Nógrád. 1978. július (34. évfolyam. 153-178. szám)
1978-07-20 / 169. szám
Levelezőink jelentik Újabh crcdmÓMifckrc ke felez a zászló Kán\$ásosri Kevés ifjúsági s%5cialista brigád büszkélkedhet olyan eredményekkel, mint a ká- nyási aknaüzem Kandó Kálmán villanyszerelő ifjúsági szocialista brigád, mely az Ifjúkommunisták az V. ötéves terv teljesítéséért versenymozgalomban 1976-ban a II. helyezést érte el, az 1977- es értékelés alapján pedig az I. helyre került. Egy évig tulajdonosai a vörös vándor- zászlónak, mely műhelyüket ékesíti, sőt anyagi elismerésben is részesültek. Bizony nem kis munkával érdemelte ki a brigád a dicsőséget, s hogy mégis elérte, nagyban ’hozzájárultak munkájukkal, hozzáállásukkal, s úgy is mondhatnám mazgató- rúgói voltak a feladatok végrehajtásának: Susán Tibor, Bodor András, Kovács András, Vincze Gyula villanyszerelők — mondta Sütő János, a brigád vezetője, majd folytatta: — De nekünk nem az eredmények fényében kell sütkéreznünk, a babérjainkon ülve, hanem már az ez évi/ feladataink végrehajtására kell összpontosítani minden erőnket. Amelyhez eddig az üzem gazdasági és politikai vezetése minden támogatást megadott. A felajánlás keretében a brigád elvégezte a 2 MKE típusú önjárós front villamosítását, az F 6-os elővájó és rakodógép, valamint az EIMCO angol gyártmányú rakodógép hatáskörön belüli üzembe helyezését, melyek a legfontosabbak- voltak az üzemmenet szempontjából. Továbbá az üzemet segítő társadalmi munkaórák száma 168. A brigád valamennyi tagja részt vett a VIT-akció keretén belül szervezett kommunista műszakokban, s kiveszi részét a KISZ- által szervezett minden társadalmi munkaakcióból. A brigád erőfeszítéseit arra is irányítja, hogy az üzemzavarokat és kieséseket a minimumra csökkentse, ezért a szervezettséget hatékonyabbá akarja tenni. A továbbiakban a briEgv a ieUzónk, a béke... (2) Budapesti emlékek A MÁSODIK vilAgifjű- SÄGI és Diáktalálkozót a DÍVSZ és az NDSZ már közösen szervezte. A fiatal, a szocializmus építésének útjára lépő Magyarország adott otthont a fesztiválnak. Az újpesti stadionban 1949. augusztus 14-én megrendezett megnyitón 84 ország 11 ezer küldötte vett részt. Pedig az utazás elé még nagyobb akadályokat gördítettek. A tőkéshatalmaknak az USA vezetésével 1947—49. között kezdeményezett hidegháborús politikája meggyorsította a világ két ellentétes táborra való szakadását. Megalakult a KGST, a NATO, a nyugati hatalmak külügyminisztereinek washingtoni tanácskozásán megállapodás születik külön nyugatnémet állam megteremtéséről. Az imperialista országok antifasiszta egysége felbomlott, propagandájukat a szocialista országok ellen irányították. Ilyen nemzetközi helyzetben eleve kudarcra számítottak a VIT ellenzői is. Olaszországban, Izraelben nem kaptak az utazni akarók útlevelet, Japánban a megszálló amerikai hatóságok tagadták meg tíz japán fiataltól a kiutazási engedélyt. Az ausztrálok két hónappal a megnyitó előtt hajóra szálltak, hogy Budapestre érjenek. Sok távoli, gyarmati országból az ifjúság nemzetközi összefogása révén jöhettek el a magyar fővárosba. A MÁSODIK VIT jelszava: „Fiatalok egyesüljetek, előre a tartós békéért, a demokráciáért, a népek nemzeti függetlenségéért, és egy jobb jövőért!” Többek között először vett részt a fesztiválon a Szabad Német Ifjúság szervezete. Budapest szívesen fogadott minden vendéget, így többek között a legendás hírű Mereszjev ezredest is. Balogh Imréné, Nógrád megye egyik küldöttének legkedvesebb emléke a híres ezredeshez fűződik. „Mi a szovjet küldöttekhez csatlakoztunk. Egyszer csak futótűzként terjedt köztünk egy név, Mereszjev ezredes. Igen, az a bicegő ember ő volt, a hős pilóta. Én is odanyújtottam emlékkönyvem, melybe beírta nevét. Emlékkönyvek dedikálását szavak, a szavakat mondatok, a mondatokat ismét a vidámság, a zene, a tánc váltotta fel. Engem is táncra kértek. A táncra kérő Mereszjev ezredes volt. Kis zömök ember, egyszerű civil ruhában, mégis mindenkit elbűvölt megjelenésével, egyéniségével és a — Polejov könyvéből, valamint filmről is ismert — hősiességével. Mint ismeretes Mereszjev ezredes egy légi csatában repülőjével lezuhant, és mindkét lábát elvesztette. Hihetetlen akaraterejéről téve tanulságot, műlábbal megtanult járni, újra gépre szállt, és mint a történet bizonyítja, táncra is vállalkozott. A nevét az emlékkönyvemben ma is őrzöm.' A táncra 29 év után is emlékszem. Aztán szeptemberben még egyszer találkoztunk a Parlamentben, a DÍVSZ II. kongresszusán”. A VIT-tel egyidőben rendezték meg — ekkor első alkalommal — a főiskolai világbajnokságot. A sportversenyeken 16 ország ezernél több sportolója mérte össze tudását, s 36 főiskolai világcsúcsot döntöttek meg. A kulturális rendezvények egymást követték. Tizenöt színházban 42 ország 112 kulturális műsort mutatott be. Ezek közül három nemzetközi program szabadtéren, az Előre-pálván' kapott helyet. A POLITIKAI RENDEZ- VÉNYEK középpontjában a nemzetközi élet eseményei álltak. A viták hangulatán is érződött a hidegháborús hangulat. Nemcsak elemezték a küldöttek a növekvő katonai kiadások, a fegyverkezési hajsza várható következményeit, hanem konkrét feladatokat is elhatároztak. A fesztivál záróünnepélyére a Hősök terén került sor augusztus 28-án. Kétszázötvenezer fiatal mondta az esküt: „Mi, demokratikus ifjak, akik a föld minden részéből érkeztünk Budapestre, a Világifjúsági Találkozóra, együttesen kifejezzük lángoló akaratunkat, hogy boldogan'éljünk, olyan világban, amely nem ismeri többé a nyomort, a háborút”. T. L. Képünkön: a 2 MKE kontaktóráinak összeállításán dolgoznak a brigád tagjai, Balról: Kovács András, Sütő János. Pervei Ferenc és Orosz László. gád életébe enged bepillantást nyerni a brigádvezető: — ötfős csapattal indultunk a VIT-vetélkedőn, VIT- ajándékot készítettünk Kubába. A közelmúltban volt az összevont brigádértekezlet, ahol a hozzátartozók Is betekintést nyerhettek a brigád munkahelyi életébe. A brigád szem előtt tartja tagjainak szakmai és politikai képzését, mert valamennyi tagja részt vesz valamilyen oktatási formán. Ezen túlmenően a fiatal szakmunkások beilleszkedését, jó szakmunkássá, valamint becsületes ifjúkommunistává válását elsődleges feladatának tartja a kollektíva. A hármas jelszó maradéktalan betartásával, és annak szellemében élve igyekszünk mindazt a feladatokat megvalósítani, melyeket célul tűztünk magunk elé. Mert a hagyományaink köteleznek és az elnyert vörös vándorzászló úgyszintén — fejezte be gondolatát a brigád vezetője, Sütő János. Király Albert, Kányás-aknaüzem Házi Jo2tanácsadó Lakásigéesiftés és lakáselosztás A lakás elemi szükségletünk. Nem csoda, hogy a róla szóló tájékoztató közlemények hallatlan népszerűségnek örvendenek. Ennek tudatában állította össze a Házi Jogtanácsadó szerkesztősége legújabb — immár ez évi hatodik — jogszabályismertető füzetét, amely a lakásigénylés- re és a lakáselosztásra vonatkozó rendelkezések részletes feldolgozását tartalmazza. Az általános tudnivalók után rátér a kiadvány a napjainkban is változatlanul legfőbb lakáselosztási formára, s a tanácsi bérlakásokkal kapcsolatos ismereteket foglalja össze. Mint pl: Hogyan jelölik ki a bérlőt? Ki tekinthető jogosultnak? Mi a lakásigény mértéke? Hogyan kell az igényléseket elbírálnia a hatóságnak? Melyek a kiutalás szábályai? A tanácsok ma már nemcsak a bérlakásokkal gazdálkodnak, hanem olyan lakásokkal is, amelyek személyi tulajdonba kerülnek. E lakások vevőire, vagy építtetőire ugyancsak a lakásügyi hatóságok tehetnek javaslatot. Erről szól a kiadvány harmadik fejezete, melyhez azután' a lakás visszadását és újraelosztását tárgyaló rész kapcsolódik. A Házi Jogtanácsadó júniusi száma kapható az újságárusoknál és a po*fea fcírlspbolijaiban. Visszavonták Lapunk Július 5-1 számában „A bajra készülni kell” című cikkünkben arról írtunk, hogy megyeszerte gépszemléket tartanak a mezőgazdasági üzemekben. A nógrádmegyeri Petőfi Termelőszövetkezetben a tűzvédelmi és munkavédelmi előadó azt nyilatkozta, hogy „Most fogják ellenőrizni a készülékeket. Ígérték ugyan már a múlt héten, hogy jönnek, de nem állták a szavukat. Orhalomból járnak hozzánk az ellenőrök”. A riport megjelenése után a nógrádmegyeri Petőfi Mezőgazdasági Termelőszövetkezetből az alábbi nyilatkozat közlését kérték szerkesztőségünktől: „A bajra készülni kell c. cikk, mely a Petőfi Termelőszövetkezet gépszemléjével foglalkozik, elmarasztaló kijelentéseket tartalmaz a Hazafias Népfront Termelőszövetkezet (örhalom) tűzoltókészülék-el- lenőrző tevékenységéről. A cikk elmarasztaló részét a Petőfi Tsz visz- szavonja, mert az őrhalmi termelőszövetkezet az írásbeli kötelezettségének, amit a tűzoltókészülékek ellenőrzésére vállalt, eleget tett”. Terék Gyula, biztonsági megbízott mgtsz. Nógrádmegyer Tőrvényegségi óvást emelt a Legtelsőbb Bíróság Hová lett az alperes ? Lapunk 1978. február 2-i számának Olvasók fórumában Őszinte szó helyett...? címmel közöltük M.-né munkaviszonyának megszüntetésével kapcsolatos visszásságokat. A munkaügyi bíróság sem változtatta meg a munkaadó döntését, s azzal zárta a határozatot, hogy további fellebbezésnek helye nincs I Ennek ellenére olvasónk érezve saját igazát, fellebbezését eljuttatta a Magyar Népköz- társaság Legfelsőbb Bírósága elnökéhez. Ügyét a Legfelsőbb Bíróság kollégiuma megvizsgálta, melynek alapján közölhetjük, hogy M.-né munkaviszony-helyreállítása iránt indított perében a salgótarjáni munkaügyi bíróság ítélete ellen a Legfelsőbb Bíróság elnöke M. 1978. El. VI. C. 264. sz. alatt törvényességi óvást emelt A törvényességi óvás elbírálására a Legfelsőbb Bíróság 1978. június 16-ára megidézte olvasónkat, valamint munkaadóját (mint alperest), ahol az alperes nem jelent meg. így az ügy folytatásárá augusztusban kerül sor. Az ítélet ismertetésére visszatérünk. Válaszolt az illetékes Magyarázkodástól nem fesz jobb a kenyér,.. Nlchpkwtck higßyiink? A NÓGRÁD-ban nemrég megjelent Vita kenyérügyben című glosszára válaszolt Lécz László, a Nógrád megyei Sütőipari Vállalat igazgatója, levelében többek között ezt írja: „A kenyér minősége örökös vitatéma úgy a fogyasztók, mint a kereskedelem részéről. Igaz, a cikk azon megállapítása, hogy a kenyér lehetne jobb is, és jó lenne, ha a lakosság a magyar ízlésnek megfelelően állandóan meleg kenyeret vásárolhatna. A kenyér minősége, a liszt jó, vagy gyengébb minőségétől, vállalatunk munkájától, és a kereskedelemtől függ, mert közben van még nagyon mostoha raktározás, szállítás is. Mi elismerjük, hogy vannak esetenként technológiai hibák, emberi mulasztások a kenyér gyengébb minőségében. Az is igaz, hogy nem ez az általános, mert a kenyér megfelel a magyar szabvány előírásainak." Nem meglepő az, hogy előző napi címkés kenyeret is szállítunk, mert három műszakos kenyértermelés van, de az igények kielégítése inég így is akadozik. Könnyű belátni, hogy egynapi Kapacitással ennél sokkal nagyobb igényt meleg kenyérrel kielégíteni nem tudunk sem most, sem a belátható időben . . . Nem tudjuk feloldani azt az ellentmondást sem, ami a meleg kenyér iránti kereslet, a raktár és a szállítás között van. Mert a meleg kenyér a rekeszekben összeia- pul, deformálódik. Ha ezt megoldanánk, nem lehetne úgynevezett friss, meleg kenyeret kapni a jelenlegi mennyiségben sem. A rekeszekben szállított már összenyomódott kenyér minősége tovább romlik az üzletek raktáraiban. Aztán kevés rendelés esetén az üzletek eladják az előző, vagy két nappal előbb szállított kenyeret is azzal a megjegyzéssel, »ilyet szállított a sütőipar«... Baj van üzemünkben a nagy alagútkemencével. A sülés technológiája, miután nyolc éve, három műszakban dolgozik, már gyenge, hasonlóan a gőzszolgáltató kazánok, az egyes feldolgozógépek. Ehhez jön a gyakori néhány perces áramszünet, a létszámhiány, és, ha fegyelmezetlenség miatt gyengébb a pékek munkája, oda a kenyér minősége. Az adott lehetőségek mellett arra törekszünk, nogy a szubjektív tényezőkből adódó problémákat megoldjuk, kijavítsuk, a vitákat csökkentsük. Mindezek anyagi lehetőségeinket azonban messze meghaladják. Így nagy minőségű javulásra, egyenletesen jó kenyér sütésére ígéretet nem tehetünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a fogyasztónak gyenge vigasz, de az elvárások és feltételek között jelenleg és még néhány évig megmarad a szakadék . . * Megjegyzésünk: Ügy látszik, tehát továbbra sem ehetünk magasra kelt, jól megsült, ízre is, szemre is jó kenyeret. Magyarázkodni, az okokat „objektív” és „szubjektív” nehézségeket felsorolni lehet. De haszna nem sok van! Ettől még nem lesz elégedett a vásárló. Továbbiba is a sütőipart szidja. A sok, „hogyan és miért nem lehet” helyett inkább azt lenne célszerű fejtegetni, hogyan kellene változtatni a mostani helyzeten. Biöszönet Salgótarjánban, a főtéri postán található, Illetve látható a fönti rébusz. Az egyik tábla szerint a nyitvatartási idő 0,7 (nulla egész hét tized?!) órától 21-ig, a másik szerint 07- től 20 óráig tart. Tetszés szerint értelmezhető? (báb-) A MÁV Salgótarján-külső pályaudvaron lakom, mint vasutas nyugdíjas özvegye. A pályaudvaron több szocialista brigád dolgozik, így többek között a Landler Jenő nevet viselő szocialista brigád is, amelynek vezetője Nyerges Sándor. Ez a brigád nagy segítségemre van, mert már évek óta ők látnak el tüzelővel. A közelmúltban is nagy mennyiségű szenet és fát vásároltak nekem és be is rakták a pincébe. Ez nagyon jólesik és hálára kötelez, hogy nehéz, felelősség- teljes munkájuk mellett arra is szakítanak időt, s pénzt, hogy velem törődjenek. Ezt Szeretném a nyilvánosság előtt megköszönni a brigád vezetőjének és valamennyi tagjának. Köszönettel: özv. Kondorosi Alajosné, Salgótarján, Rákóczi út 177. Összeállította: Tóth Jolán. NÓGRÁD - 1978. július 20., csütörtök