Nógrád. 1978. június (34. évfolyam. 127-152. szám)
1978-06-29 / 151. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXIV. ÉVF., 151. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1978. JÚNIUS 29., CSÜTÖRTÖK £ZMT-cInökscgi ülés Nagy felelősséggel és helyesen r Az SZMT elnöksége tegnapi ülésén a többi között megvitatta a Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsa elé kerülő írásos és szóbeli előterjesztéseket, amely a szakszervezetek XXIII. kongresszusa cs a megyei küldöttértekezlet határozatainak időarányos végrehajtásáról szólt. T Az elnökség megállapította, szervezeti öntevékeny művé- hogy a vezető testületek, szeti csoportok munkája. tisztségviselők, a párt- és SZOT-határozatok alapján végezték munkájukat. Segítették, szervezték, eredményesen mozgósították a megye szervezett dolgozóit a kitűzött feladatok teljesítésére. Kedvező hatása tükröződik b termelést-gazdálkodást seA megye szakszervezeteinek tevékenységében nagy helyet foglalt el és foglal el a szocialista, ezen belül az üzemi demokratizmus bővítése, továbbfejlesztése. Az erre vonatkozó párt-, állami és SZOT-határozatokat általában egyetértéssel fogadták, de gítő, szervező, mozgósító mun- voltak olyan gyárak, üzemek, ka színvonalának emelésében. Vonatkozik ez a tervezés demokratizmusára éppúgy, mint az elért eredményekre; a gyártmányszerkezetben elért változásokra, a gazdálkodás hatékonyságára, a minőség növekedésére, a költségek kedvezőbb alakulására, az ésszerűbb munkaerő-gazdálkodásra, az új technológiák bevezetésére, az üzem munkaszervezésében, a munkafegyelemben, az újítómozgalomban bekövetkezétt előnyös változásokra. A sikerekahol kétkedve, idegenkedve vették tudortiásui az új helyzetet, vitatták, megkérdőjelezték, hogy a szakszervezetek képesek lesznek-e megnövekedett feladataik jó ellátására. Voltak olyan termelőegységek, ahol a gazdaságvezetőket váratlanul érték a különböző, ezzel kapcsolatos rendelkezések, s nehezen, néhány esetben pedig még ma sem tudnak az új követelményekhez igazodni. Az üzemi demokratizmus tartalmának javításában megben nagy része van a Nagy határozó szerepük van a szak Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára kibontakozott széles körű, gazdag tartalmú szocialista munkaié a dolgozók bérének, jövedelmének alakulását, a lakosság szociális és kommunális ellátását. A megye munkásainak átlagbére az iparban évenként 6,2 százalékkal emelkedett. Jó hatást váltottak ki a központi bérintézkedések, a műszakpótlék bevezetése. Megyénkben az egy forintra jutó béren kívüli juttatás eléri az ötven fillért. A szak- szervezetek segítségével javult a lakásellátás, fejlődtek a gyermekintézmények, kedvezőbbé vált a nyugdíjasok helyzete, nagyobb gondot fordítanak a munkavédelem javítására. Az SZMT elnöksége az eredmények tükrében nagyon kritikusan és önkritikusan vizsgálta irányító tevékenységét, a különböző testületek munkáját. Ennek ismeretében jelölte ki a további feladatokat. A vitában többen felszólaltak, köztük Godó Györgyné, a megyei pártbizottság osztályvezetője, aki hangsúlyozta, hogy a megye szakszervezetei nagy felelősséggel és alapvetően helyesen hajtották végre a párt és a SZOT határozatait, Versenynek. Az előbbiek eléréséhez hozzájárult a szakszervezetek politikai, nevelője felvilágosító és kulturális ' tevékenysége, zel járó felelősséggel. Több- Fejlődött a törhegpolitikai ok- ségük megfontoltad dolgozik, szervezeti bizalmiaknak, meg- határozatait, majd felhívta növekedett jog- és hatáskö- a figyelmet azokra a tenderüknek. Ez utóbbiak új fel- tekre, ahol nagyobb lehetőtételeket teremtettek a még ségek kínálkoznak a még eredményesebb munkához, eredményesebb, tartalmasabb A bizalmiak kezdetben csak munkához. Utalt a néhány he- jogaikra hivatkozva dolgoz- ^yen megnyilvánuló helyte- tak, ma már a jogokat össze- íen szemléletre és gyakorlatra kötik a kötelezettségekkel, ez* **Az elnökség Kovács László, áz SZMT vezető titkára zárszatatás tartalma, javult a tiszt- részt vállal az érdekek;..üil-köz- vával együtt elfogadta az cáitsríoolnlz totócáhrll i le.hcn ; — T ÍTJ----: i. ' s égviselők képzése, továbbképzése, az agitációs munka hatására a korábbinál többen vállalkoztak a nyolc általános iskola elvégzésére, eredményesebb lett a szaktetéséből, erősödött fcapcso- írásos és szóbeli előterjeszté- lata a tagsággal, felkészült- seket azzal, hogy * azok visz- ségüknél fogva nagyobb ha- szatükrözik a vitában elhang- tást fejtenek ki a tagságra. zott hasznos, jó javaslatokat, Az SZMT elnöksége rend- véleményeket, állásfoglaláso- szeresen figyelemmel kísér- kát. Elutazott a kemerovói pártdelegáció r A Magyar Szocialista Mun- vies Ovgyenko, a Mezsdure- gyei és a salgótarjáni városi káspárt Nógrád megyei Bi- csenszki városi pártbizott- pártbizottság vezetőiveL Bizottságának meghívására hét ság első titkára, Iván Andreje- látogattak Balassagyarmatra, napot töltött Magyarországon, vies Kretyinin, a Kuznyecki a drégelypalánki termelőszö- Nógrád megyében a Szovjet- Kohászati Kombinát vezér- vetkezetbe, a Mátraaljai Álunió Kommunista Fártja Ke- igazgatója és Nagyezsda Gre- lami Gazdaságba. Tanulmá- merovo területi Bizottsága- gorjevna Markina festő és nyozták a Salgótarjáni Konak delegációja. A küldöttsé- mázoló brigádvezető, a te- hászati Üzemek, a Nógrádi get Vaszilij Ivanovics Szit- rületi pártbizottság tagjai. Szénbányák, a salgótarjáni nyikov, a Kemerovo területi Szibériai testvérmegyénk síküveggyár, a Zománcipari pártbizottság titkára vezette, küldöttei nógrádi tartózkodá- Művek és a Nógrád megyei Tagja volt Vlagyimir Ivano- suk során találkoztak a me- Állami Építőipari Vállalat pártszervezeteinek tevékenységét, a termelés hatékonyságának növelésében, az energia- és anyagtakarékosság segítésében. A nyugat-szibériai vendégek szerdán elutaztak hazánkból. Tesívérmegyénk küldötteit Budapesten Géczi János, az MSZMP Központi Bizottsága tagja, a megyei párt- bizottság első titkára búcsúztatta. A búcsúztatásnál jelen volt Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Napirenden a tsz-ek jogvédelme A termelőszövetkezetek kájához, a szövetkezetek megnövekedett gazdasági fel- dekeinek érvényesítéséhez, adataival nem tartott lépést a jogi tevékenység, a tsz-eknek még mindig csak kisebb részében, mintegy harmadában van főfoglalkozású jogász — állapította meg a TOT elnöksége szerdai ülésén, amelyen Szabó István elnökölt. érA fiatal pályakezdő jogászok idegenkednek a nehezebb élet- és munkakörülményektől, a szövetkezeti jogászokra háruló összetett és nagy felelősséggel járó feladatoktól. Emiatt a tsz-ek je- alkalmazzanak lentős része, körülbelül a fele jogtanácsost, A probléma megoldására az elnökség ajánlást adott ki, amelyben felhívja a tsz-ek és a területi szövetségek figyelmét arra, az eddiginél többet kell tenniük az alapszabály szerinti törvényes működés biztosítására, a tagok és az alkalmazottak jogainak érvényesítésére, valamint az önálló vállalati gazdálkodás segítésére. Arra ösztönzik az üzemeket, hogy az eddiginél lényegesen nagyobb arányban főfoglalkozású munkájához kényszermegoldásként közös igyekezzenek ^ megteremteni a foglalkoztatásban, másodál- lásban, eseti megbízással vagy más módon kap csak jogügyi támogatást. Kétszázötven tsz- ben a jogi feladatokat jelenleg egyáltalán nem látják el. szükséges feltételeket. A jogásszal nem rendelkező termelőszövetkezetek jogvédelmi tevékenységének ellátásában a jövőben közreműködnek majd a területi szöAz elnökség megállapította vétségek mellett működő jo- azt is, hogy a területi szövet- S* szolgáltató szervezetek is; ségek egyelőre még nem tud- ezek létrehozására az ajánlás nak kellő segítséget adni a javaslatokat tesz. szövetkezeti jogvédelem mun- (MTI) A Nógrádi Szénbányák szorospataki aknaüzemében igyekeznek elhárítani minden akadályt a termelést gátló tényezőkből. Az üzemben különböző területeken dolgozó vezetők rendszeresen felkeresik a munkahelyeket, hogy személyesen is tájékozódjanak a problémákról. A tapasztalatokról munkamegbeszélésen tájékoztatják a központi irányítókat, s azonnal intézkednek a termelési és munkafeltételek esetleges hiányosságainak pótlásáról is. Képünkön: Spegár József aknász Szónsik Istvánnal és munkatársaival beszélget a bánya mélyén. — kj — Tanácsülé» Salgótarjánban A városfejlesztés iránya változatlan MegTonják a támogatást az elmaradó építőktől Kiemelkedő jelentőségű té- tikus a helyzet; egyáltalán elsősorban a leginkább rászórna szerepelt a szerdai sál- nem látszik biztosnak a ki- rulók lakáshelyzetét javítja) gótarjáni tanácsülés napi- tűzött határidők elérése. A megjelenő arányeltolódások rendjén: megvitatták és el- város kiemelt jellegű lakás- további feszítő gondokat fogadták a város V. ötéves építkezési területén, a Besz- eredményeznek. Nem az va- fejlesztési tervének és fenn- terce-lakótelepen, mindkét lósul meg és nem ott a valótartási költségvetésének idő- építőipari vállalat elmaradás- Ságban, amit elterveztek. Ez arányos teljesítéséről szóló ban van néhány, fontos annál is inkább zavaró, mert jelentést, s meghatározták a építkezés megvalósításának ezeket főleg az árszínvonal további feladatokat. Az ülé- munkájával. Figyelmeztetés emelkedése, a technológiai sen részt vett Illés Miklós, a ez az építőknek, hiszen az váltás, a műszaki-gazdasági Nógrád megyei Tanács általá- említett területen sem terv-, előírások okozzák. Röviden: nos elnökhelyettese és Ozsvárt sem pedig területhiány nem a tervezett tartalékok kevés- József, az MSZMP Saílgótarjá- zavarta az építkezés menetét, nek bizonyulnak mindezek ni városi Bizottságának első Az általános elnökhelyettes ellensúlyozására. A kivezető titkára is. ugyanakkor a tanács elé tér- út: nagyobb következetesség Fekete Nándor tanácséi- jesztett egy határozati javas- az építésben együttműködők nők köszöntő szavai után latot is. munkájában, s a terv részleMorvai Ernő általános elnök- Egy korábbi határozatban teinek a lehetőség szerinti helyettes fűzött szóbeli kiegé- tanácsi intézkedés történt legteljesebb érvényre juttatá- szítést a városfejlesztés öt- arra, hogy a városépítésben sa, elérése, éves tervének teljesüléséről résztvevő kivitelező vállala- Néhány jellemző adat a vá- szóló jelentéshez. A tervidő- tok gépparkjuk javítására és ros ötéves tervének mindenszak mintegy feléhez érkéz- dolgozóik lakásproblémáinak re kiterjedő előirányzatából: ve, az eredmények és gondok megoldására több millió fo- a tervezett 446 célcsoportos ismeretében hangsúlyozta, fint tanácsi segítséget kap- lakás átadása helyett az első hogy a város fejlesztésének fő janak. Ezt a jelentős összeget két évben 331 lakás készült irányai változatlanok, a vá- ösztönzésképpen, s a közös ér- átadásra. Az igen jelentős le- rosfejlesztés céljairól, jelen- dek szem előtt tartásával ad- maradás okai között egye- tős feladatainak elvégzéséről ta a tanács. A javaslat így bek között az is szerepet ját- nem mondanak le. Annak el- szólt a szerdai tanácsülésen: szik, hogy nem várt talajlenére sem, hogy néhány területen — így például a lakásépítkezésben — nem mindenben sikerült úgy elérni a célt, mint azt . a terv tartalmazza. Morvái Ernő nyomatékosan szólt azokról a tapasztalatok- Érthetően sokan äi.relÄ'* “assa t.k vonják meg a támogatást, illetve tartsák fenn annak megfelelően, hogy az érintett építőipari vállalatok milyen mértékben tettek, tesznek eleget az építésben vállalt kötelezettségeiknek. mechanikai problémákkal került szembe tervező és kivitelező. A kivitelező vállalatoknál bevezetett technológiai váltás az első két évben nem hozta meg a kívánt eredményt. Baj van a tervezéssel, erre csak egy példa: fnrtalkoz a Beszterce-lakótelep intéz- iogiaiKoz ményeinek kiviteli tervei - közül a városi Tanács Végrehajtó cércsoDortos TakáseDÍtésne^ mai napig Bizottsága a tavaly óta ha- az utóbbfkét Ivre ^számt Ugyanakkor mai napig nem készültek el! számos szép eredvonta megtartott' helyszíni t^tt Zintegv^S százalékos’el' ményrÖ1 is számot adha‘ a « beruházások maradásávlí, “s okainak vizs- 32 AutölL ^ megvalosulasarol szerzett. gáiatával Szóvá tették hosv l ' Autobusz-palyaudvar, Külön hangsúlyozta azt a Äl^iÄtÄ vásárcsarnok, szolgáltatóház, tényt, hogy az idei lakasepit- tapasztalt jelentős mértékű .déh szennyvizfőgyujto kezesek mintegy felénél kri- Maradás feltűnő azért is’ epltesének előrelendülése, az etmaradas feltűnő azért is. átadott sportcsarnok -, mind megannyi jelentős vá• • Ülésezett az országgyűlés külügyi bizottsága Az országgyűlés külügyi entációjú országok kapcso- bizottsága Gyenes András el- latairól. nökletével szerdán a Paria- Az ülésen részt vett és felmentben ülést tartott és Roska szólalt Púja Frigyes külügymi- István külügyminiszter-he- niszter. A vitában a további- lyettes előterjesztésében meg- akban kifejtette véleményét tárgyalta a Külügyminisztéri- Novics János, Németh Pál, um tavalyi költségvetésének Réger Antal, Kállai Gyula, végrehajtásáról szóló jelen- Darvasi István, Lukács Já- tést. A bizottság ezután meg- nos, Nánási László, Csillik hallgatta Garai Róbert kül- András, Stock János, Nagy ügyminiszter-helyettes tájé- Miklós és Brutyó János kép- koztatóját a Magyar Népköz- viselő. társaság és a szocialista őri- (MTI) célcsoportos jelentős mértékű építésének feltűnő azért is, átadott .mert ugyanakkor a többi építési formákban jóval kisebb az elmaradás. Valamennyi lakásépítési formát tekintve, a városban mintegy 12 százalékos elmaradással kell számolni. Az elmaradások oka elsősorban a kapacitás hiánya, nem megfelelő kihasználása, a határidők állandó módosítása. rosfejlesztési eredmény. A „Harmincötezer munkanapot Salgótarjánért” társadalmi munkamozgalom kétéves mérlege: 20 millió forint, azaz1 130 ezer munkanap. A számos fontos cél közül első helyen szerepel továbbélés Miklós, a megyei ta- ra is a tervezett 2300—2600 nács általános elnökhelyet- lakás felépítése a tervidőszak tese felszólalásában arra fi- alatt. Ehhez azonban — mi- gyelmeztetett, hogy bár a vá- ként többen is hangsúlyozták rosfejlesztés jelentősebb irá- — nagyobb gazdálkodási fe- nyai változatlanok, s a célok gyelem szükséges. A tanács- is elérhetők — nem mindegy ülés elfogadta azt a határoza- azonban, milyen következe- ti javaslatot, hogy az elma- tesség nyilvánul meg a lakás- radó építőktől a tanácsi tá- építési terv részleteinek tel- mogatást ^vonják meg. A töb- jesítésében! Például a célcso- bi napirend ismertetésére la- portos lakásépítésben (amely punk hasábjain visszatérünk.