Nógrád. 1978. július (34. évfolyam. 153-178. szám)

1978-07-12 / 162. szám

Formatervezés Húsz évvel ezelőtt készült filmet láttam a napokban. Nemcsak az egykori poénok keltet­tek derültséget a nézőtéren, legalább ilyen jól szórakoztunk a korabeli tárgyakon: a tv- készülék ormótlan alakján, a dobozszerű villamoson, a Pobeda-taxikon. Csupán két évtized telt el, a fejlődés a termékek külső megjelenésében is érzékelhető. Az ipari termékek világába is betört vol­na a divat? Nem a divat, hanem a divatot is alakító ipari formatervezés. Ma már nem elég, ha egy termék jó. A vevő esetleg — éppen a külső megjelenés alapján — a kevésbé jót részesíti előnyben. Egyre több országban és vállalatnál ismer­ték fel az ipari formatervezés — eredeti ne­vén: industrial design — jelentőségét, egyre több termék lett „ipari formatervezett”. Az ipari formatervezés még alakuló, fej­lődő szakma: nem mérnöki és nem művészi tevékenység, bár egyszerre igényéi technikai ismereteket és esztétikai formálókészséget. Kialakulását a fejlett ipari országokban az ipar nagyarányú fejlődése követelte meg, el­sősorban azért, hogy a termékek az igényes külső piacokon is állják a versenyt. Míg Franciaországban például már 1911-ben meg­alakult a formatervezők szövetsége, nálunk nem tekinthet vissza ilyen nagy múltra ez a szakma. Bár a szocialista országok közül ha­zánkban alakult meg először az Iparművésze­ti Tanács, az Ipari Formatervezési Tanács létrehozásáról csak 1975-ben született hatá­rozat. Egyúttal intézkedtek arról is, hogy a formatervezés ne szoruljon a vállalati gaz­dálkodás perifériájára: a műszaki-fejlesztési és kereskedelempolitikai elképzelések része legyen. Az utóbbi években jelentős változások mentek végbe ezen a téren, mégis, sok he­lyütt még mindig felesleges nyűgnek, ár­drágító tényezőnek tekintik az ipari forma- tervezést. Nem mindenhol valósul meg a formatervezők és a műszaki fejlesztéssel fog­lalkozók együttműködése, a tervező gyakran kap ötletszerű, egyedi megbízásokat, s csak ritkán van lehetősége, hogy hosszabb távra szóló terméksorozatokkal dolgozzon. Persze, lehet sorolni a jó példákat is; a Videoton, az Ikarus, a Medicor már jó néhány éve „forma- tervezett” termékeket gyárt és talán nem véletlen, hogy éppen ezek a vállalatok az igényes exportpiacokon is jól szerepelnek. Mindez persze nem csupán a formatervezés eredménye, hiszen nem csodaszerről van szó, ami pótolná a minőséget és a korszerűséget. Ma még nehéz számokkal kifejezni, hogy a vállalatnak mennyit hoz a konyhájára az ipa­ri formatervezés; hogy a piaci versenyképes­ség növekedésének mekkora hányada vezet­hető vissza egy-egy termék küllemére. S emellett a formatervezésnek gazdaságossági korlátái is vannak: azt elfogadhatjuk, hogy a vevő hajlandó megfizetni a szebb, kelleme­sebb árut, de nem mindegy, hogy hol az a határ, amennyit még hajlandó fizetni a szép formáért. A kételyek és nehézségek ellenére az ipari formatervezés csatát nyert. Környezetünk minden darabját formatervezik. Az autó­busztól a hamutartóig, a hűtőgéptől az esz­tergapadig a legkülönfélébb termékek for­matervezők elképzelései alapján készülnek — ízlésükkel nemcsak a mi ízlésünket, kör­nyezetünket és hangulatunkat, de munkaked­vünket is meghatározhatják. A formatervezés műszaki és esztétikai ér­zéket egyaránt igényel. Ez a kettősség nyil­vánul meg a formatervezők „hovatartozása” körüli vitákban is. Egyesek szerint mivel a formatervezésben a művészi tevékenység do­minál, azt pedig nem lehet vállalati kerete­ken belül gyakorolni, a formatervező legyen szabadfoglalkozású és alkalmanként bízzák meg egy-egy termék formájának megtervezé­sével. A másik nézet szerint jobb, ha a for­matervező a gyár alkalmazottja, így nem­csak a külső, de a funkcionális változtatások­ba is bele tud szólni. Idáig főként az ipari formatervezés gazda­sági előnyeiről szóltunk: a termékek növekvő versenyképességéről, a forma és a funkció vi­szonyáról. Van azonban a dolognak egy má­sik — talán nem kevésbé fontos — oldala is. A formatervezett tárgyak a használat és a megszokás során nemzedékek ízléskultúráját alakítják és befolyásolják. Az egyik legismer­tebb formatervező szakember, Braun-Feldweg erről így ír: „Végül is környezetünk minden­fajta javításának az a végső célja, hogy a tárgyak segítségével magárak az embernek adjunk formát”. F. S. P. Egy szem búza, két szem búza ' VANNAK JÓL IDŐZÍ­TETT tanácskozások. Ilyen volt a napokban Palotáson megtartott találkozó, amely­nek középpontjában a bú­zatermesztés állt. Ilyenkor búzáról beszélgetni fél na­pon át, amikor annyi a táb­lákban, mint víz a tenger­ben? Ügy tűnik: a mezőgaz­dasági szakemberek sosem unják e fontos növényről az eszmecserét, mindig akad valami új dolog. A mostani tapasztalatcse­re egy hagyomány folytatá­sa. A termelőszövetkezetek területi szövetsége bábásko­dása mellett évente megren­dezik. A búza az ország ve­tésterületének 26—28 szá­zalékát foglalja el, alap­anyagul szolgál a kenyér­nek, a takarmánybúzák, az állattenyésztés fejlesztésé­nek fontos kellékei, s a bú­za az exportra kerülő ter­mékek között szerepel. Nóg- rádban 31—32 százalékát foglalja el a szántónak a legfőbb növény, az ágazat árbevételének egyharmadát adja. A búzatermesztés roha­mos fejlődését jellemzi, hogy az eltelt másfél évti­zed alatt szinte megduplá­zódtak a hozamok. A me­gye közös gazdaságai is igyekeztek lépést tartani, hiszen 1974-ben a búza át­lagtermését figyelembe vé­ve a megyék közötti sor­rendben Nógrád az előkelő negyedik helyen volt. Igaz, ezt a babérokon való pihe­nés követte, hiszen tavaly már a tizenhetedik helyre „csúsztunk” vissza. Egyebek között ezt is ele­mezte Cseh Adolf, a TE- SZÖV titkára a palotáéi tanácskozáson. A visszaesés okai nem objektív körül­ményekben keresendők. Felszámolásra vár a hoza­mokban megmutatkozó in­dokolatlan különbség az üzemek között, de arra is akad példa, hogy egymás mellett fekvő táblákban, azonos fajta mellett nyolc­tíz mázsás a termésben a különbség. A búzatermész- tés fejlődésének másik fel­tétele — s ez nem nógrádi specialitás — a gondosan végzett munka. Az egyik termelőszövetkezet elnöke lakonikus tömörséggel je­gyezte meg a jelenlevők helyeslése közepette: „Ideje megtanulni szántani”. Per­sze ehhez a munkafegyelem, a technológiai követelmé­nyek betartásának foko­zása mellett korszerű esz­közökre is szükség van. Ez­zel többnyire rendelkeznek már a megye termelőszö­vetkezetei, állami gazdasá­gai. Viszont a hozamokat növelő . műtrágyákkal nem mindig. Ennek oka részben a szűkös anyagi helyzet, másrészt a szemlélet. NEM ELHANYAGOL­HATÓ tényező az üzem- és munkaszervezés, a szakirá­nyítás helyzete sem. Örven­detes, hogy az utóbbi a bú­zatermesztés fejlődését ke­vésbé akadályozza. Gát vi­szont a vetőmag-felhaszná­lás. A magasabb hozamok­hoz új fajták kellenek s a minőségük sem közömbös. A vetőmag-felújítás nem za­vartalan, s ebben nem csu­pán a termelőszövetkezetek szakemberei a hibásak, ha­nem a vetőmagtermeltető- és -értékesítő vállalat is lu­das némileg, mint erről a termelők nyilatkoztak, mert nem mindig azt kapják, amit kérnek. Egyébként, hogy milyen vetőmagot használjanak, erre nincs re­cept. Egymás mellett fek­vő. üzemek mezőgazdászai másra esküdöznek. A ter­melési rendszerekben vi­szont már egyaránt nagy lehetőséget látnak, egyre növekszik népszerűségük. Már külön kísérleteznek a hegyvidéki termesztéssel, amit az érdeklődők Ede- lényben szemlélhetnek meg. Az új fajtáról saját sze­mükkel Palotáson is meg­győződhettek. A kísérleti parcellákban a Rána—1, Ri- voli, Vatines, az Mv—4-es, s a többiek kínáltatták ma­gukat a szakembereknek. A holnap fajtái nagy érdeklő­dést váltottak ki, bár né­melyikből még csak „egy szem búza, két szem bú­za” akadt. A MEZŐGAZDASÁG MÁR ilyen. Még le sem aratták az idei termést, de már a következő nyarak­ra gondolnak. S ezt a pa- lotási eszmecsere jól segí­tette. Sz. Gy. \lit (akar a határozóit igen? A tőkésexport lehetőségei és kérdőjelei a kábelgyárban Míg 1977-ben az éves ex­porttermelésből (496 millió 704 ezer forint) 414 millió 213 forintot képviselt a tő­késexport, addig az éves tervezett 585 millió 600 ezer forint exportból 443 millió forintot ér a tőkéseknek szánt exportképes áruk meny- nyisége! Lászólag nem nagy az emelkedés, ennek ellenére az első fél évben az időará­nyos részt csupán 37 száza­lékra teljesítették a Magyar Kábel Művek balassagyar­mati gyárában. Az elmaradás alapvető okát abban jelöl­ték meg, hogy a tőkésmeg­rendelők kívánságaikat a második fél évre összponto­sították. A két rossz közül önként adódik a kérdés: a tőkésexport csaknem kéthar­mad részét ilyen rövid idő alatt képesek-e teljesíteni a balassagyarmati gyár dolgo­zói. — Igen — állítja határo­zottan Géczi Imre, a gyár igazgatója. — A második fél évre összeállt a tőkésmeg­rendelések menetrendje, az­az, a terv teljesítéséhez biz­tosítva van a rendelésállo­mány. Kapacitásgondunk sem lesz, mert a hazai meg­rendelőkkel egyeztetve, a kieső kapacitás mérséklése érdekében az első fél évben gyártottuk azokat a termé­keket, amelyek a második félévi programunkban szere­peltek. Ugyanígy cseleked­tünk a kínai megrendelésre készült 400 tonna áruval, amit egész évben folyamato­san kellett volna előállítani. Az említett megoldások vi­szont kedvezőtlenül, alakítot­ták a késztermékkészlet-állo­mányunkat, de a két rossz közül — jelentős kapacitás­kihasználatlanság, vagy bün­tetőkamat-fizetés— a kevés­bé rosszat a másodikat válasz­tottuk- Nem beszélve arról, hogy a kapacitáskihaszná­latlanság igen kedvezőtlenül alakította volna az erősödő munka- és technológiai fe­gyelmet. Megvan-e a reális alapja a határozottan kimondott igen­nek? — A minőség nem akadá­lyozza a tőkéskívánságok időbeni teljesítését. Ezt szol­gálta az az előírás, amely szerint minden exportot elő­állító dolgozónak technológiai vizsgát kellett tenni. Aki nem felelt meg a követelmények­nek, az nem kapott fizetés- emelést — veszi vissza a szót az igazgató, majd a kö­vetkezőket mondja: — Meg­szigorítottuk az ellenőrzés egész folyamatát. Olyan bi­zonylati rendszert dolgoztunk ki, amelyből egyértelműen kiderült, hogy melyik dolgo­zó, melyik munkafolyamat­ban, milyen minőségű mun­kát végzett. Ehhez igazítottuk a bérezést is. Nemrég az egyik exportszállítmánynál a belső ellenőrzés észrevette az egyik dolgozó mulasztását. Fegyelmi büntetésként 6 hó­napra egy forinttal csökken­tettük az órabérét. Abból in­dultunk ki, hogy az káro­sodjék, aki hanyagul dolgo­zik, ne pedig az a 150, aki becsülettel ellátja a munká­ját. Sajnos, egyesek a rend­szeres felvilágosító, nevelő munka ellenére máig sem értették meg, hogy a teljes fizetés csak a kifogástalan munkáért jár. A tőkéspiaco­kon pedig az a gyár érvénye­sül, annak van létjogosultsá­ga, amelyik kiváló minőségét ad, határidőre szállít. E fontos elv megvalósítá­sát szolgálja a többi között az az intézkedés is, mely szerint az üzem- és mű­vezető, a szakszervezeti és pártbizalmival egyetértésben különjutalmat is adhat an­nak a dolgozónak, aki kiváló­an végzi munkáját. Újfajta epiimíiködés Mivel a hazai alapanyag- gyártó vállalatok szerződéses szállítási fegyelme igen meg­bízhatatlan, az előbbiek el­lensúlyozására újfajta együttműködést alakítottak ki a tőkéscégekkel, illetve alakítanak ki. — A második fél évben 6 millió dollár értékű árut kül­dünk egy osztrák cégnek. Eb­ben az üzletben új dolog, hogy a partnercég adja az acélhuzalt, mi sodorjuk rá az alumínium huzalt, s készáru­ként szállítjuk a kívánt hely­re — magyarázza az igazga­tó. Az üzleti kapcsolatok má­sik formáját az olaszokkal va­lósítják meg. Mivel a Ma­gyar Kábel Művek elnyerte egy jordán cég megbízását komplex hálózat kiépítésére, a művek vezetői úgy döntöt­tek, hogy a teljes komplex hálózat kiépítéséhez a válla­lat adja a kábeleket, az olaszok —, amelyek ko­rábban már üzleti kapcso­latban álltak a gyárral — az oszlopokat, a villamossági tröszt pedig elvégzi a szere­lési munkálatokat. Az olasz cég úgy került eb­be az üzletbe, hogy vállalta: amennyiben ő jut ilyen meg­bízatáshoz, akkor hazánkból rendeli a hálózat kiépítésé­hez szükséges kábeleket. A lehetőség után önként kínálkoznak azok a kérdője­lek, amelyek zavarhatják az elképzelések maradéktalan megvalósítását. Ide sorolhat­juk az alapanyag-ellátást. Ha olyan lesz, mint az első fél évben — rendszertelen, minő­ségileg kifogásolható —, ak­kor a gyár dolgozóinak erő­feszítései csak részben hozzák meg a kívánt sikert. Mivel az alapanyaggyártók képtelé­nek vasúton eleget tenni szerződéses kötelezettségeik­nek, ezért a gyár vezetői a rendelkezésükre álló teher- gépkocsi-állománv egy részét az alapanyag-szállításhoz irá­nyították. Az alapanyaggyártók által teremtett helyzet a kívülál­lók számára olyan benyomást tesz, mintha itt igen ala­csony színvonalú lenne az üzem- és munkaszervezés. — Pedig köztudott, hogy levegőből nem lehet export­képes árut előállítani. Ráadá­sul nálunk nagyarányú gépi rekonstrukció is folyik, amit úgy kell lebonyolítanunk, hogy közben a jelenlegi ter­melés ne csökkenjen, hanem növekedjék, s felkészüljünk a minden tekintetben megnöve­kedett újabb feladatokra — mondja az igazgató. A jogos ha A tények azt bizonyítják, hogy a gyár dolgozói nincse­nek irigylésre méltó helyzet­ben. Mégis azt vallják: a rájuk rótt 13 millió dollár értékű tökésexport teljesh tik, ha az alapanyaggyártók is így akarják. V. K. Félidő a nehézipar szociálpolitikai terveinek teljesítésében A dolgozók lakásépítkezése­inek támogatását tekintették legfontosabb szociálpolitikai feladatuknak a nehézipari ágazat .vállalatai — állapítot­ta meg az a felmérés, amely­ben a tárca vezetői, az ötéves szociálpolitikai tervek időará­nyos teljesítését vizsgálták. A vállalatok részesedési alap­jukból ebben az időszakban kétszer annyi vissza nem té­rítendő támogatással járultak hozzá a dolgozóik lakásgond­jainak enyhítéséhez, mint amennyit a tervekben előirá­nyoztak. A vállalati lakásépí­tési alapból viszont a terve­zettnél valamivel kevesebbet kölcsönöztek a dolgozóknak, de ebből a forrásból a fel­használtnak többszörösével segíthették volna őket, ha lett volna elegendő építési telek, kivitelezési kapacitás. Az öt­éves tervidőszak első két évé­ben a nehézipari tárca 5342 dolgozóját segítették lakás­gondjaik megoldásában. A tárca vállalatai az öt­éves tervidőszak első évében, több mint ötmilliárd forin­tot költöttek szociálpolitikai célokra, tavaly csaknem hat* milliárdot, a bérköltség 41,6 százalékát. Az idén már a hatmilliárdot is meghaladják ezek a kiadások amelyeknek egy részét a termelési költ­ségből. s a többit a jóléti, kulturális és a fejlesztési alap­ból fedezik. Jóléti alapjuknak átlagosan 43 százalékát hasz­nálták fel étkeztetésre. Ta­valy az előző évihez viszo­nyítva, mintegy 6 ezerrel bő­vítették a munkahelyi étkez­tetéssel ellátottak számát. Mikor lesz meleg víz? A NÓGRÁD-ban már hírt adtunk róla, hogy a Sah gótarjáni Ingatlankezelő Vállalat távfűtési üzemének szak­emberei ezekben a napokban végzik a nyári karbantartá­si munkát. Megkérdeztük Keresztes Imrét. a távfűtési üzem vezetőjét, hol tartanak a tennivalókban? Az üzem­vezető elmondotta, hogy a karbantartás a terveknek megfelelően halad. A távfűtés dolgozói mindent megtesz­nek, hogy időben végezzenek. A becsületesen végzett munkát jelzi, hogy Salgótarjánban szombaton, de legké­sőbb vasárnap, meleg víz folyik a csapokból. (Kulcsár József felvétele) NÓGRÁD - 1978. július 12., szerda 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom