Nógrád. 1978. június (34. évfolyam. 127-152. szám)
1978-06-30 / 152. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXIV. ÉVF., 152. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1978. JÚNIUS 30., PÉNTEK Ülést tartott a Minisztertanács r 'Ä kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A kormány meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vet. te a magyar párt- és kormány- küldöttségnek a Lengyel Nép. köztársaságban tett hivatalos, baráti látogatásáról szóló beszámolót és megbízta az illetékes szerveket, hogy a tárgyalásokból eredő feladatok végrehajtására tegyék meg a szükséges intézkedéseket. A Minisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette a magyar—NDK gazdasági és műszaki-tudományos együtt, működési bizottság XVII. ülésszakáról szóló beszámolót. Megbízta a nemzetközi gazdasági kapcsolatok bizottságát, hogy dolgozzon ki intézkedési tervet az ülésszakon elfogadott határozatokból adódó feladatok végrehajtására. A kormány áttekintette a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa határozatainak végrehajtására elfogadott állami intézkedési tervben foglaltak időará. nyos teljesítését. A jelentést jóváhagyólag tudomásul vette és megszabta a további teendőket. A kormány megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette a központi gazdasági döntési gyakorlat, az ágazati irányítás és az állami ellenőrzési rendszer továbbfejlesztésére múlt évben hozott határozatának végrehajtásáról szóló jelentést A belkereskedelmi miniszter javaslatára — a belkereskedelmi törvény végrehajtása érdekében — a kormány rendeletet hozott a tartós fogyasztási cikkek alkatrészellátásáról és javító szolgálatáról. A Minisztertanács megtárgyalta és elfogadta a saját, egyben jóváhagyta a kormány- bizottságok, továbbá a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság második félévi munkatervét. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Előtérben a munkavédelem^ lakásépítés támogatása és as üzemegészségügy fejlesztése A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben az idén mintegy 55 millió forintot fordítanak szociálpolitikai célokra. A vállalat idei szociálpolitikai terve — összhangban a középtávú tervvel és az anyagi lehetőségekkel — célul tűzte a biztonságos munka alapvető követelményeinek érvényesítését, az üzemi baleseteket okozó körülmények folyamatos megszüntetését, a megelőzés hatékonyságának növelését, s a munkakultúra fejlesztését; általában a szociális ellátottság fejlesztését, a tömegsport, a testkultúra hatékonyabb fejlesztésének elősegítését. A kohászati üzemek idei szociálpolitikai tervének leghangsúlyosabb része a munkavédelmi fejezet. Noha a vállalatnál évek óta folyó rekonstrukciók következtében mind több üzem korszerűsödik, sok még a tennivaló a dolgozók egészséges és biztonságos munkakörülményei fokozása érdekében. A vállalatnál az idén 54 munkavédelmi téma megoldását vették tervbe. Ebből az első fél évben 10 téma megoldását kívánták megoldani, azonban a munka- védelmi osztály tájékoztatása szerint, csak hetet sikerült megoldani. Legnagyobb anyagi kihatású feladatként a szegverőüzem tetőszerkezetét újították fel, mintegy másfél millió forint költséggel. Két üzemben — a szegverőben és az új süllyesztékes kovácsíizem- bep — befejezték a szociális létesítmények felújítását, illetve kivitelezését. A raktározási körülmények korszerűsítését segíti elő a szegcsomagoló kartonraktára ferdefelvonójának felújítása. Kistere- nyén pedig az egészségesebb munkakörülményeket teszi lehetővé a hegesztőüzemi és a DS-Reck üzemi festőüzem elszívóberendezésének felújítása és a festési technológia átdolgozása. A vállalat 1978-as szociálpolitikai tervében — hasonlóan a korábbi tervekhez — változatlanul előtérben áll a dolgozók lakáskörülményeinek megoldása, a lakásépítés támogatása. A tervben szereplő idei fejlesztési alapot — mintegy 6 millió forintot — OTP- társaslakások vásárlására használják fel a vállalatnál. S megközelítőleg egymillió forintot fordítanak a dolgozók kislakásépítési támogatására. Az idén még nem adtak át OTP-társaslakást, azonban az év végére várható a salgótarjáni Beszterce- (Sebaj-) lakótelepen 19 lakás átadása. Erre a vállalatnál a pénz megvan, s amint szükséges, átutalják. A kislakásépítés támogatására szánt összegből azonban eddig 18 vállalati dolgozó részesült — közülük heten fiatalok —, de már vannak újabb jelentkezők, s még számítanak ezen felül is kislakást építőkre. A kohászati üzemek jelentős összeget költ a dolgozók étkeztetésére, üdültetésére, a bejárók utaztatására, s a gyermekintézmények támogatására. Az üzemi étkeztetésre mintegy 4 millió forintot fordít a vállalat. A dolgozók kulturált és a szervezet regenerálódását elősegítő üdültetésére csupán a három vállalati üdülőben több mint 1,5 millió forintot fordítanak. A bejáró dolgozók utaztatását 4,5 millió forinttal támogatja a gyár. Akik pedig a vállalati munkásszállón élnek, kényelmes és kulturált körül- • mények között tölthetik idejüket. A csaknem százférőhelyes szálló belső berendezésének korszerűsítésére egymillió forintot fordítanak. A vállalat dolgozóinak üzemegészségügyi ellátása színvonalának emelésében jelentős fejlődés történt az új üzemorvosi rendelő megépítésével és üzembe helyezésével. Az új körülmények lehetővé teszik a szakorvosi ellátás fejlesztését. Éppen ezért tervezik a kétműszakos fogászati ellátást, a különféle szűrővizsgálatok bevezetését, a mozgásszervi megbetegedések felmérését és okainak feltárását, s gyógyításukat, valamint a különféle foglalkozási ártalmaknak kitett dolgozók rendszeres, visszatérő szűrővizsgálatát. Líbiai exportra Az év első felében ötvenkétezer ruhát szállítottak a Budapesti Finomkötöttárugyár balassagyarmati üzeméből líbiai exportra. Sztrézs Tiborné varrodavezető elmondotta, hogy a következő fél évre százhúszezer forintos rendelés van. Háromféle ruhát varrnak. Az első fél évben gyártott ruhák értéke kétszázötvenezer dollár. A líbiai partnernek tetszenek a Balassagyarmatról származó ruhák, ezért további tárgyalásokra van kilátás. Páva Istvánné, Tornyos Józsefné és Gyurkovics Lászlóné az exportra kerülő ruhákat készíti a szalagon. •• Ülést tartott a megyei pártbizottság Csütörtökön Salgótarjánban tartotta ülését a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága. Géczi János, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára köszöntő szavai után Takács Vilmos, 'a párt megyei fegyelmi bizottsága elnöke szóbeli előterjesztésében a pártbizottság megvitatta és elfogadta a megye párttagságának fegyelmi helyzetéről, a pártfegyelmi munka tapasztalatairól szóló tájékoztatót. A vitában a megyei pártbizottság több tagja részt vett. Felszólalt a vitában Kovács Andor, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának megyei instruktora. Ezután Skoda Ferenc, a megyei pártbizottság titkára elnökletével folytatta munkáját a megyei pártbizottság. Géczi János előterjesztésében a pártbizottság elfogadta az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának és végrehajtó bizottságának 1978. második félévi munkatervét, valamint a fegyelmi bizottság féléves munkaprögramj át. Géczi János beszámolt a közelmúltban megyénkben járt kemerovói pártdelegáció programjának teljesítéséről. Tájékoztatta a megyei pártbizottságot a cselekvési program időarányos végrehajtásáról, a párt gazdaságszervező munkájáról. A megyei pártbizottság más ügyekkel is foglalkozott. A tájékoztatókat a . testület egyhangúlag tudomásul vette. A megyei pártbizottság tegnapi ülése Skoda Ferenc zárszavával ért véget. Aratás előtt Felkészült a gabonaforgalmi vállalat Lassan megkezdődik a visz- szaszámlálás a termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban. Nógrádban is szűkülnek a kalászosok, közeledik a gabonabetakarítás kezdete. A mezőgazdasági üzemekben a legszükségesebb gépeket, kombájnokat már kijavították, készen állnak a nagy nyári munka megkezdésére. A Nógrád megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatnál sem tétlenkedtek az elmúlt hetekben, hiszen az aratás kezdetével a vállalatra is jelentős feladatok hárulnak. Az idén egyebek között étkezési búzából 65 ezer, rozsból 500, takarmánybúzából két és fél ezer, takarmányárpából 100, sörárpából 7500, kukoricából hétezer tonna felvásárlásával számolnak. Az előzetes becslések alapján búzából a vártnál többre számítanak a tervezettnél, 3750 tonnával nagyobb mennyiségre kötöttek szerződést. A vállalat a felkészülést még az év elején elkezdte, külön intézkedési terv készült a feladatok megvalósítására. Korábban sok panasz volt a termés minősítésére, az idén ezért már a pásztói raktárban és malomüzemnél, az objektív minősítéssel történő átvételt vezetik be. Egyébként a felvásárlóraktárakban felmérték a készleteket, a felvásárlóhelyek takarítása, fertőtlenítése zömmel megtörtént, de e feladatot az előirányzat .szerint július 6-ára mindenütt befejezik. A vállalatnak összesen 106 ezer tonna termény elhelyezésére kellett felkészülnie. Ebből a mennyiségből 44 ezer tonnát raktárakban, silókban raktároznak, de az idén is szükség lesz a szükségtárolók igénybevételére, ezekre a helyekre 27 ezer tonna termény jut- A vállalat bértárolás keretében 17 ezer tonnát helyez el. Mint a vállalat vezetői elmondották: a pásztói új raktárcsarnokban az idén már 400 vagon termény tárolására nyílik lehetőség, de gondot okoz, hogy a hozzávezető út kivitelezése vontatottan halad. A mezőgazdasági üzemekkel az átadás-átvételre vonatkozó megállapodásokat, többnyire megkötötték, a napokban fejeződik be a munka. E szerződésekben rögzítették, hogy az üzemek mennyi gabonát adnak át, megjelölték az átvétel pontos helyét és ütemét is. A vállalat jól felkészített átvevőinek dolgát nehezíti, hogy a termelőszövetkezetek korszerű betakarítóeszközökkel rendelkeznek, s ezáltal az egy napra jutó betakarított mennyiség növekszik. Ezért a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat az előző évektől jóval alaposabban készült fel a termés fogadására. Kedvező minőség esetén 12 óra alatt 5100 tonna gabonát képesek átvenni- A terményátvétel egyébként 33 községben 45 helyen történik majd; raktárakban, malmokban, keverőüzemekben, bérelt raktárakban. Az átvett gabonafélék elhelyezéséhez szükséges zsákok, ponyvák, fóliák rendelkezésre állnak. Az átvételt, minősítést végző dolgozók szakmai felkészítése is megtörtént, s a teendőket, a közös feladatokat megbeszélték a mezőgazdasági üzemek vezetőivel is. A vállalat a rossz időjárás esetén szárítóberendezései-' nek legteljesebb kihasználásával számol. Folyamatban vannak a próbaüzemelések. A csapadékos időjárás esetén a termelőszövetkezetek szárítóüzemeit is igénybe veszikI Kádár Janos fogadta Carlos Altamiranöt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön délelőtt a Központi Bizottság székházában fogadta a Chilei Szocialista Párt küldöttségét, amely Carlos Altamirano főtitkár vezetésével tartózkodik hazánkban. A szívélyes, baráti légkörben lezajlott találkozón jelen volt Gyenes András, a Központi Bizottság titkára. Két és tél év munkáját értékelték Csütörtökön délután a Szak- szervezetek Megyei Tanácsának székházában ülést tartott az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének Nógrád megyei Bizottsága. Elsőként Gonda János, a bizottság titkára beszámolt a testület megválasztása óta eltelt több mint két év munkájáról. A beszámoló vizsgálta az orvos-egészségügyi dolgozók sokrétű munkáját, és az ehhez kapcsolódó szakszervezeti tevékenységet. A titkár a legnagyobb teret az egészségpolitikai tennivalóknak szentelte. Ezen belül többek között megemlítette a balassagyarmati rekonstrukció támogatását, az integrációt, a szakmai együttműködést, az egységes orvosi tevékenység kialakítását. Szó esett azokról a bérpolitikai intézkedésekről, melyeknek első lépcsőjét 1977-ben — főként a középkáderek bérének rendezésével — hajtották végre, s melyhez az idei év utolsó negyedében második lépcsőként általános rendezés csatlakozik. A képzés, továbbképzés terén a szakcsoportokat emelte ki az előterjesztő. Az említett időszakban például a középkáderek szakcsoportjának irányítása alatt ápolónői, ideg-elme szakápolói, szociális otthoni, fogászati asz- szisztensi. szekciók alakultak, és újjáalakult a gyógyszertári asszisztensi szekció is. Ezek munkája elősegíti az érintett munkakörben dolgozók ismereteinek gyarapítását, ezáltal a betegek ellátásának további javulását is. Az egészségügyben a szocialista munkaverseny szerepét ellátó mozgalomba, a megye hét intézményének 89 kollektívája, összesen több mint 1200 dolgozó kapcsolódott be. A beszámoló többek között kitért az etikai helyzet javítására is, melyet központi feladatként értékelt. Számtalan különféle rendezvény, intézkedés és bizottság született e tevékenység igényei alapján. Külön kiemelte a megyei bizottság titkára azokat a — témával kapcsolatos — fórumokat, melyéket tíz nagyüzemnél rendeztek. Az elmúlt időszak értékelésében a továbbiakban szó esett szociálpolitikai, munka- védelmi, kulturális és agitá- ciós propagandamunkáról, s legvégül a megyei bizottság vezető, irányító tevékenységéről. A feladatok zöme ugyancsak az egészségpolitikai területre esik. Ezek között is jelentős helyet foglal el a balassagyarmati rekonstrukció további támogatása. Továbblépést kívánnak elérni etikai téren, valamint szó esett nőpolitikái, ifjúságpolitikai teendőkről, a szociálpolitikai munka, a munkavédelem feladatairól. A megyebizottsági ülés ezután szervezeti kérdéseket tárgyalt.