Nógrád. 1978. július (34. évfolyam. 153-178. szám)

1978-07-25 / 173. szám

JNemzetiségi találkozó Terényben A testvéri barátság legyében A nézsai vegyes kar Terényb en is igazolta jó hírét... Terényben vasárnap har­madik alkalommal rendezték meg a balassagyarmati járási, valamint a helyi politikai és állami szervek, közművelődé­si intézmények a nemzetiségi találkozót. A napsugaras, kel­lemesen meleg idő kedvezett a rendezvénynek. A falut dél­keletről szegélyező hegy ol­dalában felállított szabadtéri színpad környékét — mint tavaly — most is a község és a környék lakóinak százai né­pesítették be. A szomszédos rétsági járásból is érkeztek „megfigyelők” — elsősorban a közművelődés irányítói és szervezői —, akik főként arra voltak kiváncsiak: hol tarta­nak, milyen színvonalon tevé­kenykednek a többi járás nemzetiségi hagyományőrző tőn méltán nyerte el — ha hi­vatalosan nem is így kijelent­ve — a megyénk legjobb ama­tőr művészeti együttese cí­met. Ennek a csoportnak már a több szólamú éneklés sem okoz gondot. Ügyesen szer­kesztett, szépen felépített mű­sort láttunk az erdőkürtiek­től, s érdeklődést keltettek a terényi gyerekek, akik nép­szokásokat mutattak be szín­padi formában, illetve tán­coltak. A vanyarci népdalkor magyar és szlovák népdal­csokráért szintén elismerést érdemel. A kisze-járás cí­mű helyi népszokás alapján szerkesztett műsoruk azon­ban valahogyan nem érvénye­sült kellő mértékben, hatás­sal a szabad téren és a parányi színpadon. Nagy tapsot ka­rendezvény sikerének érdeké­ben a korábbinál jobban sike­rült összefogni a szellemi és anyagi erőket. A Szervezők száma gyarapodott, közöttük ésszerű, tényleges munkameg­osztás alakult ki. Különösen sokat dolgoztak a szandai téesz és a balassagyarmati művelődési központ tagjai. Az idén a megyei tanács mű­velődésügyi osztálya — a szandai közös községi taná­cson keresztül — anyagilag is támogatta a rendezvényt, így jobb ellátási, fellépési kö­rülményeket teremthettek a szereplőknek. A terényi nemzetiségi talál­kozó szervezői nem kívánnak A vanyarci népdalkor csoportjai. Terényben ugyanis a házigazdák mellett a pásztói és rétsági járásból is szín­padra léptek csoportok. így a háromórás nonstopműsor meglehetősen széles határú képet festett nemzetiségi kul­túránkról, az egymástól távol eső nemzetiségi községek ha­gyományairól, szellemi népmű­vészeti örökségéről, a csopor­tok törekvéseiről, felkészült­ségéről. Ismételten bebizonyosodott, hogy nemzetiségi községeink­ben, ahol sikerül rátermett, hozzáértő vezetőket találni a csoportok élére, folyamatos, tartalmas, magas színvonalú hagyományőrző, a helyi nép- művészeti értékeket feltáró, szemléletet, ízlést és közössé­get formáló tevékenység fo­lyik. A nemzetiségi kultúra ápolásában, eredményeiben mindenütt különleges helyet foglalnak el a pedagógusok. A terényi találkozó ezt a ta­pasztalatot is megerősítette. Például a terényi gyermekcso­port munkáját a Mucsina- házaspár, az erdőkürti Röpülj páva-körét Budai József, a Börzsönyvidéki ÁFÉSZ né­zsai vegyes karáét Szarka Lajosné irányítja: vala­mennyien tanáremberek. Ter­mészetesen ebben nincs semmi különös, semmi rendkívüli, hiszen köztudott, hogy ezen értelmiségi réteg tagjai azok, akik a közművelődésben ko­rábban is a legtöbbet tevé­kenykedtek, szakképzettségük, érdeklődésük eleve erre a feladatra rendelteti őket. A nézsai vegyes kar Terény­ben is igazolta jó hírét; azt hogy a májusi megyei minősí­pott Balatoni András, a szan­daváraljai szólóénekes. Kiemelkedő élményt nyúj­tott a terényi nemzetiségi na­pon második alkalommal sze­replő nagykürtösi együttes. Művészeti vezetője Jan Stres- ka, a járási népművelési köz­pont igazgatója, koreográfu­sa Majer Mária mérnök. Egy­órás zenés, táncos műsoruk néhány mozzanatában a hiva­tásos művészek teljesítményé­vel vetekedett, remek hangu­latba „ringatta” a népes né­zősereget. — Negyvenen jöttünk el — mondja a művészeti vezető —, nagy kedvvel, szívesen. Sze­retünk táncolni, énekelni, a magyar vendéglátás pedig iga­zán híres, csábító. — A csoportban középisko­lás korú és idősebb embere­ket is láthatunk... — A gimnazistáktól kezdve felfelé valamennyi korosztály- lyal foglalkozunk, minden nép­művészetet szerető emberrel. Műsoraink anyagát tiszta népművészeti forrásból merít­jük. Magnóval, tollal, ceru­zával járjuk a járás községeit, gyűjtjük a dalokat, szokáso­kat, és ezeket feldolgozzuk. Műsorunk 70 százaléka ilyen. A többi más területről való, és nemcsak szlovák, hanem magyar, meg orosz. Nemzetisé­gi területen élünk mi is, ter­mészetes internacionalista feladatunknak tekintjük a nemzetiségi kultúra ápolását. Az idei terényi nemzetiségi nap új vonása volt, hogy a (Bábel László felvételei) vetélkedni a bánki megyei rendezvénnyel, hanem igye­keznek szorosan kapcsolódni hozzá, azzal, hogy előtte le­hetőséget adnak a csoportok­nak a fellépésre, munkájuk csiszolására. Ezt a célt az idén is sikerült elérniük. Sulyok László Vaszy Viktor, a 75 éves karmester A szép Tisza-parti város­nak zenész vendégei van­nak. Vaszyval együtt sétál­nak Szeged belvárosában. Frissen. lendületesen, széles karmozdulatokkal — igazi muzsikusként — magyaráz- Nyugdíjba vonulása koránt­sem jelent tétlenséget. Nem is szereti, ha emlegetik. — Nem érzem magam nyugdíjban. Éppen úgy dol­gozom, mint eddig — kivéve persze színházi elfoglaltságo­mat. Vaszy Viktor elnöke a Ze­neművészeli Szövetség dél­magyarországi, úgyszintén, a Kórusok Országos Tanácsa Csongrád megyei csoportjá­nak, tanít a főiskolán, vezeti a Szegedi Zenebarátok Kóru­sát, koncertezik és komponál. És oktat: egy igen jelentős Bartók-szemináriumot veze­tett 1977. nyarán Szombathe­lyen. Nem is mer az ember egy rövid cikk keretében bele­kezdeni a 75 éves Vaszy Vik­tor — 1903. július 25-én szü­letett — pályafutása egyes állomásainak felsorolásába, hiszen élményekben-sikerek- ben-emlékekben gazdag éle­te szinte kimeríthetetlen­Mindig muzsikus akart len­ni. Hegedülni tanul. 1919-ben, már Molnár Antal növendéke, aki Kodály Zoltán osztályába ajánlja. Itt tanul Bárdos La­jos, Vásárhelyi Zoltán. Hiva­tásos koncertet 1925-ben ve­zényel először. Hamarosan kapcsolatba kerül a kórusdi­rigálással — a fővárosi pé­kek énekkarának vezetője. Követi ezt a Budapesti Egye­temi Énekkar, amelynek zász­lójára Vaszy, a karmester Kodály és Bartók nevét tűzi. Előadja az akkor szárnyait bontogató Szabó Ferenc, Far­kas Ferenc műveit­Az egyetemi kórussal be* járta a fél világot... — Hadd emlékezzem: Ame­rikában járva 19 városban ^5 koncertet adtunk és a turiié bevételéből a New York-i magyar kórháznak 16 000 dol­lárt juttattunk! — A barátokról szó esett, — néhány nevet, akikkel pá­lyafutása során kapcsolatba került? — Még egyszer Kodályt említem, akivel egész életén át barátságban voltam. Bar­tókkal 1936-ban kerültem szorosabb kapcsolatba. A „Divertimento” és a „Hege­dűverseny”’ első magyarorszá­gi előadását én dirigáltam. A „Cantatá”t, kórusommal 53- szor próbáltuk, amikor Doh- nányi a bemutató karmeste­ri pálcáját átvette tőlem, en­nek a műnek igazi bemutató­ját, amelyen Bartók Béla is jelen volt — én dirigáltam- Karmesterek? Weingartner- től sokat tanultam. Jó vi­szonyban voltam Mengelberg- gel, Furtwänglerrel, Kleiber- rel. Énekesek? Vezényeltem de Lucát, Müller Máriát, An- day Piroskát, Rossi-Lemenit, Simionátót, Glossopot, Gju- zelevet, Pataki Kálmánt. Svéd Sándort, Székely Mihályt. Tanítványaim? Sokan voltak. Régebben is, még a közel­múltban is. Szegedről indul­tak. Talán hagyjuk a neve­ket. ■. Liszt Ferenc személyesen vezényelte a budapesti új Vi­gadóban, a már régebben Weimarban elkezdett, de csak Rómában — 1857-ben — be­fejezett „Szent Erzsébet legen: dája” című oratóriumot. Ä Szegedi- Zenebarátok Kórusa ezt szólaltatta meg másnap. Adott a kérdés: — Mikor került kapcsolat­ba ezzel a művel? — Már ez is történelem! A Zenekadémia 50 éves jubileu­mán — 1925-ben — Hubay Jenő vezényelte Liszt hatal­mas alkotását. Annak a zene­karnak brácsa-szólamvezető­je voltam. Azután sokszor ve­zényeltem, mert elhatároz­tam: Liszt művészetét éle­temen át népszerűsíteni fo­gom. E nagy magyar zeneköl­tő csaknem valamennyi mű­vét dirigáltam itthon és kül­földön. Budapesten legalább négyszer-ötször. Szegeden nemkevésbé. — Vaszy Viktortól, a di­rigenstől és a komponistától mfegkérdezhetem-e: alkotó az interpretátor, vagy csak a ze­neszerző az? — Az interpretátor is al­kotó. A következőképpen lá­tom ezt a kérdést. A hang­jegyírás nem tökéletes, a hangjegy csak körülbelül rög­zít, de nem mindent. Az elő­adó akkor alkot, amikor eb­ből a holt anyagból, amit a partitúra jelent, kiérzi, mit rejtegetnek magukban a hang­jegyek tartalmilag, és azt ki­fejti, elővarázsolja, kiművész- kedi. Ez hosszabb lelki-szelle­mi folyamat —, először elol­vasom, aztán elemzem. •. — Bocsánat: ekkor fogja meg az előadó a mű szelle­mét. .. — .. .zeneileg ezt úgy is le­het mondani, mint Wagner: a meloszát. (Dallammenet, a dallam összetevője- A szerk.) A belső melosz életre keltével megkezdődik az újrateremtés folyamata és az előadóművész — alkotóvá válik. Az üres szekér mindig gyorsan halad, a megrakott mindig lassan — azt akarom ezzel érzékeltet­ni: ha az embernek van mon­danivalója, koncepciója az adott műről, megrakott sze­kér. Ha nincs — üres. Haj­szolhatja, kergetheti a dolgo­kat és közben azt hiszi: az a feszültség, ami a sebesség­ből árad, helyettesítheti a tar­talmat. — Évtizedeken át tanúja a zenei életnek. Észlelt válto­zásokat az előadóművészet­ben? — Nagyon sokat változott az előadóművészet — különö­sen sokat az utóbbi 25—30 évben. A II. világháború előtt még a romantika uralta. Eb­ből ki kellett hámozódnia és meg kellett találnia azt a hangot, ami a mai emberhez közelebb áll- Egyszer Müller Máriával beszélgettem erről. Azt mondta: ötévenként va­lamennyi szerepét „áttanulja”, mert a fejlődés állandó! Én is vallom: minden repertoárt időnként elő kell venni, újra elemezni. Ma már nem ro­mantikus korszakban élünK. Az idő sűrűsödik, koncentrá­lódik. — Ez igaz, de.. • — ... persze: azért ott a lí­ra is, a szellem is. a lélek is! Ezért jó, ha Bartók művé­szetével foglalkozunk. Bartók a részletekbe soha sem ve­szett bele- Az interpretáló sem veszhet el a részletekben, mindig a mű vezérvonalát kell látnia és arra kell tekin­tettel lennie. — Tehát nincs egyetemes mai zenekultúra a bartóki mű ismerete és a bartóki tanítás nélkül? — Bartók is egyike azok­nak a reprezentásoknak, akik utat mutatnak, nemcsak az előadóművésznek, a zeneszer­zőnek is. — Apropó: a komponista? — Attól kezdve, hogy 1927-' ben elnyertem a Ferenc Jó­zsef jubileumi díj zeneszer­zői díját, igen sok művet ír­tam. Alkotásaimban a dúr- moll, tehát a duális sziszté­mától törekedtem magam füg­getleníteni és stílusom Bartók- és Kodály-követőknek az is­kolájára mutat. Az időközben divatba jött dodekafónia szá-y tnomra idegen maradt. Én diatonikus vagyok alaptermé­szetemnél fogva- Azt azért be kell vallanom, hogy az utób­bi évtizedben szolidabb, kro­matikus gondolkodás kezd munkáimra jellemzővé válni. — Karmesteri működése befolyásolta-e a zeneszerzőt? — Sajnos — igen. Sok időt és energiát rabolt el a zene­szerzőtől. — Mit vezényel legköze­lebb? — Erkel Hunyadi László­ját a Szegedi szabadtéri játé­kokon. Vaszy Viktor nevelői-okta­tói, zeneszerzői és karmeste­ri tevékenységét államunk, 1972-ben a „Kiváló művész” cím adományozásával ismerte el­Szabó Endre 4 NÓGRÁD-1978. július 25., kedd Tóth Béla: A LÓRÓL 67. Szatymaz nem rittyentett olyan lakodalmat, igazit, hogy abból a méntelepi hu­szár hiányozzon. Ki huszá­ros gúnyában kívánta a jelen­létüket, ki csak simán, lovat- lanul. Gyanítottam, hogy valami babonásság, a termé­kenység, az utód biztosítása okából kellhettünk mi oda. Éjfélben, menyasszonykon- tyoláskor szerették, ha öre­gen rozsdásodó szolgálati mordályainkkal meglövöldöz­zük a csillagos eget. Számítottak ránk szomo­rúbb események soraiban is. Teszem azt, szerelmi bána­tában elölte magát egy ara­nyosan szép szűz leányka. Fölsőtanya gyászba borult. No, tizenkét fehér ló húzza a gyászkocsitj Hát tizenkét fe­hér ló Szeged teljes környé­kén nem akadt. Csak tizeh- egy. Mi, lóismerő huszárók szereztük meg a tizenkettedi­ket, Vásárhelyről. De még a halotti tor is la­kodalmivá senderedett. Haj­nal tájon már danoltuk: A szögedi híd alatt, Lányok sütik a halat, Fehér tányérba teszik, A legénynek úgy adik. A szögedi híd alatt, Söprik a gyalogutat, De énnéköm nem söprik, Mert nem szeretők senkit! A szögedi híd alatt, Vásár esött az alatt, Árulom a lovamat, Lovam mellett magamat Mert, hogy. .., A szögedi réztoronyba Kilencet ütött az óra, Nem ütött az néköm jóra, Már áll a babám lakodalma. Éppen Battonyán szolgál­tam, mikor kitört az első há­ború. Szorult a kapcám, hogy vége szakadt szép, szabad legényéletemnek. De hát job­ban kellett a háborúnak az én lócsináló ismeretem, mint egy szál magányos puskám, valamelyik hideg rajvonalban. Faluról falura vezényelve, ménesistállókban szolgáltam végig a háborút. A parasztnak szerkesztettük a lovat, az nevelte, s mikor kész volt, a hadikincstár tette rá a kezét. A háború, ahogy annyian el­mondták, egy nagy malom. Megőrli az embert, a pénzt, a lovat. 1922-ben Dombiratosra ke­rültem. Takonykóros, sintér­nek való lovakat találtam. A földek paréjt termettek, nem volt ló, hogy fölszántsák a földeket. Mezőhegyes három apaál­lattal szolgált ide­A Ráth uradalomnak ma­radtak eldugdosott kancái. Az intéző, bizonyos Albel Gyula nevezetű, alacsony ember, ne­ki való háromnegyedes lovon 3árt, hogy a földről is a ken­gyelbe tudjon lépni. Beküldi így márciusi lóla­kodalmak idején a lovát. Ka­tinak hívták, hogy a Násfá- val eresszük össze. Ez a Nás­fa meg egy nagyon szép ká­nya szőrű, magatudó hatéves, nóniusz csődör, nézi nagy fennyen az előtte álló Katit. Násía legyeződött nagy lom­bú farkával, rá se bojszin- tott a menyecskére. Ember nem tud olyan szomorúan nézni, ahogy ilyenkor pislog a dologra fogott ló. Ezek nem tudják magukat kelletni, nem tudnak farukat hányva vihán* colni a csődör előtt, hogy gyere, te táltos ivadék! All, várakozik. Ahogy máskor- Ha vasvilla esik is közben, egyet nem nyihhant. Rá-rápillant a híresen szép csődörre. Násfa, meg..kapja a szagultató állás frissen gereblyézett homok­ját, kényeskedve labdázik a fejével, ahogy jó vérű lóle­gényhez illik. Aztán bámul­ja az akácosokon turbékoló vadgalambokat. Itt aztán nincsen semmiféle rábeszélés. Egyik lovat sem biztathatom, hogy no, gye­rünk már, lássuk már a pén­zünkért, hogy mi lesz. Kati, úgy megy vissza az uradalmi istállóba, ahogy jött. Az ura­dalom postása, bizonyos Tan­ner Vendel nevezetű vezet­gette a kis lovat- Mondja az intézőnek, hogy a Násfa nem vált a Katira, de eresszük ösz- sze a másik nóniusszal, a Bicskással. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom