Nógrád. 1978. július (34. évfolyam. 153-178. szám)
1978-07-20 / 169. szám
Tizenöt esztendő „Magas mércénk van... ff Nem felejtem el, kislánykoromban milyen aggodalommal vegyes büszkeséggel „ellenő- rizgettem” a kamrában sorjázó befőtteket: nem tűnik-e föl penészfolt a meggykom- pót, barackdzsem tetején... Hiszen akkor kiderült a turpisság, hogy ugyancsak sietősen, felületesen mostam el az üvegeket, megelégedtem kétszeri átmosással. Előkészítés, — előkészítés; Igaz, a méretek és a felelősség nem ugyanaz, mégis ez jutott eszembe az öblösüveggyár I. számú festőüzemének előkészítő részében- Mert itt is könnyen „elromlik” a termék, selejtáru lesz a foltosán maradó üvegből, csúnyára sikerül a festés, ha hanyagul tisztogatják az előkészítő brigád tagjai. — Tizenöt éve, 1963-ban alakult a brigádunk öt fővel, Az alapító tagok közül ketten azóta elmentek, lakásukhoz közelebbi munkahelyre. Egy brigádtagunk pedig nyugdíjas lett. Most 11-en vagyunk, két műszakban dolgozunk — mutatja be a Tyereskova brigádot vezetője, Balya Istvánné. Figyelem az ügyes kezeket, és az arcokat; a tizenévestől, a nyugdíj előtt állóig mindegyik korosztály képviselőjét, meg lehet találni a kollektívában., A műhelysarok fala, az üveges szekrény egyik polca, zsúfolt a dicsérő oklevelektől, jutalmaktól. A három aranykoszorús cím után, idén nagy kitüntetést, az először kiadott vezérigazgatói dicséretet érdemelték ki. — Magas mércénk van — az aranyhoz is évről évre többet ülik nyújtani. És nemcsak a termelésben .. Hogy teljesíteni tudjuk a kulturális vállalásainkat, abban igen sok segítséget kaptunk a Kossuth Művelődési Ház munkatársaitól. Hogy miképpen? Először is a vállalások összeállításában. Ez nem tűnik a kívülálló számára nehéznek, pedig az — sok brigád nehezen boldogul vele. Ebben az évben, már próbálkoztunk az egyéni vállalásokkal is. Persze, ez még magán viseli' a kezdeti bizonytalanság jegyeit. Tulajdonképpen természetes dolgokról van szó: jómagam, például vállaltam többek között azt, hogy a közös tervünkhöz, a karancsberényi partizánmúzeum felkereséséhez kapcsolódva, „készülök”, elolvastam a Nógrádi Sándor életéről szóló könyvet, Nóg- rád megye történetét. Emellett igyekszem folytatni a levelezést a NÉPSZABADSÁG- gal. — Ez mikor és hogyan kezdődött? — Tavaly versenyt hirdettek a szocialista brigádok életének bemutatására — emléklapot kaptam az anyagomért. Lejöttek hozzánk, körülnéztek a gyárban és engem is megkerestek- Kérték, hogy ha van kedvem, levelezzek továbbra is. Visszatérve az egyéni vállalásokra: van, aki egy-egy sajtótermék figyelemmel kísérését, az arról való beszámolást vállalta, egy tagunk a nyolcadik osztály elvégzését. Ez utóbbi szerintem nagyon értékes, hiszen a hiányos végzettség gátja lehet az egész kollektíva eredményesebb munkájának is. Szívesen segítjük a tanulásban, az asszonyt. A közös elképzeléseinkből: brigádkönvvtáraf hoztunk létre, melynek gyarapítására, évente fejenként 40 forintot szánunk. Már elég tekintélyes a gyűjteményünk, többségében sokat forgatott művek. Vannak kézikönyvek, melyeket természetesen gyakran felhasználunk a vetélkedőkre készüléshez. A vetélkedés — ez a másik terület, ahol segítenek az üzemi művelődési ház népművelői. Belőlünk pedig nem hiányzik a versenyzési kedv, szinte minden évben indulunk valamin- A Szovjetunió-vetélkedőn tavaly már másodszor vettünk részt — a gyári első hely mellé megszereztük holtversenyben a vállalati harmadikat. Ennek jutalmaképpen július 26-án, hárman Lengyelországba, Zakopanéba, utazhatunk. Már szóba került a következő vetélkedő is. Betűk szárnyán címmel újra a Szovjetunióról. — ősszel még több lehetőséggel várja a dolgozókat a felújított művelődési ház. Ezt mennyiben tudják hasznosítani? — Továbbra is látogatjuk a kiállításokat, a minket legjobban érdeklő tárlat alkotójával munkás-művész találkozót szeretnénk kérni. És, szeptemberben mi leszünk a ház új kezdeményezésének ,a „házigazda-mozgalomnak”’ a kipróbálói. Biztattak, legyünk igényesek, ne féljünk a különböző ötletektől, segíteni fognak. Reméljük, sokan eljönnek a gyárból azokra a programokra, melyeket a mi brigádunk és a ház együtt alakít, kínál! G. K. M. Terrorista, vagy a béke hírnöke? Steve Biko élete és halála Az elmúlt év őszén a világ legtöbb lapjának vezető helyén szerepelt egy híradás: szeptember 12-én börtönében meghalt Steve Biko, a fiatal dél-afrikai néger politikai vezető. Egyhetes éhség- sztrájkja következményeképpen — így szólt a fajüldöző, apartheid politikájáról ismert fehértelepes rezsim hivatalos közleménye. Barátai, ismerősei, de azok közül is nagyon sokan, akik csak hírből ismerték Steve Bikot, kételkedve fogadták a tárgyszerű közlés igazságtartalmát. Egyszerű oknál fogva: ő volt ugyanis a huszadik néger aktivista, aki a júniusi sowetói lázadások óta rendőri őrizetben, titokzatos körülmények között halt meg, s a negyvenötödik 1963 óta, amikor bevezették a Dél-afrikai' Köztársaságban a hivatalos végzés nélküli letartóztatásokat. A Granada TV Steve Biko élete és halála című dokumentumfilmje — amely titokban, a hatóságok kijátszásával készült — teljes névsort közöl az elhalálozott hazafiakról, haláluk okairól, s bizony ezek az indoklások a legtöbb esetben túlontúl átlátszóak. A legtöbbször talon ez szerepel: kizuhant a rendőrség hatodik, vagy tizedik emeletéről. Furcsa. Különösen, ha tudjuk, az ablakon történő kilógatás a dél-afrikai rendőrség egyik közkedvelt vallatási módszeréhez tartozik. Ez pedig már felháborító. Szánalom, megértés, undor, gyűlölet és keserűség emocionális hullámain hánykódott az ember lelke, aki nézte a 20 perces dokumentumfilmet. Hogyan tarthatnak életben, kormányozhatnak így embereket? Hogyan történhet meg mindaz a szörnyűség, amelyről értesültünk? A film, ha önmagában nem is adott kerek választ feltoluló kérdéseinkre, adott a művet keretbe foglaló beszélgetés, melyet Sugár András folytatott a film egyik alkotójával, Michael Rayn- nel. Megtudhattuk, hogy a Vorster-kormány — a világ haladó erőinek tiltakozására — továbbra is megkap minden gazdasági és politikai segítséget hatalmának fenntartásához a nyugati országoktól, elsősorban az Egyesült Államoktól. Az imperialista érdekek védelmében. Ugyanakkor megtudhattuk azt is — a képkockák meggyőzően „beszéltek” erről — a fajüldözés már nem tartható sokáig. Jó úton halad a négerek teljes egységének megteremtése Dél-Afrikában. „Szervezetünk nem fehérellenes, de teljesen fekete párti” — mondta az egyik politikus. De míg sikerül kiharcolni és érvényesíteni jogaikat, vajon hány hazafinak kell még tisztázatlan körülmények között elpusztulnia? Steve Bikot ellenségei előszeretettel nevezik terroristának. A róla szóló film ennek ellenkezőjéről győz meg'. Biko erőszakmentességet hirdetett, de radikális vezető volt, aki a megegyezést kereste, céljainak elérésében számított a fehérekre is. Barátai közé tartozott például egy újságíró, akinek szinte előre megjósolta azt a fajta halálát, amelyet valójában még ma sem mertek nyilvánosságra hozni. Bizonyítékként idézhetjük Steve Biko elhangzott szavait is: „Egyetlen faj sem sajátíthatja ki a szépség, az intelligencia és az erő monopóliumát. El kell, hogy férjünk egymás mellett mindannyian”. Ez volt emberi, politikai hitvallása. A King William’s Town-i születésű, harmincéves, kétgyermekes orvos nem tett mást, „csak” egyenlő jogokat követelt a feketéknek, a fajok közötti békét egyengette. Tehát az igazság, a béke hírnöke volt. A Granada TV dokumentumfilmje ennek az embernek a tetteit, emlékét eleveníti fel. Humánus, politikus alkotás. Számos képsora marad meg sokáig elevenen a néző emlékezetében. Közülük is legtovább: a temetésé. Azé a döbbenetes erejű szertartásé, amely ötórás politikai demonstrációvá emelkedett. (ok) NÓGRÁD - 1978. július 20., csütörtök Mai tévéajánlatunk 20.00: Z. szerkesztő emlékezetes esetei. Békesség, ámen. H. Barta Lajos, a film írója mondja: „A történet egy volt nagybirtokos lányának és egy nincstelen cselédnek a kései találkozásáról, házasságáról szól. Műfajilag párhuzamos monológ, amelyben a két ember már túl a házasságkötésen, egymás mellett mondja el élete fordulását. Számomra a történet érdekessége abban rejlik, hogy a két, tulajdonképpen jelentéktelen emberi sorsban a történelem mutatódik fel. A volt nagypolgárlánynak 1945-ig volt jó sorsa, s ezután kezdődtek élete küzdelmei. A cselédnek 45-ig szinte tragikus volt az élete, s ezután fordult jóra. A két élettörténet annak a bizonyítása, hogy a történelmi hatóerők visszahatnak az egyéni sorsokra, övén esztendő hányattatásai után megbékélnek sorsukkal, egymással is — innen is a cím: „Békesség, ámen”. A szereplők: Temessy Hédi, Polgár Géza és Solti Bertalan. A Gyulai Várszínház pyermehszínháza a várfürdőben bemutatta Hegedűs Géza Fehérló fia című mesejátékát. Rendező: Nagy András László. A képen: Fcrencz Éva, Spindlcr Béla (jelenet). Kel! a jó könyv — nyáron is A nyár a legtöbb ember számára az üdülés, pihenés ideje. Hét végén mindenki strandra jár, fürdik, napozik, feltéve, ha jó az idő. Mindenki újságot, képes folyóiratokat olvas, keresztrejtvényt fejt — ki gondol arra ilyenkor, hogy könyvet vegyen a kezébe? A könyvtárak statitiszkája azonban azt mutatja, hogy nagyon is sokan. — Korábban nyaranta észrevehetően csappant a könyvtárlátogatók száma. Ma már ennek ellenkezője a jellemző. Idén júniusban például a vártnál jóval többen keresték föl könyvtárunkat — tájékoztatott Gerhát Gyuláné, a pásztói nagyközségi, járási könyvtár igazgatóhelyettese. — Hány tagja van jelenleg a könyvtárnak? — A pásztói központi könyvtárnak és a nagyközség területén levő hat fiókkönyvtárnak összesen 2088 beiratkozott tagja van. Ebben az évben 710 új olvasó beszervezését terveztük és június vápáig 540 fő iratkozott be, tehát jóval több, mint a tervezett fele. Az olvasók toborzása állandóan folyik az iskolákban, üzemekben, azon kívül volt olvasóinknak visz- szahívó leveleket küldünk, hogy iratkozzanak be ismét. Most pedig két új letéti könyvtárat szeretnénk létesíteni, egyet a kenyérgyárban és egyet a Béke Termelőszövetkezetben, mert az itt dolgozók között igény van rá. — Milyen a kapcsolatuk az üzemekkel és az itteni művelődési házzal? — Egy-egy fiókkönyvtárunk van a MEZÖGÉP-nél, a Rákóczi Nyomdában és a Fővárosi Kézműipari Vállalatnál. Arra törekszünk, hogy növeljük a könyvtár nyitottságát, ezért egyre több rendezvényünket tartjuk a könyvtáron kívül. Az ünnepi könyvhéten megrendezett négy író-olvasó találkozó közül egy a Rákóczi Nyomdában volt. Ezenkívül a Lovász József Művelődési Központtal közös munkaértekezleteket tartunk, egyeztetjük programjainkat. Közösen végeztünk egy művelődési felmérést az üzemekben. Az új könyvek beszerzésében nagymértékben igyekszünk alkalmazkodni az igényekhez, így az üzemek igényeihez is. A művelődési házban működő szakköröknek, öntevékeny csoportoknak, többek között a fotószakkörnek, a Pajtás klubnak, a népitánc-kömek ajánló bibliográfiát készítünk a munkájukhoz. — Milyen könyveket olvasnak az emberek nyáron? — Most a VIT-ről és Kubáról szóló könyvek állandóan közkézen forognak. Az ösz- szes kölcsönzött könyvek 44 százaléka szakkönyv, ami nagyon jó arány. Persze, most nyáron szórakozásra, kikapcsolódásra a könnyebb műfajú könyvek a népszerűbbek. Erre sem lehet azonban azt mondani, hogy ez az általános. A Kell a jó könyv pályázatra már száz olvasónk nevezett be. Tehát nyáron is épp úgy kell á jó könyv, mint az év bármelyik szakaszában. B. G. Töth Béla: LEGENDÁK A LÓRÓL 63. Iszem, gondolom, nem vagyunk vakok! Persze, hogy nem tevék. Lovak ezek. Nekik nem dicsérem, mert akkor maguktól is csavargatják fölfelé az árat. De megakad lóismerő szemem egy gyönyörűséges világos pej csődörcsi- kón, olyan ötödfű korú lehetett látszatra. Poros is, meg árva is. Rendes lovas ember nem szólt. ahhoz már úgy lehet évek óta. A ló meg érzékeny jószág. Elszomorodik, ha megfeledkeznek róla. De elhanyagoltságán is látszik, hogy nem akárki ő. Füle bil- lenése, ahogy szomorkás szemével rám pislog, ahogy négy lábára egyformán terheli súlyát, ahogy tartja szép ívű nyakára tűzött fejét, ahogy rajzolnak formába öntött lábai, hajlik fara dombja, hullámzik sörénye, farka sűrűje. Ügy megáhítottám azt a párát, azt hittem, a nyakába borulok. — Hogy adják? — kérdem csak úgy mellékesen, hiszen nagy érdeklődést észnél levő vevő ne mutasson a kívánt portéka iránt, mert nem tudja megvenni. — Négyszáz rénus forint. Nevetünk. Négyet is adnak annyiért, nem is ilyen hitványát, hanem egyenesen tábornoki lovat. hát hová a csillagos egekbe beszélnek maguk, katonák! — Na, akkor háromszáz! — Azt is csak lajtorjáról érhetnénk el! — Kétszáz, de a vele bar- dás másik kilenc arabust is vinni kell, s azokért 150-et leszámolni darabonként. — Hát annyi pénz nincs is a világon — ijedt meg hirtelen Zámbó Félrehúzódunk kicsit az eladóktól, a pénzeket összemo- gyorózni, de akárhogy csűrjük, csavarjuk, a számtiszt Zámbónál nincs több 1300 forintnál. — Mondok egyet, kettő lesz belőle, számtiszt uram, Józsi bátyám, már megbocsásson kéretlen közvetlenségemért. Én megbírok a csődör árával, itt van a rávaló, maga a kilenc kancát fizesse. Ha én csikós vagyok, azok mesteri lovak, fejemmel kezeskedem értük. Van tán annyi szavam tizenkét évi szolgálatom után maga előtt! — Van, fiam, hogyne volna, még több is! — Fölbátorít, Józsi bátyám. Tudja, mit, az enyém a csődör, s egyúttal szépen kérem legkisebb, nekem legkedvesebb Linus lánya kezét! — Ne, te, ne! Egyszerre mindent? Mit szél ő? — Száz éve már rábólintott. — Akkor mit mondhat egy hatlányú apa? — Azt, hogy ti tudjátok! — Hát akkor, ha tudjátok, akkor ti tudjátok! Mentem olyan önömrivalog- va, fújta bennem hetven rezesbanda, de hazáig egy szót se szóltunk. A porosz katonakupecek, igazolásul, hogy nem loptuk a cocókat, minden elkeltnek kitépték az anyakönyvi lapját, ráírták: megvásárolta Eszes Boldizsár alcsuti lovászmester, 1815. július 16-án Bécsújhelyen, a Mischelle lovasezred finánckorpuszától. „Nonius senior, született 1310,-ben világos pej, marmagassága 12 marok. Apja Orion angol telivér, anyja normandiai nagy csontú”. Azon az őszön, ahogy rozsdásodni kezdtek az alsóbükki erdők lombjai, mint nős ember búcsúztam el Alcsut minden bokrától, lovától. Szülőföldem hívott engem, apám, anyám. És küldött Sári sógorasszonyom sárkánytüzet lövellő szeme. Könyen sátort bontottam, a világ Paulinával velem jött. S jaj, anyámék, nem is tudták, hogy örüljenek szép kis menyüknek, elkóborolt fiuknak, szerencséjüknek. Megyek jelentkezni a parancsnoknál. Áll kint Cseko- nics, bámulja a lovam. — Honnét loptad, te csikósgyerek? — Bárcája van ennek, tessék megnézni, igaz jószág. — Bárca nélkül is elhiszem. Tudod te, hogy egész lói nemzedék örökhagyó jó szülőédesapja ez, ha ember kezébe kerül. — Valamit vélek hozzá. — Hogy adod? — Nem eladó! — Nono. Az állam és a lóval dolgozó lakosság sok évtizeddel előbbre való érdeke azt parancsolja, hogy a ló ne legyen magántulajdon! — Tizenhárom évi járandóságomat adtam érte! — Mennyi volt az? — Igaz lélekre, kétszáz aranyforint. — Négyszázat a markodba olvasok, és örök életre tiéd a vele való bánás. Külön törzsménest állítunk össze, a szemed, az eszed körülötte. Nem lettem gazdag ember. Elosztottam a pénzt apámék meg négy testvérem között. Ha engem ilyen négyszáz forintos szerencse ért, nekik is van ahhoz közük. Hogy éljek kikupálódott módra, míg ők rongyokban járnak, paticsfa- lú, félverem házak karólábű ágyain hánykolódnak. Egy jó falat nem tudna a torkomon lecsúszni, tudva, hogy ők közben nyögvenyelő Kukori- cagancát rágják, s testvéreim kisgyerekeivel telítődik meg a temető. (Folytatjuk)
