egész sora dol­gozik a fejlődő országokban, többek között Tunéziában, Al­gériában, Líbiában. Mai tévéajáu latunk 18.30: Könnyűszerkezet — nehézségekkel. Kopeczky Lajos műsorveze­tő-szerkesztő a profilgazda székesfehérvári vállalatnál ke­reste a választ arra a kérdés­re, hogy miért hasznos a nép­gazdaságnak a könnyűszerke­zetes építés, hiszen közel húsz százalékkal drágább, mint a hagyományos építkezési eljá­rás. A válasz a bemutatott egyik könnyűszerkezetes építé­si mód, a CLASP érveit hasz­nálja fel. Mint mindegyik rendszer, ez is többféle ipa­ri kapacitást használ fel egy­ségesen. Ott, ahol már szűk az építőipari kapacitás, ahol az építőipar a lakások építésé­vel van elfoglalva, a szociális létesítmények, kommunális be­ruházások megvalósításához egyedüli lehetséges mód a könnyűszerkezetes építés. A film, a múlt felidézésével arra is választ keres, hogyan ala­kult a könnyűszerkezetes épí­tés helyzete a nyolc évvel ez- zelőtt megjelent kormányhatá­rozat óta. Kürti András: CSODÁK A SZÍNHÁZBAN (1.) — „Én azt a nézetet val­lom, hogy nincs és nem is lehet olyan unalmas és szo­morú város, melyben az okos, képzett ember felesleges len­ne. Tegyük fel, hogy e kétség­telenül elmaradott és durva város százezer lakója közül csak hárman vannak olya­nok...” Férfias dallammal, meggyő­ző erővel száll a hajlékony, csiszolt bariton, folyamatosan árad a szó a Három nővér Versinyin alezredesének szá­jából. Csehov szavai, Koszto­lányi fordításában. És a hosszú asztal körül ülő társulati tagok növekvő ámulattal néznek össze, aztán szemük ismét a beszélőre ta­pad. Pedig a színésznép igazá­ból ritkán csodálkozik vala­min. Legföljebb színleli, meg­játssza. Kedvességből, együtt­érzésből vagy egyeszerűen a feltűnni vágyás okán. Mert a teátristának természetes köze­ge, életeleme és foglalkozási ártalma a csoda. Csodák közt él, estéről estére maga is cso­dákat művel. Megszokta, többnyire föl sem veszi a csip-csupp természetfölötti je­lenségeket, kisebb-nagyobb varázslatokat. De most másfajta csodát lát, hall. Nem estit, közönség előt­tit, a színpadon, festett vász­nak, falemezek, kosztümös alakok között, szuffiták, ref­lektorok sokkoló fényözöné­ben, hanem fényes nappal, utcai ruhában üldögélő kol­légák között, egy józan, rideg, jóformán bútorozatlan szín­házi próbateremben. — „ ... Később Önök után talán már hat olyan ember lesz, mint Önök, aztán tizen­kettő...” Mert most csak első olva­sópróba folyik, amolyan köze­lebbi ismerkedés a darabbal, illetve a darab fölelevenítése azok számára, akik játszották már, de régen. És tessék, Szó- rády, éppen Szórády máris fújja a szerepét! Az a Szórády, akinek köz­ismerten csapnivaló az emlé­kezőtehetsége. Az a Szórády, akinek memóriazavarai újab­ban már-már alig palástolha­tnak, akinek mozgó pótsúgó kell a díszletek közé, ha nagy a játék „szóródása” a színpa­don, akinek bakijain, kiha­gyásain, olykor kínos és süta rögtönzésein híznak baráti májak, akinek „leblokkolásai- tól” retteg rendező és pálya­társ, akinek egyszer-kétszer már a függönyt is majdnem rá kellett engedni, úgy kiröp­pent agyából a szöveg... — „Két-három évszázad múltán az élet bámulatosan szép lesz a földön. Az ember­nek ilyen életre van szüksége 4> NÓGRÁD - 1978. augusztus 3., csütörtök j Tanulók az üze I I ben A keresetből farmer lesz tatjuk őket, vállalati munka­rendben, 5 forint ötventől 6 forint ötvenig terjedő órabé­rért. De látogassuk meg őket! Hol „szívódnak fel”? A GYGO lakatosműhelyében itt is, ott is láthatunk fiatal ar­cokat, forgácsoló- és lakatos­szakmát tanuló gépiparisokat. Szutor Imre művezető dicsé­rettel szól a fiatalokról. — Az előző csoportban har­madikosok voltak — megfi­gyelhettem köztük három iga­zán kitűnő munkaerőt (meg is kapták a jelest a minősítő la­pon. ..) Gondoltam is rá, mi­lyen jó lenne, ha ők és a hoz­zájuk hasonlóak visszajönné­nek ide dolgozni — hiszen a mai gépeink magas képzettsé­get, szakmai intelligenciát igényelnek. A gyakorlat? A szakközépiskolások nem jönnek vissza érettségi után az üzem­be. De vajon hol „szívódnak fel”? Nem megy mindenki to­vábbtanulni. .. Szóval, az em­ber örül, hogy sok ügyes ke­zű fiatalt lát és emellett szo- morkodik, hogy sokan bizony otthagyják a szakmát. Pedig többségük szívesen dolgozik itt. Ezt mondta Szent- andrássy László is, aki Kiste- renyéről jár be a háromnegyed ötös vonattal. Talán észre sem veszik: tan­év van vagy vakáció, hiszen csaknem folyamatosan van kö­rülöttük tanuló. Az egyhónapos szünetet a gyerekek szüleik nyári programjához, a táboro­zásokhoz, utazásokhoz igazít­va veszik ki — ezért sem ma­rad sokáig tanítvány nélkül egyik mester sem az SKÜ-ben. Nyáron is folyik a gyakorlati foglalkozás — a 220 szakmun­kástanuló közül 75-en tettek sikeres vizsgát, az alacsonyabb évfolyamúak és a néhány pót­vizsgára készülő, valamint az egyhónapos nyári gyakorlatot töltő háromszor harminc gép­ipari szakközépiskolás azonban szorgalmasan bejár. Van munka — van munkaíegyelem Szalai Sándor, az oktatási osztály vezetője kalauzol és tá­jékoztat. A kérdésre, hogy ilyenkor nyáron milyen a mun­kafegyelem a fiatalok körében, kissé elcsodálkozik. — Hasonló, mint év közben. Mindenki tudja, mennyire be­folyásolja a teljesítményt a terhelés, a munkaszervezés. Ha van munka — és ezt biztosít­juk a tanulóknak — nincs gond a fegyelemmel. Ehhez hozzájárul az emberséges, kö­vetkezetes számonkérés. A nyári munkát is minősítenünk kell (ez lesz az első jegy ősz­szel. ..) — a gyerekek igyekez­nek helytállni. Egyébként a foglalkozás csaknem ugyan­olyan, mint az évközi, ugyan­abban a gyakorlati környezet­Leendő munkahelyén ben vannak. Csak a másod­évet végzetteknél van válto­zás: már nem a tanműhelyben, hanem bent az üzemben gya­korolnak, szakmunkások mellé kerülnek. A gépipari szakkö­zépiskolából itt gyakoroló fia­talok első csoportja már vég­zett, a középső megy most Nyolc munkahelyen foglalkoz­(Fodor Tamás felvételei) — Július 10-től augusztus 5-ig tart a nyári gyakorlat. Én most melegalakító szerszámok készítésével foglalkozom az új kovácsüzem részére. Nem rossz meló — év közben csak az alapműveleteket tanulgat­tuk, reszeltünk, ez annál ko­molyabb feladat. De nem ne­héz mégsem, szívesen csiná­lom. Hogy a pénzből mi lesz? Farmert szeretnék venni.., és ha az addig nincs meg it­ten, meg kell sejtenünk, vár­nunk kell, álmodnunk kell róla, készülnünk kell rá. Ezért...” Megáll az ész! Szórády előtt becsukva fekszik az asztalon a szereppéldány! Nemcsak sa­ját szövegét ismeri, máris tud minden végszót is. Telje­sen kész Versinyint hoz az olvasópróbára! Ez már kihí­vás, valóságos provokáció! Hiszen Versinyinnek, a vá­rosba érkező új ütegparancs­noknak legalább kétszázöt­ven könyvsornyi a szerepe, sokkal terjedelmesebb, mint akár Tuzenbach báróé, akár a joviális katonaorvosé, Cse- butikiné, jóllehet azoknak sem éppen sajátja a tömör, lakonikus beszédmód. — „Gyakran azt gondolom: mi lenne, ha életünket' kez­dettől fogva újra élhetnénk? Mégpedig öntudatosan? Hogy­ha az egyik élet, melyet már átéltünk...” Hát igen, ez a Szórády a szemük láttára valósítja meg a cseh ovi álmot, tényleg új életet él, új, friss aggyal döb­benti meg a társulatot. Pedig azelőtt soha nem játszotta az ütegparancsnok nehéz szere­pét, pár nap alatt vághatta be úgy, hogy most hiba nél­kül recitálja. Szórády be tud­ta vágni Versinyint?! Azt a Versinyint, akit Tuzenbach így konferál be az első felvo­nás elején: „Nem ostoba, az bizonyos. Csak sokat beszél.” Versinyin valóban sokat beszél. Hosszú, néha megle­hetősen tekervényes, filozofi­kus, lírai és epikus monda­tokban fejezi ki okos vélemé­nyét a világról, a saját sor­sáról, az emberiségről. Amikor kitudódott a sze­reposztás, többen is kárör­vendve gondolták: ez a Ver­sinyin, ez majd megadja a kegyelemdöfést Szórádynak. Talán ezért is osztotta rá Galga, a főrendező, mert gyű­löli, és így akarja elveszejte- ni. Egy bőbeszédű figurát egy szereptanulási válságban ver­gődő színésznek! Már a pró­bákon nyilvánvalóvá kell vál­nia Szórády csődjének, men­nie kell, hogy még idejében egy másik Versinyin, ugorhas­son a helyébe. Ez fölér egy tapintatos nyugdíjazással. És erre Szórády — bocsá­nat az alantas kifejezésért, de hát ez érzékelteti híven az előállott szituációt — egysze­rűen pofára ejt mindenkit, igazgatóságot, főrendezőt, pá­lyatársakat — brillíroz a me­móriájával! (Folytatjuk) És aki visszajön... Meg sem kérdeztem, gon­dolt-e arra, hogy a szakközép- iskola elvégzése után ide is jöhetne dolgozni. Korai még ez a kérdés nála: most máso­dikos csak. A szakmunkástanu­lók között, egy ősztől harma­dikos fiúnál, Bozó Gyulánál ezt is firtattam. — Ügy gondolom, visszajö­vök ide. Jól érzem magam, megszoktam és megszerettem a gépeket. Eddig tanműhelyben voltunk, itt bent korszerűbbek a gépek ez legalábbis, amin most dolgozom. Két bátyám is az SKÜ dolgozója. Igaz, hogy Zabarról kell bejárnom — de járnak mások is. Szerény szavú fiatalember, vagy csak a gépek zaja zavar­ja a beszélgetésben, nem tu­dom. Végül azért megtudtuk róla, hogy a Szakma Kiváló Tanulója versenyen második helyezést ért el az esztergályo­sok között, hogy a második év már jobban, jóra sikerült és két hetet ennek jutalmaként Kiliántelepen töltött. Így a gyakorlattal töltött hetek el­lenére is pihenten várja az őszt, az utolsó tanulóévet. Ak­kor már itt a műhelyben, a leendő munkatársak körében tanulja a mesterséget G. Kiss Magdolna 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom