Nógrád. 1978. július (34. évfolyam. 153-178. szám)
1978-07-05 / 156. szám
Eltűnőben oz antennaerdő Országos program készül központi antennarendszerek széles körit alkalmazására: eszerint az épülő lakótepeken és a rekonstrukció során felújított épületeknél áttérnek az antennaerdő helyett egyetlen, jó vételi lehetőséget biztosító úgynevezett nagykő- »ősségi rendszerre. A lakótelepeken néhány éve áttértek áz egy lépcsőház — egy antenna alkalmazására, ezt továbbfejlesztve, már egy háztömb kapott egy közös antennát, amelyről a lakásokba a leágazásokon keresztül jutott a kép a tv-készü- lékbe. Most még nagyobb, t épülettömböt ellátó nagyközösségi rendszerek felszerelésére készült t'el a GELKA, néhány lakótelepen már működnek is ilyen antenna- rendszerek. Nyíregyházán a Jósa- városban háromezer lakás tv-ke- szüléke kapcsolódik egyetlen, a legmagasabb épület tetején elhelyezett központi antennához, s itt a hazai két műsor mellett a szovjet és a román adást is vehetik a tv-nézők. Ehhez hasonló a Zalaegerszegen felszerelt, szintén háromezer lakás közös központi antennája, és Budapesten az épülő józsefvárosi lakótelepen is már ezer lakás tv-készüléke kapja a műsort központi antennán. Az építés előrehaladtával, föld alatti kábeleken még több készül csatlakozhat ehhez a központi antennarendszerhez. Az ÉVM az IKV-val és más vá1- lalatokkal együttműködve, most közös program kidolgozását tervezi, hogy a következő évek sor- tatarozásai nyomán, illetve egyes épületek rekonstrukciójánál hogyan lehetne gazdaságosan, egyetlen antennához csatlakoztatni a tv.-készülékeket. A technológiai rendszer kidolgozása után széles körben alkalmazzák régebbi há zaknál is a központi antennát. Ki mit csinál ? Jó eredményeket érnek el a tejtermelésben a berceli Vörös Csillag Termelőszövetkezet galgagutai szakosított szarvasmarhatelepén. Az idei esztendő első öt hónapjában az egy tehénre jutó tejhozam 1484 liter volt. A kép a szarvasmarhatelep üszőnevelőjében készült. (báb)— Sora van mindennek, mint a derelyeevésnek — tartja a népi szólás. Manapság kivált a munka- és üzemszervezők stárzsálnak afölött, hogy a termelésben mihamarább kialakuljon a különfajta munkák lehető legkedvezőbb „sora”. Tevékenységük igen fontos: a folyamatok kellő összhangja nélkül tétlenkednének a gépek, veszendőbe menne a munkaidő egy része, lanyhulna a munkafegyelem. Milyennek ítéli meg a gyárban a mostani szervezettségi fokot? — kérdeztük Bulyovsz- .ky Dezsőt, a salgótarjáni síküveggyár szervezési osztályának vezető helyettesét. Hét év kevés — Ügy látom, a gyakorlat még nagyon elmarad az elmélettől — válaszolta a fiatalember. — A szervezésre vonatkozó párthatározat most hetedik éves. Ez az idő kevés volt ahhoz, hogy a módszerek adta lehetőségekkel a gyár teljes mértékben élni tudjon. Mint megtudtuk, az osztály jelenlegi legfontosabb feladata az új beruházással készült üzemek munkafolyamatainak megszervezése. E munka sajátossága az, hogy egy már működő rendszerbe kell, az új eljárásokat beépíteni:' a ragasztott biztonsági üveg gyártását és — a csipeszeit edzés mellett — a vízszintes edzést. Egy-egy feladathoz úgy látnak hozzá, hogy megismerik a majdani gépek képességeit, ezeket ismertetik a régebbi üzem dolgozóival, s javaslatokat kérnek a szervezésre. A tanácsokat figyelembe véve dolgozza ki az osztály a saját variánsait. Ha nem áll rendelkezésre gyáron belüli tapasztalat, egyéb gyárakhoz fordulnak tippekért. A legújabban elkészült munkájuk — a mattírozóüzem szervezése — 6aját tapasztalatokkal régi dolgozók jó tanácsai alapján készült — igaz ugyan: rossz információk alapján (nem végzetes) baki csúszott a gépek elhelyezésébe. A szakember részletesen elmagyarázta, miképp készülnek a vezetési modellek, az elrendezési rajzok, hogyan szervezik meg az ügyvitelt. Az ismertetésből kiviláglott, hogy a szervezők aprólékos körültekintéssel, majdnem tudományos alapossággal dolgoznak. Vajon miért támad szakadék mégis az elmélet ée a gyakorlat között? Zsebén érezze! — Véleményem szerint nincs meg a kellő érdekeltség, ami az új módszerek gyakorlatba vitelére ösztönöz. Eddig inkább csak a műszaki gondokon volt a figyelem, a technológiára mintha nem jutott volna idő. Előfordult, hogy a tanulmányok csak tanulmányok maradtak, olvasatlanul fiókokban hevertek, pedig ha csak három-négy ötletet fölhasználtak volna belőlük, mérhető eredményt hoztak volna. — Miért nem lehet fölkelteni az érdeklődést? — Nehéz akkor boldogulni, ha nem belső igényből folyik a munkaszervezés, hanem külső ráhatás miatt. Ha csak divatból vezetünk be egy módszert, nem sokra jutunk vele. Az lenne jó, ha mindenki a saját zsebén érezné a jobb szervezés fontosságát, vagyis, ha a kizárólag szervezésből eredő növekedést ösztönöznék anyagilag. Nagy tartalékokat mozgathatna meg ez a gyárban. [Sincs „kaptafa*' Miket tehet a szervezési osztály, hogy az elmélet és a gyakorlat közötti különbség tovább csökkenjen? — kérdeztük Bulyovszky Dezsőt. — Elsősorban saját munkánkon kell javítani. Még mélyebb elemzések szükségesek, s ezek eredményeit úgy kell megfogalmaznunk, hogy mindenki megértse „lent” is. „fönt” is. Számolnunk kell azzal, hogy egy-egy módszert nem lehet változtatás nélkül „ráhúzni” minden gyárra, hanem igazítani kell a helyi adottságokhoz. Ehhez az adatok fölvételekor nagyobb őszinteséget szükséges kialakítanunk, meg kell értetnünk az emberekkel, hogy elsősorban az ő javukat akarjuk. — molnár — Zoldségéhre&stö Góliátot, az óriáscetet nem nézegették annyian, mint manapság a zöldségfélék árjelző táblácskáit a piacokon. Mert a zöldség mindennapi eledel, nemcsak megszállott vegetáriánusok tápláléka. Emellett a megkülönböztetett figyelmet kiérdemelt növények közé került. Míg fazékba dobják, hosszú az útja, sok a kísérője. S hogy a „kísérők” közül ki mit csinál? A TERMELŐ? Termel, mert erre noszogatják, s megérti, hogy az ellátásban, az export fokozásában a zöldségnek is főszerep jut. A megyében az idén több mint 1200 hektáron termelnek zöldségféléket. A nagyüzemekben főként az uborka, zöldborsó, dinnye a kedvelt. A paprika, paradicsom területe a tavalyihoz képest csökkent. A kistermelő gondolkodik: kössön, vagy ne kössön szerződést. Tavaly a kistere- nyei szakcsoport járt meg a salátával. Az idén a balassagyarmati és érsekvadkerti ÁFÉSZ-ek által átvett zöldhagyma és saláta értékesítése nehézkes, tízezerszámra maradt a nyakukon, s ami még a földben van, a másodvetést akadályozza. A háztájiban csökkent a leszerződött meny- ryiség, mert helyenként ez sem jelentette az értékesítés biztonságát. A termelők az eget is lesik. Ahonnét nem a felvásárló, hanem az eső érkezik. AZ ÁFÉSZ? Tavaly tépelődött, hogy nem éri meg áttételnek lenni a ZÖLDÉRT és a kistermelők között. De az ellátásban vállalt szerep kötelez. Rétságon úgy gondolják: ezzel összeférUtaznak a kórháziak A salgótarjáni Madzsar József megyei Kórház-Rendelőintézet orvosai és egészségügyi dolgozói körében kedvelt kikapcsolódási forma az utazás. Nyári szabadságukat nagyon sokan fordítják egyéni tervek szerint rövidebb-hos?- szabb útiprogramok megvalósítására. De sor kerül csoportos kirándulásokra is. Az elmúlt napokban egy csoport megyénk, másik Sárospatak és környéke nevezetességeivel Ismerkedett. A helyi szakszervezeti és közművelődési bizottság vasárnap Egerbe, egy héttel később Budapestre szervez kirándulást. A fővárosban megtekintik az Országbázat, a Nemzeti Múzeumot, valamint a koronázási ékszereket. A KISZ- esek július második felében háromnapos szlovákiai, a szakszervezetiek pedig augusztusban szlovákiai és lengyelországi túrára indulnak. Mindezek mellett többen bekapcsolódtak a kedvemé vált „Tájak, korok, múzeumok” akcióba is. hető a zöldségbolt felszámolása. Igaz, általában a megye ÁFÉSZ-ei összességében megduplázták a felvásárolt mennyiséget, ami arra mutat: mégiscsc." megéri közvetíteni. A balassagyarmati ÁFÉSZ addig jutott a ZÖLDÉRT-tel, hogy az átadott áruért a napi fogyasztói ár 85 százalékát kapja. Hogy ebből mi jut a termelőnek? Ebben a megállapodásban nincs benne. A ZÖLDÉRT? Bebizonyítja, hogy az elmúlt esztendőhöz képest 600—650 vagonnal több árura született szerződés. Örül, hogy jó termés várható, s ebbe csak egy üröm vegyül: hogy jó a termés! Mint a palotási termelőszövetkezet borsója. Lelkendezik a sok szamócának, málnának, amelyet a megyében termelnek, de a boltokban („konspirációs” okokból talán) nem érezteti a bő termés hatását. Mintha esetenként a ZÖLDÉRT bal keze nem tudná, mit csinál a jobb. Az átvevő minősít, a központ átminősít, nem retten meg a visszaküldéstől sem, ami viszont minősíthetetlen eljárás. S közben a szerződéses fegyelem szilárdításáról prédikál. Hogy bánik az árakkal? Elbánik! Június 20-án az uborkát 19-ért adta, Budapesten 24-ért ment. Négy nap múlva a fővárosban változatlan az ára, Salgótarjánban 28 forintra emelkedik kilója. Igaz, hogy 15-ért vásárolta. Tehát csaknem ugyanennyit nyer rajta. Az uborkát termelő meg nyel egyet, s ámuldozik a különbségen. A KOORDINÁCIŐS OPERATÍV BIZOTTSÁG? A zöldség- és gyümölcstermesztés feladatainak egybehangolására alakult. Hétfőn ülésezett, s ébresztőt fújt. Idejében. Mielőtt álomba szenderültek volna néhányan, akik a zöldségtermelésben, -ellátásban érdekeltek. Csokorba gyűjtötte a tapasztalatokat, elhangzottak a figyelmeztetések. A termelés, felvásárlás, értékesítés területén jelentkező gondok orvoslására, a jó minőségű zöldségfélék maradéktalan átvételére, az igények pontosabb felmérésére, egyszóval a munka összehangolására. Jó tudni azonban az érdekelteknek: a bizottság a mezőgazdasági üzemek helyett nem termel. Az ÁFÉSZ-ek, ZÖLDÉRT helyett nem vásárol és nem értékesít. Elvi segítséget nyújt a munkához, amit üdvös megszívlelni. A FOGYASZTÓ? Kimegy a kiskertbe, a hétvégi telekre vagy elsétál a piacra, zöldségboltba. Óvatosabban vásárol. Megérti a termelők, forgalmazók problémáit. S idejében ébred hét végén is, hogy beszerezze a levesbe- valót. Sz. Gy Műszakkezdés előtt vidám beszélgetés folyik a szorospataki bányaüzemben. Szóba kerül ilyenkor a család, a hét végi elfoglaltság, s a brigádok munkateljesítménye is. A mélybe szállás előtti perceket örökítettük meg képünkön: Illés András brigádvezető és Oláh József, Csikós Géza vájárok munkatársaikkal kicserélik gondolataikat. —kj— Beilleszkedés Nemrégiben az egyik műszaki egyetem docense arról beszélt, hogy a náluk végzett friss diplomások beilleszkedése korántsem annyira zökkenőmentes, mint kívánatos lenne. Az új körülmények megszokásához természetesen kell néhány hét, néhány hónap, ám, hogy egy esztendő teljen bele, amíg a fiatal képes a tudásának megfelelő munkára, az mégiscsak túlzás. Az okot — ő is és a megkérdezettek egyaránt — a képzésben látták. Pontosabban az oktatás formájában. Az egyetemre bekerülő műszaki pályára készülő fiatal esztendőkön át birkózik az elmélettel — több-kevesebb sikerrel. Ideális esetben nagyon sokat tud diplomaszerzéskor, ám a fejében levő ismeretanyag jó ideig használhatatlan, kihasználatlan lesz. Mert elképzelése sincs róla, milyen egy gyár, egy üzem. Ellenvetésként, a cáfolat érveként, felhozható itt az időről időre kötelezően előírt szakmai gyakorlat, amely arra hivatott, hogy megismertesse a későbbi mérnökökkel, műszaki szakemberekkel a gyakorlatot. Nem mondom, némi elképzelése lehet a fiatalnak a termelésről, a gyakorlat után, ám kötve hiszem, hogy ez alapja lehet a későbbi eredményes munkának. Két hét, esetleg egy hónap, aligha elégséges a közeli ismeretséghez. A megoldás csak kézenfekvő, s mint ilyen, korántsem biztos. Valamiképpen az oktatásnak kellene szorosabban kapcsolódnia a praxishoz és nem kifejezetten a termelés gyakorlatához. Mert a mindennapi munka közben jelentkező, megoldhatatlan gondok csupán egyik oldalát jelentik a dolognak. Egy munkahely nemcsak abból áll, hogy a dolgozó feladatot kap, s azt teljesíti. A szerelőcsarnokokban, a gépsorok, a futószalagok mellett emberek dolgoznak, akikkel — értelemszerűen — együtt kell dolgoznia a diplomás szakembernek. Értenie kell a nyelvükön, meg kell találnia a hozzájuk illő hangot —, ha úgy tetszik, neki, mint vezetőnek kell megteremtenie az együttműködéshez nélkülözhetetlen összhangot. Természetesen segítséggel. A már régebben ott dolgozó, tapasztaltabb kollégák közreműködésével. Az idősebbek sokat segíthetnek —, ha akarnak. A szándékon itt is sok múlik, talán a legtöbb. Rengeteg idő takarítható meg vele, ha az idősebb kolléga elmondja a saját, megszenvedett tapasztalatait a fiatalnak. És — ismét elmondom — ez esetben nem a termelési tapasztalatokról van szó. A munkahelyen a különféle beosztásban levő szakembernek emberekkel kell bánnia. És a törődés módszerei csak a gyakorlatban sajátíthatók el. Minden üzemnek, gyárnak van egy sajátos, csak arra a helyre jellemző hangulata, vannak kialakult szokások, melyeknek megsértését az ott dolgozók mindennél szigorúbban ítélik meg. A tapasztalatlan huszonéves belecsöppenve az ismeretlenbe mitsem tudhat erről. És tudatlanságában olyan „apró hibákat” követhet el, amelyek jócskán kihathatnak pályafutására az adott munkahelyen. A már említett docens mesélte azt is, hogy a pályakezdő mérnökök többsége általában a harmadik munkahelyén találja meg először önmagát. Az elsőt elvállalja, mert tetszik neki. Kialakulnak bizonyos igényei, vágyai — teljesítetlenek maradnak és továbbáll. A második helyén újabb tapasztalatokat szerez, s többnyire rájön arra, mit is vár ő a hivatásától, hogyan képzeli el kapcsolatát a kollégákkal, a főnökkel. A harmadik állomás aztán már legtöbbször a végállomást jelenti. A „rutinos” fiatal olyan vállalatot keres a két kudarc után, ahol már kialakult szándékaihoz partnereket talál. És közben azért természetesen telnek az esztendők. A „végállomásra” érkezvén aj fiatal már közelebb van a harminchoz, mint a húszhoz. Időveszteség. Látszólag kissé eltávolodtam az oktatástól, a képzéstől. Ám csupán látszólag. Mert a megfelelő forma ismerete nélkül, is bizton állíthatjuk: a képzés feladata a gyakorlatra felkészítés is. m. p.
