Nógrád. 1978. június (34. évfolyam. 127-152. szám)
1978-06-27 / 149. szám
Több sazahmárai r Annak idején, amikor megjelent a munkások rendszeres továbbképzéséről szóló kormányhatározat, sokan nem értették, vajon miért kell az ilyen magától értetődő dologról — a folyamatos és gazdaságos termelő- munka nélkülözhetetlen feltételéről — a kormánynak külön határozatban intézkednie. Végtére is: a munkahelyek elemi érdeke lenne, hogy gondoskodjanak a munkásaik és az alkalmazottaik folyamatos továbbképzéséről. Sőt: az sem tűnik lehetetlennek, ha a munkahelyek jó előre — mielőtt még megvásárolnák a kiváló, modern, nagy termelékenységű gépeket és berendezéseket —, mondom, jó előre, már a technológiai korszerűsítés elhatározásának stádiumában hozzákezdenének a céltanfolyamok és egyéb továbbképzési formák megszervezéséhez. S nemcsak a tanfolyamok megszervezéséhez, hanem olyan oktatási rendszer kiépítéséhez, amelyben minden különösebb alku, s a sokat emlegetett önkéntesség nélkül, bizonyos munkakörökben kötelező lenne a rendszeres szakmai továbbképzés. önkéntesség és ösztönzés — ha úgy tetszik: rábeszélés — persze elképzelhető, sőt, szükséges dolog, ha például valaki betanított, vagy segédmunkás létére szakmát akar tanulni, vagy ha a szakmunkás a második, vagy éppen a harmadik szakma elsajátítására adná a fejét. Valami azonban itt is hibádzik. A minisztériumi iparban például egyszámjegyű statisztikai adatok jelzik a kétvagy többszakmás munkások százalékos arányát a létszámhoz viszonyítva; vagyis elenyészően kevés azok száma, akik több — szakmai képesítést kívánó — munkakörben is foglalkoztathatók. Aligha azért, mert a több mint kétmillió fizikai munkás egytől egyig rest a tanulásra; s aligha azért, mert a több szakmában is járatos munkásokra nem lenne égető szükség. Gondoljuk csak meg: hányszor és hányszor fordul elő, hogy valamilyen munkahelyen égető szükség lenne néhány forgácsoló, hegesztő, vagy akármilyen más szakmunkásra. S ha lennének mondjuk olyan présmunkások, vagy villanyszerelők, vagy mechanikai műszerészek, akik értenének a forgácsoláshoz, vagy hegesztéshez, akkor a célszerű — és többnyire csak ideiglenes jellegű — átcsoportosítással könnyűszerrel megoldható lenne a pillanatnyi létszámhiány. Az esetek többségében azonban nincsen olyan villanyszerelő, aki mondjuk a hegesztést is biztonsággal végezheti, vagy olyan lakatos, akit a forgácsológép mellé is odaállíthatnak. Ez is oka annak, hogy kikerül a gyár kapuja melletti táblára: felveszünk ilyen, olyan, amolyan szakmunkásokat... Egyszerű és olcsó dolog lenne most ismét a sokat ostorozott vállalati gondolkodásmódot, avagy azt a bizonyos szemléletet kárhoztatni, mondván: vegyék már végre tudomásul a vállalatoknál, hogy a munkaerőhiány olyképpen is enyhíthető, ha emelik a foglalkoztatottak szakmai nívóját; ha a létszám mennyiségi növelése helyett, a minőség javítására törekednek. Az a gyanúm, hogy erre az alapigazságra már régen rájöttek a nógrádi vállalatok, s ha csak az elhatározáson múlna, akkor ma már lényegesen nagyobb lenne a többszakmás munkások aránya. A dolognak azonban van egy roppant egyszerű, mégis nehezen megteremthető feltétele, nevezetesen: a több szakmát tudó munkások kellő anyagi elismerése. Magyarul: a vállalatok, a bérszabályozás mai rendjében aligha fizethetik meg az átlagosnál több, színvonalasabb tudást és munkát. Egy-két forinttal több órabérért nem sokan vállalkoznak arra, hogy univerzális szakmunkássá képezzék át magukat. Szép szóval való agitációval, a munkásöntudatra való hivatkozással, fájdalom, a problémát nem lehet megoldani. Nem azt mondom, hogy a szakmai kvalifikáció emelése, az alapszakmájuknál lényegesen sokoldalúbban foglalkoztatható munkások kitaníttatása, „felnevelése” kizárólag az arányosan magasabb bérek kifizetésének lehetőségétől függ. De hogy ez nem lényegtelen szempont, az aligha vitatható. Vagyis: megint csak oda kell kilyukadni — mint annyi más esetben is —, hogy a vállalatvezetés gondjait csak a gazdálkodás általános környezetével összefüggésben lehet megítélni és megoldani. V. cs. Szverdlovszkban Az egészség „műhelye Csillagvizsgáló ' Délkelet-Európa legnagyobb Csillagvizsgáló obszervatóriuma épül a Rodope-hegység Rosen csúcsán. A tervek szerint ez év végén már mind a 16 objektuma működőképes lesz. A Bolgár Tudományos Akadémia új létesítményének három, egyenként 30 méter magas teleszkóptornya, az energiablokk és az elektronikus számítóközpont már elkészült. Az obszervatórium távcsöveit a jénai Kari Zeiss Művek szállította. A bolgár csillagvizsgáló két méter hosszú teleszkópja a negyedik készü-' lék, amelyet a híres jénai gyárban állítottak elő. Az első az NDK-ban, a másik kettő Csehszlovákiában és az Azerbajdzsáni SZSZK-ban működik. A bolgár teleszkóp azonban korszerűbb elődeinél. Nagyobb optikai mező szolgál a csillagok megfigyelésére, tökéletesebb a spekt- rográfia és különleges berendezés szolgál a gyorsan rhoz- gó, mesterséges, és természetes égitestek megfigyelésére. Szverdlovszkban, az uráli iparvárosban több négyzetkilométerre terjednek ki a szovjet gépipar gigászának, az „Uralmas”-nak az épületei. Tágas csarnokaiban és műhelyeiben készülnek az ipar különböző ágazatai számára a gépek. A legnagyobb mégis az „egészség műhelye”. Beletartoznak a város körül levő mezők és rétek, tavak, folyók és erdők, a gyönyörű jégpálya, stadion, sportcsarnok, lövölde, sízésre alkalmas terepek, gyermekstadion. A sportlétesítményeket és -felszereléseket természetesen díjmentesen bocsátják a sportolók rendelkezésére. A testnevelési tömegmunkát az „Uralmas” sportklub vállalta magára., Csupán az utóbbi években olyan eredményeket értek el a sportolói, hogy méltán sorolható az ország legjobb sportklubjai közé. központ. A 22 000 munkás, technikus és mérnök rendszeres testedzést végez, illetve sportol. Tavaly az üzemek közötti versenyeken és szpar- takiádokon 72 680 sportoló vett részt. A sport iránt érdeklődők 28 sportágból választhatják ki a nekik megfelelőt. Legnépszerűbb a sízés, korcsolyázás, könnyűatlétika, labdarúgás, talaj- és szertona, műkorcsolyázás, röplabda, kosárlabda. A gépgyárban nagyszerűen felismerték a sport- és a munkateljesítmény közötti összefüggést. Az itt végzett szociológiai felmérések kimutatták, hogy a rendszeres testedzést folytató munkás teljesítőképessége 9 százalékkal nagyobb, s a meghűlés következtében fellépő betegségek előfordulása 2,5-szer kevesebb a sportolóknál. — Nagyon mondtam, hogy ha egyszer nyugdíjba megyek, többet a tájékára se nézek a gyárnak. De ez bizony köny- nyelmű kijelentés volt — vallotta be mosolyogva, fejét csóválva Virág István, a salgótarjáni bányagépgyár nyugdíjból visszajáró szerszámkészítője. A ma hatvanöt esztendős ember annak idején a bányagépgyárban — azaz akkor még csak bányai javítóműhelyben — szabadult fel géplakatosként. A harmincas években átment az acélgyárba, ott is „lehúzott” két évtizedet, majd visszajött az eredeti munkahelyére. Azóta is elszaladt huszonegy esztendő. Idén amolyan jubileumi évhez érkezett: éppen fél évszázada kezdett dolgozni. — Ügy gondolom, ez a munka nem annyira „hajtós”,, inkább a pontosság a követelmény... — Van, amikor sietni muszáj, mert sürgősen kell a szerszám. De akár gyorsan dolgozunk, akár ráérősebben, mindig csak pontos, precíz munkát adhatunk ki a kezünkből. Hiszen mi utánunk dolgozik a gyár. Ha mi rossz helyre tesszük a furatokat, később nem tudják összerakni a gyártmányt. Tóth Márton művezető elmondta, hogy Pista bácsi ma is nagyon pontosan dolgozik, remekül kamatoztatja a sok éves tapasztalatot. „Olyan szükség volna rá,mintegy faA sportklub tömegsportCsökkenteni a selejtet, amit lehet még a szalagon kell kijavítani. Ez a célja a Budapesti Finomkötöttárugyár balassagyarmati gyáregységében a szalagközi ellenőrzésnek. A nagy felelősséget igénylő munkát Pribeii Mihályné végzi, aki naponta több mint negyven dolgozó által készített ruhadarabot ellenőriz. A képen a Holes Margit által gyártott tréningruhát szemléli. Rovidebb vagy hosszabb távon Alapvető feladatuk a hibafeltárás Ha a külsőségek alapján ítélkeznénk, akkor nagyon szomorúan kellene megállapítani, hogy a salgótarjáni öblös- üveggyárban nincs valami nagy becsülete az üzem- és munkaszervezésnek. Olyan eldugott részen találhatók a gyárban, hogy csak „felvezető segítségével” lehet rájuk lelni. A valóság azonban az ellenkezőjét igazolja: A gazdaság- vezetés el sem tudja nélkülük képzelni a gazdálkodás hatékonyságának emelését, pedig az üzem- és munkaszervezők nem a „legkellemesebb” dolgokat — a vezetés, irányítás gyengeségeit, fogyatékosságait, színvonalának mértékét — tárják tükörképként a vezetés elé. Önállóan és együtt Az üzem- és munkaszervezési osztály tevékenysége két alapvető területre irányul. Először saját témáikat vizsgálják, másodszor a vizsgált, illetve az érdekelt területek vezetőivel közösen dolgoznak egy-egy témán. Mindkettő szorosan kapcsolódik az Üvegipari Művek V. ötéves tervi szervezésfejlesztési elképzeléseihez, valamint a salgótarjáni gyár termelési tervével kapcsolatos igényeihez. Ebben az esztendőben nyolc téma feldolgozására vállalkoztak, a megvalósításhoz szükséges javaslatok elkészítésével együtt. — Az első fél évben programunknak megfelelően megvizsgáltuk a belső szállítás korszerűségét; irányítás- és szervezeti rendszerét. Az előzetes javaslat már megvan. Most értékeljük a statisztikai felméréseket és készítjük el hozzá a működési szabályzatot — mondja Kovács Béla, az üzem- és munkaszervezési osztály vezetője. — Milyen megoldást javasolnák? — Egy önálló központi szállítási osztály létrehozását. — Miért? — Csak ily módon tudunk megtakarítani 6—8 főt, tudjuk jobban kihasználni a targoncákat, növelni a szállítás szervezettségét, színvonalasabbá tenni az irányítást. Az ezzel kapcsolatos elképzeléseink három megoldásra irányulnak. A gyári zsűri állásfoglalása után dől el, hogy melyiket választja a gazdasági vezetés. Másik önálló vizsgálatuk a kézi és félautomata gyártási folyamatban a szalagvégi műveletek reális létszámszükségletének megállapítására irányul. — Ez a munka egy hónapig tartott, most befejezés előtt áll. Amennyiben elfogadják javaslatainkat, itt is létszámot tudunk megtakarítani — vélekedik az osztályvezető. Elvégezték a filmtechnikai ■ munkanap-felvételezést a francia és a Wagner-féle pattantó- csiszoló gépeknél a C és az E. kemence hűtővégi munkálatainál. A tapasztalatok alapján elkészült anyagot felküldték az Üvegipari Művek vezérigazgatójának. Ebből a többi között az derül ki, hogy az előbb említett munkahelyeken a munkaidő kihasználása 50— 60 százalék között váltakozik. — A többi hol vész el? — A központ csak azt kérte tőlünk, hogy a konkrét munkával eltöltött időket vegyük figyelembe — válaszol az osztályvezető. A technológiai osztállyal közösen vizsgálták meg, hogy a világítási termékeknél a ther- molüszteres technológia bevezetése milyen mértékben növeli az élőmunka hatékonyságát az E és az F kemencénél. — S mire jutottak? — Hetvenezer forintos beruházással 4 millió forint termelésnövekedést, 250 ezer forint költségmegtakarítást, 8 fő megtakarítást tudunk biztosítani. S ami ettől is fontosabb: e termékekből jobban kielégítjük az igényeket. Ami előtt állnak A második félévi programból egyértelműen kitűnik, hogy a korábbiaknál még nagyobb tempót kell diktálniuk, ha csak azoknak a feladatoknak akarnak megfelelni, amelyeket önállóan kell megoldaniuk. — Tovább folytatjuk az elektronikus számítógépes rendszerek bevezetését. Egyelőre csak az anyaggazdálkodást oldjuk meg ily módon. Ezt a módszert alkalmazzuk majd később a gyártóeszközgazdálkodásban, a selejtnyil- vántartásban és a készáru számlázásában. A munkálatokat a Számítástechnikai és Ugyvitelszervezési Vállalat végezte és végzi a gyár számviteli osztályának koordinálásával — folytatja az előbbi gondolatot az osztályvezető. Egy munkacsoport azt vízjJ gálja majd, hogy az exportcsomagoló technológiájánál helyi szervezéssel hány létszámot lehet megtakarítani. A tervek már készen állnak, a munkát az év végéig befejezik. Előreláthatólag 4 fő megtakarítását és 440 ezer forint eredményt várnak. — A központ szervezési osztályának munkaterve alapján megkezdtük az üzemösszehasonlítási munkákat a finom öblösüveggyártásban. E munkába minden operatív osztály besegít, mivel az egész gyártási folyamatot végig kell kísérnünk. Másik nagy munkánk — nem is tudom miként fogjuk elvégezni — a vállalat működési szabályzatának módosítása, kiegészítése a tavaly elfogadott vállalati törvény alapján. Ebből is csak A termelés irányítása című alrendszerrel foglalkozunk. Szeptember 30-ig kell elkészülni vele' — mondja Kovács Béla. Melyiket szeressem ? Az elmondottakból kitűnik,’ hogy az osztály tevékenységében az operatív feladatok elvégzése dominál, bár igen kis mértékben, de utalnak a hosszabb távú lehetőségekre is. önként adódik a kérdés: melyik a jobb? Az előbbi, vagy a hosszabb távot szolgáló, a kapacitásokat jobban feltáró elemző munkának jut-e nagyobb szerep? Nehéz erre válaszolni, mert a jelenlegi közgazdasági szabályozók az előbbi megoldás felé tolják a gazdasági vezetőket. Az üzem- és munkaszervezők viszont a hivatalos fórumok állásfoglalásait is figyelembe véve nagyobb fantáziát látnak a hosz- szú távú üzem- és munkaszervezői, vagy ahogy ők mondják, a hibafeltáró, az okokat kimutató és annak megoldására irányuló tevékenységben. Ügy fogalmaznak, hogy az operatív feladatok ugyan látványos eredményekhez is vezethetnek, de eltakarhatják a még fontosabbat: a kapacitáskihasználás igazi állapotát. Ha ebből a megközelítésből ítéljük meg az üzem- és munkaszervezői munkát, akkor talán jogos az előbbi megállapítás, mivel ez a terület a legsebezhetőbb pontja gazdálkodásunknak. V. K. Eliramlik az élet... lat kenyérre, de hamarosan letelik az ez évi 840 óra, s nem tudjuk megoldani, hogy tovább maradhasson. Pedig ő is szívesen vállalná.” Pista bácsi rábólintott: — Legföljebb őrnek jöhetnék. De hát nekem van szakmám, nem „bakteroskodok” — mondta. — ön is úgy érzi, hogy teljes értékű munkás? — Ezt talán nem mondhatnám. Vannak olyan munkák, amikben 50—60 kilókat kell naponta többször is megemelni. Én nem bírnám, de ilyet nem is ad a főnök. Ha mégis emelnem kell valamit, azonnal odaugranak a fiatalabbak, és kiveszik a kezemből. Nagyon rendes gyerekek... — Nem zavarja önt, hogy segítségre szorul? — Ebbe bele kell törődni. Annak idején én is segítettem az idősebbeknek. A mostani fiatalok is tudják, hogy ők is megöregszenek, és jólesik majd nekik is a segítség. Virág István elmondta, hogy a jó kollektíva a legnagyobb „csáberő” a nyugdíjból való visszatérésre. „Ha veszekedős brigád lenne, eszembe se jutna bejönni.” A József Attila brigád azonban — amelynek nyugdíja óta „tiszteletbeli tagja” — kitűnő közösség, versenyeredményeik is ezt mutatják. „Ha nem dolgozom, akkor is, minden héten bejövök diskurálni. Előfordul, hogy hetekig nem látom őket, s ha találkozunk, szememre vetik, hogy: mi az, nem ismer már bennünket?” — Máshová nem menne el dolgozni? — Idegenek közé már nem mennék. Nincs az a pénz. Beilleszkedni, ismerkedni nem tudnék, de nem is akarnék már. Itt mindenről tudom, hol találom meg; a fűrésztől az utolsó csavarig, és mindenkit jól ismerek. Idegen helyen — úgy érzem — lépni se tudnék, mint egy kisgyerek. Virág István dolgos múltja meglátszik a testén: nem eresztett pocakot, szikár, ráncok barázdálta arcú, ősz hajú ember. Formás kezein, hosszú, izmos ujjain meglátszik: sok pontos munkát végzett velük a gazdájuk. Szinte természetes, hogy ilyen ember nemigen tud otthon nyugton maradni. — Odahaza egy idő után valami letargia veszi elő az embert. Vágyik a társaságra, meg a dologra is. Én különben is mindig szerettem a társaságot, az embereket. Sokkal jobban érzem magam, mióta dolgozom, eszembe se jut, hogy nyugdíjas vagyok. Pista bácsiról megtudtuk, régebben sok közéleti funkciót vállalt. Ma is népi ülnök, gazdag élettapasztalatát az ítélkezésben hasznosítja. Előszeretettel olvas, hét újság jár neki, és gyakran forgatja a könyveket is: „Szépirodalomtól kezdve a műszaki ismeretekig minden érdekel.” — Van egy kis kertem, abban mindig akad tennivaló. Legszívesebben persze az unokámmal foglalkozom. Két fia van Virág Pista bácsinak, mindketten dolgoznak, nincsenek az apjukra utalva, Pista bácsi is kijönne a nyugdíjából is, tehát nem a pénzkereset Végett jár be az üzembe. — Mondja a fiam is, a menyem is: „Apuka, ha nem esik jól, ne menjen be, maradjon itthon, pihenjen.” De én lointem őket: „Csak bízzátok rám, tudom én, mikor kell abbahagyni.” — És mikor? — kérdeztük Pista bácsit. — Majd — mondta, s legyintett. Molnár Pál j NÓGRAD — 1978. június 27., kedd 3
