Nógrád. 1978. június (34. évfolyam. 127-152. szám)
1978-06-27 / 149. szám
DL rárósi kulturális nap - Egyházasgergén Bár a közvélemény egy része ellenérzéssel tekintett a vasárnapi rárósi kulturális nap idei rendezvénye elé, szép számmal érkeztek vendégek Egyházasgergére. A szeszélyes időjárás sem zavarta meg az ünneplőket. Pontban kilenc órakor a szereplő községek csoportjainak színpompás felvonulásával kezdődött az egész napos program. A hagyományos népművészeti verseny előtt Radics Győző, a szécsényi járási hivatal elnökhelyettese köszöntötte a résztvevőket. Elsőként a vendéglátó község csoportja lépett színpadra. Jól szerkesztett, hangulatos műsoruk az egykori fonó életképeit villantotta fel — sok dallal, tánccal. Hasonló összeállítással érkeztek az ipolytarnóci- ak, de a közvetlen összehasonlítás folytán szembetűnőbbek voltak a műsornak a rendezési hiányosságai. Farsangi „egyveleggel” mutatkoztak be a litkeiek. Kidolgozatlan előadásuk bizonyította, hogy rendszeres próbák, folyamatos munka nélkül nem lehet igazán sikeresen fellépni. Előadás közbeni „rendezésnek” már nincs helye. A tavalyi első helyezett Lu- dányhalászi csoportja a sura- más élet bemutatására vállalkozott. Nagy sikert aratott műsorukban a KISZ-es fiatalok karcsai páros tánca is. Méltán kaptak nagy tapsot a mihálygergeiek. ök az aratással kapcsolatos népszokásokat gyűjtötték össze. Végül a nógrádszakál i fiatalok szentgyörgynapi műsora zárta a versenyt. A zsűri emléklappal jutalmazta a műsorok összeállításában, a csoportok felkészítésében eredményes munkát végző vezetőket, és a legjobb egyéni teljesítményt nyújtó szereplőket. A KISZ járási bizottsága, a járási művelődési központ és a KÖT A megyei szervezetének különdíját Nógrádszakál, Mihálygerge, illetve Egyházasgerge kapta. A korábbi évektől eltérően idén a zsűri három kategóriába sorolta a csoportokat, és ennek megfelelően ítélte oda az értékes díjakat. Harmadik kategóriában Lit- ke és Ipolytarnóc, második kategóriában Ludányhalászi és Nógrádszakál csoportja végzett. Az első kategóriába a két legszínvonalasabb előadást nyújtó Mihály- és Egyházasgerge csoportja került. A díjak odaítélésénél a zsűri figyelembe vette az egyes összeállítások tartalmi gazdagságát, műfaji változatosságát, gondolati egységét és nem utolsósorban, hogy a műsorokban milyen arányban vesznek részt a községek lakosai. Az értékelésből kitűnt, hogy az idei rendezvény is igazolta az 1970-ben elindított kezdeményezés helyességét. Mind többen érzik saját ügyüknek a néphagyomány őrzését, ápolását. Különösen szembetűnő volt az idén a fiatal szereplők nagy száma, akik bizonyították, hogy ismerik és becsülik népművészetünk kincseit. A IX. rárósi kulturális nap a szakemberek számára is bőven szolgált tanulságokkal. Ezek elemzése a jövőben — remélhetőleg — még színvonalasabb előadásokat eredményez. Közhírré tétetik, Egyházasger gén. Felvonulás népviseletben. Munkában a zsűri... 43. — Te fattyú, én téged nem hívtalak, köszönd gyermeki idődnek, hogy nyugton marad kardom, mert különben megismertetem veled a szentand- rási bíró korbácsát. A fiatal fiú elpityeredve szaladt az öreghez, mondván: — Hiszen én meg a szent- andrási bíró fia vagyok! így tudtuk meg, mi lett Vértesi András bátyánkkal, s fiával, kiket elesettnek hittünk sokáig. Kokora két évet szolgált, a halott katona obsitját hozta, álnéven suttyant haza. Gavallér Mihály sógor csináltatott néki szolgálati levelet. Feleségét mint, özvegyasz- szonyt újra feleségül vette, mert a világ de nagyon is számított rá, hogy nyomról- nyomra be legyen csapva. Pusztát váltottak, s éltek. Hanem sok víz lecsurgott addig a Maroson. Károly fiú utód nélkül halt meg, hát a lánya, Mária Terézia tette föl a koronát. Megcsendült a nyakvágdosó világ. Mertünk még lakodal- mazni is. Pandúri engedély kellett hozzá, mint akár csak ahhoz is, hogy a pusztából kimenjünk valamerre. Utazólevél. Azt szigorúan vették. Meg a cifferblattot. Réztáblát a mellyünk kanalán. De ha ittunk, daloltunk: Mondd meg Magyarország, kinek, mit vétettél, Hogy ilyen próbákra sokszor rávéttettél, Mostan is milyen nagy veszélybe fürödtél. Sokszor ártatlanul én könnyeim hullnak, Mert sok ellenségeim ellenem mozdulnak, Régi víg napjaim tőlem elfordulnak. Dunát, Tiszát, Szávát, Drávát is vizsgálván, Azok közül Tiszát ugyan megszólítván, Igen szomorkodtam, bús panaszit hallván, Én annak beszédjin igen álmélkodám. 4 NÓGRÁD — 1978. június 27., kedd Magyarokat szidják, lélek kurafiak, Ki volt néktek otthon olyan oktatótok, Ki volt otthon néktek ily tanácsadótok, őfelsége ellen, hogy kardot vonjatok? Ezért pedig Pérót hirtelen megfogják, A budai hóhér kezeibe adják, Gyengén tartott testét szurokkal locsolják, A csigán pediglen hét singnyire nyújtják. Az olajos mécset a fején meggyújtják Körmeit egyenként ujjáról lehúzzák Péró Péter fiam, szerelmes magzatom, Tehozzád már mostan végbúcsúmat nyújtom, Ügy mint édesatyád, oktatásul adom, Tartsd emlékezetedben, az én csúf halálom! Keserű panaszolkodások voltak ezek, akár az útilapu főzete, de hát az örömre se sok okunk akadt. Kívülről olyan nem csurgott közénk. Öröm. Riherongy lócsordák kerültek a kezünk alá, azok között egy tisztességes apaállat nem létezett. A háborúk, viszályok ledarálták a jókat, a fél csipejű, öreg sántákból nem lehetett frissíteni az isten csikósának se. Minket ki nem engedtek a határból ló után, pedig elmentünk volna, akár lopni is valamerre, le Moldvába, Beszarába. Így aztán otthon találtam, amit más odakint keres. Pir- csivel úgy éltünk zaj nélkül, mint két csöndöskés madár. Végegyházán kuporítottunk egy kicsike kis házat, de fértünk benne valahányan. Mert lettünk aztán egy egész tállal. Fiúk persze eleinte. Hat fiú, három lány. Ha éjszakánként a nagy szorongásban egy-kettő le is puffant az ágyról, hát észre se vettük. De ennyi szájnak élés kellett. Ha mondjuk estére pogácsát sikerített Pircsi, egy vájdling- gal tett elénk. Lehetett tíz- pintnyi, ami, mivel a litert is emlegették immár, több volt tíz liter tésztánál. Még a morzsáját is összesöpörgél- tük tenyérrel, miután eltűnt a kazalnyi pogácsa. Kapaszkodhatott a csikós, volt gond a betévőre. Igaz, Bálint, a legidősebb olyan dolgosnak senderedett, az ördögöt kihajtotta a lyukából, ha értelmét vélelmezte. Az vadat hurkozott, túzokot pányvázott. Ereit lovat és patkóit, ásott kutat, födött háztetőt, rakott kemencét, termelt dohányt. Mondhatom, a többi se lett hitványabb. Örültem is. Oskolába járatta őket Mária Terézia. Ott pipiskédéit a falu közepén a Ráció oskola. Mester benne. Görbe hátú, pápaszemes német. Németül imádkoztak, számoltak, írtak. Jó is volt. Csak ha, mert tányér, kanál megzörrent azért, összeszólalkoztunk, hadarva kevertek fohászt a magyarázattal a gyermekeim, nemigen tudtam, káromkodnak-e vagy éppen imádkoznak. (Folytatjuk.) Cigányfolklór a litkeiek farsangi összeállításában. Harmatot szednek a nőgráds zakáli lányok. Karcsai páros. ... és akik mindezt végignéz ték. Kép: Szabó Sándor Szöveg: Pintér Károly Mai tv aj átitat útik 16.35: Szerencsés utat. a szemlére érkező tisztek A tbiliszi rádió reggeli mű- dzsipjén... sorát halljuk, miközben vé- A szovjet—grúz film Dum- gignézzük egy grúz falucska badze „Ne aggódj, mama!” reggeli életét. Két kiskatona című regényéből készült. Hőse szemével, pontosabban látcső- Avtandil, aki tényleges kato- vén keresztül szemlélődünk, naidejét tölti, miután érettsé- akik egy őrtorony magasságé- gi után nem sikerült a felvé- ból tartják szemmel a vidéket, teli vizsgája. Itt, a határőrség- Érthető talán az is, hogy egy nél érik az első felnőtt érzé- szép lány arcán, mozdulatain sek, szerelmi csalódás, szem- hosszabban időz a látcső, mint benézés az elmúlással...
