Nógrád. 1978. június (34. évfolyam. 127-152. szám)
1978-06-29 / 151. szám
I Városunk SALGÓTARJÁN 1978 IÜNIUS 29 A NÖGRÄD SAf cjotarjAni melléklete MEGJELENIK NEGYEDÉVENKÉNT A tervidőszak félidejében Mi valósult meo az elképzelésekből f Városunk ötödik ötéves tercélki tűzései a városi azonosak voltak pártértekezleten kaszának munkája, az új pen megkezdődött a közművét 1976. elején hagyta jóvá Crossbar-központ szerelése, a és útépítés, amely régi és jo- a tanácsülés. A terv alapvető városi telefonkábel-hálózat go.« igényeket elégít ki. bővítése. Jelentős kulturális, sportléÜj kereskedelmi létesítmé- tesítményeket adtunk át az meghatározottakkal. Legfon- nyekkel is gazdagodtunk. Ha elmúlt két évben. Zagyvapál- tosabb feladataink közé so- késve is, de átadásra került falván egy 12 tantermes áltaroltuk a lakásépítés javítá- a vásárcsarnok, amely a ko- lános iskolát, ugyanitt az if jósát, a gyermekintézmények rábbi piaci lehetőségeknél sági és művelődési házat, a bővítését, a szociális követel- korszerűbb feltételeket, ked- városközpontban a sportcsar- felelö vezőbb árszínvonalat, széle- nokot, főiskolás és középisko- a sebb áruválasztékot biztosít a lás diákoknak az új kollé- színvonalának város és környékének ellátá- giumot. Épül a számviteli fő- a kereskedelmi sában. A Salgótarjáni Kohá- iskola és a megyei munkásbővítését, szati Üzemekkel együttmű- mozgalmi múzeum új épüle- ködve épült meg az új Mali- te. A tervidőszak félidejéhez novszkij úti szolgáltatóház, Költségvetési gazdálkodá- közeledve jelentős sikerekről, melyben üzemi és körzeti or- sunk jó színvonalon biztosi- eredményekről adhatunk szá- vosi rendelő, gyógyszertár, tóttá intézményeink működé- városunk, ABC-áruház, szolgáltató-felve- si feltételeit. Egyre növekvő vő helyek vannak. lehetőségeit tervszerűen, ruAz Arany János utcában Is galmas gazdálkodással hasz- egy új szolgáltató nálta ki. Az átadott új intéz- Az indítás nehézsé- mények megfelelő színvonalú vételeink a tervezettnek meg- gei után tervszerűen folyik a működtetése mellett a költ- felelően alakultak. Az elmúlt városközpontban a Mérleg úti ségvetés belső tartalékainak két évben megépült 860 la- több célú együttes megvalósí- feltárását szorgalmaztuk, a kás, folytattuk a bányászko- tása, melyben kereskedelmi felszabadítható eszközöket pe- lóniák felszámolását, új lakó- szolgáltatóegységek és irodák dig elsősorban a gyermekinkapnak helyet. tézmények ellátására fordítKözművesítési terveink kö- juk. zül — a lakótelepek közmű- Eredményeink azoknak a A közlekedési,' hírközlési ellátottságán kívül — legje- városukat szerető tarjániak- ägazatban befejeződött az au- lentősebb a déli szennyvíz- nak is köszönhetők, akik az el- tóbusz-pályaudvar építése, a gyűjtő csatorna megépítése múlt kél évben csaknem 20 21-es út párhuzamos szaka- volt. Kivitelezése késve kéz- millió forint társadalmi mun- sza, a tv Il-es programjának dődött, megépítése ma jó kát végeztek. A kommunista adótelepítése, megkezdődött a ütemben halad. Családi házas szombatokon a város gyerterületeink közül a Béke-tele- mekintézményeiért dolgoztak az üzemekben, járdát, parkot, játszóteret, építettek. Céljaink teljesítéséhez, környezetünk egyre szebbé, kulturáltabbá tételéhez továbbra is kérjük a lakosság önzetlen támogatását. Eredményeink mellett gondjaink is vannak. Elmaradtunk a célcsoportos lakásépítésben, késik néhány nagy- beruházásunk indítása. A középtávú terv félidős értékelését a tanácsülés elvégezte, a legfontosabb feladatokat meghatározta. Fegyelmezett, gondos munkára van szükség ahhoz, hogy sikeres középtávú tervidőszakról számolhassunk be majd a tanácsnak. Elmaradásainkat a kivitelező, tervező vállalatok segítségével pótolni tudjuk. Csak ily módon vagyunk képesek újabb eredményeket elérni. Morvái Ernő elnökhelyettes ményeknek meg nem lakótelepek felszámolását, közműellátás javítását, szolgáltatóhálózat korszerűsítését. mot. Gazdagodott javult a lakosság életkörülménye, fejlesztési lehetőségeink meghaladták az előző öt- felépült éves terv előirányzatait. Be- pavilon. területek — nyugati városrész, Gorkij-telep szanálását terület-előkészítését. 21-es út városi bevezető szaWizre költik r 'A városi tanács végrehajtó kapott a város. A pénzt az kizottsága döntött annak a ivóvízhálózat fejlesztésére telmillió forintnak a felhaszfordítják. Zagyvapálfalván a nálásáról, melyet a társadal- mi munkaversenyben elért Rózsafa és a Kinizsi Pál ut- első helyezésért jutalomként cában építenek vízvezetéket. Peremkerületek — lakótelepek Áruellátás ' A városi tanács 1976. végén korábbinál több a hűtőberen- tárgyalta Salgótarján áruellá- dezés. A hálózatfejlesztést tási helyzetét, különös figye- szolgálta, hogy élelmiszerbolt lemmel a peremkerületekre és épült a Hámán Kató-telepen, az új lakótelepekre. Tavaly a a Zöldfa úton, a Sugár úton tanács illetékes osztálya 118 és a Bajcsy-Zsilinszky úton. esetben végzett vizsgálatot a Zöldség-gyümölcs bolt léte- különböző boltokban. Az in- sült a Zöldfa úton, termény- tézkedések nyomán javult az bolt Zagyvarónán. Az idén ellátás élelmiszercikkekből. Bő- boltot alakítapak ki a Besz- vült a választék tej és tej- terce-lakótelepen, mert a termékekből, zöldség- és gyű- kapcsolódó beruházásként mölcsárukból, sütőipari tér- tervezett kereskedelmi léte- mékekből, és baromfiból. Az sítmény tervezési késedelem áruátvételkor a korábbihoz miatt nem valósul meg időviszonyítva nagyobb figyel- ben További feladat, hogy met fordítanak a minőségi megoldják Zagyvapálfalván a előírások betartására. Bővült Csokonai út, valamint Bag- az egységek felszereltsége, a lyasalja élelmiszer-ellátását. Módosított rendelet ' A városi tanács 1976-ban családok egy része nem tudja rendeletben szabályozta a la- vállalni az OTP-társasházi kások elosztását és a lakás- lakásokra befizetendő 80—100 igények társadalmi elbíráló- ezer forint előtörlesztési öszsának rendjét. A rendelet óta szeget. Ez pedig veszélyeztetöbb mint két év telt el. Ez ti a középtávú lakásgazdálkoalatt az átlagjövedelmek szá- dási program megvalósítását. mottevően emelkedtek, így E körülmények indokolttá tetszámos család, főleg család- ték, hogy felemeljék az egy alapító fiatalok .indokolatla- főre jutó átlagjövedelem ösznul kiszorultak a tanácsi ér- szegét a tanácsi értékesítésű tékesítésű kategóriából és csak lakások kategóriájában. A OTP-társasházak megvásár- városi tanács döntése alapján lására lettek ioaosultak Az ilyen lakást kaPhat 32 a falasai a letten jogosultan. az ,ád> ameiyben az egy törejuelmúlt évek lakásáremelke- (,5 átlagjövedelem a 3 ezer dését is figyelembe véve a forintot nem haladja meg. A társadalmi és várospolitikai követelményekért Két év a lakáselosztásban Salgótarjánban számottevő eredmények születtek a lakás- helyzet javításában. Városunk arculatát egyre inkább az új városközpont, az új lakótelepek, új családi házas övezetek határozzák meg. A családok 91 százaléka önálló lakással rendelkezik, s 60 százaléka a felszabadulás óta épült lakásokban él. Eredményeink ellenére a dinamikusan fejlődő iparközpontban változatlanul a legjelentősebb társadalompolitikai problémánk a lakáskérdés. Csak hosszabb távon valósítható meg az a célkitűzés, hogy minden arra igényt tartó család önálló lakással rendelkezzen. Lakásállományunk számottevő része avult, bontásra érett. Továbbra is nagy szanálási feladatokat kell megoldani a városközpont építése érdekében. Társadalom- politikai feladatunk a még meglevő 1500 elavult kolóniái lakás felszámolása. Egyre nö- vekvőbb problémát jelent a minőségi lakáscsereigények, a nagyobb lakás iránti jogos kívánságok kielégítése. Nem véletlen, hogy az 1977. évi városszociológiai felmérés során a családok 45 százaléka a lakásépítést, a lakáshelyzet javítását tartotta a városfejlesztés fő feladatának. A városi tanács 1978. júniusi ülésén társadalompolitikai súlyának megfelelően foglalkozott az utóbbi két év lakáselosztási politikájával, a lakásellátás helyzetének alakulásával. Megállapította, hogy a tanácsi elosztású lakások mintegy 70 százalékát a lakásigénylők lakáshelyzetének javítására fordítottuk. A végrehajtó bizottság jól gazdálkodott a lakásokkal, a lakások elosztásánál érvényre jutottak a társadalompolitikai, várospo. litikai szempontok. Városunk ipari jellegének megfelelően a lakások 70,3 százalékát munkások kapták. A tanácsi lakásjuttatás mellett nagymértékben segítette a munkások lakáshelyzetének javítását a munkáslakás-építési akció. Ennek keretében az V. ötéves tervidőszakra előirányzott 500- ból 230 épület meg az első két évben. Az akció jelentősen segíti a nagyüzemeket a munkaerő-gazdálkodásban, a törzsgárda kialakításában. Családpolitikánk egyik fő célja a többgyermekes családok sokoldalú segítése. A lakáselosztásban érvényesült az MSZMP XI. kongresszusának határozata, és biztosítottuk, hogy a három- és többgyermekes családok az igényléstől számított Z éven belül önálló lakást kapjanak. Először kötöttük határidőhöz a kétgyermekes családok lakáshoz juttatását, amit a közvélemény igen kedvezően fogadott. Előirányoztuk, hogy 1980 végéig önálló lakáshoz juttatjuk azokat, akiket az igazgatási osztály 1975. végéig vett nyilvántartásba. Két év alatt ezeknek a családoknak 70 százaléka lakást kapott. Ezt úgy sikerült elérnünk, hogy a tanácsi bérlakások döntő többségét a társadalmi igazságosság követelményével összhangban a többgyermekes családoknak juttattuk. Ezt nagy eredménynek tartjuk. Ifjúságpolitikai céljainkkal összhangban megkülönböztetett módon foglalkoztunk a fiatalok lakáshelyzetének javításával. A lakások 78 százalékát kapták 35 éven aluli fiatal házasok. A tervezett 45 százalékkal szemben a tanácsi lakások 60 százaléka jutott fiataloknak, s fiatal munkáscsaládok kapták a munkáslakások mintegy 85 százalékát. A családalapítás, az előtaka- rékosság elősegítése érdekében bevezettük az átmeneti lakás- juttatási formát, amit a fiatalok kedvezően fogadtak. Lehetőségeinkhez mérten továbbra is segítettük az értelmiség, mindenekelőtt fiatal szakemberek városba telepítését. Kiemelt támogatást kaptak a városépítésben részt vevő szervezetek. A városban működő vállalatoknak 37 lakást adtunk bérlőkiválasztási joggal, a szakember-telepítéshez. A végrehajtó bizottság rendelkezésére , álló lakáskeretből különböző intézrriények 27 lakást kapták. Ä művelődésügyi dolgozók között; egy 19 lakásos épületet osztottunk el. Folytatódott a városban a múltból örökölt korszerűtlen, avult lakásállomány felszámolása. Ennek keretében 323 lakást számoltunk fel. A két év alatt a szociális követelményeknek meg nem felelő telepeken 151 lakás szűnt meg, közte 72 bányai, 74 üzemi kolóniái lakás. A bá- nyászkolóniai lakások nagyobb ütemű szanálása csak akkor lehetséges, ha ezek pótlására a tervezett lakások megépülnek. A lakótelepek építése, egyéb városi beruházások miatt a két év alatt 172- lakást szanáltunk. A nyugati városrészen, 120 elavult családi ház szűnt meg. A tefvezettnél gyorsabb ütemű volt ez a munka a Gorkij-telepen. Biztosítottuk, hogy kisajátítási, szanálási késedelem egyetlen beruházás indítását sem hátráltatta, sőt nagy lépést , tettünk előre a VI. ötéves terv lakásépítési területeinek előkészítésében. Az erőfeszítések ellenére a két év alatt a lakáshelyzet mégsem alakult kielégítően, sőt a lakásigénylők száma tovább növekedett. Ebben része van a telepszerű lakásépítésnél jelentkező lemaradásnak. Emellett más jellegű tendenciák is növelték a lakásigények számát. Hatásukra városunk lakossága a két év alatt 1500 fővel nőtt. Folytatódott a családok szétköltözése. Nagyobb számú fiatal korosztálybeli kötött házasságot. A városi tanács ezért a következő időszak fő feladatának a lakásépítést, az V. ötéves terv lakásépítési programjának teljesítését jelölte meg. Dr. .Hegedűs Károly yp IvJa-titkár Javítják a feltételeket A városi tanács végrehajtó tételeit javítják és egyéb tárbizottsága döntött a tavalyi sadalompolitikai célok meg- fenntartási költségvetés 6 mii- ... .... ... ... lió forintos pénzmaradványé- vaIosltasat segítik: Másfélnak felosztásáról. Elsősorban millió forintot pedig tartós az intézmények működési fel- betétben helyeztek el. Decemberben A Salgótarjáni Tervező és Építőipari Szövetkezet kétszer 19 lakásos épület „kivitelezését végzi a megyeszékhely ^eszterce-lakótsle- pén. A munkálatokat tavaly ősz- szel kezdték. . Elkészült az út, a vízvezeték, > áz áramszolgáltatás. Cölöpalapozást végeztek és megcsinálták a fogadószinteket. Ezáltal biztosították a feltételeket a szerkezetépítéshez. A szerkezet öntése az új, Wimpey-technológiával a napokban kezdődik. Gépi berendezés szállításának késedelme miatt nem tudtak előbb munkához látni. A szövetkezet dolgozóitól jelentő^ erőfeszítést igényel, hogy fél év alatt elkészüljenek, mert decemberben mindenképpen szeretnék átadni a tanácsi célcsoportos beruházásban épülő két házat. E két épülettel mutatkozik be a Beszterce-lakóte- lepen a STÉSZ, mivel eddig csak a Kemerovp-lakótelepen építkeztek. A jelenlegi kivitelezésen Nagy Győző építésvezető irányításával dolgoznak. A képén látható technikai berendezés segítségével készítik eí a Salgótarjáni, Építő és Tervező Szövetkezet dolgozói a kétszer 1$ lakást a Beszterce-lakótelepen.